kb. 18 perc olvasás
Eugéniusz:
A boldog(talan) ember – VIII.
Életminőség-vizsgálódó tükrök
A bölcs és/vagy a balga ember
ppppppppppppp
Táltos paripa vagy állatorvosi ló
Istengyermek-ördögcimbora/sátánfajzat
Édenkert-aranykor vagy a vaskori poklok
Ön/társ-sorsjavító vagy rontó típuspéldatár
ppppppppppppppppp
Talált, kapott, szerzett/vesztett életkincstár
Szellemi, lelki, testi és társas életek és halálok
Szándékok-következmények ill. okok-okozatok
(Elvek/tettekðmagatartásokðjellemekðsorsok)
ppppppppppppppppppp
Szabó Lőrinc:
Gyengeség
Csak egy kicsit voltam becsületes,
csak egy kicsit nem bántam, hogy mi lesz,
csak egy kicsit próbáltam igazi
szeretettel szólni, segíteni,
csak épp elkezdtem, s máris visszavág
s ellenem fordul a legjobb barát.
.
Csak épp elkezdtem… Gondoltam: ez az
ember erős, az egyetlen igaz,
ez az egyetlen, aki keresi
és elbírja és hasznát is veszi,
hasznát annak, amit mindenki tud
s amit elrejt előle a hazug.
.
Arra gondoltam, hogy szeretem,
hogy megtisztítom, megkétszerezem
az erejét s még szebb lesz, még nagyobb,
s arra, hogy ő maga kért, bíztatott,
ő akarta… És szólni kezdtem… És
egyszerre kiderült a tévedés:
.
kiderült, hogy itt is hazudni kell,
hogy az igazat ő se bírja el,
és hogy az elszánt hízelgő, aki
a háta mögött csak kineveti,
az nemes neki, az bölcs, az barát,
én meg irígy vagyok, vagy még kutyább,
.
még gonoszabb… Mi lelt? – förmed reám,
az árulóra, s látom, az agyán
hogy ömlik el a fájó, megriadt,
tiltakozó s gyanakvó indulat:
– Mi lelt? Már te is?… – és szavain át
szinte robban a sértett hiúság.
.
Borzadva nézek a szemébe, és
mosolygok és dadogok: – Tévedés,
félreértettél… És már hazudok,
hazudok neki, csűrök-csavarok:
mentek valamit, őt és magamat
és szégyenkezem mindkettőnk miatt.
Nem
hiszi el, hogy
már éppen csak
az ő „ádáz” ellensége
mond valami igazat róla,
így sem húz hasznot belőle
(ő a hízelgő barátaira hallgat,
az ellenséget meg csak gyűlöli,
attól dafke semmit nem tanul…)
Tükörtörő
Az önismeretlenül maradó –
az igazmondó tükör ripityára törője –
és ki mást, mint pont a hízelgőt, spiclit stb.
az ő legjobb igaz, hű jóbarátjának tekintő…
Fordítva
Ellenségének
ő szinte mindent,
és őszintén bevall,
de a jó barátja előtt
viszont makacsul (el)hallgat,
mert pl. vele sűrűn találkozik,
de jótanácsot mégis tőle vár el…
Az
elhallgatás
mint vétség
„Az Őszinteség
ellen vét mindenki,
aki nem önmagát adja,
vagy nem adja magát oda egészen.
Ez az oka annak, hogy jó tanácsaink
hatástalanok maradnak vagy éppen
ellenkező hatást érnek el.”
(Karácsony Sándor:
Ocsúdó magyarság)
Harapó-
fogóval kellene ún. jó-
barátodnak kiszedni belőled azt,
amit egy vadidegen utastársnak
kéretlenül is bármikor kifecsegsz!?
Persze abban a hiszemben, hogy
őt az életben többé már nem látod…
Vagy ezt elmondod, azt elhallgatod –
de mégis várod a tőle a jótanácsot…
Titkosító
Ő úgymond
nem teregeti ki
a „családi szennyest”,
még bizalmasnak vett,
közeli barátjának sem –
a mocskos vízben tartogatja azt,
a saját szemében látná önmagát.
