kb. 17 perc olvasás

Eugéniusz:
Intelmek és bátorítások
az örökifjú lelkeknek – VIII.
Egymondatos magyar életminőség-vizsgáló
Csodás táltosparipa vagy egy állatorvosi ló
Bölcs-boldog arany/balga-boldogtalan vaskor
Szellemi, lelki, testi és társas életek/halálok
Bajok/tünetek ðdiagnózisok ð oki terápiák
Szándékok-következmények és okok-okozatok
Elvek/tettekðmagatartásokðjellemekðsorsok

Milyen ember – ne – légy fiam/lányom!
Isten édes gyermeke vagy sátánfajzat?
Magadon nevetsz, vagy szörnyülködsz!
A mese Terólad szól, ismerjél magadra
és bölcsen-bátran változtass életeden…
*
Vörösmarty Mihály
FÓTI DAL
Fölfelé megy borban a gyöngy;
Jól teszi.
Tőle senki e jogát el
Nem veszi.
Törjön is mind ég felé az
Ami gyöngy;
Hadd maradjon gyáva földön
A göröngy.
.
Testet éleszt és táplál a
Lakoma,
De ami a lelket adja,
Az bora.
Lélek és bor két atyafi
Gyermekek;
Hol van a hal, mely dicső volt
És remek?
.
Víg pohár közt édesebb a
Szerelem.
Ami benne keserű van,
Elnyelem.
Hejh galambom, szőke bimbóm,
Mit nevetsz?
Áldjon meg a három isten,
Ha szeretsz.
.
Érted csillog e pohár bor,
Érted vív,
Tele tűzzel, tele lánggal,
Mint e szív;
Volna szívem, felszökelne
Mint a kút,
Venni tőled vagy szerelmet,
Vagy bucsút.
.
Hejh barátom, honfi társam,
Bort igyál.
Víg, komor, vagy csüggeteg vagy,
Csak igyál.
Borban a gond megbetegszik,
Él a kedv.
Nincs a földön gyógyerőre
Több ily nedv.
.
Borban a bú, mint a gyermek,
Aluszik.
Magyar ember már busúlt sok
Századig.
Ideje hogy ébredezzen
Valaha:
Most kell neki felvirúlni
Vagy soha.
.
Bort megissza magyar ember,
Jól teszi;
Okkal-móddal meg nem árthat
A szeszi.
Nagyot iszik a hazáért
S felsivít:
Csakhogy egyszer tenne is már
Valamit.
.
No de se baj, máskép leszen
Ezután;
Szóval, tettel majd segítsünk
A hazán.
Ha az isten úgy akarja
Mint magunk,
Szennyet rajta és bitor bűnt,
Nem hagyunk.
.
Rajta társak hát, igyunk egy
Húzamost;
Bú, szerelmek, házi gondok
Félre most:
A legszentebb -, legdicsőbbért
Most csak bort,
De ha kellend, vérben adjunk
Gazdag tort!
.
A legelső magyar ember
A király:
Érte minden honfi karja
Készen áll.
Lelje népe boldogságán
Örömét,
S hír, szerencse koszorúzza
Szent fejét!
.
Minden ember legyen ember
És magyar,
Akit e föld hord s egével
Betakar.
Egymást értve, boldogítva
Ily egy nép
Bármi vésszel bizton, bátran
Szembe lép.
.
Ellenség vagy áruló, ki
Hont tipor,
Meg ne éljen, fogyjon élte
Mint e bor.
Áldott földe szép hazánknak,
Drága hon,
Meg ne szenvedd soha őket
Hátadon!
.
S most hadd forrjon minden csep bor
Mint a vér,
Melyet hajdan frígyben ontott
Hét vezér;
S mint szikrája a szabadba
Felsiet,
Úgy keresse óhajtásunk
Az eget.
.
Légyen minden óhajtásunk
Szent ima,
S férfikeblünk szent imáink
Temploma.
