kb. 15 perc olvasás
csúfoló
1. általában lírai dal, kisebb részben prózai epikus alkotás (az egymondatos szólásoktól a néhány epizódos falucsúfolóig terjed) vagy rövid, frappáns rigmus, amelyben a kigúnyolt személlyel, tulajdonsággal, eseménnyel szembeni elutasító magatartás következtében ezek komikussá válnak. Költői eszközei az egyszerű kinevetéstől a burkolt, ironikus megfogalmazásokon át a nyílt gúny bántó formájáig széles skálán mozognak. Nagyon rugalmas műfaj, határait megvonni igen nehéz, hangulatilag, tartalmilag közel áll a mulattató dalok csoportjához. Rendszerezése eddig csak a kigúnyolt tárgy alapján történt meg. Megkülönböztetnek asszonycsúfolót, → falusorolót, → mesterségcsúfolót, legénycsúfolót, leánycsúfolót, → valláscsúfolót, → falucsúfolót, nemzetiségcsúfolót stb. A csúfoló jellemzője a túlzás, irónia, rögtönzés. A csúfoló hagyománya rokonságban van a középkori vágáns énekköltészettel, erre utal a gyakran deákos hangzás, szókimondás, féktelen jókedv, egyéni érzékenységgel nem törődő előadásmód. A magyar népköltési gyűjtemények igen nagy számú csúfolót tartalmaznak. Különösen sokat gyűjtöttek Erdélyből és az Alföldről. Világszerte ismert népköltési műfaj; az orosz csasztuska néhány fajtája, a német Spottlied, az angol rhyme kedvelt műfajok. (→ még: szólásformájú csúfoló) – Irod. Nielsen, H. G.: Danske Skaemteviser (København, 1927–28); Bødker, Laurits: Folk Literature (Germanic) (Copenhagen, 1965); Dömötör Tekla–Katona Imre–Ortutay Gyula–Voigt Vilmos: A magyar népköltészet (Bp., 1969); Küllős Imola: A magyar népköltészet lírai dalműfajai és a kéziratos énekköltészet (Népi Kultúra – Népi Társadalom, 1969); Ortutay Gyula–Katona Imre: Magyar népdalok (I–II., Bp., 1970). – 2. a gyermekcsúfoló túlnyomórészt csúf szövegű, támadó szándékú → mondóka erős, olykor dallamos hangsúlyozással. A gyermekfolklór egyik legfigyelemreméltóbb csoportja. A leleményességet, a ritmusos, rímes beszéd erejét a gyermek hol támadó, hol védekező fegyverül használja fel a társas érintkezésben. a) Jellemcsúfolók. A csúfolók legnagyobb csoportja. Ellenszenvesnek tartott gyermekre irányulnak. Kicsúfolják a jellemhibákat: a kíváncsiskodót, kérdezősködőt, bámészkodót, kotnyelest, a majmolva utánzót, a bizalmatlankodót, koldulgatót, árulkodót, siránkozót, gyávát, hazudozót, bőbeszédűt, a társas játékról elkésőt, hanyag gyermeket. b) Kiterjednek a feltűnő megjelenésűekre is: túlkövérek, túlsoványak, kopaszok, vörös hajúak, ápolatlanok stb. Az ellenszenves gyermeket a keresztneve miatt is – általában kórusban – csúfolgatják. c) A gyermekcsúfolóhoz tartoznak a korcsoportcsúfolók (öcsémezők) is. Az utóbbiakhoz sorolhatjuk az iskolai osztálycsúfolókat. A két nembeliek ellentétében inkább a leánycsúfolók a gyakoribbak. Viszont kölcsönösen csúfolgatják a másik nemhez tartozó „lányok – vagy fiúk pecérkéjét”. A csúfolókat inkább a fiúgyermekek hangoztatják. – Irod. N. Bartha Károly: Játék (A magyarság néprajza, IV. Bp., 1941–43); Bakos József: Mátyusföldi gyermekjátékok (Bp., 1953).
