kb. 24 perc olvasás
Nagy Jenciklopédia
A boldog(talan) ember – XII.
Életminőség-vizsgálódó tükör
A bölcs és/vagy a balga lelkek
ppppppppppppp
Táltos paripa vagy állatorvosi ló
Istengyermek-ördögcimbora/sátánfajzat
Édenkert-aranykor vagy a vaskori poklok
Önsorsjavító vagy rontó típusok példatára
ppppppppppppppppp
Talált, kapott, szerzett/vesztett életkincstár
Szellemi, lelki, testi és társas életek és halálok
Szándékok-következmények ill. okok-okozatok
(Elvek/tettekðmagatartásokðjellemekðsorsok)
ppppppppppppppppppp
Koháry István
A szerencse forgandó voltárul
Kereke forgását, s forgandó járását látóim szerencsének,
Óránként változik, változással hízik, nyugta nincs kedvének,
Hamar fordul sarka, nincs pórázon nyaka, nem rabja senkinek.
.
Állhatatossága, s ő tulajdonsága állhatatlanságában,
Ritkán hízelkedik, s gyakran mesterkedik, kit hogy ejtsen kárban.
Javait ha osztja, azokat elfosztja, s embert veti porban.
.
Jár-kél nyughatatlan, szaporán, s untalan kerekét forgatja,
Soknak uraságra fejét méltóságra, némelykor juttatja,
Többeknek veszélyre, s keserves ínségre gyakortább fordítja.
.
Víg kedvvel sokáig, senkinél mindétig nem szokott múlatni,
Aziránt vígasságot, úgy szomorúságot könnyen tud szerezni.
Nincs állapodása, s egy nyomban hágása nem is szokott lenni.
.
Mutatott kedvének, s forgó kerekének nincs kötöző lánca,
Agyafúrt fejének, vakult elméjének nincs semmi tanácsa,
Gyakorta öröme szívünknek gyötrelme, változó a tánca.
.
Azmidőn sok jóra fölemel, a polcra, s hoz téged örömre,
Midőn kedveskedik s néked hízelkedik, szolgál is kedvedre,
Olyankor pad alá, avagyhogy láb alá taszít nyakra-főre.
.
Szólhatnék én errül s változó kedvérül, nagy sokat mondhatnék,
Tündér mivoltárul, s forgandóságárul példát is adhatnék,
Okot beszédemre, tekintvén ügyemre, nagykönnyen vehetnék.
.
Hirtelen s véletlen, mely nagy reménytelen kereke forduljon,
A szép szabadságrul öröm-, vigasságnál mely hamar elszálljon,
Sokféle kárvallást, bánatot, búsulást mely könnyen csináljon.
.
Oskola rabságom, taníta fogságom világos példára,
Ragyogó szép fénye, s tündöklő víg színe mely hamar homályra,
Szívünk fájdalmával, s fejünk romlásával jusson változásra.
.
Adok Istenemnek, hálát teremtőmnek, melyért mostanában
Tudom, hogy elhinni, szerencsének hinni kedvező voltában
Képtelen embernek, nem is kell senkinek virágzó sorsában.
.
Én mind kedvezését, s mind hízelkedését tartom már semminek,
Semminemű jovát, sem ámító szovát nem is tartom kincsnek,
Egyedül Istenben, s nem az szerencsében reménye fejemnek.
.
Rab vagyok, elhittem, s kétségben sem vettem, kell sokat szenvednem,
Gyámoltalan vagyok s bánatim is nagyok, van min keseregnem,
Jobb de keseregve, mintsem hitem szegve ez világot élnem.
Koháry István
Valaki Istenben bízik, az soha meg nem csalatik
Uraság, gazdagság, hatalom s méltóság tetszik mindeneknek,
Az urat tisztelik, gazdagot böcsülik, hatalmastul félnek,
Levetett süveggel s térdhajló készséggel szolgálnak ezeknek.
.
Azkik uraságra, jutnak méltóságra, dolgokat kedvellik,
Kiknek gazdagságban, részek hatalomban, sorsokat örülik,
Jószerencséjekben s előmenetelben magokat itílik.
.
Jószerencséjeket s forgó kerekeket messzire fölviszik,
Szerencse forgását s változó járását kétségessé teszik,
Tévelygő s enyelgő, tétova dőlöngő mivoltát sem hiszik.
.
Ehhez képest szívek, mind eszek s mind kedvek vágy az szerencsére,
Nyakokszakadtában, életek folytában futnak kerekére,
Bíznak erejekben, gazdag sok kincsekben, s akadnak veszélyre.
.
Elfordul kerekek, s ha elfogy értékek, hullanak az porban,
Nyugtokat nem lelik, s igen keserülik sorsokat magokban,
Bánatban kerülnek, siralomban esnek, s jutnak búsulásban.
.
Illendő elhinned, s nem kell kételkedned: szerencse megcsalhat,
Zűrzavarban ejthet, veszélyben keríthet, s láb alá tapodhat,
Ínséges éltedre s keserves ügyedre nagy könnyen fordulhat.
.
Kedveskedésekor, hizelkedésekor kerít bé tőrében,
Akkor mert hamisság, álnokság s csalárdság van már az begyében,
Zokogó sírásra, sűrő könyvhullásra ejt veszedelemben.
.
Szívünket epesztő s éppen megemésztő nagy gonoszságárul,
Óránként változó, tétovázó, habzó, mostoha voltárul
Hallottam példákat, s mondhatnék is sokat forgandóságárul.
.
