Boldogság és életbölcsesség Boldog-boldogtalan emberek életminőségei

Egy mondat: boldog(talan)-ok – V.

Írta: Nagy Jenő · 2025. május 24.

kb. 15 perc olvasás

Eugéniusz:

Egy mondat: boldog(talan)-ok – V.



Szabad ötletek vázlatos jegyzéke

Egy-egy mondat a nem bölcs, de balga,

a nem boldog, de boldogtalan lélekről…

Életminőség-vizsgálat magyarán szólva



Táltos paripa helyett egy állatorvosi ló

Isten édes gyermekéből ördög/sátánfajzat

Édenkert-aranykor helyett vaskori poklok

Nem ön/társ-sorsjavító, de rontó típusok tára



Magadon szörnyülködsz vagy kacagsz,

a mese rólad szól: ismerj hát magadra,

a baj felismerése a „gyógyulás” kezdete:

bölcsen bátran változtasd meg az életedet…

Eötvös József:

A MEGFAGYOTT GYERMEK.

Ily késő éjtszaka ki jár

Ott kinn a temetőn?

Az óra már éjfélt ütött,

A föld már néma lőn.

Egy árva gyermek andalog,

Szivét bú tölti el;

Hisz az, ki őt szerette még,

Többé már fel nem kel.

Anyja sírjára űl, zokog

Az árva kis fiú:

»Anyám, oh kedves jó anyám!

Szivem beh szomorú!

Mióta eltemettek itt,

Azóta bús fiad.

Nincs a faluban senki most,

Ki néki csókot ad;

Nincs senki, a ki mondaná:

Szeretlek gyermekem!

Puszta a ház, hideg szobám,

Nem fűtenek nekem.

Melléd temetve én is itt

Miért nem nyughatom?

Szegény és elhagyott vagyok,

Hideg a tél nagyon!«

Az árva búsan zengi így

Kinos panaszait;

Felelve rá a téli szél

Üvöltve felsivít.

A gyermek fázik, könnyei

Elállnak arczain;

Borzadva néz körűl, de itt

A holtak hantjain

Mély nyúgalom uralkodik;

A csend irtóztató,

Csak szél sohajt a fákon át,

Sziszegve hull a hó.

Fölkelne, jaj! de nincs erő;

Lankadva visszadűl

A kedves dombra, – felsohajt,

S mély álomba merűl.

És ím az árva boldogúl,

Jól érzi most magát:

Elmúltak minden gondjai;

Az álom hív barát.

Szive még egyszer feldobog,

Mosolygnak ajkai;

Csöndes-nyugodva alszik ott –

Meghaltak kínjai.

1833.

József Attila:

EGY KISGYEREK SÍR

A sötét szoba sarkában zokog

egy tehetetlen, guggoló gyerek.

Sír, mint a cipő alatt a homok.

Vergődik, mint a nehéz tengerek.

Könnyes, miként északra nyíló völgy.

Könnyes, mint könnyes a szem ürege.

Könnyes, miként a kő alatt a föld.

Könnyes, miként az ablak üvege.

Sír, mint ahogy a vízben sír a mész.

Sír, mint a víz sír a fedő alatt.

Sír, mint a holt fa, melyet tűz emészt.

Sír, mint csarnokban a futószalag.

Melybe az ember, állat és növény

belehelt minden élő meleget

s jegesen porlik sziklák peremén –

sír, mint a szél az Érchegység felett.

Sikolt, mint ölben újév malaca.

Sikolt, mint kés-él, ha köszörülik.

Sikolt, mint rozs, ha szeli a kasza.

A tepsiben a hús nyöszörög így.

… Mint könyvelő, ki csendben hazatér,

ruháját rendben székére teszi,

ágy szélén mereng, morog, útrakél –

puffannak apró, gyors lépései –

egy síkra, havat kóstolva üget

a zöld holdfényben, merev éjszakán,

kotor, vakog, nyalná a sós eget, –

így vonít ő; a pusztán a magány…

Vinnyog, mint hántott kukoricacső.

Vinnyog, mint szalma az alvó alatt.

Vinnyog, mint hülye, kit nyom az idő.

Vinnyog, mint eb, mely ostorba harap.

A sötét szoba sarkában zokog

egy tehetetlen, guggoló gyerek.

Szaporáz, mint a könnyű mótorok,

ellustul, mint a nehéz tengerek.

1933. jan.

