kb. 15 perc olvasás
Eugéniusz:
Parainézis/Intelmek – VI.
Magyar egymondatos életminőség-vizsgáló
Csodás táltosparipa vagy egy állatorvosi ló
Bölcs-boldog arany/balga-boldogtalan vaskor
Szellemi, lelki, testi és társas életek/halálok
Bajok/tünetek ðdiagnózisok ð oki terápiák
Szándékok-következmények és okok-okozatok
Elvek/tettekðmagatartásokðjellemekðsorsok

Magadon nevetsz,
vagy szörnyülködsz!
A mese rólad szól, ismerj magadra
és bölcsen/bátran változtass életeden…

Vörösmarty Mihály:
PETIKE
Bús mogorván ül Petike,
Ha ha ha!
Péter és bú! a mennykőbe,
Mi baja?
Anyja kémli hű szemekkel –
Jó öreg!
Azt gondolja, fiacskája
Tán beteg.
„Kell galuska, Peti fiam,
Eszel-e?”
„Dehogy eszem, dehogy eszem,
Ki vele. „
„Kell bor, édes szép fiacskám,
Iszol-e?”
„Dehogy iszom, dehogy iszom,
El vele.”
„Kell-e sarkantyú csizmádra,
Petikém!
Kalpagodra toll s mentédre
Rókaprém?”
„Mit nekem toll, mit nekem prém,
Sarkantyú!
Ha szivemben, mint a róka,
Rág a bú!”
„Kell-e könyv, a szomszéd könyve,
Biblia?”
„Mit nekem könyv, a beszéd mind
Szó fia.
Egy barátom van nekem csak,
A halál;
Az, tudom, hogy innen-onnan
Lekaszál.”
„Az egekre! Peti fiam,
Meg ne halj:
Annyi benned a sohajtás,
Mint a raj.
Átidézzem tán Juliskát?
Láthatnád?”
Szól mogorván Péter úrfi:
„Hol van hát?”
.
Ármány-adta Péterkéje!
Még mi nem volt a bibéje!
Sem kalapja, sem mentéje,
Sem a sarkantyú zenéje,
Nem kell neki róka málja,
Sem a szomszéd bibliája;
Nem kell neki bor, galuska,
De bezzeg kell a Juliska,
Bár negédes és hamiska,
De vidor, szép és piroska.
Sem ehetnék, sem ihatnék,
Csak Julcsával nyájaskodnék.
.
„Ej Petikém, szép fiam, hát
Ez a baj!
Gondom lesz rá, hogy nagyot nőj
S meg ne halj.
Most takarodj iskolába,
Rosz fiú!
Meg ne lássam, hogy pityergesz.
Félre bú!
Iskolában a Juliskát
Elfeledd:
Isten éltet, tíz év mulva
Elvehet’d.”
1841. január 19. előtt
Tompa Mihály
TÖRTÉNET.
Magyarországon történt a dolog,
– Vagy ha még nem, de megtörténni fog, –
Az ellenség egy vármegyére üt,
Szörnyen pusztítva, dulva mindenütt.
.
A nemzetőrség számra oly keves,
És ami több, még az sem fegyveres!
Fut, őrjöng, sír az istenadta nép…
Hisz már a harmadik helység is ég!
.
Az alispán, a vett hirek nyomán,
Rendkívüli gyülést tart szaporán;
S most, hivatlan is, ugy tolonganak
A megyeházhoz a tanácsurak.
.
,Tekintetes… vagy polgártársaim!
Nagy a veszély megyénk határain,
Mihez fogjunk most? rabság vagy halál,
Mi ránk a jövő pillanatban vár!’
.
És a gyülés vitatkozik, zajog;
Nyelv akarmennyi, de kar nem mozog:
S egy elkiáltja magát hangosan:
Már a szomszéd helység is lángba’ van!
.
Egyik egyet, a másik mást akar,
S ez irtóztató rémület, zavar
Közt, mintha a mennyből húllt vón’ oda,
Vágtatva jő egy ezred katona.
.
S amilyen hirtelen jött a segély,
Ép oly közel van immár a veszély;
És az ezredes szóval beüzen:
Aki csak bir, fegyverre hirtelen!
.
És ,kardra, kardra!’ felrivalt a nép;
De egy rakás öreg úr közbeszólt:
Nem, nem! Az ezredes urhoz elébb
Küldjünk tisztelgő deputációt.

