Boldogság és életbölcsesség Boldog-boldogtalan emberek életminőségei

Az önsorsrontó/javító ember – XVIII.

Írta: Nagy Jenő · 2025. július 13.

kb. 30 perc olvasás

Eugéniusz:

Az önsorsrontó/javító ember – XVIII.



Életminőség vizsgálódások

Egy mondat a bölcs vagy balga,

és boldog vagy boldogtalan lélekről

Régi intelmek/bátorítások magyarán



Táltos paripa vagy állatorvosi ló

Isten édes gyermeke – ördög/sátánfajzat

Édenkert-aranykor vagy a vaskori poklok

Ön-sorsjavító vagy rontó típusok példatára



Talált, kapott, szerzett/vesztett életkincstár

Szellemi, lelki, testi és társas életek/halálok

Szándékok-következmények és okok-okozatok

(Elvek/tettekðmagatartásokðjellemekðsorsok)



ARANY JÁNOS

RÓZSA ÉS IBOLYA

Népmese

1847

Egyszer hol volt, hol nem – régecskén lehetett,

S az óperenciás tengeren túl esett, –

Volt egy öreg király a tündér világba’,

S egy vén felesége, a vasorru bába.

Házoknál temérdek kincs hevert rakáson,

Csűrben, kamarában, pincében, padláson:

Sok darab gyémántba, mint egy száraz lófej,

Szolga és szolgáló csakugy bukdosott fel.

De ami legdrágább gyémánt vala nálok

Az nem volt egyéb, mint szép eladó lányok:

Apjának édes, de anyjának mostoha

Gyermeke, a tündér hajadon, Ibolya.

Mint a kis ibolya, mely nő bokor alján,

Szemérmetes arcát fű közé takarván;

Úgy virult rejtekben, – nem jártak a lányhoz,

Fúvó szél is alig fért az ablakához.

De mint ibolyácska, hiába nem látni,

Messze birja kedves illatát bocsátni:

Úgy futott szép híre tündér Ibolyának:

Kezére királyok, hercegek vágyának.

Megirígylé tőle álnok mostohája;

Bémene urához, s így beszélt hozzája:

„Apjok! úgy-e bizony, hogy már ide s tova

Eladó leány lesz ez a kis Ibolya?”

Dümmögött, s fejével vágott a vén ember:

„Hej biz’ – úgymond – felnő a leány, mint kender!

Ő ugyan szűkében nincsen a kérőnek:

Tudj’ a szösz, melyiket is fogadjam vőnek.”

Erre szólt az asszony: Hátha, lelkem, hátha

Még ma minden kérőt szépen elbocsátna:

Hogy a mi leányunk nem olyan kivető;

Maga jőjön érte az igaz szerető.

„Maga jőjön érte, s nagyra vesse fejét,

Ha Ibolyát kéri, a fiatal cseléd:

Három nehéz munka lesz nyakába mérve,

Ha kidűl belőle, halál az ő bére!”

Ráhagyá az apjok, mert úgy volt kapatva,

Mivel a vasorru őtet ugy kapatta, –

Királyfiak jöttek, nagy hatalmasságok:

De fogukat mind ott hagyá ő nagyságok.

Végre egy királyfi, kinek neve Rózsa,

Eltekinte arra, csak látogatóba;

Ismerős volt apja az öreg királlyal,

Mert egy arany erdőn makkoltak a nyájjal.

Hm! ha tudta volna a vasorru bába,

Mi forog Rózsának az esze ágába’…

De jó hogy most egyszer rövidebb az esze,

Nem lett volna máskép belőle szép mese.

II.

Rózsa nem úgy kezde hozzá, mint a többi.

„Minek ezt, gondolta, az orrukra kötni?

Hiszen egyik öreg sem lesz feleségem,

Nem kívánja őket semminémü részem.”

Alig győzte várni, hogy jőjön az este;

Jött az egyszer aztán, mert az éj kergette;

A király, mint tegnap, jót öblinte torkán,

Szengellér’ hegyén járt a másik boszorkány.

Rózsa sem rest, kapja, fordul egyet, térül;

Leold egy nagy létrát a ház tetejérül,

A lány ablakához odatámasztotta,

Ablak-karikáját halkan kopogtatta.

Hej, megrettent volna most a kis Ibolya,

De a tündérek nem ijednek meg soha;

Odament, kinyitá ablaka fiókját,

S alig pillantá meg, megszerette Rózsát.

Rózsa pedig tüstént a szívéhez kapott,

Attól félt kiugrik, noha csak múlatott,

Táncolt, örömében verte a bordáit,

Mint betyár a csárda folyó-gerendáit.

Hallgattak, pedig hej beh könnyü lett volna

Szóhoz jutni! – Végre megszólamlott Rózsa:

„Ibolyám, gyer hozzánk; bizony meg nem bánod;

Szedek a kertünkben neked szép virágot.”

Mond Ibolya: „Minek olyan messze menni?

Van a mi kertünkben: ott is lehet szedni. „

Akkor hallgatott, még ezt a szót is bánta:

Pedig vágyott lelke Rózsa virágjára.

Felelt neki Rózsa: „No, megnyugszom ebben:

Van egy szép virágszál a ti kertetekben,

– Otthon a miénkben csak annak nincs párja -:

A kerek világnak legszebb Ibolyája!”

Azzal kis kacsóját balkezébe fogta,

Sokszor a jobbikkal végig símitotta,

S nézett a szemébe, soká, mintha benne

Bitangul behajtott szíveket keresne.

És a nagy kék szemek, mintha orgazdának

Éreznék magokat, el-elfordulának.

Rózsa faggatódzott: „Ugye, haragszol rám?”

Ibolya susogta: „Miért haragunnám!”

„No hát adj egy csókot, kérlek barátsággal!”

„Igen – mond a lyány – de csak üvegen által…”

Ugy ám! egyet-kettőt ablakon keresztül,

De majd száz- meg százat amúgy mindenestül.

III.

Telt az éj azonban, és feljött a kis hold,[*]

Rózsa Ibolyához akkor ekképen szólt:

„Ibolyám, szerelmem, szívem legelője!