Vagy ellenkezőleg: szinte mindent
elmond, ha pl. az óvónéni kérdezi
a csoportos foglalkozáson…
Barát/ellenség
felismerő képesség/képtelenség…
Aki pl. kifecsegi a rá bízott titkaidat…
Visszamondja, amit csak neki mondtál
A hátad mögött/szemedbe mást mond
Elkölti a rá bízott spórolt pénzed zömét
Hanyagul bánik a kölcsönkért eszközzel
Visszaél a vendégbarátságoddal (pl. lop)
Nem, vagy nem jól képviseli az érdekedet
Nem, vagy csak gyengén indokolja a szava
be nem tartását, sőt a megszegését…
És a többi…
Bumeráng
Ő senkinek nem árulja el
féltett/szégyellt titkait,
még legjobb barátjának sem,
csak vonaton a vadidegennek,
vagy mint Midasz, a mezőnek…
De, ami azután úgyis/mégis kiderül,
és akkor már bumerángént csap le rá…
Vagy csak rosszakarói, ellenségei tudják,
és így zsarolási helyzetbe is kerülnek…
Igazmondó
Ő azt tanulta, hogy
neki is mindig-mindenkinek
csak az igazat kell mondani,
vagyis a teljes igazságot,
különben ő bűnösen hazug…
Ő nem ismer kivételeket:
nem ismeri a tapintatot,
(ún. szalonképes szadista)
se a kegyes hazugságot,
se az illetéktelen ember,
se az ellenség esetét…
A
sok kis
füllentés,
sőt hazugság,
amit időben nem vall be,
eltitkol, bagatellizál stb.
egyre több-nagyobbat szül,
előbb-utóbb egy lavina lesz,
ami őt hamar be- és eltemeti,
egy hiteltelen erkölcsi hullává teszi…
Hazugság
Minden az,
ami nem igaz?
Ha a másik – javadra –
tévedett, az is hazugság?
És ha igazat mond ugyan,
de nem mindent – ha elhallgat?
A tapintat, a kegyes csalás nem az, sőt…
De ha mást, többnyire szánt szándékosan
a magad javára, az ő kárára megtévesztesz…
És amikor önmagadat, a magad kárára
akár egy életen áltatod: élethazugság…
(lásd pl.: H. Ibsen Vadkacsa c. drámáját…)
Szálka és gerenda
A másik hibáját felnagyító,
viszont a magáét kicsinyítő
Fejlett kritikai készségét is
csak máson kamatoztató:
így önkritikája így elsatnyul
(Ő nem is szorul rá erre…)
Mások bűne szemünk előtt,
a magunké a hátunkon –
mások szemében a szálkát is,
a magunkéban még a gerendát
sem látjuk, ha nincs jó tükrünk
(szó szerint és átvitt értelemben:
rólunk szóló mese, jóbarát szeme stb.)
Beismerő vallomás
A hiba, vétség beismerés,
bűnei magános/nyílt megvallása
neki nem az erő, de a gyengeség jele:
ő így lenne önszemében tökéletes (önáltató)
Szerethetetlen!?
Nehéz, majdnem lehetetlen őt szeretni,
mert oly tökéletesnek látja-láttatja magát,
röstelli beismerni, megvallani emberi gyarlóságait,
és ezért lesz oly kegyetlen, mint pl. Kodolányi apja,
akit a Boldog idők önéletrajzi könyvében jellemez…
Szabó Lőrinc
Piszkosságok
Sokszor elszörnyedek magamtól,
hogy egy-egy rossz óra alatt
mi minden megfordul fejemben,
mennyi förtelmes gondolat;
.
s ha visszanézek tíz-húsz évre,
bűnökre – mennyi tévedés! –
majdnem revolvert ad kezembe
a kései szégyenkezés.
.
És lassan mégis belenyugszom:
Ilyen voltam, hát mit tegyek?
Akárhogy bánom is ma ezt, azt,
megváltoztatni nem lehet.
.