Azt most félreteszem, sem elöl nem veszem, de jó megtanulnod,
Méltóság fényéhez s tündöklő színyéhez nem kell ragaszkodnod,
Erős táborokban, országos hadakban sem jó bizakodnod.
.
Gazdag tárházakban, ezüstben s aranyban se vesd reménséged,
Ne legyen ezekben, se pedig illyekben te gyönyörűséged,
Ezekrül s illyekrül, jöhet effélékrül nagy keserűséged.
.
Mert könnyen homályban, juthat változásban fénye méltóságnak,
Csakhamar elkellhet, s praedára kerülhet kincse gazdagságnak,
Zendülhet, rettenhet, s egy órában veszhet ereje tábornak.
.
Azki az Istenben, ő szent fölségében csupán de csak bízik,
Lézengve veszélyben, világon éltében hozzája tartozik,
Annak jóvoltában s nagy bőv irgalmában meg nem csalatkozik.
.
Tehát Istenemben s örök kegyelmében én csak éppen bízom,
Ínségemnek súlyán, szerencsémnek alján hozzája tartozom,
Kévánt kegyelmében s én reménységemben meg nem csalatkozom.
Nem
gondoltál
merészet, nagyot,
és nem tetted fel rá élted,
nyomtalanul válsz semmivé…
Legfeljebb bebalzsamozott,
mumifikált tested „él túl”…
Életfilmje
visszapörgetésekor
detonációs rádöbbenő:
ő csak egy statiszta volt,
egy bárkivel helyettesíthető,
egy névtelen „arc” a tömegben,
aki nem a saját szerepét játszotta,
aki nem tudta az érdekeit érvényesíteni…
Aki egy
alacsony önértékelésű,
így túlérzékeny mimóza,
aki rögtön megsértődik,
és duzzogva ki/félrevonul,
ha a fiúöltözőben mókásan
zrikálják, tréfásan ingerlik,
játékosan bosszantják stb. stb.
Aki
szinte már
tüntet is vele, hogy
ő mennyire nem kiszámítható,
hogy ő mennyire különcködően szeszélyes
(ezért is alkalmatlan bármily csapatjátékra)
Aki úgy véli, hogy az az ő nőiességének a jele,
hogy olyan, mint nálunk az áprilisi időjárás…
Aki
sem játékban,
sem az életében
nem él a meglepetés erejével,
nem tud kellemes meglepetést
szerezni pl. egy váratlan ajándékkal –
minden következő lépése kiszámítható,
mint egy előre programozott mosógépé…
Önerős
Saját hajadnál fogva
húznád ki magad a mocsárból.
mint állítólag Münchhausen báró
„Büszkén” ne is kérj segítséget,
hogy is szorulhatnál te másra!?
Vagy agresszív kismalacként
harapj bele a segítő kézbe…
Deus ex machina
„Váratlanul, csodával határos megoldással’.
A kifejezés szó szerinti fordítása: „isten a gépből”
a szólás görög eredetű, a drámai előadásokon
gépezet (emelőszerkezet) segítségével emelték színpadra
a megoldást hozó, istent játszó szereplőt.
Mint amikor egy reménytelen helyzetben
közbelép és mindent megold az isteni kegyelem…
Aki
mindazért
a rengeteg jóért,
kegyelmi adományért,
amiben folyton részesül,
azért nem ad naponta hálát –
de viszont tucat párna alatt is
megérzi az egy kis borsószemet…
Pedig a rosszért is hálát kell adni,
mert abból is épülhet, ha elég bölcs.
Az ő polcain már sorba rakva állnak
naponta/havonta teleírt panaszkönyvei –
ilyen szemmel, füllel, lelkülettel jár-kel,
hogy mi mindent lehet majd „rovás-írni” …
Be is vonzza, meg is teremti így ezeket!
Ami
csak ajándékban jó:
váratlan, kellemes meglepetés –
amit nem lehet kiérdemelni
a szorgosan gyűjtött jó pontokkal…
Ami nélkül lehet élni, de nem érdemes,
mert olyan színtelen–szagtalan-ízetlen….
De: amit te önmagadnak nem adhatsz,
csak másoktól/Jóistentől kaphatsz…
(János király – Milne verses meséje…)
„Könyöradomány”
Az Isten nem alkuszik…
Pénzért vásárolni „szerelmet”?
Betegséggel kizsarolni a törődést?
Kikövetelni egy szívességet, egy ajándékot?
Ún. jócselekedetekkel kiérdemelni a mennyet?
Elvárni, hogy téged is meghívjanak vendégségbe?
Amit egyszer megengedtek, arra már jogot formálni?
Kegyből
járandóságot formálni?
A tanulságos anekdota szerint
amikor F. J. császár eljárt vadászni,
a vadászmestert a kocsis mellől a bakról
mindig maga mellé, a hintóba szólította –
mindaddig, mígnem ő egy alkalommal
már magától is egyből be is ült mellé,
nem várva meg, hogy szólítják-e vagy sem.
Attól fogva mindvégig maradhatott a bakon…
Biztosra menni
A legjobb dolgok
tényleg ingyen vannak?
Például: szerencséből,
ajándékból, kegyelemből?
Egyfelől ez megnyugtató,
hisz ilyenje bárkinek, még
a szegény embernek is lehet.
Másfelől meg nyugtalanító,
hisz annyira nem tőlünk függ!
Szeretnénk ezt bebiztosítani:
babona, jogot formálás, követelőzés,
zsarolás, megvásárolhatóság stb. stb.…
A babona
az ostobák vallása?
