kb. 25 perc olvasás
Eugéniusz:
A boldog(talan) ember – XXIV.
Életminőség-vizsgálódó tükrök
A bölcs és/vagy a balga ember
ppppppppppppp

Táltos paripa vagy állatorvosi ló
Istengyermek-ördögcimbora/sátánfajzat
Édenkert-aranykor vagy a vaskori poklok
Ön/társ-sorsjavító vagy rontó típuspéldatár
ppppppppppppppppp

Talált, kapott, szerzett/vesztett életkincstár
Szellemi, lelki, testi és társas életek és halálok
Szándékok-következmények ill. okok-okozatok
(Elvek/tettekðmagatartásokðjellemekðsorsok)
ppppppppppppppppppp
Petőfi Sándor
A MAGYAR NEMZET
Járjatok be minden földet,
Melyet isten megteremtett,
S nem akadtok bizonyára
A magyar nemzet párjára.
Vajon mit kell véle tenni:
Szánni kell-e vagy megvetni? –
Ha a föld isten kalapja,
Hazánk a bokréta rajta!
Oly szép ország, oly virító,
Szemet-lelket andalító,
És oly gazdag!… aranysárgán
Ringatózik rónaságán
A kalászok óceánja;
S hegyeiben mennyi bánya!
És ezekben annyi kincs van,
Mennyit nem látsz álmaidban.
S ilyen áldások dacára
Ez a nemzet mégis árva,
Mégis rongyos, mégis éhes,
Közel áll az elveszéshez.
S szellemének országában
Hány rejtett gyöngy és gyémánt van!
S mindezek maradnak ott lenn,
Vagy ha épen a véletlen
Föl találja hozni őket,
Porban, sárban érnek véget,
Vagy az ínség zivatarja
Őket messze elsodorja,
Messze tőlünk a világba,
Idegen nép kincstárába,
És ha ott ragyogni látjuk,
Szánk-szemünket rájok tátjuk,
S ál dicsőséggel lakunk jól,
Hogy ez innen van honunkból.
Ez hát nemes büszkeségünk,
Melyről annyiszor mesélünk?
Azzal dicsekedni váltig,
Ami szégyenünkre válik!…
Csak a magyar büszkeséget,
Csak ezt ne emlegessétek!
Ezer éve, hogy e nemzet
Itt magának hazát szerzett,
És ha jőne most halála,
A jövendő mit találna,
Mi neki arról beszélne,
Hogy itt hajdan magyar éle?
S a világtörténet könyve?
Ott sem lennénk följegyezve!
És ha lennénk, jaj minékünk,
Ezt olvasnák csak felőlünk:
„Élt egy nép a Tisza táján,
Századokig, lomhán, gyáván.” –
Oh hazám, mikor fogsz ismét
Tenni egy sugárt, egy kis fényt
Megrozsdásodott nevedre?
Mikor ébredsz önérzetre?
Pest, 1846. december
*
Petőfi Sándor
MAGYAR VAGYOK
Magyar vagyok. Legszebb ország hazám
Az öt világrész nagy terűletén.
Egy kis világ maga. Nincs annyi szám,
Ahány a szépség gazdag kebelén.
Van rajta bérc, amely tekintetet vét
A Kaszpi-tenger habjain is túl,
És rónasága, mintha a föld végét
Keresné, olyan messze-messze nyúl.
Magyar vagyok. Természetem komoly,
Mint hegedűink első hangjai;
Ajkamra fel-felröppen a mosoly,
De nevetésem ritkán hallani.
Ha az öröm legjobban festi képem:
Magas kedvemben sírva fakadok;
De arcom víg a bánat idejében,
Mert nem akarom, hogy sajnáljatok.
Magyar vagyok. Büszkén tekintek át
A multnak tengerén, ahol szemem
Egekbe nyúló kősziklákat lát,
Nagy tetteidet, bajnok nemzetem.
Európa színpadán mi is játszottunk,
S mienk nem volt a legkisebb szerep;
Ugy rettegé a föld kirántott kardunk,
Mint a villámot éjjel a gyerek.
Magyar vagyok. Mi mostan a magyar?
Holt dicsőség halvány kísértete;
Föl-föltünik s lebúvik nagy hamar
– Ha vert az óra – odva mélyibe.
Hogy hallgatunk! a második szomszédig
Alig hogy küldjük életünk neszét,
S saját testvérink, kik reánk készítik
A gyász s gyalázat fekete mezét.
Magyar vagyok. S arcom szégyenben ég,
Szégyenlenem kell, hogy magyar vagyok!
Itt minálunk nem is hajnallik még,
Holott máshol már a nap úgy ragyog.
De semmi kincsért s hírért a világon
El nem hagynám én szülőföldemet,
Mert szeretem, hőn szeretem, imádom
Gyalázatában is nemzetemet!
Pest, 1847. február

A láthatatlan ember
De nem a sci-fi filmből.
Vagy mert lénye lényege
csak jó szívvel lenne „látható”.
Vagy a mimikris kaméleon rokona ő,
aki vészhelyzetben terepszínű tárgy lesz,
de ő annak elmúltával se változik vissza –
úgy marad – neki nem ér a neve stb.
