kb. 10 perc olvasás
Intelmek és bátorítások – XXIV.
Életminőség vizsgálódások
Egy mondat a bölcs vagy balga,
boldog vagy boldogtalan lélekről
Szellemi segítség: igazmondó tükör
Táltos paripa vagy állatorvosi ló
Isten édes gyermeke vagy Sátánfajzat
Édenkert-aranykor vagy a vaskori poklok
Ön-sorsrontó típusok magyarán írt példatára
Magadon nevetsz vagy szörnyülködsz!
A mese rólad szól – ismerj önmagadra!
A baj felismerése a gyógyulás kezdete –
itt és most változtassál az életeden!
*
Móra Ferenc versei
*
A didergő király
Mese, mese, mátka, pillangós határba:
Volt egyszer egy király Nekeresd országba.
Nevenincs királynak nagy volt a bánata,
Csupa siralom volt éjjele, nappala.
Hideg lelte-rázta, fázott keze-lába.
Sűrű könnye pergett fehér szakállába:
„Akármit csinálok, reszketek és fázom,
Hiába takargat aranyos palástom!
Aki segít rajtam: koronám, kenyerem
Tőle nem sajnálom, véle megfelezem!”
.
Százegy kengyelfutó százkét felé szaladt,
Tökszárdudát fújtak minden ablak alatt:
„Ki tud orvosságot a király bajáról,
Hol az a bölcs ember, aki jót tanácsol?”
Adott is ezer bölcs ezeregy tanácsot.
De együtt se ért az egy falat kalácsot.
Didergő királynak csak nem lett melege,
Majd megvette szegényt az Isten hidege.
Körmét fúvogatta, keserűn köhintett,
Bölcs doktorainak bosszúsan legyintett:
„Bölcsekkel az időt ne lopjuk, azt mondom,
Hívjátok elő az udvari bolondom!”
.
„Hallod-e, te bolond, szedd össze az eszed,
Adj nekem tanácsot, akárhonnan veszed.”
„Teli van énnálam ésszel a szelence:
Hideg ellen legjobb a meleg kemence.
Gyújtass be csak, komám” – nevetett a bolond,
S nevetett köntösén a sok arany kolomp.
.
Kergeti a király ki a sok léhűtőt:
Hozzák fülönfogva az udvari fűtőt!
„Hamar cédrusfával a kandallót tele,
Urunk-királyunknak attól lesz melege!”
Nagy volt a kandalló, akár egy kaszárnya,
El is égett benne vagy száz cédrusmáglya.
Sergett is a király előtte, megette,
Utoljára mégis csak azt dideregte:
„Fűtsetek, mert megvesz az Isten hidege,
Már a szakállam is csak úgy reszket bele!”
.
Nyöszörög a fűtő: „Felséges királyom,
Életem-halálom kezedbe ajánlom,
Most dobtam bele az utolsó forgácsot,
Jó lenne hívatni az udvari, ácsot!”
.
Nekibúsult erre a didergő király,
Szigorú paranccsal a kapuba kiáll:
„Vágjátok ki kertem minden ékességét,
A szóló szőlőnek arany venyigéjét,
A mosolygó almát, a csengő barackot,
Hányjatok a tűzre minden kis harasztot!
Széles ez országban amíg erdőt láttok,
Kandallóm kihűlni addig ne hagyjátok.
Jaj, mert mindjárt megvesz az Isten hidege,
Csak úgy kékellik már az ajkam is bele!”
.
Csattognak a fejszék, sírnak erdők, berkek,
Recsegnek, ropognak a gyümölcsös kertek.
Sok lakójuk fejét bujdosásnak adta,
Fészkit ezer madár jajgatva siratta.
A rengeteg fákból egy szál se maradt ott,
Aranyos kandallón mind elparazsallott.
Didergő királynak de minden hiába,
Nyögve gubódzik be farkasbőr bundába:
„Fűtsetek, mert megvesz az Isten hidege,
Csak egy fogam van már, az is vacog bele!”
.
Nekeresdországban van is nagy kopogás,
Ripegés-ropogás, siralom, zokogás.
Dolgozik a csákány, fűrész, balta, horog –
A király ajtaja egyszer csak csikorog.
Betipeg egy lányka, icike-picike,
Gyöngyharmat tündöklik lenvirágszemibe.
Az ajaka kláris, a foga rizskása,
Csacsog, mint az erdő zengő muzsikása:
.
„Ejnye, de rossz bácsi vagy te, király bácsi!”
Megfordul a király: „Ácsi, kislány, ácsi!
Azt se tudom, ki vagy, soha se láttalak,
Mért haragszol reám? Sohse bántottalak!” –
Kerekre nyitotta a csöppség a szemét:
„Minek szedetted le a házunk tetejét?