p 1
p
p Akinek görbe a háta, mégis üres a zsebe, a sok fölös kapálás,
p szántás, permetezés, locsolás miatt – tájidegen növényt vetett…
p
p Aki kerüli a – nyílt – gyónást, bűnvallást, a „megszégyenülést”,
p még ha ő így további, akár nagyobb bűnökre zsarolható is marad…
p
p Aki néz ki a fejéből, de csak annyit lát a csodálatos világból,
p amit a lehorgasztott fő, szemellenző, sőt bekötött szem enged neki…
p
p Aki sajnálva az időt, nem „bíbelődik”, főleg/csak kész ételeket,
p konzerv műsort, és aktusra előkészített nőt, ágyast stb. fogyaszt
p
p Aki minden, mert nem neki való munkájával csak bíbelődik –
p lassan, aprólékosan, küszködve foglalatoskodik; piszmog, vesződik
p
p Aki úgymond „a nagyon hamarosan közelgő világvég miatt”
p már nem is alapít családot/két végről égeti élete gyertyaszálát…
p
p Aki még a saját rontásaiból sem okul: aki mindig a ki nem
p kényszerített hibái ismétlésével, sőt a halmozásával kap ki újra…
p
p Aki a kis, még a legkisebb szálkát is meglátja/szólja a másik,
p de a nagy gerendát meg nem a saját szemében/más tükörben…
p
p Aki szinte egy „mazochista”: kísérleti alanyt csinál magából:
p érdekli, mi mindent bír ki egy ember? mekkora a lelki teherbírása…!?
p
p Aki csak kontrasztként tart „jóbarátot” – de főleg/csakis olyat,
p akihez viszonyítva ő így szebbnek-okosabbnak stb. stb. látszódhat…
p
p Aki csak a nála tudatlanabbak, gyengébbek stb. társaságát keresi,
p ahol ő így menőként villoghat, ahol ők rajta ámulhatnak-bámulhatnak
p
p Akinek nincs olyan húzó, stimuláló, doppingoló baráti köre, társasága,
p ahol egymást kitartóan csak egyre többre és jobbra ösztönzik és emelik
p
p Aki rossz körbe, korpa közé keveredik és felfalják a disznók –
p vagy ott ragad, és holtig velük dagonyázik „boldogan” a pocsolyában…
p
p
p 2
p
p Akinek még a házasságát is – ideig-óráig – csak az tartja össze,
p hogy egymás bűneinek „véd- és dacszövetségben” cinkosan falaznak
p
p Aki álnokul szembe dicsér, hízeleg, hogy károdra elbízd magad,
p és elhitesd magaddal, hogy te nagy költő/dalnok stb. vagy/lehetsz
p
p Aki „születési rendellenessége” miatt már hamar végleg lemond
p az élet alapdimenzióiról: hivatás, barátság, szerelem, otthon stb. stb.
p
p Aki kőkeményen dolgozik ugyan, de minek… mennyiségre hajt –
p akinek nincs türelme a minőséghez kellő jó ötletre/ihletre várni
p
p Aki az ágyban várja, hátha megálmodja az isteni sugallatot,
p anélkül nem is kel fel, nem is öltözködik fel és nem is takarít stb.
p
p Akit ártatlanul börtönbe vetnek és szabadulna, de ha egy rántás
p nem tépi ki az ablakrácsot, akkor feladja, és ott is fog megrohadni…
p
p Aki könnyen megharagszik, egy ezt már szinte váró mimóza,
p de nehezen bocsát meg: ő egy örökké háborgó lélek szeret lenni…
p
p Aki nem akarja megérteni az inkommenzurábilis fogalmát –
p mindent pénzben kifejezve hasonlítana össze: házat és szerelmet is
p
p Aki tévesen azt hiszi: Isten nem szereti őt, és irigykedik a sikeresre:
p a kudarcos-agresszív Káin, aki pont azt öli meg, aki neki segíthetne…
p
p Aki nem hülye, hogy a kényes, kínos igazságokat kutassa és azokat
p körében kimondja, mert ismeri a „bölcs” közmondást: beverik a fejed…
p
p Aki „az igazság bajnoka”, aki az ő nagy igazságával irgalmatlanul
p agyonveri még barátait is, vagy érte beáldozza családját (Kohlhaas)
p
p Akin meglátszik, hogy gyorstalpaló órát se vett: hogyan légy figyelmes
p és tapintatos? Ő kíméletlenül mondja az igazat: „szalonképes” szadista
p
p Aki nem ismeri a kegyes csalás fogalmát – és nem is tud elképzelni
p olyan helyzetet, amikor valakinek saját érdekében nem mondunk igazat…
p
p x
![]()
Petőfi Sándor:
CSOKONAI
Egy kálomista pap s Csokonai
Egymásnak voltak jóbarátai.
