Eugéniusz: Bölcsek-balgák, boldog-boldogtalan emberek – IV.

Írta: Nagy Jenő · 2025. január 29.

kb. 22 perc olvasás

Szegény emberek - Móricz Zsigmond - Régikönyvek webáruház

Eugéniusz:

A bölcsesség dicsérete

és a balgaság korholása – IV.

Önsorsrontás vagy /javítás ABC

pppppppppppp

Faragó József: Legszebb román népballadák | könyv | bookline

Boldog-boldogtalan emberi lelkek

Édenkert-aranykor vagy vaskor/pokol

Istengyermek-táltosparipa/állatorvosi ló

Életminőség-vizsgálódások: típus-példatár

ppppppppppppppppp

Fazekas Mihály: Lúdas Matyi (Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1957) -  antikvarium.hu

Adott-kapott és szerzett/vesztett életkincstár

Szellemi, lelki, testi – egyéni/társas élet/halál

Szándékok-következmények és okok-okozatok

(Elvek/tettekðmagatartásokðjellemekðsorsok)

ppppppppppppppppppp

Kevesebbet dolgoztak, mint egy mai munkás, mégis sanyarúbb életük volt a  középkori jobbágyoknak - Dívány

Orczy Lőrinc (1718-1789)

A szegény parasztnéphez beszéd

Akit ártatlanul az irígy kevélység

Vetett kisded sorsra, kibe nincs dicsőség,

Ki második ízen nem tudod atyádat

S munkáddal szolgálod hazád s királyodat.

.

Sok hasznos polgárból álló díszes község!

Kit becsül bölcs, megvét udvari nemesség,

Ó szegény paraszt nép! múljon bosszúságod,

Hallgasd, megmutatom a te méltóságod.

.

Mások hízelkednek a fényes nagyoknak:

Én tenéked írok, megvetett csoportnak.

Mikor te megnézed urak fényességét

És hozzájuk veted magad szennyességét:

.

Irígy mord kedvedből szerencsét átkozod.

Nem tudod, nyomorult saját boldogságod:

Te vagy, országoknak ki súlyát viseled,

Bőség s dicsőségét egyedül te hinted.

.

Akár a szerencsés király uralkodjon,

S igaz törvény által népet kormányozzon,

Akár pedig község régi szabadságból

Nem szenved hatalmast s kiment jobbágyságból.

.

Akár erőszakos nyertes fegyverével

Székét támasztotta kiontott sok vérrel

És maga magának adott oly hatalmat,

Hogy törvényt megvetvén bírjon sokadalmat:

.

Te karod, te munkád tartja mindezeket

Te adsz királyoknak erőt és népeket:

Sok száz fejedelem sok nemes országnak

Mit adott egyebet, vasat a lábának.

.

Nagy háborúk által földet pusztítottak,

Melyet te kezeid plántáltak, arattak:

Akárki mondja bár: aljas a mesterség,

Nem hiszem, sőt tartom, tied az emberség.

.

Te kapád; te ásód, te baltád, gereblyéd

Lemez vasad, villád, ostorod és ekéd

Szebben fénylik nálam mint arany bárányka,

Arany kulcs, csillagok, korona s pántlika.

.

Melyeket szerencse elhány trónus körül,

Kinek csak balgatag, de okos nem örül,

A te mesterséged első a világban,

Eredete vagyon a Paradicsomban.

.

Hát ha a mezőről kit kezed munkája

Megrakott kévékkel s fénylik az adója,

Néked hízelkedni bémegyek városra,

És szememet vetem csinos utcájára;

.

Nézek felhőt érő házakat, tornyokat,

Benne élő, mozgó, futosó urakat,

A sokféle színben öltözött papokat,

Műhelyeket, drága partékás boltokat:

.

A föld kevélykedik ezen lakosiban,

Fényességét pedig neveti titokban,

Itt minden mesterség vagyon virágjában,

Kincs a kincset szüli, vagy arany folytában.

.

Mert akár van olyan, kit csak a kevélység

Kigondolt, de hasznos az ilyen mesterség,

Akár pedig olyas, kit büszke embernek

Ezer móddal világ tett már szükségesnek:

.

Mindezen mesterek te általad élnek,

Nálad nélkül pedig városok éheznek,

A te kalapácsod zuhog vashámorban,

Te zörögsz, csikorogsz lisztelő malmokban.

.

Te simítod amaz erős bálványokat

Te fejed, te nyírod, a szelíd juhokat,

És ha gyolcs ing, selyem ruhában járhatunk,

Simább daróc, bársony leplet hordozhatunk,

.

Fonalát lányodnak orsóján pergették,

Te csire társodnak rokkájáról szedték.

Márvány kezed által jő isten házában,

Az arany általad fénylik palotában.

.

És a te csákányod vágja ezt mélységben,

Te mi hivságunkért olvadsz melegségben,

És nem elégedel jót hozni hazádra:

Terjeszted munkádat az egész világra.

.

Hidat versz tengeren, a kincset meghozod,

Kereskedés által mutatod jóvoltod,

Ha a fejedelem földet akar nyerni,

A te fiaidnak kell azért perelni.