Hó is hullongázik, eső is szemezik,
A mi padlásunkra az most mind beesik;
Elázik a bábum kimosott ruhája,
Vasárnap délután mit adok reája?”
.
Mint amikor nap süt a jeges ereszre,
A király jégszive harmatot ereszte.
Szemében buggyan ki szívének harmatja,
Szöghaját a lánynak végigsimogatja:
„Ne félj, a babádat ruhátlan nem hagyom,
Bíborköntösömet feldaraboltatom.
Bársonyrokolyája, selyem főkötője,
Lesz ezüstkötője, aranycipellője!”
.
Most már meg a kislány mondta azt, hogy „ácsi!
Mégiscsak jó bácsi vagy, te király bácsi!”
Örömében ugrált, tapsikolt, nevetett –
S didergő királynak nyomban melege lett!
A tükörablakot sarokra nyitotta,
Városa lakóit összekurjantotta:
„Olyan meleg van itt, hogy sok egymagamnak,
Juttatok belőle, aki fázik, annak!”
.
Tódult is be nyomban a sok szegény ember,
A márvány-téglákon nyüzsgött, mint a tenger.
Ki is szorult tőlük király a konyhára,
Rájuk is parancsolt mindjárt a kuktákra:
„Asztalt terigetni, ökröt sütögetni,
Fussatok a hordót csapra ütögetni,
Ily kedves vendég még nem járt soha nálam,
Mint a saját népem – nagy Meseországban…”
p 1
p
p Aki hagyja, hogy elvegyék hályogkovács bátorságát
p
p Aki hagyja, hogy folyton becsapják, kiszúrják a szemét
p
p Aki hagyja, hogy ő egy megutált „bezzeg gyerek” lehessen
p
p Aki hagyja magát felhizlalni, hogy így a vágóhídra hajtsák (Jancsi)
p
p Aki halogatja a boldogságát – majd akkor, ha ez meg az meglesz
p
p Aki hamar kisajátítja magának a Nagybeteg (ön)gyilkos főszerepét
p
p Aki hamis alternatívák elé állítva kötelez(őd)ne választásra
p
p Aki hamiskártyásokkal ül le nyitott lapokkal nagy pénzre játszani
p
p Aki folyton hazudik ugyan, de azt jól bizonyítja, hogy ez miért rossz
p
p Aki hetes tanfolyamra jár: hogyan légy figyelmes és tapintatos?
p
p Aki haraggal és annak kitartásával magát bünteti mások vétkeiért
p
p Aki hazát csereberél, és azóta is „szívátültetésre” vár – mindhiába
p
p Aki hipnotizáló képességét Marión a cirkuszban fitogtatja
p
p
p 2
p
p Aki hétnyelven beszél ugyan, de egyik sem az édes anyanyelve
p
p Aki hihetetlen szorgalmával pótolná a hiányzó adottságokat
p
p Aki hiperaktív: egy percig nem tűri tétlenül, hogy kidobja az örvény!
p
p Aki nem szorulva kegyelemre mindent ki akar érdemelni
p
p Aki hiszi: a szorgalom a jóléte szükséges-elégséges feltétele
p
p Aki hitelt érdemlően tudja bizonyítani: gyerekcsínytelen
p
p Aki gyarló: hiúságból hagyja, hogy a díjazó vele fényezze magát
p
p Aki hol pótolhatatlannak, hol feleslegesnek tartja magát
p
p Aki holtig áltatja magát: ha nagyobb a háza, költő lett volna
p
p Aki holtig fájón hiszi: őt elcserélték, ő nem kunyhóba született
p
p Aki holtig kárhozatban élettársában már csak a dagadó hibáit látja
p
p Aki homokra építi a házát, vagy kőre a szép lég/kártyavárat
p
p Aki hozzátartozói leleményes lelki kínzásában leli örömét
p
p x
Az egyszeri szarka
.
Csörgött a sövényen
az egyszeri szarka,
illegett-billegett
sebesen a farka.
Jobbra illegette,
balra billegette,
a delelő napot
el-elnézegette.
.
Gondolta magában:
„De szép fényes holmi!
No, ezt már igazán
le kellene hozni.
Jó lenne tükörnek
a szarkaszobába,
beletekingetni
ünneplő ruhába.”
.
Mikor ezt gondolta
az egyszeri szarka,
már az ól tetején
billegett a farka.
Noszogatja magát:
„Előre, előre,
szénás óltetőről
szalmás csűrtetőre.
.
Mindjárt elérem már” –
pislantott az égre,
s átugrik hetykén a
kazal tetejére.
Onnan szaporán
a kútágasra billen –
jaj, de szegény feje
hova menjen innen?
.