És ez a megváltoztathatatlan,
amit most már vállalni kell,
azzal vezekeltet a rosszért,
hogy sohase felejtem el;
.
de vigasztal is, jóra oktat:
szeretni, ami emberi –
piszkosságaimból tanultam
másoknak megbocsátani.
Nincs kegyelem
A férfinál a szigorú és igazságos ész
legyen az úr mindenek felett és előtt,
a szívirgalom csak női tulajdonság/gyengeség:
ha következetes, akkor ő így ön-könyörtelen is
Kaszárnya
Az ő „édes otthona”:
semmi melegség, kedvesség stb.,
csak pattogó vezényszavak hűvös, rideg, katonás légköre,
eligazítások, sorban-állások, körletrend-ellenőrzések stb.
Körülbelül ilyen volt például Csortos Gyula gyermekkora…!
Helyzet-tévesztő
Aki úgy mentegeti,
sőt konokul tagadja
esendőségét/bűneit,
mint akit éppen az esküdt
halálos ellensége vallatna
Ítél és ítéltetik
A folyamatos lesújtó,
ismeret- és empátiahiányos
elhamarkodott kemény ítélkezése
akarata ellenére önleleplező, öneláruló:
aki mondja másra, az mondja magára –
mint mindenki, ő is magából indul ki,
ki mint él, úgy ítél…!?
Aki
magát a bűnt
sem meri nevén nevezni,
és nyíltan meg- és elítélni,
mert nem vállal konfliktust,
relativizálja a jót és rosszat,
mintha minden ízléskérdés lenne…
Neki pl. a házasságtörés is csak
egy kis szórakoztató (félre)lépés…
Freudi elszólás
Amikor az igazság
akaratod ellenére kibukik,
mert megbotlik a nyelved –
de persze nem véletlenül,
és nem is akárhogyan: elszólod magad,
pont a takargatott igazat vallod így be…
(pl. a heves szeretkezés „önkívületében”
titkos szeretőd nevét súgod nejed fülébe)
Lebukás
Egy délutáni
szeretkezés közben
az asszony ijedten hallja,
hogy egy kocsi fékez a ház előtt.
– Jó ég, ez a férjem lesz! Tűnj el gyorsan!
A pasas sietve felráncigálja a nadrágját,
és riadtan iszkol az erkélyajtó felé,
majd hirtelen megtorpan.
– Hülye vagy? Én vagyok a férjed!
Homo
Mohó
Sokat markol
és keveset fog,
netán minden helyett semmit
Sokat akar a szarka, de letörik a farka…
Vagy a kincsesbarlangban, mint a mesében,
megrészegedik, és elfelejti a jelszót,
és így az végleg rá is zárul, vagy
csak addig, míg jönnek a rablók…
Nagyobb
kockázat nélkül
akarna, illetve szeretne
nagy, sőt óriási üzletet kötni.
Így lesz szélhámosok prédája…
A „szabad piacon” ez esélytelen,
de ha a kormánypárt-állam segíti,
akkor monopolhelyzetből diktálhat –
ehhez „csak” a lelkét kell eladnia…
Ambivalens
egyszerre két,
egymással ellentétes érzés, késztetés
jelenlétét/gyors váltakozását, ingadozását jelenti.
A két érzés lehet például szeretet és gyűlölet,
vagy vágyakozás és félelem: ha ilyen érzései
vannak egy kutya befogadásával kapcsolatban,
akkor egyszerre szeretnéd is befogadni, meg nem is.
Az ambivalencia döntésképtelenséggel jár(hat)….
Ha
most úgy érzi,
hogy nagyon gyűlöli azt,
akibe úgymond halálosan szerelmes volt,
akkor ez még nem reménytelen állapot
a kapcsolat, a házasság feltámadására.