Horváth Piroska

Számkivetve…

Árvaház szegletén gúzsba kötött remény –

anyátlan, apátlan, szürke hétköznapok,

mint egy agyonhasznált, összegyűrt képregény –

elveszett bárányok, szárnyaszegett sasok…

…neccszárnyakat bont az éjszakai Pille,

gyorsan púderez az arcára egy mosolyt,

slukkért kért szerelem csalfa, fél-őszinte,

világtól jót remélt, majd fújt egy füstgomolyt,

zsenge prédává vált a farkasok között –

szilánkjára tört a naiv, tiszta lélek,

fekélyes éjből a Pille tovaszökött,

bántották lelkét a nagyvilági fények,

varjak káromkodnak, penge-szél már süvít,

csatakos vörös a mosatlan alkonyat,

múlt romjai mélyén hangtalanul nyüszít

palackba zárva egy félárva gondolat,

delíriumláztól elporladt remények

üszkös csonkja felett gubózik egy álom,

dölyfös vágyak mélyén érzések enyésznek –

minden odaveszett – borult kártyavárrom

törmelékén sétál, céltalan, hontalan,

önmagát keresi, lucskos, szurkos éjben,

hátra sem fordul már, eltűnik nyomtalan,

magányába süpped egy jeltelen térben,

szögesdrótölelés, skarlátszín verejték,

köhint a fásultság – megvető, közönyös,

utcára kivetve régen elfeledték,

bádogrengetegben konok és csökönyös,

…vonatkerékszikrák, talán a csillagok,

fénylő sínek mentén észvesztő képzetek,

kátránybűzben fekvő, elveszett illatok,

kattogásra eszmélt, féktelen végzetek,

szél-tépte, dús haját riadtan borzolja,

– élni kell, jobb lesz tán – valahol, szólt egy hang,

nikotintól sárga ujjait kulcsolja,

vonatok zaján túl csendül egy létharang…

– ha lenne egy háza, benne egy kandalló,

tűzhely és boldogság, tarka papírsárkány,

csöpp, fürtös angyalok, bársonyos hintaló –

Úrhoz visszatérne egy elkószált bárány…

…anyátlan meglapul kartonpaplanokon,

vijjog egy vészmadár, remény meg sem pisszen,

könnyek gördülnek a nejlonablakokon –

napok óta esik – könnyezik az Isten…

p 1

p Aki egy életen át építgetett jó hírnevét egy rosz döntéssel dönti le

p Aki csak egyszer esett a kísértésbe, de egy életen át sokat fizet érte

p Akinél a „kóbor numerának” nagy az ára: egy nem kívánt gyerek, válás

p Aki azzal áltatta magát, hogy csak testét adta bérbe, a lelke ép maradt

p Aki csak a nagy bajban döbben rá, hogy sok a haver, de nincs jóbarát

p Aki azt hiszi, hogy ha egyszer szerencséje volt, onnantól bérletes lesz…

p Aki nem fogja fel: minden emberi lény halandó, ez alól ő sem kivétel

p Aki a Teremtőt átkozza halandósága miatt, de dögunalom egész élete

p Aki a dögunalmas élettől félve inkább istent kísértve önveszélyesen élő

p Akit lebénít, lebetegít a halálfóbiája, és pont ezért nincs teljes élete

p Aki a jó és a rossz szellemiség harcában örök semleges akar maradni

p Aki nem kér/fogad el beavatkozást a válsághelyzetben: bele is pusztul

p Aki a krízisben nem látja az előző állapotnál még jobb minőségű kiutat

p x

Gulyás Pál

Inasok

Ahogy az eb rágja a csontot,

úgy feküsznek neki a könyvnek;

ruhájuk piszkos, szertebontott,

szemükben mégse látni könnyet.

Inasok ők, a mostoha

uccák vidám gyermekei,

szivüket ütheti a sors

kegyetlen ostora,

ügyet se vetnek ők neki!

Az egyik rézvörös hajával

olyan, mint égő szalmaboglya;

a másik néz a légen által

mágikus szemekkel lobogva.

Az egyiknek az apja ment el,

a másikat otthagyta anyja,

de nem törődnek ők ilyennel:

kalandra vágynak ők, kalandra!

Úgy mennek az uccán tolongva,

mint féktelen bacchusi tábor,

meg vannak mind mámorosodva

az ífjúság arany borától.

Rongyosak és durvák s fütyölve

vágnak neki az esti szélnek

s úgy hullnak majd vissza a földbe,

hogy egy fütty volt nekik az élet.