Kilódul egyszer Debrecenből
S a jóbarát előtt megáll,
S: ihatnám, pajtás! így kiált föl
Csokonai Vitéz Mihály.
.
„No, ha ihatnál, hát majd ihatol,
Akad még bor számodra valahol,
Ha máshol nem, tehát pincémben;
Ottan nem egy hordó bor áll.”
Szólott a pap, s leballag véle
Csokonai Vitéz Mihály.
.
„Ihol ni, uccu!” fölkiált a pap,
Amint egy hordóból dugaszt kikap;
„Szaladj csapért! ott fönn felejtém;
Szaladj öcsém, de meg ne állj!”
És fölrohan lóhalálában
Csokonai Vitéz Mihály.
.
A likra tette tenyerét a pap;
Csak vár, csak vár, hogy jön talán a csap.
S a csap nem jött, és a pap morgott:
„De mi az ördögöt csinál,
Hol a pokolba’ marad az a
Csokonai Vitéz Mihály?”
.
Tovább nem győzte várni a csapot,
Ott hagyta a hordót (a bor kifolyt),
Fölmén a pincéből a házba,
De ott fönn senkit nem talál.
Csak késő este érkezett meg
Csokonai Vitéz Mihály.
.
Hát a dologban ez volt az egész:
Kereste ott fönn a csapot Vitéz,
Zeget-zugot kikutat érte,
De csak nem jön rá, hogy hol áll?
És így csapért szomszédba mégyen
Csokonai Vitéz Mihály.
.
A szomszédban valami lakzi volt,
Elébe hoztak ételt és italt;
És ím az étel és bor mellett
És a zenének hanginál
Csapot, papot, mindent felejtett
Csokonai Vitéz Mihály.
Pest, 1844. november
*

Petőfi Sándor:
A TINTÁSÜVEG
Vándorszinész korában Megyeri
(Van-e, ki e nevet nem ismeri?)
Körmölgeté, mint más, a színlapot.
Kapott
Ezért
Egyszer vagy öt forintnyi bért,
Amint mondom, vagy öt forintnyi bért.
Először is hát tintáért megyen,
Ha ismét írni kell, hogy majd legyen.
A tintás üveget pedig hová
Dugá?
Bele
Kabátja hátsó zsebibe,
Amint mondom, kabátja zsebibe.
S hogy pénzre tett szert, lett Megyeri vig,
S hazafelé menvén, ugrándozik.
Hiába inti őt Szentpéteri:
„Kari,
Vigyázz!
Kedved majd követendi gyász,
Amint mondom, majd követendi gyász.”
Úgy lett. A sok ugrándozás alatt
Kifolyt a tinta; foltja megmaradt.
Megyeri elbusúl – kedvét szegi
Neki
A folt,
Mivel csak egy kabátja volt,
Amint mondom, csak egy kabátja volt.
Mi több: kabátja éppen sárga volt,
És így annál jobban látszott a folt.
„Eldobnám – szólt – de mással nem birok;”
Ez ok
Miatt
Hordá, míg széjjel nem szakadt,
Amint mondom, míg széjjel nem szakadt.
Pest, 1844. szeptember

Petőfi Sándor
MEGY A JUHÁSZ SZAMÁRON…
Megy a juhász szamáron,
Földig ér a lába;
Nagy a legény, de nagyobb
Boldogtalansága.
.
Gyepes hanton furulyált,
Legelészett nyája.
Egyszercsak azt hallja, hogy
Haldoklik babája.
.
Fölpattan a szamárra,
Hazafelé vágtat;
De már későn érkezett,
Csak holttestet láthat.
.
Elkeseredésében
Mi telhetett tőle?
Nagyot ütött botjával
A szamár fejére.
Kúnszentmiklós, 1844. július

Petőfi Sándor
DE MÁR NEM TUDOM, MIT CSINÁLJAK…
De már nem tudom, mit csináljak?
Meginnám borát az országnak.
