Boldogság és életbölcsesség Boldog-boldogtalan emberek

Régi-új intelmek/bátorítások – XLI.

Írta: Nagy Jenő · 2025. július 27.

kb. 22 perc olvasás

Eugéniusz:

Intelmek és bátorítások – XLI.

Ősrégi és új magyar parainézis

szabadlelkű örökifjú keresőknek



Életminőség vizsgálódások

Egy mondat a bölcs vagy balga,

boldog vagy boldogtalan lélekről

Szellemi segítség: igazmondó tükör



Táltos paripa vagy állatorvosi ló

Isten édes gyermeke vagy Sátánfajzat

Édenkert-aranykor vagy a vaskori poklok

Ön-sorsrontó típusok magyarán írt példatára



Adott-kapott és szerzett/vesztett életkincstár

Szellemi, lelki-testi és társas életek és halálok

Szándékok-következmények és okok-okozatok

Elvek/tettekðmagatartásokðjellemekðsorsok

pppppppppppppppppppppp

Önmagadon

nevetsz vagy szörnyülködsz, mert

a mese rólad szól – ismerj önmagadra!

A baj felismerése már a gyógyulás kezdete –

csak rajtad áll: változtass az eddigi életeden!

Babits Mihály:

ÁDÁZ KUTYÁM

Ádáz kutyám, itt heversz mellettem.

Amióta a gazdád én lettem,

ez a hely a legjobb hely tenéked:

nem érhet itt semmi baj se téged.

Rajtam csügg a szemed, hív imádás

együgyű szálán csügg, boldog Ádáz..

Mert boldog ki jámborul heverhet

valami nagy, jó hatalom mellett.

S te jámbor vagy, bár olykor asszonykád

bosszújára megrablod a konyhát

s csirkét hajszolsz vadul a salátás

ágyakon át: jámbor, noha – Ádáz.

Elcsavarogsz néha messze innen,

el is tévedsz kóbor hegyeinkben;

avagy titkos kalandjaid vannak.

Ág tép, gonosz ebek rád rohannak,

zápor is lep, szőröd-bőröd átáz:

ázva, tépve jössz vissza, kis Ádáz.

Visszajössz, mert ugyan hova mennél?

Hol lehetne egyéb helyed ennél?

Szimatokból ezer láthatatlan

ösvény vezet téged mindenhonnan

hívebben, mint bennünket a látás:

minden ösvény ide vezet, Ádáz!

Tudod, hogy itt valaki hatalmas

gondol veled, büntet és irgalmaz,

gyötör olykor, simogat vagy játszik,

hol apádnak, hol kínzódnak látszik:

de te bízol benne. Bölcs belátás,

bízni abban, kit nem értünk, Ádáz.

Óh, bár ahogy te pihensz lábamnál,

bizalommal tudnék én is Annál

megpihenni, aki velem játszik,

hol apámnak, hol kínzómnak látszik,

égi gazda, bosszú, megbocsátás,

s úgy nem értem, mint te engem, Ádáz!

József Attila:

A KUTYA

Oly lompos volt és lucskos,

A szőre sárga láng,

Éhségtől karcsú,

Vágytól girhes,

Szomorú derekáról

Messze lobogott

A hűvös éji szél.

Futott, könyörgött.

Tömött, sóhajtó templomok

Laktak a szemében

S kenyérhéját, miegymást

Keresgélt.

Úgy megsajnáltam, mintha

Belőlem szaladt volna

Elő szegény kutya.

S a világból nyüvötten

Ekkor mindent láttam ott.

Lefekszünk, mert így kell,

Mert lefektet az este

S elalszunk, mert elaltat

Végül a nyomorúság.

De elalvás előtt még,

Feküdvén, mint a város,

Fáradtság, tisztaság

Hűs boltja alatt némán,

Egyszer csak előbúvik

Nappali rejtekéből,

Belőlünk,

Az az oly-igen éhes,

Lompos, lucskos kutya

És Istenhulladékot,

Istendarabkákat

Keresgél.

