kb. 16 perc olvasás

Eugéniusz:
A bölcsesség dicsérete
és a balgaság korholása – V.
Önsorsrontás vagy /javítás ABC
pppppppppppp

Boldog-boldogtalan emberi lelkek
Édenkert-aranykor vagy vaskor/pokol
Istengyermek-táltosparipa/állatorvosi ló
Életminőség-vizsgálódások: típus-példatár
ppppppppppppppppp

Adott-kapott és szerzett/vesztett életkincstár
Szellemi, lelki, testi – egyéni/társas élet/halál
Szándékok-következmények és okok-okozatok
(Elvek/tettekðmagatartásokðjellemekðsorsok)
ppppppppppppppppppp
Csizmadia Sándor
(1871-1929)
A tőke
A tőke mi?!…
Érccé fagyott könny és verejték;
Kik zsarnok istenné emelték:
Azok fogják ledönteni;
Arany trónján erősen áll még,
Körülveszi dögvészes árnyék;
De a távolban már fölkél a nap,
Nyomában illatos virág fakad…
.
A tőke mi?!…
Vassziklája a fájdalomnak,
Mit elsírnak s halomra vonnak
A munka néma hősei.
De ing a föld s a szikla orma
Lebukhat majd a szennyes porba!
Kettéválik alatta a talaj,
Átok kíséri sírba és kacaj…
.
A tőke mi!?…
Nagy bajnokoknak elhullt vére
Melynek egy-egy zsarnok kedvére
Kellett patakként ömleni.
De játszva dönti le a gátat
A patak is, mikor megárad,
S világokat söpörve el, rohan
A medréből kilépett vérfolyam…
.
A tőke mi?!…
Ősforrása minden gonosznak;
Hullámai csak szennyet hoznak –
Nincsenek drága gyöngyei…
És gátja sincs e szennyes árnak,
Folyamai dühöngve járnak
A föld gyomrában és a föld felett,
Pusztítva, irtva nemzedékeket.
.
A tőke mi?!…
Szégyenköve a szolgaságnak;
Naponta rajt’ pirulva állnak
A proletárok ezrei.
Piros vérünk az írás rajta,
Szilárdan gyávaságunk tartja;
Hirdetve merészen és hangosan:
Hol nincsen ész, erő hiába van!
.
A tőke mi?!…
Az öt világrész nagyhatalma,
De mivé válna, ha nem adna
A munkáskéz erőt neki?
Rakjátok a kezet csak ölbe,
Avagy szorítsátok ökölre:
A gyáva bálvány talpán meg nem áll,
Tort játszva ül fölötte a halál.
.
A tőke mi?!…
Míg némán tűrsz, keserves átok
De fordítsd meg a kalapácsot,
Hogy a lelkét hadd nyögje ki!
S eltünik, mint a kínos álom,
Mely nem él meg a napvilágon,
A vak sötétség annak eleme,
Ha az elvész, hatalma vész vele.
*
Ady Endre
Mi urunk: a Pénz
Ha elfutnak a gyér aranyak,
Fölséges, nagy, úri Magunkból,
Istenem, be kevés marad.
.
Tegnap még borzasztót vétkezett,
Ki szent Személyünket leszólta
S ma félénken fogunk kezet.
.
Másként néznek ránk az asszonyok.
Gyötrődünk, szökünk s mértföldekre
Árasztjuk a koldus-szagot.
.
Tegnap Dantét őrte meg agyunk
S ha tegnap Istennél több voltunk,
Ma gyáva rím-kutyák vagyunk.
.
S ha megjönnek a gyér aranyak:
Szabad megint Istennek lenni,
Két-három-négy napig szabad.
*

Ady Endre
Harc a Nagyúrral
Megöl a disznófejű Nagyúr,
Éreztem, megöl, ha hagyom,
Vigyorgott rám és ült meredten:
Az aranyon ült, az aranyon,
Éreztem, megöl, ha hagyom.
.
Sertés testét, az undokot, én
Simogattam. Ő remegett.
.„Nézd meg, ki vagyok” (súgtam neki)
S meglékeltem a fejemet,
Agyamba nézett s nevetett.