S mentül több az, amit megiszom,
Annál iszonyúbban szomjazom.
.
Mért nem tesz az isten most csodát?
Változtatná borrá a Tiszát,
Hadd lehetnék én meg a Duna:
Hogy a Tisza belém omlana!
Tokaj, 1844. február
p.s.:
Petőfi verse.
Mikor Petőfi azt a rettenetes szomjas verset írta:
Mért nem tesz az Isten most csudát, változtatná borrá a Tiszát;
hadd lehetnék én meg a Duna, hogy a Tisza belém omlana.
Volt Szigeten egy énekes úri ember, a ki a bort „nem veté meg”,
– olvassa, ismét elolvassa a verset –
s nagyot csap öklével homlokára: hohó
– Petőfi barátom! nem innál te abból egy cseppet sem,
mert majd eleibe feküdném én annak itt Szigeten.

p 3
p
p Aki következetes, de csak úgy, mint egy ökör: ő nem korrigál,
p nem néz szét – ő csak megy és megy az útján előre a szakadékba…
p
p Aki nem tiszteli az elemi emberi logikát: ő egymást kizáró dolgot
p és egyszerre állít, ill. a csak vagy-vagy, s nem az is-is életlogika ismerő.
p
p Aki úgy lenne „maximalista”, hogy külön nőt tart a konyhában,
p a hálóban és a társalgóban (és nagyon vigyáz rá: elkerüljék egymást…)
p
p Aki kvázi hibernálva az ottani/akkori önmagát, az ott és akkor
p boldognak érzett életét vél rátalálni egy álöröklét paradicsomra…
p
p Aki hódítva lábujjhegyre áll a randevún, idealizált képet hazudik,
p de birtokon belül, a házasságban ő már egy cseppet sem erőlködik
p
p Aki csak azért tesz fel kérdést és szól „okosan” hozzá, hogy a vita
p így parttalan legyen – vagy így húzzák pl. a felelésre szánt iskolai időt…
p
p Ő felnőve is vakhitű ősbizalmas marad: ő látatlanban, biankó még akár
p a saját halálos ítéletét is önként, beleegyező szignóval (kézjegy) látja el…
p
p Aki kész helyzet elé állítana: már csak a házasságkötés után vallja be,
p hogy szerfüggő, ramaty a vagyoni helyzete, babát vár és nagy a múltja…
p
p Aki úgymond látná már a medvét, és ezt hangosan zavarva be is kiáltja,
p mert a színházban vagy az operában is csak egy jó véres állatheccre vár…
p
p Aki az a farkas, aki halad a korral és ő már „meg is indokolja”, hogy
p most miért falja fel a neki kiszolgáltatott, védtelen és ártatlan bárányt…
p
p Aki „örökifjúként” lázad sok/minden régi szokás és forma ellen,
p de újat-jobbat viszont nem alkot, így most ezért nincs tehermentesítve…
p
p Aki egyszerre akar minden szokást, életszabályt stb. felülvizsgálni…
p Ezért azok érvényét felfüggeszti – mint ki a nyílt vízen építené át a hajóját…
p
p Aki lebecsüli a szokás hatalmát, és nem reflektoroz rá a rossz, elavult,
p de már vak megszokásokra, mert nem is lát mást: se élőben, se művekben…
p
p
p 4
p
p Aki jobb ügyhöz méltó buzgalommal, és bármilyen eszközzel,
p másra sem törekszik, mint a gazdagságra, ami gazságát igazolja/védi…
p
p Aki minden gazdag(abb) akárkit már eleve gazembernek lát, és háborog,
p ahelyett, hogy békében élvezné az istentől neki szánt tisztes szegénységet…
p
p Aki bárki mást csak kisebbít, sőt befeketít, mocskol stb., hogy
p így viszonylag ő több, illetve tisztább, kevésbé koszos látszatú legyen…
p
p Aki vagy elvárja, hogy mindig más derítse jó kedvre, vagy ha neki
p épp rossz van, elrontja a jó kedvedet, és megkeseríti a szád jó ízét…