Egyet mondanék én, kettő lesz belőle.

„Embertől soha én még meg nem ijedtem:

De tátossal víni nincs egy szikra kedvem.

Azt mondják, a nyílnak tenyerét kitartja,

Hozzá vág az ember, s elolvad a kardja.

„Tudom, ha megkérlek, oly nehéz dolgot ád

Az a sütni való boszorkány mostohád!

Így veszének el sok hercegek, királyok,

Intésemre szolgál szomorú példájok.”

„Jöszte hát, virágom, ibolya, tulipán!

Arany zabot eszik Szellő jó paripám,

De egyék majd otthon: jer, nyeregbe veszlek,

Apád birodalmán reggelig túlteszlek.”

Válaszolt Ibolya: „Szívem szép szerelme!

Szöknöm éjnek éjén válna szégyenemre.

Eredj, kérj apámtól; minek elcsüggedni?,

Igaz szerelemnek nincsen nehéz semmi!”

„Igaz szerelemnek nincs lehetlen semmi!”

Monda Rózsa bátran – „eb fog elcsüggedni:

Holnapi nap, mely már neveztetik mának,

Megkérlek apádtól, életem párjának.”

Így felelt, és nézte milyen az ég alja:

Látta, hogy már szépen szőkéllik hajnalra;

Ada egy csókot a lyánynak, elmenőre,

Hogy akár huszonnégy telt volna belőle.

p 1

p Fajgyűlölő

p Szükséged van

p lenézett, megvetett emberképre,

p hogy így szürke, meghunyászkodó,

p robotos-vegetáló életed magasztaljad,

p hisz tee már attól különb valaki vagy,

p hogy másmilyen vagy!?

p Ál-

p érdem

p Arra vagy büszke,

p hogy te nem vagy leszbikus,

p pedig ez nem a te érdemed,

p hiszen nem is volt kísértésed

p Pl. nem is voltál éveken át

p egyneműek közé zárva stb.

p Tréfa

p Rosszul

p sült el a tréfád –

p nagy bajt okoztál vele..

p Áldozatod katonai büntető-

p osztagba került temiattad…

p Emiatt azután egyszer s mindenkorra

p kiiktatnád életedből a humor dimenziót!?

p Vagy azon ügyködsz, hogyan állja bosszút?

p (lásd Milan Kundera Tréfa című regényét…)

p Teátrális

p Minden mozdulatod

p szándékoltan hatásvadász

p Úgy lépsz be egy társaságba,

p mint egy operaénekes a színpadra

p Ripacskodsz, pojácáskodsz,

p előadod magad, pózolsz stb.

p Ajándéklét

p Ajándék lónak ne nézd a fogát?

p De hát akkor miért panaszkodsz annyit?

p Miért vagy két lábon járó teleírt panaszkönyv?

p A szobád négy fala, a világ négy sarka csak panaszfal?

p Ajándék minden nap – életed a halálra ráadásul kaptad!

p A sok panaszkodásal meg csak bevonzod a nyomorod…

p (és elveszed erőd, időd, figyelmed életed javításától)

p Alvás-

p zavaros

p Félsz elaludni!?

p Rettegsz az álmaidtól,

p mert az álmok nem hazudnak,

p az álmaidat nem tudod éber,

p ún. józan ésszel kontrollálni

p Ezért van, hogy ébren kerülöd

p a játékot, a borozgatást stb. stb.,

p amikor önfeledt állapoba kerülhetnél…

p Ábrándozás

p az élete megrontója

p A bírhatót eladod álompénzed…

p A sosem volt múltba, fantaszta jövőbe vágyva

p elmész a házad táján levő aranybánya, és a

p tálcán kínált egyszeri nagy alkalmak mellett

p Jó anyák…

p Jószándékkal kövezett út a pokolba

p Ahogy pl. egy édesanya elrontja egykéjét,

p érzelmileg zsarolva, jól magához láncolva,

p a felnőtté válástól amúgy is rettegőt infantilizálva

p Csapda

p Rossz vásár

p Aki a létbiztonsága

p miatt lemond a szabadságról,

p és pl. a mamahotelben marad, vagy eladja lelkét,

p az egy idő után a viszonylagos jólétét is elveszíti,

p s már nem lesznek eszközei, hogy azt visszanyerje…

p (ez történt pl. ’56 után történt a magyar emberekkel?)

p Büntethetetlen

p Büntethetőséget kizáró ok

p Ha pl. kisgyerek vagy, beszámíthatatlan vagy!?

p De ha most/soha nem akar felelősségre vonható lenni,

p akkor a szabadságodról is időlegesen/végleg lemondott,

p és el kell szenvednie a gyámságot, a gondnokságot,

p Legrosszabb esetben még azt is, hogy diliházba zárják…

p (ott gumiszobába zárva csak magában tehet kárt…)

p Nem

p mentség!

p Nem védő, de vádló

p A részegség, az illuminált állapot

p nem enyhítő, de súlyosbító körülmény,

p hacsak nem erőszakkal itattak le téged.

p De ha önként csináltál magadból őrültet,

p akkor fizethetsz évtizedekig gyerektartást,

p vagy ülhetsz éveket börtönben megrontásért…

p (+ még a pedofilnek „járó” cellatársi bánásmód)

p Elesett

p Esek és kelek, ha még tudok

p „Vigyázz, aki állsz, hogy el ne essél!”

p Pofára esni – hasra esni – hanyatt esni

p A felfuvalkodott egyszer győző, örök vesztő

p Úgy hiányzott neki, mint üveges tótnak a hanyatt esés

p Folyton az eget bámuló, aki elesik az első göröngyben…

p Hiperaktív

p pótcselekvő

p Ami nehezen és lassan változhat

p és amire neked csekély a befolyásod,

p mint amilyen pl. a politikai rendszer,

p azzal foglalkozol gondolataidban/társaságban.

p De ami akár egy döntéssel holnaptól változhatna,

p és ami egy ugrást jelentene életminőségedben,

p pl. az élethazugságaiddal való szembenézés,

p azt elmismásolod, vagy örökké halogatod stb.

