kb. 7 perc olvasás
Bölcs-balga, boldog-boldogtalan
Táltos paripa és/vagy állatorvosi ló
Jóisten országa és/vagy földi-égi pokol
Életminőség vizsgálódások: anyaggyűjtő
Tesztkönyv/példamondat-tár
A pokoljáró dudás sorsok ABC– 1.
Érzékenyítő-gondolkodtató szabad ötletek jegyzéke
JÖVENDÖLÉS
„Mondád, anyám, hogy álmainkat
Éjente festi égi kéz;
Az álom ablak, melyen által
Lelkünk szeme jövőbe néz.
Anyám, álmodtam én is egyet,
Nem fejtenéd meg, mit jelent?
Szárnyim növének, s átröpűltem
A levegőt, a végtelent.”
,Fiacskám, lelkem drága napja,
Napomnak fénye! örvendezz;
Hosszúra nyujtja élted isten,
Álmodnak boldog titka ez.’ –
És nőtt a gyermek, lángra lobbant
Meleg keblén az ifjukor,
S a dal malasztos enyh a szívnek,
Midőn hullámzó vére forr.
Lantot ragadt az ifju karja,
Lantjának adta érzetét,
S dalszárnyon a lángérzemények
Madárként szálltak szerteszét.
Égig röpűlt a bűvös ének,
Lehozta a hír csillagát,
És a költőnek, súgarából
Font homlokára koronát.
De méreg a dal édes méze;
S mit a költő a lantnak ad,
Szivének mindenik virága,
Éltéből egy-egy drága nap.
Pokollá lett az érzelemláng.
És ő a lángban martalék;
A földön őt az életfának
Csak egy kis ága tartja még.
Ott fekszik ő halálos ágyon,
Sok szenvedésnek gyermeke,
S hallá, mit a szülő bus ajka
Kínjának hangján rebege:
,Halál ne vidd el őt karomból,
Ne vidd korán el a fiut;
Soká igérte őt éltetni
Az ég… vagy álmunk is hazud?…’
„Anyám, az álmok nem hazudnak;
Takarjon bár a szemfödél:
Dicső neve költő-fiadnak,
Anyám, soká, örökkön él.”
Petőfi Sándor
Kecskemét, 1843.
p 1.
p „A géniusz, ha kis nép szüli, kalitkába zárt sas…”
p A szabadszájú bolondot jól elverik: a király meztelen!?
p „Kiválasztottságod” jelentése: több a dolgod, noblesse oblige
p Hopp-kopp életmód – ami egyáltalán nem a kivétel: a szabály
p „Különc” életmód miatt gyerekei elvétele nem üres fenyegetés
p „Miért ne legyek tisztességes, kiterítenek úgyis!” (József Attila)
p Zsarnokod ismeri jól a Szellem hatalmát: felír a halállistájára
p A „kibeszélő” pacifista orosz/zsidó atomtudóst bebörtönzik, ugye?
p A „szaván fogják” a vézna, tüdőbeteg költőt, s kiprovokálják a harctérre
p A betegjogi képviselőn vezetődnek le a kórházban felgyűlt feszültségek
p A bulvársajtó szabad prédájaként indul családod ellen a hajtóvadászat…
p A csatában őt tolják előre, győzelem után nevét is törlik a történelemből
p A független értékbecslő se a vevőnek, se az eladónak nem tehet eleget…
p 2.