.
(Vad vágyak vad kalandorának
Tart talán?) S térdre hulltam ott.
A zúgó Élet partján voltunk,
Ketten voltunk, alkonyodott:
„Add az aranyod, aranyod.”
.
„Engem egy pillanat megölhet,
Nekem már várni nem szabad,
Engem szólítnak útra, kéjre
Titokzatos hívó szavak,
Nekem már várni nem szabad.”
.
„A te szivedet serte védi,
Az én belsőm fekély, galád.
Az én szivem mégis az áldott:
Az Élet marta fel, a Vágy.
Arany kell. Mennem kell tovább.”
.
„Az én jachtomra vár a tenger,
Ezer sátor vár énreám,
Idegen nap, idegen balzsam,
Idegen mámor, új leány,
Mind énreám vár, énreám.”
.
„Az egész élet bennem zihál,
Minden, mi új, felém üget,
Szent zűrzavar az én sok álmom,
Neked minden álmod süket,
Hasítsd ki hát aranyszügyed.”
.
Már ránk szakadt a bús, vak este.
Én nyöszörögtem. A habok
Az üzenetet egyre hozták:
Várunk. Van-e már aranyod?
Zúgtak a habok, a habok.
.
És összecsaptunk. Rengett a part,
Husába vájtam kezemet,
Téptem, cibáltam. Mindhiába.
Aranya csörgött. Nevetett.
Nem mehetek, nem mehetek.
.
Ezer este múlt ezer estre,
A vérem hull, hull, egyre hull,
Messziről hívnak, szólongatnak
És mi csak csatázunk vadul:
Én s a disznófejű Nagyúr.

p 17
p
p Aki nem jó csapatjátékos, társaslény – mindig ő gyenge láncszem,
p ahol elszakad a lánc: hiába elég erős az összes többi sok-sok szem…
p
p Akinek minden betegség égi büntetés – isten nem ver bottal,
p ezért még a baja mellé betegítő meddő bűntudata is van (ördögi kör)
p
p Aki nem hiszi el, nem is próbálja ki, hogy a betegsége nem baj,
p de egy intő isteni jel: élet-átrendezése helyett tünetenyhítést kér-kap…
p
p Aki a sok-sok napi kicsiny, halmozódó ún. jótettéért örök üdvöt,
p az örök mennyországot, vagyis egy busás túlvilági jutalmat vár el
p
p Aki buzgó kiscserkészként gyűjti az üdvre váltható jópontokat,
p de közben ő nincs a helyén, a saját élete nem a hivatása betöltése…
p
p Aki minden kéznél levő fűszert belerak, sőt szór az ételbe –
p hogy semmi ne hiányozzon…a kevesebb sokkal több lett volna!
p
p Akinek az életéből teljesen hiányzik a „megbolondító” fűszer:
p a móka, a játékosság, a mulatás stb. – vagy mértéktelenül van…
p
p Aki rettegve minden egyes ún. gójba egy potenciális, látens,
p heccre/pogromra, vagy más gaztettre-kész antiszemitát lát bele
p
p Aki lehetőleg minden családi hagyományt, mint szentet éltet-ápol,
p de főleg a rosszat vagy idejétmúltat, az át nem vizsgált vak szokást…
p
p Aki a családja múltját végkép eltörölné – szinte semmit se tud róluk,
p aki előtte élt, az mind hülye lehetett, hisz nekik okostelefonjuk se volt…
p
p Aki minden kéregetőnek erőn felül ad, a követelőzőnek legtöbbet,
p egészen addig, míg a nagy adakozása miatt ő is hamar koldus lesz…
p
p Aki minden utcai koldus mögé egy rafinált, aljas maffiát lát,
p és így elhiteti magával, hogy jó lelkiismerettel léphet át rajta
p
p Aki nem osztja meg a rászorulóval az utolsó darab kenyerét,
p mert nem értette meg a népmese igazságát: jótett helyébe jót vár…
p
p
p 18
p
p Aki csak minden, ill. minden jó könyv elolvasása, megértése után