És ürítsük a hazáért
E pohárt:
Egy pohár bor a hazáért
Meg nem árt.
.
Érje áldás és szerencse
Mindenütt,
Ahol eddig véremésztő
Seb fekütt.
Arca, mely az ősi bútól
Halavány,
Felderűljön, mint a napfény
Vész után.
.
Hű egyesség tartsa össze
Fiait,
Hogy leküzdje éjszak rémes
Árnyait:
Künn hatalmas, benn virágzó
És szabad,
Bizton álljon sérthetetlen
Jog alatt.
.
S vér, veríték vagy halál az,
Mit kiván,
Áldozatként rakjuk azt le
Zsámolyán,
Hogy mondhassuk csend s viharban:
„Szent hazánk:
Megfizettük mind, mivel csak
Tartozánk.”
1842. október 5.

*
Vörösmarty Mihály
MIT CSINÁLUNK?
Mit csinálnak Magyarhonban?
Esznek, isznak és danolnak.
Semmi baj sincs? semmi gondrém,
Hogy majd érte meglakolnak?
Van biz itt baj; de hiába
Enni csak kell az embernek;
S inni hogy ne kéne, ahol
Oly dicső borok teremnek;
Csakhogy aztán,
Majd ha ember kell a gátra.
Korhely-gyáván
Ne maradjon senki hátra.
.
Mit csinálnak Magyarhonban?
Esznek, isznak, álmodoznak.
Semmi baj sincs? semmi gondrém,
Hogy az álmok megszakadnak?
Van biz itt baj; de hiába,
Olyan édes álmodozni!
S néha tán jobb, mint fejünkkel
Faltörősdit játszadozni:
Csakhogy aztán,
Majd ha ember kell a gátra,
Álmos-gyáván
Ne maradjon senki hátra.
.
Mit csinálnak Magyarhonban?
Esznek, isznak, gondolkoznak.
És miről az istenadták?
Hogy tán élni kén’ a honnak!
Kár biz az; de már hiába,
Gondolatnak nincsen gátja,
És ha úgy van, amint mondják,
Gondolat a tettek bátyja:
Csakhogy aztán,
Majd ha ember kell a gátra,
Méla-gyáván
Ne maradjon senki hátra.
.
Mit csinálnak Magyarhonban?
Esznek, isznak, hadakoznak.
Szörnyűség! – No nem kell félni,
Csak szavakkal kardlapoznak.
Kár a szóért; de hiába,
Szóból ért a magyar ember,
S gyakran a szó dolgokat szül,
Gyakran a szó éles fegyver:
Csakhogy aztán,
Majd ha ember kell a gátra,
Nyelves-gyáván
Ne maradjon senki hátra.
.
Mit csinálnak Magyarhonban?
Esznek, isznak s tán dolgoznak?
Félig-meddig: mert nem tudják,
Másnak lesz-e vagy magoknak.
Ennyi is kár; de hiába,
Munka jobb a koplalásnál,
S jobb az edzett kar, ha ép vagy,
Mint ha selymen sántikálnál.
És hogy aztán,
Majd ha ember kell a gátra,
Gyenge-gyáván
Ne maradjon senki hátra.
.
Mit csinálnak Magyarhonban?
Szőnek, fonnak és akarnak –
Tán vakarnak? semmi tréfa!
Posztó is kell a magyarnak.
Hát takács-e a magyar nép?
Nem szégyenli a vetéllőt?
Semmi baj! tán összefűzi,
Amit a sors egybe nem szőtt:
Csakhogy aztán,
Majd ha ember kell a gátra,
Gépi-gyáván
Ne maradjon senki hátra.
.
És, pedig – mit is beszéltem?
A vadásznak jó a cserje;
A költő hadd álmodozzék;
A kovács a vasat verje.
Minden ember, amihez tud,
Ahhoz lásson télen, nyáron,
S a paraszt borbély helyében
Úr szakállát ne kaszáljon.
És hogy aztán,
Majd ha ember kell a gátra,
Aki hitvány,
Félre tőlünk, menjen hátra!
