Boldogság és életbölcsesség Boldog-boldogtalan emberek

Életminőség/boldogság ABC – XI.

Írta: Nagy Jenő · 2025. december 11.

kb. 29 perc olvasás

Eugéniusz:

A létrontások és/vagy a létjavítások

Szellemi segítség lélekbátor keresőknek

Az ön/emberismeret-szeretet igaz tükre

pppppppppppppppp

Bölcs-balga, és boldog-boldogtalan ember

Édenkert-aranykor és/vagy vaskor/pokol

Istengyermek-táltosparipa/állatorvosi ló

Életminőség-vizsgálódások magyarán írva

ppppppppppppppppppp

Adott-kapott és szerzett/vesztett életkincstár

Szellemi, lelki-testi és társas életek és halálok

Szándékok-következmények és okok-okozatok

(Elvek/tettekðmagatartásokðjellemekðsorsok)

pppppppppppppppppppppp

Péczeli József

Egy szegény házaspár

A reménység hajtja hajónk vitorláját,
Ez enyhíti soknak kínzó nyavalyáját.
Akinek vállain sajtol a szegénység,
Kincsesház gyanánt van annak a reménység.
Egy ülő tyúkja volt egy új házaspárnak,
Melynek örült, mint egy pénzzel rakott várnak.
Jövendő sorsukat ezen építették,
S hogy jobban őrizzék, ágyuk alá tették.
Egyszer hogy feküsznek pokrócos ágyokban,
Búsulni kezd a férj s fejét töri sokban.
Nagyot sóhajt s így szól: „Hogy éljünk, feleség?
Íme nincs házunkban két napi eleség.”
Erre felel Kató: „Mitől kéne félnünk,
Úgy látom jó uram, könnyű lesz elélnünk.
Rövid időn tyúkunk tojásit kikölti,
Egy kis csipogó nyáj házunkat betölti.
Felnevelem én azt, s lesz tíz tyúk belőle,
Húszat fog tojni egy, hiszem azt felőle.
Ebből jövő nyáron kétszáz csirke leszen,
Mely egy garasával négyszáz poltrát teszen;
Ebből élhetünk is, veszünk is két kocát,
Meghizlalására tököt, kukoricát,
Lesz hét-hét malaca mindenik kocának,
Eladjuk, s több hasznát vesszük az árának;
Mert ragasszunk rajta két lovat s szekeret,
Így lesz meg mindenünk, amit szívünk szeret.
Ezen egy nap megyünk fáért az erdőre,
Másnap a malomba, onnan a mezőre,
Vásárra nyargalunk Váradra s Budára.
Így víg lesz életünk, s megjő lovunk ára.”
„Hová mégy, mond a férj, e fáradt lovakon,
Holott nem voltak még sem fűn sem abrakon?
Már látom, mindaddig kínzod szegényeket,
Míg a kutyák velök nem töltik bélöket.”
Káromló szókra is haragjában fakadt,
S olyat rúg az ágyon, hogy mindjárt leszakadt.
Kató a két kancán mindaddig nyargala,
Hogy eltört a tojás, s a kotlós meghala.

Lehet reménységgel sorsunkat enyhítni,
De egy szalmaszálon nem kell várt építni

Péczeli József
Vén legény, vén és ifjú asszony
Egy ősz ifjú legény magánosan lenni
Hogy megúnt, kivána feleséget venni.
Könnyű volt tölteni ebben kivánságát;
Mert az egész város tudta gazdagságát.
De a választás volt nehéz a legénynek;
Minden szép és ifjú, mert tetszett szegénynek.
Két özvegy legjobban szívét meghatotta,
Kettőjük közt magát tehát megosztotta,
Egyik húsz esztendős, a más több hatvannál,
Csinos volt eléggé, de rútabb amannál.
A vénnek magukat ketten kedveltették,
Gyakran őszes fejét öleikbe tették.
Ottan fésülgették s gyengén csinozgatták,
Ha mi élőt leltek, azt benne nem hagyták.
Barna haját lopva az öreg kiszedte,
Más felől az ifjú az őszt félretette.
Mindenik magához férjét hasonlóvá
Míg akarja tenni, ugyan tették lóvá;
Mert kevés nap mulva kopasz lett a feje,
Fésülné a haját, hát csak a hült helye.
Köszönöm – mond a vén – szerelmes jegyesek,
Hogy a hajtépésben lettetek egyesek.
Látom, hogy mind ketten ti azt akarjátok,
Hogy ínyetek szerint éljen vén mátkátok.
Nem akarok én úgy feleséget venni,
Ha járom alá kell aggot vállam tenni.
Így a kopasz fején a vén megtanulta
Hogy a házasságnak idejét elmulta…
Házasuló vének! Ifjat ne vegyetek,
Ti pedig asszonyok, csak azok legyetek.

p 1

p Pont

p itt és most,

p ill. ott és akkor

p nem vagy boldog,

p de régebben az voltál,

p és majd később az leszel…

p De majd, ha elvégzed az iskoláidat,

p de majd, ha megtalálod igazi társad,

p de majd, ha bajnok lesz a csapatod,

p de majd, ha megbukik ez a kormány,

p de majd, ha megnyered a lottó ötöst…

p Ha-ha-ha…

p Mikor és

p meddig volt

p a fehér testbőr

p az előkelő szín,

p s a lebarnultság

p az úri osztály előtt

p a paraszti munka

p kvázi szégyenjele,

p s ez mikor fordult meg

p pont az ellenkezőjére,

p kenyeret adva így a szoláriumoknak,

p s a téli egzotikus utazásokat szervezőnek…

p Önleleplező,

p amikor valaki

p annak örül, sőt

p szinte már büszke is rá,

p amiről vagy nem tehet,

p vagy ami neki könnyű volt:

p például, hogy ő nem cigány,

p nem szegény, nem homokos –

p ha mást lefelé nyomsz,

p te nem kerülsz feljebb!

