Eugéniusz: Intelmek és bátorítások örökifjú lelkeknek – V.

Írta: Nagy Jenő · 2024. augusztus 30.

kb. 20 perc olvasás

Libri Antikvár Könyv: Rimay János írásai (Rimay János) - 1992, 3610Ft

Eugéniusz:

Intelmek és bátorítások

az örökifjú lelkeknek – V.

Egymondatos magyar életminőség-vizsgáló

Csodás táltosparipa vagy egy állatorvosi ló

Bölcs-boldog arany/balga-boldogtalan vaskor



Szellemi, lelki, testi és társas életek/halálok

Bajok/tünetek ðdiagnózisok ð oki terápiák

Szándékok-következmények és okok-okozatok

Elvek/tettekðmagatartásokðjellemekðsorsok



Milyen ember – ne – légy fiam/lányom!

Isten édes gyermeke vagy sátánfajzat?

Magadon nevetsz, vagy szörnyülködsz!

A mese Terólad szól, ismerjél magadra

és bölcsen-bátran változtass életeden…

Rimay János
[I] ENCOMIA ET EFFECTA VIRTUTUM
[A VIRTUSOK DICSÉRETE ÉS HATÁSA]

Itt egy asztalt látunk körül telepedve,
Akire szép hímes abrosz vagyon vetve,
Virágos gyümölcsfák nőttek fel felette,
Csorgó kút is látszik kert felől mellette.

Ez helt ékesíti árník és csendeszség,
Nem éri az asztalt sem szél, sem nap-hévség,
Sok virág asztalon, szagjok gyönyörűség,
Fölhővel sem burul ez hely fölött az ég.

Csatépaté itt nincs, sem kiáltás, zajgás,
Dobolás, tombolás, csaplárság, tobzódás,
Éktelen rúd beszéd, morgás dorbélyozás,
Minden rosszasághoz vagyon unalmazás..

Sült, főtt zsíros étkek ide nem adatnak,
Kikből szennyek, mocskok kezekre ragadnak,
Gyümölcsökkel csészék béven hordattatnak,
Bor is több részeg ital nem is hallattatnak.

Semmi zsoldjok nincs itt az décek latroknak,
Akik nyomozói bordélybarlangoknak,
Olly bűzök vagyon itt, mint őszi bakoknak,
Itt nem kívántatnak, éljenek magoknak..

Semmi feslettség itt nincs s nem gyükeresül,
Akiktűl szép erkölcs rútul és férgesül,
De vegyük eszünkbe azt is értelmesül,
Kicsodák, ez asztalt akik ülik körül..

Virtus, ép szent erkülcs, kit sok bölcs magasztal,
Méltán, mert tündöklik mennyei malaszttal,
Boldog, asztalánál akit ő marasztal,
Nem telhetik szíve töviskes haraszttal.

Sok mennyekből álló az ő állapatja,
Mindenike tisztit híven szolgáltatja,
Mint egy méhből szültek, egybe vadnak zárva,
Egymástól nincsenek soha távoztatva.

Fides, Hit az első, tartja keresztfáját,
Keresztit szemlélvén issza is pohárát,
Megfeszült udrában veti bizodalmát,
Tudván, üdvösséggel hogy minden jót ő ád.

Békózott Reménség ül mindjárt mellette,
Egekre nyavalyás szemeit emelte,
Vasanchorájára kezeit vetette,
Sok rohanó habja, látván, hogy ellepte.

Köztök Charitas is mutogatja magát,
Szíviben tüzének lobogtatja langját,
Hű szeretetinek hintegeti magvát,
Szorítván mellyéhez szoptató magzatját.

Kétfelé tágítva viseli kebelét,
Kímíletlen adja gyermekének tejét,
Foglyok, szarándokok eszik ő kenyerét,
Viselvén felöttök könyörülő szemét.

Nem irigy, nem dölfös, nem kevély haragos,
Bosszút senkin nem űz, s nem is pörpatvaros,
Vétkeket fedezget, s mint rihfosztó orvos,
Kit-kit ő szennyéből szüksége szerint mos.

Ez három Virtusé itt az fő elsőség,
Személyük esmérnünk többinek is szükség,
Kőoszlopot fogott által az Erősség,
Ecetet olajjal szór Mértékletesség.

Erősségnek tiszti ez, hogy tartozkodjon,
Az igaz így mellett állhatatoskodjon,
Oldalas helyeken meg ne csuszamkodjon,
És nem minden tereh alatt is horgadjon.

Mértékletesség is közli hivatalját,
Vakmerőségektől távoztatván magát,
Olajával keni az sebnek fájdalmát,
Ha látja, hogy ecte toldja daganatját.

Az rossz természetét csigázza, feszíti,
Borának erejét vízzel elvegyíti,
Részegséggel vérét nem fűti, hevíti,
Sem vékonykodását nem temérdekíti.