1844. október – november 10.

p1
p
pA humor magaslatáról lenézve/sub specie aeternitatis eltörpülne „óriási” gondja
pA hebehurgya meggondolatlan „nagy szókimondó”: szelet vető, ám vihart arató
pA jó színészi képességű-emberismeretű házasságszédelgő: Isten nem bottal veri
pAki jobb ügyhöz méltó buzgalommal bűnbanda szekértolója, átmeneti nyertese…
pAki csak este duhaj nagylegény, de másnaposan macskajajosan egy rongyember
pUgyan hatalmasat ütő legény, de nem ütésálló: már az első pofontól kinyiffanó
pAki egy „kóbor numera” miatt a nem kívánt magzatot megöli, vagy válik s eltartja
pAki másnak bármit és könnyen megbocsátó, de magának semmit: ön-kegyetlen
pAki magát – szinte – bűntelennek tartó, és pont ezért máshoz oly irgalmatlan
pA magát minden testi-lelki erőfeszítéstől óvó önkímélő: magát mentve elvesztő
pA színdinamikáról, árnyalatokról kivel mással, mint (szín)vak emberrel vitázó
pA vakok között még félszemmel is könnyen királykodó, teljesítmény-relativizáló
pAhhoz képest – ő nem a mindenséggel, de a leggyengébbekkel méreti meg magát
p
p
p2
p
pMint akinek égeti a kezét, a pénzét sebtében úgy szanaszét, szerte elszóró
pPénzét/talentumát nem használó, forgató-hasznosító: párna alatt rejtő-őrző
pA gyermekszületés és fel nevelés csodáiról, örömeiről már végképp lemaradó
pA kicsi helyett kocsit választó, önmagát így sem megörökítő: utód nélkül kihaló
pA házasság kihívásai elől megfutamodó, arról cinikusan bölcselkedő önleépítő
pA katonaságot büszkén elsunnyogó edzetlen, férfiatlan, élményszegény nyápic
pA háta mögött álló medvére sandítva legénykedő, kötekedő vagány nyuszi
pInspiráció, ihlet nélkül még a napi rutinmunkát sem elvégző álbölcs naplopó
pIhlet/áldás nélkül buzgón, gépiesen üzemelő, munkálkodó termékeny dilettáns
pA hülye, lelki öngyilkos versenyben akár durván csalva is nyerő önsajnáltató
pA kincsét/szívét széfben, biztonságban őrző, minden ajtót záró önmagányosító
pAki a házassága után lesz magányos: társa unszolásra a kapcsolatait leépítő
pA háza erőn felüli felépítése közben az otthon teremtésre már nem figyelő….
p
p
p3
p
pAz önmagát a végletekig fel/elaprózó – és így kifolyik kezéből az Egész
pMi mással, mint pont a tűzzel játszó, és így a családi lakóházát felgyújtó
pA kölcsöne visszakapásáig nem nyugvó, s nem is jól alvó – belebetegedő
pMielőbb egy „életfelmentő” testi-lelki betegséget kereső és így megtaláló
pA boldog élet csak a kiválasztottak privilégiuma, – ő erre nem is törekvő
pA birka iskolás: ő az oda sem ballagó, és ezért jutalmat is kapó „éltanuló”
pA csak a tanárnak/iskolának/szüleinek tanuló, életvizsgán bukó stréber diák
pA divathullámos parvenü újgazdag: mindent szürkére festő túlasszimiládó
pNeki az ünnepnap se szent: ő a profán restanciát ledolgozó munkamániás
pMár dögunalmas délután a halandóságán háborgó hálátlan istenkáromló
pA túl buzgón rossz felé imádkozó: a rossz tündértől testi örök életet kapó
pAki a végrendelkezés és búcsúzás stb. helyett a halál elleni szert kereső
pA háborús/vészkoros kényszer-takarékos spórolást békeidőre „átmentő”
p
p
p4
p
pA vészhelyzet szülte ideiglenes, buherás megoldásokat állandósító
pA „korához illően” életét beszürkítő, leredukáló, leépítő stb. önöregítő
pAki majd akkor kezd igazi életét élni, ha majd egyszer nyugdíjas lesz…!?
