Boldogság és életbölcsesség Boldog-boldogtalan emberek

Intelmek és bátorítások – XXIII.

Írta: Nagy Jenő · 2025. október 16.

kb. 13 perc olvasás

Eugéniusz:



Életminőség vizsgálódások

Egy mondat a bölcs vagy balga,

boldog vagy boldogtalan lélekről

Szellemi segítség: igazmondó tükör



Táltos paripa vagy állatorvosi ló

Isten édes gyermeke vagy Sátánfajzat

Édenkert-aranykor vagy a vaskori poklok

Ön-sorsrontó típusok magyarán írt példatára



Magadon nevetsz vagy szörnyülködsz!

A mese rólad szól – ismerj önmagadra!

A baj felismerése a gyógyulás kezdete –

itt és most változtassál az életeden!

Móra Ferenc versei

TÖMÖRKÉNY

A SZEGEDI BOHÉMEK EMLÉKÜNNEPÉN

Kit már egy éve, hogy temetgetünk,

Kihozott íme hozzád, elnökünk,

A mélabúvá enyhült fájdalom

E bujkálós napu vasárnapon.

S míg fejfádra rózsáink szirmai

Lágyan kopogva fognak hullani,

Szívünk rád hangos zokszóval borúl:

Nem jól van így sehogysem, elnök úr!

Hisz láthatod, vagyunk, vagyogatunk,

Csaljuk az élet mázával magunk,

Esik még néha csöndes vígalom

A Tisza partján esti hajnalon –

De hej, napod reánk már nem ragyog,

S mi nem vagyunk önfényű csillagok

S a halászcsárda »összes termei«

Se tudnak már jókedvet termeni.

Sürűn megdöccen a fanyar derű,

Unott borunknak íze keserű,

S ha koccan is az éltető pohár,

Annak sincs vidám muzsikája már.

A szó lehet sok, az ötlet keves,

S verébül száll, nem pilleként repes,

És ha megzendül valahol a húr,

Az is azt kérdi: hol az elnök úr?

Az ám, még az elébb itt köhögött,

Úgy látszik, egy kicsikét kiszökött,

Keze helye még itt az asztalon –

Ej, de soká jön, hova bújt vajon?

Ó játszi tréfák drága mestere,

Aki elbujtál sírod gödribe,

Mért tetted ezt a rossz tréfát velünk,

Hogy egyre sír belé szivünk, szemünk?

Hisz Isten tudja, igazad lehet,

Hogy itt kerestél nyúgovó helyet,

Ahol az álom olyan szép fehér,

S benne az élet szennye el nem ér,

Se írigy ellen, se álnok barát

Rád nem köszönti epés poharát;

Mind tiszta szivü, aki idejár:

Méhecske, fecske, katicabogár.

Tán jól teszed, ha magadra vonod

Rejtőzködőn virágos paplanod,

Mit a teremtő Isten keze szőtt –

De ládd, mégis csak szebb volt ezelőtt,

Mikor mint a tavaszi lehelet,

Dudorászva jártál a föld felett,

Áldást, derűt, jóságot hintve szét –

Ej, minden elmult, a jó reggelét!

Azóta olyan minekünk Szeged,

Mint gyűrű, melybül a kő kiesett,

Lány haj, melyből kihullt a pántlika.

Azóta más fodrot vet a Tisza,

Azóta ül köd a cigány soron,

Azóta hizik utjain a gyom,

És együgyűen, árván tévelyeg

A Kárász utcán Halbőr Förgeteg.

Azóta… ej, a zokszóból elég:

Új csillagokat ringat új mennyég,

Könnyező szemre jön majd nevető,

Uj temetőből lesz ó temető,

Futnak az évek a holtak felett,

Száraz babér takarja majd neved –

Nekünk mindig frissen fog sajgani,

Hogy »az elnök nem kiván szólani«…

(1918)

PIETA

JELENTÉS A SZEGEDI TANYÁKRÓL

A tanyaszélben szombat hajnalon

Jelenést látott Papdi Kis Veron.

Ott ült a lócán a Szüz Mária,

Ölében fölfeszített egy-fia.

Vékony sugárban vére csordogált,

A Boldogságos halkan sirdogált.

Veron is véle együtt felzokog:

»Ó, ti hóhérok, ó, ti gyilkosok!«

Reszkető kézzel keresztet vet, és

Elfoszlik, mint a füst, a jelenés.

Déltájban, ahogy a dombhajlaton

Rőzsét szedeget Papdi Kis Veron,

Uram-teremtőm, a fűzfák megett

Megint a Boldogságos integet.

