kb. 18 perc olvasás
Intelmek és bátorítások – XIX.
Életminőség vizsgálódások
Egy mondat a bölcs vagy balga,
boldog vagy boldogtalan lélekről
Szellemi segítség: igazmondó tükör
Táltos paripa vagy állatorvosi ló
Isten édes gyermeke vagy Sátánfajzat
Édenkert-aranykor vagy a vaskori poklok
Ön-sorsrontó típusok magyarán írt példatára
Magadon nevetsz vagy szörnyülködsz!
A mese rólad szól – ismerj önmagadra!
A baj felismerése a gyógyulás kezdete –
itt és most változtassál az életeden!
*
Reviczky Gyula
Politikus nemzet
Mi kedveltebb minálunk mint a kártya,
Káromkodás, czigány, zsidók szidása?
Minek van mindenütt biztos keletje,
Kocsmába’, klubba’, künn, tanácsterembe’?
Mi képes a magyart ugy feltüzelni,
Hogy falnak kész rohanni valamennyi?
Mi mérgez meg családot, társadalmat?
Mi vet szünetlen gáncsot a magyarnak,
Hogy azt mondják honára: Ázsia?…
Kimondjam-e, hogy a – politika!
Óh, Goethe, bár csodálom lángeszed’,
Igazságod biz’ még se volt neked,
Midőn bölcs elméd úgy okoskodott:
Versben politizálni rút dolog.
Költők királya, te nem ismeréd
Árpád politizáló nemzetét;
Különben, meg vagyok győződve róla,
Hires mondásod változtatva szólna:
Politizálás rút versben, papíron;
De legrutabb, ha gyakorlom, nem írom.
Nálunk versnél ugy sincs ártatlanabb
Portéka: olvasatlanul marad.
.
Lehetsz oly bölcs, mint Salamon király:
Lenéz a kortes, ki politizál,
És többre tart egy rossz programmbeszédet,
Mint minden tudományt és bölcseséget.
De bezzeg másnak tünsz fel néki egyben,
Ha dikcziózol orditó tömegben,
Ha népgyüléseken tudsz szolnokolni
S nagy garral értesz hangoztatni holmi
Kopott, erőtlen szópuffancsokat.
(Idézhetnék, ha kedvem vón’, sokat.)
Ha tollat forgatsz, pár lapos vezérczikk,
Biztosra foghatod, számodra tért nyit,
S ha nagykorú vagy és ki van fizetve
Adód, bizton bejutsz a parlamentbe.
.
Országház! óh igéret földje te!
Rajtad függ milliók sovár szeme.
Mert nem igaz magyar, kinek szemében
Más pálya is van, isten ugy segéljen!
Cicero mondta, hogy ki mihez ért,
Annak szentelje minden idejét.
Nálunk? Az is, ki három iskolát
Végzett s nem lát az orránál tovább,
Még csupasz állu s már korteskedik.
Kész kis Kossuth (álmában!) mindegyik.
De ott, a hol dolgozni, tenni kéne,
Rögtön megcsappan hirhedett erélye,
S kisül, hogy csak Pató Pál úr fia.
.
Vagy «ama bizonyos csizmadia».
És bárhová menj, édes honfitársam,
Egyben botolsz meg: a politikában.
Magyar vért többé nem hoz semmi lázba,
(A bort kivéve) csak kortes-kokárda.
S a honleány se buzdul már ma máson,
Csak képviselői beszámoláson.
Egy pálya van csak, egy czél, egy dicsőség:
Választókerület, képviselőség.
.
Beszélhettek, ti józan emberek,
Hogy ide orvos kell, a nép beteg,
Kereskedés, ipar lassan halad
S a mi van is, német kézben marad;
Hogy irodalom és müvészetek
Csak kegyelemkenyéren tengenek:
A magyarok minderre rá nem érnek,
A mig az ország házában beszélnek.
.
Igy látva téged, édes magyarom,
Erősen bízom benned, mondhatom;
Mert meggyőződöm, hogy nem árt neked már
Se Schulverein, se horvát ügy, sem Eszlár.
Történjék bármi e czudar világon,
Te csüngj tovább kedvelt politikádon,
Ha eddig nem volt képes tönkre tenni:
Örökké élsz, nem öl meg soha semmi!