pAki főleg, vagy csak kontrasztként tart barátot: ő így lesz szebb-okosabb
pAki magát nem zavartatva belepiszkít/szarik még a saját fészkébe is
pAki egy magát született vesztesnek tartó besárgult májú ostoba irigykedő
pAzzal nyugtatná magát, hogy minden boldog/nagy embert hiteltelenítene
pAki önmagát nem alázza meg, de hogy más tegye, azt így már megengedi
pAki – önigazolandó – eleve hiábavalónak tart minden boldogságkeresést
pAki „boldog”, mint disznó a pocsolyában, elkábítva, hamis illúziókban ringva
pAki magát mentendő mást rágalmazó, bemártó, piszkoló, befeketítő, vádalkus
pAki az Ördög jobb-balkeze: ő egy élő és éber, nem alvó lelkiismeret (ön)altató
pHa most épp absztinens, ezért azt hiszi: már ő a világ legszabadabb embere…
p
px
Csokonai Vitéz Mihály:
Szerelemdal
a csikóbőrös kulacshoz
Drága kincsem, galambocskám,
Csikóbőrös kulacsocskám!
Érted halok, érted élek,
Száz leányért nem cseréllek.
.
Megvídító orcácskádat,
Csókra termett kerek szádat
Ha a számhoz szoríthatom,
Zsuzsiét nem csókolgatom.
.
Óh, hogy kótog a kebeled,
Melyben szívemet viseled!
Óh, milyen szép az ajakad
S arany láncra méltó nyakad!
.
Karcsú derekadon a váll
Halhéj nélkűl is szépen áll;
Nem úgy ám, mint a Mancié,
Vagy a majd megmondám kié.
.
Szép a hajad szép szála is,
Ha kis csikó hordozta is,
Nem akasztott ember haja,
Mint a Trézi rőt vuklija.
.
Édes a te danolásod,
Jérce-forma kotyogásod:
Kittykottyod innepi ének
Bús szívemnek, szegénykének.
.
Ha bánatim közlöm véled,
Egy szódra lelkem megéled;
Ha jókedvem csucsorodik,
Általad megszaporodik.
.
Mikor hideg szelek vagynak,
Elveszed mérgét a fagynak;
És mikor a hév nyár lankaszt,
Nékem te megfrissíted azt.
.
Óh, ha téged nem láthatlak,
Be óhajtlak, be siratlak!
S ha képed kezembe akad,
Szememből örömkönny fakad.
.
Téged hordozlak útamban,
Téged ölellek ágyamban;
És valahányszor felkelek,
Szerelmedről énekelek.
.
Együtt be sokszor feküdtünk,
Bár soha meg nem esküdtünk!
Az éjjel is, csak megintsem,
Együtt hálunk úgye, kincsem?
.
Óh, ha szívünk szerelmének
Kis zálogi születnének
S ott űlnének hosszú sorral
A kuckóban, tele borral!
.
Bárcsak a feleségemmel
Téged cserélhetnélek fel,
Hogy fiakat, leányokat
Szűlnél, apró kulacsokat:
.
Zsanám meg kulaccsá válna,
Borral mindég színig állna.
Az ő bőre úgyis csikó,
Beléférne négy-öt akó.
.
De jaj, engem ide-tova
Elvisz a Szent Mihály lova,
Szerelmed megemészt végre,
És te maradsz özvegységre.
.
Keserves sors! adjatok bort!
Lakjuk el előre a tort;
Ami menne más kutyába,
Jobb, megy a magunk torkába.
.
Akadtam még egy bankóra,
Kit szántam szemborítóra:
De vakságtól ki már nem fél,
Minek annak a szemfedél?
.