Saját sikeres vállalkozásunkat
Még mi magunk sem tudjuk
pont ugyanúgy megismételni,
hiszen nincs két egyforma gól –
Legfeljebb babonássá tehet minket,
ha a tegnapi gólszerzés minden részét
pontosan ugyanúgy ismételnénk meg,
kezdve attól, hogy mit ettünk reggel…
Egy
focikapus is
érzi-tudja, hogy
mennyire nem csak
őrajta múlik a siker,
ezért lesz sokszor babonás, hogy
így próbálja előre biztosítani ezt…!?
Ugyanazt a nadrágot veszi fel stb. stb.
Nem is beszélve pl. a bányászokról,
akik nem véletlenül „Jó szerencsét!” köszönnek…
Aki
mintha
el-elfelejtené, hogy
minden új meccs 0:0-ról kezdődik
és legalábbis elvileg háromesélyes,
és a papírforma gyakorlatban borulhat –
pláne, ha ő elbízza magát, mint a nyuszi,
aki a teknőssel áll ki versenyfutásra…
Érdem és kegyelem
Felkészülhetsz a meccsre,
jól időzítheted a formád,
akár mindent beleadhatsz
s még jól is mehet a játék,
s mégsem következik mindebből,
hogy akár egyetlen gólt is fogsz lőni…
Ezt akkor igazságtalanságnak éled meg,
máskor viszont nem háborogsz azon,
ha egy szerencsés, talált góllal
felborítjátok a papírformát…
Aki azt hiszi,
hogy akinek egyszer
már szerencséje volt,
onnantól bérletes lesz!?
Nála nem forog a szerencsekerék…
A pünkösdi szűz kézzel nyerő,
aki visszatér a játékbarlangba,
és még a gatyáját is elveszíti…
(Harsányi Zsolt: Jókedvű könyv)
Sors bona, nihil aliut – Ez a hadvezér
Zrínyi jelmondata, aki nagyon is tisztában volt
a hadiszerencse fontosságával/forgandóságával…
Őt
a jó-
szerencse elvakítja,
és elbizakodottá teszi,
a bal meg leveri lábáról…
Ő elbukik a jellem e próbáján –
rosszul él a lelki fejlődésének
sorsa adta ilyen lehetőségével…
Nyomora nem edzi, de zülleszti…
Ki-ki a saját
szerencséjének kovácsa!?
Mert aki mer, majd az nyer…!?
A bátraknak van szerencséje!?
De: akinek több a szerencséje,
mint az esze és a szorgalma?
A hülyének van szerencséje?
Vagy a rest legénynek (népmese)?
Vagy-vagy
Roppant szerencséje
volt a szerelemben és/de
kevés szerencséje a kártyában –
egyszerre nem lehet mindenben…!?
(igazságos elosztás, kiegyenlítés!?)
Amiben szerencsés, ott elbizakodik,
amiben nem, ott maga alá kerül,
és feltétel nélkül kapitulál….
Kinek
lennél hálás,
hiszen mindent
magadnak köszönhetsz,
te vagy a modern self made man!?
De ennek az egykori mintája, Robinzon
nem felejtett el naponta hálaadó imát rebegni…
Másként, ha épp rosszul megy a sorod,
akkor meg a Jóistent káromolod, vagy
csak magad kárhoztatod, pedig mind
saját szerencsénk kovácsai vagyunk…!?
Akit
csak a protekció
repíti fel egy ideig magasra,
de a maga érdemének tudja –
majd a kegyből előbb-utóbb kiesve
még a kiindulószintnél is mélyebbre zuhan…
Ha pl. felgördül a függöny, az ezerfejű cézár,
a közönség ítél és buktat (ha nem fizetett klakk)
Aki
„összetéveszti”
az ingyen isteni kegyelmet
a király, a kormány, az oligarcha stb.
előjogokat élvező kegyence helyzetével.
Olyan személy, aki vmely hatalomnak
– rendszerint érdemtelenül – kegyében áll,
s ennek folytán kivételes kedvezményeket élvez…
Ahonnak a kegyúr kénye-kedve szerint ki is ejtheti…
Kegydíj
Megöregedett
v. munkaképtelen alkalmazott,
ill. hozzátartozói részére kivételes kegyképpen
megállapított olyan, kis összegű, rendszeres juttatás,
mely az érvényes szabályzat v. szerződés szerint nem jár.
Özvegye visszautasította büszkén a kegydíjat,
amit számára a cár rendelt. (Jókai Mór)
Lutri
Egyfelől annyira hisz a szerencsében,
hogy képes vagyonát a lottóra stb. költeni,
másfelől meg egyáltalán nem akarja észrevenni,
hogy milyen szerepet játszott a szerencse abban,
hogy még él, van munkája, van háza stb. –
elfojtani próbálja azt a nagyon kínos gondolatot,
hogy mindez akár egy pillanat alatt odalehet…
Hazárdjátékos
Aki nagy tétekben „játszik” –
egyszer majd csak bejön neki
a mindenért kárpótló főnyeremény…
Pl. a „Va bank!” – minden vagy semmi!
amikor kártyában/szerencsejátékban
valaki mindenét felrakja egy tétre…
+
Va banque!
átvitt értelemben
mindent egy lapra feltenni –
olyan lépés, ami rendkívül kockázatos
![A szerencse rabjai - Játékszenvedélyről mindenkinek [eKönyv: epub, mobi]](https://lira.erbacdn.net/upload/M_28/rek1/205/2599205.jpg)
Komjáthy Jenő
VA BANQUE!
Hazárd valék én világéletemben,
Gyönyör volt mindent egy kockára tennem,
A semmis üdvöt, koldus-gazdag álmot,
Ujjongva láttam tűnni egy világot.