p
p Aki leírt imák mechanikus elhadarása, vagy zsaroló alku után
p felajzva várja az ún. isteni választ – ha ez elmarad, akkor nincs Isten…
p
p Aki még a másról szeretettel készült nem bántó karikatúrán
p se tud egy jóízűt nevetni – vagy épp csak azon, de a magáén már nem…
p
p Aki még az ún. ádáz, esküdt ellenségének is hamar(abb) megbocsát,
p mint magának, sőt akár sohasem: magához oly szigorú/irgalmatlan…
p
p Aki még ünnepen se mer nagyvonalúbban költeni, fogyasztani:
p szektásan aszkéta, „puritán” (lásd pl.: Babette lakomája c. film)
p
p Aki bűvész-trükkel imitálná a „varázslatot”, „csodatételt”,
p mintha az ő produkciója egy emberfeletti mutatvány lenne…
p
p Aki hatalmát a vele járó előnyökért, kiváltságokért megtartaná,
p de a vele járó felelősséget, terheket meg már megosztaná/hárítaná…
p
p Aki soha nem boldog, de mindig tudni véli, hogy itt és most még
p ehhez mije hiányzik… (leginkább a mersze – mert akkor nyerhetne…)
p
p Aki a reklámdömping ideális, de nem vétlen áldozata, ha nála
p a szerzés, a javak mértéktelen halmozása pótolná a(z ön)szeretetet
p
p Aki elszédítve jóval tovább nyújtózkodik, mint ameddig a takarója ér,
p és így önként dugja be a fejét a csábítónak látszó uzsorahitel hurkába…
p
p x
Arany János:
A TUDÓS MACSKÁJA
Nagy lett volna a tudósnak
Az ő tudománya,
De mi haszna, ha kevés volt
A vágott dohánya.
Könyvet irt a bölcseségről
– S hajna!
Akkor esett ez a bolond
História rajta.
.
Nem szeretett ez a tudós
Semmit a világon,
Járt legyen bár égen-földön,
Két avagy négy lábon:
De a kendermagos cicát
– S hajna!
Éktelenül megszerette,
Majdhogy fel nem falta.
.
Szolgája is volt; a háznak
Ez viselte gondját,
Hogy lába ne keljen és a
Szelek el ne hordják.
Hű cseléd volt félig-meddig,
– S hajna!
Koplalás lőn este reggel
Bőséges jutalma.
.
Máskülönben ment a dolga
A kedves cicának :
A reggelin gazdájával
Ketten osztozának.
Búsan nézte ezt a szolga
– S hajna!
Fél zsemlére, pohár téjre
Nagyokat sohajta.
.
Mert tudósunk a magáét
Ha fölreggelizte:
Felét a cicának adni
Volt a szolga tiszte.
Úriasan élt a macska,
– S hajna!
Csak nem akart, csak nem akart
Meglátszani rajta.
.
„Hé… izé… mi baja lehet
Annak az állatnak?
Szőre borzas, csontja zörgős,
Szédelegve ballag.”
„Jaj, uram, hát a sok éhség! –
– S hajna!
Kétszereznők csak a tartást;
Mindjárt lábra kapna.”
.
S az napságtól itce tej járt,
Kapott egész zsemlét:
A tudós csak lesi, várja
Hogy ha nekitelnék.
De a macska nem üdűlt fel,
– S hajna!
Elfogyott a fogyó holddal,
Sarlóvá hajolva.
.
Kendermagos szegény cica
Nyavalyába esvén,
Fölvette a néhai nevet
Egy szép őszi estvén.
„Átszellemült kedves állat
– S hajna!
Falatom megosztom vele
Mégis meg van halva!”
.
„Mi tagadás” – mond a szolga,
„A cicus nem vétett:
Én evém meg ő helyette
Reggel az ebédet.
Mondtam, menjen egérfogni,
– S hajna!
Nem tanyáz ám ott egér, hol
Üres minden kamra.”
.
Nagy volt, mondok, a tudósnak
Az ő tudománya,
De mi haszna! Kevés hozzá
A vágott dohánya.
Könyvet irt a bölcseségről
– S hajna!
Ilyen ápró dőreségek
Gyakran estek rajta.
(1847)
*
Arany János:
RÉGI ADOMA
Bujkált a nap. Vén cigányt
Majd megvette a hideg.