De istenem, milyen öreg szegény!

Tarka kendő van hervadt ősz fején,

S hogy könnyel mossa a holt szent sebit,

Reá hagyott-szin kék kötőt terít. –

Veron értetlenkedve révedez:

Az ő tulajdon kék-kötője ez!

Szoknyája is az, melyet ő visel,

A pruszlik is, szemének hinni kell.

S övé a hang is, melyen felzokog:

»Ó, ti hóhérok, ó, ti gyilkosok«.

Zavarodottan földre omlik, és

Megint csak elfüstöl a jelenés.

S napáldozatkor ahogy átoson

A csordakútra Papdi Kis Veron,

A víz tükrében látja Máriát,

Ölében dúcolgatva holt fiát.

A Krisztus az, az Urkrisztus, – de im

Katonasapka szürkül a fejin,

Halálra sebzett sziviből a vér

Rongyos zubbonyon át csörögdögél.

Nyakában apró Szent Antal-szobor, –

Ő kötte azt oda valamikor!

Ő símogatta ezt a szöghajat,

S a gödrös állat a lágy száj alatt,

Amin virágzik most is a mosoly –

Ó, több ilyen száj nincs sehol, sehol!

Ó, bár ott ég fején a glória,

Ez nem a Mária, ez az ő fia,

Infanterista Papdi Kis Mihály!

Veron egyre mélyebbre kandikál

S két karját ölelőn terjesztve ki,

Magát a kút káváján átveti.

Az alvó víz magasra fellocsog.

Ó, ti hóhérok, ó, ti gyilkosok!

(1918)

p 1

p Fából vaskarikát csinálnál – vagy szerecsent mosdatnál

p Halálfóbiádban tetszeleg, de már délután halálra unatkozza magát

p Többet nyers erővel, mint ésszel, fifikával (agyizomra gyúró)

p Nem tiltakozol: emberidomár pitiző kunsztos kutyussá varázsol

p Nem tartod szárazon a puskaport, ezt helyetted isten se teheti

p Sok kicsi sokra megy – cseppenként, de kifolyik kezéből vagyona

p Nem veri be jól a patkószeget: a ló elesik, a csata/ország elveszik

p Biztosra megy – önkielégítésre törekszik: öndicsérettől bűzlik

p Mint az elefánt, iszonyú nehezen tanul, de habkönnyen felejt

p Rengeteget tanulsz, de sajnos ebből semmit sem felejtesz el

p Kérdések feltétele nélkül temetkezel bele holt betűtengerekbe

p A hátad mögött áll az isten, s te megkerülöd érte az egész Földet

p 2

p Szégyellsz sírni, lemondasz a könnyes megkönnyebbülésről

p Csak az játszik, ami látszik: csak azt hiszed el, amit látsz…

p Arra büszke, ami gyógyítandó szenvedélybetegség: munkamánia

p Érted folyó éles tétmeccsnek veszi a politikai média pankrációt

p Csak idő kérdése és azonosulsz fogságban tartód gonosz eszméivel

p Abban a hiszemben él, hogy az élete is egy happy end-es operett

p Büszke szereptévesztésére: a gyereknek anyja helyett barátnője

p Hiábavalóságokra fecséreled a véges, pótolhatatlan, drága időd

p Mosakodás, lelki higiénia helyett mindenki mást is besarazó

p Amit kegyelemből kaphat, azt követelné – örökre elveszíti

p Csak pár percre veszíted el eszed – sokáig fizetsz gyerektartást

p Mesékből, de más kárán se okulsz, saját hibád is ismételgeted

p x

SZERELMES LEVÉL

Innen a hajnalon, éjfelen már túlról,

Levelem indítom Nádaskeresztúrról,

Úri biró lánya, kerti rózsaszála,

Csengetyűző szivü Kerezsi Kalára.

A fő cenz urakat kérem igen nagyon,

Ezen levelemet erisszék szabadon.

Ezüsthasú felhőn pávagalamb vigye

Permia-országnak kellős közepibe,

Egy öregasszonynak adja ott kezibe,

Hajnalhasadáskor ejtse kebelibe,

Mikor a naprózsa nyílik, nyiladozik,

Minden levelirül harmat hulladozik…

Sok orosz rabokat hoztak a falunkba,

Egy jutott belőlük kerek udvarunkba.

Mint a citrusfáé, olyan a növése,

Mint a mosott égbolt, szeme nevetése.