E kettő még oly közel van egymáshoz,
de a közöny, a közömbösség már
a végleges eltávolodás kijelzője…
Rossz végletes
Az ellenkezőjébe,
a másik rossz végletbe
átcsapó viselkedésű lény
Aki például a kocsmában
egyre ittasabb állapotban
egy „bátrabb” szókimondó,
hőbörgő és hőzöngő nagylegény,
de azután kijózanodva már otthon
és a munkahelyén meghunyászkodó,
nem ellenkező, nem „visszapofázó” …
Meghunyászkodó
A behódoló viselkedés
Behúzni füled, s farkad
Mindenben – őt dicsérve –
a Másikhoz alkalmazkodni
(de azért persze a háta mögött
itt-ott egy kicsit morogni, hőbörögni,
állandó belső ellenállással, ami egy
egyenes út a krónikus cukorbetegséghez…)
Fedezve
tetézed a bajt –
behunyt szem/struccpolitika:
amit így nem lát, az nincs is…!?
A szőnyeg alá sepert szemét miatt
előbb-utóbb a lába, sőt nyaka stb. törik…
Elővigyázatlan
A végzetesen óvatlan,
a kísértést le, magát túlbecsülő:
csak picit elindul a züllés útján, de
a lejtőn lefelé gyorsulva derül ki: gyenge a fék
Pl. a telefonbetyárkodása indíthat el a nagyobb bűnt,
akár még egy őt is maga alá temető egész bűnlavinát is…
Szabó Lőrinc:
A LEGFŐBB BOLDOGSÁG
A legfőbb boldogság, a legkötőbb,
a legodaadóbb, istenitőbb,
az, amely úgy hív, hogy borzongsz bele,
az, amelyben két világ egy zene,
az, amelyben a szellem szárnyra kél,
az, amely már tán nem is szenvedély,
az, amely fény, súlytalan súlyegyen,
az, amelyben minden jel végtelen
az, amelyben már mozdulni se mersz,
az, amelyben örökbéke a perc,
az, amelyben megszakad a tudat,
az, amelyben kicseréled magad,
az, mely, élvezve, a vég gyönyöre,
s ha ébredsz, a költészet kezdete:
A legfőbb tudás nem a szépeké –
bárkié, ki a tulsó partra jut,
s tovább vinni, a közös menny fölé,
Kué Fi és Kleopátra se tud.
Szabó Lőrinc:
Kár
Kár elrontani, kár,
buta kis életünket,
úgyis ritka az ünnep,
úgyis jön a halál.
Mind, ami konc, ami érdem,
ami lehet, be kicsi!
Maga az ember, ahogy van,
túlhitvány valami.
Sír bennünk az igaz szív
s épúgy sír a komisz;
kár, hogy túlsokat ártunk
fölöslegesen is.
Pénz, hiuság, becsület: mind
szánalmas csatatér,
s csábit a szó, hogy a lélek
nyugalma többet ér.
Csábit a szó, de a béke
ahogy jön, megy is a perccel;
(könnyü annak,
aki helyett más a gazember!)
Tűnik a perc, s az örök föld
bestiái miatt
meggyűlöljük az égi
prédikátorokat.
Kár elrontani, mégis
rontjuk az életünket,
pedig ritka az ünnep
s úgyis jön a halál.
Küzdünk, sírva, vagy árván,
mint kit a cél megúnt,
s mindegy a cél, az eszközökért
együtt lakolunk.
Szabó Lőrinc –
Az álmodó halott
Elnyúlok a fűben. Aludjunk.
Én már mozdulni se birok.
Élni? – Sárba tiportak a
kalmár hadak, a nyilt, buta
és álszent terrorok.
Én már nem mozdulok, aludjunk –
A napot hunyt szemembe zárom.
Csontjaim vasként folynak el, –
de hozzám búvik s magába ölel
megváltó szeretőm, az álom.
Már egész testem benne fekszik,
egész testemben fekszik ő –
Álom! Óh, együtt lebegünk!
Óh, föld! föld! asszony! te leggyönyörűbb,
te sír, te éltető!
Óh, édes föld, magadba húzol,
s szállunk már, szállunk, keveredve:
felnéz az álmodó halott
s egyszerre ujra fellobog
régi, hódító, büszke kedve:
láng surran – megindúl s felröppen a kő!
Óh megyünk a tavasz elé,
mikor feszülő bimbók s rügyek
küldik kéjes sortüzeiket
az ég felé!
Óh élet! szent feltámadás!