.

A te csemetéid országok bástyája,

Te vagy a hanyatló trónusnak istápja;

Akár elbírt hazát tűztől kell menteni,

Akár hív fegyverrel erőt kell kiverni.

Domanovszky - Magyar művelődéstörténet

De kisded előttem a kevély uraság,

Kinek dicsősége a lusta puhaság,

Ki alszik henyélve szerencse keblében

Mint hasztalan here méhek közepében.

.

Utálom ilyenek veszett gyengeségét,

Csak semmiben tartom kölcsön nemességét,

Bátor fitogtassa aranyas galandját,

Kicsiny énelőttem, s elvesztette rangját.

.

Hamis bírák vagyunk, ha másképp ítélünk,

És nagyfülű szamárt nyergéről dicsérünk,

Becsület abban áll, közjónak szolgáljunk,

Magunknak, másoknak hasznára dolgozzunk.

.

Balgatagság téged, köznép! meggyalázni,

Te tudsz országodért mind élni, mind halni.

De még más jó vagyon, ki benned tündöklik,

Mely a nemességben ritkán találtatik:

.

Szelid ártatlanság tenálad megvagyon:

Vétkek uralkodnak csak a gazdagokon.

Gazdagoknak a kincs jóra akadálya,

Parasztnak jó erkölcs s igazság osztálya.

.

A királyok bírnak roppant országokkal:

A nagyok birkóznak sok méltóságokkal:

Te együgyű lévén, a fehért fehérnek

Mondod, embere vagy te igéretidnek.

.

Mint tetszik énnékem paraszt egyenesség,

Kit el nem csábított mostani veszettség!

Ennek daróc alatt a szíve tündöklik,

Hasonló a gyöngyhöz, ki sárban feneklik.

.

Sok te dicséreted jólelkű parasztság,

Nálad lakik, mulat még az ártatlanság,

A gyilkos kéz akar koronához nyúlni,

Felszentelt fejekről le kívánja húzni,

.

Vagy békés országot felháborítani,

És a törvényeket zúzni és zavarni:

Ily cselekedetbe te nem avatkozol,

Árulást, pártütést soha nem okozol,

.

S ha megtörtént, szélvész téged elragadott,

Akkor is uraknak hajója hordozott.

Sőt ha oroszlánok tigrissel ütköznek,

Ordítással hegyet és völgyet töltenek

.

Te munkás-hangyácska magad zsombikjában

Kuppaszkodol s élést hordasz garmadában.

Köszönöm az égnek e jótéteményét,

Hogy meg nem engedte sorsom veszedelmét:

.

Életemnek rendét oly sorsban ejtette,

Honnan az irígység alább nem vethette.

Mert kincs és gazdagság, s a többi fényesség,

Születéstől reánk terjedett édesség,

.

Szerencsés életnek kelepcét vethetnek,

De alacsony rendűk messze nem eshetnek.

Nem fényes palotán lakik a boldogság,

Arany kárpitok közt több a szomorúság.

.

Bár nézzünk ezüsttel megrakott táblákat,

Unalom rakja fel ide a tálakat.

Hat pompás ló húzza az arany szekeret,

De búskomor nagyúr ablakán tekinget.

.

Fényes ugyan neve, kit vett ősatyjától,

De ő messze perdült régi jó fajától.

S mi haszna, ha szíve nem hajlik emberhez?

Keze ki nem terjed a szűrös szegényhez?

.

Ámbár késérőknek nagy legyen serege,

Kicsiny az ilyenek belső tisztessége.

Bár mennyezet alatt dicsérve vezessék,

Térddel, főhajtással utcán köszöngessék,

.

Ily szines semmiből nem mérem azokat,

Tőlem nem préselnek ők áldozatokat.

Többször az ilyenek fényes nyomorultak,

Noha szemeinkre hályogot felhúztak,

.

Nézd, község, nagyoknak elbágyadt testeket,

Halálos beteghez hasonló színeket.

Alig hágtak által harminc esztendőket,

Máris támogatják reszkető térdeket.

.

A sok gyönyörűség fogyasztja élteket,

Idején és korán töltnek temetőket.

Mert az irígységnek forr bennek epéje,

Bosszúállásokra törődik elméje,

.

Fáradván szüntelen terhelő munkával

Gyulladnak vágyódás epesztő lángjával.

És a bársony alatt szív dobogásával

Fedik haragjokat s közlik barátjával:

.

Te pedig, jó közrend, ment vagy mindezektől,

Nem félsz, nem is rettegsz komoly betegségtől.

Mert munkás fáradság erőt ad tagoknak

Nem tartozol hinni hazug doktoroknak:

.

Te zöld gyepen nyugszol, nyújtózol kedvesen,

Az úr bársony párnán virrad keservesen.

Láttam én sok nagyot annyira botlani,

A szent szokásokat akarván bontani,

.

Szívekből kivettek legszentebb neveket,

Nevezni nem mertek fiakat, férjeket:

Te pedig egyenlő a régi atyákhoz

Fiadat bocsátván szomszéd leányához.

.

Nem félted, nyúlhasson másnak falatjához,

Ki halála után just kérjen osztályhoz.