Kincsem, violám, rubintom!
Itt az utólsó forintom:
Érted adom ezt is, tubám!
Csak szádhoz érhessen a szám.
.
Óh, csókollak, óh, ölellek!
Míg moccanok, míg lehellek:
Tested tegyék hólttestemhez
És ezt az írást fejemhez:
.
„Útas, köszönj rám egy pint bort:
Itt látsz nyúgodni egy jámbort,
Kedves élete-párjával,
Csikóbőrös kulaccsával!
*

Petőfi Sándor:
CSOKONAI
Egy kálomista pap s Csokonai
Egymásnak voltak jóbarátai.
Kilódul egyszer Debrecenből
S a jóbarát előtt megáll,
S: ihatnám, pajtás! így kiált föl
Csokonai Vitéz Mihály.
„No, ha ihatnál, hát majd ihatol,
Akad még bor számodra valahol,
Ha máshol nem, tehát pincémben;
Ottan nem egy hordó bor áll.”
Szólott a pap, s leballag véle
Csokonai Vitéz Mihály.
„Ihol ni, uccu!” fölkiált a pap,
Amint egy hordóból dugaszt kikap;
„Szaladj csapért! ott fönn felejtém;
Szaladj öcsém, de meg ne állj!”
És fölrohan lóhalálában
Csokonai Vitéz Mihály.
A likra tette tenyerét a pap;
Csak vár, csak vár, hogy jön talán a csap.
S a csap nem jött, és a pap morgott:
„De mi az ördögöt csinál,
Hol a pokolba’ marad az a
Csokonai Vitéz Mihály?”
Tovább nem győzte várni a csapot,
Ott hagyta a hordót (a bor kifolyt),
Fölmén a pincéből a házba,
De ott fönn senkit nem talál.
Csak késő este érkezett meg
Csokonai Vitéz Mihály.
Hát a dologban ez volt az egész:
Kereste ott fönn a csapot Vitéz,
Zeget-zugot kikutat érte,
De csak nem jön rá, hogy hol áll?
És így csapért szomszédba mégyen
Csokonai Vitéz Mihály.
A szomszédban valami lakzi volt,
Elébe hoztak ételt és italt;
És ím az étel és bor mellett
És a zenének hanginál
Csapot, papot, mindent felejtett
Csokonai Vitéz Mihály.
Pest, 1844. november
![]()
*
Petőfi Sándor
FALU VÉGÉN KURTA KOCSMA…
Falu végén kurta kocsma,
Oda rúg ki a Szamosra,
Meg is látná magát benne,
Ha az éj nem közelegne.
.
Az éjszaka közeledik,
A világ lecsendesedik,
Pihen a komp, kikötötték,
Benne hallgat a sötétség.
.
De a kocsma bezzeg hangos!
Munkálódik a cimbalmos,
A legények kurjogatnak,
Szinte reng belé az ablak.
.
„Kocsmárosné, aranyvirág,
Ide a legjobbik borát,
Vén legyen, mint a nagyapám,
És tüzes, mint ifju babám!
.
Húzd rá cigány, húzzad jobban,
Táncolni való kedvem van,
Eltáncolom a pénzemet,
Kitáncolom a lelkemet!”
.
Bekopognak az ablakon:
„Ne zugjatok olyan nagyon,
Azt üzeni az uraság,
Mert lefeküdt, alunni vágy.”
.
„Ördög bújjék az uradba,
Te pedig menj a pokolba!…
Húzd rá, cigány, csak azért is,
Ha mindjárt az ingemért is!”
.
Megint jőnek, kopogtatnak:
„Csendesebben vigadjanak,
Isten áldja meg kendteket,
Szegény édesanyám beteg.”
.
Feleletet egyik sem ad,
Kihörpentik boraikat,
Végét vetik a zenének
S hazamennek a legények.