p merné majd egyszer, öregen – sohanapján – a saját eredeti művét írni…
p
p Aki csak azért dicséri fel érdemein messze felül, sőt hízelgően,
p a kollegát, pályatársat, hogy majd – akár duplán is – visszakapja…
p
p Neki az egész élet egy nagy játék: bármi mindig visszacsinálható,
p még a szemkiszúrás is, mert úgy hiszi, nincsen irreverzibilis károkozás…
p
p Aki nem jól érzékeli az ún. rendelt időt – ő rosszkor üti a vasat, ő vagy
p nagyon előre siető koravén, vagy örök késő, kihagyó, végleg elmulasztó…
p
p Ha pl. kimegy az utcára, akkor akár a fejére eshet egy tégla:
p ő a halálfóbiás, az örök rettegő, a raktárra aggódó önbetegítő ember
p
p Aki már egy rossz pillantásra is már lecsapó krakéler:
p ő a maximumot hozza ki az „inszinuációból”: véres kardpárbaj…
p
p Rossz „elvi”, presztízs-okokból megy bele a sok-sok önfelőrlő,
p piszlicsáré, hozzá méltatlan csetepatéba (legyek után kapdosó sas)
p
p Nincs ugyan vészhelyzet, de ő úgymond mégis belepusztulna,
p ha itt-most nem ő lesz ő – káros! – igazmondás felkent bajnoka…
p
p Nagy örömmel hagyod éhezésből a felhizlalásod, a nagy lakomákat,
p de kövéren meg majd a vágóhídra hajtanak (pl. Jancsi és Juliska mese)
p
p Nem érted a jelentőségüket, már kínlódsz, ha már közelegnek:
p azon ügyködsz: csak valahogyan megúsznád, kicseleznéd az ünnepeket…
p
p Akinek az orvosa mindig jobban tudja, és tőle tudhatja is, mint ő,
p hogy neki most éppen mije, és hogyan és mennyire fáj és mi jó neki…
p
p Aki már csak akkor könnyezik, ha füst van, sok hagymát pucol stb.?
p Szégyelli a sírást, mert az nem katonadolog – de így nem könnyebül…
p
p Rossz vásárt csináló kis Valentino: egy nap álvágy-kielégítő dolce vita,
p amit ráadásul így még csalódás is követ, majd a büntetés, a sok év börtön…
p
p x
Erdélyi József:
Lovaspóló a vérmezőn
Robog az ócska villamos velem.
Az őszi Vérmező mellett robog.
A Vérmezőn ma lovaspóló készül,
nemes játék, nagyúri, szép dolog.
Előkelő közönségére vár
a rögtönzött emelvény nyári széke. –
Volt már itt más emelvény: vérpad is!…
De „jobb kor” ez és béke van ma, béke…
.
Robog az ócska villamos tovább.
Ott várnak a bokavédős lovak
s ott álldogálnak, ütővel kezükben,
póló-dresszben a játékos urak.
Sárga csizmában és fehér nadrágban,
cigarettázva állnak és beszélnek. –
Szép időnk lesz a mérkőzésre mégis,
s más ily lovagi eszméket cserélnek.
.
Hát szép a nap, szép tér a Vérmező,
történelmi tér s a budai vár:
történelmi háttér. Játékhoz illőbb
teret az úrlovasság nem talál.
A lóimádó történelmi osztály
s a lézengő világfi ritterek.
Igazi történelmi levegő!
Lovagi tornák arany fénye leng!
.
Lovagi tornák, hősi rohamok,
Buda vívása… Látom Petneházyt,
látom Nagy Sándor huszárait, látom
török és német császár katonáit…
Csak ez a jármű ne zörögne úgy,
a mába vissza ne zökkentene,
világháború, forradalom, inség
új rémlátása ne kisértene!…
.
Huszár, kozák lekényszerült a porba,
de titeket kivetni nem lehet
a nyeregből. Urak maradtatok,
lóháton ültök az Idő felett.
Ti győztetek Berlintől Bagdadig,
Csikágótól Pekingig győztetek.