*
szólásformájú csúfoló
a szólások egyik csoportja, mely jellemző rövidséggel, frappánsan, szemléletesen gúnyol ki egyfajta helytelen, ostoba vagy célszerűtlen emberi magatartást, az általánostól eltérő foglalkozást, vallást, nemzetiséget. A szólásformájú csúfoló él az → irónia, a → gúny eszközeivel, élesen bírálva azt, akivel nem ért egyet. A gúny mindig a kisebbségben levőket sújtja, r. k. vidéken a ref.-t csúfolják és fordítva. Az epikai háttér itt ugyanúgy megvan, mint a szólások többi csoportjában, ennek ismerete nélkül is általában jól alkalmazzák a szólásformájú csúfolót, megérezve a pejoratív hangsúlyt. Pl. Ideje már, mint Pöre Vera férjhezmenésének; Bátor a kemence mögött; Elandalodott, mint Kelemen Mári galuskája. A szólásformájú csúfolóhoz rövid, epikus történet járulhat, amely megmagyarázza a szólásformájú csúfolót, ez azonban az esetek nagy százalékában már lekopott, nem ismeretes. Élő és virágzó műfaj, napjainkban is születik, a különböző népköltési és szólásgyűjteményekben nagy számmal található. (→ még: csúfoló, → falucsúfoló, → mesterségcsúfoló, → valláscsúfoló)
*
mesterségcsúfoló
e néven foglalhatók össze azok a tréfás magyarázatok, ráfogások, melyek valamely mesterség eredetére, jellegére vonatkoznak. A csúfolás alapja az általánostól (ebben az esetben a parasztitól) eltérő munka és életmód. A mesterségcsúfoló elsősorban a falusi emberrel kapcsolatba kerülő mesterségeket, mestereket teszi gúny tárgyává, így a molnárt, a csizmadiát, a fazekast, a boltost stb., de ismeretesek a katonákkal – elsősorban a gyalogosokkal – kapcsolatos gúnyolódások, sőt egyes értelmiségi foglalkozásokat (pl. ügyvéd, AaTh 1585) kicsúfoló tréfás történetek, csúfoló versek és nevek is. Erősen eltúlozza a mesteremberek, katonák stb. vélt vagy valóságos hibáit, nem törődve az egyéni érzékenységgel. A mesterségcsúfoló lírai dalban, az anekdotikus szerkezetű, rövid epikus történetben, vagy akár szólásként (→ szóláshasonlat), esetleg találós kérdésben vagy puszta jelzőként is megjelenik. Számos tréfás eredetmagyarázó monda, trufa él valamely mesterség elnevezésének eredetéről. (Pl. a csizmadia neve korábban csizmamester volt, Mátyás óta nevezik így, mert a busás jutalom reményében a királynak ajándékozott csizmát Mátyás piszokkal tömve adatta neki vissza, mondván: ez a csizma díja!) – A vidám jó hangulatú gúnyos mesterségcsúfolóban gyakran cserélődnak a nevek és a mesterségek, attól függően kit akarnak éppen nevetség tárgyává tenni, a rögtönzés tehát egyik jellemzője a mesterségcsúfolónak. A dalformájú mesterségcsúfoló hangulatában közel áll a → bordalokhoz, → mulatónótákhoz, de szinte minden daltípussal van kapcsolata. A mesterségcsúfoló a paraszti élet hagyományos vidám társas összejövetelein, lakodalmakon, disznótoron stb. hangzik el leggyakrabban, emelve a jó hangulatot, de a városi szóbeliségben – pl. a diákfolklórban – is ismert. Jellegzetesen Ny-európai reneszánsz műfaj, nálunk feltehetően már Mátyás korában ismert volt. A 16. sz. óta kéziratos énekeskönyvek őrzik és bizonyítják, hogy ekkor ismert és kedvelt műfaj volt, több típusa szinte változatlanul él napjainkig a paraszti kultúrában (→ csúfoló). Pl. „Lányom, lányom gyöngyvirágom, /Kerti rózsaszálam/ Elmennél-e a kovácshoz, / Az eszemadtához?/ – Jaj, anyám a kovács / Ollyan mint a rossz bogrács!/ Nem megyek én ahhoz!/ – Lányom, lányom, gyöngyvirágom, /Kerti rózsaszálam,/ Elmennél-e a takácshoz, /Az eszemadtához?/ – Jaj, anyám, a takács /Ollyan, mint a záptojás! /Nem megyek én ahhoz!/” stb. – Irod. György Lajos: A magyar anekdota története és egyetemes kapcsolatai (Bp., 1934); Thompson, St.: The Folktale (New York, 1946); Kardos Tibor: A trufa. Egy régi magyar irodalmi műfaj jellege és európai összefüggései (Filol. Közl. 1955); Küllős Imola: A magyar népköltészet lírai dalműfajai és a kéziratos énekköltészet (Népi Kultúra – Népi Társadalom, 1969); Ortutay Gyula–Katona Imre: Magyar népdalok (I–II., Bp., 1970).