Szatmár, 1847. augusztus

p5
p
pAki olyan magas lóról beszél, hogy így az arcát meg se lehet simogatni, puszilni
pAki tévesen azt hiszi, ha ő másokat lenéz, akkor majd jó sokan fel is néznek rá
pAki magára zárja az „otthonszentélyt”, és kinyitja a szellemi szennycsatornákat
pAki önként és saját kezűleg viszi be védett magánéletébe az ún. trójai falovakat
pŐ sokáig csak magának tudja be sikereit: első kudarca kétségbe ejti, padlóra küldi
pAki minden, önmaga vádlója, védője, elfogulatlan bírója, de még a rabtartója is lenne
pAki pesszimista jós: ő mindig csak az elképzelhető legrosszabb kifutással számoló
pAki soha nem az amúgy elérhető sikerben bízik, csak a nagyobb kudarcot kerülné el
pAkinek tiszta a keze, hisz maga s.k. nem lop, ő csak tippadó, értelmi szerző, orgazda
pAki nem mer/tud élni a kalákás erőforrással, ehelyett inkább magát megszakítja…
pAki vészhelyzetet idéz elő, hogy ünnepelt „hősként” menthessen, Őneki imponáljon
pHa rosszul kezd el egy mondatot, kitart, és nem fut neki újra, inkább belebonyolódik
pŐ olyannyira nem gördülő kő, rolling stone, hogy már minden oldala csupa moha…
p
p
p6
p
pHa nagy lesz, akkor ő maffiózó/bérgyilkos lenne: egy adózatlanul könnyen jól kereső
pAki lusta, de főleg gyáva felkötni a gatyáját, ehelyett inkább menekül: felköti magát
pAki a cirkuszi porondon kívül is csak pankrációt, illetve alibi életjátékot produkáló
pA levajazott bundameccsekre, „választásokra” stb. nagy tétben fogadó naiv balek
pAki egy álbölcs állatlenéző: önmagát az ingyen bölcs tanítómesterektől megfosztó
pAkinek az élelmét előállító földművelő egy buta, műveletlen, maradi bunkó paraszt
pA dilettáns festegetésről, versírásról stb. mindörökre lemondó, ha ő nem egy zseni
pAki a borivásról lemondó, nehogy pityókásan elszólja magát: kibeszélje az igazságot
pŐ nem szeret, de nem is tud játszani, mert retteg mindenféle önfeledtségi állapottól
pAki akár még ki is tagadja fiát, ha nem az lesz, ami ő lehetett volna, ha nem gyáva…
pAki lebecsüli a vak szokás szellemi-lelki hatalmát, és nem reflektoroz/reflektál rá
pŐ azzal áltatja magát, hogy most ő döntött, miközben a „tudat alattiak” determinálják
pA régi rossz szokások ellen lázadó, azokat elvető, de helyettük jobb újakat nem alkotó
p
p
p7
p
pAki lebecsüli az ellenség, vagyis a Gonosz hatalmát, és pont ezért lesz ő a jobbkeze
pAki úgymond látná már a medvét: a kegyetlen színházban az állat/emberheccre váró
pAki „tudatalanul”, látatlanban, megszorulva megfogant gyerekét az ördögnek ígéri oda
pŐsbizalom: látatlanban akár a teljes kifosztására/halálos ítéletére is előre szignót tesz
pAki egy visszafogottan, józanul „mulató” – de tökrészegen házassági szerződést kötő
pAki az amúgy általa is jogosnak tartott bűnbakkeresésre önként bejelentkező alany
pAki egy párbeszédre képtelen „társas lény” – a magát visszahalló – autista? – Echó
pAki a randevún, udvarlás idején lábujjhegyre is áll, a házasságban még sarkára sem
pŐ az ottani-akkori pillanatnyilag boldog magát, életét hibernálva keresne álöröklétet