Hány szegény üresen megy el urak mellett,

Kit a te házadban vár jó meleg szeglet?

.

Kinek ha nem lehet segíteni sorsát,

Zokogod szívedből romlott állapotját.

Igaz, nem oly színes, nem csinos te módod

Életben, beszédben s a te forgódásod

.

Nem oly formás, mint a mostani grófoknak,

Srófon járó mozgó cifrázott báróknak:

Kik szavakat szokták kettősen ejteni,

Káros hazugsággal a valót rejteni,

.

És hogy a barátot külsővel csalhassák,

Az álarcát szemek s nyelvekre felhúzzák.

Valamint együgyű vagy te ruházatban,

Olyan vagy, és még jobb, beszédben, szavadban,

.

Tiszta és ártatlan is életed,

Nincs rosszal keverve te gyönyörűséged.

Szurkos fiacskádnak hamis mosolygása,

Szeretett társodnak cuppant csókolása,

.

Szép idő, friss szellő, madarak szólása

Végzik örömödet, s egy tál zsíros kása.

Ha az innep eljött, fűzfa furuglyával,

Beelégszel danolsz vígan a dudával,

.

És jó szomszédoknak leülvén padjára,

Mosolyogva nézel ifiak táncára.

Végre közelítvén életed végnapja,

Bánat nélkül látod, hogy eljött órája;

.

Törődött test vígan száll koporsójában,

Lelked emelkedik isten országában:

Úgy van, te a halált nagy szívvel nézheted,

Merthogy a kisbíró nem gyötri lelkedet.

.

Szabadabb költözöl ez árnyékvilágból,

Mint nagy úr, ki mézet ivott poharából,

Azonban mint néked, császárnak, királynak,

Ki kell menni egyszer minden halandónak

.

Még nagy különbség is vagyon elválásban

Könnyebben szál paraszt mint király a sírban.

Tudod-e, hogy napnak, időnek folytával,

Porod öszvevegyül uradnak porával.

.

S e hosszas álomban mit használ, ki voltál?

Kapa volt, kard, király-pálca mit forgattál?

Nem kérdik jövendők: s csákót koronával

Összehúznak, csuklyát vitéz sisakjával.

.

Köznép, ne szidolmazd többé a szerencsét;

Nem néked osztotta nehezebb bilincsét.

Becsüld életedet, ne félj a haláltól,

Ez a part, hová kell jutni a világból.

.

Boldog a te sorsod, nagy a dicsőséged,

Megmarad, örökös lesz te fényességed.

Mert minthogy a virtus adja a nagyságot

A hibák, a vétkek az alacsonyságot.

.

A szelíd s jó ember király lesz igazán

Így emeltetik fel a füstös kacagány.

*

p 13

p

p Ő tanult az állatoktól: ökörkövetkezetes, makacs szamár,

p gyáva nyúl, gerinctelen, kaméleon, buta tyúk, ravasz róka stb.stb.

p

p Aki már nem élt hiába, ha pár napig híres/hírhedt lehet:

p az önmagából hülyét/bolondot csináló, ill. feltűnősködő botrányhős

p

p Az ő életjelmondása, igéje: te csak különbözzél mindenáron:

p egy öncélú különcködő: nappal nyárspolgár, éjjel csodabogár!

p

p Aki kétségbe esik, el van veszve, ha valamiben is eltér

p a véleménye, vagy pláne az életformája a nagy többségétől

p

p Ha nem megy neki valami hivatalból vagy erkölcsi tekintélyből,

p akkor a lovak közé dobja a gyeplőt: laissez-faire, laissez passer…

p

p A szocializmus vagy kapitalizmus alternatíva csapdájában vergődő –

p ő hallgatólag megszavazza az utóbbit, majd a holtáig attól koldulhat…

p

p Aki a véges erőit pont az önsorsrontó lelkizésre fordítja:

p önigazolás, panaszkodás, nyafogás, önsajnáltatás stb. stb.

p

p A mese nem róla szól? Másokon felettébb szörnyülködik

p vagy nevet, de hogy saját balgaságán elcsodálkozzon, derüljön?

p

p Ő már mindent tud arról, hogy hol hibázta el az életét,

p „csak” egyet nem tud: azt akarni is, hogy most változtasson…

p

p Életelve: mindig viccesen beszélj, de menj biztosra:

p te magad nevessél rajta a legelőször és a leghangosabban…

p

p Mivel a humor olyan sajátosan emberi adottság:

p te csak ironizálj, gúnyolódj mások, főleg a gyengébbek rovására

p

p Teljesen lebénítja, dermeszti, rettenti az a gondolat,

p hogy ő valami bolondságért mások előtt nevetséges lehet…

p

p Ő más hibája, vétke, mulasztása, bosszantása stb. miatt

p főképpen, sőt kizárólag önmagát „bünteti”: egy notórius önmérgező

p

p

p 14

p

p Amúgy minden ember halandó, de ő az egy kivétel –

p csak az ő halála elképzelhetetlen: ő így a mindenre ráérő

p

p A teremtés botránya az ember halandósága! –

p de amúgy meg élete dögunalom, elblicceli a hivatását…

p

p Egy nagy baj/szarkeverő, de illetlenséget, tapintatlanságot

p ő semmi „pénzért” el nem követ, hisz ő jómodorú csiszolt úrifiú…

p

p Aki az áldozatával még bűncselekménye elkövetése közben is

p végtelenül kedves, mosolygós, előzékeny, tapintatos, udvarias…

p

p Aki sajnálja az időt a pihenéstől, az alvástól, a regenerálódástól,

p de aminek drága az ára: egész nap használhatatlanul teng és leng…

p

p Az irigy, aki nem a saját kudarcainak okát keresve okul abból,

p de más sikereit támadja, ócsárolja, kicsinyíti, vonja kétségbe stb.