Inasok ők, a mostoha

uccák vidám gyermekei,

szivüket ütheti a sors

kegyetlen ostora,

ügyet se vetnek ők neki!

Pósa Lajos

A kis honfi

Mi leszel te, hogyha megnősz,

Drága fiacskám?

– Beállok majd katonának,

Aranymentés gyöngyhuszárnak,

Édes jó anyám!

Mit csinálsz majd, eszemadta,

Gyöngyhuszárocskám?

– Ki magyart bánt, mind levágom,

Egy se legyen a világon,

Édes jó anyám!

Hátha téged is levágnak,

Vitéz katonám?

– Te mesélted az apámról…

Én se félek a haláltól,

Édes jó anyám!

De ki lesz majd, ha te meghalsz,

Az én fiacskám?

– Hát én leszek, én maradok,

Hisz most is a tied vagyok,

Édes jó anyám!

Pósa Lajos

Féltett kincs

Búbánatos özvegyasszony

Sir a szoba szögletében –

Dobra ütik kis holmiját

A rideg törvény nevében.

Kis leánya, bár szepeg is,

Könyörg összekulcsolt kézzel,

Hogyha mindent elvisznek is,

Csak bábuját ne vigyék el!

p 2

p Aki a házasságával sorvadni hagyja egyéb létfontos baráti kapcsolatait

p Aki a gyermekszülés után már főleg/kizárólag anya (magára maradó)

p Aki a fegyvert hibáztatja, noha ő töltötte, és tartotta a kezében s a célra!

p Aki egy fatalista: minden eleve elrendelt, nincs szabad akarat/felelősség

p Aki a „csata” előtt már kész kudarca magyarázatával – önbeteljesítő jós

p Aki a boldogságot hamis illúziónak, vagy csak gyerekkori ábrándnak veszi

p Akinél a biztonság a fő: nem vág el lelki köldökzsinórt, nem dob el mankót

p Aki sorsdöntő jótanácsot kér barátjától, de pont a lényeges tényt elhallgatja

p Aki azt hiszi: a barátja csak igazat, de ellensége csak hazugot/hamist szól

p Aki kéri a barátját, hogy akár fájó igazat is mondjon, de utána megharagszik

p Aki azt szeretné, ha minden egyes életesetre lenne fix szabály vagy ukáz

p Aki tanítaná, amit ő se tud – orvosi tanácsadó beteg (orvos). szerelmit pap

p Aki a susztertől nemcsak véleményt kér, de azt is, tanítsa meg őt festeni

p x

Móra Ferenc

Amikor a földön…

Amikor a földön

Gyermekek zokognak,

Az ég angyalkái

Mind elszomorodnak.

Vidám kacajuknak

Megszegül a szárnya,

Felhőt borítanak

Az ég ablakára,

Bánatos szemükből

Könnyek harmatoznak,

Amikor a földön

Gyermekek zokognak.

Amikor a földön

Gyermekek nevetnek,

Nagy az öröm kéklő

Mezején a mennynek.

Jókedvű angyalkák

Le-lekukucskálnak,

Fellegek nyílásán

Csókokat dobálnak,

Szivárványszalagból

Csokrot kötögetnek,

Amikor a földön

Gyermekek nevetnek.

1910.

Gárdonyi Géza

Mikor a gyermek…

Mikor a gyermek gőgicsél,

az Isten-tudja, mit beszél!

Csak mosolyog és integet…

Mit gondol? Mit mond? Mit nevet?

S mint virággal az esti szél,

az anyja vissza úgy beszél,

oly lágyan és oly édesen…

De őt sem érti senkisem.

Hogy mit beszélnek oly sokat,

apának tudni nem szabad:

Az égi nyelv ez. Mély titok.

Nem értik, csak az angyalok.

Juhász Gyula

Gyermektemető

Az aranynapban zöld rácsok mögött

Az apró halmokon százszín virágok,

Élt három évet, egy napot, ötöt,

Ezt hirdetik a bádog fölirások.

Itt csupa apró szentek alszanak,

E csöndes és virágos óvodában,

E liliomok és rózsák alatt

A fiatal és mosolygó halál van.