p Egyfelől

p annyira hiszünk

p a – forgandó – szerencsében,

p hogy képesek vagyunk lottóra stb. költeni,

p másfelől meg egyáltalán nem akarjuk észrevenni,

p hogy milyen szerepet játszott a szerencse abban,

p hogy még élünk, van munkánk, van házunk stb. –

p elfojtjuk magunkban azt a kínos gondolatot,

p hogy mindez egy pillanat alatt odalehet…

p (helyesebb ezt kegyelemnek hívni!?)

p A

p legnehezebb

p azokkal az emberekkel,

p akik nincsenek tisztában rovott múltjukkal,

p vagy úgy tesznek mintha hibátlanok lennének,

p s az igazság bunkójukkal mindent szétvernek,

p ahelyett, hogy ők is a nyakukat nyújtanák,

p mint akik maguk is jócskán irgalomra szorulnak

p (Rilke írja: nincs kegyetlenebb az angyaloknál)

p Csak

p az ember

p lehet boldog,

p Isten nem, mert nem veszítheti el,

p mert a boldogság is kegyelmi állapot,

p a boldogság ki nem érdemelhető ráadás,

p amikor küszködünk új s újabb célokért,

p igyekszünk egyre jobban tenni Dolgunkat,

p ami csak gyarló halandó osztályrésze:

p de jó, hogy nem vagyok isten…

p A

p grundfoci

p az egyik leginkább plebejus játék,

p olcsó játék, de nem hülye gyerekeknek –

p ha egy labda egy kis szabad földterület van,

p akkor már minden van, a többi csak rajtunk múlik:

p hogy tudunk egy időre összetrombitálni elég társat,

p akinek már csak egy ócska tornacipőre van szüksége…

p A

p sport,

p s azon belül

p például főleg

p az amatőr, pl. a grundfoci mintát ad,

p hogyan törekedhetünk az esélyegyenlősítésre,

p ami társadalmunkban élő eszmény, égető szükség:

p a szabályok mindenkire egyformán vonatkoznak,

p a mérkőzések nulla-nulláról, tiszta lappal indulnak,

p a csapatok létszáma azonos, súlycsoportjuk hasonló –

p a grundon még „fórt” is kap a gyengébbnek tűnő fél…

p Ha

p elosztogatom

p a vagyonom, koldus leszek,

p ha mindenki szeretheti a babám, akkor kurva lesz –

p de a szépségében minden fogékony gyönyörködhet,

p ahogy a magánházam szép épülete mindenki öröme.

p A szellemi kincsek közkinccsé válása

p elvileg nem csökkenti értéküket – sőt:

p a folyamat annak is a jele lehet, hogy

p a mű telitalálat, a dalból „sláger” lesz:

p a népdalainkon meg is tapasztalhatjuk, hogy

p ez a közkézen-forgás milyen gyémántot csiszol…

p Egy dolog

p a siker, a népszerűség,

p s egy másik a dicsőség –

p de a kettő nem zárja ki egymást:

p lásd például Petőfi Sándor esetét,

p de Szókratész és Jézus is

p sikeres volt egy pályaszakaszán,

p igaz, mindkettőjüket halállal büntették…

p De az is igaz, hogy ma is

p él és hat szellemük, életpéldájuk!

p Sokan áltatják magukat

p sikertelenségüket tapasztalva,

p hogy ez biztos jele a nagyságuknak –

p és ez fordítva is igaz!

p Régen rossz

p annak a kornak,

p annak az országnak,

p ahol a tudós, a bölcselő,

p a művész, a szellemi elit

p betegesen tartózkodik-irtózik

p a közérthetőségtől-közélvezhetőségtől,

p aminél csak az lehet még rosszabb,

p ha az értelmiségi a homlokára nyálazott bankóért

p bármit és bárhogy eljátszik, amit a fizető úr rendel…

p Szerencsés dolog,

p ha egy ideig megtapasztalhatod,

p milyen a koldusélet s milyen a királyfiság,

p az egyiktől nem fogsz annyira rettegni,

p a másik után pedig nem fogsz úgy epekedni –

p koldus bárki önként is lehet, kíváncsiságból stb.

p de a felső tízezer meglehetősen exkluzív klub:

p itt csak a képzelőerő, ill. a film/regény segít,

p hogy ne áltathassad magad akár életfogytiglan:

p boldog lennék, ha én is közéjük tartozhatnék…

p A

p modern

p háborúk jellegzetessége,

p hogy egyre több a civil áldozat

p relatív és abszolút értelemben is,

p illetve több mint a katonai áldozat?

p A II. világháborúban kezdődött ez el!?

p Haláltáborok, hadifoglyok, malenkij robot,

p és pl. London, Tokió, Drezda stb.

p és persze Hirosima, Nagaszaki,

p és a nem nyílt város,

p Budapest bombázása…

p A

p munka-

p mániások

p a szalonképes

p szenvedélybetegek

p egy most megjelent könyv címe.

p A munkaalkoholistáknak eszerint

p nem nagyon van humorérzékük

p és nem szeretnek játszani,

p sajnálják rá az időt, a drágát,

p illetve a játékot is munkává,

p teljesítményhajszává „varázsolják”,

p ők azok, akik nem tudnak veszíteni,

p örökké elégedetlenek magukkal/társaikkal…?