Ha mást nem is, de legyőztetek egyet:
a parasztot, a magyar nemzetet.
.
Istenért és hazáért, ugye, mindent,
csak zabot nem: az kell a paripáknak!
A magyarságból nektek az öröm kell,
kötelessége másoknak a bánat.
Ha nagyon bánatos a jó proli,
ugye, menjen ki a Városligetbe,
ott a ringlispil, üljön a falóra
s vágtasson vissza tündér Napkeletre!
.
Nyargaljon vissza boldog Ázsiába,
álmodja lovasnemzetnek magát,
büszke magyarnak, úrnak és szabadnak,
csak ne érezze, ne tudja jogát,
jussát az élet minden öröméhez,
lovasjátékhoz és versenyző géphez.
Ne számítsa a nemzethez magát,
tartozzon csak az istenadta néphez!
.
Csak a ti lovatok kapjon zabot,
forduljon fel éhen a más lova,
áll a világok legjobbja szilárdan,
nincs egyéb kérdés, nem is volt soha.
Száguldjon csak a ti gépkocsitok,
úrvezetők!… Ha zökken, bizonyára
gázol valakit a silány tömegből,
szóra sem méltó, pénzbírság az ára…
.
Robog az ócska jármű Pest felé.
Nem izgat a meccs kimenetele,
látom: verik a labdát az urak,
s a labda egy bolond fráter feje:
Martinovics mészbe hullt feje ugrál,
pattog a Vérmező tiprott füvén,
míg, – hogy is végződik e régi játék? –
jeltelen sírba nem gurul szegény…
.
Csak játsszatok, sárga csizmás, fehér-
nadrágos jó urak, csak játsszatok!
Ne halljátok a villamos dübörgést,
ne lássátok a sápadt lázadót,
kinek a szíve gyermekek szívével
fáj, hogy a fűre lépni nem szabad,
s a korláttól is rendőr hajtja el:
ne nézze, hogy az urak játszanak.
.
Csak játsszatok, ti gyarmatos urak,
pólódresszes balkáni angolok,
ne izgasson benneteket, hogy én,
együgyű költő, mit is gondolok.
Hisz messze vagyok, messzebb tőletek,
én, én, a puszták felszakadt fia,
mint lovatok csutakolója és mint
a maharadzsától a pária.
.
Éljetek a szép napokkal, urak,
játsszatok míg be nem borul az ég,
sáros nem lesz a Vérmező és csúszós
törvényhozó kezetekben a fék.
Míg meg nem ered az őszi eső,
a Vérmezőre le nem hull a hó,
míg el nem fogy a zab, a türelem,
s ki nem döglik alólatok a ló!…
Erdélyi János
Mátyás a szántó
Még iskolás fiú korában
Mátyás egy könyvvel tarsolyában,
A háztól elszökött,
Suhancnak öltözött.
Már szántogattak a mezőben
A szép tavaszra vált időben,
S a Szent-Gellért megett
Ép egy öreg szántót talála,
Kinek sehogy se folyt munkája,
Vagy ökre nem vont jól igát,
Recsegteté a taligát;
Vagy nem fogott tisztán ekéje,
Ha megtolult a föld perjéje.
Az ostorost meg a barázda
Végén hideg gyötörte, rázta.
.
„Adj’ Isten jó napot! Hogyan megy a dolog?”
„Fogadj Isten! – Rosszúl; mivel magam vagyok.
Nem állanál be hozzám? Én jól megfizetek.
Szolgámon, nyavalyáson, harmadnapos hideg.”
„Miért ne, jó díjért?” Mátyás ígyen felel:
„Meg rá jó áldomás! s megteszem, ami kell.”
.
És ő suhancnak állt.
Az ösztökét jól viselé,
Az ökröket jól terelé,
Barázdált, boronált,
Mindent helyén csinált.
.
Már a nap is leáldozóban,
A szolga félig lábadóban,
Mátyás a fél napért
Követelé a bért.
.
A szolga bús szemmel tekinti,
Az ő béréből hajlik az ki…
Gazdája rázúg mérgesen,
Hogy már csak épenségesen
Húsz pénze van bent; – mind kiadta
A sok betegségnek miatta.