1924 első fele

p 1

p Aki

p önként is

p átadja át a javait –

p nem kell ide trükkös lopás

p vagy netán erőszakos kirablás:

p (pumpoló parazita, biztosítási ügynök,

p mesés befektetéssel kecsegtető csaló,

p „filantróp” álalapítványnak gyűjtő stb. stb.)

p Aki

p nem lesz

p senki mástól függő,

p lesz ő így is önellátó:

p szellemi Robinzonként

p te dicsérd és jutalmazd,

p vagy épp büntesd te önmagadat

p Aki

p soha

p nem marad

p senkinek se „adósa” –

p sőt: a rosszat duplán

p fizeti vissza, torolja meg!

p (beindítva így az ördögi köröket…)

p Aki

p csakis

p az eszére,

p nem a szívére hallgat:

p a lex talio törvényét követve

p fogat fogért, szemet szemért –

p ha így hamarosan meg is vakul ő is…

p Akinek

p ha ló nincs,

p a szamár is jó

p még az egyszeri élete

p legfontosabb területein is:

p ő egy holtáig is alább-adó

p hivatási/házassági stb. megalkuvó…

p Aki

p a halandósága miatt

p egy non stop istenkáromló,

p miközben életuntan fecsérli

p a véges/rendelt, s ezért drága idejét

p Aki

p a jó hagyományt

p őrző, éltető, megújító

p viselet/viselkedés helyett

p egy ostoba divat/idegenmajmoló

p (mire észbe kap, már túl késő lehet)

p Akinek

p jaj lesz,

p fogának csikorgatása

p ha könnyűnek találtatik:

p mert eljön a megmérettetés,

p ahogy a végső is, az utolsó ítélet…

p Aki

p kényelmét mentve

p veszti el az életét:

p nincs nyomasztóbb életérzés,

p mint furfangosan önkímélt léte

p elviselhetetlen könnyűsége…

p Aki

p hagyja,

p hogy a „jóbarátja”

p önáltatásra hízelegje,

p nagy hülyeségre biztassa,

p téves életpályára ösztönözze,

p vagy istenkísértésbe hajszolja bele…

p Akinek

p igaz jóbarát helyett

p még jó esetben nincs senkije –

p de a jóval gyakoribb rosszban:

p csak egy álcázott parazita álbarátja

p Akinek

p jó egészség helyett

p élete krónikus betegségek,

p így fölös-káros szenvedések sora,

p mert nem meri a valódi, lelki okot keresni,

p mert nincs bátorsága őszinte önismeretre,

p és radikális életszemlélet/mód változtatásra

p Akit

p előbb sokkol

p a hazug bér-média,

p a gyártott vírusmumus,

p és páni félelme meg is betegíti,

p majd közpénzen beoltja magát ellene,

p ha a nagy többség is ezt tesz, ő miért ne,

p majd meg, akár életfogytig is ettől koldul…

p Aki

p azt hiszi, hogy

p ő maga az érdekében cselekszik,

p amikor a média hipnózistól elkábítva,

p a neki rosszat akaróknak engedelmesen

p éppen szorgosan vágja a fát önmaga alatt…

p Aki,

p ha már

p kór-házban született,

p akkor nem otthon, szerettei körében,

p – ép elmével búcsúzva, végrendelkezve stb. -,

p de ott is akar – elkábítva, egyedül – meghalni…

p (hátha van a halál ellen orvosság, műtét stb. stb.)

p Aki,

p hiába

p közel a vég,

p nem a lelkét békíti,

p nem dolgait rendezi,

p nem az örökösöket igazítja,

p hogy bölcsen osztozkodjanak,

p de új csodaszert stb. stb. kajtat

p Aki

p nem akarja

p elviselni, kibírni

p a gyógyulási(!) fájdalmat,

p nem bízik a gyógyulásában,

p inkább az öngyilkosságba menekülő,

p vagy az úgynevezett eutanáziára bazírozó

p Aki

p dogmatikus,

p ill. „humánus”

p nagy „keresztény”

p és „ezért” a harctéren

p kínszenvedő bajtárstól

p a kegyelemdöfést megtagadó…

p Aki

p olyan

p „jó” édesanya:

p csak nem engedheti,

p hogy az egyszem fiúgyereke

p egy vadidegen nőt vegyen el,

p és így végleg elszakadjon tőle

p Aki

p mostohán,

p csak ridegen

p parancsolgat a kicsinyének,

p egy tekintélyuralmi atyáskodó,

p pedig ő ugrott volna egy jó szóra nyomban

p Az

p „önfeláldozó” anya,

p neki lesz házimunkától és

p más kötelességtől megkímélve

p jól elrontott, életképtelen gyereke…

p Akiről,

p ha a szerencse

p kereke fordul vele,

p és ez elkerülhetetlen,

p az őt nem megedzi, de

p inkább kétségbe esik:

p azonnal kiderül/borul

p az ő jellem(gyengeség)e…

p Aki

p kiszekíroz

p téged a világból:

p ő a kákán is csomót kereső

p (öneláruló: egy önmagával elégedetlen

p notórius kárhoztató, bűnbakkerső stb. stb.)