p Jaj

p annak a népnek,

p amelyik elvesztette,

p ill. hagyta elvenni

p a humorérzékét,

p kiengedte kezéből

p a szellemi hatalom

p e régi jó csodafegyverét,

p illetve már csak kormány-

p vagy ellenzékpárti humoristák

p politizálgató poénjain nevetgél.

p Mitől sem fél jobban a zsarnok

p mint épp a nevetségessé válástól!

p Hol

p vannak

p azok a jóbarátok,

p akiket tréfás-komolyan

p alaposan be lehet ugratni,

p s az ugratás jól ki van eszelve,

p mert pont az ő személyre szabott,

p amiben ő is pont önmagára,

p a gyengeségére ismer benne

p s végén mégis együtt nevetünk…

p (lásd pl.: Kosztolányi-Karinthy eseteit)

p Nem

p nevető lény

p Könyvet már írt a humorról,

p hogy ez mennyire isteni adomány,

p de nem érti, s főleg nem érzi a tréfát, viccet.

p Nem tudd élni azzal a nagy lehetőséggel, hogy

p így csillapítással mondjon/halljon fájó igazat,

p vagy hogy a humor magaslatára emelkedve

p eltörpüljenek amúgy óriásinak látszó gondjai…

p „Csintalan”

p Ő úgy szép, ahogy van –

p semmi frizura, szép ruha,

p fölösleges minden dísz, ékítés,

p test/arcápolás, csinosítgatás…!?

p Ami őt még szebbé teszi, illetve

p a meglevő szépségét kidomborítja…

p Piperkőc – dendi

p Külsőjével, főleg ruházatával

p visszatetsző v. nevetséges módon

p sokat törődő és divatmajom módjára

p kínos eleganciával öltözködő (férfi).

p „Öltözködik tisztán, szerényen,

p De nem piperkőc, nem majom.”

p (Vajda János)

p Pípesen,

p nyalka rátartian, hetykén,

p peckesen, büszkén járókelő,

p aki közben köznevetség tárgya,

p mert úgy néz ki, mint egy bazári majom:

p egy feltűnést keltő módon öltözködő személy

p Színészkedő

p Szerelmes levele,

p de élőszavas bókja is hamis/hazug:

p könyvből olvas, mögötte áll a súgó stb.

p Ha elrepül a papírja, elromlik a súgógép,

p akkor oda minden tudománya, mondandója

p Nem

p spontán

p Bármely megszólalása előtt

p fejben agyoncsiszolja, cenzúrázza

p egy-egy „vadonatúj” mondatát,

p vagy már egy készet vesz elő…

p Mesterkélt

p Keresett, csinált…

p Nem őszinte – hamis

p Mindig úgy „viselkedik”,

p mintha épp fotóznák/filmeznék

p Ős-

p tehetség

p Pár próba után

p már úgy hazudik,

p mint a vízfolyás –

p és, hála az ördögnek

p neki igen jó az emlékezőtehetsége is…

p Mennyire

p más jellegű

p az imádkozás,

p mint a gyónás,

p hisz az utóbbinál

p pontosan tudod, mi terhel,

p „csak” nyíltan be kell vallanod,

p míg az előbbinél ott és akkor,

p abban az átszellemült állapotban

p fedezed-feded fel magad előtt is,

p mit is kérsz/kapsz istentől…

p Politikusok

p közös, nyilvános

p imára jelentkeznek…

p tudják-e vajon, mit kockáztatnak,

p hiszen aki imádkozik, az nem beszédet mond,

p ha tényleg átadja magát az imádság lelkének,

p akkor a végeredmény őt magát is meglepi,

p s így tudat alá fojtott bűnök is megvallhatnak…

p Az

p írás

p is lehet

p imádságos szellemű gyónás,

p sőt: ha egyáltalán nem az,

p akkor megette a fene az egészet,

p akkor csak játék a szavakkal,

p vagy egy kizzadt önigazolás,

p mint oly sok politikusnak

p diplomatikus emlékirata –

p tisztelet a kevés kivételnek,

p de ehhez olyan formátumú államférfi is kell,

p mint amilyen a mélyen hívő II. Rákóczi Ferenc volt…

p A vádlottat,

p az elfogott kémet

p kín-vallatás alá vethetik,

p hogy így mindent bevalljon,

p akár olyat is, amit el se követett –

p vagy olyat is, amit nem is tud…

p Az adónkat is úgymond bevalljuk,

p ez is egy kellemetlen kötelezettség,

p legalábbis ma kevesen teszik jószívvel,

p kevesen büszkék rá, hogy nagy adófizetők…

p A vallomás műfaja a „szép” irodalomban

p a nyílt gyónásra utal, Ágoston-Augustinus

p könyvcíme nyomán, amikor eltitkolt

p „magánbűneinket” tárjuk fel…

p De

p miért beszélünk

p „szerelmi vallomásról” –

p miért is olyan nehéz ez,

p mi ebben a kínos, terhes?

p Van-e „szerelmesebb” vallomás,

p mint egy szál virág és semmi más…

p Sok közvetett, de nem egyértelmű jelzést adhatunk,

p amit a címzett elért, ha akar, de mi kihátrálhatunk…

p Ha viszont vallunk, akkor teljesen kiszolgáltjuk magunkat:

p a megalázó elutasítás után már reményünk sem élhet…

p Jóból

p is megárt a sok

p Ha pl. túlalszod magad,

p dupla időt veszítesz az életedből,

p nemcsak már eleve mínusszal indulsz,

p sosem éred utol magad, csak kapkodsz,

p és mivel nem frissen, de kábán ébredsz,

p még a napod első órái is csak félértékűek…

p x

Péczeli József meséi

VI.