Mind eszét, elméjét ő nem pazarolja,
Ízi felett étkét így nem is borsolja,
Nem várt doktort, magát maga orvosolja,
Szívit tisztogatja, ne élledjen molyja.

Magát feddi előbb, s úgy fedd egyebeket,
Illendő rámára vonja az vétkeket,
Inkább fojtogatja az temérdekeket,
Képes büntetéssel sujtol gyengébbeket.

Vétkeznek ez ellen, kik ezt nem követik,
Az vétkeknek szarvát jól nem tekingetik,
Ökörnyáj lopókot törlik, kenegetik,
Egy kecskécske orvot mindjárt felköttetik.

Mint pókháló, ollyan ezeknek törvények,
Az apró muskácskák kibe megrekednek,
Darázs és dongó légy rajta általmennek,
Fonalacskáiban meg sem tekerednek.

Tekintsük többit is meg ez vendégeknek,
Ezekhez közelebb kicsodák üljenek,
És hogy mi hasznot is velünk közöljenek,
Kit az mi szíveink magokban vegyenek.

Igazság kezébe visel kivont kardot,
Öldököl és gyomlál minden latorságot,
Gyarapít azellen s nevel jámborságot,
Áradni nem hagyja az sok gonoszságot.

Sörpenyűs mérték is ékesíti kezét,
Akinek hibálni nem szenvedi terhét,
Árához szabja is marhája érdemét,
Lelkének árával nem töltvén erszényét.

Ajándékra nem néz, s nem válogat személt,
Tárgyát jól aránzza, nem hebálja az célt,
Bánja, ha hatalmas torkolja az szegént,
Az igyenes igyhöz nem szab horgas törvént.

Okosság kígyóval tekerte ált karját,
Markában fejestül de fogta fulákját,
Elöl-hátol szemes, nyújtja vigyázatját,
Költöztetvén fején duplált ábrázatját.

Nézi tyükörit is jobb kezébe tartva,
Orcájára szeplő vagyon-e ragadva?
Ója igen magát, ne terjedjen magva,
S fertelmének híre ne folyjon áradva.

Az Okosság olyan, mint az jó próbakő,
Ő képezi, mi jó, s mi semmire kellő,
Micsoda illetlen, s micsoda illendő,
Törvénnyel Istennek mi is ellenkedő.

Kígyó miért kezébe? illik megértenünk,
Christus intésével de kell ebbe élnünk,
Hogy ollyan okosak, mint az kígyók, legyünk,
Bűnnel megavult bőrt magunkról letegyünk..

Mert mint avult bőrit kígyó nem viseli,
Csintalanságával magát nem terheli,
Így okos keresztyén vétkét nem neveli;
Rútságát szépségén örömest cseréli.

Tűrés is adja itt látnunk ábrázatját,
Szemléli ölében fekvő báránkáját,
Nyírik szegént, fosztják, csak nyeli fájdalmát,
Nem tátván rívásra fel is néma száját.

Nem szintén utolsó az Magnanimitás*,
Bosszúján mérgéből nincsen sok újítás,
Mellette mert mindjárt az Liberalitás
Adakozik, s földbe pénzt nem rekkent, sem ás.

Az Józanság is itt üli az ő hellyét,
Szemérmetességgel födözgeti mellyét,
Kit mellette ültet, mint szerelmes nénjét,
Csácsogásra soha nem eresztvén nyelvét.

Így már ez asztalnak értjük méltóságát,
Kikkel és mi jókkal vette körül magát,
Közli mindazokkal az ő nyájasságát,
Akik purgáltatják szívek rusnyaságát.

Ki ne kívánjon hát ez asztalnál enni
S ez bódog menyeknek ő kedvekben lenni,
Kik tekintetekben csak részt is jó venni,
Nemhogy ő karjokkal meg is öleltetni.

Csak egyikének is kedves nyájassága,
Nemhogy többinek is közlő társasága,
Rossz ember, kinek nincs ide kívánsága,
Érdemli, hogy légyen ő süvege sárga.

Befogadnak penig ők mindent magokhoz,
Akik józan elmét hoznak asztalokhoz,
Egy szívvel, lélekkel nyúlnak ők azokhoz,
Akadált közéjek semmi dolog nem hoz.

Úr Isten, tégy nálok engem szerelmessé,
Hogy legyek általok előtted kedvessé,
Legyen szépségektől elmém éli frissé,
Lelkem üdvösségre értékeltetessé.

HIT nevelje bennem te szent félelmedet,
Ne vegyem kétséggel ígírt kegyelmedet,
Kövessem mindenben egyetlenegyedet,
Ki vérével nyeré nékem meg kedvedet.

Minden próbáimban Reménség tápláljon,
Ő vasmacskájával tőlem el ne álljon,
Égő, hű Szeretet velem járjon s háljon,
Szódot ne cseréljem embertalálmányon.