.
Va banque! – kiáltám s kéjes izgalommal
Szórtam a pénzt s az életet halommal.
Ki már a mélybe s a magasba láték,
Nekem e bús-vidám lét csupa játék!
.
Va banque! Véremre menjen most a játszma!
A kapzsi bankár százszor is kijátssza,
Lehullt szememről régesrég a hályog,
Kacagva látok tűnni egy világot.
.
Kacagva látok mindent füstbe menni,
Hisz jól tudom, hogy mindez semmi, semmi
Nábob e szív s olyan könnyelmű, préda,
Hisz ez az élet csupa merő tréfa!
.
E buborék-tusát nevetve nézem,
A csilla álmot elfuvom merészen.
Meg mások jőnek, és ujjongva látok
A semmiből támadni egy világot.
.
Ujjongva látom, milyen mély a forrás,
Melyből buzog ez andalító zsongás,
Milyen kifogyhatatlan öblü mélye,
Hogy rajzik, alkot álomszenvedélye.
.
Tudom, hogy újra csak megsemmisülnek,
Az anda légbe tüstént elvegyülnek;
Meg mások jőnek és kacagva látok
A semmiből támadni egy világot.
.
Va banque! – kiáltom s kéjes izgalommal
Játszom a gúnyos, örök hatalommal.
Mindent ragyogni s összetörni láték,
Nekem e bús-vidám lét csupa játék.
.
Va banque! A szívemet teszem e lapra.
Hol a merész? Nos, hol van, aki tartja?
Hurrá! Mondjátok, ó, ki látott
Gyönyörbe tűnni egy bukó világot?!
[Szenic, 1890. november 3.]
A rossz matekos
Akinek holtbiztos a szisztémája:
aki pénzzé teszi minden vagyonát,
így minden lottó-számot megjátszva
majd ő lesz a tuti milliárdokat nyerő…
Arra épít és ebben azért igaza is van, hogy
a szerencsejátékban neki is egyenlő az esélye,
„csak” azt nem fogja fel, hogy ez mily minimális…
Azt meg a lottó-lázában fel sem tudja fogni, hogy
ha mégis nyerne, az is tönkre-, boldogtalanná tenné…
Aki
önerőből
koldussá teszi magát:
hazardőr, uzsorahitelt felvevő stb.,
vagy az örökös panaszkodásával
az anyagi leromlását be is vonzó,
és a mindennapi elemi megélhetése
attól függ, hogy irgalomból, kegyelemből
kap-e a járókelőktől alamizsnát…
Akinek
még nem járt le
a jól megérdemelt
börtönbüntetési ideje,
de valamilyen ünnep,
évforduló stb. alkalamából
amnesztiában, közkegyelemben részesül…
Amikor
az érdemtelenül
sokáig gályarab fegyenc
embergyűlölőként szabadul,
és meglopja az őt segítő püspököt,
akkor ő kegyelmez, s még ajándékoz is neki,
és e gesztustól ő megtér, és jó ember lesz…
(Viczor Hugo: Nyomorultak)
Aki
önerőből
koldussá teszi magát
(hazardőr, uzsorahitelt felvevő stb.),
és a mindennapi elemi megélhetése
attól függ, hogy irgalomból, kegyelemből
kap-e a járókelőktől alamizsnát…
Aki
a siker,
a szerencse,
vagy a szerelem
hatására elveszti
a józan ítélőképességét;
elkábul és megszédül stb.,
és végzetes hibát követ el….
Aki megrészegedik a jólléttől
(és jódolgában megveszik…)
Vak tyúk
A mód-szertelen
Tűt kutat a szénakazalban,
de előtte még a szemét is beköti,
és csak a vaksötétben tapogathat…
A próba-szerencse alapon kereső
Nincs kizárva, hogy talál, de esélye?
A drága idejét hiábavalóan pocsékoló…
Aki
úgy bolondítja
meg az életét, hogy
a próba-szerencse, vagy
a sorshúzás „módszerével”
választ foglalkozást, életpályát,
és esetleg még egy életre társat is…
(szereti a zsákbamacska meglepetést)
Aki
„igazoltan” boldogtalan:
hisz mindenkinek látnia kell,
hogy ő rosszkor/rossz helyre született.
Ennek a bizonyítására fordítja az erőit,
sokkal jobb ügyhöz méltó buzgalommal…
Önbeteljesítő jóslata a kedvenc dala is:
„Fekete Péter öcsém/Te kis ügyefogyott
Ki a szerencsemalac/Fülit sose fogod…”
Aki
mindent
ki akar érdemelni
igyekezettel, szorgalommal stb.,
azt is, amit csak a szerencse, ill.
az isteni kegyelem adhat meg neki,
amire például neki születni kellene,
vagy ami csak ajándékként értékes…
Az élet legjobb dolgai ingyen vannak,
azokat nem lehet kiérdemelni, megvenni:
mint például a talentum, a tehetség stb.,
de persze lehet ezt nem/rosszul használni…
Mindent
ki akarsz érdemelni,
még az ingyen kegyelmet is –
vagy túl büszke vagy azt elfogadni
(egyáltalán nem tudsz semmit elfogadni,
ha azt nem tudod azonnal kellően viszonozni)
Naponta
számolgatod,
könyveled élettársad érdemeit:
már/még mennyire méltó-e Ő Terád,
s ha már nagyon nem, akkor fel is út…
Ha tényleg te is azt kapod, amit érdemelsz –
hiszen te ezt kérted és nincs kegyelem,
akkor az akasztófán végezd, ha nincs
egy olyan lény, aki úgy fogad el téged,
ahogy itt és most vagy!