p

p Aki úgy sokszorozná örömforrásait, hogy ő a másik kárának is örül,

p pláne, ha ebben neki is bármely része volt – de lassan már csak ennek…

p

p Aki úgymond a házi béke kedvéért sokáig papucs alatt van, csak nyel,

p és nyel, majd meg már annyira telítődik, besokall, hogy akár még ölne is…

p

p Aki csak titokban, rejtve, nem mutatva, belül ellenkezik a házisárkány

p becses nejével, hogy ez biológiai elváltozást, krónikus cukorbetegséget hoz…

p

p Aki akkorát vajúdik, mint a hegyek, közben minden családtag őt szolgálja,

p neki alárendelten „él” – de végül tragikomikusan csak egy kisegeret szül…

p

p Aki a zanzából véli már jól ismerni a sorstükör-életgazdagító Nagyregényt,

p és a „dugásból” a Nőt, a vele komplementer női minőség csodás dimenzióját…

p

p Akinek nemi élete nem egy emberspecifikus, örök, egész éven és szinte

p egész életen át tartó tiszta örömforrás, de egy muszos házastársi kötelem…

p

p Aki egy olyan „férfi”, akit huzamosan-végleg egy nő vagy a neje tart el –

p vagy „csak” alkalmi selyemfiú, vagy hímringyó, aki testét-lelkét árulja (el)

p

p x

*

Bán Imre: Debreceni diákirodalom a felvilágosodás korában (Akadémiai Kiadó,  1964) - antikvarium.hu

Debreceni diákirodalom

Az elnyomott jobbágyok Miatyánkja a földesurak ellen

Egy fertelmes nemzet származott közinkbe,

Tekints kegyelmesen hív könyörgésünkre

Mi Atyánk!

.

A Te országodból magokat hazudják

Lenni, ó, fájdalom, pedig azt sem tudják

ki vagy.

.

Magyarok Istene, ki tudsz kegyes lenni,

E nemzetet, kérünk, ne engedd bémenni

a mennyekbe.

.

Rút gonoszságokat említvén elhűlök,

Mert nem találkozik talán ki közzülök

megszenteltessék.

Bármint kerestetnék, mégsem találtatnék

Olly nemzet, melly által híven tiszteltetnék

a Te neved.

.

Gyakran így kiáltnak: segítni Istentek

Nem tud, hanem azért ami van mindentek

jöjjön el.

.

Amit észrevesznek, azt eltakarítják,

Mint megannyi latrok, akik elpusztítják

a Te országod.

.

Nagy Isten, adjad, hogy pusztulni láthassuk

E gonosz nemzetet, örömmel mondhassuk

legyen meg a Te akaratod.

.

Mihelyt éhség miatt őket epedezni

Látjuk, mindjárt kész lesz lelkünk örvendezni,

Miképpen mennyben.

.

Nincsen csak egy jó is azon nemzetségben,

Nem érdemlik meg, hogy lakjanak az égben,

Azonképpen itt a főldön is.

.

Sokszor kihajtanak minket házainkból,

Erővel kiveszik éhes szájainkból

A mi mindennapi kenyerünket.

.

Küldd ki hát közüllünk e rossz nemzetséget,

Szabadíts meg tőlle és a békességet

Add meg minékünk ma.

.

Ha mi rosszért nékik jóval nem fizetünk,

Házunkból halálra mikor kergettetünk,

És bocsásd meg.

.

Ezeket nem méltán, bajosan szenvedjük,

De ha ellent állunk, bizony megfizetjük

A mi bűneinket.

.

Szegény házainkba igen gyakran szállnak,

Feleségeinkkel ollyan bátran hálnak,

Miképpen mi is

.

Vagy akarjuk vagy nem, el kell aztat nézni,

Ha sérelmünket nem akarjuk tetézni,

Megbocsájtunk.

.

Tartozunk is vélle, hogy mi megengedjünk,

Terhes hibáinkat mindég elszenvedjük

Ellenünk vétetteknek.

.

Ha a helyt megunják, mindent felpakolnak,

A szegény parasztnak könnyen parancsolnak;

Ne vígy minket.

.

Mihelyt a mezőre kileshetnek minket,

Viszik az eblelkűk feleségeinket

A kísértetbe.

.

Ó, Isten ne engedd ezeket itt lakni,

Általok olly gonosz életet folytatni,

De szabadíts meg.