Az egyszeri szarka
jobbra-balra forog,
a nevető napra
fitymálva hunyorog.
S vissza a sövényre
lerepül csörögve:
„Nem szeretek nézni
rámátlan tükörbe.”
.
Vén veréb a porban
mosogatja tollát,
szárnya mellé dugja
pápaszemes orrát.
„Csirip, csirip, csirip,
az egyszeri szarka
nagyot akart volna,
s nem bírta a farka.”
*
A csókai csóka
Csókai csókának
mi jutott eszébe?
Föl szeretett volna
öltözni fehérbe.
Unta szegény jámbor,
hogy ő télen-nyáron,
örökkön-örökké
feketébe járjon.
.
Ahogy így tűnődik
ághegyen a csóka,
arra ballag éppen
Csalavér, a róka.
Attól kér tanácsot,
mit kellene tenni,
hófehér galambbá
hogy kellene lenni.
.
„Nincsen annál könnyebb –
neveti a róka -,
fürödj meg a hóban,
te fekete csóka!
Olyan fehér galamb
lesz rögtön belőled,
hogy magam se tudom,
mit higgyek felőled.”
.
Nagyeszű rókának
szót fogad a csóka,
nagy vígan leugrik
az ágról a hóba.
Az orra hegye se
látszik ki belőle,
kérdi is a rókát:
mit hisz most felőle?
.
„Azt hiszem, galamb vagy” –
csípte meg a róka,
s csapott nagy ozsonnát
belőle a hóba.
Róka-csípte csóka,
csóka-csípte róka –
így lett fehér galamb
a csókai csóka.
*
A cinege cipője
Vége van a nyárnak,
hűvös szelek járnak,
nagy bánata van a
cinegemadárnak.
.
Szeretne elmenni,
ő is útra kelni.
De cipőt az árva
sehol se tud venni.
.
Kapkod fűhöz-fához,
szalad a vargához,
fűzfahegyen lakó
Varjú Varga Pálhoz.
.
Azt mondja a varga,
nem ér ő most arra,
mert ő most a csizmát
nagy uraknak varrja.
.
Darunak, gólyának,
a bölömbikának,
kár, kár, kár, nem ilyen
akárki fiának!
.
Daru is, gólya is,
a bölömbika is,
útra kelt azóta
a búbos banka is.
.
Csak a cinegének
szomorú az ének:
nincsen cipőcskéje
máig se szegénynek.
.
Keresi, kutatja,
repül gallyrul gallyra:
„Kis cipőt, kis cipőt!” –
egyre csak azt hajtja.
*
p 3
p
p Aki hősi halált keres, hogy megoldja életét és emlékezetét
p
p Aki húst hússal akar enni, de a hóhérmunkát mással végezteti
p
p Aki csak idegenekkel angyal, de a szeretteivel egy ördög
p
p Aki idegenfóbiás önvédelemből börtönt épít házából
p
p Aki idegen tollakkal ékeskedve éktelenül blamálódik…
p
p Aki idegen emberre, kontraszelektált tanítóra bízza gyerekét
p
p Aki időleg-végleg lemegy kutyába s minden falatért pitizik
p
p Aki időzített bombán csücsül, de ostoba: egy csöppet sem izgul
p
p Aki ifjú- és felnőttkorban kitombolja magát – majd öregen megtér
p
p Aki így tenné erősebbé érvét: hétszer és üvöltve mondja, kiáltja
p
p Aki ihlet nélkül üzemszerűen termeli a közepes írásokat
p
p Aki illemtudóan és elegánsan viselkedve töri ki a nyakamat
p
p Aki imád idegen szavakat használni, de véletlenül se jó helyen
p
p
p 4
p
p
p Aki igyekszik hamar rosszban lenni a nem választható szomszéddal
p
p Aki inkább a király kutyája, mint a kutyák királya lesz
p
p Aki imád másokat zavarba hozni, leégetni, nevetségessé…
p
p Aki imád rémhírt terjeszteni, hogy így is központba kerüljön
p
p Aki inkább elkövet, semmint hogy elszenvedjen igazságtalanságot
p
p Aki inkább tíz ártatlan is bánt, csakhogy a bűnöst eltalálja
p
p Aki Istenben nem hisz, de hiszékenysége szélhámost vonzó…
p
p Aki Istent káromolja, mert ő sokkal többet-jobbat érdemelne
p
p Aki inkább kettészakítja szerelmét/gyermekét: a másiké se legyen
p
p Aki iszik, mert bánatos – és miért bánatos: mert iszik
p
p Aki Istent védve mindig eufóriában próbál mutatkozni
p
p Aki iszonyatos költségekbe veri magát: esküvő, utazás, autó
p
p Aki itt és most gyorsan akar hatni – ezért nem épít, rombol
p
p x
Panka imádkozik
Édes jó istenem, elejbed térdelek:
Édes jó anyukám, tudod-e, hogy beteg?