„Bujkálj! bujkálj!” így kiált:
„Majd sütnél még: de kinek …?„
(1879)


p EUGÉNIUSZ TESTAMENTUMA
p A teljesértékű jó, vagyis boldog Élet
p vagy a fogyatékos, ön/társrongáló lét a tét:
p a pozitív-negatív végtelen lehetőségek tárháza
p
p Itt és most a plusz vagy mínusz végtelen
p emberélet/világminőség, virulás/pusztulás,
p ill. annak boldog-boldogtalan megélése a tét…
p A teljes élet mindenki lehetősége, így „joga”,
p sőt kötelessége!? Az „utolsóból” is lehet első, sőt…
p
p Csak az ember lehet önsorsrontó, akár öngyilkos,
p önerőből vagy nagyon boldog, vagy nagyon boldogtalan,
p de azért mások is besegíthetnek neki, ha engedi/hagyja…
p Önmagamtól és az ún. jóbarátaimtól védjen meg a Jóisten,
p „ellenségeimmel” elbánok magam is, sőt hasznomra lehetnek…
p
p A legtöbbet – nyilván!? – én árthatok saját magamnak,
p de vigasztaló, biztató, hogy akkor ennek az ellenkezője is igaz….
p Használjam magam rendeltetésszerűen, mint egy gitárt/hegedűt,
p ami lehet dísztárgy, lehet zaciba tenni, lehet vele verekedni is,
p lehet ördögi hangzavart kelteni, de lehet isteni muzsika médiuma…
p
p Ez után jönnek – fontossági sorrendben! – az előszeretteink,
p az (ál)barátaink, a nyílt hidegháborúzók, az ún. profi segítők,
p Mekk mesterek, protokoll orvosok stb., és az (áruló) írástudók,
p a jó rossz társadalmi-gazdasági-politikai elitek, vezetők – és
p végül, és egyáltalán nem elsősorban az ún. rejtett hatalmak….
p
p Becsüld meg s gyarapítsd aranyad, ne csinálj belőle sarat,
p a sarad nem mondd aranynak, de csinálj még abból is aranyat!
p Csak a balga-gyáva embernek nincs/nincs jó örömteli családja,
p barátja, szerelme, evése-ivása, játék(osság)a, humora, munkája
p -hivatása, otthona/hazája, játéka, társasága, mulatsága stb.stb.
p
p Ő „él” ön-sors-rontva, élethazugságokban, önkínzásban,
p önemésztő játszmákban, lélekölő robotban, hivatástalanul,
p fóbiás zsarnokként vagy papucs alattvalóként, statisztálva,
p idegenben, otthontalanul, hajléktalanul, alul/dezinformálva,
p közlés/megértésképtelenül, parazitaként, élményszegényen,
p
p napi túlélésben, bűntudatosan, bűnözői pályára sodródva,
p ossz evésben-ivásban, ünnep/mulatás nélkül, megalázva,
p alakoskodva, képmutatóan, cinikusan/rajongón, rabságban,
p hitetlenül vagy szektásan, önleértékelten, megnyomorodva,
p talentumot elásva/rosszra használva, kallódva, hazát árulva,
p
p elviselhetetlen könnyűségben, agyonterhelve, dögunalomban,
p balekként, ön-kizsákmányolva, álbarátokkal, élettárstalanul,
p házassági pokolban, szex nyomorban, lelki öncsonkításokban,
p betegen, depresszióban, koravénen, infantilisen, időtékozlón,
p lelki hadviselésben, humor és játék nélkül, tetszhalottként stb.?
p
p A legtöbb bajt a világon nem gonosz emberek-erők okozzák.
p jószándékkal van a pokolba vezető út kikövezve: énáltalam,
p és a majomszerető édesanyától a protokoll-rab jó orvosig…
p Az ún. betegség sem külső sorscsapás, de isteni intő jelzés:
p tarts önvizsgálatot és „szertelenül” keresd meg a lelki okot!
p
p Végső soron csak rajtad múlik, hogy boldogan/boldogtalanul
p éled le ebben a formában első-utolsó isteni ajándék életedet!
p Szabadságra teremtve, felelősséget nem hárítva jó szellemben-
p lélekbátran élj, teljesértékűn, istengyermekként kivirulva, és
p nem ördögfajzatként szenvedve: akarót repít, nem vonszol a sors!
p
p x
![Adomák és tanítómesék [antikvár]](https://lira.erbacdn.net/upload/M_28/rek1/802/2487802.jpg)

Kapcsolódó írások – Boldog-boldogtalan emberek életminőségei
- Németh László: Faji hibáinkról (1942) – Az anekdotázó magyar2024.06.07.
- MIkszáth Kálmán: Anekdoták2024.06.07.
- Jókai Mór: Jocus és Momus2024.06.07.