Köz-
kegyelem
Te sem adsz másnak,
így azután te sem kapsz
az Istentől amnesztiát –
így mindörökre priuszos,
büntetett előéletű maradsz.
Vagy: neked Isten elengedte
a nagy adósságodat, de te meg
ugyanakkor behajtanád mástól a kicsit is…
Csokonai Vitéz Mihály: A szerencse
Bár szemét rád a sors mosolyogva nyissa,
Bár feléd fordúljon csalfa golyóbissa,
Bár nyájas karokkal kívánjon ölelni,
S páva módjára fénylő szárnyakra emelni,
Bár jőjjön kincsekkel talpig bétakarva,
Nála hízelkedjen a bőségnek szarva:
Ne higyj néki, ne higyj; mert sokan megesnek,
Mikor nála boldog életet keresnek.
Ne higyj; mert amidőn legjobban kecsegtet,
Forrót alád éppen azalatt csepegtet.
Midőn legnyájasabb karokkal öleled,
Akkor rakja tele fúlánkkal kebeled:
Akkor repűl véled az ég tetejére,
Hogy mélyebben vessen pokol fenekére.
Ne higyj hát, barátom! ne higyj, mondom, neki,
Mert halálra csalnak szíreni éneki.
.
De azért ha bánt is, meg ne rettenj tőle,
Bátor szívvel vond el magadat előle.
Ő asszony s szerencse; minden pontba fordúl,
Nem sok, akár vígan légyen, akár mordúl.
Azért hát, barátom! bár szíved rettentse,
Meg ne rettenj tőle; ő asszony s szerencse.
Ellene a virtus fog lenni kőbástya,
Az ártatlanságnak béfed szent palástja.
Ez az a conductor, amelytől mennyköve
Semmi igaz bőlcset soha meg nem löve.
Ez az a Gibraltár, ez az a citadell,
Melyre minden bombit haszontalan lövell. –
.
Barátom! kicsiny az, kit vagy elfelejtett
Szúrni a szerencse, vagy kétségbe ejtett.
Rajta vitéz szívvel! ezáltal lettenek
Herkulestől fogva minden félistenek.
Tudod, e világban minden nagy test forog,
Csekély mindaz, ami nyugszik, vagy tántorog:
Hát a napnak dísze már azért elmúla,
Hogy csekély főldünknek alája borúla?
Nem: mert maga szerzi főldünk ábrázatja,
Hogy fele lakosa e fényt nem láthatja.
A mi világunknak szintúgy van szférája;
Ha felette űltünk, borúlunk alája:
.
Mégis a mi fényünk éppen csak a’ lészen,
Csakhogy a vak világ nem láthat egészen.
Ha a nyugvó virtus az élet rózsája:
Arany virtus, mely a tüzet is kiállja.
S nyomorúlt ember az, kinek homlokában
Látszik szerencséje, mint tűkör-formában.
Te, ha orcád éppen más színre vonítod,
A játszi szerencsét öszvetébolyítod,
Ha ő mosolyogva kecsegtet tégedet:
Szedd komor ráncokra stóikus képedet.
Ha ő gorgon hanggal agyarkodik terád:
Nevesd el magadat; s azonnal hátat ád.
Bolond a szerencse, hidd el azt, barátom!
Én a bőlcs észt csupán a bőlcs észbe látom.
Ungvárnémeti Tóth László
A szerencse
Siket, s vak a szerencse,
Nem hallja a könyörgést;
S nem látja a könyörgőt;
Mellyért is állhatatlan
S bizonytalan kegyelme,
Amit csinált, lerontja,
Amit kötött, eloldja;
Amit rakott, ledönti;
S amit viszen, leejti.
Némelyt kezén emelget,
S magán felül magasztal:
Ugyanazt, ha kedve hozza,
A Styx alá taszítja.
Másiknak annyi terhet,
S málhát kötöz nyakába,
Hogy a szegény zarándok
Csak tétováz alatta.
.
Kikérem a szerencsét,
Hogy igy velem ne bánjék:
Mivel ha kedve tartja,
Hogy bútyorát emeljék,
Tartson tevét magának;
Ha pedig tekézni kiván,
Tartson tekét magának.
Faludy Ferenc
FORGANDÓ SZERENCSE
Fortuna szekerén okossan ülj,
Ugy forgasd tengelét, hogy ki ne dülj,
Ha szépen vezetett,
Ha miben kedvezett,
Ha miben kedvezett, meg ne örülj,
Fortuna szekerén okossan ülj –
Fortuna szekerén okossan ülj.
.
Jó kedve s kereke egyaránt jár,
Forgandó, váltazó, ma kinccsel vár,
Holnap lenyomorit,
És megint bóldogit,
És megint bóldogit, elhigyjed bár,
Jó kedve s kereke egyaránt jár –
Jó kedve s kereke egyaránt jár.
.
Érdemre nem tekint, szemtelen, vak,
Kire ma vont-aranyt, holnap szürt rak,
Tudják, kik táborát
Lakták és udvarát,
Lakták és udvarát, sok nagy urak,
Érdemre nem tekint, szemtelen, vak,
Érdemre nem tekint, szemtelen, vak.
.
Hol édes jó anyád, hol mostohád,
Dolgárul senkinek számot nem ád.
Megböcsül, megaláz,
Magasztal, legyaláz,
Magasztal, legyaláz, bút hoz reád,
Hol édes jó anyád, hol mostohád,
Hol édes jó anyád, hol mostohád!