p Az ördög bibliája

p Szerencsejátékosok szerencsétlensége

p Szenvedélybetegek – póker, makaó, ulti, tarokk

p Elkártyázott vagyonok és becsületbeli adósságok

p Tizenkilencre még egy lapot kérni – hazardírozás…

p Ha nem profi/csaló, hamiskártyás, akkor tuti veszt

p (az előbbi meg a lelkét, de olykor a szabadságát is…)

p Veszélyes

p sugárzások

p A boldog ember az sugárzó,

p De a boldogtalanság is fertőző

p (mint ahogy az unalom és az ásítás is az –

p És ahogy a mondás tartja: egy bolond csinál százat)

p Analfabéta

p Hiába van kezedben a végrendelet,

p mely jó fordulatot adna sorsodnak,

p ha nem tudod a szöveget elolvasni,

p vagy nem érted annak jogi nyelvezetét…

p Akkor az csak egy összepiszkolt papírdarab

p Nem mindegy

p Nyelvtudás-hiányos

p Amnézia vagy amnesztia

p Internátus vagy internálás

p Megörülni vagy megőrülni

p Örvendő lány vagy örömlány

p Együttmunkálkodó vagy kollaboráns

p Felfüggesztenek vagy felakasztanak…

p Stb.

p Nyelő

p Nyögve nyelős

p Se lenyelni, se kiköpni

p Megakad a torkán, s megfullad

p Mindent lenyel/megetetnek vele

p Még az élő békát is lenyomják torkán

p Befolyásolható

p Mint egy szivacs, vagy nádszál

p Mindig annak a véleményét osztja,

p akivel éppen a legeslegutoljára beszélt

p (vagy mindenben a véleményvezér szavát szajkózza)

p Kivétel

p Ő nem általánosít

p Amíg ő nem halt meg,

p addig nem hiszi el, hogy

p ő is, mint mindenki, egy halandó lény

p Így váratlanul, készületlenül kel az utolsó útra,

p és későn döbben rá, hogy mi minden maradt ki neki…

p Maga-mentő

p Nem ülteti el a magot,

p nem meri élni a maga életét,

p mindentől óvja/kíméli magát,

p így hetvenszeres termés helyett

p még az az egy mag is elpusztul…!

p (aki menteni akarja életét, elveszíti azt…)

p Bűnbak

p Nincs bátorsága

p a kritikus önvizsgálatra,

p helyette intenzíven bűnbakot keres,

p akire minden bűnét rá lehet olvasni,

p és ami átmenetileg meg is nyugtatja –

p majd mehet minden tovább a rossz vágányon,

p lefelé gyorsulva a lejtőn a szakadék felé…

p Álomfejtő

p Vagy nem foglalkoznak álmaikkal,

p mintha azokhoz neki semmi közük sem lenne,

p avagy belepistulva tényleg szó szerint értik azokat

p Ill. naponta „szakértőkhöz” rohangálnak a megfejtésért…

p Öngyilkos

p Hullához kötözve

p A nagy szent könyvek

p holt betűihez bilincselve

p rohasztják el magukat az emberek

p (mint anno az etruszkoknál a kínhalál:

p az elevent a holthoz erősítve hagyni elrohadni)

p Dologházi robot

p Embertelenítő munka

p Olyan a jelenlegi munkád,

p ami pár év alatt leamortizál,

p testcsonkító és lélekölő, szellemirtó,

p s ha elhasználódsz, akkor eldobnak,

p mint egy kicsavart citromot…

p És te mégsem mersz váltani!?

p Vendég-

p barátságtalanság

p Vendégségbe hívnak,

p de úgy bánnak veled

p mintha ingyen-konyhára jöttél volna,

p potyaleső éhenkórász a neved, és s még

p ahhoz is feltételt szabnak, hogy odalökjék

p neked a kegyelem-kenyeret. Például:

p az ő szájuk íze szerint el kell

p hangosan mondani egy imát…

p Tantaluszi kín

p Úgy, oly rafináltan kínoznak,

p hogy a terített asztal mellé ültetnek,

p ahol mindenki jóízűen falatozik,

p s neked semmit sem adnak,

p sőt gúnyolódnak rajtad,

p vagy még meg is aláznak:

p pitiztetnek, el is húzzák a mézes

p madzagot, de csak majdnem adnak…

p Bürokrata

p A hivatal packázásai –

p a bürokrácia labirintusai…

p Amikor majd’ minden engedélyhez kötött,

p és majd’ minden ügyintéző korrupt vagy hanyag,

p vagy túlbiztosítja magát, nem ismer méltányosságot…

p Az

p ember

p nevető lény

p Kötelező nevetni

p a főnök bugyuta vagy

p gonosz viccein, tréfáin,

p amit kollegád rovására süt el

p Aki nem elég hangosan kacag,

p az majd megnézheti magát, fizetését stb.

p (amikor az, ami a jó, az életben

p az egyik legjobb dolog lehetne,

p éppen az lesz a legrosszabb…)

p Rádöbbenés

p Kitől tudod meg

p a szomszédoktól, vagy

p iskolatársaidtól kell megtudnod,

p te egy úgynevezett „zabigyerek” vagy,

p – törvényes házasságon kívül születtél,

p ismeretlen akart maradni apád, anyád is -,

p akit nevelőszülők fogadtak örökbe

p (ugyanez állhat pl. zsidó mivoltodra is,

p amit ezért valami szégyellnivalónak tarthatsz…)

p Radír –

p tiszta lap…

p A liberális/kommunista fejlődés-kép

p A múltat – úgymond – végképp eltörlik,

p Mindent a nulláról, teljesen újrakezdenek

p Aki előttünk élt, az mind csak hülye lehetett,

p Ami korábban történt, az maga volt a pokol

p (csak a legrosszabb hagyományokkal tesznek kivételt,

p azokat nagyonis életben tartják, sőt: meg is erősítik stb.)

p Otthontalanság

p Életveszélyes(sé nyilvánított) épületben.

p Vagy a kilakoltatás Damoklész kardja alatt „élni”.

p Vagy kényszertársbérletben egy idegen családdal

p Vagy a halálos ellenségeddé vált, elvált feleséggel

p Vagy a beszállásolt megszálló katonasággal,

p aki a nemi nyomorukon is enyhítenének…

p stb. stb.

p A

p mechanikus

p másolás kockázata

p Éjszaka átvág a púpos a temetőn,

p egyszer csak elé ugrik egy kis törpe,

p s megkérdi a púpost:

p – Mi van a hátadon púpos?

p – Egy púp

p – Kell az neked?

p – Nem.

p A púpos hirtelen felegyenesedik,

p s boldogan sétál keresztül városon.

p Szembejön vele a sánta,

p akinek elmeséli mi történt.

p A sánta fejvesztve rohan a temetőbe,

p elé is odaugrik a törpe.

p – Mi van a hátadon te sánta.

p – Semmi…

p – Akkor nesze itt egy púp!

p x

IV.