*
falucsúfoló
frappáns történet valamely falu ostoba, ostobának tartott vagy magát ravaszságból ostobának tettető lakójáról, ill. lakóiról. A humor forrása a főszereplő viselkedése, világképe és a történetet elmondó és hallgató közönség viselkedése, világképe közötti különbség. A falucsúfolóban főként a tudatlanságot, célszerűtlen viselkedést, jellemhibát gúnyolja ki a közösség. A jellemzői a természetfeletti motívumok gyakori előfordulása, az ismert személyek, helyek szerepeltetése a hitelesség igénye nélkül, a túlzás, a nagyítás. Megtörtént komikus esetekből is válnak falucsúfolók. A falucsúfolók egy része kizárólag egy-egy faluhoz kötődik századok óta, más részük országszerte elterjedt, vidékenként más-más falura helyettesítve ismerik. A falucsúfolóban szereplő falvak egy részéről egyetlen történet ismert, más részéről több. Vannak személyek és falvak, akiket, ill. amelyeket valóságos legendakör vesz körül, s azokon a vidékeken, ahol a csúfolódásnak ez a szellemes, gyakran művészi formában jelentkező, de nem veszélytelen formája szokásos, ott minden falunak megvan a maga csúfolója. Duka János csíkszeredai pedagógus az egész Székelyföldet bejárta 1940–1960 között, s úgyszólván nem talált falut, mellyel kapcsolatban egy vagy több falucsúfolót ne ismertek volna a környékbeliek. Valamennyi között kiemelkedett azonban Oláh-falu, Csíkménaság és Lövéte: ezekre a falvakra csaknem valamennyi ismert falucsúfolót „ráhúzták”. A Székelyföldhöz hasonlóan bővelkedik falucsúfolókban Szatmár, Palócföld, Csallóköz, Mátyusföld és az egész Dunántúl. Olykor egy-egy falu még nevének megváltoztatását is kérte, hogy szabadulni tudjon a csúfolódásoktól (Disznósd – Borsodszentgyörgy). A falucsúfoló több műfaj formájában jelentkezhet: a) általában egy epizódból álló anekdotikus szerkezetű rövid történet; b) szóláshasonlat; c) tréfás jelző; d) vers, rigmus; e) dal; f) hosszabb epikus történetté kapcsolódott több falucsúfoló együttese. A falucsúfoló, melyet az egyik sokat gúnyolt Veszprém megyei faluról (Gyulafirátótról) rátótiádának nevez a szakirodalom, több műfajhoz áll közel, így a szólásokhoz, → szólásformájú csúfolókhoz, → tündérmeséhez, → állatmeséhez. Ez utóbbiak több műfaji sajátossága megtalálható a falucsúfoló-történetekben, így a hármas ismétlődés, állandó jelzők használata, fokozás stb. Kapcsolatban van a → legendával és az → anekdotával is. A falucsúfolók elmondása nem a hagyományos mesemondó alkalmakhoz kapcsolódik, hanem a mindennapi érintkezés formái között is jut idő ezek elmondására. Igen elterjedt élő és népszerű műfaj, megtörtént esetekkel és vándor anekdotákkal napjainkban is gyarapodik, ismeretes az egész magyar nyelvterületen. A falucsúfolók elkészült magyar katalógusa kiadásra került (AaTh 1200–1349). (→ még: falusoroló) – Irod. Szendrey Zsigmond: Falucsúfolóink (Ethn., 1927); Berze Nagy János: Magyar népmesetípusok (I–II., Pécs, 1957); Bausinger, Hermann: Schildbürger Geschichter (Der Deutschunterricht, 13. Lg. 1961); Kovács Ágnes: A rátótiádák típusmutatója (Bp., 1966); Kryzanowski, J.: Sprichwort und Märchen in der polnischen Volkserzählung (Volksüberlieferung, Göttingen, 1968).