(jó esélyes a szklerózis multiplexre)
Hátralék-
halmozó
Restanciás
Aki addig halogatja
azt, amit ma is megtehet,
míg azok hegyekké nem gyűlnek,
és végképp maguk alá is temetik:
ő egy „tűzoltómunkás” Pató Pál úr,
aki megvárja, míg szinte, vagy
tényleg rá dől a lakóháza…
A tűzoltó,
akit zavar, hogy tétlen,
ezért tüzeket csinál, gyújtogat,
hogy neki is legyen napi munkája,
hogy ne érezze lógósnak magát
(és ha a tűzoltó netán piromániás…)
Vagy a gyerekének gyufát ad kezébe,
hogy azzal játszva készüljön a pályára…
Zsugori uram
mások szorultságát,
szükségét kihasználva
egyre csak halmozza a vagyonát,
de ő maga nem is élvezi a bőséget,
még magához is a végtelenségig fukar…
(majd végig-nézi fiai esztelen tékozlását)
Midasz király
Ha módodban van
egyszer bármit kívánni,
akkor legyen meg a Te akaratod,
és ne is tudakold, hogy mi lenne
a Jóistené, ami a javad szolgálná:
kérd azt, ami neked most a legtöbb,
vagyis váljon minden arannyá kezedben…
(majd meg attól koldulsz…)
Münchhausen báró
Saját hajadnál fogva
húznád ki magad a mocsárból.
„Büszkén” ne is kérj segítséget,
hogy is szorulhatnál te másra,
vagy agresszív kismalacként
harapj a segítő kézbe…
Akik
a gödör
fenekén vannak,
és kimászás, menekülés
helyett még azt otthonosítják is,
bele is törődnek a rossz helyzetbe –
illetve: ha nagyon mély az a gödör,
nem kérnek/elutasítják a segítséget…
Ingyen
A legjobb dolgok
az életben ingyen vannak –
ami ajándék, szerencse/kegyelem…
(persze némi érdemmel is alapozva)
De te teljesen biztosra akarsz menni,
és pénzért venni, vagy kizsarolni stb.
szeretetet, szerelmet, megbecsülést –
végső soron boldogságot/egészséget…
Stockholm szindróma
Először kézzel-lábbal tiltakozol,
amikor terroristák túsznak elrabolnak,
és máson sem töröd fejed, mint a menekülésen.
de a szilárd, mert oly szent meggyőződésed híján,
jobb híján, a rövid távú előnyökért megalkudva,
szép lassan azonosulsz emberrablóid eszméivel,
és önként vállalod ezt a szerepet/beállsz közéjük…!?
(arra is áll ez, ha egy zsarnoki rendszer túsza vagy…)
Kételkedő
Ha elrabolják
és túszul tartják gyerekét,
és pénzt vagy életet alapon
váltságdíjat követelnek érte,
és egy levágott ujját küldik el,
hogy hitelesítsék a követelésüket,
akkor ő még több bizonyítékot kér…
Semmilyen
Fantomképes/képtelen
Aki annyira jellegtelen, tucatember,
hogy még különös ismertetőjele sincsen…
Ha nincs beszámozva, könnyen összetéveszthető…
Egyetlen nagy előnye, hogy nehéz őt köröztetni,
mert igen nehéz róla pontos személyleírást adni…
Rendetlen
Soha semmi
nincs a megszokott helyén,
mindig mindent keresni kell,
két kézzel szórva a drága időt.
szerencse, ha előbb, mint utóbb
ráakad a saját kuplerájában…
(vagy anyád „rakott rendet” …)
Fekete szemüveg
Mindent szürkének vagy feketének látsz,
de csak azért, mert a szemed előtt van egy szűrő,
ami csak neked nem engedi meg – „letiltja”, hogy
meglásd a millió színárnyalatot és színkombinációt…
Az eredendő, elvi pesszimizmusod ugyanúgy működik,
soha nem a félig tele, hanem a félig üres pohárt látod,
és még azt sem, hogy most éppen telik, és nem ürül…
Aktív-passzív
Nem passzív befogadó,
de aktív világteremtő ember
„A hiba az ön készülékében van…”
Ha a szemüvegeden egy piszok, egy folt van,
akkor azt hiheted, hogy a világban van a hiba.
Ha sötét az üvege, akkor mindent sötétnek látsz.
Vagy hiába jönnek az „éteren át” a közkincsek,
ha nem elég érzékeny a rádió-vevőkészüléked,
vagy nem tudtál jól ráhangolni a csatornára…
A
humor,
mint az elnyomottak
szellemi csodafegyvere,
amikor egy jó viccel, vagy
karikatúrával, verssel, szatírával stb.
nevetségessé téve ellehetetleníthetni
a basáskodó, embernyúzó kiskirályokat…
Aki
az idegen,
judeó-krisztián istenkép
imád(tat)ása miatt holtig rab,
például egy földi siralomvölgyben
örök szenvedésre ítélt kis porszem…
Aki
egy nyílt
istentagadó,
aki ezért azt gondolja:
ha nincsen Isten, akkor
neki minden megengedett…
Így ő akarva-akaratlanul is
egy Rossz isten szolgálatába áll…
Aki
nem is mer
szembenézni
az élet és halál
nagy kérdéseivel –
ő így úszná meg a válaszadást,
de emiatt ő az öröklött, átvett,
tudatalattijába hipnotizált stb.
bűn rossz válaszoktól szenved…
Ahogy életpályát is választani kell,
ha nem ő tesz, akkor majd megteszik
mások helyette, de biztos, hogy nem érte…
azzal
áltatja magát,
hogy majd holnap,
vagy azután jobb lesz:
szájába repül a sült galamb,
vagy képzeletben elmenekül
e pusztulásra ítélt világból,
soha nemvolt aranykorokba
vissza-képzelegve magát „nosztalgiázik” …
(a szó eredeti értelmében: fájó elvágyódó…!)
Aki
mindaddig
nem, illetve
nem sokra értékeli,
amije ajándékba van,
pl. két, szín- stb. látó szeme,
két jó lába, karja, ügyes keze stb.
míg az nem kerül komoly veszélybe,
vagy ideiglenesen/végleg nem veszti el…
Akik
testükben-lelkükben
már túl öregnek érzik magukat,
hogy szellemileg újjá-szülessenek:
nekik erre a kis időre már úgyis mindegy…!?