p A gátlástalan grafománoktól megriadva már-már perfekcionista lehetsz
p A gyermekszülés bábáskodására esküdt, de magzatelhajtást várnak tőle
p A háborús hisztériában nehéz legalább egy emberként pacifista maradni
p A hazai pályán marad, pedig jobb feltételekkel „idegenlégiós” lehetne
p A humorista nem kap díjat, vagy ha kap, az annál rosszabb szégyenbélyeg
p A jog szerint fel kell mentened ártatlan gyermek elvetemült kéjgyilkosát
p A jót elfelejtik, a rossz házasságközvetítést sokáig és sokat átkozzák…
p A kibontakozó tehetség főként másnak áldás – ellenkezőleg neked átok…
p A király bolondjaként feszegeted a határokat – az ostor rajtad csattan
p A kiszámíthatatlanul hullámzó kultúr- és tudománypolitika elszenvedője
p A közönség érdekében is ki kell bírni direktorod-rendeződ magalázásait
p A lelki szegény és a szent együgyű boldogsága adva van, neked feladva
p A magad útját kell járnod – nincs kit követni, utánozni vagy kérdezni…
*
Arany János
SZONDI KÉT APRÓDJA
Felhőbe hanyatlott a drégeli rom,
Rá visszasüt a nap, ádáz tusa napja;
Szemközt vele nyájas, szép zöld hegy-orom,
Tetején lobogós hadi kopja.
Két ifiu térdel, kezökben a lant,
A kopja tövén, mintha volna feszűlet.
Zsibongva hadával a völgyben alant
Ali győzelem-ünnepet űlet.
,Mért nem jön a Szondi két dalnoka, mért?
Bülbül-szavu rózsák két mennyei bokra?
Hadd fűzne dalokból gyöngysorba füzért,
Odaillőt egy huri nyakra!’
„Ott zöldel az ormó, fenn zöldel a hant
Zászlós kopiával a gyaur basa sírján:
Ott térdel a gyöngypár, kezében a lant,
És pengeti, pengeti, sírván:”
…S hogy feljöve Márton, az oroszi pap,
Kevély üzenettel a bősz Ali küldte:
Add meg kegyelemre, jó Szondi, magad!
Meg nem marad itt anyaszülte.
„Szép úrfiak! immár e puszta halom,
E kopja tövén nincs mér’ zengeni többet:
Jertek velem, ottlenn áll nagy vigalom,
Odalenn vár mézizü sörbet. -”
Mondjad neki, Márton, im ezt felelem:
Kegyelmet uradtól nem vár soha Szondi,
Jézusa kezében kész a kegyelem:
Egyenest oda fog folyamodni.
„Serbet, füge, pálma, sok déli gyümölcs,
Mit csak terem a nagy szultán birodalma,
Jó illatu fűszer, és drága kenőcs…
Ali győzelem-ünnepe van ma!”
Hadd zúgjon az álgyu! pogány Ali mond,
És pattog a bomba, és röpked a gránát;
Minden tüzes ördög népet, falat ont:
Töri Drégel sziklai várát.
„Szép úrfiak! a nap nyugvóra hajolt,
Immár födi vállát bíborszinü kaftán,
Szél zendül az erdőn, – ott leskel a hold:
Idekinn hideg éj sziszeg aztán!”
A vár piacára ezüstöt, aranyt,
Sok nagybecsü marhát máglyába kihordat;
Harcos paripái nyihognak alant:
Szügyeikben tőrt keze forgat.
„Aztán – no, hisz úgy volt! aztán elesett!
Zászlós kopiával hős Ali temette;
Itt nyugszik a halmon, – rövid az eset -;
Zengjétek Alit ma helyette!”
Két dalnoka is volt, két árva fiú:
Öltözteti cifrán bársonyba puhába:
Nem hagyta cselédit – ezért öli bú –
Vele halni meg, ócska ruhába’!
„S küldött Alihoz… Ali dús, Ali jó;
Lány-arcotok’ a nap meg nem süti nála;
Sátrában alusztok, a széltül is ó:
Fiaim, hozzá köt a hála!”
Hogy vítt ezerekkel! hogy vítt egyedűl!
Mint bástya, feszült meg romlott torony alján:
Jó kardja előtt a had rendre ledűl,
Kelevéze ragyog vala balján.
„Rusztem maga volt ő!… s hogy harcola még,
Bár álgyugolyótul megtört ina, térde!
Én láttam e harcot!… Azonban elég:
Ali majd haragunni fog érte.”