*
Csúfolók, tréfás és gúnydalok
A több rétegű dalcsoport egyike a legnagyobbaknak a magyar nyelvterületen. A szerelmi és katonadalok között helyezkedik el a számbeli aránya. A csúfolók hagyománya hosszú évszázadokra nyúlik vissza; a vágánsköltészet szókimondása, szilaj jókedve, a XVI–XVIII. századi deákos humor hatja át, és sok esetben kimutatható azzal való összefüggése.
A hármas cím egymáshoz közel álló, mégis különböző csoportokat jelöl, ezért nagyon nehéz lenne ezeket egységesen jellemezni. A lírai dalok egész sorára és sok-sok alkalomra kiterjeszthető fogalom, minden más népdal irányába meglehetősen nyitott.
Előadásukra vidám hangulatú társas összejöveteleken került sor, egyik követte a másikat. Egy-egy embercsoportot, lányokat, asszonyokat, legényeket, férfiakat, papokat és mestereket gúnyoltak ki találó és éles humorral. Ez a dalbeli bírálat elevenbe vágó, és sokszor nagyon kíméletlen, különösen akkor, ha a helyet, nevet a megfelelő módon helyettesítik, és ezzel a dalt aktualizálják. Mindebből az is látszik, hogy e dalcsoport számos tagja egészében vagy részleteiben rögtönzés.
Tartalmuk szerinti csoportosításuk csaknem lehetetlen, különösen akkor, ha még a paródiákat is ide soroljuk. A leggyakoribb formájuk az, amikor a lányok a legényt, illetve megfordítva kiénekelik, vélt vagy meglevő tulajdonságaikat elősorolják:
| {H-483.} A pusztai, a pusztai legényeknek |
| Nincsen pénzük, nincsen pénzük szegényeknek: |
| Bankóért nyul a zsebébe, |
| Tökmag akad a kezébe. |
Hódmezővásárhely (Csongrád m.) |
A városiak így csúfolták ki a többnyire szegényebb pusztai népet. Máskor meg nem az anyagi, hanem más tulajdonságait éneklik ki:
| Nem ér ez a legény egy szál vöröshagymát, |
| Ki a leány mellett összehuzza magát, |
| Összehuzza magát, eltátja a száját, |
| Verje meg az isten a málészájuját! |
Általános |
Természetesen a legények sem maradnak adósok, és bőven kifigurázzák a lányokat, különösen azokat, akik a legény után nagyon odavannak:
| A szentgyörgyi lányok tyukot ültettek; |
| Egy tyuk alá harminchat tojást tettek. |
| Harminchat tojásból csak egy kakas lett. |
| Szép szentgyörgyi lányok, mi lesz veletek? |
Sepsiszentgyörgy (Háromszék m.) |
A férfiak, asszonyok kicsúfolása sokszor erotikus vonásokat is tartalmaz, ami még csak kedveltebbé tette őket:
| Kukorica édes málé, |
| Majd menyasszony leszek már én |
| Ma menyasszony, holnap asszony, |
| Holnapután komámasszony. |
| Kukorica lisztes málé. |
| Öreg legény vagyok már én, |
| Csak az az egy reménységem: |
| Fiatal a feleségem. |
Általános |
| Töri a Mari a lencsét, |
| Várja a jó szerencsét! |
| Mikor viszik a padra, |
| Recseg a pad alatta. |
Pusztafalu (Abaúj m.) |
A vénlányok, az asszonyok mindig, minden korban s egész Európában a gúnyolódás céltáblái, így hát természetes, hogy a népdalok közül se maradnak ki, sőt a legtöbb éppen róluk szól:
| Párta, párta, fene ette párta, |
| Hogy a ménkü régen meg nem rágta! |