Bagoly, héja.

Egy bagoly megunván egyedül huhogni,

A páros élethez kivánt hozzá fogni.

Sok festett madárral az erdő volt tele,

De egyik sem akart barátkozni vele.

Igy bagoly társ nélkül hogy egy helybe szorult,

Fekete epéje sokszor búba borult.

Mondá: hogy legalább ha egy társa volna,

Epesztő búvában olykor hozzá szólna,

Elűznék unalmit rózsás mosolygási,

Felderítnék szívét kedves huhogási.

Sok szárnyas állatot vizsgála e végett,

Hogyha lelne köztök kivánt feleséget.

De az volt a nagy baj, hogy az ő hajnala,

Egyéb madaraknak éjszakája vala.

A nap ágyához még szintén el nem ére,

Hogy kijött lyukából egyszer szerencsére.

S mint két nagy lepedőt két kerek szemhéjját

Felhúzván meglátott távolka egy héját.

Pár után szomjúzó szíve megrepdesett, –

Hogy meglelte végre, kit soká keresett.

Látja hogy gyönyörű dáma szemre főre,

Olyan mint az övé orra, szárnya, szőre.

Látására vére hogy nagyon felhevült, –

Csak neki rugtatott, s bátran mellé repült.

Ott, mint a szeretők, ő is ireg forog,

Hallgat, fohászkodik, sohajt, szíve dobog.

Sok tipogásának hamar az lett vége;

Kérdi, ha lenne-e neki felesége?

Álmos szemét akkor a héjja vetette

A mosolygó hímre, ki sohajt mellette.

A páros életen hihető hogy kapott;

Mert sok kérés nélkül vele körmöt csapott.

Akkor hevenyében a repdeső vadak

Nagy monárkhájának, a sasnak hírt adnak,

Ki minthogy már szemét álomnak hajtotta,

Jó válasszal őket könnyen bocsátotta. – –

A bagoly szép párját viszi az odúba,

Hol nőtelen feje százszor borult búba,

Örül, feleségre hogy végre szert teve,

Ki víg óráinak osztályossa leve.

Mondja: „Kedves kincsem! add a szerelemnek

Az időt, melyet más prédál most a szemnek.”

De a szép vőlegény akármint vigada,

A héja menyasszony pislogva szunnyada. –

Tovább nem állhatván, rá mereszti szemét,

Rendre szemlélgeti hitvese tetemét;

Hát látja, hogy véres az orra s a szája,

S hogy még álmában is mérges a formája.

Akkor a jó bagoly mindjárt gyanakodott,

Hogy a házasságban hebehurgyálkodott,

A menyasszony reggel felkél s elhül belé,

Hogy magát egy büdös rút odúban lelé.

Átkozta az órát, a melyben elhagyta

Szép fészkét e lyukért, s magát férjnek adta.

Hiszen, mikor – úgymond – engem társul kére,

Nekem ez a hazug palotát igére…

Kivánja, hogy urát minden gonosz érje,

A mikor meglátja, hogy bagoly a férje.

E szörnyű látásra majd holtra ijedett,

S már égő haragja jobban felgerjedett,

Mond neki mérgesen: „Te vak, bolond, szegény,

Hogy juta eszedbe, hogy lennél vőlegény?”

S azonban körmével úgy csap a fejére,

Hogy ugyan patakzik a vak bagoly vére,

A ki felserkenvén nem tud mit gondolni,

Hogy szép hites társa igy kezdi csókolni:

De hogy többször is vág boltos homlokára,

Akkor ő sem veszi a csókot tréfára,

Huhog, sírva mondja: „Mely nyomorult levék,

Hogy ily mérges nőstényt feleségül vevék!

Ki éles körmével bús fejem hámozza,

S epekedő lelkem már holtig kínozza.”

Igy telt első napja a páros életnek,

S mind ketten jól látják, hogy így nem lehetnek.

Mert hol a férj bagoly, s a feleség héja,

Ott a házasságnak szenvedés a célja.

A bagoly a sashoz az nap sírva mene,

Mondván, hogy áspissá lett párja ellene.

Kéri válassza el, őtet csak ez ízzel;

Mert inkább ellakik a tűzláng a vízzel.

A sas e bolond párt nagyon kinevette,

S a mocskot a bagoly pénzen ott nem vette:

„Te éjnek madara! hogy tudtad gondolni,

Hogy ily hebehurgyán kelljen házasodni?

Hát csak azt kell nézni, micsodás a szőre?

Ha bagoly volna is, tudni kén előre;

Mérges-e vagy jámbor? Jó-e az erkölcse?

Így házasságodnak lenne szép gyümölcse:

De minthogy bolondul csak neki rugtattál,

Rettenetes példát egyebeknek adtál,

Hogy mátkáját előbb minden jól esmérje,

Mintsem feleségül magának megkérje.”

Így a bagoly s héja hogy egygyé lettenek,

Minden nap keserű kenyeret ettenek;

Mert egyik napja volt másik éjszakája,

Az egyik siralma másik víg órája,

Ha a héja nappal a bagolyt kínozta,

Az ő napját s jussát az estve elhozta.

Így addig civódtak, s addig verekedtek,

Míg a nagy bú által halálra epedtek. –

Sok magyar házasul e bagoly módjára,

S holtig gyötrő nyűgöt önként húz magára.

Nem sokba kerül most pajtás a feleség:

Mert olcsó a búza, bor, s egyéb eleség.

Úgy van: s messze földre indul azon nyomban,

Ott körül néz egy lányt reggel a templomban

S ha látja, hogy tetsző hátulja s eleje,

Nem sokat kérdi ő, van-e agyveleje?