p Akinek

p a kölcsönösen

p előnyös, hasznos

p állat-barátok, sőt

p tanítómesterek helyett

p se kutyája, se macskája,

p vagy épp egy mizantróp állatbolond,

p aki a gyerekét vagy az unokáját pótolná…

p Akinek

p a szilárd elve:

p legyen igazság,

p akár mindenáron,

p így még akkor is, ha

p bele is pusztul a világ,

p de még a család, az előszerettek is

p (lásd pl. Kohlhaas Mihály történetét)

p Aki

p se magát,

p se szeretteit

p nem meri szembesíteni

p a fájdalmas igazságokkal –

p (persze irgalmasan, jókor,

p esetleg humorral érzéstelenítve stb.)

p aki rosszul szereti magát és társait…

p Aki

p nem érzi,

p „nem tudja”, hogy

p – noblesse oblige –

p több talentuma, hatalma stb.

p őt többlet adásra is kötelezi,

p és igazán őt is csak ez boldogítaná…

p Aki

p amit

p jól megtanult

p és nagyon jól tud,

p azt pont rosszul tudja,

p viszont ezt meg igen jól csinálja

p (pl. a summa cum laude végzett,

p és amúgy lelkiismeretes stb. orvos.,

p de a protokoll kényszerzubbonyában)

p Akit

p az állami iskolában

p a létfontos elsajátított helyett

p csak sok fölös-káros, hamar lepergő,

p de addig sok helyet elfoglaló álismeret,

p netán rossz tudás „gazdagít”, vagyis terhel…

p Aki

p beletörődik,

p hogy gyerekét elvegye az állam,

p és csak este/hétvégén láthassa őt,

p amikor behajtja rajta a házi feladatokat…

p (szinte megvalósul Platón Állama/utópiája…)

p Aki

p annak örül,

p hogy a bölcsődétől

p a bölcsészkarig másra,

p az államra háríthatja át

p gyereke nevelését/tanítását:

p aki bölcs, csodagyerekből így

p hülye-gyerek/balga felnőtt lesz…

p Aki,

p ha egyszer

p már kinevették

p a tanárnak nyalizó

p birka osztálytársai

p amikor még egyszer

p „hülyeséget” kérdezett,

p azóta már csak bambán hallgat…

p Aki

p egy mindenre

p kíváncsi gyerekből lett

p az elvárásokhoz igazodva

p egy érdeklődés-hiányos

p kiégett, fásult, lebutult felnőtt…

p Az is rossz, ha eminens diák lesz,

p de az se jobb, ha renitens nebuló,

p aki csak szabotáló, de nem autodidakta…

p Aki

p mindig mástól,

p vagy a körülmények

p esetleges változásától reméli,

p hogy élete végre „megoldódjon”,

p vagy legalább jó irányba forduljon,

p pedig a bátor akarót repítené s a sors,

p de így a gyávát, csak a sárban vonszolja…

p Aki

p sajnálja kidobni

p süllyedő élet-léghajójából

p a fölös-káros terheket, a ballasztot

p Aki

p nem azt kérdi, hogy

p kinek állt érdekében a gaztett,

p nem is tudja beszűkíteni a kört –

p így nem is derítheti ki a bűnelkövetőt…

p Aki

p csak épp

p a szó-sorrendet téveszt,

p így pont ellenkezője az értelem

p „Hát én nem vagyok bűnös”

p „Én vagyok bűnös, hát nem?”

p Aki

p ravaszul,

p vagy pénzzel

p megússza, kicselezi

p ugyan az emberit, a társadalmit:

p de kap helyette isteni igazságszolgáltatást

p Aki

p egy bizonyítékok hiányában

p felmentett bűnösként túl korán örül,

p mert ekkor a kisbíró kínpadjára kerül

p Aki

p bérbe adja

p a lelkiismeretét

p és pénzért „szerecseneket” mos,

p vagy az égbekiáltó bűnt bagatellizálja

p Aki

p idegen szóval,

p vagy tolvajnyelven

p abortusz, küret, kaparás stb.