Add az Igazságnak kezemben mértékét,
Tudhassam megadni mindennek értékét,
Egyaránt gondoljam, mire köz- s főrend kért,
Gazdagért megvetni ne hagyj az szelégy vért.

Jót s gonoszt esmérő Okossággal segíts,
Ártalmas dolgoknak útától eltéríts,
Hasznosoktól penig félen ne tévelíts,
Kihajlott voltomban hozzád igyenesíts.

Minden dolgom folyjon Mértékletességgel,
Éltem nyájas legyen, mint nyár kies éggel,
Vékony szerencséjét adj inkább egészséggel,
Hogysem aranyágyat terhelt betegséggel.

Mord természetet fojt bennem Nyájassággal,
Fösvénységet penig víg Adakozással,
Ne bocsássak senkit szomorú orcával,
Aki akar élni erszényem javával.

Tűrés nélkül penig ez az élet sovány,
Próbára enélkül azért engem ne hányj,
Ha evvel megáldasz, bár szolgájul kívánj,
S terehviseléstűl nem leszek halovány.

Olts Erősséget is, gyükerest szívemben,
Az legyen oszlopom minden keservemben,
Ne tántorodjam el sok kísírtetemben,
Kit Test, Világ, Ördög szór rám életemben.

Kövessen engemet az Szemérmetesség,
Ki minden dolgunkban ékesítő szépség,
Fertelmességünkben ezáltal lehet vég,
Ha ez vezet minket, mint lovas zablás fék.

Megmondhatatlan szép az Magnanimitás,
Válhatatlan társul azért vele megláss,
Ki után szálljon rám az mennyei áldás,
S ám élje világát feslettségben bár más.

VIRTUS, lelki jóság, buzgó szép forráskút,
Kinek italától nem lát senki kínt, bút,
Terjedjen előttem hozzád vezérlő út,
S benned mosakodván ne legyek bűnnel rút.

VIRTUS, örvendetes lelki kinyílt rózsa,
Légy szédült fejemnek hivítő orvossa,
Jó illató vized lelkem szennyét mossa,
Minden rossz vétkeknek légy bennem gyilkossa.

Sugár szárnyaidon viselj egészséggel,
Kövesselek téged engedelmességgel,
Hadd teljék szívem meg tőled csendeszséggel,
Lelkem penig mennyben örök üdvösséggel.

—–

*magnanimitás=nagylelkűség

Pázmány Péter - A Turulmadár nyomán

p1

p

pAki egy emberként, és nem eszme-társulva állna ellen az ördögi hatalomnak

pAki egy életen át próbálná kicsit korrigálni, amit a kisgyerekén nagyot rontott

pAki édesanyja sok szép szavát „csak azért sem” fogadta meg soha – késő bánat…

pAki egy az egyben másol egy sikeres pályát – de azt szolgaian, vagy külalakban

pAki egészen „önellátó” lenne: önmaga igaz vádlója, védője, tanúja és a bírája is..

pAki hosszú életében csak egy örök beváltatlan nagy ígéret marad: az elkallódó

pAki direkt olyannal dicsekszik, henceg, amit itt-most lehetetlen próba alá vetni

pAki aránytévesztő: egy pohár tea melegítéséhez felgyújt, eltüzel egy fészert…

pAki hamar, egy hirtelen fellángolással készítené el a mindennapi főtt ételüket

pAki dupla/tripla stb. vagy semmire játszik: sikeres bankrablás, vagy a börtön

pAki egy életen át tervezi a tökéletes bűntettet – de a banánhéjjal számol?

pAki egy napig dőzsölne, élvezné a „mulasztottakat”, majd meg megy a dutyiba

pAki elkerüli a földi igazságszolgáltatást, de nem számol a kisbíró kínpadjával

p

p

p2

p

pAki drága idejét csak pazarolja: feltalálná a meleg vizet s a csőben a lukat

pAki csodadoktort-csodaszert vár hiába, csak életén ne keljen változtatni

pAki szívesen nézelődik mint katasztrófaturista – szörnyülködve élvezkedő

pAki a prédáját elejtve, felfalva, illetve átverve krokodilkönnyeket hullat

pAki csekély átmeneti előnyért elkótyavetyéli nomád életformája értékeit

pAki csak úgy tud figyelmet kelteni, ha – nem zseniális – őrültséget tesz

pAki csak ugatja a magas tudományt – így tartja magától távol/távolítja el

pAki testügyességben gyakorló lepedővirtuóz – de szeretésben nem mester

pAki már csak akkor kér külső segítséget, amikor az már túlontúl késő lett

pAki csak gyáván sodródik a szennyárral, akit csak vonszol maga után a sors

pAki csak operettet néz, ahol fix a happy end és tuti nem vált ki katarzist…

pAki amíg rosszul van, adig mindent megfogad, de kicsit jobbulva hamar felejt

pAki addig piszkálódik, kötekedik, míg a béketűrőnél is ki nem húzza a gyufát!