.

Közöttök a sok rossz mindég szaporodik,

Annyira, hogy lelkünk mindég iszonyodik

A gonosztól.

.

Ne engedd, hogy többé ők uralkodjanak,

Itt és híveiden így trágárkodjanak,

Mert Tiéd az ország!

.

Isten, őket innen Te elkergetheted,

Méltó haragoddal semmivé teheted:

Tiéd a hatalom.

.

Ha e csúf nemzetet innét elpusztítod,

Nyomorult házunkat tőlle megtisztítod

Tiéd a dicsőség.

.

Szánd és szabadítsd meg magyar nemzetedet,

Hogy szíves örömmel dicsérjen Tégedet

Most és mindörökké!

.

Hallgasd meg nagy Isten mi könyörgésinket,

És tégyed szabaddá édes nemzetünket,

Ammen.

A szegények oldalán – Magyar Kurír Új Ember webbolt

*

Csokonai Vitéz Mihály:

A gazdag

Van Mídásnak pénze, van kincse rakással,

De azért sohasem cserélnék Mídással.

Neki foly Paktólus arany fövényével,

Neki telik háza Frigia pénzével,

De mit ér, hogy házát teli tőlti a kincs,

Ha esze házában semmi portéka sincs?

Néki ezer juha béget a hegyeken,

Ezer ökre járkál a kövér réteken,

De ezer ökrével minek dicsekedik,

Ha maga a gazda az ezeregyedik?

Hogy drága étkekkel van rakva asztala,

Mit ér, ha ezekkel csak disznót hízlala?

Hogy felhők közt lakik dicső palotába,

Azzal nem derekabb ember valójába,

Mert, lám, véle laknak ugyanott az ebek,

Sőt még fentebb laknak a baglyok s egyebek.

Nem újság, hogy bolond lakjon palotába,

Egész sereget látsz Bécs egy utcájába.

Ő talpig aranyba s talpig bíborba jár,

S már ezzel magának mély tiszteletet vár.

Pedig sokkal cifrább és szebb a farsangi

Szánkázó lovaknak csörgői s cafrangi;

De sokkal drágábbak voltak a római

Áldozatra hajtott barmok oldalai.

De sok titulusid sem tehetnek nagynak,

Nálunk a kutyáknak tíz nevei vagynak.

Mit ér, hogy szolgálnak Frigia népei,

Mit ér, hogy előtted görbűlnek térdei,

Ha a nádszálak is ekkép kiáltanak,

Hogy Mídásnak szamárfülei látszanak.

*

A velencei kalmár · William Shakespeare · Könyv · Moly

Csokonai Vitéz Mihály

Zsugori uram

Esmérek én egy vént. – Ki az: – Neve nincsen:

Régen eladta már aztat is a kincsen;

Sőt míg bírt is véle, magában tartotta,

Mert mondani másnak ingyen sajnállotta. –

Hol lakik? – Ott látszik, ama kapu megett,

Egy ház, melyet náddal önnönmaga szegett.

Van két palotája a Piac-utcába,

De azt a rácoknak adta árendába;

Maga e kunyhóba éhezvén kucorog,

S elméjébe mindég a drágaság forog.

Űl pénzes ládáján sovány ábrázattal,

Tisztelvén a Mammont örök áldozattal.

A bús gond béesett orcájában hever,

Mérget kedveltető kincseiből kever.

Oly sárgák orcája sovárgó gödrei,

Mint aranyára vert királyok képei:

Mint a sírból feljött halott útálsága,

Amelyről minden húst a párka lerága.

Most is azért sóhajt és dúl-fúl magába,

Mért nem adhatja az áert árendába.

S öszvekalkulálván saját számadását,

Nyögve kárhoztatja szörnyű pazérlását.

Gyász idők! – így kiált, vádolván az eget, –

Lám, csak egy rövid nap mennyit elveszteget

Ma csak harminc arany jött bé a kasszába,

Mégis kilencven pénzt adtam ki hiába.

Azonba mely szörnyű károm következe: –

Itt jajgat, s fejére kúlcsolódik keze –

Mely szörnyű kár! egy szél pénzem elrablotta,

Lantornás ablakom ketté szakasztotta! –

Úgy tűnődik; s talám azt is sajnálja ő,

Hogy a versbe ingyen s potomra jött elő.

Zsugori uram | Margit Zoltán

*

Csokonai Vitéz Mihály

A kevély

Nézd csak azt, ki amott sétálgat kevélyen,

Mindent megvét s útál szemeivel mélyen.

Felemeli orrát a többiek felett,

Öblös vitorlája hajt igen nagy szelet.

Ezt mihelyt valami szellő megmozgatja,

Azonnal kétfelé büszkén fintorgatja.

Fel sem vesz senkit is nagy rátartiságban,

Mintha csak ő volna ember a világban.

Sajnálja a főldre bocsátni lábait,

Útálván a véle testvér főld porait.

Sőt büszke lelkének az esik terhére,

A Teremtőt azért veszi crisisére;

Hogy amely levegőt a szegény kilehell,

Úri tüdejének színi ugyanazt kell. –

.