*
Reviczky Gyula:
Magyar virtus
Lármázz magyar! Ellenfeled’
Kongó szavakkal kardlapozzad,
És öltsd azokra nyelvedet,
Kik megcsufolni nem haboznak.
Óh, mert nyelved merész, csodát mivel,
De az utolsó vagy, ha tenni kell.
.
Aludj’, magyar nép! Bármi jő:
Mindegy, te sült verébrül álmodj’,
Változván ember és idő,
Őrizd meg ősi lomhaságod’.
Mig más egész nap fárad, izzad:
Te szempilládat föl se nyissad.
.
Hallgass magyar! Ha rád morog
A külföld, némulj el szavára.
Mert bár mindenbe’ majmolod,
S mint árnyék támolyogsz nyomába:
Nem hallgatsz, csak dicséretére;
Hibád’ ha látja, esz a méreg.
.
Vakulj magyar! Türelmedet
Nem józanság okozza, hidd el.
Szidd inkább gyönge merszedet
S keleti röstséged veszítsd el.
Nagylelkü, higgadt nép nem vagy te, nem!
Csak léha vagy, csak rest vagy, nemzetem!
*
Reviczky Gyula
Csak lőjetek, csak vívjatok!
Aljas zsiványt, gaz árulót
Ha a törvény itél halálra:
Mindenki mélyen érezi,
Az élet kincse hogy mi drága;
De két gyerek, ha semmiért
Egymást levágja, legolyózza;
Mondják: derék, bátor legény,
Ki becsületét igy megóvja.
.
Lármázva, bor közt, részegen.
Ha jó pajtások összevesznek:
Ahelyt, hogy szégyelnék maguk’,
A »becsületért« verekesznek.
Karddal kell bosszut állnia,
Ki másnak tyúkszemére hágott;
Két bolond igy tűz össze és
Igy bolondítja a világot.
.
A meggyalázott becsület,
Szent elvek és nagy eszmék,
Kardhegyre nem bízzák maguk’,
Hogy azt vérrel befessék.
Ki vivni tud, a másikat
Tréfábul is leczudarolja,
A párbaj néki heczcz, minők:
Ballet, lóverseny, kártya, polka.
.
Csak lőjetek, csak vívjatok!
Van még e népnek ifjusága.
Az élet olcsó és bitang
S a puskapor, golyó se drága.
Csak lőjetek, csak vívjatok.
Ha nem vagytok jók semmi másra;
Olyan fán ugy se lesz gyümölcs,
»A melynek nincs virága.«
*
p 1
p
p Nem maradsz adós: rögtön viszonzol mindent, mintha boltban lennél?
p
p Nem mer „hülyeséget” kérdezni: ez nem illik a Professzor szerephez
p
p Nem mer bekopogni a cigányputriba – így egy tanítómestertől elesik
p
p Nem meri isten kezébe tenni, de görcsösen markolva veszti el javait
p
p Nem mersz lelked mélyén búvárkodni: kerülöd a komoly beszélgetést
p
p Nem szereti a nyitott kérdést – a nem használt agy pedig elsorvad…
p
p Nem találod meg a tél örömeit: depresszióban töltöd vagy átaluszod!
p
p Nem te vagy az a stréber eminens diák, aki csak a tanárának tanult?
p
p Nem tud mulatni, ünnepelni – az árlapra, a holnapi felkelésre gondol…
p
p Nem tud nemet mondani: fél szívvel megy a programra, olyan is lesz
p
p Nem tudsz hazudni: az ostromló ellenségnek is elmondod gyengéidet!
p
p Nem tudva-merve kifejezni-kimutatni érzéseid, azok elsorvadnak…
p
p Nem tudván a lényeget, egy vesszőt sem enged el a szentírásából…
p
p
p 2
p
p Nem válogat – neki mindegy! Mindenevő – ha ízlik az étel, ha nem…
p
p Nemcsak egy veszélyt, betegséget – de önmagad is túl lehet élni?!
p
p Nemcsak kifelé állsz ki gyerekedért, de otthon se veszed őt elő?
p
p Nemes hivatás egy létproblémán gondolkodni – hiábavaló, ha kiagyalt!