A király megértvén mibe’ fárad Rózsa,

Nagyon megsajnálta, s ilyeténkép szóla:

„Jaj fiam, fogadj szót: e dologrul tégy le;

Ugy jársz mint a többi; mit érsz aztán véle!”

Rózsa nem felelt rá, csak megrázta fejét,

Azzal mutatá ki, hogy nem kell a beszéd.

Kapott a vasorru ezen, a rossz pára,

S kiszabá a munkát jövő éjszakára:

„Látod azt az erdőt? fáját mind levágod,

Eke-taligának, szekérnek csinálod,

Felszántod, beveted földjét gabonával:

S tisztelkedel holnap búza-kalácsával.”

Rózsa csak nevette gondolá, kötődnek;

Később tudta meg, hogy hej dehogy kötődtek!

Éjfélig a dolgot mindenkép fontolta:

Akkor Ibolyához ment, s elpanaszolta.

Csak mosolygott a lyány: „Hát egyéb baj nincsen?

Fekügy’ le, alugyál, Rózsa édes kincsem;

Sose búsulj: mire feltetszik a hajnal,

Kisül a kalács is, gyúrva tejjel, vajjal.”

Azonképen történt. Rózsa, mihelyt látott,

Vitte cintányéron a fejér kalácsot.

Kinéz a vasorru, nem hisz a szemének:

Az erdő sehol sincs! megöli a méreg.

Parancsolá mostan: „Azt a nagy hegyet, ni!

Sziklástul, kövestül el kell egyengetni,

Szőllővel berakni, sőt borából reggel

Kóstolót is hozni, egy vagy két üveggel.”

Akkor éjjel Rózsa – azaz hogy helyette

A tündér leányzó – ezt is elkövette. –

No, ez eddig jól van; de van egy még hátra:

S már ott maga kell ám a legény a gátra.

„Három vad paripa lángot fú, tüzet hány:

Ha megűli Rózsa, úgy övé lesz a lyány;

De ha meg nem birja űlni és nyargalni,

Kegyetlen halállal kell neki meghalni!”

A fiú e dolgon újra elbusúla:

Nincs Istentől a ló, ki a lángot fúja,

Most Ibolya sem tud segitségül lenni.

Elment hozzá mégis, mintegy búcsu-venni.

Biztatá a kedves: „Ne légy olyan gyarló,

Lovagot, ki bátor, nem gyaláz meg a ló;

Nesze egy sarkantyu, kösd fel a bokádra,

S pattanj rájok úgy, mint önnön paripádra.

„Édes apám lészen az első paripa:

Ezt nagyon ne zaklasd, nem övé a hiba;

De a mostohámat, ki középső lészen,

Sarkantyuzd, zabolázd, ugrasd meg keményen.

„Harmadik paripát könnyü eltalálnod:

Jó lelkedre bízom, hogy’ kell vele bánnod”.

Végezte mosolygva; Rózsa elértette,

A leány tanácsát pontosan követte.

Vagy hármat került az első paripával,

Mint törött tojással, bánt öreg ipával;

De a másodikat bezzeg jól elnyúzta:

Ugratta, ütötte, vérig sarkantyúzta.

Hogy leszállott róla, üstökébe ragadt,

S úgy megráncigálta, hogy kezébe szakadt.

Akkor a fejéhez vágta vas kantárát:

Így fizette vissza jó’karatja árát.

Végre szép-kimélve űlt a harmadikra,

És annyit se bántá, mint egy morzsa-szikra;

Nem soká, leszállott, szolgálni körűlte;

Selyem kendőjével szépen megtörűlte.

Reggel a banyának feldagadt a képe

S mindenütt meglátszott a lovaglás kéke:

Jaj, ha szegény Rózsát új veszélybe ejti!

Farka vágását a kígyó sem felejti.

Rózsa eljött, kérni a menyasszony-ágyat;

„Nos, tiéd Ibolya; ennyi volt a vágyad” –

Szólt a vén boszorkány – „de egy fél tapot se’

Viszed innen a lyányt, fiú, engem uccse!”

Rózsa fejét falba így sem igen verte,

De a lyány sejté, hogy kutya van a kertbe:

„Jaj, szerelmem Rózsám, szökni kell a háztól:

Sohasem maradsz meg álnok mostohámtól!”

Felelt a legény: „De hogy-mikép szökhessünk:

Ha kiált nevünkről, ki felel helyettünk?”

(Mert, hogy ne felejtsem, mindig kiáltoza

A mellékszobából, hogy: Rózsa! Ibolya!)

„Aztán meg, ha én most paripámér’ mennék

Nappal, a cselédek könnyen észrevennék.”

„Kell is az – mond a lyány – itt ez a szűr, vedd rád:

Ha apám anyám nem – benne más meg nem lát.”

Monda, és tűt vont ki piros kendőjéből,

Piros vért eresztett kis-ujja hegyéből,

Három csöppet ejtett asztal szögletére;

Rózsa is; sötétebb volt a Rózsa vére.

Akkor elillantak. Benn meg a mostoha

Csak kiált: „Ott vagytok, Rózsa, hé, Ibolya?”

És a három-három csepp vér az asztalon:

„Itt vagyunk!” felelte vékonyan, vastagon.