p

p

p3

p

pAki addig (soha) nem ül le olvasni, amíg a lakás nincs „kész” – bárki jöhet…

pAki abból élne meg, hogy – blöffölve – fenyeget: Ha ő egyszer kinyitja a száját!

pAkinek már az agyára megy a jólét – aki a jódolgában lesz veszett népség…

pAki csak az első üdülésén döbben először rá: az ő párja nem szellemi társa

pAki csak enni szereti a holt betűket, a tésztaformából teste életre kelti…!?

pAki nem földművelő, konyha/virágkertészkedő: max. minimális erkélyi virágláda

pAki még nem élte át az ültetés, ápolás, növekedés, virágzás, termés folyamatát

pAki nem meri elhagyni az emeleti panelt, akinek a „kertjében” csak gyep/műfű…

pAki egy „kétbalkezes” rest, így nem kézműves, barkácsoló javító-szépítő stb.

pAki a jó borának stb. soha semmilyen, vagy csak egy rossz cégért készíttet

pAki a jogos test(ület)i-szellemi (ott)honvédelem helyett egy gyáva dezertáló

pAki a sok laikus véleménye után fut – de aki pont az egy mérvadóéra nem ad

pAki a tele-vízióból tudja meg azt is, milyen idő van éppen most a lakóhelyén

p

p

p4

p

pAkinek hol a „kincse”, ott a szíve: félálomban „alszik”, minden ajtót magára zár

pAki csak testőri/rendőri őrizetben érzi biztonságban holmiját, szajréját/életét…

pAkinek nem lehet titka: minden kiíródik az arcodra – ha akarod, ha nem?

pAki fapofákat vágott és úgy maradt: kifejezéstelenül elsorvadnak az érzelmei

pAki kiprovokált, vagy másként jól elszúrt ajándékkérő/adó: öröm helyett üröm

pAki a múltat végképp eltöröli – és rabszolgasorba indul eme „tiszta lapon”

pAki a korszellem agyhalottja: úgy látja: aki előttünk élt, az mind hülye lehetett…

pAki nem tud értelmet átvinni: pl. a testi és a lelki épség (fizika és metafizika)

pAki tüntető materialista ateista, de mintha titkon mégis csak a csodában bízna

pAki még/ismét nem csodálja meg, hogy ő is mily tökéletesre van megteremtve

pAki a testét csak bonyolult gépnek veszi, amit beadhat a dokijához megszerelni

pAki a boldogtalanság-jelző „testi bajait” nem radikálisan, csak tünetileg kezel(tet)i

pAkinél minél távolabb kerül a szép ifjúkori álom, annál közelebb-több a piáspohár

p

px

RIMAY JÁNOS

[II] AZ KERESZTYÉN RELIGIO ÁBRÁZATJA,

KÉPÉNEK TERMÉSZETI TULAJDONSÁGIBÓL VALÓ IGAZ MAGYARÁZATJA

Mit jegyez ez a kép, s mi légyen értelme,

Akarnám, ha elmém mit róla érthetne,

S oly hasznot belőle lelkem is vehetne,

Kit egyebekkel is részesíttethetne.

.

Tetszik, mintha maga akarna beszélni,

Nem restellek azért hozzá közelb lépni,

S beszélgetésére nézni, figyelmezni,

Mivoltáról nekem mit adhat érteni:

.

Az Religio

maga magyarázza

ábrázatjának értelmét meg

az reá nézőjének, illyenképpen szólván:

.

Jó szerencsés legyen hozzám jöveteled,

Látom, jóra vagyon te igyekezeted,

Ki lehessek? adom örömest értened,

Szóm meghallásához csak legyen kész kedved.

.

Keresztyén vallásnak vagyok ábrázatja,

Mely vallásnak vagyon hitből ágazatja,

S Isten igéjéből az hit származtatja,

Mert nem hit, akinek nincs onnan harmatja.

.

Nézz tyükörét bennem az keresztyénségnek,

Távoztatom útát az sok feslettségnek,

Habjait kerülvén az rossz kevélységnek,

Ki mérge s gyilkossa az egyigyűségnek.

.

Jobb kezemben, látod, nyílt könyvet viselek,

Kiben Istenemnek törvényére nézek,

De nagy fogyatkozást hozzá bennem értek,

S nem sok nyereséget onnan vennem képzek.

.

Képzi ő is, erőm hogy alatta hajol,

Nem jó szemmel néz rám, s igen is oldalol,

Engedetlenséggel Isten előtt vádol,

Ellene azért kell énnekem jó gyámol.

.

Magamot nem bízom reá mint vádlómra,

Látván, hogy eshetnék lelki nagy káromra,

Más utat keresek igazulásumra,

Mert ez száját látja kárhoztatásomra.

.