Őket nem érintette meg a jobb lator példázata…
Aki már
olyan mocskos,
annyi sok és súlyos,
„halálos” bűnt követett el,
hogy így már nem is mer
„Isten színe elé állni”,
úgy hiszi, nincs bocsánat,
pedig Jézus főleg érte jött el…
Aki
kiábrándult
a langymeleg, elkurvult
ún. történelmi egyházakból,
majd meg tönkretett a folyton
tüzelő szektájának a fanatikus vezére…
ott előbb elvakult rajongó,
majd kiégett cinikus lett
Aki
az ún. politikai-
gazdasági rendszerváltástól,
vagy a jelenlegi kormány bukásától,
pártvezére demagóg igérgetéseitől,
és nem az önmaga megváltoztatásától
várta az ő egyéni boldogságát, illetve
a családja lelki jobblétét, békéjét…
Akik
úgy indultak
az új rendszerben, hogy
ők az élet császárjai lesznek,
ehelyett például valamelyik MLM
ön- és barátsággyilkos rabszolgái lettek.
Ott elhitték, hogy ha beállnak ebbe a sorba,
akkor hamarosan gazdagok és boldogok is lesznek…
Aki
beképzelten
a magas lóról
úgy beszél a „barátaival”,
mint tanár a vizsgázó diákkal,
vagy mint a nyomozó a gyanúsítottal,
vagy a büntetőbíró a vádlottal stb. stb.
Aki nem képes szimmetrikus kapcsolatra:
ha nem ő a parancsnok, akkor engedelmes.
Ezért pont a legfontosabb kapcsolatai nem
jönnek lére, vagy gyorsan bomlanak:
se jóbarátja, se hű élettársa…
Aki
elfogadta
és kiélvezte
utolsó cseppig
a barátja vendégszeretetét,
de mintha fizető vendég lett volna:
a végén ő reklamál, panaszkönyvbe ír,
ócsárol, balhézik, leosztályoz stb. stb.
Akiknek
nincs igaz jó barátjuk,
vagy ami még rosszabb:
csak hiszik, hogy van, de ál,
egy álcázott belső ellenség,
vagy egy jószándékú, de ártó;
vagy netán a minőséget itt is
a mennyiséggel, pl. ún. szesz-
testvérekkel stb. pótolgatnák…
Akik
rút kis kacsaként,
identitást vagy (élet)műfajt
eltévesztve csak szenvednek,
önleértékelésben vannak, pedig
amúgy a helyüket, azonosságukat
megtalálva oly gyönyörű hattyúként
boldogan élhetnének és halhatnának…
Ami
nem megy,
azt ne erőltessük!?
Ha elsőre nem sikerül
felmászni a cseresznyefára…
akkor többet már nem is próbálkozik,
csak azokat a szemeket szedi le a fáról,
amiket a földről is elér, a többi ott rohad…
Kitartás-hiánya elnyeri méltó „büntetését” …
Aki
épen
azt erőlteti,
ami ember számára
eleve lehetetlenség,
mert nem erre teremtődött.
Drága idejét hasztalan pocsékolva
ismét és ismét próbál pl. felrepülni.
Ő nem ismer lehetetlent, csak tehetetlent…
Vagy pedig kitartóan fut olyan szekér után,
amelyik őt nyilvánvalóan nem veszi fel…
Akik
idegen
közegben, terepen,
partra vetett halként vergődnek,
és még a simogatásukért is hálásak,
netán hálapénzt, honoráriumot fizetve,
csak éppen így pont vissza nem jutnak,
pedig az életük vizében ficánkolhatnának…
Akik
jó ügyekhez
méltó buzgalommal,
tehetséggel és felkészülten,
kitartóan és leleményesen stb.,
bűn rossz ügyeket visznek, szolgálnak,
képviselnek, védenek, támogatnak stb.
Akit,
a sok-sok
rossz példát
és a maga kicsiségét
gondolva és így látva
már semmi nem érdekel,
teljesen közönyös, és passzív,
mert nem tudja: milyen sok múlhat
akár egyetlen ember kitartásán stb. is…
(lásd Szodoma és Gomorra pusztulását…)
Akik
hittek
az ördögi súgásnak,
aki nagyon sokat ígért,
majd nagyon keveset adott –
vagy inkább tényleg jó sokat,
de az meg olyan keserű volt…
Akik,
ha már elvileg
nem lehetnek pl. a katolikus
dogmájuk szerint teljesen „jók”,
akkor legalább a gonoszságban
akarnak a hőn vágyott tökélyre jutni:
és jöhet, jöjjön a sátánista kísérlet…
Akik
élőhalottként,
megváltatlanul
sínylődnek a bűneik börtönében,
a szabadulásért nem téve semmit,
miközben gonosz pótcselekvésként
a bajokért a felelősséget áthárítva
bűnbak-személyre/csoportra vadásznak
Akik
minden istennek,
minden oltáron áldoznak,
még az ismeretlenén is, hátha
mégis van benne valami, és akkor
az egyik tipp/tét majd csak bejön…
Így például egyszerre imádják
a Jóistent és a Mammont is…

Arany János: RENDÜLETLENÜL
Hallottad a szót: „rendületlenül -„
Midőn fölzengi myriád ajak
S a millió szív egy dalon hevül,
Egy lángviharban összecsapzanak?…
Oh, értsd is a szót és könnyelmü szájon
Merő szokássá szent imád ne váljon!
.
Sokban hívságos elme kérkedik,
Irányt még jóra, szépre is az ád;
Nem mondom: a hont ők nem szeretik;
De jobban a tapsot, mint a hazát…
Oh, értsd meg a szót és hiú dagályon
Olcsó malaszttá szent imád ne váljon!