Föld! Napfény! Mámor s hit zűrzavara!
Dicsértessék a halál, a vidám,
dicsértessék nagypéntek után
husvétom hajnala!
Dicsértessék a föld, s aludjunk!
Én már csak rozsdás roncs vagyok –
de vasak nőnek belőlem, csodák,
fények, s uj, büszke katonák
és szentséges diadalok!
Carpe diem
Aki egy szellemi rövidlátó,
az aranytojást tojó tyúkját is levágó,
vagy az egy-két nap dínom-dánom után
jön a sok napi, havi, sőt évi szánom-bánom…
Kvantitatív
A minőség-érzéketlen
mennyiség-centrikus életszemléletű,
ő az egy, de elég jó helyett a rossz(ab)ból
vesz, eszik, habzsol, halmoz, tesz stb. jóval többet
Teszt
Aki nagy bajban van,
mert van egy tényleg hiteles próbája
az ő pudingjának: mégpedig az evése,
amit sikertelenül igyekezne elodázni…
Rejtvényfejtő
Az élet-feladványai megoldása helyett
non stop más által kiagyalt rejtvényt fejt
Vagy pedig értelmetlen időpocsékolásnak tart
minden „öncélú” nyelvi-logikai (társas)játékot…
Talányos
Imád rejtélyeskedni,
rébuszokban, tolvajnyelven fogalmazni:
még imponál neki, ha nemigen értik meg,
ill. így nem bukik le a semmit-mondása…
Ön-alárendelő
Neki minden ellentmondás
csak akadékoskodás, kötözködés, lázadás,
ő inkább mindenkinek feltétlen engedelmes,
ill. a hallgatásával mindenbe beleegyező stb.
Rejtve ellenkező
Aki a vitát, konfliktust kerülve
nyíltan nem mer, de titkon, lopva
magában sok mindennek ellentmond:
így lehet/lesz ő akár az élete végéig,
vagyis krónikus szenvedő cukorbeteg…
Kudarc-kerülő
Aki csak megúszni akarja az életét,
akinek az a siker, ha nincs (nagy) kudarc,
ezért Ő szinte semmit nem is kockáztat…
De: aki nem mer, az nem is nyerhet semmit…
„Tetszhalott”
Aki beolvad környezetébe:
folyamatos mimikri, mintha itt sem lenne
Mint kinek a „játékban” nem ér a neve…
A szklerózis multiplex vészjelet nem érti –
ő csak eltűnne, beleszürkülne a háttérbe…
A vészhelyzetben életmentő taktika
hosszabb távon már életveszélyes…
Öncsonkító
Fiatalon magáévá teszi
a szülőktől, tanítóktól stb. hallott,
és folyton sulykolt önkorlátozó balhiedelmeket,
például, hogy a szegény, vidéki stb. ember gyereke
soha ne akarjon művész, tudós, államférfi stb. lenni.
Ezért korán fel is adja álmait, rossz pályán tengődik…
Önkép-
festmény
Ő egy született vesztes, lúzer!
A mindennapi öncsőd bejelentő
Nem is lehet jobb belátásra téríteni,
és ez így egy önbeteljesítő jóslat lesz…
Vagyis így végül mégis neki lesz igaza!?
La Fontaine
A felfuvalkodott béka
Egy ökröt lát a béka s szép,
nagy testét írigyen csodálja.
És ő, ki csak kicsi, egy tyúktojásnyi ép,
jól felfuvalkodik, dagad, feszül a hája,
hogy oly ökörnyi nagy legyen. „Tudom, –
szól, – most se kell sok, nézd hugom,
elég-e mondd? no még! s most nézd, elég-e kérlek?”
– „Még nem.” – „Hát most talán?” – „Most sem.”
– „Hát nincs szemed?”
– „Meg sem közelited.” S a pöttömtestü féreg
addig dagad, míg szétreped.
Sok ilyen ostoba teremt itt zűrzavart:
a kispolgár kastélyt építtet, mint a herceg,
kis herceg nagykövettel henceg,
s a márki apródot szalajt.