Nézem ezen könyvbe evangéliomot,

Jobb kezem nagyujja akit meg is nyomott,

Benne találhatom több nyugodalmomot,

Jó örömmondó hír kiben foglalodott.

.

Ez ajánlja nekem az Christus személyét,

Aki az törvénnek rontja vádló nyelvét,

Közölvén énvelem Christusnak érdemét,

Ki által vehessem az Isten kegyelmét.

Ennyi jót vehetvén azért ez nyílt könyvből,

Méltó, hogy kiesni ne hagyjam kezemből,

Félelmet, kétséget ez hajt ki szívemből,

Segítvén kiúsznom haló örvényemből.

.

Bal karom keresztre hajlott, támaszkodott,

Akin üdvözítőm érettem áldozott,

Lelki nyugodalmot kivel nekem hozott,

Úgyhogy nem lehetek immár elkárhozott.

.

Az Úrnak kereszte én dicsekedésem,

Ahhoz támaszkodom, mert az pihenésem,

Ugyan megnyugosztal rajta könyöklésem,

Mikor szaporodik fájdalmas nyögésem.

.

Sőt illyen hasznát is az keresztnek veszem,

Önnönmagamot is hogy véle feszítsem,

S viseléséhez is magamot készítem,

Minthogy csak vele is terhemet enyhítem.

.

Nem igaz keresztyén, kinek nincs kereszti,

Viselése alá vállát nem ereszti,

Magát nem tagadja, testét kínyezteti,

S feslettségeiben éltét mereveszti.

.

Tekintsed fékemet, láncos zabolámot,

Zabolázom azzal rossz kívánságomot,

Világ árkolásin tartóztatván számot,

Hogy távoztathassam nyakszakadásomot.

.

Tűrök, szenvedek is háborúságokot,

Kenyeremnek tartom az bosszúságokot,

Mit tegyek? nyelnem kell az tölt pohárokot,

Adván mindenekről az Úrnak hálákot.

.

Szaggatott köntösöm, csüggő, függő rongyom,

Nem tudom, egyebet teneked mit mondjon?

Világi frisségre csak hogy nincs sok gondom,

Vele jobb gondomot bolondul nem bontom.

.

Ugyanis bolondság s merő esztelenség

Minden ezvilági testi gyönyörűség,

Kiből minthogy buzog minden éktelenség,

Hozzá nem ragad hát az ékes idvösség.

.

Nem ragadhat, mondom, kik kényeken élnek,

Ihagnak-vihagnak, mértékletlenkednek,

Lélekben szegények mert nem is lehetnek,

S így bódogoknak is nem neveztethetnek.

.

Láthadd én mellyemnek mezítelenségét,

Mutogatja azzal Urához hívségét,

Nézhesse szívemnek mind eves fökéllyét,

S mind romlott, szegetett éptelen szennységét.

.

Ami jót belétett, azt is tekintelje,

S kegyelmességéből táplálja, nevelje,

Ami enyim nem jó, azt rontsa, tördelje,

S csak az ő kedvéhez szívemmel szentelje.

.

Nem kell őelőtte semmit is tettetni,

Hamis szín mézeddel mérgedet kelletni,

Sebedet előtte fel kell födögetni,

S úgy tudja írével ő is kötögetni.

.

De nézd szárnyaimot, kik kinyújtakoztak,

Egekben röpülni engem tanítonak,

Ragyagó szálkák is körül burítonak,

Akik sötétséget elmémből irtonak.

.

Égbe emeledve áll mind szemem, orcám,

Oda vonszon szívem, s oda beszél az szám,

Szólító követet onnan várok hozzám,

Tudván, hogy itt nincsen örök lakószobám.

.

Ím, lábaimmal is tapodom az halált,

Mert kiszalkasztotta az Úr ő fullánkját,

Apróra tördelvén nyilát és dárdáját,

Úgyhogy bennem nem löl ő hegye akadált.

.

Dicsírtessék az Úr, s néki legyen hála,

Nem lehetek immár halálnak halála,

Lelki halálomra nincs ereje nála,

Mennyországra ajtóm nyílik sőt általa.

El kell itt végeznem pályafutásomot,

Tartanom hitemet s jó harcolásomot,

Reménséggel hiszem mennyben jutásomot,

Istenemre hagyván koronázásomot.

.

Immár elbocsátlak, megmondván mondómot,

Kiből jól értheted én állapatomot,

Ez állapatommal kívánom holtomot,

S te is zárd szívedben az ábrázatomot.

*Szabó Géza: Balassi Bálint és Rimay János istenes énekei (Helikon Kiadó,  1983) - antikvarium.hu

[III]

Bódig, aki gonoszt kerül,

Trágárokkal rendet nem ül,

Hozzájok az szíve nem fűl,

S tőlök nem is éktelenül.

.

Nem követi tanácsokot,

S nem faldokja kalácsokot,

Keresvén magának okot,

Mint múlja el asztalokot.