Szegény fiú majd síra, hogy
Épsége és a bére fogy…
Mátyás azonban jó szemes,
Az emberek szivébe les.
– Hej! már akkor kitört belőle,
Mily nagy lesz ő egykor, időre! –
S a fizetést csak elfogadja,
De a szolgának visszaadja,
Mondván a gazdának keményen:
„Úgy vesd rám a szemed,
Hogy, Isten éltetvén, akárhol
Megismerj engemet!
Nem jó igazság ez! Nem így kell
Bánnod, ha szolgád is, beteggel!
Bérét ha elvonod,
Tovább mért bántanod?!
Különben én vagyok
Hunyadnak gyermeke;
A kard lesz az nekem,
Mi néked az eke.”
p 19
p
p Fenn az ernyő, nincsen kas – világraszóló lagzit tart:
p pár napig a dínom-dánom, majd meg a sok szánom-bánom
p
p Megfelelési kényszerből olyasmikért vállal alja, ill. túlmunkát,
p amire neki egyáltalán nincs is szüksége, sőt csak a baj van vele
p
p Aki olyan, mint egy kitelepített, elhurcolt kényszermunkás,
p idegenben vállal ostoba hitele stb. miatt lélekölő, testnyúzó robotot
p
p Ő a bevásárláskor, vagy a vendéglőben érzi Valakinek magát:
p ott-akkor ő az Úr, mert fizet, így őérte van a bolt(os), a személyzet stb.
p
p Úgy vásárol, nagy a boltba, hogy nem tudja mi a szüksége –
p így azután könnyen rá is sóznak sok fölöst/károst vackot, bóvlit
p
p Parasztvakítás: hiszi, hogy ő most nagyon jól, pontosan lát,
p pedig csak éppen elkábítva a szemfényvesztők elkápráztatták…
p
p Ha sok pénzt nyer álmában, ővé lett a lottó főnyeremény,
p ébren hitelre vadul költekezik és így óhatatlanul adósrab lesz
p
p Megszokásból, illendően unos-untig hallgatja odahelyezett papját,
p pedig annak már minden ún. prédikációja a könyökén jön ki: el is alszik
p
p Heti egyszer a szentmisén részt véve ő áldoz az Istenének,
p de a hét többi, nagyobb része már a császáré, illetve az ördögé…
p
p Carpe diem: csak egy nap a világ, ki tudja, mit hoz a holnap,
p egy jó húslevesért levágja még az aranytojást tojó tyúkocskáját is…
p
p Nem hiszi: mindenekelőtt Isten országát keresse, a többi majd megadatik:
p feladja ifjúkori álmát, hivatását a biztos megélhetést nyújtó dologházi melóért
p
p Amíg nincs összkomfortos öröklakása, nagy bankbetétje stb.
p addig nem kockáztat „gyermekvállalást” … azután meg már késő…
p
p A gyermek az Élet vége, csak sok kiadás, töméntelen gond viselése stb.,
p inkább marad az elviselhetetlen könnyűségű léte/késő bánata: ebgondolat….
p
p 20
p
p Aki megkeseredett, úgy érzi, hogy „jól bevásárolt”, mert a topmodellek
p (trükk)képéhez hasonlítgatja a korosodó, s miatta el is hízó asszonykáját…
p
p Absztinens: egyszer s mindenkorra lemond a borivásról, mert attól fél, hogy
p pityókásan esetleg akár el is szólhatja, „ki is adhatja” rejtegetett önmagát…
p
p Freudi elszólás – például a szerelmeskedés hevében, önkívületében
p egy másik keresztnevet suttogsz b. nejed fülébe, épp a titkos szeretődét…
p
p Öncsonkító: lemond a dilettáns festegetésről, a házi muzsikálgatásról is,
p ha belőle már nem lehet egy Új Csontváry vagy egy új Liszt Ferenc stb.