Megalománia
Lélektani szakszó
a görög megasz, megalé (‘nagy’)
és mania (‘téboly’) elemekből.
1. Túlzó téveszme,
amelynek következtében egy ember
a saját személyét, tulajdonságait alaptalanul túlbecsüli.
Az elmebeteg megalomániában szenved,
mert ő magát nagy államférfinak tartja.
2. Nagyzási hóbort;
olyan beteges hajlam,
amely a parancsolgatásra,
illetve a helyzet adta hatalom vagy
megnövekedett pénzbeli lehetőségek
önkényeskedő kiélésére irányul.
Nagyzási hóbort
(megalomania),
az elmekóros tünetek ama csoportja,
mely fokozott önérzetben, öntulbecslésben,
fokozott jókedvben és az ezekkel kapcsolatos téveszmékben áll.
A. N. tartalma igen különböző és a lehetőség határaitól egészen
a legbarokkabb képtelenségekig ingadozik.
A könnyü és muló maniakalis izgalom,
melyben a betegek piperézik magukat, énekelgetnek,
verselnek és ellentállhatatlanoskodnak,
épp ugy mutatja a N. jellegző vonásait,
mint a súlyos és rohamos butuló paralitikus,
ki a világ összes kincsei birtokosának,
az egész világ királyának,
gyémántpaloták birtokában lévőnek mondja magát,
ki mérhetetlen erő fölött rendelkezik,
a világ minden nyelvén beszél stb.
Forrás: Pallas Nagylexikon
A Nagyzási hóbort
igen jellegzetes fajtáját találjuk
a krónikus tébolyodottság bizonyos számu eseteiben
és pedig üldöztetési téveszmékkel kapcsolatosan.
E betegek N.-ja rendesen káprázatokban és illuziókban gyökerezik:
a betegek észre veszik, hogy az utcán mindenki tiszteleg előttük,
jelentőséggel fixirozzák; azt képzelik, hogy magas családból születtek
és hogy csak kicserélték, hogy nagy fölfedezéseket csináltak
és ezek miatt üldöztetnek; ezekből kerülnek ki a reformátorok,
vallásalapítók, tervezgetők és képtelenségek föltalálóinak végtelen sora.
A „megfőtt béka” szindróma
egy egészen különös biológiai jelenség leírására szolgál:
ha egy békát egy tál meleg vízbe helyeznek, azonnal kiugrik abból.
Elviselhetetlenül kellemetlennek találja a meleget,
és reflexszerűen változtatni akar helyzetén.
Ha azonban ugyanazt a békát egy tál hideg vízbe rakják,
majd a vizet lassan, fokozatosan melegítik,
akkor a béka szinte megfőzhető.
Az ok: egyszerűen nem érzékeli/megszokja
a víz hőmérsékletének fokozatos változását.
Az ember veszélyérzékét is így lehet letompítani…
Isten kaszting
Zsarold meg, és
magad tedd élesben próbára Istent
valami nagy extra követeléssel:
vajon átmegy-e ezen a vizsgán…
Ha Isten itt-most nem teljesíti
a – bármily hülye – követelésed,
úgy mielőbb keresel egy másik,
„bőkezűbb, nagylelkűbb” Urat…
Ígérgetők
Az egyik a demagóg pap, politikus stb.
akit nem lehet számon-kérni, ellenőrizni,
a másik az „ördög”, aki sokat ígér, keveset ád,
és az, amit ad, az is keserű (öröm helyett üröm)
Kategorikus imperatívusz
„Cselekedj úgy, hogy akaratod maximája
mindenkor egyszersmind általános törvényhozás
elveként érvényesülhessen.” (Immanuel Kant)
És a meglopott és ezért méltatlankodó tolvaj –
akinek az ebül szerzett jószága pont így vész el…
Az ő parazita, élősködő jóléte éppen azon alpulna,
hogy mások tisztességesek, törvénytisztelők…
Lépre menő
Bekapod a csalétket,
és hitelre veszel – neked luxus – autót…
Nyújtózkodj mindig tovább, mint takaród ér:
te dugod bele kezed az adósrab tartós bilincsébe
(nincs kizárva, sőt: magát az autódat is elveszted…)
Vakhit
Vakon megbízol a vadidegen,
az egyszer, először-utoljára látható
hitel-tukmálóban vagy kereskedőben:
hisz váltig állítja-bizonygatja:
ő csak a te javadat akarja…!