A dombokra galambok szállanak,

A rácsok hívogatón intenek

És egy öreg szomorúfűz alatt

Vidám bújócskát játszik két gyerek.

p 3

p Akinek léte elviselhetetlen könnyűségű, fajsúlytalan (teher alatt nő a pálma)

p Akit kiköp az úr, mert ő se nem tűzforró, se nem jéghideg, mindig langyos

p Akinek kompromisszum: ő hidegen, neje forrón szereti – langyosan isszák

p Aki azt hiszi, hogy pont olyan tűz-forrón eszik a kását, ahogy azt főzik!

p Aki azt kívánja: bárcsak mindig csak csokit ehetne/minden abból lenne

p Aki úgy jár, mint Midász: minden (!), amihez ér, az menten arannyá válik

p Aki azt hiszi: amiről önként lemond, az könnyen vissza is jön: pl. szabadság

p Aki azt hiszi: a kárörvendőnek örömtelibb az élete: több a (szennyes) forrás

p Aki azt hiszi: van Isten háta mögötti ócska hely, de legalább senki sem látja

p Aki azt hiszi: üdvözül, ha szétosztja mindenét, de csak Goriot apó sorsára jut

p Aki az a gazdag ifjú, akinek Jézus a vagyontól szabadulást javasolja: hiába…

p Aki azt hiszi, ha majd öregen, nyugdíjban végre ő is hegedül s képeket fest…

p Aki erővel is sietteti a felnőttséget, de csak egy kiégett koravén lesz belőle

p x

Petőfi Sándor:

FIAM SZÜLETÉSÉRE

Ide, ide fiamat kezembe,
Hadd szorítsam a szivemhez őt!
Mintha volnék újonnan teremtve,
Hogy éltemnek ifju lombja nőtt!
.

Üdvezellek, lelkem szép kis ága,
Üdvezellek, édes magzatom!
Sírásodnak bánatos zajába
Beleolvad örvendő dalom.
.

Kis parányom, milyen nagy örömmel
Állok itt és nézem képedet!
Kell-e még pap? örömkönnyeimmel
Keresztellek én meg tégedet.
.

Csillagász lett végre is belőlem,
Itten állok csillagom előtt,
Arcvonásit hosszasan szemlélem,
S találgatom a távol jövőt.
..

A reménynek nagy virágos fája,
Mit e csillag fénye fölmutat;
Csak ne szálljon kora dér reája,
Mely leszedné e virágokat.

Oh halál, te nem lész oly kegyetlen,
Hogy magaddal rántsd idő előtt;
Nem enyém lesz ő – tartsd ezt eszedben –
A hazának nevelem fel őt.
.

Úgye, úgye, kisfiam, ha majdan,
Én a sorbul kiöregedem,
Iparkodni fogsz túltenni rajtam,
Vagy betöltöd legalább helyem?
.

Vajha egykor ekkép szólanának,
Nem busulva sírom szélinél:
Meghalt! de nincs kára a hazának,
Nincs, mert lelke a fiában él.

Debrecen, 1848. december 15.

Szendrey Júlia

Zoltán fiamnak

Még tiz tavasz sem mult el fölötted

És te engem máris itt hagyál,

Mint a madár, amely legelőször

Kis fészkéből a világba száll.

A világba! csak a szomszéd házra,

Honnan vissza már félve tekint,

És honnan az elhagyott fészekbe

Ujra-ujra visszatér megint.

Ámde amint felnől a madárka,

És anyjától lassan elszokik,

Mindig messzebb terjed röpülése,

Mig örökre végre távozik.

Igy lesz ez majd, kis fiam, te véled,

Lassankint igy hagysz el engemet,

És ki tudja, milyen messze tőlem

Rakod egykor saját fészkedet!

Most még fájó sebkint sajog lelked

Valahányszor tőlem elszakadsz,

És könnyforrás buzzog szemeidből

Mit szivedből válásunk fakaszt.

Mert még eddig egész kis világod

Keblemen és ölemben leléd,

Melynek szük, de napfényes határát

Ölelő karjaim képezék.

Oh, de majd ha kitárul előtted

Csábjaival a zajos világ,

És az élet habzó serlegéből

Téged is majd részesülni hágy;

S mint virágból a reggeli harmat

A hő naptól, ugy enyészik el

Az ártatlan gyermekkor emléke,

A férfi kor ugy emészti fel:

Oh szólj, fogsz-e akkor emlékezni

Hü anyádra, ki úgy szeretett?

Várhatja-e, hogy majd a távolból

Legalább sirját fölkeresed?

1858.

Szendrey Júlia

Kis fiam

Megérdemelve vagy ártatlanul

Száműzetésben hogyha bolyganék,

Ha megtagadna az egész világ,

S nyugtot nem adna sem föld, sem az ég:

Egy menhelyem maradna énnekem,

S ez a te szived, drága gyermekem!