Piros az orcája, göndör haja selyme,

Apámhoz, anyámhoz nagy az engedelme.

Iván nevezetű, ugyan most már Jani…

Halálos holtomig igy fogom mondani.

Nagy főkapitányok akármit végeznek,

Már ebben az egyben semmit se tehetnek:

Sok nagy seregeket még elveszejthetnek,

Szerelem hatalmán erőt nem vehetnek.

Vissza nem adhatom rabul ejtő rabom:

Érte szülőjének magam ajánlhatom.

Irja meg: kellek-e, irja meg: eljön-e,

Mátka-koszorúval hozzánk beköszön-e,

Menyasszonyi fátylam virággal tűzködni,

Kalász-szín hajamból kerek kontyot kötni?

Ha előbb nem lehet, buzaaratáskor,

Ha akkor se lehet, szőlőtakaráskor

Mikor vége lesz majd Isten haragjának,

Nagy főkapitányok akit indítának.

Addig pedig vagyok úri biró lánya,

Szellőtül is őrzött bimbós majoránna,

A rabkatonának szivbeli gyürüsse –

A kezemet addig nem fogja meg ő se.

Vidd el, pávagalamb, vidd el levelemet,

Permia-országból hozz is feleletet.

Ha örömet hozol, fényes délbe hozzad,

Meg ne álljál vele kilenc ország hosszat.

Ha bánatot hozol, lassítsd a jövésed,

Esti harangszókor legyen érkezésed,

Mikor a naprózsa összecsukorodik,

Minden leveliről vércsepp hulladozik.

(1917)

HÖFER

A frontokon teljes a nyugalom –

Höfer jelenti kurtán, fukaron.

Az ágyú csak vaktában ugatott,

Puskából lőttek járőrcsapatot,

S egy repülőgép kotlott a magasban,

Máskülönben: a helyzet változatlan.

Egy katonával van csak kevesebb,

Az is véletlen csak, hogy elesett,

És csak eggyel több a kis sirhalom

A vadszegfüszegett domboldalon,

Hol annyi élet hervadt el nyílatlan –

Máskülönben: a helyzet változatlan.

És messze valahol a front megett

Egy feszület a falról leesett,

Váratlan kialudt a lámpafény,

Megindult a könny két szem szegletén,

Hogy folydogáljon mindörökre halkan –

Máskülönben: a helyzet változatlan.

(1916)

A HADIÁRVA

Onnanhazul hajnalba már

Elmén az édesanyja,

Könnyével mosni a ruhát

És őt magára hagyja.

S mire a fecske szól: csivitt,

Ő, bár még álmos egy kicsit,

A házat összejárja,

S az udvart napfény teli meg,

Villognak a vén boltivek,

Midőn alattuk eltipeg

Szegény kis hadiárva.

Kis ingibe a jó szeder

Hullajt egy-két szem epret.

A kut körül morzsát talál,

Mit a veréb elejtett.

Ezt tapsikolva felszedi,

Hiszen királyi reggeli,

S mig elmajszolja szája,

A fa vendéglátón susog.

Verébke pajtásul csipog,

A kut is halkan nyikorog:

Ne félj, kis hadiárva!

A szeme: mint a lenvirág,

A szája: mint a rózsa,

Festő a szent oltár fölé

Angyalt festhetne róla.

Ki ránéz, annak szive fáj:

Ó mennyi kincs, ó mennyi báj

A kocsiut porába! –

S ha kérded tőle a nevét,

Kezét nevetve tárja szét,

S vállára szegve a fejét,

Azt mondja: hadiárva.

Az istenadta kis bogár

Mit tudhatná, hogy ez mi,

S hogy ez a két szó vállait

Minő keresztre szegzi!

A menyhez van ő közelébb,

Megértőn hogy nézhetne még

Életre és halálra?

Se útálat, se gyűlölet

Szivébe még nem férhetett,

Ő nem tud még mást, csak szeret –

Boldog kis hadiárva!

Azt tudja, jók az emberek,

Mert rá sokat nevetnek

És egy-két falatkát neki

Minden konyhába vetnek.

S mikor szépen köszön nekik,

Orcáját összecsipkedik,

S azt mondják: jaj, te drága!

Csak azt nem tudja sohase

Olyankor mért szalad tele

Könnyel a nénikék szeme –

Szegény kis hadiárva!

Ha kérdik tőle: hol apád?

Azt mondja: messze, messze,

Ő mostan a Halálba van,

De majd hazajön este!