.

Távoztat szemtelenséget,

Gyűlöl szemérmetlenséget,

Erkölcsbeli feslettséget,

Vicga sok éktelenséget.

.

Honn él száraz kenyerével,

Nem nyalkák nyalánk levével,

Elégszik Isten kedvével,

Töltvén szívét félelmével.

.

Ez jókhoz szoktatott társát

Szemérmével mellette lát,

Nézvén, mint üli guzsalyját,

Fonván len- s kenderfonalát.

.

Társaság nem gyarapodik,

Az jó erkölcs hol fogy s kopik,

Szemtelenség bátorkodik,

Kivel szép hír mocskolódik.

.

Jó természet s jó akarat

Egymást egymással nem marat,

Aki jól kever ugarat,

Búzát is jó kedvvel arat.

.

Az jó erkölcs tanulódik,

Jó dolgokhoz hajol, szokik,

Jó tőlgyből jó tejet szopik,

S jó erkölcsből ki nem kopik.

.

Legyünk azért jók s jámborok,

S így lehetünk is bódogok,

Ravásunkon az metszés sok,

Több metszésre ne gyűljön ok.

p5

p

pAkit nem zavar: nincs sportértéke győzelmének: óriás törpe, felnőtt gyerek ellen!?

pAkinek világképe: mindenki harca mindenki ellen az élet, ember embernek farkasa!

pAkinek a csónakjában csak egyetlen ember evez, de hét is kormányoz, sőt hétfelé…

pAki fertőzésfóbiás, aki nem fog kezet, nem simogat, nem szív mással egy levegőt…

pAki hipochonder: aggkori halálával „cáfolja” a kételkedőket – sírfelirata: na ugye!

pAki mámorosan köt hitelszerződést – de viszont színjózanul mulat, sőt szeretkezik…

pAki egy papucsférj a fizetett, eltartott házisárkány napi terrorja alatt – nőuralom

pAki beszűkült lelkivilágú gazdag, mindig egyre gondol: most épp ki lophatja meg őt

pAki mindent túlzásba visz – a jóból is megárt a sok: élvezet/undor: kakaó-effektus

pAki gyáva – ily népnek nincs is hazája és nincs szerencséje: ez mind a bátraké…

pAki merne, nyerne – de ő papírforma néző, és eleve felteszi kezét: előre kapitulál

pAki lendületesen, jó tempóban és kitartóan halad, „csak” éppen nem a jó irányba…

pAki még mindig sokkal közelebb lenne a céljához, ha inkább egyhelyben maradna

p

p

p6

p

pAki büszkén spórolva az éppen már rohadó almát eszi, épbe így soha nem harap

pAki egy egzotikus útra spórol: nagykabátban ül spórolásból fűtetlen „otthonában”

pAki a vészhelyzetben jól megtanult a végletekig spórolni – de végleg úgy maradt…

pAkinél tanult tehetetlensége önfejű „büszkeséggel” párosul: megsegíthetetlen

pAkit makacs önsajnáltatása nehezíti kikerülni a hátrányos helyzetek ördögi köréből

pAki lépcsőházi gondolatú: neki ott jut csak eszébe, mit kellett volna bent mondania

pAki csak eső után vesz fel köpönyeget, de akkor többet is: késő bánat, ebgondola…

pAki szó szerint/átvitt értelemben: örök támaszra szoruló labilis, dülöngélő, tántorgó

pAki „összetéveszti” az isteni kegyelmet a kormány/oligarcha-kegyenc helyzetével

pAki érdemtelen engedi: nagyon magasra emelik, majd döbbenetére a mélybe vetve

pAki szimultán nyüzsögne, mint egy százkarú isten – így egyetlen dolgot se fejez be

pAki levág még aranytojást tojó tyúkot is, mintha csak egy nap lenne a világ…!?

pAki gondol egy „merészet és nagyot” és szinte mindenét felteszi egy rulett számra…

p

p

p7

p

pAki, ha egy baja van, „a biztonság kedvéért” minimum tíz orvoshoz is fordul (agybaj)

pAki a kutyaharapást nem a szőrével gyógyítja: szerelmi bánatra például csak iszik…

pAki maga helyett mást küld vizsgázni, fodrászhoz, lelethez vért adni, sőt udvarolni…

pAki más helyett megy az orvoshoz elmondani a „panaszát” és kérni rá „gyógyszert”

pAki hisz annak a jósnak, aki a „honorárium” arányában jósol csak jót, egyre jobbat…

pAki egy ún. dodonai jóshoz fordul!? Értse úgy, ahogyan éppen most ő azt akarja…!?