Emberek! vagy hérók légyetek s istenek,

Ha kevélységtekkel lehettek ilyenek;

Vagy légyetek vélünk emberecskék ti is,

Így több becsűletet fogunk adni mi is.

Mely nagy balgatagság, csak embernek lenni,

Mégis a hasonló embert fel sem venni!

S azzal, hogy valaki másikat megvetett,

Azzal pretendálni tőle becsűletet.

A becsűlet olyan dögpárának langja,

Mint a lidérc, melyet szűl a sír barlangja.

Aki ezt kergeti, elrepűl előle,

S azt szokta kísérni, aki szalad tőle.

Az embernek igen kényes természeti,

S magát megvettetve látni nem szereti. –

Mit nyér hát, ki mindent odavét oktalanúl?

Őtet is megveti minden: s kárán tanúl. –

A kevélység csupán a bolondnak gondja;

Úgy van! mert a kevély a világ bolondja.

Hát a világnak Ily bolondja sok van-é? –

Hogyne! sőt a világ az Ily bolondoké:

Sőt már a kevélyek oly nagy számmal vannak,

Hogy aki nem kevély, már azt tartják annak.

Tarka luftballonok! lebegő árnyékok!

Gyermekségből támadt fényes buborékok!

Lám a nemes ércek mind fenékre szállnak,

Mikor az otromba tökök fenn úszkálnak.

Kuruc.info - A zsidók haragját ezúttal egy XVII. századi flamand festmény  főalakjának zsidó kinézete és "kipája" váltotta ki

p 15

p

p Aki egy rigorózus-dogmatikus vegetáriánus: a vészhelyzet se kivétel –

p inkább koplal, sőt éhen hal, de húst, de halat sem eszik (tutaj a tengeren)

p

p Akivel elhitették, hogy botlábú, és fél a kinevetéstől, ezért egy életre (!)

p lemond az önkifejezés, a leendő élettárs harmónia teszt stb. dimenziójáról…

p

p Aki engedte magát botfülűnek, hamis hangúnak végleg beskatulyázni,

p ezért azután még magában sem énekel, így sem fejezi ki örömét-bánatát…

p

p Aki férfiként nem könnyezik (megkönnyebbülni), ha nem hagymát pucol,

p mert kisgyerekként beleprogramozták, hogy a sírás az nem katonadolog…

p

p Aki csak akkor merné más bűnét megítélni, ha ő maga bűn nélküli lenne,

p s még büszke is rá, hogy nem „ítélkezik”, amivel csak saját bűneinek falaz…

p

p Aki a csíny/bűnelkövetés után, a tetteskereséskor lapul, mint kaki a fűben,

p vagy másra keni a bűnét, vagy elnézi, ha ezért így ún. kollektív büntetés jön…

p

p Aki csak addig nyomozza elszántan az igazságot, míg az rá csak jó fényt vet,

p amíg biztos benne, hogy ebből neki baja nem lehet – nem törik be a feje sem…

p

p Aki nem fogja fel, hogy a bűnei megvallásával ő nem kisebb lesz, sőt!

p Hiszen pont a bűne az, ami őt elválasztja Istentől, vagyis a boldog élettől…

p

p Aki csak a hízelgő „baráttól” veszi komolyan a róla szóló – jó – véleményt,

p aki rosszat mond, az ellenség – és süket, ha csak igazi ellensége mond igazat…

p

p Aki, látszólag önzetlenül felkarol, támogat, tehetséged gondozza,

p de csak akkor, ha te az ő irányát követed, sőt: ha egy „janicsár” leszel…

p

p Aki nem naiv Mekk mesterként, de egy lelkiismeretlen kontárként

p mindenhez is értve csak kárt okoz, majd felszívódik a nagyvárosban…

p

p Aki nem érzi/találja el, vagy nem tudja felvenni a jó bioritmust:

p úgy él, mint egy lassított, vagy egy gyorsított, felpörgetett felvétel

p

p Aki olyan lassú felfogású, hogy amíg lassan felfogja az első poént,

p és leesik a tantusza, addig már rég lemaradt a három jobb újabbról

p

p

p 16

p

p Aki feldolgozhatatlan mennyiségű és irritáló erősségű audio-

p vizuális ingerrel szőnyeg-bombázza, zilálja szét stb. az agyát, szívét….

p

p Aki, ha már – szerinte túl sokat – fizetett érte, akkor ő a kiállítás

p minden egyes képére vet legalább egy pillantást: így akár ezret is…

p

p Aki nem láthatja-értheti-értékelheti jól a képet/szobrot stb.,

p mert ő vagy túl közel áll hozzá, vagy éppen túl messzire áll tőle

p

p Aki minden ártatlan, semleges témájú kis párbeszédet is

p már egy „ki kit győz le” szellemi párbajnak, sőt harcnak fog fel…

p

p Aki súlyosan aránytévesztő – például ágyúval lő a verébre:

p romba döntve az öreg diófát, de akár még a családi lakóházat is

p

p Aki abból élne meg, hogy folyamatosan zsarol, fenyegetőzik:

p ha ő egyszer kinyitja a száját! ha ő egyszer elkezd kibeszélni…

p

p Aki alattomban él kis erejével, ártani-rontani még a gyenge is tud –

p nagyot is: felgyújtja a házad, éket ver, viszályt szít, egymás ellen tüzel…

p

p Aki igen egyenlőtlen feltételek mellett hív ki sportszerű megmérettetésre,

p ő 50 méteres előnnyel indul a 100 m futáson – ő kipihenten, te holtfáradtan…

p

p Aki beengedi, befogadja a „tótot” /álszentet (Tartuffe) a házába,

p vagyis a családi otthonába, aki megmérgezi azt, és ki is túrná őket…

p

p Aki egy mérgezett egérként futkosó evangelizáló nagy Megmentő:

p míg egy embert esetleg „megtérít”, százat is eltávolít az istenkereséstől…

p

p Aki minden, bármi áron is menti „a legfőbb értéket”, az életét –

p akár még azon az áron is, hogy magát a becsületét is veszni hagyja…

p

p Akinek feltétlen parancs, hogy „Ne ölj!” – ezért nem ad a bajtársi

p kérésre sem kegyelemdöfést, hogy az ő keze-lelke tiszta maradjon…

p

p Aki jól tudja, hogy a szándékos emberölés „halálos bűn”, mégis,

p ha besorozzák katonának, akkor „jogos önvédelemből” öl/gyilkol…

p

p x

Klasszikus mesék, Klasszikus, mesék könyv - 114. oldal

Petőfi Sándor:

GAZDÁLKODÁSI NÉZETEIM

Jertek, barátim, van egy-két forintom,

Hágjunk nyakára, a rézangyalát!

Mit a jövendő! arra semmi gondom;

A jóisten majd eztán is csak ád.

Azért szerezzem a pénzt, hogy legyen?

Azért szerzem, hogy eligyam s egyem.

.

Mert oh barátim, a terített asztal

Dicsőbb, mint Ádám-Éva édene;

Ez ami búban engemet vigasztal,

Ennél virít a lét kietlene.

Szerzem tehát a pénzt, nem hogy legyen,

Hanem azért, hogy eligyam s egyem.

.

Emberségemre! nincs szánandóbb pára,

Mint kit fukarság nyavalyája bánt;

Halmozva kincset kincse halmazára,

Küzd, fárad, izzad, s él koldús gyanánt.

Nekem nem kell a pénz csak hogy legyen;

Megszerzem én, hogy eligyam s egyem.

.

Azt mondják e rend érdemes vitézi:

Ki nem zsugorgat, mig nyujt a jelen,

A múltat könnyen búslakodva nézi

Öreg korának szűk időiben.

S én mégsem szerzem a pénzt, hogy legyen –

Csupán azért, hogy eligyam s egyem.

.

Megnyugtat egykor, tán ha semmim sem lesz,

Hogy ameddig volt, jól éltem vele;

De most ha mennék éhen őseimhez,

Nem lenne sírom nyúgalom helye.

Ebből indulva, nem hogy meglegyen,

De szerzek pénzt, hogy eligyam s egyem.

.

Menjünk tehát, és e néhány forinton

Élvezzük a jót, mennyiben lehet;

Meg sem jövünk, szent Jóllakásra mondom,

Míg egy rosz pótra nyomja zsebemet –

Mert nem szerzém én e pénzt, hogy legyen:

Azért szerzém, hogy eligyam s egyem.

Dunavecse, 1844. április – május

*

Egyszer volt Budán kutyavásár · Könyv · Moly

Tompa Mihály:

A GAZDAG.

Volt egyszer egy dúsgazdag ember,

Ki, hogy nem voltak gyermeki,

Elvégezé vala magában

Rokonit felsegíteni.

Ő egyedűl áll a világon…

Azok hadd boldoguljanak!

S roppant kincsét köztök felosztván:

Örűltek az atyafiak.

.

S a jóltevőt, öreg korára

Magához hívja mindenik;

Irják, kik tőle messze laknak,

Hogy híven gondját viselik.

De az öreg a meghivásnak

Sok számos évig ellenáll;

Elindul végre s bekopogtat

A legelső atyafinál.

.

Nem ösmerték meg. Ő belépett

A házhoz útas képiben,

Ki szállást kér egy éjszakára.

S tovább megyen ha megpihen.

Mert terve az volt: széjjel-nézni

A rokonok között elébb:

Hogy hol leend legjobb leélni

Még hátra lévő idejét?

.

Nagy fényüzés volt a családban,

Éjjel-nappal zajgott a ház;

Nem látott olyat, aki fárad,

Csak olyan aki lakomáz;

S gondolja búsan: nem sokára

Itt sírva kérnek kenyeret!

Szükség kiséri a pazarlást…

S vevén botját, utnak ered.

.

Elért a második rokonhoz,

S házi békét nem lele ott;

Szüle, hitves, testvér egymással

Ellenkedett, civakodott.

De fel is volt fordulva minden…

S ő már korán utban vagyon,

Jaj az egyet-nem-értő háznak,

Mert Istenáldás nincs azon!

.