.
Fényt űz csinált érzelmivel nem egy,
Kinek világát csak divat teszi:
Őnála köntös, eb, ló egyremegy,
S a hon szerelmén a hölgyét veszi…
Oh, értsd meg a szót s függve női bájon,
Külcsillogássá szent imád ne váljon!
.
Van – fájdalom! – kinek cégér hona.
Hah! tőzsér, alkusz és galambkufár:
Ki innen! e hely az Úr temploma:
Rátok az ostor pattogása vár!…
Oh, értsd meg a szót: kincs, arany kináljon:
Nyerészkedéssé szent imád ne váljon!
.
Szeretni e hont gyakran oly nehéz: –
Ha bűnbélyeg sötétül homlokán,
Gyarló erényünk öntagadni kész,
Mint Péter a rettentő éjtszakán.
Oh, értsd meg a szót: fényben, vagy homályon –
De kishitűvé szent imád ne váljon!
.
Szeretni a hont – ah! még nehezebb,
Midőn az ár nő, ostromol, ragad…
És – kebleden be-vérző honfiseb –
Bújsz a tömegben, átkos egymagad.
Oh, értsd meg a szót s győzve a ragályon
Káromkodássá szent imád ne váljon!
.
Hallottad a szót: „rendületlenül”?
Ábránd, hiúság, múló kegy, javak, –
Lenn a sikamló tér, nyomás felül,
Vész és gyalázat el ne rántsanak.
Oh, értsd meg a szót: árban és apályon
– Szirt a habok közt – hűséged megálljon!
(1860)
*

Arany János
SZÉCHENYI TISZAI OSZLOPÁRA
Azon hírre, hogy ott érc szobra fog állíttatni
I
Széchenyi áll itten. Meghalt. Nem hal meg az érdem:
Messze jövendőnek szűli örökbe fiát.
Széchenyi áll itten; végignéz mérnöki szemmel
S műve derék folytán helybehagyólag örül.
II
Mely riadalma soká vala édentáji mezőnek,
Dúlva, mit a kegyes ég s emberi szorgalom ad,
Széchenyi a sárkányt letöré félisteni karral:
Most kígyózva simúl oszlopa lábaihoz.
III
Dúlt az elem. Robogó özönét rettegve kis ember,
Hasztalanúl az eget jajja repeszti vala.
Széchenyi szól: s a tétlen erő munkára gyülekszik;
Széchenyi kezd: s ím őt hirdeti máris a vég.
(1862 máj.)
*

Arany János
CYNISMUS
Alkalmi szesszenés
.
„Cynismus,” tisztelt Allgemeine?
Ez egyszer mégis sokra ment:
Ön dokter, és így fogja tudni,
Hogy a cyon kutyát jelent.
S e név illetné a magyart meg,
Csupán hogy ő magyar marad?
Fogadja, dokter, jó tanácsom:
Ne bántsuk a kutyát: harap!
.
Hajdan bikákkal vítta harcát,
Tüzes szelindek volt ez eb;
Erőre nem sok volt hasonló,
Termetre egy se nála szebb:
Most, hogy pihen, a gyáva nyúl is
Bosszantsa, mint vén agarat?…
Fogadja, dokter, jó tanácsom:
Ne bántsuk a kutyát: harap!
– – – – – – – – – – – – – – – – –
(1861)
*

Jókai Mór
Az augsburgi allgemeine Zeitunghoz.
Már hogy mi itt emberhússal élünk,
Hogy megnyúzzuk az idegent,
Hogy az orrát menten elharapjuk
Az utazónak idebent.
Hogy mérget (sőt paprikát!) keverünk
Vendégünk étele közé,
S mindent, ki sauf-conduit nélkül jár,
Kegyetlenül agyonverünk.
Hogy a külföldön ily hirben álltunk
Azt nagyján neked köszönjük
Oh liebe allgemeine Zeitung!
.
Hogy a tudatlan nép most kezdi még
Tanulni az ábéabot,
A táblabiró olvasni sem tud,
S csupán daczból járat lapot;
Azt is de német poéták irják,
Ugy forditják le magyarra,
A magyarból nem telik ki egyéb
Csak kulcscsináló s varga.
Csak kolbászt és tarhonyát gyártunk,
Igy szólsz felőlünk nagy bölcsen
Oh liebe allgemeine Zeitung;
.
Hogy tulajdonképpen tótok vagyunk,
Hogy ősi eredetünk szláv,
Vagy hát vérszerinti atyafiak
A czigányokkal legalább.
Hogy a mink van, azt mind összeloptuk,
Zenénk czigány, tánczunk oláh,
Még a zsinoros dolmányunkat is
Török volt ki kigondolá.
Hogy minden javunktól igy megváltunk
Ez a te sűrű érdemed
Oh liebe allgemeine Zeitung!
.
Hogy hazánk egy nagy sivatag vadon,
Lakói medvék, farkasok;
Uratlan pusztákon a vadlovak
És vadtehenek száma sok.
Kasszelből ide tóduljon eztán
Hát a kivándorlók rajja,
Csak azért is, hogy harczi szellemet
Oltson ezen puha fajba.
Ezekkel ám furcsán nem mi jártunk,
Hanem ők, köszönjék neked
Oh liebe allgemeine Zeitung!
.
Hogy a paraszt minálunk rabszolga,
Kit a nagy úr bottal fizet,
Hogy boszorkányokat égetünk,
S vámpyrt hiszünk, azt is hiszed.
Hogy ököljog volt nálunk a törvény,
Nagy lárma a törvényhozás.