.
Megfogyott arcáról lehervadt a rózsa,
Jókedvének elszállt tarka pillangója.
.
Erőtlen két keze liliom levele,
Ha verni akar is, csak simogat vele.
.
Tegnap a szép kötőm egy kis kávé érte,
A csipkéjét pedig… Mégse pörölt érte.
.
Bárcsak pörölne már, bárcsak csacsogna már,
Mint bukdácsoló kis fiára a madár!
.
Szegény anyukámon ki segit, ha nem te?
Gyógyitsd meg, gyógyitsd meg, aranyos istenke!
.
Juttass arcára a rózsák pirosából,
Fénytelen szemébe napod sugarából!
.
Gipsznyuszimat akkor teneked adom én –
Egyik lábára már úgyis sánta szegény.
1910.
*
Mártonka levele
Aranyos nagyapó,
Ákom-bákom-mákom,
Szíveden kopogtat
Kis unokád, Márton.
.
Szíveden kopogtat
Gyönge kis ujjával,
Könnyeket pergető
Nehéz bánatával.
.
Mit ér, amit küldtél,
A szép csengős szánkó?
Az egész határban
Régen nincsen már hó.
.
Aranyos nagyapó,
Ákom-bákom-mákom.
Tudod-e, mire kér
Kis unokád, Márton?
.
Gyere el mihozzánk,
Légy te a Télapó:
Fehér szakálladból
Hátha hull majd a hó.
.
Hátha hull belőle
Erdőre, mezőre,
Hátha a tavasz még
Visszaijed tőle.
.
Borókás tetejű
Kerek halom haván,
Hátha repülhet még
Csengve-bongva a szán.
.
Gyere el, nagyapó,
Ákom-bákom-mákom,
Csókolom a kezed:
kis unokád, Márton.
Életünk végtelen pozitív-negatív minőségei
A jó megőrzése-javítása vagy rontása a tét
Magyarán szóló szellemi segítség lélekbátor
bölcsességszeretőknek és boldogságkeresőknek
p Miért töltöd egyszeri ajándék istengyermeki életed
p balgán, ön-sors-rontva, élethazugságokban, önkínzásban,
p ön/társemésztő játszmákban, lélekölő robotban, hivatástalanul,
p fóbiás zsarnokként vagy papucs alattvalóként, statisztálva,
p
p Idegenben, otthontalanul, hajléktalanul, alul/dezinformálva,
p közlés/megértésképtelenül, parazitaként, élményszegényen,
p napi túlélésben, bűntudatosan, bűnözői pályára sodródva,
p rossz evésben-ivásban, ünnep/mulatás nélkül, megalázva,
p
p Alakoskodva, képmutatóan, cinikusan/rajongón, rabságban.
p hitetlenül vagy szektásan, önleértékelten, megnyomorodva,
p talentumot elásva/rosszra használva, kallódva, hazát árulva,
p elviselhetetlen könnyűségben, agyonterhelve, dögunalomban,
p
p Balekként, ön-kizsákmányolva, álbarátokkal, élettárstalanul,
p házassági pokolban, szex nyomorban, lelki öncsonkításokban,
p betegen, depresszióban, koravénen, infantilisen, időtékozlón,
p lelki hadviselésben, humor és játék nélkül, tetszhalottként stb.?
p
p A mese, a példabeszéd, az életkép/életbölcsesség
p nem másról, a szomszédról stb., de pont rólunk szól.
p A tükör igazmondó: ismerj magadra, nyomozd az okot,
p és jó szellemben, lélekbátran változtass, jobbíts élteden!
p
p Jóval, de jóval több múlik rajtad, mint azt gyáva önigazolásból
p magaddal-másokkal elhitetnéd, felmentést, bűnbakot keresve!
p Elsősorban önmagadtól, majd „jóbarátaidtól” védjen meg az isten,
p az ellenséggel elbánsz majd magad is – sőt: a hasznukat veheted…
p
p A legtöbb bajt a világon nem gonosz emberek-erők okozzák.
p Arra kellene időben ráeszmélnünk, amit a közmondás tanít:
p jószándékkal van a pokolba vezető út kikövezve: énáltalam,
p és a majomszerető édesanyától a protokoll-rab jó orvosig…
p
p ?
p Érzékenyítő, felfedeztető, elképzeltető, rácsodálkoztató,
p megértető, megítélendő, értékelendő, súlyozandó, vitára
p és tovább-gondolásra serkentő, igaz, jobb önismeretre és
p szeretetre: bölcs változásra indító, magyarán szóló gondolatok…
ppppppppppppppppppppppppppp