p
p a Nemlétező dolgok kutatására áldozod fel saját és családod életét…
p
p Nincs egy olyan ügy sem, amire feltenné életét: tragikus hős se lesz
p
p Nominalistának a gyávaság óvatosság, a megalkuvás kompromisszum!
p
p Oly alaposan fontolgatod, hova ültesd el magad-magod, míg késő lesz
p
p Oly görcsösen akar bizonyítani vagy győzni, hogy csak nyögés a vége
p
p Oly terepre vonul – költő, festő -, ahol nehéz mérni, könnyű a blöff?
p
p Oly tisztelettel másolgatja a mester(művei)t: legjobb utánzata lesz!
p
p Olyan „előkelően” rezignált: már nem is keresi az utat lélektől lélekig
p
p Olyan „illedelmesen”, visszafogottan táncol, hogy még meg se izzad…
p
p x
Reviczky Gyula
Túlélek én minden csalódást
Túlélek én minden csalódást!
Nem öl meg engem fájdalom.
Sok bánat eltompítja lelkünk’,
S ez jól van s bölcsen is nagyon.
Mit innom hágy a sors, a mérget,
Mint a dohányt, bort megszokám.
Szerelmi bú, nyomor, szegénység
Kétségb’esést nem hoz reám.
.
A keresztlevelem hazudja,
Hogy fiatal vagyok, pedig
A vénség szomorú nyugalma
Lehatott már a lelkemig.
Mesés világba nem ragad már
A nagyravágyó szenvedély,
S szivem, mely annyira csalódott,
Csak az emlékezetnek él.
.
A nagyralátás büszke szárnyon
Ragadt magával el, tova.
Nem látszott onnan, a magasból
A bűnös ember nyomora.
Felhőkbe törve égtem én a
Vágyak tüzében egykoron.
Elhamvadt bennük ifjuságom,
S a tűz utója már korom.
.
Mint az angyallal Jákob egykor,
A boldogsággal küzködém;
De áldását hiába kértem;
Nem tudtam lenni boldog én.
Fáradt vagyok a küzdelemtől;
De megpihenni nem tudok.
Most is kínlódom, mint az angyal,
A ki az égből lebukott.
.
Mit ér, hogy annyiról lemondtam?
Mit ér, hogy bölcs türő levék?
Szerelem, ábránd, hit, vidámság
Nélkül mit ér a bölcseség!…
Lelkem sajog s bár türelemmel
Van mint a szentirás tele:
Csak más olvas belőle vígaszt;
Nekem a kínok kútfeje.
.
Reményt! reményt! Óh, hagy hihessem:
E nyomor egykor véget ér.
Oly iszonyú a mult; fülembe
Kiáltja minden percze: vér!
Nem haltak még ki a Kaínok,
Még nem sülyedt el Szodoma.
Az ember most is csak a régi,
S óh jaj, nem is lesz más soha!
.
S habár uj Messiás születnék,
Nem hozna ő se jobb időt.
A gonoszság, mely nem hisz Istent,
Halálba vinné most is őt.
Mig butaság, gőg, szívtelenség
Élet-halálra versenyez:
Nagy lélek, nagy erény örökké
Üldözve, számkivetve lesz.
.
Hogy koldusbot jutott Homérnak
S Jób hamudombon szenvedett;
Hogy megölték képmutatók azt,
Ki békességet hirdetett;
Hogy lesz még számos méla Hamlet,
És lesznek bűnös Gretchenek;
Hogy fájdalom minden nagy érzés:
A bölcs megérti és nevet.
.
A szellem sorsa harcz; de ritkán
Jut czélra, ritkán győztes ő.
Ha kimerűlt a küzdelemben,
Elsöpri földi, nyers erő.
Kezdettül óta e világon
Erőszak a hatalmas úr.
Erény, lángelme, szellem, ihlet,
Mit ér, ha gyönge és mazúr?
.
Úgy, úgy! A zsákmányon hizott bűn
Magasan hordja fenn fejét;
S a gyönge vértanú s a lángész
Könnyezve rágja kenyerét.
Mindenha úr lesz és hatalmas
Fegyver, erőszak, pénz, tömeg.