| Elszaggattam tizenhárom pártát, |
| Fene látta a gatyának a szárát. |
Nagymegyer (Komárom megye.) |
| Kiment a ház az ablakon, |
| Benne maradt a vínasszony. |
| Harminchárom foga híjja, |
| Mégis a babáját híjja. |
Nagyszalonta (Bihar m.) |
Természetesen a falu egyházi és világi vezetői sem kerülhették el a kigúnyolást, különösen a pap- meg a kántordalok visszatérő szereplői:
| Haragszom én arra szóra, |
| Ki a papot ugy megszólja, |
| Mert a papnak nincs bundája |
| Hideg a reverendája. |
| Heje-huja, hopp! |
| Haragszom én arra szóra, |
| Ki a mestert ugy megszólja; |
| A mesternek nincs kalapja, |
| Sapkában jár az utcára. |
| Heje-huja, hopp! |
| Heje-huja, szüröm ujja! |
| A cigány a nótám fujja. |
| Gyere, rózsám, táncoljunk hát, |
| Járjuk el a magyar nótát! |
| Heje-huja, hopp! |
A bírót ugyancsak megszólták, a dal társadalmi tartalma is világos, hiszen a bíró a jobb módúak közül került ki, így azokat támogatta:
| A kert alatt szürke ló, |
| Behajtotta a biró, |
| Úgy megrugta a birót, |
| Harmadnapra meg is hótt! |
| Szegény biró, de kár vót, |
| De jó huzó-vonó volt: |
| A szegénytől elhuzta, |
| A gazdagnak odaadta. |
| Örüljetek, parasztok, |
| Megholt a ti birótok! |
| Amit nem gondoltatok, |
| Kipótolta a ti szürke lovatok. |
Szend (Szabolcs m.) |
Az egész országban ismerik ezt a műfajt. A legtöbbet Erdélyből és az Alföldről gyűjtöttek belőlük. Nem mintha ezeken a vidékeken a humor erősebb lenne, hanem minden valószínűség szerint a gyűjtés egyenetlensége okozza ezt a látszatot.
A fentiekben természetesen a magyar népdalnak csak néhány csoportját mutattuk be, de legtöbbjükre csak utalni tudunk. Így elhagytuk a bölcsődalokat, a gyermekmondókákat és játékdalokat, a verses mondásokat, a találós meséket, párosításokat, a verses szerelmi leveleket, a vőfélyverseket, a lakodalmi énekeket, a táncdalokat és táncszókat, a köszöntőket és ünnepi dalokat, a bakternótákat, a koldusénekeket, a vásári kikiáltásokat és árusdalokat, a siratóénekeket, a vándordalokat. Ezek egy részével a szokások tárgyalásakor foglalkozunk. Felsorolásukat csupán azért tartottuk fontosnak, hogy a magyar népdalok változatosságát ezzel is érzékeltessük.
Ha végül a magyar népdalokat, mintegy összefoglalásképp, általánosságban akarjuk jellemezni, a magyar népdal sajátos nagyvonalúságát, tisztaságát, a mondanivalóiban művészi egyszerűséget és ezen {H-485.} keresztül az élet, a társadalom sokoldalú, bonyolult művészi kifejezését kell kiemelnünk. Nem egy magyar népdal egyetlen négysoros strófán keresztül elénk tudta állítani az egész akkori magyar társadalmat. Látszatra mégis mindig az egyén, az én problémáját mondja el, az egész közösség érzelmi állásfoglalását, indulatait, szenvedélyeit, gondolatát, értékítéleteit rendszerint ezen keresztül fejezi ki. A népdalban az egyén hangján is egész közösség szólal meg, ezért az „egyéni” és „közösségi” kifejezés a magyar népdalköltészetben végső fokon elválaszthatatlan.