Alkalom mulasztó
Aki a jótündér-szerencse adta
(három) kívánságát balgán elszórakozó
és így a most lehetséges sokkal jobból
egy még rosszabb helyzetbe kerülő Midasz,
aki balgán azt hitte, hogy egy király bölcs is,
aki tudja, hogy mi is az ő jól felfogott érdeke/akarata
Midasz király
Ha módodban van
egyszer bármit kívánni,
akkor legyen meg a Te akaratod,
és ne is tudakold, hogy mi lenne
a Jóistené, ami a javad szolgálná:
kérd azt, ami neked most a legtöbb,
vagyis váljon minden arannyá kezedben…
(utána attól koldulsz, és nem győzhetsz
imádkozni-rimánkodni: csinálja vissza…!)
Jó-
szerencséből bal
A mesék ősi és örök
bölcsessége szerint
a szerencse forgandó
és nem személyválogató,
mindenkit meglátogat,
csak jól kell tudni élni vele,
mert a bölcsnek hasznára van,
a bolondnak még kárára is lehet.
Igaz ugyan, hogy az aranyhal
a telhetetlen feleség miatt
a halászt a viskójába rakta vissza.,
a kiinduló helyzetébe,
de ez már nem ugyanaz volt,
mert megtapasztalta a jobbat,
és tudja, hogy mit veszített…
Jó vagy
balszerencse
Egy taoista történet szerint
volt egy öregember, aki már
sok-sok éve keményen dolgozott a gabona földjén.
Egy nap a lova elszökött,
és mikor ezt a szomszédjai meghallották
együtt érzően azt mondták:
micsoda szerencsétlenség.
Az öreg csak annyit válaszolt: talán.
Másnap reggelre a ló megkerült,
és magával hozott három vadlovat is.
Milyen nagyszerű, kiabálták a szomszédok.
Az öreg annyit válaszolt: talán.
A következő nap az öreg fia
megpróbálta betörni az egyik vadlovat,
mire az ledobta magáról, így eltörött a fiú lába.
A szomszédok ismét eljöttek, hogy elmondják,
mennyire együtt éreznek egy ilyen szerencsétlenségben.
Az öreg annyit mondott: talán.
A rákövetkező nap katonák jöttek,
hogy fiatal fiúkat vigyenek a seregbe.
Látva a törött lábát, a fiút békén hagyták.
A szomszédok most gratuláltak
a dolgok szerencsés alakulásához.
Talán, mondta az öreg…
Akinek a „betegség”,
a biológiai elváltozás
egy átkozott balszerencse,
egy kivédhetetlen külső csapás,
amit az orvos majd szerelgethet…
Aki kikéri magának, hogy orvosa-
segítője a „lelkében turkáljon” –
inkább bármit életfogytig szed,
műthetik, sugarazhatják stb.,
csak neki változnia ne kelljen
Aki
egy megveszekedett,
veszett embergyűlölő,
aki magával viszi örök sírjába
az életjobbító-könnyebbítő találmányi titkait –
nem tartva kötelességének azok megosztását…
Aki
nem tudja
kell időszakig
titokban tartani
találmányát, felfedezését,
és így abból vagy csak más profitál,
vagy rossz kezekbe kerül emberellenes célra…
(vagy vállalja a pokoljáró dudás sorsot, ahogy
Wass Albert tudósa az Elvész a nyom c. regényében)
Aki
mindent
újra fel akar találni –
spanyolviaszt, meleg vizet,
sőt még magát a kereket is:
és addig nem is használja,
ha nem övé a szabadalom…
Aki
többet él
a nyers erejével,
mint az okosságával, az eszével:
meg is szakad, hamar ki/lemerül,
mert nem használ egyszerű gépeket
amilyen pl. a kerék, az emelő, a csiga stb.
Önmagát minősíti le igavonó barommá, géppé…
Aki
viszolyog
mindentől,
ami túlságosan,
„pofon” egyszerű,
aki mindig mindent
a bonyolultabb, komplikáltabb
módon tesz: pl. így vakarja a fülét is…
Aki
úgymond
csak a lelkét
tartja tisztán –
testét, ruháját, lakását
lustaságból vagy már elvből sem –
egyáltalán nincs tekintettel az embertársaira se…
(de így lelke se lehet rendben: ahogy bent, úgy kint…)
A Niagara
vízesés felett
„kötélen táncolva”
akarod elkápráztatni a világot,
akarsz imponálni a hölgyednek,
de nem előre és föl, hanem hátra,
sőt lefelé nézel és így le is zuhansz…
Férfiatlan!?
Aki szégyell sírni,
mert őt úgy nevelték,
hogy az nem katonadolog,
és nem tud így természetes
úton-módon megkönnyebbülni,
és ön-megerőszakolva elfojtja könnyeit,
és marad, gyűlik a lelki teher, majd robban…?