pAkit a „jóslatok” legalább nem kötnek gúzsba: ugyanúgy él tovább, mint eddig…

pAki fatalista babonás, aki már készül a társa halálára, mert ezt ő már megálmodta

pAki semmit se bíz a véletlenre, a vajas kenyeret direkt úgy ejti le: ő peches ember

pAki rosszul dönt, nem korrigált kezdése már fél sikertelenség, majd egész kudarc

pAki csak egy parányit céloz mellé, de a messzi célnál ez az eltérés már óriási lesz

pAki úgy áll hozzá a sürgős munkához, hogy más is hozzáférjen: egy önleépítő lógós

pAkinek csak erre kell nagyon vigyáznia: a lázas semmittevése munkává ne fajuljon

p

p

p8

p

pAki egy mohó funkció-halmozó: sokat akarna a szarka, de nem bírja el a farka…

pAki mindent hajszál-tűpontosan előre el/megtervez – a sétát, a szeretkezést stb.

pAki semmit nem tervez, nem képzel el fejben: majd ahogy esik, úgy is puffan…!?

pAki véges=drága idejével ő hol feleslegesen zsugori, hol meg esztelenül tékozló

pAki hagyja, hogy lopják, sőt rabolják az idejét, a maradékot meg ő vesztegeti el

pAki véges=drága lelki erejét nem az önjavítására, de az önigazolására fecsérli el

pAki tüntet vele: ő mily vigasztalhatatlan! Minden értékes bölcsesség olcsó neki …

pAki beéri olcsó vigasszal: nem ő – még – nem elég magas, de a szőlő savanyú…!

pAki csak akkor nyugszik meg, ha garantált ígéretet kap: mennyben vár halottad

pAkit vallási/egyházi demagógok licit-versengése ámít: mi jó/rossz vár rád „odaát”

pAki csömörig élvhajhász: a halál neki csak vég, nem egy új kezdet – Egyszer élünk!?

pAki féktelen/kiégő hedonista már itt teremti poklát: már semmi nem okoz élvezetet

pAki bűntudatos, ha érzékiségben élvez, hisz e siralomvölgy a szenvedés helye/ideje

p

px

Pázmány Péter példabeszédei

[I] KIBEN KESEREG

A MAGYAR NEMZETNEK ROMLÁSSÁN S FOGYÁSSÁN

Nóta: Legyen jó idő

Ó, szegény megromlott s elfogyott magyar nép,

Vitézséggel nevelt hírrel vagy igen szép,

Kár, hogy tartatol úgy, mint senyvedendő kép,

Elémenetedre nincs egy utad is ép.

.

Kedvelt, böcsült véred lett csúfoltságossá,

Szablyádnak bév zsoldja nagy olcsóságossá,

Megcsorbult nemzeted változott korcsossá,

Neved ékessége utálatságossá.

.

Föld reménségére felnevelt úrfiak

Szemétre vettetnek úgy, mint köz tyúkfiak,

Zsírokkal hízódnak az idegen fiak,

Hozzád nem különbek, mint az ördögfiak.

.

Hazádnak szép vége mindenütt csonkán áll,

Sereged szép száma fogy, romol s szállton száll,

Ínséged nő s árad, veled egy ágyban hál,

Bév étkeid helyett rakódik apró tál.

.

Ki szánhat? bánd magad nyomorúságidot,

Mert nézi s nem érzi az csak romlásodot,

Aki építhetné te szép országodot,

Könnyen múlatja el csak zálaglásidot.

.

Sem pénz, jószág mostan, s méltó árú posztó

Nem indít, hogy szolgálj, megszűkült az osztó,

Csudáld, hogy minden rend nem kóborló s fosztó,

Az nagy orv mert kicsint szörnyebb felakasztó.

.

Ó, kedves nemzetem, hazám, édes felem,

Kivel szerelmetes mind tavaszom s telem,

Keseregj, sírj, kiálts Istenedhez velem;

Nálad, hogy szeretlek, legyen ez vers jelem.

[KI ÉRTI MEG A VÉTKEKET?

TITKOS BŰNEIMTŐL TISZTÍTS MEG,

ÉS AZ ISMERETLENEKET IS BOCSÁSD MEG A TE SZOLGÁDNAK;

18. ZSOLTÁR]

Mennyekben lakozó imádandó fölség,

Kit körül környékez ragyagó fényesség,

Birtokodban vagyon tűz, víz, föld, forgó ég,

Országlásodban nincs sem eredet, sem vég.

.

Te, természet szerént meg nem változható,

Kibűl irgalomra leginkább vagy hajló,

Szóllanék keveset, noha vagyok gyarló,

Büntetésre méltóbb, mint kedvedre való.

.

Szóllok mégis, mivel vagyok kézi munkád,

Noha reménségem kicsin biztatást ád,

De minthogy minden test támaszkodik csak rád,

Nem kétlem, áldásod hogy engemet is áld.

.

Mit mondjak? vétkem sok, mint föveny, szapora,

Égig emelkedik bűzi s poshadt doha,

De oszlatja, mossa irgalmad zápora,

Mint széltűl hogy oszol fűzvirágnak moha.

.