Dolgos-e vagy tunya? jó, rossz-e? nem tudja,

Két vén asszony által mikor már alkudja.

Mert hogy a templomból a házhoz megtére,

Izent, hogy lánynézőt várjanak estvére,

„Lánynézőt, mond a vén, csörgött-e a szarka?”

„Úgy van, felel a lány, s délnek nyúlt a farka.”

„No lányom délről jő, ki téged elvészen.”

„Isten dolga látom, még ma férjed lészen.”

Úgy lett a mint mondá. A nap el nem nyugodt,

E két ismeretlen, hogy már kezet fogott.

A kérők hozatnak jó bort a korcsmáról,

Isznak, hogy jó ünőt vettek le lábáról.

Négy hétre a paraszt elviszi mátkáját,

S úgy kezdi ismerni sok titkos hibáját.

Akkor kezd bánkódni, mikor otthon látja,

Hogy mérges, kikapó, csak a száját tátja,

Egy helyt a menyasszony sír, hogy igen szegény,

Részeges, s azonban korhely a vőlegény.

Másutt a férj búsul, sír, dúl-fúl, kesereg:

Mert feltörte hátát az asszonyi nyereg. –

De ilyen a paraszt. – Ha egy tehént vészen,

Sok ízben a felett bölcs discursust tészen,

S húsz forintot érte nem ád míg hibáját

Meg nem kérdi, s tudja idejét, fajtáját:

De ha házasodik, csak hű belé Balázs,

Mintha itt tűrhetőbb volna, a megcsalás.

Az ily házasságért sok aztán meglakol!

Mert páros élte lesz holtig égő pokol,

Sírás rívás hallik ott minden időbe’,

Míg az egyik végre megy a temetőbe’. –

p 2

p Ha

p az éjt nappallá teszed,

p sajnálod az időt az alvásra,

p az neked egy „kidobott idő”,

p két végéről égeted a gyertyát,

p jó eséllyel igen korán halsz meg,

p kettétörik, félbemarad életed/műved…

p Tessék

p „szabadon”

p versenyezni

p és győzzön a jobbik!

p Igaz, hogy téged legyengülten

p és csupasz kézzel löknek be

p a kiéheztetett vadállatok elé,

p dehát mégis kaptál egy esélyt –

p magadra vess, ha nem éltél vele…

p (Vagy a privatizálás-kifosztás után

p kellene helyet állnod a piaci versenyben)

p Egydimenziós

p rekordhajszás,

p teljesítménykényszeres,

p mennyiségi paraméteres

p életszegényítő és torzító

p Nyugati civilizáció/kultúra:

p ki fut a leggyorsabban,

p ki eszik többet versenyben,

p ki szeretkezik hamarabb és többet stb.

p Amikor

p egy gyerek

p először felfogja, hogy

p valami visszacsinálhatatlan,

p amikor rá kell döbbenjen,

p hogy az élet nem játék:

p az eltaposott hangya

p nem támad fel soha többé –

p meki sincs több élete…

p (amit te nem adhatsz,

p azt nem is veheted el…)

p Mint

p a mesében:

p jótettért jót várj,

p de ne attól, akivel te jót tettél,

p illetve olyannal is tegyél jót,

p akitől teljesen valószínűtlen a viszonzás,

p és azután netán te lepődsz meg a legjobban:

p gondoljunk a kisegér és az oroszlán meséjére…

p Répahúzás

p A mesék üzenete

p a kicsiknek, gyengéknek:

p van, amikor pont te hiányzol,

p hogy kihúzzák a nagy répát a földből,

p ami nélkül most éhen halna a család,

p pótolhatatlan lehet a közreműködésed

p Hitel-

p károsult

p Pont akkor

p hiányoztál az iskolában

p amikor a többiek a kamatos

p kamatszámítást tanulgatták…

p (amúgy is tovább nyújtózkodtál,

p mint ameddig a te takaród ér…!?)

p Addig

p nyújtózkodj,

p amíg a takaród ér…

p Igen, igen, hát persze,

p de amikor oly régen vágytál

p annyi lerobbant keleti tragacs után –

p egy teljesen új, szép és takarékos autóra,

p és már önerő sem kell, casco sem kell stb. –

p elborul az agyad, bedőlsz a reklámnak,

p majd bedől a hiteled: se pénz, se autó…

p Nem lehet

p a tűzzel játszani,

p avagy: vigyázz, mert úgy maradsz!

p A 22-es csapdája c. regény főhőse

p Yossarian bemenekül a hadikórházba,

p ahol egy ügyes szimuláns fekszik mellette –

p csak akkor döbben meg, de akkor nagyon,

p amikor a szimuláns reggelre meghal…

p Evangéliumi matek

p Egy szegény ember,

p vagy szegény asszony

p csak keveset adakozhat,

p sose adhat ő annyit, mint

p gazdag embertársa, honfitársa?

p Szűken nézve tényleg kevesebb

p a két fillér a két forintnál,

p mégpedig százszor kevesebb.

p De ha valaki

p a neki is szükségesből ad,

p az aránylag nagyon sokat ad,

p az nem egyenlő vagy több azzal,

p amikor valaki a feleslegéből ad,

p és abból is aránylag keveset?

p (Most arról nem is beszélve,

p hogyha valaki a rablott kincsekből

p filléreket hála-rebegésért jótékonykodik…)

p Érdem

p és kegyelem

p Felkészülhetsz a meccsre,

p jól időzítheted a formád,

p mindent beleadhatsz és

p még jól is mehet a játék,

p s mégsem következik mindebből,

p hogy akár egyetlen gólt is fogsz lőni…!?