A harmadik rokon fukar volt;

Zárt ajtók s vas-rácsok megett,

Panasszal lévén szája telve:

Rongyoskodott, szegénykedett.

Szállást nem adhat! (Félti kincsét,

Tolvajcsiny, rablás gyakori!)

S mond a vándor: maradj magadnak,

Földnek gyász terhe, zsugori!

.

Közelgetvén a negyedikhez:

Szigorú arca felderűl, –

Rend, tisztaság, jólét köszönti

A lak felől, már messzirűl.

Nagy gazdagság, kincs nincs a házban,

De van éltető szeretet,

Van hűség, béke, – s megbecsűlik

A szüléket, a véneket.

.

A vándort szívesen fogadják.

Ki felfedezvén önmagát:

Örömkönyet sír érkezésén

A rég váró kedves család,

Melynek vidám, boldog körében

Éldegélvén sok ideig:

Az öreg éltének utólja

Szép csendességben letelik.

*

Magyar népmesék – A gazdag ember három fia

Vajda János:

Se földem, se házam

Se földem, se házam nincsen,
Egy pár kéz a tőkepénzem;
Majd a szabadság harcában
Egy öles föld lesz jutalmam;
Ejh, elég lesz az nékem!

Mit nevettek, ti gazdagok?
Tán a honért csak ti haltok?
Önző volt és lesz az ember,
Haszon nélkül halni sem mer.
S a halál nem hasznotok.

Hej hogy épen a világban
Az nem harcol, akinek van!
Van ezüstötök, aranytok,
S ha a fegyvert eldobjátok,
Másutt is lehet hazátok.

De a szegény, akinek nincs
Hazájánál kedvesebb kincs;
Ha elveszti s meg nem halna,
Hiszitek-e, hogy találna
Sírján kívül szebb hazára!?…

Libri Antikvár Könyv: A kivándorlás (Kovács Imre) - 1938, 12800Ft

pppppppppppp

Az ön/társismeret-szeretet tükre

Létjavítás/rontás Nagy Jenciklopédia

Téma és ötletgyűjtés, nyersfogalmazás

A szabad ötleteim magyarán írt jegyzéke

pppppppppppppppp

Életünk végtelen pozitív-negatív minősége,

a jó megőrzése-javítása vagy rontása a tét

Ajándék szellemi segítség lélekbátor örökifjú

bölcsességszerető-boldogságkereső lényeknek

Kevély Kereki – Olvasókönyv 4. – - Mozaik Digital utdannelse og læring

p Miért töltöd egyszeri ajándék istengyermeki életed

p balgán, ön-sors-rontva, élethazugságokban, önkínzásban,

p ön/társemésztő játszmákban, lélekölő robotban, hivatástalanul,

p fóbiás zsarnokként vagy papucs alattvalóként, statisztálva,

p

p Idegenben, otthontalanul, hajléktalanul, alul/dezinformálva,

p közlés/megértésképtelenül, parazitaként, élményszegényen,

p napi túlélésben, bűntudatosan, bűnözői pályára sodródva,

p rossz evésben-ivásban, ünnep/mulatás nélkül, megalázva,

p

p Alakoskodva, képmutatóan, cinikusan/rajongón, rabságban.

p hitetlenül vagy szektásan, önleértékelten, megnyomorodva,

p talentumot elásva/rosszra használva, kallódva, hazát árulva,

p elviselhetetlen könnyűségben, agyonterhelve, dögunalomban,

p

p Balekként, ön-kizsákmányolva, álbarátokkal, élettárstalanul,

p házassági pokolban, szex nyomorban, lelki öncsonkításokban,

p betegen, depresszióban, koravénen, infantilisen, időtékozlón,

p lelki hadviselésben, humor és játék nélkül, tetszhalottként stb.?

p

p A mese, a példabeszéd, az életkép/életbölcsesség

p nem másról, a szomszédról stb., de pont rólunk szól.

p A tükör igazmondó: ismerj magadra, nyomozd az okot,

p és jó szellemben, lélekbátran változtass, jobbíts élteden!

p

p Jóval, de jóval több múlik rajtad, mint azt gyáva önigazolásból

p magaddal-másokkal elhitetnéd, felmentést, bűnbakot keresve!

p Elsősorban önmagadtól, majd „jóbarátaidtól” védjen meg az isten,

p az ellenséggel elbánsz majd magad is – sőt: a hasznukat veheted…

p

p A legtöbb bajt a világon nem gonosz emberek-erők okozzák.

p Arra kellene időben ráeszmélnünk, amit a közmondás tanít:

p jószándékkal van a pokolba vezető út kikövezve: énáltalam,

p és a majomszerető édesanyától a protokoll-rab jó orvosig…

p

p ?

p Érzékenyítő, felfedeztető, elképzeltető, rácsodálkoztató,

p megértető, megítélendő, értékelendő, súlyozandó, vitára

p és tovább-gondolásra serkentő, igaz, jobb önismeretre és

p szeretetre: bölcs változásra indító magyar kulcsmondatok…

Márai Sándor: A szegények iskolája (*44) - Vatera.hu

ppppppppppppppppppppppppppp

Szegénység szegénygondozás.