S e bitor eszközök bukását
Az öreg föld nem éri meg.
.
Bohócz-világ! megszoktalak már,
Hisz’ ennek így kell lennie.
Nem szomjazom jobb korra többé;
Nem fáj nekem már semmise.
A balga hisz csak lehetetlent;
Én hát türök, ha tűrni kell.
Nagy bölcseség veszteg maradni,
És nem törődni semmivel!
*
Reviczky Gyula:
Márczius tizenötödikén
.
Hivatlanúl is megjösz minden évben,
Szép márczius, bilincs-oldó tavasz!
De azt a régi márcziust nem érzem;
A naptár mond csak annak; nem vagy az;
A hit kidőlt, a szivnek semmi lángja;
Fásultan él a kor s eszméletlenül,
Multon mereng a költő és dalába
Villám s haragvó mélabú vegyül.
.
Megalkuvás iránya most a kornak;
Ábrándnál egy kis állás többet ér,
Egy zsíros konczért százan marakodnak,
Hogy egynek jusson mentül több kenyér.
Az igazságot, elvet megtagadják,
S ki értük harczra kelne, nincs olyan,
Csak szóvirág ma a magyar szabadság
S az érte hősen ontott vérfolyam.
.
Nem, ez nem az a márcziusi szellő!
Nem a szabadság éltető lehe,
Egy alvó népet új életre keltő,
Hogy százados rablánczát tépje le!
A nagy, a negyvennyolczas márcziusnak
Nincs más emléke: néhány béna kar,
S távol, hol czitrom és narancs virulnak,
Honán kivül a legnagyobb magyar!
.
Ezért löktél hát annyi hősi sirba,
Hogy a mi véred, óh hon, megmaradt,
Mohó ajakkal, éhesen kiszivja
Egy ingyenélő parazita-had?…
Ezért áldoztál annyi vért, vagyont hát,
Hogy megtagadjanak gyáván előbb
S örököd’ oszt’ arczátlanul felosszák
Kétszínü, romlott, léha kegylesők?…
.
Csak vissza e sivár korból! Nem ég itt
Ember-méltóság tiszta ihlete!
Álmodjuk, hivjuk vissza azt a régit!…
S ha van még a magyarnak istene:
Őt kérjük, adjon még egy csoda-kardot,
Büvös csapásitól hadd hulljanak
A hitvány léhütők, kik mint a barmok
Csak ettek-ittak és meghiztanak.
*
Komjáthy Jenő:
MÁRCIUS 15-ÉN
Üdvöz légy, Március! Köszöntlek!
Villámot szór szemem, szivem remeg.
Öröm s harag vív énbennem tusát
Dicsőjtve március nagy idusát;
Homlokomon kigyúl a büszkeség,
Szivemben düh és bosszu tüze ég.
.
Sírjából a megholt idő kikél;
Rajzik a múlt s újfent pezsegve él;
Az üdvözült naptestü szellemek
Élőkkel fognak immár társkezet.
Boldog az értő, jaj, ki nem érti meg,
Amit e más világból intenek!
.
Ó, mennyi fény s utána mennyi gyász!
Félistenküzdelem, új hősvilág;
Minő csaták, minő lelkesedés!
– Fukar talajba pazar vérvetés; –
Szent őrület, csodás álomvaló,
Gondolni is gyönyör, vérforraló.
.
Új Tirteusz és új Démoszthenesz:
Petőfi és Kossuth: félistenek. –
Száműzve virraszt lángszavú Kossuth,
Petőfi meghalt s halhatatlanult. –
Új Golgotán elvérző nagy fiak,
Gyászos bukás: Nagyvárad és Arad.
.
Majd álhalál, virrasztók kardala;
Majd a nagy éjre új nap hajnala:
Álcsillag volt, ah nem a büszke nap,
Hisz keleten nem: – nyugaton hasadt.
S a nemzet él, – él mint idült beteg,
Türelme nőtt, akarni feledett.
.
Élsz, nemzetem, de még nem vagy szabad!
Megalkuvás lőn, s mit tőn jelszavad?
Hizelgés, zsarnokkedv, fondor cselek
Beköték nyiladó, szilaj szemed!