p Utolsóból első

p Falábúból a parkett ördöge,

p botfülűből nótafa,

p szegénylegényből királyfi,

p búskomorból életvidám,

p kripliből élsportoló,

p ázott verébből világszépe,

p állatorvosi lóból makkegészséges,

p rossz betyárból jó pandúr,

p rozzant gebéből táltosparipa,

p írástudatlanból remekíró,

p Jézusüldözőből első apostol?

p Pálya-

p tévesztő

p Áldott kezű autó-

p szerelő lehetnél, lehettél volna –

p de csak lopott autók gazdái átkoznak,

p mert képességeidet rosszra használod

p (ahogy a rablóból jó pandúr lehetne…)

p Bolondfalva

p Egy rossz alma

p lassan, de biztosan

p megrontja a mellette levő sokat,

p ezért azt mindig ki kell venni –

p ki kell venni és meg kell enni:

p így mindig csak a rossz almát esszük…

p Szem –

p lélektükör

p Zavaró, ha egy idegen

p elkapja a tekinteted, fixíroz,

p „stíröl”, a szemedbe nézne

p mintha a lelkedben akarna turkálni?

p De ha nem tudsz szemkontaktust létesíteni,

p mert például sötét van, vagy a Másik elbújt,

p vagy csak telefonon beszélgettek,

p vagy állandóan félrenéz, mert

p nem mer szemedbe nézni…

p A

p legaljasabb

p bűncselekmények

p között sok olyan van,

p amikor az elkövető,

p a tettes eleve kalkulál vele,

p hogy áldozata nem fog,

p nem mer panaszt tenni:

p mert ő is szégyelli, vagy

p nem tudja bizonyítani stb.:

p a családon belüli erőszak,

p a pedofília, a nemi erőszak:

p A legtöbb sose derül ki –

p csak az elrontott életet látjuk,

p A feldolgozatlan trauma

p utáni szexuális stb. zavarokat…

p Aljas

p Amikor

p a másik ember

p jóhiszeműségével,

p segítőkészségével élnek vissza –

p például az út mellett fekszik valaki,

p és te irgalmas szamaritánus vagy,

p de közben ki- vagy elrabolják

p a nyitva hagyott autódat…

p Hálatlanok

p Legalább kétszer,

p kétféleképpen is vét a hálátlan –

p Egyrészt az ismert-ismeretlen jótevő ellen,

p akitől ő valami dolgot, lehetőséget kapott.

p Másrészt azon a sok ismeretlen ellen,

p akinek esetleg épp miatta már nem adnak

p kegyelemkenyeret, kölcsönt, vagy egérutat…

p (igaz, ez azt is minősíti, aki elvárja a hálálkodást…)

p Jelenlét

p Carpe diem

p Vagy úgy élsz,

p mintha csak egy nap lenne a világ,

p vagy bedőlsz a politikai-papi demagógiának

p s távoli (más)világba helyezed boldogságod idejét,

p nem ragadod meg a napot, nem élsz az alkalmakkal…

p Megfoghatatlan

p A kibúvókat gyártó

p Aki kétértelműen beszél,

p Lehet így is/úgy is érteni:

p a szókimondást elkerülő,

p a felelősség elől menekülő,

p az óvatoskodóan fogalmazó.

p Az elején állít, a végén visszavon.

p „Ezt nem én mondom, csak mástól hallottam.”

p „Ha elmondod, akkor azon nyomban letagadom”

p A

p lógós

p életművészkedő

p Aki elblicceli munkáját,

p nem teljesíti a nap kötelességeit,

p aki ledobja magáról az élet-terheit,

p aki megkíméli magát: nem végzi a dolgát.

p Akinek léte így elviselhetetlenül könnyű,

p a fajsúlytalan – vitorlása tőkesúlytalan,

p ide-oda fújhatja a legkisebb szellő is…

p Gond-

p terhelt

p A tartáshibás…

p Nem tudod lerakni a terhed

p Nem jól ítéled meg teherbíró képességed

p Addig pakolnak rád, amíg már nem bírod

p Magadra veszed bárki másnak is a terhét…

p (így nem kihúzva magad, egyenes derékkal,

p de görnyedten jársz, s lelked is nyomasztott)

p Cseles

p öngólt lövő

p „tartáshibás” …

p Ha ünnep közeleg,

p akkor ő egyből annak

p olcsó megúszásán agyal –

p mivel nem tartja meg ünnepeit,

p így azok sem tudják megtartani őt…

p (elgörbül, görnyed a lelke és a teste…)

p Önismeretlen

p Aki túl erősnek hiszi magát,

p nincs tisztában gyönge pontjaival,

p és így nem óvatos, és nem kerüli el

p a neki veszélyes ördögi kísértéseket,

p és így óvatlanul lépre megy,

p bekapja a csalétket…

p (pénz, rang, nő stb.)

p Memento mori

p Nem gondol naponta

p a halandóságára, ő kivétel,

p (csak) őneki nincsen határideje,

p nem dönt, végez, csak halogat –

p majd megdöbben, ha megcsapja a szele,

p hogy mi mindent mulasztott jóvátehetetlenül…

p A

p halandóságod tudata

p téged soha nem nap

p megragadására ösztönöz,

p nem egy doppingoló terminus

p de elkeserít, sőt kétségbe ejt:

p halálfóbiásan istent káromolva,

p amúgy dögunalomban vesztegeted

p egyszeri életed drága kincsét: idejét…

p Nem

p vagy képes

p felfogni, hogy

p nem babra megy a játék!

p Hogy az élet maga nem játék!