A gyöngébb hang letorkolása,
Üstöktépés és pofozás,
Ebből állt ősi alkotmányunk:
A világnak ezt hirdetéd
Oh liebe allgemeine Zeitung!
.
Irtál rólunk szép geographiát:
Viznek nevezted a hegyet,
Nagy városból csináltál kis falut,
Megtetted lónak a legyet,
Fedeztél fel köztünk uj népeket,
Neked tetsző civilizatiót,
A többi barbar, és még abból is
Eldugtál egy pár milliót.
Egy tollvonásod millió halálunk:
Igaz, hogy tudtunkon kivül:
Oh liebe allgemeine Zeitung!
.
Végül még azt is bebizonyitád,
Hogy csak vitézek sem valánk.
Ugy néha egy hires verekedő
Akadt, akadt köztünk talán.
De ugy egészben véve nem lehet
Rólunk épen elmondani,
Hogy ősi harczos dicsőségünknek
Hirében volna valami.
Üres dicsekvés a mit kiabáltunk,
Historiád másról tanít,
Oh liebe allgemeine Zeitung!
.
Egyszer meg aztán dicsérni kezdtél,
Ez volt a legfájdalmasabb.
Neveztél minket derék nemzetnek,
Óh a szivünk majd meghasadt.
Miveltek, hősök és jó barátok
Levénk előtted izibe.
S azokhoz, a kik őt így szeretik
Óh a magyarnál nincs hivebb!
Az égre is kérünk: ne fogd pártunk!
A többi ment; ez fáj: – ne tedd,
Oh liebe allgemeine Zeitung!
Aki
rossz
matekos.
és ezért minden
lehetséges, vagy
a lehető legtöbb lottó
szám-variációt megjátszik,
hogy teljesen biztos legyen:
övék lesz a főnyeremény:
így még a gatyája is rámegy…
(Abba meg másként menne tönkre,
ha valami csoda folytán mégis nyerne…)
Akik
hiányoztak
a százalék/kamatos
kamatszámítás órákon,
és a mohóságukban elvakítja őket,
hogy hitelre azonnal hozzájuthatnak
a hőn áhított „boldogító” árucikkhez,
készpénzhez, sőt akár egy lakáshoz,
és csak később/már későn döbbenek rá:
akár életük végéig is majd attól koldulnak…
Aki
szenvelegve
nyavalyog, panaszkodik,
sőt akár még istent káromol
az ő botrányos halandósága miatt,
de már legkésőbb koradélután dög-
unalomtól szenved, és magát is unja,
nem tud mit kezdeni magával,
isteni ajándékú élet-idejével…
Aki
olyannyira szeretne
a legbiztosabb háromlábon állni,
hogy a testi-lelki-szellemi felépülése/
megérése után sem dobja el a fizikai-lelki mankót…
Ami így már nem az épülését, de a leépülését segíti,
el is satnyul, sorvad így megkímélve a keze-lába,
ahogy a képessége is, hogy önállóan éljen,
gondolkodjon, meditáljon, döntsön stb.
Aki
nem is keres
a benne is élő Istennel
közvetlen kérő-hálaadó stb.
meditációs/imakapcsolatot,
de az ő egyetlenegy Szent könyve
holt betűibe temetkezik bele, vagy
hivatásos közvetítőt, vakvezetőt keres…
Aki
vagy nem tud
mértéket tartani
a nemes alkoholokból,
és az nem oldja, felszabadítja stb.,
de lerészegíti, és rabságban tartja –
vagy saját gyengeségét, kisérthetőségét
erényként tüntetve fel lesz büszke Absztinens…
Aki
irigyen
másoknak
csapdákat állít,
alattomban mérgez,
vermet ás, és nem sírásó,
és majd maga esik pofára bele,
ahonnan netán épp nem más,
mint az „ellensége” segítheti ki…
Aki
úgy érti,
hogy „nincs alku,
én hadd legyek boldog”,
hogy másokon is áttaposva kergeti
és így egyre messzebb és messzebb
elűzi azt a rebbenékeny ún. kék madarat…
Aki
amúgy
igen invenciózus
és lelkes, szorgalmas stb.,
de mindig csak másokon próbálja ki
a soha el nem fogyó és hülyébbnél is
hülyébb ötleteit, majd roppant sajnálja,
ha azok megvalósítása kudarcba fullad,
mert még lettek volna újak…
Akit
„a tudomány
mai állása szerint” lehet
szabadon kínozni-mérgezni,
sugár/kemo-terápiázni-vágni,
mintha csak egy lelketlen állat,
sőt egy megszerelendő autó lenne,
csak az ő lelkében ne „vájkáljanak”,
csak neki ne kelljen magába szállnia,
és jó irányba fordulva életén változtatnia!
Aki
csakis
oly zenét,
dalokat hallgat,
amelyik a lelkében
max. könnyűbúvárkodó,
ami hamis illúziókba ringathatja,
és nem viszi le őt lelke sötét bugyraiba,
ahonnan akár a csontvázak is kieshetnének…
Aki
csak azért
jelentkezik felhívásra,
válogatásra: rá ne számítsanak!
Vagy, ami már nem ilyen humoros:
a jelenlegi önismereti szintjéről
bűnrossz bizonyítványt ad:
ő a féllábú Tarzan-önjelölt…
Aki
egy „homo ludens” –
ő azért él, hogy játsszon,
akár egy szerencse-hazardőr függőként,
de azért nem játszik, hogy még teljesebben,
illetve lehetőleg mindenben játékosan éljen…
Pedig még az állatok is játszva tanulják azt,
ami később a jó életminőségükhöz szükséges…
Aki
az eleve
elrendelés-tanból,
az ún. predestinációból
magának házilag egy teljes önfelmentő,
felelősséghárító fatalizmust machinál, barkácsol…
Ha már úgyis minden előre meg van írva,
akkor ő most minek strapálja magát…
Aki
akkorát vajúdik,
mint a nagy hegyek,
közben minden családtag
őt szolgálja, neki alárendelten „él” –
de végül tragikomikusan csak egy kisegeret szül…
Sok hűhó semmiért – sőt: valamiért, a rosszért…!