Aki
mint a „néma” gyerek,
akinek anyja se érti szavát,
nem adja világosan tudtul, hogy
neki ez nem ízlik, vagy nem esik jól,
de amikor már betelik nála a pohár,
akkor felfortyan és rátámad azokra,
akik idáig jóhiszeműen az ellenkezőt vélték…
Aki
semmit
nem ad írásban,
mert akkor azt nem
tagadhatja akár rögtön is le,
ha négyszemközt, tanú nélkül szól…
(Mert a szó elrepül, az írás megmarad)
Akinek
gyenge az akarata,
nem fejlesztette, gyakorolta,
és e jellemhibájából fakadóan
semmiben nem lesz állhatatos,
nem akarásnak nyögés a vége –
sőt ki lesz téve annak a veszélynek,
hogy így mások, és nem jószándékú
akarata fog érvényesülni az életében…
Voluntarista
Nem figyelve, illetve
nem érzékelve testjeleit,
a neki éppen alkalmas időben
ráül a bilire, és órákig hiába vár,
vagy nagyon erőlködik, úgymond
„mindent lehet, csak akarni kell!”,
de ennek nem (be)kakilás,
de sérv stb. lehet a vége…
Későn
már felesleges,
vagy még kár is…
Eső után köpönyeg,
miatta nem szárad
a csuromvizes ruha…
Jól bezárni az ajtót,
ha már megtörtént a baj –
esetleg így pont azokat kizárni,
akik kármentőnek segíteni jönnének…
Késő bánat ebgondolat…
…utólag már sopánkodni kár?
Amin már nem lehet javítani,
azon bánkódik, emészti magát,
pedig ez nem segít, sőt növeli a bajt:
a bűntudatos rágódás gyengít, „betegít” …
Az esetből viszont épp a tanulságot nem vonja le,
így azután könnyen beleesik ugyanabba a hibába…
Időzítés
Aki akkor üti,
de akkor nagyon a vasat,
amikor az már régóta hideg.
Akkor kezdené gyerekét nevelni,
amikor az már alig-alig hajlítható…
Aki túl későn kap észbe, hogy
a gyerek minden óhaját és sóhaját
máris parancsnak véve egy nem kis
házi zsarnokot nevelt egyszem gyerekéből…
Ön-szeretetlen
Magadat se – jól – szereted,
pl. magaddal irgalmatlan,
vagy mindent elnéző vagy
hát akkor még másokat,
fele-barátot mily rosszul…
Hisz „jó keresztényként”
pont azt teszed velük is,
amit önmagaddal…
Veszélyek
A csak képzelt,
kitalált veszélyed
eltereli a figyelmed,
elfedi a valósat-komolyt
A mumus kéményseprőt
kicselezve autó elé lépsz…
Vagy egy kis veszélytől
már fejvesztve menekülsz,
és rohansz így bele a jó nagyba,
a szúnyogok, vagy az apai pofon
elől menekül a mély szakadékba…
Elltalálod
a szarva között a tőgyit –
a hibát hibára halmozó lény
Nem tudott eleget a magyar
állat viselkedéséről a hívatlan
idegen török Mehemed, ezért
így végül felrúgták a tehenek
Rossz
fokozatok
Az egyik nem ismeri fel a hibáját,
és ellenségnek mondja, ha rámutatnak,
a tanmese se róla, mindig másról szól –
de azért elbizonytalanodik („moratórium”)
A másik meg nyakló nélkül ismételgeti,
nem okul belőle, hátha most majd jól sül el…
A harmadik még büszkén dicsekszik is vele!
Piszkító-tisztító
Jobb ügyhöz méltó bugalommal
mindenkit bemocskol, befeketít
és így ő sem fog annyira kiríni közülük…
Ha ő nem lett boldog, a másoké is hamis…
Vagy egy szerecsent mosdat, vagy átfesti fehérre
(még ha ez kínosan nagyon hamar le is fog kopni…)
A hiba
az ön készülékében van…
Ha pl. a szemüvegeden pl.
egy piszok, egy folt van,
akkor azt hiheted, hogy
a világban van a hiba.
Ha netán sötét az üvege,
akkor mindent sötétnek látsz.
És a pesszimista magára
operált fekete szemüvege…
Ő egy
ún. kincstári optimista,
megélhetési kényszerből –
de aki amúgy, félig titkon,
a szabadidejében, s pláne
leittasodva már nyíltan is
egy mély elvi pesszimista…
Ha nincs
happy end,
nem „operett”,
akkor már nem is
érdekel ez/az a film –
hisz a bölcs népmeséknek is
az a vége, hogy boldogan éltek…
Te „csak” pont azt nem fogod fel,
hogy odáig milyen jellem- és
bátorságpróbákat álltak ki…
El kell indulni szerencsét próbálni!
Szerencséje is csak a bátraknak van,
mert aki nem mer, az nem is nyer…
Leskelődő
Mások élik helyetted a Nagy Életet,
te megelégszel a drukkolással, kukkolással?
Hisz – szerinted – a boldogságra születni kell,
mert az egy kiválasztott elit kaszt osztályrésze…
Az ennek ellenkezőjét sugalló népmesék hazudnak…
Igazolatlan hiányzó
Sohasem vagy itt és most jelen!?
Mindig máshova és más korba vágyódsz:
vagy nosztalgiával, értsd: fájó elvágyódással
egy olyan múltba, mely úgy sohasem lehetett,
vagy pedig futurisztikus fantazmagóriákba,
mely utópia, ha megvalósulna, szörnyű lenne…
Egyik sem késztet itt és most önváltoztatásra…
És így a sírig áltatod magad: ott boldog lennél…
A
reggeli
frivol csevegő
rádió-műsorból
felkapott „eszmével”
estig valahogy még kihúzod?
Akkor meg jöhet a piás illumináltság…
a megvilágosodás helyett az elsötétedés…
Eszme
Eszméletlen –
nincs magánál,
ájultan fekszik/él,
mintha nem lenne több,
mint csak egy magatehetetlen,
akaratnyilvánításra képtelen test.
Nem eszmél, ébred rá, hogy ki ő stb.