Végre, hogy felszáradt, a vér elhallgatott,

Látja is a vén tűz a nyitott ablakot:

Nosza mindjárt tudja, s küldi az öreget:

Hozza, föld alól is, a szökevényeket.

Ezalatt jól elment Rózsa Ibolyával,

Nem sokat törődtek már a vén banyával,

Egyszer mond Ibolya: „Nézz hátra, ugy tartom,

Jön apám utánunk: lángol a jobb arcom.”

Rózsa hátratekint, de nem lát egyebet,

Csak egy sárkányforma fekete fölleget.

„Jaj, apám, apám az,” a leányka mondá,

„Majd elér; megállj csak: hogy’ tegyük bolonddá?

„Igen: én itt egy nagy szél vetéssé válok,

Belőled meg egy vén aratót csinálok,

Majd felelj, ha kérdi: ezt s ezt nem sejtetted?

Igen, még mikor ezt a vetést vetetted.”

Elsűlt a hazugság, a király’ elhitte,

Asszonyának a hirt azonképen vitte.

Felcsattan a sátán: „Jaj, világ bolondja!

Hiszen Ibolya meg Rózsa volt az” mondja.

Szidta mint a bokrot. A királyi száj, szem

Elmeredt, s mentségül ennyit monda: „Há’jszen!…”

Visszaküldék nyomon, és hogy szabadúlhat,

Ugy örül szegény, hogy elfogná a nyúlat.

És mint szénahordó a szénás szekérre,

Felhasalt egy felleg puha tetejére;

Nézett jobbra-balra; de vetést nem látott,

Csak egy folyóvizet, meg egy rónaságot.

Kidűlt-bedűlt malmot a folyón talála,

Őszöreg molnárja a zsilípen álla,

Sohajtott a vízre, hogy elhagyta árkát,

S kőhajításnyiról csúfolá a bárkát.

Kérdi a molnártól: „Hallja-e kend, földi:

Egy legényt s leányt nem látott erre jőni?”

„Ühűm! mikor ezt a rossz malmot csináltam”,

– Felel a vén molnár – „azóta se’ láttam.”

A király e hírrel megint visszatére.

Most szállt még az áldás csőstül a fejére!

Minek el nem mondta a vasorru bába!

Megraká s belökte a kályha zugába.

Akkor maga úti készülethez látott,

Szénvonót kerese, pemetét, lapátot;

Farkat és két szárnyat kötözött belőle:

Még a vén király is visszaborzadt tőle.

p 2

p Túsz

p Ha elrabolnak

p és pénzt vagy életet alapon

p váltságdíjat követelnek érted,

p és egy levágott ujjad küldik el,

p hogy hitelesítsék a levelüket,

p de az apádnak több bizonyíték kell…

p Előre!

p A vezetőd

p és szellemi elited

p nem a saját bőrét viszi a vásárra,

p Inkább a te farkaddal veri a csalánt?

p Kínzó-

p mester

p Csak az, aki közelről

p és régóta ismer engem,

p az ismeri érzékeny pontom.

p És ráadásul: ha velem él, akkor

p minden nap ki vagyok neki szolgáltatva

p s ráadásul tőle pont az ellenkezőjét várom…

p Áldozat

p vagy tettes

p Úgynevezett

p kabátlopási ügybe keveredni…

p Annyi idő után már nem is tudni,

p hogy téged loptak vagy te loptál…?!

p Szép

p új világ

p A homoszexualitást

p sokáig üldözték, tiltották,

p majd megengedték, ma meg

p szinte már támogatják, ajánlják is,

p Azt is megélhetjük majd, hogy

p egyszer kötelező lesz…?

p Hiányzó hős

p A férfiak akkor is, ott is

p lapulnak, mint szar a fűben,

p amikor éppen legény kell, kellene a gátra…

p Amúgy meg fölöslegesen-károsan brahiból,

p virtusból, fogadásból, imponálva stb. hősködnek…

p Tűz

p van,

p babám!

p És még őt,

p a más által lopott

p disznósajt becsületes

p visszaszolgáltatóját sújtja

p a cinkosan lopó dolgozó nép megvetése…

p Csak

p majdnem

p Csak majdnem érted el a vonatot

p Csak majdnem költöztél kertes házba

p Csak majdnem született meg a gyereked

p Csak majdnem írtad meg életed nagyregényét

p De végül mégsem, mindig éppen lemaradtál róla –

p késve döntöttél, indultál, próbálkoztál…feladtad!

p A láthatatlan ember

p A mimikris kaméleon rokona…

p Aki vészhelyzetben terepszínű tárgy lesz,

p annyira beleolvad az adott környezetébe…

p De ő úgy is marad – annak elmúltával

p se változik vissza – ő úgy is marad,

p elbújt és neki nem ér a neve…

p (és lehet/lesz SM beteg…)

p Két

p félidő

p a pokolban

p Életed első fele

p a pénz utáni hajszával telik,

p majd a békés nyugdíjas évek helyett

p addigra már annyira lerobbansz, hogy

p majd a hátralevő években vagyonodat

p mindhiába híres-drága orvosokra költöd…

p Akkor is a pénz mindenhatóságában hiszel…

p Bal-

p szerencse-

p hazárdjátékos

p Aki csak egyszer volt

p pár percig-óráig bolond,

p „megrészegedve” önként őrült,

p de az idő alatt minden vagyonát eljátszotta,

p és élete további részét már dologházban,

p vagy hajléktalanul, koldusként stb. tölti…

p Rosszabb esetben az ún. előszerettei is…

p Leskelődő

p Mások, kiválasztottak élik

p helyetted az ún. Nagy Életet,

p te megelégszel a drukkolással,

p kukkolással, a kulcslyukon leskelődéssel

p Hisz – szerinted – a boldogságra születni kell:

p rangba, palotába, vagyonba, származásba stb.

p A nemi életed is csak perverz nyomor: egy voyeur…

p Igazolatlan hiányzó

p Sohasem vagy itt és most jelen

p Te mindig máshova és más korba vágyódsz

p Vissza a régmúltba, vagy a távoli jövőbe…!?