Aki
egy kicsit se jobbított
se magán, se a világon,
egy jó nyom se maradt utána –
csak egy telekakált pöcegödröt
és egy nagy szemétdombot hagy hátra.
Csak a halálos ágyán döbben rá, hogy
mi minden jó lehetőséget mulasztott,
immáron jóvátehetetlenül…
Aki
kárörvendő:
ő úgy sokszorozná
az örömforrásait, hogy
nemcsak saját javának,
de a másik kárának is örül,
pláne, ha ebben neki is bármely része volt –
de lassan már csak ennek… majd ennek sem!
Elsorvad az a képessége, hogy bárminek örüljön…
Aki
csak
titokban, rejtve,
nem kimutatva,
csak belül ellenkezik
a házisárkány becses nejével,
de ez így biológiai elváltozást,
mondhatni külön-programot hoz:
az ún. krónikus cukorbetegséget,
aminek jönnek a szövődményei is
(akár végtag amputálás, vakság…)
Aki
egy rigorózus-
dogmatikus vegetáriánus,
aki erre olyannyira büszke:
neki a vészhelyzet se kivétel –
inkább koplal, sőt éhen hal,
de húst, de halat sem eszik
(hajótörött tutajos a tengeren)
Aki
a húsevőt
megveti és fennhangon
gyilkosnak mondja, kiáltja ki,
aki a saját gondviselt gyerekeinek
az „erőszakmentes” íz(lés)diktátora.
Amit magának itt és most jónak,
sőt egyedül üdvözítőnek tart,
azzal terrorizál a családját…
(majd eszi, amit ezzel főzött…)
Akivel
már korán
elhitették, hogy
ő egy botlábú, és
fél a kinevetéstől,
ezért egy életre (!) lemond
az önkifejezés, illetve a leendő élettárs
harmónia tesztjének stb. a dimenziójáról…
Aki
engedte magát
botfülűnek, illetve
hamis hangon éneklőnek
végleg, életfogytig beskatulyázni,
ezért azután még magában sem dúdol,
így sem fejezi ki, nem szorozza és
osztja meg se örömét, se bánatát…
Aki
ifjúként,
„férfiként”
már nem könnyezik,
nem tud megkönnyebbülni,
ha éppen nem hagymát pucol,
mert kisgyerekként beleprogramozták,
hogy a fiú sírása úgymond nem katonadolog…
Aki
csak
akkor merné
más bűnét megítélni,
ha ő maga bűn nélküli lenne,
s még büszke is rá, hogy nem „ítélkezik”,
amivel ki is kerüli a hálátlan feladatot, és
ezzel amúgy még a saját bűneinek is falaz…
Aki
a csíny/
bűnelkövetés után,
a tettes keresésekor
gyáván és sunyin stb.
lapul, mint kaki a fűben,
vagy másra keni a bűnét, vagy elnézi,
ha ezért így ún. kollektív büntetés jön…
Aki
csakis
addig nyomozza
elszántan az igazságot,
amíg az rá csak jó fényt vet,
amíg teljesen biztos benne, hogy
ebből neki baja nem lehet és
nem törik be a feje sem…
Aki
csak
a hízelgő „baráttól”
veszi komolyan a róla
szóló – jó – véleményt,
aki rosszat mond, az ellenség –
és tök süket, ha már csak az igazi
ellensége mond tényleg igazat róla…
Aki,
látszólag
önzetlenül felkarol,
támogat, tehetséged gondozza,
amiért te nagyon hálás vagy neki,
de csak akkor, és csak addig, ha
te az ő rossz irányát követed,
sőt: ha egy „janicsár” leszel,
egy hazaáruló elit tagja…
Aki
nem érzi,
nem találja el,
vagy nem tudja
felvenni és tartani
a kellő, jó bioritmust:
úgy él, mint egy lassított,
vagy egy gyorsított felvétel,
mint egy csiga/mérgezett egér…
Aki
oly lassú felfogású, hogy
amíg lassan felfogja az első poént,
és leesik a tantusza, addig már rég
lemaradt a három – jobb – újabbról…
Vagy az egymásra épülő matematika
műveleteiben elakad az egyszeregynél…
Nem képezi, töri, tornáztatja az „agyát” …
Aki
feldolgozhatatlan
mennyiségű és irritáló erősségű
audio-vizuális ingerrel szőnyeg-
bombázza, zilálja szét stb. az agyát….
Vagy kiteszi magát az álhír-özönvíznek…
Aki,
ha már
– szerinte túl sokat –
fizetett érte, akkor ő a kiállítás
minden egyes képére vet legalább
egy-egy pillantást: így akár ezret is…
Egyetlenegy pont őt mélyen megérintő,
felkavaró stb. képben sem merül el….
Aki
nem láthatja-
értheti-értékelheti
jól a képet/szobrot stb.,
és az így nem is tud hatni rá,
mert ő vagy túl közel áll hozzá,
vagy éppen túl messzire áll tőle…
Aki
minden
ártatlan,
semleges témájú
kis párbeszédet is
már egy „ki kit győz le”
szellemi párbajnak, sőt
presztízs csatának fog fel…
Így a találka után nem is lehet
jobban értesült, jobb világ- és
ember/önismeretű emberi lény…
Aki
csak
a destruktív
rivalizálásban jó,
profi lelki hadviselő stb.,
de a konstruktív együttműködésben,
a csapatjátékban meg éppen bűn rossz.