Mint hulla a hulla! veszett a pogány,
Kő módra befolyván a hegy menedékét:
Ő álla halála vérmosta fokán,
Diadallal várta be végét.
„Eh! vége mikor lesz? kifogytok-e már
Dícséretiből az otromba gyaurnak?
Eb a hite kölykei! vesszeje vár
És börtöne kész Ali úrnak.”
Apadjon el a szem, mely célba vevé,
Száradjon el a kar, mely őt lefejezte;
Irgalmad, oh Isten, ne légyen övé,
Ki miatt lőn ily kora veszte!
(1856. június.)
*
p 3.
p A magyar közmondás szerint: mondd meg az igazat és betörik a fejed
p A margón magadra hagynak, ha a középpontba kerülsz: elözönlenek
p Megélhetésüket anyafarkasként védő sarlatánokkal, kontárokkal küzdő
p A mély vízen kell járnod: ha gyengül hited, akkor rögtön süllyedsz is el
p A mindenséggel méri magát: egyre magasabb csúcsot kell megmászni
p A műért hozott áldozatnak jelképes példája Farinelli, a kasztrált énekes
p A pápának hadserege, neked pénzed sincs: csak igazságod van, ha van
p A papíron még alig valami olvasni érdemes, a papírkosarat üríteni kell
p A passzív diákok rád ásítoznak – az aktívabbak köpőcsővel célozgatnak
p A rablógyilkos kárvallottjai tömegben mégis inkább Jézust feszítik meg
p Régésznek, nyomozónak néhány töredékből kéne az egészet kitalálnia
p A rivaldafény, a taps az éltető közege, de mi lesz a kiöregedett bohóccal
p A sok fiaskó sem veszi el kedved a további igen drága kísérletezésektől?
p 4.
p A sok tennivalót s lógóst látva neked nehéz, hogy ne légy munkamániás
p A suszterből lett komisszár, újgazdag beledumál a műhelymunkádba…
p A szélhámost leleplezve mindenkit szolgált, ő viszont rajta áll bosszút
p Szellemi dolgozó: anno hivatalosan improduktív, népnyelven: lógós…
p A szellemi kiskorúak a paternalista tanítómestert mumusnak nézhetik
p A szemed láttára égetik el pótolhatatlan kézirataidat, egész életműved…
p A szépség erotikus dimenzióját tárja fel, mégis pornográfiával vádolva
p A színpadon átszellemülve kivirul, otthon viszont mint kifacsart citrom
p A szó elrepül, de írás megmarad: eléd tolják mint terhelő bizonyítékot
p A szorgalmas hangyáktól megkapja a muzsikus tücsök a kioktatást…
p A szülő élete nyitott könyv a kritikus gyermekszem és gyerekszáj előtt
p A te „vétkeidért” gyermekeiden állnak bosszún meggátolva tanulásuk
p A te verseddel vallanak szerelmet pont annak a lánynak, aki rád se néz
*
A Hortobágy poétája
Kúnfajta, nagyszemű legény volt,
Kínzottja sok-sok méla vágynak,
Csordát őrzött és nekivágott
A híres magyar Hortobágynak.
Alkonyatok és délibábok
Megfogták százszor is a lelkét,
De ha virág nőtt a szivében,
A csorda-népek lelegelték.
Ezerszer gondolt csodaszépet,
Gondolt halálra, borra, nőre,
Minden más táján a világnak
Szent dalnok lett volna belőle.
De ha a piszkos, gatyás, bamba
Társakra s a csordára nézett,
Eltemette rögtön a nótát:
Káromkodott vagy fütyörészett
Ady Endre
*
POKOLJÁRÓ DUDÁS
Aki szellemi, segítő-vezető pályára megy,
annak jó már a legelején tisztában lennie
a várható, olykor igen súlyos, nehézségekre,
amik a hivatása gyakorlása közben érhetik.
Annak is megfizeti árát, ha nem mer ide lépni,
annak is, ha rálép, de közben elárulja hivatását,
és nem fizeti ki a szellemi szabadsága drága árát…