p Te vagy fájó elvágyódással nosztalgiázol,

p vagy merengőn a bírhatót eladod álompénzen.

p És így a sírig áltatod magad: ott boldog lennél…

p Csak most nem gondolsz merészet és nagyot,

p amire érdemes lenne feltenni az életedet…

p Avatatlan

p Olyan az élete,

p mint azon a filmszereplőé,

p azok között is a tömeg-statisztáé,

p aki csak egy-egy jelenetben tűnik fel,

p arra kap instrukciót, de az egészet sosem látja…

p Rémálom

p Lehet, hogy életed egy nagy filmforgatás

p amibe rajtad kívül mindenki be van avatva?

p Egy nagy átverésnek vagy a szenvedő alanya,

p kandi kamerával figyelnek, követnek,

p és mindenki rajtad röhög?

p Aki

p csak

p a nagy bajban,

p már a végszükségben,

p vagyis túl későn döbben rá,

p hogy mennyit is ér a szesztestvér

p Aki

p aktív partner abban,

p hogy egy gyüttment idegen

p silány pálinkával csalja, zülleszti,

p adósságba veri, kisemmizi a falut

p Aki

p egy ördögi körös:

p iszik, mert bánatos

p és bánatos, mert iszik

p Aki

p alkoholba

p fojtaná bánatát,

p de az így megerősödve feltámad,

p miközben elveri pénzét, rontja egészségét…

p Aki

p nem látja,

p vagy nem mer

p reagálni arra, hogy

p pl. párthűség alapján

p kontra-szelektálnak vezető tisztségre

p Aki

p nem tiltakozik,

p ha a katonai fegyelemerősítést

p megtizedeléssel foganatosítanák…

p (boldog, ha ő éppen ezt megússza…)

p Aki

p éppen

p a sokáig ünnepelt,

p de csak pirrüszi győzelme miatt

p veszíti el magát a nagy háborút…

p Aki

p annyira

p nyelvtudatlan

p hogy neki tök mindegy,

p ő amnéziát vagy amnesztiát kap-e

p Aki,

p ha minden

p fontos dolgát elvégezte,

p akkor a maradék idejéből

p előszeretteire, a családra is „áldoz”

p Aki

p ha itt

p és most

p nem mindenki

p nevetett a viccén,

p akkor ő többet már

p soha senkinek sem mond

p Aki

p egy humán/reál

p egysíkú szakbarbár –

p pl. a technikai analfabéta pózban tetszelgő,

p aki még egy villanykörtét sem tud kicserélni…

p Aki

p egy délibábos:

p az érzéki csalódás,

p a nem értett perspektíva áldozata:

p akinek a távoli óriás csak egy törpe

p Aki

p egy Hűbele Balázs,

p aki lelkesen, de előbb tesz,

p de majd csak utána mérlegel –

p előbb kidönti a nagy fát,

p majd utána figyelmeztet

p (és ő is rossz helyen áll)

p Aki

p „jószívű”:

p ha bárki tőle

p az egyik ingét kéri,

p akkor ő még odaadja neki

p menten gyermeke utolsó mentéjét is

p (a Másiknak biztos nagyobb szüksége van rá)

p Aki

p egy biztosra

p menő kenyérkereső:

p előbb az ablaktörő vandál,

p majd a semmiből elálló üveges –

p ő csinálja azt a bajt, amit pénzért javít…

p Aki

p biztosra megy:

p tuti a szerencse, mert

p ő nem bízik a vak sorsban –

p ő minden lottószámot megjátszik…

p Aki,

p ha egyszer neki

p valamiben szerencséje volt,

p akkor ezentúl már bérletesnek tudja magát,

p és -vesztére – nem számol a forgandóságával…

p Akinek

p garantált

p a hangos sikere:

p ha ő maga tapsol

p a mégoly silány stb.

p nagy produkciójának,

p ő dicséri, jutalmazza magát…

p Akinek

p az ideje temérdek?

p Aki jobb ügyhöz méltón

p a legolcsóbb áru után is lejárja lábát,

p mert hát ő mindig nagyon jól akar járni…

p Aki

p az ön-

p sajnáltatásban

p mindeddig verhetetlen maradt

p és még újabb Guinness rekordot döntene

p (és így ön-sors-rontva lesz is mire hivatkoznia)

p Aki

p gyerekes

p csínynek minősít

p otromba, sőt akár még

p életet is veszélyeztető „tréfát”

p (pl. egy iskolai/kórházi bombariadót)

p Aki

p rutin orvosi

p beavatkozássá szépítget

p égbekiáltó bűnt („küret”, „kaparás”)

p Aki

p idegen ajkú,

p nyelvű élettársat választva

p a csodás anyanyelve helyett

p egy életen át angol, vagy más

p konyhanyelven lebutítva társalgó

p Aki

p vakon hisz,

p mert hinni akar,

p annak a jósnőnek,

p aki jó sok pénzért jó sok jót jósol neki…

p Aki

p egy „beavatott”

p pl. a fizetős kéthetes táltos,

p garabonciás stb. tanfolyamot

p nemcsak kijáró, de jelesre elvégző…

p x

VI.

Már nem messze volt a Tündérföld határa,

Látszott, hol fehérlik egy kopasz határfa:

Hát megint elkezdi a lyány lassu hanggal:

„Jaj! most vén anyám jő: ég a fülem, a bal.

„Most nekem itt legjobb kerek tóvá lennem,

Te pedig úszkáló kacsa lészesz bennem;

Majd lerakja szárnyát és begázol érted:

Akkor csald a mélyre, s bukjál vízbe, érted?

„Víz alatt kiúszol az innenső szélre,

Ülj fel a lapátra, meg a pemetére,

Mondjad aztán: »hipp! hopp!« vagy: »egy, kettő, három!

Most mindjár’ legyek túl a tündér határon.«

Alig mondhatá el, ott terem a sátán,

A kacsát meglátja szép kerek tó hátán.

„Ismerlek” motyogta „jómadár! de várj csak!

Beh ragyog a tollad! mindjárt megcibállak.”