Megérdemelve vagy ártatlanul

Véginséget ha a sors mérne rám,

S a koldusbotnak s mi még súlyosabb,

Alamizsnának terhét hordanám:

Egy támaszom maradna énnekem,

És ez te volnál, drága gyermekem!

Megérdemelve vagy ártatlanul

Sötét börtönben, hogyha sinyleném,

S nem hatna által egyetlen sugár

Rabságom örök-hosszú éjjelén:

Egy fényes csillag ott is vón velem,

S ez a te szived, drága gyermekem!

Megérdemelve vagy ártatlanul

Vérpad, ha volna a halálos ágy,

Melyen kimúlnék s átok, kárhozat

Maradna fejfám, mig áll a világ:

Egy akkor, is csak áldaná nevem,

És ez te volnál, drága gyermekem!

Üldöztetésben biztos menhelyem,

Börtön éjében fényes csillagom.

Ínség, nyomorban hiven támaszom,

Áldás malasztja átkos vérpadon:

Mindezt megadta a sors énnekem,

Mindezt szivedben, drága gyermekem!

1860.

p 4

p Aki azt hiszi, hogy ő felnőve semmit nem veszíthet, csakis nyerhet hozzá

p Aki felnőve nem is próbálja megőrizni a gyermeklélekből a megmentendőt

p Aki nem akar felnőni, mert csak a védett gyermekkor lehet boldog (infantilis)

p Aki sokallja a szabadsága árát – ő olcsóbban megússza mint örök szolga…!?

p Akinek a szabadság boldogsága nem csak szükséges, de elégséges feltétele is

p Aki az emberiség nagy barátja, de hidegen hagyja mellette szenvedő hitvese

p Aki irgalmatlanul előadott igazsággal szűkít, közel nullára redukál baráti kört

p Aki nem ismeri/érti: mi a kegyes hazugság – ő szinte egy szalonképes szadista

p Aki az egyszeri kegyelmi adományra, emberi ajándékra jogot is akar formálni

p Aki kiröhögte, mikor a gyerek Széchenyi az asztalnál ülő jobbágya kezét csókolja

p Aki a mindennapi élelmét megtermelő paraszt nevet csak sértésként használja

p Aki egy szájból fúj hideget-meleget, aki az egyik szavával agyonüti a másikat

p Aki az Égre köpköd: visszahull az arcába, átka is bumerángként tér vissza

p x

Gyermekjáték

Mikor én kis fiú voltam,

Kis lovon nem lovagoltam,

Nem volt nékem ponnilovam,

Ponnilovam,

Pedig de szép mikor rohan.

Ponnilovon sose űltem,

Kis biciklin se repűltem,

Nem volt fényes kerékpárom,

Kerékpárom,

Pedig de jó rajta nyáron.

Nem volt nékem mesés könyvem,

Nem volt csak iskolás könyvem,

Pedig de jó otthon este,

Otthon este,

Lapozni ábrát keresve.

Sohase volt cifra kockám,

Kis kastélyom meg tornyocskám,

Kis hajóm meg kis vasútam,

Kis vasútam,

Elútazni sose tudtam.

Én nem kaptam kardot, csákót,

Sárgarézbűl messzilátót,

Sose vittek hippodromba,

Hippodromba,

Jó hogy lyukas volt a ponyva.

Az a ponyva szétment régen,

Elmúlt az én gyermekségem,

Én már régen felserdűltem,

Felserdűltem,

A nagyok közzé kerűltem.

Én játékot már nem kérek,

A sok gondtól rá se érek,

De meghalok én is egyszer,

Én is egyszer,

A mennyországba megyek fel.

Kiállok majd a tejútra,

Arra visz az isten útja.

Az újjamat majd felnyújtom,

Majd felnyújtom,

Ha elsétál a tejúton.

Észrevesz az isten engem,

Megszólalok a nagy csendben:

„Kérem én még nem játszottam,

Nem játszottam,

Játszani szeretnék mostan.”

Megfogja majd a kezemet,

Angyalok közt maga vezet

Szegény gyerek otthonába,

Otthonába,

Mennyei gyerekszobába.

Megkapom ott kardom, csákóm,

Sárgarézbűl messzilátóm,

Képes könyvem, cifra kockám,

Cifra kockám,

Lesz kastélyom meg tornyocskám.

Ami nem volt, lesz ott jócskán,

Kis vasútam meg hajócskám,

Beültetnek hippodromba,

Hippodromba,

Én élvezem azt magamba.