(és előbb-utóbb el is veszi…)
Rossz matekos
Őneki inkább/mindig
az ezermilliméteres kell,
és nem a „csak” háromméteres kolbász…
És hiányzott a kamatos kamatszámítás órán,
vagy ha ott is volt, nem mert szólni: nem érti,
mert félt, hogy mindenki rajta fog nevetni…
…így majd ő fog sírni uzsorahitel rabjaként.
Parasztvakított
Rossz „közgazdász”
Elvakítható fizetése névleges értékével,
és annak a folyamatos emelkedésével, de
nem nézi a vásárlóerőt, mert nem ő jár a boltba,
vagyis nem érti/nem követi nyomon az inflációt…
Könnyelmű
Ő úgymond
cseppet sem aggódik a holnap miatt –
olyannyira nem, hogy rögtön elkölti fizetését…
„Majd csak lesz valahogy, úgy még soha nem volt,
hogy valahogy ne lett volna…!”
(megy is hamarosan kéregetni…)
Zsákbamacska
Csak otthon éri
a kellemetlen meglepetés:
rádöbben, hogy „jól bevásárolt”,
a zsákban csak egy kóbor
és veszett macska van…
(elrontott leányvásár)
Ostoba ember
Aki keresi a bajt:
aki képes kihozni
a harapó és karmoló,
sőt szemét kikaparó vadállatot
még a – sarokba szorított – (kis)cicából is…
(vagy piszkálja, ébresztgeti az alvó szelindeket)
„Ősbizalom”
Kire másra,
mint pont a kecskére
bízod az utolsó káposztádat –
illetve pártállami iskolára,
és kontraszelektált tanítóra,
sőt pedofil kéjenc edzőre,
papra a kisgyereked?
SZABÓ LŐRINC:
GYERMEK ÉS BOLOND
Ki elég bátor hinni, hogy
szükség van a gondolatára?
szépségre, jóra, ideálra?
Csak aki gyermek és bolond.
.
Nagy a világ s láttuk elégszer:
szépség s igazság ritka vágy,
győz a tömeg s a butaság,
ahogy a tömegen a kényszer.
.
Mi mégis csak nézünk magunkba,
bár reménytelen ez a munka:
– Így szebb lesz, játsszunk! – szól a gyermek.
.
S szól a bolond: – Más ki segítsen?
Tékozlom magam és teremtek
Céltalan gőggel, mint az isten!
IMA A GYERMEKEKÉRT
Fák, csillagok, állatok és kövek,
szeressétek a gyermekeimet.
.
Ha messze voltak tőlem, azalatt
eddig is rátok bíztam sorsukat.
.
Énhozzám mindig csak jók voltatok,
szeressétek őket, ha meghalok.
.
Tél, tavasz, nyár, ősz, folyók, ligetek,
szeressétek a gyermekeimet.
.
Te, homokos, köves, aszfaltos út,
vezesd okosan a lányt, a fiút.
.
Csókold helyettem, szél, az arcukat,
fű, kő, légy párna a fejük alatt.
.
Kináld őket gyümölccsel, almafa,
tanítsd őket, csillagos éjszaka.
.
Tanítsd, melengesd te is, drága nap,
csempészd zsebükbe titkos aranyad.
.
S ti mind, élő és halott anyagok,
tanítsátok őket, felhők, sasok,
.
vad villámok, jó hangyák, kis csigák,
vigyázz reájuk, hatalmas világ.
.
Az ember gonosz, benne nem bizom.
De tűz, víz, ég s föld igaz rokonom.
.
Igaz rokon, hozzátok fordulok,
tűz, víz, ég s föld leszek, ha meghalok;
.
tűz, víz, ég és föld s minden istenek:
szeressétek, akiket szeretek!
pppppppppp
Csak az ember lehet
teljes, boldog életű helyett
egy ön- (és társ) sorsrontó,
a végsőkig boldogtalan lény…
.