Kegy s alkalom megadá félig azt,
Mi teljes szent jogunk volt, ős, igaz.
.
Arcomra ez hajt szégyen- s bosszupirt,
Ez az, mi tisztán lelkesedni tilt.
Szégyenlenem kell, hogy csak itt vagyunk,
Napok lehetnénk, s mint mécs, sápadunk.
Pislog csupán, holott valód a fény:
Helyetted, nemzetem, pirúlok én!
.
Vagy éppen naggyá lenni félsz talán?
Mily gyávaság! Szégyen reád, hazám!
Nem ismered tennen hatalmadat,
Amelyből új kor, új világ hasad?
Avagy megszűnt-e szülni új gyönyört,
Új hősöket e vérihlette föld?
..
Meddő vagy férfiakban, Kánaán!
És néped – ó, mily átok ez, hazám! –
Míg a hatalom előtt meglapúl,
Testvértelen saját keblébe dúl;
Törvényt lát rajta félénk bárgyuság,
S mosolygva hordoz megszokott igát.
Ó, hogyha szétoszthatnám köztetek
Szabadságszomjas, büszke lelkemet!
Ó, vajha tudnátok szeretni azt,
Egyedül azt, mi fennkölt és szabad:
Szent rémülettel hogy dobnátok el
Mindent, mi még zsarnokjelet visel!
.
Ó, hogyha szétönthetném köztetek
Nagy, lánggal égő, forró szívemet!
Ó, vaj ha tudnátok gyülölni úgy,
Mit bűnmagul hagyott a gyáva múlt,
Melyből csak átok, szolgaság terem,
Eldobnátok borzadva, hirtelen!
.
Hogy tűrheted ilyen soká, hazám,
Mi szolgabélyeget visel magán?
Dús kerteid meddig tapossa még
E gyászmagyar, ez alkusz nemzedék?
Mikor jön már a megváltó vihar
Rontó, teremtő tenger lángival?
.
Üdvözlégy Március! Köszöntelek.
Emléked rázza fel a nemzetet!
Ha lángszavam lángban fogamzanék,
Gyönyör vón akkor s boldog büszkeség
Dalolnom eszmeharcot, hőstusát
S a szent szabadság égi himnuszát!
p 3
p
p Olyan biztonságos bunker a házad, hogy börtönnek se lenne utolsó…
p
p Olyan diplomatikusan fogalmaz: már maga se tudja, mit akar mondani
p
p Olyan előrelátó, hogy már húszévesen nyugdíjas éveiről gondoskodna
p
p Olyan észrevétlenül élsz és távozol, mint egy profi besurranó tolvaj…
p
p Olyan fiatalon kiéled-kiégeted magad, mintha holnap világvége lenne!!
p
p Olyan jó állampolgár: még anyjára is önként tesz terhelő vallomást!
p
p Olyan világraszóló lakodalommal vág fel, hogy tényleg arról koldul…
p
p Ő csak mondja és teszi a magáét: totál érzéketlen körei reakcióira…
p
p Ő nem akar személyválogató lenni: még barátait sem válogatja meg!
p
p Ő nem ölt, nem lopott, nem csalt – munkát nem lógott el: mi a baja?
p
p Ő nem teregeti ki a családi szennyest, a saját szemében látná magát
p
p Ő olyan tökéletes, mint egy földönjáró Angyal – olyan kegyetlen is…
p
p Ő soha nem kerül összeütközésbe az akkori földi törvényekkel…
p
p 4
p
p
p Önmagad halovány árnyékaként bolyongsz az utca árnyékos oldalán…
p
p Öregen sem kész a halálra: még csak most kezdene istenigazából élni
p
p Örök beváltatlan ígéret maradtál – elkallódtam a nagy nyüzsgésben
p
p Örömöd megsokszorozná, bánatod osztaná, ha lenne kivel megosztani
p
p Összekevernek valaki mással, s te belemész a veszélyes „játékba”…
p
p Páni félelemmel „várod” az öregkorod, mert gyűlölnél másra szorulni?