p
p Aki dilettánsként kerül, halogat minden komoly megmérettetést,
p tehetsége, pályaalkalmassága felől káros illúziókba ringatja magát
p
p Az önvétkét nemhogy kellő mértékkel súlyozó, dramatizáló,
p de, sőt: azt bagatellizáló, elkenő, maszatoló, elmismásoló önellenség…
p
p Aki lenézve az állatokat távol is tartja magát tőlük, és így ezzel önként
p elveti az egyik létfontos, ingyenes mindennapi jó társát, sőt tanítómesterét
p
p Aki nem a saját képességeit, hajlamait figyelve választ életpályát,
p de csak azt nézi: itt-most mily foglalkozás magas presztízsű/jövedelmű…
p
p Aki már gyerekként maffiafőnök, de legalább is bérgyilkos akar lenni,
p mert az nem – sokat – adózva kereshet nagyon kevés munkával jó sokat…
p Aki maga a nem gördülő kő: minden oldala csupa moha, megtorpant
p és állva maradt, elveszítette életlendületét: pl. egy penészes vénlány…
p
p Aki önmaga, képességei és lehetőségei kalákás meghatványozása helyett
p inkább magából gyököt von: csak magára számító, egyedül kínlódó kontár…
p
p Aki csak magának, a saját érdemeinek tudja be eddigi összes sikerét –
p így őt az első nagyobb kudarca kétségbe ejti, padlóra küldi, kiüti: knock out
p
p Az elképzelhető, de valószínűtlen veszélyek miatt ön-riogató,
p beszűkült elmeállapotú, akinek páni félelme meg is teremti a bajokat…
p
p x

SZÉP ERNŐ:
NEM VOLT JÁTÉKOM
Mikor én kis fiu voltam,
Kis lovon nem lovagoltam,
Nem volt nékem ponnilovam,
Ponnilovam,
Ponnilovam,
Pedig de szép mikor rohan.
Ponnilovon sose ültem,
Kis biciklin se repültem,
Nem volt szép kis kerékpárom,
Kerékpárom,
Kerékpárom,
Pedig de jó rajta nyáron.
Nem volt képes meséskönyvem,
Nem volt csak iskoláskönyvem,
Pedig de jó otthon este,
Otthon este,
Otthon este
Lapozni ábrát keresve.
Sohase volt színes kockám,
Kis kastélyom, kis tornyocskám,
Kis hajócskám, kis vasútam,
Kis vasútam,
Kis vasútam,
Elutazni sose tudtam.
Én nem kaptam kardot, csákót,
Szép sárgaréz messzilátót,
Sose vittek hippodromba,
Hippodromba,
Hippodromba,
És lyukas se volt a ponyva.
Az a ponyva szétment régen,
Elmult az én gyermekségem,
Én már régen felserdűltem,
Felserdűltem,
Felserdűltem,
A nagyok közzé kerűltem.
Én játékot már nem kérek,
A gondoktól rá se érek,
De meghalok én is egyszer,
Én is egyszer,
Én is egyszer
S a mennyországba megyek fel.
Kiállok majd a tejútra,
Arra visz az isten útja,
Az újjamat majd felnyújtom,
Majd felnyújtom,
Majd felnyújtom,
Ha elsétál a tejúton.
Észrevesz az isten engem,
Megszólalok szépen, csendben:
„Kérem én még nem játszottam,
Nem játszottam,
Nem játszottam,
Játszani akarok mostan.”
Megfogja majd a kezemet,
Angyalok közt maga vezet
Szegény gyerek otthonába,
Otthonába,
Otthonába,
Mennyei gyerekszobába.
Megkapom ott kardom, csákóm,
Szép sárgaréz messzilátóm,
Képes könyvem, színes kockám,
Szines kockám,
Szines kockám,
Lesz kastélyom, lesz tornyocskám.
Ami nem volt, lesz ott jócskán,
Kis vasútam, kis hajócskám.
Beültetnek hippodromba,
Hippodromba,
Hippodromba,
Csak én élvezem magamba.
Hogyha kedvem abban telik,
Ponnilovam megnyergelik,
Kis biciklim előhozzák,
Előhozzák,
Előhozzák,
Úgy járom a mező hosszát.