*
Csúfolók -Házasodjon meg az úr,mert az úr már vén kandúr!
A csúfolók hagyománya hosszú évszázadokra nyúlik vissza . Az egész országban ismerik ezt a műfajt. A legtöbbet Erdélyből és az Alföldről gyűjtöttek belőlük, bár máshol is bőven kellett legyenek, csak nem gyűjtötték össze.Tartalmuk szerinti csoportosításuk csaknem lehetetlen, különösen akkor, ha még a paródiákat is ide soroljuk. A leggyakoribb formájuk az, amikor a lányok a legényt, illetve megfordítva kiénekelik, vélt vagy meglevő tulajdonságaikat elősorolják.
Fiúk és leánykák csúfolódója:
A képen a gyerekek nem csúfolódnak, de igen szépek…Lányok és legények csúfolódója:
A lányok így csúfolódtak:
A pusztai, a pusztai legényeknek
Nincsen pénzük, nincsen pénzük szegényeknek:
Bankóért nyúl a zsebébe,
Tökmag akad a kezébe.
A legények sem maradnak adósok, és bőven kifigurázzák a lányokat, különösen azokat, akiket a legények után igen evett a penész:
A szentgyörgyi lányok tyukot ültettek;
Egy tyuk alá harminchat tojást tettek.
Harminchat tojásból csak egy kakas lett.
Szép szentgyörgyi lányok, mi lesz veletek?
Nevekhez kapcsolódnak a legismertebb csúfolódók:
Balázs – megcsípett a darázs
Jucika -:- karmoljon meg a cica
Zsuzsika – megszólalt a muzsika
Zsuzsika – neked szól a muzsika
Gézuska – mit hozott a Jézuska
Ákos – mákos
András, zörög a padlás.
Leesett a kóbász, megötték a macskák.
Aladár,
Kilenc kutya, hat agár.
Aladár-baladár,
Neked tojik a madár!
Anna,
Csípjen meg a hangya!
Anna,
Kiborult a kanna!
Anna,
A feje kanna!
Ádám, Éva,
Két szem szilva!
Ádám, Éva,
két szem szilva,
Ábrahám!
Ádám,
Hol a ládám?
Ágnes, mágnes!
Ákos, mákos!
Balázs,
Csípjen meg a darázs!
Béla,
Vigyen el a héja!
Béla-héja, vastaréja!
Béla,
Vörös, mint a cékla!
Boris, Bori, Borbála,
Vizet visz a csordára.
Böske,
libaseggit kösd be!
Böske,
Háromlábú szöcske!
Dénes,
Kisült már a béles!
Dezső,
Csepereg az eső!
Dezső,
Mozog a háztető!
Elek,
Sose lesz meleg!
Elemér,
Csípjen meg a kisegér!
Erzsem-berzsem, borstörő,
Macska farkát tekerő.
Eszter,
Haja kender!
Eta-beta, cigaretta,
Beleesett a moslékba!
Giza,
Szecskás a búza.
Guszti,
fáj a fogam, húzd ki!
Gyula,
miért vagy olyan mulya?
Gyurka,
kell egy darab hurka?
Gyurkó,
kell murkó?
Ignác,
engem többet nem látsz!
Ildikó,
rúgjon meg a kiscsikó!
Jankó,
pipadohányzacskó!
János,
füstölög a város!
János bácsi,
csi-csi-csi.
Mondja meg,
Hogy mi csípi.
Jóska,
levelet hozott a posta!
Jóska,
bebújt a tyúkólba!
Megfogott egy kislibát,
kitekerte a nyakát.
Juliska,
jó a tejes puliszka?
Katica,
karmoljon meg a cica!
Lackó,
pipadohányzacskó!
Lajos,
az élet bajos!
Lenke, ügyetlenke!