p
p Pátoszod olyan hamis mint a diri bácsié a tanévnyitó ünnepségeken…
p
p Példaképeid vonzó életéből mazsolázza össze az övét: egy fantomkép
p
p Piócaként tapadtál a Mesterre, de csak különcségeit vetted át tőle…
p
p Potenciális barát előtt bezárulsz, vadidegen útitárs előtt megnyílsz?
p
p Pörgeti , csúcsra járatja magát mint aki mindig vészhelyzetben van!
p
p Precíz, lojális, lelkiismeretes hivatalnok lét: büszke mint pl. Eichman
p
p Presztízskérdést csinál belőle, hogy minden tantárgyból jeles legyen!
p
p x
Komjáthy Jenő
MAGYAR
Népek karában, ó, mi vagy te,
Én népem, hősök nemzete?
Teremtés méhiben vajj fogant-e
Több ilyen bűvös, szép rege?
Áldott s dicső vagy mindörökre!
Ami nagyot s merészet szív akar,
Egy szóba van foglalva össze:
E szóba, hogy: magyar.
.
Az istenagyban legszebb gondolat,
Szabadság fölkent bajnoka,
Dicskör övedzi büszke homlokod,
Kebled az Isten hajloka.
Gyönyörbe ring az ajk, téged kimondó,
Neved virágot s vészt kavar,
S a gondolat oly fönncsapongó
E szóra, hogy: magyar!
.
Sápad nevednek hallatára
Az áruló, az orv, lator;
De azt gyönyörrel átaljárja,
Kiben nemes szív lángja forr.
Emelkedik, ki tégedet hív,
A neved ünnep és vihar;
Dobban, megindul mindenik szív
E szóra, hogy: magyar.
.
A zsarnokok halálos ellene,
Jónak, nemesnek hű paizs;
És él a nagy Rákóczi szelleme
Még legkisebb fiadban is.
Harag sápasztja elleninket,
Reszketve ejti neved a cudar,
De átaljár szent tüze minket
E szónak, hogy: magyar.
.
Történeted nagy vértanúság,
Szebb, mint a szentek élete;
Bús lapjain sok mély tanulság
Vérrel irott költészete.
Rád annyi ellen dühe rontott!
Kalászos rónád bús avar…
Ó, mennyi köny és gyász borongott
E néven, hogy: magyar!
.
De vértanúid szent porából
Új, lelkesebb lét sarjada;
A honfibúnak viharából
Támadt az eszmék százada.
Hiába könny s vér nem patakzott:
E nemzet él! – Él, mert akar!
És minden érzés összehangzott
E szóban, hogy: magyar.
.
Népek karában újra nagy vagy,
Kossuth, Széchenyi nemzete!
És nőttön-nő a te hatalmad,
Előtted új fény ezrede.
Eszményekért küzdj lelkesedve:
S ne félj, hogy törzsököd kihal!
Vigy lelket a népküzdelembe,
S uralkodjál, magyar!
.
S mi megmaradt a zord napokból,
Törd össze mind a láncokat!
Űzd el fönséges homlokodról
A visszatérő árnyakat!
A pírt, a véres képek árnyát,
Mi a sötét napokra vall,
Törüld le és minden bilincset
Törj össze, ó, magyar!
.
Dicső tusákra nyílik a határ,
Mienk a dús jelen s jövő,
Ránk még pazar győzelmek üdve vár;
Üdv, mit a költők álma sző.
Most álom; majdan ragyogó valóság,
Mert érte küzd a fő, a kar. –
Emeld az Eszme lobogóját
Magasra, ó, magyar!
.
Népek között te léssz az első,
Én népem, hősök nemzete!
Csodákat lesz életre keltő
Fajunk jövő története.
Rettegni fognak s áldni téged,
A neved ünnep és vihar:
És visszazengik ezredévek
E büszke szót: magyar.
Lelkedből lelkezém. Magyar vagyok.
Nemcsak a vér: szellem jogán.
Szellemetekből, ti dicső nagyok,
Növekvém és táplálkozám.
Honszerelem! Vess tiszta lángot!
Jöjjön, ki vélünk érez és akar:
És meghódítjuk a világot
E szóval, hogy: magyar!
[1891. március 15.]
*
Komjáthy Jenő:
MAGYAR VAGYOK
Magyar vagyok! Nem vakszerencse
Tőn engemet magyarrá.