Vagy rontasz, vagy építesz – csak rajtad múlik…
Vagy a jó vagy a rossz Istent imádod: válasszál…
Legalább ne árts, se önmagadnak, se másoknak…
Ki mennyit használhat, legalább annyi kárt tehet – sőt:
hisz házad gyerek/bolond is felgyújthatja, de felépíteni…?
.
Csak az ember lehet önsorsrontó, akár öngyilkos,
önerőből vagy nagyon boldog, vagy nagyon boldogtalan,
de azért mások is besegíthetnek neki, ha engedi/hagyja…
Önmagamtól és az ún. jóbarátaimtól védjen meg a Jóisten,
ellenségeimmel elbánok magam is, sőt hasznomra lehetnek…
.
A legtöbbet – nyilván!? – én árthatok saját magamnak,
de vigasztaló, biztató, hogy akkor ennek az ellenkezője is igaz….
Használjam magam rendeltetésszerűen, mint egy gitárt/hegedűt,
ami lehet dísztárgy, lehet zaciba tenni, lehet vele verekedni is,
lehet ördögi hangzavart kelteni, de lehet isteni muzsika médiuma…
.
Ez után jönnek – fontossági sorrendben! – az előszeretteink,
az (ál)barátaink, a nyílt hidegháborúzók, az ún. profi segítők,
Mekk mesterek, protokoll orvosok stb., és az (áruló) írástudók,
a jó rossz társadalmi-gazdasági-politikai elitek, vezetők – és
végül, – de talán mégsem utolsósorban? – a rejtett hatalmak….
.
Becsüld meg s gyarapítsd aranyad, ne csinálj belőle sarat,
a sarad nem mondd aranynak, de csinálj még abból is aranyat!
Csak a balga-gyáva embernek nincs/nincs jó örömteli családja,
barátja, szerelme, evése-ivása, játék(osság)a, humora, munkája
-hivatása, otthona/hazája, gyermeke, társasága, mulatsága stb.
.
Ő „él” ön-sors-rontva, élethazugságokban, önkínzásban,
önemésztő játszmákban, lélekölő robotban, hivatástalanul,
fóbiás zsarnokként vagy papucs alattvalóként, statisztálva,
idegenben, otthontalanul, hajléktalanul, alul/dezinformálva,
közlés/megértésképtelenül, parazitaként, élményszegényen,
.
napi túlélésben, bűntudatosan, bűnözői pályára sodródva,
rossz evésben-ivásban, ünnep/mulatás nélkül, megalázva,
alakoskodva, képmutatóan, cinikusan/rajongón, rabságban,
hitetlenül vagy szektásan, önleértékelten, megnyomorodva,
talentumot elásva/rosszra használva, kallódva, hazát árulva,
.
elviselhetetlen könnyűségben, agyonterhelve, dögunalomban,
balekként, ön-kizsákmányolva, álbarátokkal, élettárstalanul,
házassági pokolban, szex nyomorban, lelki öncsonkításokban,
betegen, depresszióban, koravénen, infantilisen, időtékozlón,
lelki hadviselésben, humor és játék nélkül, tetszhalottként stb.?
.
A legtöbb bajt a világon nem gonosz emberek-erők okozzák.
jószándékkal van a pokolba vezető út kikövezve: énáltalam,
és a majomszerető édesanyától a protokoll-rab jó orvosig…
Az ún. betegség sem külső sorscsapás, de isteni intő jelzés:
tarts önvizsgálatot és „szertelenül” keresd meg a lelki okot!
.
Magadon nevetsz/szörnyülködsz: a mese nem másról, de pont
terólad szól – ismerj magadra és itt és most változtass életeden!
Szabadságra vagy teremtve, hogy jó szellemben-lélekbátran éljél,
átfogón és mélyen teljesértékű módon, istengyermekként kivirulva,
és nem ördögfajzatként szenvedve: akarót repít, nem vonszol a sors!
ppppppppppppppppppppppppppp