Máris,
hol a bugyelláris?
Miki,
Jól nézünk mi ki!
Vak Pali, vak Pali,
Vak, vak, vak,
Neki ment az ablaknak.
Péter,
szalad a nagy késsel!
Rebeka,
dróton jár a dereka!
Rebeka,
dróton jár a dereka!
Aki aztat meglátja,
Tátva marad a szája! Ááá!
Sándor,
kenyírhajír táncol,
Szalonnáír pityereg,
Cigányjányír kesereg.
Sándor,
Gatyába táncol!
Sinyi-Sanyi sapka,
Mit eszik a macska?
Egeret, bogarat,
Mindenféle madarat!
Vince,
Hol a boros pince?
Vince,
teli van a pince!
Zoltán,
Lovagol a bolhán!
Zoltán, Zoltán,
Nem fázol tán?
Árulkodó Júdás,
Kell egy hímes tojás?
Árulkodó Júdás,
Kell egy seggberúgás?
Örzse, Börzse, kötött rőzse, bebújott a
kemencébe.
Kiégett a szoknya széle, nem mehet a
mennyegzőbe.
Jóska, Jóska, köll-e neked sóska?
Hallod, rózsám, Katika, kell-e doktor
patika?
Ha kell doktor patika, gyere csak a
karomba!
Sanyi, Sanyi sapka, mit eszik a macska?
Egeret, bogarat, mindenféle szamarat.
Ágnes, szeme mint a mágnes.
Vince, telik-e a pince?
Telik bizony békával, edd meg Vince kanállal.
Eszter, peszter, lóg a pendely.
Pisti, sütőajtót nyisd ki!
Ha kinyitottad bújj bele, onnan nézzél kifele!
Ilona-bilona, bakkecske, háromlábú
menyecske.
Zoli, Zoli, Zoltán, tököt visz a hátán.
Ha nem bírja, leteszi, földhöz vágja, megeszi.
Anna, tele van a kanna.
Jancsi, bent a macska hajtsd ki!
Magda, olyan mint a labda.
Gyuri, Gyuri Gyurka, málékásás hurka.
Feri, Feri, fecseri, macska farkát tekeri.
A férfiak, asszonyok kicsúfolása sokszor igen huncut vonásokat is tartalmaz, ami még csak kedveltebbé tette őket -kedveltek még ma is:
Kukorica édes málé,
Majd menyasszony leszek már én
Ma menyasszony, holnap asszony,
Holnapután komámasszony.
Kukorica lisztes málé.
Öreg legény vagyok már én,
Csak az az egy reménysége
Fiatal a feleségem.
A vénlányok, az asszonyok mindig, a gúnyolódás céltáblái, így hát természetes, hogy a népdalok közül se maradnak ki:
Párta, párta, fene ette párta,
Hogy a ménkü régen meg nem rágta!
Elszaggattam tizenhárom pártát,
Fene látta a gatyának a szárát.
Kiment a ház az ablakon,
Benne maradt a vénasszony.
Zsupot kötött a hátára,
Úgy ballagott a vásárba…
Tánczos Erzsébet
Forrás:
http://www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/32499/gyermekdalok/kiment-a-haz-az-ablakon-zeneszoveg.html
http://mek.oszk.hu/02700/02789/html/136.html
http://kompetencia-oviban.blogspot.hu/2011/02/farsangi-lakodalmas.html
http://mek.oszk.hu/02900/02902/02902.htm
http://www.sulinet.hu/tanar/kompetenciateruletek/ovodai_neveles/dokumentumok/nephagyomany.pdf
http://adattar.vmmi.org/fejezetek/510/10_csufolok_es_jatekserkentok.pdf
http://mek.oszk.hu/01900/01905/html/index2016.html
http://szitakoto.blog.hu/2011/06/17/kepzelni_lehet_varazsige_jatek_jamborne_balog_tunde#comment-form
Punykó Mária, P. – Hutterer Éva: Egyedem, begyedem tengertánc
Kárpátaljai gyermekmondókák