pA zsákmányból, szajréból kegyesen alamizsnát osztó kifosztónak hajlongva hálálkodó
pAki egy ön-életredukáló: aki végleg lemond fontos alapdimenziókról (játék, ének, tánc)
pAki kőkeményen és lankadatalan robotol, seggel, de nincsen türelme az ihletre várni
pAki amilyen könnyen megharagszik, éppen olyan nehezen bocsát meg (magának is…)
p
p
p8
p
pAki egy ökörkövetkezetes szemellenzős, és így csak rohan előre a szakadékba…
pAki nem válogat társak között: korpa közé keveredik és ott felfalják a disznók
pAki egy önbeskatulyázó, önstigmatizáló, önelkönyvelő, és önleselejtező ember
pAki kardot ránt, általa vész el – vagy besurranó tolvajból rablógyilkost „gyártó”
pAki csak akkor, de akkor nagyon „jó”, ha ez neki itt és most nem kerül semmibe
pA hajóját a nyílt vízen átépíteni akaró, minden értéket egyszerre megkérdőjelező
pA nyelvi korlát, szókincshiány miatt a bánatát/”panaszát” jól elmondani nem tudó
pA mindennapi elemi kötelességeit is bűnösen hanyagoló, mulasztó léha életművész
pA nagyfőnökeinek nem csak idejét, erejét, tudását, de még a hitét, lelkét is eladó
pA nem szabadidős önmagával azonosságot nem vállaló „kétéltű” kvázi rabszolga
pAki azt hiszi, hogy nappal lehet behajtó, kilakoltató, éjszaka meg egy alanyi poéta
pAki magasztos álindokokkal nem mer változtatni: marad a lélekölő munkahelyén….
pAki a Nagy Mesterét, a Vezérét mindenhova, kútba/örök kárhozatba is hűen követő
p
px

Vörösmarty Mihály
KESERŰ POHÁR
Bordal „Czilley s a Hunyadiak” szomorújátékból
Ha férfi lelkedet
Egy hölgyre föltevéd,
S az üdvösségedet
Könnyelműn tépi szét;
Hazug szemében hord mosolyt
És átkozott könyűt,
S míg az szivedbe vágyat olt,
Ez égő sebet üt;
Gondold meg és igyál:
Örökké a világ sem áll;
Eloszlik, mint a buborék,
S marad, mint volt, a puszta lég.
.
Ha, mint tenlelkeden,
Függél barátodon,
És nála titkaid:
Becsűlet és a hon,
S ő sima orgyilkos kezét
Befúrja szívedig,
Míg végre sorsod árulás
Által megdöntetik;
Gondold meg és igyál:
Örökké a világ sem áll;
Eloszlik, mint a buborék,
S marad, mint volt, a puszta lég.
.
Ha szent gondok között
Fáradtál honodért,
Vagy vészterhes csatán
Ontottál érte vért,
S az elcsábúltan megveti
Hű buzgóságodat,
S lesz aljas -, gyáva – és buták
Kezében áldozat;
Gondold meg és igyál:
Örökké a világ sem áll;
Eloszlik, mint a buborék,
S marad, mint volt, a puszta lég.
.
Ha fájó kebleden
A gondok férge rág,
S elhagytak hitlenűl
Szerencse és világ,
S az esdett hír, kéj s örömed
Mind megmérgezve van,
S remélni biztosabbakat
Késő vagy hasztalan;
Gondold meg és igyál:
Örökké a világ sem áll;
Eloszlik, mint a buborék,
S marad, mint volt, a puszta lég.
.
S ha bánat és a bor
Agyadban frígyre lép,
S lassanként földerűl
Az életpuszta kép,
Gondolj merészet és nagyot,
És tedd rá éltedet:
Nincs veszve bármi sors alatt
Ki el nem csüggedett.
Gondold meg és igyál:
Örökké a világ sem áll;
De amig áll, és amig él,
Ront vagy javít, de nem henyél.
1843. augusztus 26. előtt
*

Ady Endre:
Szüret
A lombhulláskor vigaszunkra
Eljön a víg szüret megint,
Lesz már, ami fölmelegítsen,
Ha kissé hűsebb szél legyint.