p Elszórakozod egy életed nagy,

p netán irreverzibilis döntéseit,

p ritka/egyszeri alkalmait…

p (három kívánság)

p Nem

p érzed,

p nem érted

p az életed tétjeit,

p döntéseid súlyát,

p és még csodálkozol,

p ha gyámság alá vesznek,

p mielőtt elkártyáznád a házad…

p (és még ez a jobbik eset/kimenet)

p Aki

p pont csak azt

p az egy arcot látja,

p aki épp nem figyel,

p aki nem nevet a viccén…

p Abba is hagyja, le is fagy tőle…

p Aki

p csak úgy tud,

p mert nagyon akar

p figyelmet kelteni, ha

p infantilisen bohóckodik,

p de így csak magát teszi nevetségessé,

p és fennáll a veszélye: örök örökre így marad…

p Életmentő

p érdemrendre,

p kitüntetésre ácsingózó:

p a mély vízbe lök, hogy

p majd később a sekélyből

p kimentsen, ha kievickéltél…

p (kis kockázattal nagy haszon…)

p x

XLIV.

Oroszlán, egér.

Szép dolog mindennek ha lehet szolgálni,

A jótétet sokszor meglehet találni.

Szükségünk van néha magunknál kisebbre

Egy példát mondok rá, nem találhatsz szebbre.

Egy egér, lyukából kijövén ütközött

Egy nagy oroszlánra, s már körmei között

Félholtan reszketett; de ez megmutatta,

Ki legyen, s életét neki visszaadta,

Mondván: Az állatok hatalmas királya

Az ok nélkül való vérontást utálja.

Nem veszett el e jó, bár ki hitte volna,

Hogy soha felsége egérre szorulna?

Kevés napok mulván egy erdő szélébe’

Esett az oroszlán a vadász tőrébe.

Látván veszedelmét felettébb ordított,

De siralma rajta kicsit szabadított.

Az egér ott járkált s hajdani urára

Ráismert, s szaladott szabadítására.

Régi jó tettéért elrágta a tőrét,

S felsége elvitte szabadon a bőrét.

XII.

Sas, macska, vaddisznó.

A sas rakta fészkét egy fa tetejére;

Melynek egy vad koca fiadzott tövére;

A macska egy odút a törzsökén talált,

S hasas lévén, abba szaporodni beszállt.

Jó darab ideig lakának békével,

Vígan éle kiki gyenge háznépével.

A kis vad sertések kedvökre ugráltak,

A zöldelő fűben orrukkal turkáltak.

A sas is fiait a napnak forgatá,

Annak nézésére szemöket szoktatá.

De e szép békesség sokáig nem tarta,

A kétszínű macska mert azt megzavarta.

Először a sasba önt szörnyű félelmet.

„Nem látod-e, úgymond, a nagy veszedelmet,

Melyet a vaddisznó készítget számunkra,

Ásván a fát, hogy azt dűlthesse nyakunkra

S felfalván egyenként minden magzatunkat,

Gyászos siralomra juttasson magunkat?”

A sas megrémülvén, ül a fa ágára,

Hogy jobban vigyázzon a koca céljára.

Így betöltvén ennek szívét félénkséggel,

A disznót csalja meg más kétszínűséggel,

Lemegy hozzá s mondja: „E sas szeme héját

Soha se húnyja be: tudod-e a célját?

Hogy te, s én odúnkból kimenjünk, azt lesi,

Gyenge fiainkat azonnal megeszi.

Azért ült a fának legvégső ágára,

Hogy készen lehessen kedvesink kárára.”

A disznó ezt hallván, nem mere kimenni,

Ámbár kicsinyinek nem vala mit enni,

Azonban a macska éjjel lábujj hegyen

Élelmet keresvén fel s alá jő s mégyen.

A sasnak, s disznónak, kik kinn strázsálának,

Csakhamar fiaik éhen meghalának.

Így kapott a macska egy gazdag prédára,

Melyet csalárd szíve mint bizonyost vára…

Nincsen az ég alatt oly mérges s gyilkos ív,

Mint a kettős ajak, és az áruló szív,

Mit nem szól a hazug és hízelkedő száj?

Ez az ártatlan vért titkon szívó nadály.

Ennél nagyobb gonosz nyavalyák házából

Nem jött ki Pándora iskatulyájából.

Ma ez ocsmány vétek oly becsessé leve,

Hogy soknak csak ezért politikus neve

S arról, ki e bűntől tud még kicsit félni,

Azt mondják, hogy nem tud a világgal élni.

De ha két élű kard az ilyenek szája.

Legméltóbb jussal azt a jó szív utálja.

XIII.

Juhász, szamár.

Egy juhász egy szamárt a vásárra, hogy hajta,

Mint vigye, sokáig tanácskozott rajta,

Végre azt találta legszebb s jobb módjának,

Hogy négy lábát összekösse szamarának,

S fiastul egy rúdon veték a vállokra.

Így menvén, akadtak némely utasokra,

Kik mondják: „Juhászok tán elment eszetek,

Hogy e szép báránykát még boton viszitek.

Jobb volna, ha sorra ülnétek hátára

Úgy elérhetnétek jobbkor a vásárra.”

Akkor elszégyenlvén mind ketten magokat.

Eloldák bepólált ékes szamárjokat,

Vén farát a juhász a hátára tette,

A fia sebesen gyalogolt mellette.

Ismét utasokra csakhamar találnak,

Kik rajtok bámulván, útjokban megállnak:

„Nézd a szép paripán magát mint mereszti

A vén juhász s gyalog gyermekét ereszti.

Ha jó apa volna, maga leszállhatna

S izzadó fiának pihenést adhatna.”

Ezt hallván a juhász, magát földre veti,

Gyalog megy s helyébe fiát felülteti.