Akinek nincsenek eszméi, vonzó ideáljai –
vagy ami még ennél rosszabb:
akinek csak rögeszméi vannak,
amitől még az isten se tántorítja el…
Vagy: „eszmélnél, de eszme már
csak az övé jut eszedbe…” (Illyés Gy.)
Benedek Elek:
ÚJÉV REGGELÉN
Szállnak az évek, jönnek, mennek,
Sírt ás a jövő a jelennek.
Im egyet újra eltemettünk
S titkos homály borong felettünk.
.
Kit hova, merre visz az útja?
Mit hoz az ujév? Isten tudja.
Öröm vár egyre, gyász a másra:
Nincs, aki ezt előre lássa.
.
Ki eget s földet megteremte,
Tőle jön jó és balszerencse:
Fogadd a jót hálálkodással,
A balszerencsét megadással.
.
Éltét aki így rendezé be,
Bátran megy a jövő elébe.
Bármit kap, tudja, Isten adta,
Nem háborog lelke miatta.
Reményik Sándor:
Kegyelem
Először sírsz.
Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtig maradék-erőd.
Akarsz, egetostromló akarattal –
S a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.
Azután elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
Szótalanul, gondolattalanul
Mondod magadnak: mindegy, mindhiába:
A bűn, a betegség, a nyomorúság,
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!
.
S akkor – magától – megnyílik az ég,
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat – hasztalanul ostromolták.
Akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled,
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.
.
Akkor – magától – szűnik a vihar,
Akkor – magától – minden elcsitul,
Akkor – magától – éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.
.
Ez a magától: ez a Kegyelem.
pppppppppp
Csak az ember lehet
teljes, boldog életű helyett
egy ön- (és társ) sorsrontó,
a végsőkig boldogtalan lény…
.
Vagy rontasz, vagy építesz – csak rajtad múlik…
Vagy a jó vagy a rossz Istent imádod: válasszál…
Legalább ne árts, se önmagadnak, se másoknak…
Ki mennyit használhat, legalább annyi kárt tehet – sőt:
hisz házad gyerek/bolond is felgyújthatja, de felépíteni…?
.
Csak az ember lehet önsorsrontó, akár öngyilkos,
önerőből vagy nagyon boldog, vagy nagyon boldogtalan,
de azért mások is besegíthetnek neki, ha engedi/hagyja…
Önmagamtól és az ún. jóbarátaimtól védjen meg a Jóisten,
ellenségeimmel elbánok magam is, sőt hasznomra lehetnek…
.
A legtöbbet – nyilván!? – én árthatok saját magamnak,
de vigasztaló, biztató, hogy akkor ennek az ellenkezője is igaz….
Használjam magam rendeltetésszerűen, mint egy gitárt/hegedűt,
ami lehet dísztárgy, lehet zaciba tenni, lehet vele verekedni is,
lehet ördögi hangzavart kelteni, de lehet isteni muzsika médiuma…
.
Ez után jönnek – fontossági sorrendben! – az előszeretteink,
az (ál)barátaink, a nyílt hidegháborúzók, az ún. profi segítők,
Mekk mesterek, protokoll orvosok stb., és az (áruló) írástudók,
a jó rossz társadalmi-gazdasági-politikai elitek, vezetők – és
végül, – de talán mégsem utolsósorban? – a rejtett hatalmak….
.
Becsüld meg s gyarapítsd aranyad, ne csinálj belőle sarat,
a sarad nem mondd aranynak, de csinálj még abból is aranyat!
Csak a balga-gyáva embernek nincs/nincs jó örömteli családja,
barátja, szerelme, evése-ivása, játék(osság)a, humora, munkája
-hivatása, otthona/hazája, gyermeke, társasága, mulatsága stb.
.
Ő „él” ön-sors-rontva, élethazugságokban, önkínzásban,
önemésztő játszmákban, lélekölő robotban, hivatástalanul,
fóbiás zsarnokként vagy papucs alattvalóként, statisztálva,
idegenben, otthontalanul, hajléktalanul, alul/dezinformálva,
közlés/megértésképtelenül, parazitaként, élményszegényen,
.
napi túlélésben, bűntudatosan, bűnözői pályára sodródva,
rossz evésben-ivásban, ünnep/mulatás nélkül, megalázva,
alakoskodva, képmutatóan, cinikusan/rajongón, rabságban,
hitetlenül vagy szektásan, önleértékelten, megnyomorodva,
talentumot elásva/rosszra használva, kallódva, hazát árulva,
.
elviselhetetlen könnyűségben, agyonterhelve, dögunalomban,
balekként, ön-kizsákmányolva, álbarátokkal, élettárstalanul,
házassági pokolban, szex nyomorban, lelki öncsonkításokban,
betegen, depresszióban, koravénen, infantilisen, időtékozlón,
lelki hadviselésben, humor és játék nélkül, tetszhalottként stb.?
.
A legtöbb bajt a világon nem gonosz emberek-erők okozzák.
jószándékkal van a pokolba vezető út kikövezve: énáltalam,
és a majomszerető édesanyától a protokoll-rab jó orvosig…
Az ún. betegség sem külső sorscsapás, de isteni intő jelzés:
tarts önvizsgálatot és „szertelenül” keresd meg a lelki okot!
.
Magadon nevetsz/szörnyülködsz: a mese nem másról, de pont
terólad szól – ismerj magadra és itt és most változtass életeden!
Szabadságra vagy teremtve, hogy jó szellemben-lélekbátran éljél,
átfogón és mélyen teljesértékű módon, istengyermekként kivirulva,
és nem ördögfajzatként szenvedve: akarót repít, nem vonszol a sors!
p