p eufemizálna, vagyis szépítgetne

p emberölést – magzatgyilkosságot

p Aki

p csak

p a hízelgőkből

p gyűjti magának

p a – lefizetett – „baráti” körét,

p akik tévútra ösztönzik, vagy

p pont a bajban hagyják cserben

p Aki

p délibábos:

p megtévesztő,

p csalóka képzelődésből,

p érzéki csalódásokból illúziókat kergető

p Akinek

p a hátából

p akár szíjat is lehet hasítani,

p ha azt pl. egy kokárdás eke szánthatja

p Aki

p a kevés,

p de pont elég jó helyett

p inkább a rosszból eszik túl sokat,

p lehetőleg egyszerre, előre egy hétre…

p x

Heltai Jenő:

AZ ÉN KUTYÁM

Van egy kutyám, közönséges fajta,

Semmi úri, semmi szép nincs rajta,

Farka lompos, tekintete mérges,

Nem konyít az előkelőséghez.

Nem tudom már, hogy kerültünk össze,

Rossz sorsát az enyémhez kötözte,

És azóta igaz szeretetben

Együtt élünk boldogan mi ketten.

Egy a mással megférünk mi szépen,

Cigánylélek ő is, mint én éppen,

Lusta, léha, könnyelmű is, mint én,

S gyűlöli a szájkosarat szintén.

Éjjelente, amikor a hold süt,

Elkószálunk az utcákon együtt,

Én hallgatok, ő se ugat közbe,

Nem is veszünk soha, soha össze.

Mikor aztán ágyba dőlök reggel,

Odasímul hozzám szeretettel,

Szemembe néz, azt kérdezi aztán:

„Miért is vagyunk oly bolondok, gazdám?”

Kicsiny asztal magányos sarokban,

Szőke szép lány arcképe van ottan,

Szőke szép lány, édes tavasz-álom —

Látod kutyám ez az ideálom!”

Rá se nézek, csak titokba néha,

Nem kell neki a szegény poéta…

De ez a tárgy elkoptatott, régi,

Ugye, kutyám, ne is szóljak néki?

Továbbra is hadd szeressem lopva

Azt a képet abba a sarokba,

De annak a képnek az adója,

Ugye, kutyám, sohse tudjon róla?

Már én, kutyám, megmaradok véled,

Hiszen oly szép ez a cigányélet,

Gyakorta bús, néha-néha víg is,

Ugye, kutyám, meg leszünk mi így is?

Juhász Gyula:

Beteg kutya

Úgy néz reád, mint szótlan fájdalom

És vánszorog a ragyogó napon.

Szeméből csöndes panasz sír feléd,

Keresi részvéted tekintetét.

Tebenned bízik, úrban a hivő,

És kínjaidat eléd teríti ő.

A mindenség poklában didereg,

Oly nyomorult, akár az emberek.

A megváltó halált nem ismeri,

Nem tudja, hogy az enyhet ad neki.

Csak nyöszörög, sírása könnytelen

S az égre szűköl árván, csöndesen.

Testvéred ő is és osztályosod,

A nap alatt egy a ti sorsotok,

Szenved, pedig nincs semmi vétke sem,

Ártatlan ő, szegény és védtelen.

Mégis embernek ember gyilkosa

És a kutyától nem tanul soha!

Nemes Nagy Ágnes:

A lopós kutya

Az én kutyám, Fickó, mindig

kimegy az ajtón, lemegy a lépcsőn, bemegy a boltba.

Kimegy-a, lemegy-a, bemegy-a.

Az én kutyám, Fickó, mindig

szedi a tálat, veszi a polcról, eszi a csontot.

Szedi-a, veszi-a, eszi-a.

Nem lehet, te Fickó, mindig

kimegy-a, lemegy-a, bemegy-a!

Nem lehet, te Fickó, mindig

szedi-a, veszi-a, eszi-a!