Nem érdek hitvány gerjedelme
S nem önkény teve azzá.
A szellem szent hatalma az,
Mely elborított lángival:
Magyar vagyok, mivel szabad,
Szabad, tehát magyar.
.
Magyar vagyok. Nincs a világon
Ennél szebb és dicsőbb név.
Testvéreim közt feltalálom
Minden nagy eszme hősét.
Engem sem rémít semmi vész,
Várjon halál, vagy diadal:
Lelkem egész, szívem merész;
Merész, mivel magyar.
.
Magyar vagyok. Ami szivemben,
Tüstént az ajkamon van.
Nem érez senki sem hivebben
S nem szól világosabban,
Mert egy vagyok és mindig az,
Tettem, szavam lelkemre vall:
Magyar vagyok, tehát igaz;
Igaz, mivel magyar.
.
Magyar vagyok. Magasra törnék!
De elfog olykor méla bánat,
Ha olvasom az Isten könyvét,
Történetét hazámnak.
Fénynapjainkra gyász omol,
S az egész nép egy sírba hal:
Nem csoda, ha olyan komoly
És bús lett a magyar.
.
Magyar vagyok. Népem jövőjét
Dicső, nagy színbe látom.
Próféták nem hiába szőtték,
Beteljesül az álom!
Miért a hősök lelke vív,
Eljő, eljő a diadal:
Mert csupa lélek, csupa szív,
Csupa láng a magyar.
.
Magyar vagyok. Kedvem csapongó
És gyors, miként a villám.
Majd mint a felhő, oly busongó,
Majd mint pacsirta, vídám.
Szivem az érzéstől repes,
Tűz ajkamon a szó, a dal –
S úgy vágtat a vér, oly heves,
Heves, mivel magyar!
.
Magyar vagyok. A sors kegyelme
Névleg tesz csak magyarrá.
A szabadságnak szent szerelme
Avatott engem azzá.
A szellem csodás lángja az,
Mely fölragadott szárnyival:
Magyar vagyok, tehát szabad,
Szabad, mivel magyar!
*
Komjáthy Jenő
TETTVÁGY
Csak szólna már, csak szólna már
A harcok harsány trombitája;
A csatajelt, a csatajelt
Zajongó lelkem alig várja!
PETŐFI
Tettekre szomjazom,
Nagy sikerek fényes sorára;
Hogy amit álmodom,
Az eszmék ragyogó világa,
Mit türelmes vásznára fest
A mennylakó dús képzelet,
Mit a jámbor papírra ró,
Az érzés, a világbiró:
Megtestesüljön valahára.
.
Tettekre szomjazom,
Vágyom kéjelgni hatalomban.
Gyönyör vón bírlanom,
Miért szivem magasra dobban;
Lebírni mindent s fölemelni,
Építni, törni, szárnyra kelni,
Úr lenni az anyag fölött,
Ringatnának vad gyönyörök
Napfényben, zengő viharokban.
.
Tettekre szomjazom,
Sikerre, zajló életárra;
Vesztedre, Hatalom,
A gőgös zsarnokok torára;
Dicső tett volna és merész
Trónra emelni szívet, észt;
Mindent újjá teremtene
Hatalmas gondolatzene
Az akarat „legyen” szavára.
.
Tettekre szomjazom,
Rombolni és alkotni vágyom.
A harcot áhitom,
A rothadt tespedést utálom,
Uralkodó legyen a költő!
Előtte minden emberöltő
Hadd hajtson térdet és fejet!
Vezesse ő a nemzetet
Merészen, bölcsen, tűzi szárnyon!
.
Tettekre szomjazom.
A szeretet legyen a törvény,
Az eszme hatalom!
Ne legyen többé átkos örvény
A gondolat s a tett között!
Érezzen föl a durva rög,
S az újjászületett világon
Ragyogva éljen minden álom
Az éj bilincsét összetörvén!
.
Tettekre szomjazom,
Világot átható igére.
Már lázas ajkamon
Dalok fakadnak ünnepére;
Keresztülzúg a lelkemen,
Izzó gyönyörjét érezem;
Csak jönne már a pillanat,
Átszellemítni, zord Anyag,
Nekem hatalmat adna végre!