Napjába százszor mondja el,

És megmutatja, hogyha kell,

Hogy borul a nyakába,

Mert aranymókust hoz neki,

A karajt bővebben szegi

És aki bántja, megveri –

Szegény kis hadiárva!

S amikor ágyat vetni már

Leszáll az est a földre,

A kis madárfiók kiül

Az utc’ajtó küszöbre.

Már alszanak veréb, fa, kút,

Már kezd szikrázni a tejút,

Hivőn néz fel reája:

Apjának ott kell jönni, hol

Az égi hid aláhajol

S már félig álmában dalol,

Bohó kis hadiárva!

Már félrebillen kis feje,

Mikorra megjön anyja,

Fáradt csókot lehelve rá,

Gyöngéden ölbe kapja

»Kis szivem, már aludni kell!«

Ő maszatos szép-kezivel

Keresztet vet magára.

A miatyánk-ba fogna, ám

Csak ennyit mond: az én apám…

S már a vetetlen nyoszolyán

Alszik a hadiárva.

De mint aranynyil, úgy suhan

Ez ima föl a mennybe,

Mosolygó angyal térdein

Teszi az Úr elejbe.

Az Isten elborult szemén

Átrezdül egy sugárnyi fény

És leragyog reája:

Testvérkétekhez szálljatok,

Játékos álomangyalok, –

S jól betakarja szárnyatok, –

Tudjátok: hadiárva!

(1917)

p 3

p Álriadókkal oda a hiteled – hiába kiáltasz a bajban „Farkas!”-t

p Összetöri az igazmondó tükröt, hízelgőkkel veszi körül magát

p Néma gyerek vagy, akinek még a jó anyja sem érti a szavát

p Fejjel rohansz a falnak – nyitott ajtókat döngetsz

p Egy gitárral vered be a szöget, mikor van kalapácsod

p Ha jégeső veri el szőlőd, akkor „Lássuk, mire megyünk ketten!”?

p Olajat öntesz a tűzre – nagyobbá tetézed, katalizálod a kisebb bajt

p Elásod, kallódni hagyod vagy aprópénzre váltod tehetségedet

p Nem látod a fától az erdőt – elveszel a részletekben

p Nem veszed észre a részletekben elbújó és működő ördögöt

p Látni vágyik, és mégis a Nap tekint – Ikaruszként belerepül

p Egy valamiről tudsz szinte mindent, de az egészről szinte semmit

p 4

p Farkcsóválva elégedett a mindennapi kenyér- és cirkuszadagjával

p Nem ismerve önmagad (gyenge oldalaid), nem kerülöd a kísértést

p Abban versenyzel, ki tudja még alább adni az igényszintjét

p Nem nyílik ki a szeme a szellemvilágra, vagy bóvlival szúrják ki

p Heccből, vaktában lövöldözöl, s mire ott az ellenség, üres a tárad

p Mizantróp emberkerülő, vagy filantróp, terhesen jótékonykodó

p Hol a vágy, hol a potencia, hol az alkalom hiányzik az aktushoz

p Lemaradt múltban bóklászó, vagy előreszaladó – jelen nem levő

p Betömi fülét a szirénhangokra, vagy életfogytig a szigetük rabja

p Túl sok tudásod nemcsak felesleges, de egyenesen káros is lehet

p Vadcsikóból nem táltos lettél, de betörtek igavonó barommá

p Gyűlik benned az ölet a gazdagok ellen, átkod visszahull fejedre

p A saját árnyékodtól is majrézol, s lám: nem is tudod lerázni azt

p x

ESTI IMÁDSÁG

A HÁBORÚS GYERMEKSZOBÁBAN

Ki fényesebb vagy, mint a csillagok

S oly nagy, amilyen kicsi én vagyok,

Én nem tudom, mi az a háború,

De látom, hogy mindenki szomorú.

A katonák dolgát se értem én,

Csak a könyűt édes szülőm szemén

És reszketek, mint a fiókmadár –

Uram, a háborút parancsold vissza már!

Hogy miért bocsájtottad szabadon,

Szent akaratod én nem kutatom –

De ládd, azóta meghalt a derű,

A kenyerünknek íze keserű,

Még a kakas-szós hajnal is setét,

Hallgatni félek este a mesét,

Álmomba mindig ég a babavár –

Uram, a háborút parancsold vissza már!

Térdelve kérlek, szóm zokon ne vedd,

Hisz hogy szállhassak pörbe én veled:

De fű, de fa, de sok madárhalott,

Jó isten, téged mivel bánthatott?