Baj lesz ebből, Fickó, nagy baj:

szalad-a, szalad-a, üti-a!

p 2

p Aki

p kíváncsi

p a celeb hálószoba titkaira,

p de amire már egyáltalán nem:

p pl. szülőföldi flóra és fauna stb.

p Aki

p az ököljog

p feltétlen híve marad,

p pedig közben már „felnőtt”:

p az lesz a vezér és annak lesz igaza,

p aki itt és most köztük a legerősebb…

p Akinél

p a lokális

p tevékeny közélet,

p civil kurázsi helyett

p legfeljebb csak pótcselekvő

p globális álpolitizálgatás marad…

p Akiből

p az imádott „mestere”

p vagy szektavezére stb.

p csak egy gyenge imitátort,

p vagy rajongót nevel magának

p Aki

p egy híres ember

p született/kiképzett

p önkéntes hasonmása

p és így: dublőrje lesz/marad

p (vagy hasonmás versenyekre edz)

p Aki

p az a „vádalkus”:

p aki önmagát mentendő

p felmondja a bajtársiasságot,

p beárul, ill. csinál másból tettest, bűnbakot

p Aki

p nem döbben rá,

p és barátai se intik

p hogy hipnotizálva-manipulálva

p feladta igaz önérdekei akarását,

p „önként” lesz egy önvesztő balek,

p aki bábuként egy dróton rángathatnak…

p Aki

p egy „sors-

p közösség” párti –

p az irigy egyetlen „drága vigasza”:

p dögöljön meg a szomszéd tehene is

p (későn döbben rá: akkor így ő is éhenhal)

p Aki,

p ha morcos,

p leleményesen, kreatívan

p elrontaná más jó kedvét,

p megkeserítenéd a szája jó ízét,

p hogy így legalább együtt szenvedjenek…

p Aki

p még

p a kerítésen daloló

p fülemile hangjáért is

p ádázul, költekezve pereskedik

p a török átkos rossz szomszédjával,

p pedig a jó szomszédság mekkora áldás lenne…

p Aki

p soha nem éber,

p ő egy aluszékony,

p álomkóros, bamba

p támolygó, kóválygó stb.:

p mintha álompor lenne a napi italában….

p Aki

p egy ön-élve-boncoló,

p vagy pedig oly rossz lelkiismeretű,

p hogy nem csoda, ha így alvászavaros,

p mert soha nem alussza az igazak álmát,

p aki így ébrenlétekor is csak max. félember…

p Aki

p életgazdagító,

p lélektisztító szép,

p remek műalkotás

p értése és élvezete helyett

p csak lélekölő moslékot, szennyet,

p vagy illúzióba ringató giccset fogyaszt…

p Aki

p olyan, mint

p egy farizeus:

p kívül illatosított,

p és fehérre meszelt,

p de belül büdös, rothadó…

p Aki

p a szabadidős/

p vasárnapi vallásgyakorló,

p egy önáltató álszent, de aki

p így legalább közvetve mégis

p buzgón hódol az erény előtt

p Akik

p nem együtt-,

p de csak békés

p egymás mellett élők, (el)táncolók –

p közösülésük a csúcs: a páros önkielégítés…

p Aki

p nem tudja,

p hogy ezt teszi:

p távolítsd, vadítsd el

p (potenciális) szövetségeseid:

p és másban soha meg ne bízz,

p csakis, kizárólag önmagadban!

p Aki

p eszerint él:

p szaporítsad,

p sőt még növeszd is

p magadban nagyobbra

p ádáz(nak vett, vagyis nem

p jóbaráttá tett) ellenségeidet,

p és akkor így értékesebb a győzelem is?

p Aki

p előre felnagyítja

p az ellenfelét, riválisát,

p így majd menthetőbb lesz

p a kishitűen várható vereség…

p Aki

p destruktívan rivalizáló:

p aki erőit nem önfejlesztésre fordítja,

p nem jelenlegi szintjét akarja felülmúlni,

p de ezeket a másik gáncsolására herdálja el…

p Ő

p csak rosszat

p tanul az állatoktól,

p illetve mind abból, amit

p mi antropomorfan vetítünk:

p ökörkövetkezetes, gyáva nyúl,

p ravasz róka, gerinctelen csiga,

p kétszínű kaméleon stb.

p Aki

p soha nem

p akar kilógni a sorból,

p hagyja magát uniformizálni,

p átlag nyájbirkává idomítani,

p konformista nyárspolgárrá tenni…

p Aki

p kétségbe esik,

p ha valamiben is

p eltér a véleménye/életformája

p a vélt/látható nagy többségétől,

p ekkor pánikszerűen visszaigazodik…

p Aki

p oly hiú

p és hasonlítani akaró, hogy

p az őt ezért kínzó bajuszhiánya miatt

p a vagyona szélhámosok martaléka lesz…

p Aki

p öncélú különcködő,

p (különbözz mindenáron),

p vagy aki úgy kompenzál,

p hogy nappal nyárspolgár,

p de éjjel meg egy csodabogár!