Hogyha kedvem abba telik,

Ponnilovam megnyergelik,

Kis biciklim előhozzák,

Előhozzák,

Úgy járom a mező hosszát.

Égmezőben alkonyatban

Szép pillangót fogok ottan,

Ujjamon lesz arany pora,

Arany pora,

Le nem mosom róla soha.

SZÉP ERNŐ

Ima a gyermekekért

Fák, csillagok, állatok és kövek

szeressétek a gyermekeimet.

Ha messze voltak tőlem, azalatt

eddig is rátok bíztam sorsukat.

Énhozzám mindig csak jók voltatok,

szeressétek őket, ha meghalok.

Tél, tavasz, nyár, ősz, folyók, ligetek,

szeressétek a gyermekeimet.

Te, homokos, köves, aszfaltos út,

vezesd okosan a lányt, a fiút.

Csókold helyettem, szél, az arcukat,

fű, kő, légy párna a fejük alatt.

Kínáld őket gyümölccsel, almafa,

tanítsd őket csillagos éjszaka.

Tanítsd, melengesd te is, drága nap,

csempészd zsebükbe titkos aranyad.

S ti mind, élő és holt anyagok,

tanítsátok őket, felhők, sasok,

Vad villámok, jó hangyák, kis csigák,

vigyázz reájuk, hatalmas világ.

Az ember gonosz, benne nem bízom,

De tűz, víz, ég, s föld igaz rokonom.

Igaz rokon, hozzátok fordulok,

tűz, víz, ég s föld leszek, ha meghalok;

Tűz, víz, ég és föld s minden istenek:

szeressétek, akiket szeretek.

Szabó Lőrinc



Életünk végtelen pozitív-negatív minőségei

A jó megőrzése-javítása vagy rontása a tét

Magyarán szóló szellemi segítség lélekbátor

bölcsességszeretőknek és boldogságkeresőknek

p Miért töltöd egyszeri ajándék istengyermeki életed

p balgán, ön-sors-rontva, élethazugságokban, önkínzásban,

p ön/társemésztő játszmákban, lélekölő robotban, hivatástalanul,

p fóbiás zsarnokként vagy papucs alattvalóként, statisztálva,

p Idegenben, otthontalanul, hajléktalanul, alul/dezinformálva,

p közlés/megértésképtelenül, parazitaként, élményszegényen,

p napi túlélésben, bűntudatosan, bűnözői pályára sodródva,

p rossz evésben-ivásban, ünnep/mulatás nélkül, megalázva,

p Alakoskodva, képmutatóan, cinikusan/rajongón, rabságban.

p hitetlenül vagy szektásan, önleértékelten, megnyomorodva,

p talentumot elásva/rosszra használva, kallódva, hazát árulva,

p elviselhetetlen könnyűségben, agyonterhelve, dögunalomban,

p Balekként, ön-kizsákmányolva, álbarátokkal, élettárstalanul,

p házassági pokolban, szex nyomorban, lelki öncsonkításokban,

p betegen, depresszióban, koravénen, infantilisen, időtékozlón,

p lelki hadviselésben, humor és játék nélkül, tetszhalottként stb.?

p A mese, a példabeszéd, az életkép/életbölcsesség

p nem másról, a szomszédról stb., de pont rólunk szól.

p A tükör igazmondó: ismerj magadra, nyomozd az okot,

p és jó szellemben, lélekbátran változtass, jobbíts élteden!

p Jóval, de jóval több múlik rajtad, mint azt gyáva önigazolásból

p magaddal-másokkal elhitetnéd, felmentést, bűnbakot keresve!

p Elsősorban önmagadtól, majd „jóbarátaidtól” védjen meg az isten,

p az ellenséggel elbánsz majd magad is – sőt: a hasznukat veheted…

p A legtöbb bajt a világon nem gonosz emberek-erők okozzák.

p Arra kellene időben ráeszmélnünk, amit a közmondás tanít:

p jószándékkal van a pokolba vezető út kikövezve: énáltalam,

p és a majomszerető édesanyától a protokoll-rab jó orvosig…

p ?

p Érzékenyítő, felfedeztető, elképzeltető, rácsodálkoztató,

p megértető, megítélendő, értékelendő, súlyozandó, vitára

p és tovább-gondolásra serkentő, igaz, jobb önismeretre és

p szeretetre: bölcs változásra indító, magyarán szóló gondolatok…

ppppppppppppppppppppppppppp