Azzal övig gázolt érte a kis tóba.

Lebukott fenékre, s partra úszott Rózsa;

S míg napa motozkál, kézzel úgy, mint lábbal,

Már el is repült a pemete- s lapáttal

Füstöt vet a tó is; fel a füstből pedig

Arany karimájú felhő kerekedik,

S eltűn kedveséhez játszi szellőn úszván;

Utána vén anyja átka zúg a pusztán:

„Orcátlan szökött lyány, fogjon meg az átkom:

Felejtsen el Rózsád! ez a kivánságom;

Ha elválik tőled bármi kis távolra,

Felejtsen el, mintha sose látott volna!”

Mennyi ocsmány szitkot, átkot monda rája,

Még ezen felűl is, álnok mostohája!.

Istent is káromló, ördöngős szavakat, –

Vétek volna könyvbe leirni azokat.

S amint átkozódva szágulda előre,

Hát csak egy jégfelhő gombolyul belőle!

Elpaskolta kilenc helységnek határát;

A szegény paraszt nép sirathatta kárát.

Akkor a szélvészek összevesztek rajta,

Egy foszlányt belőle mindenik szakajta,

Hogy megosztozkodtak, szerteszét futának

Így lett csúnya vége a gaz mostohának.

VII.

Ezalatt az ifju s tündér Ibolyája

Olyan messze járt, hogy!… Szép idő lett rája.

Egyszer Rózsa fölnéz: „Lelkem, arra jég van,

Hallga hogy zúg! sok kárt tesz az a szomszédban.

Ráhagyá Ibolya, nem tudván az árva,

Hogy anyjának zúg ott iszonyatos átka.

Mostohának ugyan átka kicsit tenne:

Jaj de az apjának is van része benne!

Végre eljutottak Rózsa városához;

Kert alatt Ibolya így szólt galambjához:

„Szívem szép szerelme! hát itthon vagyunk már?

Mondanék egyet, ha meg nem haragunnál:

„Hogy menjek apádhoz, jó leány létemre,

Mint csavargó személy, csúfra, szégyenszemre?

Bizony megmondaná: nincs ennek orcája;

Máskülönb lyány lesz az én fiam mátkája!

„Jobb, ha itt maradok, s ahogy illik, várok.

Azalatt én ködből palotát csinálok;

Te siess apádhoz és kövesd meg szépen:

Azután; ha kellek, jöjj násznéppel értem.”

„Jó, maradj – mond Rózsa, – érted jövök estig,

Palotát vagy várat, építs ami tetszik;

Nem erőltetlek, mert bölcsen megismérem,

Hogy leányban nincs szebb, mint a szűz szemérem.”

Indult. Ibolya meg csak lesé, csak várta,

Hogy majd visszanéz, de nem tekinte hátra,

Hanem elment; és mint a tavalyi hórul,

Úgy elfeledkezett szegény leányzórul.

VIII.

Kapu előtt űle az apja Rózsának,

Mellette a lócán urak is valának:

Törvényt tettek ottan, mert a város népe

Szabadon járt ki s be a király elébe.

Hogy meglátta Rózsát, monda: „Holnap jertek

Már ti, fiaim, kik a juhon pereltek;

Este is lesz mindjárt, dolgom is van mára:

Vagy béküljetek ki, jobb lesz, éjszakára.”

Mikor eloszlottak a bajos emberek,

Kérdi a fiától: „Hol jártál te gyerek?”

„Hol jártam?… hát…” De most elpirult a képe,

Mert, ahol járt, igazán nem jutott eszébe.

Mond az apja: „No, majd ha meghallod amit

Mondani akarok, nem csavarogsz annyit:

Elvettük neked a cseh király leányát,

Hét falut kapsz vele, s három arany-bányát.”

Rózsa egyet rántott a vállán, s mosolyga:

„Ha megházasodtam, ez a kelmed dolga,”

S a Maros kutyával játszott, mely azalatt

Nyíva, farkcsóválva elébe kiszaladt.

„Jól van, mond az apja, úgy dologhoz látunk,

Már kiadták a lányt, még ma jegyet váltunk.”

Jegyet is váltottak, s azután egy héttel

Mentek is a lyányért szép uras násznéppel.

Sí-rí a menyasszony, cseh király szép lyánya,

Hajtja halvány képét az anyja vállára;

Sürgetik erősen; csak zokog, hogy: „Nem még!

Oh, bár nyugodalmas koporsómba mennék!”

Így sohajtoz, mert haj! egy idegen vőért

Elszakaszták tőle régi szeretőjét.

Most az öreg vőfély monda: „Húgom asszony!

Nincs halott a háznál, akit úgy sirasson.”

Megfogá a karját, s kivezette csínján.

Künt pajkos legények tréfáltak a kínján;

Ujjongatva vitték, víg magyar tánc pergett,

Minden örült, csak a menyasszony kesergett.

IX.

Másfelől Ibolya kesereg búvában,

Maga lett az árnyék a fényes szobában,

Gyászos szíve lelke, gyászos a ruhája,

Mint hulló falevél, sápad szép orcája.

Tudta, hogy mi történt: híre futott annak;

Tudta, hogy elmentek, menyasszonyért vannak;

Tudta, hogy a szíve megreped ha látja,

Rózsa új hitvesét látni mégis vágya.

Már jőnek. Kicsődült egész város népe,

Apraja örege, a násznép elébe.

Ibolya egy koldúst ablakához intett:

„Öreg, én boldoggá teszem, úgymond, kendet;

„Kendet és a többit, csak majd kiáltozzák,

Mikor a menyasszonyt kapum előtt hozzák:

»Ne felejtkezzenek, urak, a szegényről,

Mint elfeledkezett Rózsa kedveséről!«”

A vén magyar koldús még jobban levonta

Süvegét fülére, s félre nézve, monda:

„Nincs nálam szokásban kérni, kiabálni,

Csak bemenni s bent az ajtófélre állni.”

Hallá e beszédet három cigány gyermek:

„Majd ordítozunk mi, bízza ránk kigyelmed,

Hogy a szó se’ hallik; hanem aztán mit ád?”