Így nem marad ereje önmagát építeni,
és mindig ő lesz az a gyenge láncszem…
Akinek
unalmas,
érdektelen
az olyan játék,
ahol mindenki nyertes,
és nincs búsuló vesztes –
amilyen az együttműködésre
építő magyar népi társasjáték…
Fülemilepör
Azon vitatkoztok,
veszekedtek, pereskedtek,
ami nem az enyém, tiéd, övé –
ami elvileg/gyakorlatilag mindenkié,
ahogyan pl. a fülemile „éneke” –
és ebből hosszú, drága per indul,
ahol csak az ügyvéd, bíró jár jól,
és rossz szomszédság származik,
illetve tartósul, sőt romlik…
(„török átok”)
Divide et impera
A nevető harmadik
és a síró-rívó többi áldozat
Hagyod magad társaddal összeugrasztani,
vagy felesleges-káros vetélkedésbe hajszolni,
vagyis megosztani, elgyengíteni és így leuralni
(Így szerezi meg pl. Csongor is az ördögfiókáktól,
a saját szellemi fegyverükkel a varázseszközöket)
Jókai Mór
Az országos összeveszés.
Hát csakugyan elátkozott
Nép vagyunk, az már igaz!
Két felűl az ellenségünk
Annyi, mint az útféli gaz,
De az mind nem elég nekünk:
Egymás között is kell vetekednünk.
.
Hogyha minden magyar ember,
Kicsiny és nagy, egy hős lenne,
Hős is, bölcs is, egyként jeles,
Mind erőre, mind szellemre,
S egyesülne minden magyar,
Még is csoda lenne a diadal.
.
Ha volna min osztozkodnunk,
Prédálnók ellenség kincsét,
Vagy ha volna res nullius
A mi mostan közös inség,
S ember ember ellen kelne
Harczra e miatt: – volna értelme.
.
De a kinek a háza ég,
Hajója zátonyon akadt,
Mért tépi a közös bajjal
Együtt küzködő társakat?
Segítségét kitől várja,
Ha saját felét maga rongálja?
.
A tegnapi jó barátok
Ma ellenként találkoznak,
Kik tegnap egymást becsülték,
Ma egymásra rágalmaznak,
Jár a szitok, költött gyanú,
Álhír, undok gúnydal, hamis tanú.
.
A becsületes jó népet,
Mely igazságért sovárog,
Forrás helyett a csap alá
Viszik a lélekkufárok:
Ráuszítják önfelére,
S a kocsmában foly a magyar vére!
.
S mintha égből hullna a pénz,
Úgy pazalják; nincs szük idő!
Mi vagyunk most a bankárok,
Fizethet a párttéritő.
S hiusága az apáknak
Koldúsbot lesz majd az unokáknak!
.
Dicső nemzet! Kiről közmondás volt,
Hogy a magyar vigad mindig sírva,
Ez a te mostani mulatásod
Nem könnybe, de vegyül szégyenpírba,
Sírva kiált hozzád a dal:
„Békülj ki legelébb önmagaddal!”
*
Jókai Mór
Ne csüggedj.
Szegény magyar, ha azt vártad,
Hogy a sok jó barátod
Majd kisegít a hinárból:
Ugyan szép hasznát látod!
Egyiknek nincs apró pénze,
Majd akkor jőjj, ha váltat,
Ha addig élsz, jelentsd magad,
Ha a krizist kiálltad.
A másiknak magának is
Annyi mostan a dolga,
Eszébe sincs csárdást járni,
Elég neki – a polka.
A harmadik még uj gazda,
Most veti a kölesit.
Mindössze is annyit tehet:
Nálad jégkármentesit.
Negyedik mond: avult, ócska
Jogod mit is keresed?
Mindegy már az írott malaszt,
Akár több, vagy kevesebb.
Az ötödik jó barátod,
Ki hozzád legközelébb,
Azt igéri, hogy feltámaszt;
Hanem, hogy halj meg elébb. –
De te azért ne hagyd magad,
Akárki hogy fenyeget.
Nem esik ki olyan könnyen
Még a világ feneke.
Maradt még ki segít rajtad,
Ki soha meg nem tagad:
Két igazi hű pártfogód –
…A jó Isten – s jó magad.
*

Jókai Mór: Széchenyi halálán.
Pusztább az ég egy fényes csillagával!
A nap egy hő sugárral hidegebb;
Egy árnynyal gazdagabb borult jövendőnk,
Egy sebbel szívünk, mely be nem heged.
.
A szív, mely egy egész hazával érzett,
Ha megszakadni birt, óh ne csodáld,
Nagy terhe volt, nagyon sokat viselt az,
S megtört, midőn nem birta azt tovább.
.
A kéz, mely alkotott sok drága kincset,
Mik késő századokra mennek át,
Az rombolá le íme nemzetének
Legféltőbb, drága kincsét, – önmagát.
.
Vagy nem tudá azt türni forró lelke,
Hogy olyan messze van tőlünk az ég?
A legnagyobb királyhoz ment követnek;
Az Isten trónjához kivánkozék.
.
Jó néki ott! Nálunk emléke légyen,
A föld takarja drága hamvait,
Nevét utókor tartogassa! Semmi
E nagy szellemből nincs elmúlva itt!
.
Emlékitől minden szív nemesebb lesz,
Hamvától a hon földe boldogabb,
És szellemétől, mely az égbe megtért,
Az ég hozzánk talán irgalmasabb!
(1860)
*
Jókai mór
Oh nem mindegy a halál.
Azt mondják, hogy minden embert
Egyenlővé tesz a halál…
Ne higyjétek, ez nem igaz!
Élt ez évben két férfiu;
Nem rég haltak, nevük tudva.