S örömed abba néked lehet-e,

Hogy árvával van a világ tele,

Ki azt se tudja, hogy ő árva már? –

Uram, a háborút parancsold vissza már!

Ki ott villámlasz a kardok hegyén,

Mint a nagyoktól sokszor hallom én,

Az emberszívbe költözz már bele –

Az istennek csak ott lehet helye.

Nőjjön virág a holtak sírjain,

Az élőnek ne légyen élte kín,

Áldva nézzen föl rád a földhatár –

Uram, a háborút parancsold vissza már!

(1916)

KENYÉRÉRT VALÓ IMÁDSÁG

Isten, ki végzetünk felett

Úr vagy örömbe, búba,

Ó, légy atyánk s tekints le ránk,

A tékozló fiúkra.

Bűnök tüskéin térdelünk:

Irgalmasságot tégy velünk

S add meg nekünk

A mindennapi kenyerünk!

Imára kulcsolt két kezünk

Csörget csufos bilincset,

Rab nemzetet, tudjuk mi jól,

Fehér kalács nem illet.

Ha szükös lesz, ha ize vesz,

Ha csűreink ocsuja lesz:

Add meg nekünk

A mindennapi kenyerünk!

Méltók vagyunk-e, vagy se rá,

Itéleted ne nézze:

Erdőnek, mely elvénhedett,

Kivágatás a része.

Mi sorsunk: fejsze és fürész,

De gyönge sarjainkra nézz

S add meg nekünk

A mindennapi kenyerünk!

Ó, hány éhenhaló gyerek

Sír fel hozzád az égre!

Ó, hány szülőnek elpereg

Cseppenként szive vére!

Teneked is volt egy fiad:

Az inges kis Jézus miatt

Add meg nekünk

A mindennapi kenyerünk!

(1919)



Életünk végtelen pozitív-negatív minőségei

A jó megőrzése-javítása vagy rontása a tét

Magyarán szóló szellemi segítség lélekbátor

bölcsességszeretőknek és boldogságkeresőknek

p Miért töltöd egyszeri ajándék istengyermeki életed

p balgán, ön-sors-rontva, élethazugságokban, önkínzásban,

p ön/társemésztő játszmákban, lélekölő robotban, hivatástalanul,

p fóbiás zsarnokként vagy papucs alattvalóként, statisztálva,

p Idegenben, otthontalanul, hajléktalanul, alul/dezinformálva,

p közlés/megértésképtelenül, parazitaként, élményszegényen,

p napi túlélésben, bűntudatosan, bűnözői pályára sodródva,

p rossz evésben-ivásban, ünnep/mulatás nélkül, megalázva,

p Alakoskodva, képmutatóan, cinikusan/rajongón, rabságban.

p hitetlenül vagy szektásan, önleértékelten, megnyomorodva,

p talentumot elásva/rosszra használva, kallódva, hazát árulva,

p elviselhetetlen könnyűségben, agyonterhelve, dögunalomban,

p Balekként, ön-kizsákmányolva, álbarátokkal, élettárstalanul,

p házassági pokolban, szex nyomorban, lelki öncsonkításokban,

p betegen, depresszióban, koravénen, infantilisen, időtékozlón,

p lelki hadviselésben, humor és játék nélkül, tetszhalottként stb.?

p A mese, a példabeszéd, az életkép/életbölcsesség

p nem másról, a szomszédról stb., de pont rólunk szól.

p A tükör igazmondó: ismerj magadra, nyomozd az okot,

p és jó szellemben, lélekbátran változtass, jobbíts élteden!

p Jóval, de jóval több múlik rajtad, mint azt gyáva önigazolásból

p magaddal-másokkal elhitetnéd, felmentést, bűnbakot keresve!

p Elsősorban önmagadtól, majd „jóbarátaidtól” védjen meg az isten,

p az ellenséggel elbánsz majd magad is – sőt: a hasznukat veheted…

p A legtöbb bajt a világon nem gonosz emberek-erők okozzák.

p Arra kellene időben ráeszmélnünk, amit a közmondás tanít:

p jószándékkal van a pokolba vezető út kikövezve: énáltalam,

p és a majomszerető édesanyától a protokoll-rab jó orvosig…

p ?

p Érzékenyítő, felfedeztető, elképzeltető, rácsodálkoztató,

p megértető, megítélendő, értékelendő, súlyozandó, vitára

p és tovább-gondolásra serkentő, igaz, jobb önismeretre és

p szeretetre: bölcs változásra indító, magyarán szóló gondolatok…

ppppppppppppppppppppppppppp