Az vétkeket valjon kicsoda értheti?

Nehéz súlyságokot senki nem mérheti,

S nem mindenkit is eszében veheti,

Kiért haragodot de érdemelheti.

.

Ez titkosoktól is tisztíts hát engemet,

Zabolázd elmémet s tartóztasd nyelvemet,

Mint szú féreg és moly, ne rágja mellyemet,

Tölthessem szentid közt nyugovóhellyemet.

.

Idegen s nem ösmért vétkimet is bocsásd,

És tulajdonimra vess nyithatatlan zárt,

Kerülhessem távul azt az iszapos sárt,

Undokításival ki torkomiglan márt.

.

Ne szállj pörben velem, illy gyarló szolgáddal,

Ne kívánj győzködnöm illy romlandó náddal,

Természeted ajánl szent diadalmaddal,

Hozzád tért esdőket födöd irgalmaddal.

.

Én, poshadt, én, undok, por hamuból való,

Mi lehet énbennem kedvedre ajánló?

Csak az, mi malasztból származik rám hajló.

Mit féljek? előtted áll az közbenjáró.

.

Támaszkodom annak ép áldozatjára,

Azki bűneimet vette föl vállára,

Adjad, legyek készült szent vacsorájára,

Segélj, JESUS, s jöjj el holtom órájára.

.

Vedd hozzád lelkemet, kit bennem tartottál,

Szörnyű haláloddal kit meg is váltottál,

Áldott légy, hogy mennybűl értünk leszállottál,

Ahol üdvözíthetsz, meg oda hatottál.

.

Szép lakóhelyeket készítesz azoknak,

Kik szód hallásához s tartásához szoknak,

És tégedet tartnak fő bizodalmoknak,

Adjad, legyek én is rendiben számoknak.

pppppppppppppppp

Életünk végtelen pozitív-negatív minősége,

a jó megőrzése-javítása vagy rontása a tét

Szellemi segítség magyarán lélekbátor örökifjú

bölcsességszeretőknek és boldogságkeresőknek

pMiért töltöd egyszeri ajándék istengyermeki életed

pbalgán, ön-sors-rontva, élethazugságokban, önkínzásban,

pön/társemésztő játszmákban, lélekölő robotban, hivatástalanul,

pfóbiás zsarnokként vagy papucs alattvalóként, statisztálva,

p

pIdegenben, otthontalanul, hajléktalanul, alul/dezinformálva,

pközlés/megértésképtelenül, parazitaként, élményszegényen,

pnapi túlélésben, bűntudatosan, bűnözői pályára sodródva,

prossz evésben-ivásban, ünnep/mulatás nélkül, megalázva,

p

pAlakoskodva, képmutatóan, cinikusan/rajongón, rabságban.

phitetlenül vagy szektásan, önleértékelten, megnyomorodva,

ptalentumot elásva/rosszra használva, kallódva, hazát árulva,

pelviselhetetlen könnyűségben, agyonterhelve, dögunalomban,

p

pBalekként, ön-kizsákmányolva, álbarátokkal, élettárstalanul,

pházassági pokolban, szex nyomorban, lelki öncsonkításokban,

pbetegen, depresszióban, koravénen, infantilisen, időtékozlón,

plelki hadviselésben, humor és játék nélkül, tetszhalottként stb.?

p

pA mese, a példabeszéd, az életkép/életbölcsesség

pnem másról, a szomszédról stb., de pont rólunk szól.

pA tükör igazmondó: ismerj magadra, nyomozd az okot,

pés jó szellemben, lélekbátran változtass, jobbíts élteden!

p

pJóval, de jóval több múlik rajtad, mint azt gyáva önigazolásból

pmagaddal-másokkal elhitetnéd, felmentést, bűnbakot keresve!

pElsősorban önmagadtól, majd „jóbarátaidtól” védjen meg az isten,

paz ellenséggel elbánsz majd magad is – sőt: a hasznukat veheted…

p

pA legtöbb bajt a világon nem gonosz emberek-erők okozzák.

pArra kellene időben ráeszmélnünk, amit a közmondás tanít:

pjószándékkal van a pokolba vezető út kikövezve: énáltalam,

pés a majomszerető édesanyától a protokoll-rab jó orvosig…

p

p?

pÉrzékenyítő, felfedeztető, elképzeltető, rácsodálkoztató,

pmegértető, megítélendő, értékelendő, súlyozandó, vitára

pés tovább-gondolásra serkentő, igaz, jobb önismeretre és

pszeretetre: bölcs változásra indító magyar kulcsmondatok…

ppppppppppppppppppppppppppp

PÁZMÁNY PÉTER 1570–1637* | Magyar Történeti Életrajzok | Kézikönyvtár

Hodossy Lajos: Bátorkeszi István, a veszprémi gályarab-prédikátor (Jókai  Mór Városi Könyvtár, 2004) - antikvarium.hu