Felelt Ibolya: „No, ezt a szép palotát.”

Mint bukfencező nyúl hentereg futtában,

Tüskés ördögszekér nyargal a pusztában:

Ment a három fickó cigánykerekezve

A násznép elé, mert nem vala már messze.

Szintugy a nép előtt visszakarikáztak,

S a kastélyhoz érve szörnyen kiabáltak:

„Ne felejtkezzenek a szegény Lázárrul,

Mint elfelejtkezett Rózsa Ibolyárul!”

Rózsa feltekintett, és visszaeszméle

Tündér Ibolyának szép virág nevére,

Feltekintett s látta nyitott ablakában,

Megismerte kincsét a gyászos ruhában.

Se kérdett, se hallott – a szobába terme:

„Jer, öleljelek fel, szívem hű szerelme!”

Monda, s átszorítá a leányt, hogy fájna,

Ha esze ilyenkor a fájdalmon járna.

Elbámult a násznép: „Hogy lesz már, a kőbe!

Kettő a menyasszony: mi lesz már belőle?”

Hát csak elővágtat egyik lovas legény:

„No hisz’ az egyiknek gazdája leszek én!”

S felkapá nyeregbe a cseh király lányát,

Aki megösmerte benne hű mátkáját;

Elvivé a pej ló a leányt s királyfit,

Meg sem állott velek nagy Lengyelországig.

Rózsa meg elvitte szép Ibolyát haza.

A kastély a három rajkónak marada:

Lefeküttek benne, de hamar felfáztak,

Szegény purdék, mert a puszta gyepen háltak.

***

[*] Nagy fényes csillagot nevez így a földmíves. Lucifer, a

hajnalcsillag lesz. A. J.



Életünk végtelen pozitív-negatív minőségei

A jó megőrzése-javítása vagy rontása a tét

Magyarán szóló szellemi segítség lélekbátor

bölcsességszeretőknek és boldogságkeresőknek

A legeslegtöbbet én használhatom/árthatom magamnak –

a zsarnok akár meg is ölhet, de lelkemben kárt nem tehet?

Még egy kis gyermek is felgyújthatja házam, de otthonomat nem.

Hogyan védekezz a neked akarva-nem akarva ártókkal szemben?

Önmagam után mindenekelőtt a jóbarátaimtól védjen meg Isten,

az ellenségeimmel elbánok magam is, pláne, ha ők nyíltan azok.

A bölcs az ellenségéből is hasznot húz, a balga a barátjából sem.

A bölcs nem is gyártja ellenségeit, sőt, akár barátaivá teszi őket.

A nehezebb eset az álbarát, aki nem nyíltan akar, tesz rosszat.

Képmutatóan a javadat akarja, s ha nem ismered fel, el is veszi.

De még a Tartuffe is hamarabb lelepleződik, mint az a jóakaród,

anyád-apád, tanárod, orvosod stb., ki pokolba vezető utad kövezi…

A legtöbbet ezért épp azok az előszeretteink árthatnak nekünk,

akik mindennapi életünk társai, és akikhez bizalommal vagyunk,

és kiknek, mint szülőknek kisgyerekként ki vagyunk szolgáltatva,

ill. a baráti-szerelmi bűbáj-bizalom miatt van hatalmuk felettünk.

Ezek után/mellett állnak/jönnek a sorban azok a – profi – segítők,

akikkel közvetlen a kapcsolatunk: papok, tanárok, nevelők, orvosok,

edzők, tisztviselők, elöljárók, példaképek stb., akik a tudásuknál és

a pozíciójuknál fogva sokat használhatnak s még többet árthatnak…

És ne felejtsük el a védtelen fogyasztót, megrendelőt stb.,

akire rászabadulhat egy Mekk mester, aki telve jószándékkal

és szorgalommal még azt is elrontja, ami eddig jó volt, működött.

A termelők, kereskedők, szakemberek, szolgáltatók, bankok stb. …

És végül, de nem utolsósorban meg kell tudni védeni magunkat

a társadalom/állam szellemi, gazdasági, politikai vezető elitjétől.

Az egyházaktól, a bölcselőktől, tudósoktól, művészektől, íróktól,

egyetemektől, akadémiáktól, médiától, és a nagy döntéshozóktól…

De az mégse máson, csak rajtam múlik, hogy boldogan,

avagy boldogtalanul élek: mindenkinek egyenlők az esélyei,

a Hamupipőkének éppúgy, mint az elkényeztetett királylánynak,

ha az előbbi rátalál segítő tündérére, utóbbi a Rigócsőr királyfira.

A kunyhóban is lehetünk boldogok, lehet az otthonunk,

és a palotában is boldogtalanok. De a vermet ne lakjuk be.

Ismerjük, becsüljük, őrizzük és gyarapítsuk az aranyunkat,

de a szart ne mondjuk annak, bár csinálhatunk belőle aranyat

10.

Az „objektív” életminőség és annak „szubjektív” felfogása

nem két egymástól független dolog, de nem is arról van szó,

hogy ha részegek, kábultak, rajongók, bolondok stb. vagyunk,

mindent szépnek látunk – erre másnap kiábrándult cinizmus jön.

11.

Például a betegséget is lehet külső sorscsapásnak felfogni,

s vele a rosszat jól csináló protokoll orvoshoz menve szenvedni –

de ha isteni segítséget látunk benne: intő jelet az önvizsgálatra,

akkor megtaláljuk az okot és visszanyerjük, sőt az egészségünket!

12.

Istengyermek akarsz lenni, vagy állatorvosi ló maradni:

hiányzó/rossz egészség, játék, munka, hivatás, közlés-megértés,

humor, barát, szerelem, szex’ élet, házasság, család, lakás-otthon,

gazdálkodás, tudás, művészet, ízlés, evés-ivás, társasélet – Istenhit…

13.

A mese, példabeszéd rólad szól: ismerj magadra,

a baj felismerése már a gyógyulás kezdete, fél sikere –

gyáva önigazolásból ne hárítsd szabad felelősséged másra –

jó szellemben/istenképpel és lélekbátran változtass életeden!