p Aki

p már akkor

p nem élt hiába,

p ha pár percig/napig

p híres, értsd: hírhedt lehet:

p ő például a feltűnősködő botrányhős

p Aki

p mintha

p tetszhalott lenne –

p annyira nem ad életjeleket…

p Ami pl. egy medvetámadáskor

p a túlélését segítő taktika lehet,

p de életstratégiaként önpusztító…

p Aki

p teljesen

p beolvad környezetébe:

p folyamatos a mimikri,

p mintha ő itt sem lenne…

p (ez szklerózis multiplex vészjel:

p de ő nem érti – ő csak eltűnik

p a háttérben, nem ér a neve…)

p Aki

p véges lelki erőit

p önépítés, önjavítás helyett

p pont a legrosszabbra fordítja:

p önigazolás/panaszkodás/önsajnáltatás…

p Aki

p a tanmese,

p példabeszéd,

p fabula hallatán

p másokon felettébb

p szörnyülködik vagy nevet,

p de hogy saját balgaságán derüljön?

p Aki

p jobb ügyhöz

p méltó buzgalommal

p olyan célért áldoz fel majd mindent,

p aminek az elérése neki felesleges, sőt

p egyenesen károsan terhes, romboló stb.

p Pl. a státusz szimbólumként vett autója

p uzsora kamatjaira még a lakóháza,

p s vele családi otthona is rámehet…

p Aki

p olyasmikért

p vállal alja/túlmunkát,

p (ami őt lelkileg is leépíti)

p amire nincs is szüksége,

p vagy csak baj, gond van vele,

p ráadásul emiatt alig van otthon,

p s csak alva láthatja a gyermekeit…

p Aki

p nagyon rossz

p vásárt csinált:

p egy nap álvágy-kielégítő dolce vita,

p majd jöhet a sok év börtön, stigma, priusz…

p (lásd például a Kis Valentino című filmet…)

p Aki

p a testvére

p szerencséjét irigylő telhetetlen,

p aki a kincses-barlangban eszét

p és életét veszti: az neki a koporsója is lesz

p Aki

p önként megy

p gyökeret vágva

p egy nagyobb (fekete) kenyérért

p a számkivetésbe/száműzetésbe,

p jöttmentnek a messzi idegenbe…

p Aki

p teljesen,

p egész éltére

p lebénítja az a gondolat, hogy

p ő valami bolondságért nevetséges lehet…

p Ezért komor élete mentes minden ilyesmitől –

p csak semmi tréfálkozás, mókázás, „hülyéskedés” …

p Aki

p szerint

p mindenki halandó, kivéve őt –

p csak az ő halála elképzelhetetlen:

p ő ezért mindenre ráérő, bármit halogató,

p így az alkalmas időben tehetségét sem gondozó…

p Aki

p büszke rá,

p hogy embernek született,

p és így szabad az akarata,

p de ha éppen rosszat tesz/hagy,

p akkor háborog és káromol:

p az Isten miért engedi ezt?

p Aki

p szerint

p a teremtés botránya

p az ember halandósága! –

p de amúgy meg dögunalom

p a hivatáskerülő, henye élete,

p és nem figyel, törődik halhatatlan lelkével…

p Akinek

p az egész élet

p csak egy nagy játék:

p bármi visszacsinálható,

p nincs irreverzibilis kár,

p mindig kérhet új életet stb.

p Aki

p nagyon

p nem érzékeli

p a „rendelt időt” –

p ő vagy nagyon előre siet,

p vagy elkésik, elmulaszt stb.

p Akinek

p ma is a fejére

p eshet egy tégla:

p ezért ki se megy a házból –

p ő a halálfóbiás örök rettegő,

p a raktárra aggódó önbetegítő…

p (Vagy életcsonkító: aki nem szül,

p mert annyi baja lehet a gyereknek…)

p Aki

p rossz „elvi”,

p presztízs-okokból

p megy bele a sok önfelőrlő

p piti, piszlicsáré csetepatékba

p (a fénytelen harcikban elkopó…)

p Aki

p egy rossz

p pillantásra lecsap,

p és maximumot hoz ki

p a „sértésből”, az „inszinuációból”:

p akár még kard/pisztolypárbajt is,

p és nem csak első, de utolsó vérig…

p Aki

p bár nincs

p vészhelyzet,

p de mégis belepusztul,

p ha nem lehet mindig

p ő az igazság bajnoka,

p ha nem derül rögtön ki,

p hogy neki van/volt igaza…

p Akinek

p az orvosa mindig

p jobban tudja, mint ő,

p hogy éppen mije, és hogyan fáj

p és mikor érzi már jobban magát…

p (ahogy a paternalista állam is,

p hogy mi szolgálja az ő javát –

p a javát akarja, é el is veszi…)

p x

Phaedrus:

A farkas és a kutya

Mily édes a szabadság, hadd beszélem el.

A girhes farkas és a jóltáplált kutya

Találkozik s egymást köszöntve szóba kezd:

„Mitől ragyogsz így, mondd, miféle ételen

Hízott meg ily vaskosra vékony termeted?

Míg én, a bátrabb, majdnem éhen pusztulok!”

Felelt az eb egyszerűn: „Így élhetnél te is

Ha úgy szolgálnád gazdámat, mint jómagam.”

„Mivel?” – Kap rajta. „A küszöbnek éber őre légy

S a tolvaj ellen óvd a házát éjszaka.”

„Vállalkozom rá: nem tűrök tovább havat

S záport, erdőn tengetve érdes életem.

Tető alatt majd mennyivel jobb lesz nekem,

Gond nélkül mindig jut bőséges élelem.”

„Gyere hát velem!” – Míg mennek, megpillantja a

Farkas, hogy lánctól megkopott az eb nyaka.

„Mi ez itt neked?” „Hagyd; semmi.” „Mondd hát mégis el!”

„Mert vadnak látszom, a gazdám nappal megkötöz

Pihenni, hogy éber őr lehessek éjidőn;

Feloldoz este és kóborlok szerteszét

Elém hozzák a kenyeret és az úr saját

Tányérjáról csont is kerül, dobál nekem

A háznép húst és ízes étel apraját

Így munka nélkül töltöm jól meg gyomromat.”

„S ha kóborolni támad kedved, elmehetsz?”

„Nem éppen.” „Élvezd hát, amit dicsérsz, kutya:

Király se kívánok, lenni, ha nem vagyok szabad!”

WEÖRES SÁNDOR: A KUTYA

Ismersz-e, mondd?

A bundám barna volt,

fehér sáv volt a homlokomon,

mint a lámpás a pejlovakén

és mint az égen a Hold.

Mozgott a fülem,

amikor rászállt a légy.

Mozgott az orrom,

amikor szaglásztam a légy után.

Emlékszel?

Te még siró-baba voltál.

Én ott bóklásztam a bölcsőd körül…

elkergettem a kotlóst,

hogyha feléd közelített.

Később

a hátamon is lovagoltál.

Egyszer le is estél.

Engem raktak meg a rémületben.

A kezedből ettem.

Kicsi kezed volt, halványpiros

és néha sáros, néha homokos.

Egészben nyeltem le a falatot,

nagy-nagy, falánk kutya voltam.

Ismersz-e?

Egyszer… világos este volt…

telihold…

vonítottam az égre, a Holdra.

Árnyékom hosszan úszott utánam…

mint mikor ló pusztult a háznál

és elcipeltem a belet.

Hallottam a hangodat akkor,

elővágtattam a kazlak közül,

táncoltam melletted, ugattam.

Emlékszel?

Aztán, éjjel

a kertek közt csavarogtam.

Doronggal hátbavágtak akkor.

Elgörbült a gerincem,

a bundám mocskos lett és fakó.

Beteg kutya lettem.

Agyonlövettek.

Akkor, vacsoránál

csak lassan járt a szájakhoz a villa.

A kisasztalnál ültél te külön.

Kip-kop…: a lábaiddal

harangoztál nekem,

kipi-kop.

Emlékszel?

Seress Rezső

Gyere Bodri kutyám

Gyere Bodri kutyám, szedd a sátorfádat,

Megcsaltak bennünket, kövesd a gazdádat.

Téged bottal vertek, engem kacagással:

Gyere Bodri, majd csak megleszünk egymással.

Megyünk egymás mellett, mintha nem ismernél

Mintha minden jóból kitagadott lennél

Sír a föld alattunk, reszket a falevél

Elmúlt a gyöngy élet, nem jön vissza többé

Egymás mellett megyünk, mint két kivert kutya,

Mért bántak így velünk, egyikünk se tudja.