A szőlőskertek vígan vannak,
Aki most búsul, mind bohó,
Egy jelszavunk legyen szüretkor:
A dáridó, a dáridó.
.
A világ kezd már szörnyen kopni,
Megavult, ócska, szintelen,
Borzasztó sok az ember gondja,
A bánat is töméntelen.
Könnyítsünk hát bús sziveinken,
Lobbanjon fel a régi láng,
Álljon elő egy pillanatra
A régi, boldog, jó világ!
.
Hajh! régen, amikor Tokajnak
Nektárt adott a vesszeje,
Hányszor borult égi mámorba
Az ember gondterhelt feje.
A durranó, hangos mozsártól
Visszhangzottak a völgy- s hegyek,
Jó bort ivott a magyar ember,
Nem holmi vinkót, rossz levet.
.
Most a homok táplál bennünket,
De azért jó a drága nedv,
Ki nagy szükségben meg nem issza,
Az – Istenemre – nagy balek.
A gondot csak a bor gyógyítja
És erre a szüret mi jó!
Szüreteljünk hát víg kedéllyel:
Éljen a jókedv, dáridó!!

pppppppppppppppp

Életünk végtelen pozitív-negatív minősége,
a jó megőrzése-javítása vagy rontása a tét
Szellemi segítség magyarán lélekbátor örökifjú
bölcsességszeretőknek és boldogságkeresőknek
pMiért töltöd egyszeri ajándék istengyermeki életed
pbalgán, ön-sors-rontva, élethazugságokban, önkínzásban,
pön/társemésztő játszmákban, lélekölő robotban, hivatástalanul,
pfóbiás zsarnokként vagy papucs alattvalóként, statisztálva,
p
pIdegenben, otthontalanul, hajléktalanul, alul/dezinformálva,
pközlés/megértésképtelenül, parazitaként, élményszegényen,
pnapi túlélésben, bűntudatosan, bűnözői pályára sodródva,
prossz evésben-ivásban, ünnep/mulatás nélkül, megalázva,
p
pAlakoskodva, képmutatóan, cinikusan/rajongón, rabságban.
phitetlenül vagy szektásan, önleértékelten, megnyomorodva,
ptalentumot elásva/rosszra használva, kallódva, hazát árulva,
pelviselhetetlen könnyűségben, agyonterhelve, dögunalomban,
p
pBalekként, ön-kizsákmányolva, álbarátokkal, élettárstalanul,
pházassági pokolban, szex nyomorban, lelki öncsonkításokban,
pbetegen, depresszióban, koravénen, infantilisen, időtékozlón,
plelki hadviselésben, humor és játék nélkül, tetszhalottként stb.?
p
pA mese, a példabeszéd, az életkép/életbölcsesség
pnem másról, a szomszédról stb., de pont rólunk szól.
pA tükör igazmondó: ismerj magadra, nyomozd az okot,
pés jó szellemben, lélekbátran változtass, jobbíts élteden!
p
pJóval, de jóval több múlik rajtad, mint azt gyáva önigazolásból
pmagaddal-másokkal elhitetnéd, felmentést, bűnbakot keresve!
pElsősorban önmagadtól, majd „jóbarátaidtól” védjen meg az isten,
paz ellenséggel elbánsz majd magad is – sőt: a hasznukat veheted…
p
pA legtöbb bajt a világon nem gonosz emberek-erők okozzák.
pArra kellene időben ráeszmélnünk, amit a közmondás tanít:
pjószándékkal van a pokolba vezető út kikövezve: énáltalam,
pés a majomszerető édesanyától a protokoll-rab jó orvosig…
p
p?
pÉrzékenyítő, felfedeztető, elképzeltető, rácsodálkoztató,
pmegértető, megítélendő, értékelendő, súlyozandó, vitára
pés tovább-gondolásra serkentő, igaz, jobb önismeretre és
pszeretetre: bölcs változásra indító magyar kulcsmondatok…
ppppppppppppppppppppppppppp