.
Tettekre szomjazom.
Csak nyílna már a büszke pálya!
Merészen, szilajon
Vágtatnék a dicső tusába.
Szivemnek hadd omolna vére,
Csak hághatnék undok fejére,
Döfhetném át sötét szivét,
Kit a hazugság örve véd,
Ki gúnyt tetőz e szép világra!
.
Tettekre szomjazom.
Rohannék már a csatatérre!
Csak nyílna alkalom
A szívek bajnokversenyére!
Nem fog legyőzni nyers erő,
Delejáramként tör elő,
Mint egy hatalmas lángfolyam
Minden korláton átrohan
Szívem halhatatlan szenvedélye.
.
Tettekre szomjazom,
Dalombul még tettek születnek;
Lángokkal olthatom
Vad lángjait zajló szivemnek.
Születni látok nagy időket,
A szellem újra vakmerő lett,
A képzelet magasra csap,
A szív korlátlan és szabad,
Pusztuljon el a korcs, ki reszket!
.
Vágyak gyümölcse: tett,
Te vagy a férfi Ideálja.
Nem puszta képzelet
Dús életem napfényes álma.
Vértestet ölt kín és öröm,
A lét korlátit áttöröm,
Túl anyagon és túl időn
Örök mámorba széditőn
Zúg az itélet harsonája.
[Szenic, 1891. március 25.]
Életünk végtelen pozitív-negatív minőségei
A jó megőrzése-javítása vagy rontása a tét
Magyarán szóló szellemi segítség lélekbátor
bölcsességszeretőknek és boldogságkeresőknek
p Miért töltöd egyszeri ajándék istengyermeki életed
p balgán, ön-sors-rontva, élethazugságokban, önkínzásban,
p ön/társemésztő játszmákban, lélekölő robotban, hivatástalanul,
p fóbiás zsarnokként vagy papucs alattvalóként, statisztálva,
p
p Idegenben, otthontalanul, hajléktalanul, alul/dezinformálva,
p közlés/megértésképtelenül, parazitaként, élményszegényen,
p napi túlélésben, bűntudatosan, bűnözői pályára sodródva,
p rossz evésben-ivásban, ünnep/mulatás nélkül, megalázva,
p
p Alakoskodva, képmutatóan, cinikusan/rajongón, rabságban.
p hitetlenül vagy szektásan, önleértékelten, megnyomorodva,
p talentumot elásva/rosszra használva, kallódva, hazát árulva,
p elviselhetetlen könnyűségben, agyonterhelve, dögunalomban,
p
p Balekként, ön-kizsákmányolva, álbarátokkal, élettárstalanul,
p házassági pokolban, szex nyomorban, lelki öncsonkításokban,
p betegen, depresszióban, koravénen, infantilisen, időtékozlón,
p lelki hadviselésben, humor és játék nélkül, tetszhalottként stb.?
p
p A mese, a példabeszéd, az életkép/életbölcsesség
p nem másról, a szomszédról stb., de pont rólunk szól.
p A tükör igazmondó: ismerj magadra, nyomozd az okot,
p és jó szellemben, lélekbátran változtass, jobbíts élteden!
p
p Jóval, de jóval több múlik rajtad, mint azt gyáva önigazolásból
p magaddal-másokkal elhitetnéd, felmentést, bűnbakot keresve!
p Elsősorban önmagadtól, majd „jóbarátaidtól” védjen meg az isten,
p az ellenséggel elbánsz majd magad is – sőt: a hasznukat veheted…
p
p A legtöbb bajt a világon nem gonosz emberek-erők okozzák.
p Arra kellene időben ráeszmélnünk, amit a közmondás tanít:
p jószándékkal van a pokolba vezető út kikövezve: énáltalam,
p és a majomszerető édesanyától a protokoll-rab jó orvosig…
p
p ?
p Érzékenyítő, felfedeztető, elképzeltető, rácsodálkoztató,
p megértető, megítélendő, értékelendő, súlyozandó, vitára
p és tovább-gondolásra serkentő, igaz, jobb önismeretre és
p szeretetre: bölcs változásra indító, magyarán szóló gondolatok…
ppppppppppppppppppppppppppp