Ne könnyezz, jó pajtás, menjünk csak előre…

Majd csak megpihenünk, kinn a temetőbe’.

https://www.youtube.com/watch?v=ETRGGbUuJXg

pppppppp

Csakis az ember lehet

teljesértékű, boldog életű,

vagy egy ön/társ-sorsrontó,

a végsőkig boldogtalan lény…

Vagy rontasz, vagy építesz – csak rajtad múlik…

Vagy a jó vagy a rossz Istent imádod: válasszál…

Legalább ne árts, se önmagadnak, se másoknak…

Ki mennyit használhat, legalább annyi kárt tehet – sőt:

hisz házad gyerek/bolond is felgyújthatja, de felépíteni…?

Csak az ember lehet önsorsrontó, akár öngyilkos,

önerőből vagy nagyon boldog, vagy nagyon boldogtalan,

de azért mások is besegíthetnek neki, ha engedi/hagyja…

Önmagamtól és az ún. jóbarátaimtól védjen meg a Jóisten,

ellenségeimmel elbánok magam is, sőt hasznomra lehetnek…

A legtöbbet – nyilván!? – én árthatok saját magamnak,

de vigasztaló, biztató, hogy akkor ennek az ellenkezője is igaz….

Használjam magam rendeltetésszerűen, mint egy gitárt/hegedűt,

ami lehet dísztárgy, lehet zaciba tenni, lehet vele verekedni is,

lehet ördögi hangzavart kelteni, de lehet isteni muzsika médiuma…

Ez után jönnek – fontossági sorrendben! – az előszeretteink,

az (ál)barátaink, a nyílt hidegháborúzók, az ún. profi segítők,

Mekk mesterek, protokoll orvosok stb., és az (áruló) írástudók,

a jó rossz társadalmi-gazdasági-politikai elitek, vezetők – és

végül, – de talán mégsem utolsósorban? – a rejtett hatalmak….

Becsüld meg s gyarapítsd aranyad, ne csinálj belőle sarat,

a sarad nem mondd aranynak, de csinálj még abból is aranyat!

Csak a balga-gyáva embernek nincs/nincs jó örömteli családja,

barátja, szerelme, evése-ivása, játék(osság)a, humora, munkája

-hivatása, otthona/hazája, gyermeke, társasága, mulatsága stb.

Ő „él” ön-sors-rontva, élethazugságokban, önkínzásban,

önemésztő játszmákban, lélekölő robotban, hivatástalanul,

fóbiás zsarnokként vagy papucs alattvalóként, statisztálva,

idegenben, otthontalanul, hajléktalanul, alul/dezinformálva,

közlés/megértésképtelenül, parazitaként, élményszegényen,

napi túlélésben, bűntudatosan, bűnözői pályára sodródva,

rossz evésben-ivásban, ünnep/mulatás nélkül, megalázva,

alakoskodva, képmutatóan, cinikusan/rajongón, rabságban,

hitetlenül vagy szektásan, önleértékelten, megnyomorodva,

talentumot elásva/rosszra használva, kallódva, hazát árulva,

elviselhetetlen könnyűségben, agyonterhelve, dögunalomban,

balekként, ön-kizsákmányolva, álbarátokkal, élettárstalanul,

házassági pokolban, szex nyomorban, lelki öncsonkításokban,

betegen, depresszióban, koravénen, infantilisen, időtékozlón,

lelki hadviselésben, humor és játék nélkül, tetszhalottként stb.?

A legtöbb bajt a világon nem gonosz emberek-erők okozzák.

jószándékkal van a pokolba vezető út kikövezve: énáltalam,

és a majomszerető édesanyától a protokoll-rab jó orvosig…

Az ún. betegség sem külső sorscsapás, de isteni intő jelzés:

tarts önvizsgálatot és „szertelenül” keresd meg a lelki okot!

Magadon nevetsz/szörnyülködsz: a mese nem másról, de pont

terólad szól – ismerj magadra és itt és most változtass életeden!

Szabadságra vagy teremtve, hogy jó szellemben-lélekbátran éljél,

átfogón és mélyen teljesértékű módon, istengyermekként kivirulva,

és nem ördögfajzatként szenvedve: akarót repít, nem vonszol a sors!

ppppppppppppppppppppppppppp