Égmezőben alkonyatban
Szép pillangót fogok ottan,
Ujjamon lesz arany pora,
Arany pora,
Arany pora,
Le nem mosom róla soha.
*

Juhász Gyula:
Gazdag szegénység
Mindent elosztok köztetek, szegények.
Tiétek mind, ez élet és e lélek.
.
Mindent csak nektek, szívvel és egészen,
Tiétek álmom, vágyam és reményem.
.
Tiétek hitem, hogy jó az ember
És a reményem, hogy jobb is lesz egyszer.
.
Tiétek a szerelmem, bús, halálos,
Mely értetek vért és igéket áldoz.
.
Tiétek voltam, amikor fogantam
Tisztes szegénység szent ölén. A dallam,
.
Mely bennem legelőször tört fel,
Együtt sírt és vágyott a szenvedőkkel…
.
Mindent elosztok köztetek, szegények
És egy dicső remény pusztáin élek:
.
Hogy a jövendő boldogabb és szebb lesz,
Méltó dalomhoz és méltó hitemhez.

pppppppppppp
Az ön/társismeret-szeretet tükre
Létjavítás/rontás Nagy Jenciklopédia
Téma és ötletgyűjtés, nyersfogalmazás
A szabad ötleteim magyarán írt jegyzéke
pppppppppppppppp
Életünk végtelen pozitív-negatív minősége,
a jó megőrzése-javítása vagy rontása a tét
Ajándék szellemi segítség lélekbátor örökifjú
bölcsességszerető-boldogságkereső lényeknek
p Miért töltöd egyszeri ajándék istengyermeki életed
p balgán, ön-sors-rontva, élethazugságokban, önkínzásban,
p ön/társemésztő játszmákban, lélekölő robotban, hivatástalanul,
p fóbiás zsarnokként vagy papucs alattvalóként, statisztálva,
p
p Idegenben, otthontalanul, hajléktalanul, alul/dezinformálva,
p közlés/megértésképtelenül, parazitaként, élményszegényen,
p napi túlélésben, bűntudatosan, bűnözői pályára sodródva,
p rossz evésben-ivásban, ünnep/mulatás nélkül, megalázva,
p
p Alakoskodva, képmutatóan, cinikusan/rajongón, rabságban.
p hitetlenül vagy szektásan, önleértékelten, megnyomorodva,
p talentumot elásva/rosszra használva, kallódva, hazát árulva,
p elviselhetetlen könnyűségben, agyonterhelve, dögunalomban,
p
p Balekként, ön-kizsákmányolva, álbarátokkal, élettárstalanul,
p házassági pokolban, szex nyomorban, lelki öncsonkításokban,
p betegen, depresszióban, koravénen, infantilisen, időtékozlón,
p lelki hadviselésben, humor és játék nélkül, tetszhalottként stb.?
p
p A mese, a példabeszéd, az életkép/életbölcsesség
p nem másról, a szomszédról stb., de pont rólunk szól.
p A tükör igazmondó: ismerj magadra, nyomozd az okot,
p és jó szellemben, lélekbátran változtass, jobbíts élteden!
p
p Jóval, de jóval több múlik rajtad, mint azt gyáva önigazolásból
p magaddal-másokkal elhitetnéd, felmentést, bűnbakot keresve!
p Elsősorban önmagadtól, majd „jóbarátaidtól” védjen meg az isten,
p az ellenséggel elbánsz majd magad is – sőt: a hasznukat veheted…
p
p A legtöbb bajt a világon nem gonosz emberek-erők okozzák.
p Arra kellene időben ráeszmélnünk, amit a közmondás tanít:
p jószándékkal van a pokolba vezető út kikövezve: énáltalam,
p és a majomszerető édesanyától a protokoll-rab jó orvosig…
p
p ?
p Érzékenyítő, felfedeztető, elképzeltető, rácsodálkoztató,
p megértető, megítélendő, értékelendő, súlyozandó, vitára
p és tovább-gondolásra serkentő, igaz, jobb önismeretre és
p szeretetre: bölcs változásra indító magyar kulcsmondatok…
ppppppppppppppppppppppppppp