Csakhamar akadnak más utas csatára,

Kik veték szemöket a juhász fiára,

„S mondják: szép gyermek vagy, táthatod a szádat,

Ki gyalog ereszted megőszült apádat,

Jobb volna mind ketten ha rá felülnétek,

Így ő nem izzadna, s együtt mehetnétek.”

Az ellankadt juhász e szót megfogadja,

Hátul ül, s a kantárt a fiának adja.

Hirtelen találnak még más utasokat,

Kik szánván alattok nyögő szamarokat,

Kezdék a két juhászt sokképen nevetni,

Hogy tán a hollóknak akarják azt vetni.

Akkor a szamárról mindketten leszállnak,

Gyalog mennek, s megint másokra találnak,

Mond az egyik: „Pajtás láttad mássát ennek?

Nézd paripájok van, mégis gyalog mennek,

De kutya egye meg, én úgy nem uralnám,

Hanem felülnék rá, s napestig nyargalnám.”

Akkor a vén juhász tekintvén fiára,

„Írd fel ezt, mond néki, szíved táblájára:

Hogy könnyebb a Dunát fél markodba venni,

Mint mindennek kedvét dolgaidban tenni.”



EUGÉNIUSZ TESTAMENTUMA

A teljesértékű jó, vagyis boldog Élet

vagy a fogyatékos, ön/társrongáló lét a tét:

a pozitív-negatív végtelen lehetőségek tárháza

A legeslegtöbbet én használhatom/árthatom magamnak –

a zsarnok akár meg is ölhet, de lelkemben kárt nem tehet?

Még egy kis gyermek is felgyújthatja házam, de otthonomat nem.

Hogyan védekezz a neked akarva-nem akarva ártókkal szemben?

Önmagam után mindenekelőtt a jóbarátaimtól védjen meg Isten,

az ellenségeimmel elbánok magam is, pláne, ha ők nyíltan azok.

A bölcs az ellenségéből is hasznot húz, a balga a barátjából sem.

A bölcs nem is gyártja ellenségeit, sőt, akár barátaivá teszi őket.

A nehezebb eset az álbarát, aki nem nyíltan akar, tesz rosszat.

Képmutatóan a javadat akarja, s ha nem ismered fel, el is veszi.

De még a Tartuffe is hamarabb lelepleződik, mint az a jóakaród,

anyád-apád, tanárod, orvosod stb., ki pokolba vezető utad kövezi…

A legtöbbet ezért épp azok az előszeretteink árthatnak nekünk,

akik mindennapi életünk társai, és akikhez bizalommal vagyunk,

és kiknek, mint szülőknek kisgyerekként ki vagyunk szolgáltatva,

ill. a baráti-szerelmi bűbáj-bizalom miatt van hatalmuk felettünk.

Ezek után/mellett állnak/jönnek a sorban azok a – profi – segítők,

akikkel közvetlen a kapcsolatunk: papok, tanárok, nevelők, orvosok,

edzők, tisztviselők, elöljárók, példaképek stb., akik a tudásuknál és

a pozíciójuknál fogva sokat használhatnak s még többet árthatnak…

És ne felejtsük el a védtelen fogyasztót, megrendelőt stb.,

akire rászabadulhat egy Mekk mester, aki telve jószándékkal

és szorgalommal még azt is elrontja, ami eddig jó volt, működött.

A termelők, kereskedők, szakemberek, szolgáltatók, bankok stb. …

És végül, de nem utolsósorban meg kell tudni védeni magunkat

a társadalom/állam szellemi, gazdasági, politikai vezető elitjétől.

Az egyházaktól, a bölcselőktől, tudósoktól, művészektől, íróktól,

egyetemektől, akadémiáktól, médiától, és a nagy döntéshozóktól…

De az mégse máson, csak rajtam múlik, hogy boldogan,

avagy boldogtalanul élek: mindenkinek egyenlők az esélyei,

a Hamupipőkének éppúgy, mint az elkényeztetett királylánynak,

ha az előbbi rátalál segítő tündérére, utóbbi a Rigócsőr királyfira.

A kunyhóban is lehetünk boldogok, lehet az otthonunk,

és a palotában is boldogtalanok. De a vermet ne lakjuk be.

Ismerjük, becsüljük, őrizzük és gyarapítsuk az aranyunkat,

de a szart ne mondjuk annak, bár csinálhatunk belőle aranyat

10.

Az „objektív” életminőség és annak „szubjektív” felfogása

nem két egymástól független dolog, de nem is arról van szó,

hogy ha részegek, kábultak, rajongók, bolondok stb. vagyunk,

mindent szépnek látunk – erre másnap kiábrándult cinizmus jön.

11.

Például a betegséget is lehet külső sorscsapásnak felfogni,

s vele a rosszat jól csináló protokoll orvoshoz menve szenvedni –

de ha isteni segítséget látunk benne: intő jelet az önvizsgálatra,

akkor megtaláljuk az okot és visszanyerjük, sőt az egészségünket!

12.

Istengyermek akarsz lenni, vagy állatorvosi ló maradni:

hiányzó/rossz egészség, játék, munka, hivatás, közlés-megértés,

humor, barát, szerelem, szex’ élet, házasság, család, lakás-otthon,

gazdálkodás, tudás, művészet, ízlés, evés-ivás, társasélet – Istenhit…

13.

A mese, példabeszéd rólad szól: ismerj magadra,

a baj felismerése már a gyógyulás kezdete, fél sikere –

gyáva önigazolásból ne hárítsd szabad felelősséged másra –

jó szellemben/istenképpel és lélekbátran változtass életeden!