Az egyik a napfényes kegy
Melegében élt ragyogva,
A másik az elfeledés
Önkereste homályában, –
Annak tárva nyitva állott
Minden ajtó, minden lépcső,
Mely magasra felvezet.
Ennek zárva minden ajtó.
Nyitva egy csupán, a mely le
A sírbolt-lépcsőre nyílik.
Az, a napfényes magasban
Szennyet halmozott nevére:
Megcsalá, urát, hazáját,
S mert bűnös volt, – meghala.
Ez sötét, rideg magányán
Csak hona dicsőségéről
Álmodott, tett, gondola;
Áldozott, imádkozék,
S meghalt, mert dicső vala.
.
Mindkettőért egy halál jött,
Ugyanazon véres angyal,
A ki fegyverének élén
Önkezét is megsebezte.
És az egyik im lehullt
Olyan mélyen, mintha tenger
Volna rajta az az átok
És gyalázat, mely kiséri,
S ő e tenger fenekén
Napra nem vágyó sötét kő
Vizbefojtottnak nyakán.
.
És a másik el kiszálla
Oly magasra, mint az ég;
Honnan őtet minden ország,
Minden század látni fogja,
Mintha volna égő csillag,
A mely népeket vezet!
.
Oh nem mindegy a halál!
(1860)

pppppppppp

Csak az ember lehet
teljes, boldog életű helyett
egy ön- (és társ) sorsrontó,
a végsőkig boldogtalan lény…
.
Vagy rontasz, vagy építesz – csak rajtad múlik…
Vagy a jó vagy a rossz Istent imádod: válasszál…
Legalább ne árts, se önmagadnak, se másoknak…
Ki mennyit használhat, legalább annyi kárt tehet – sőt:
hisz házad gyerek/bolond is felgyújthatja, de felépíteni…?
.
Csak az ember lehet önsorsrontó, akár öngyilkos,
önerőből vagy nagyon boldog, vagy nagyon boldogtalan,
de azért mások is besegíthetnek neki, ha engedi/hagyja…
Önmagamtól és az ún. jóbarátaimtól védjen meg a Jóisten,
ellenségeimmel elbánok magam is, sőt hasznomra lehetnek…
.
A legtöbbet – nyilván!? – én árthatok saját magamnak,
de vigasztaló, biztató, hogy akkor ennek az ellenkezője is igaz….
Használjam magam rendeltetésszerűen, mint egy gitárt/hegedűt,
ami lehet dísztárgy, lehet zaciba tenni, lehet vele verekedni is,
lehet ördögi hangzavart kelteni, de lehet isteni muzsika médiuma…
.
Ez után jönnek – fontossági sorrendben! – az előszeretteink,
az (ál)barátaink, a nyílt hidegháborúzók, az ún. profi segítők,
Mekk mesterek, protokoll orvosok stb., és az (áruló) írástudók,
a jó rossz társadalmi-gazdasági-politikai elitek, vezetők – és
végül, – de talán mégsem utolsósorban? – a rejtett hatalmak….
.
Becsüld meg s gyarapítsd aranyad, ne csinálj belőle sarat,
a sarad nem mondd aranynak, de csinálj még abból is aranyat!
Csak a balga-gyáva embernek nincs/nincs jó örömteli családja,
barátja, szerelme, evése-ivása, játék(osság)a, humora, munkája
-hivatása, otthona/hazája, gyermeke, társasága, mulatsága stb.
.
Ő „él” ön-sors-rontva, élethazugságokban, önkínzásban,
önemésztő játszmákban, lélekölő robotban, hivatástalanul,
fóbiás zsarnokként vagy papucs alattvalóként, statisztálva,
idegenben, otthontalanul, hajléktalanul, alul/dezinformálva,
közlés/megértésképtelenül, parazitaként, élményszegényen,
.
napi túlélésben, bűntudatosan, bűnözői pályára sodródva,
rossz evésben-ivásban, ünnep/mulatás nélkül, megalázva,
alakoskodva, képmutatóan, cinikusan/rajongón, rabságban,
hitetlenül vagy szektásan, önleértékelten, megnyomorodva,
talentumot elásva/rosszra használva, kallódva, hazát árulva,
.
elviselhetetlen könnyűségben, agyonterhelve, dögunalomban,
balekként, ön-kizsákmányolva, álbarátokkal, élettárstalanul,
házassági pokolban, szex nyomorban, lelki öncsonkításokban,
betegen, depresszióban, koravénen, infantilisen, időtékozlón,
lelki hadviselésben, humor és játék nélkül, tetszhalottként stb.?
.
A legtöbb bajt a világon nem gonosz emberek-erők okozzák.
jószándékkal van a pokolba vezető út kikövezve: énáltalam,
és a majomszerető édesanyától a protokoll-rab jó orvosig…
Az ún. betegség sem külső sorscsapás, de isteni intő jelzés:
tarts önvizsgálatot és „szertelenül” keresd meg a lelki okot!
.
Magadon nevetsz/szörnyülködsz: a mese nem másról, de pont
terólad szól – ismerj magadra és itt és most változtass életeden!
Szabadságra vagy teremtve, hogy jó szellemben-lélekbátran éljél,
átfogón és mélyen teljesértékű módon, istengyermekként kivirulva,
és nem ördögfajzatként szenvedve: akarót repít, nem vonszol a sors!
ppppppppppppppppppppppppppp


Kapcsolódó írások – Boldog-boldogtalan emberek életminőségei
- A boldog(talan) ember: életminőség vizsgálódások – XXIII.2024.12.04.
- A boldog(talan) ember: életminőség vizsgálódások – XXII.2024.12.03.
- Magyar betyárfilmek2024.12.03.