
Eugéniusz:
Az önsorsrontó ember – VIII.
Életminőség vizsgálódások
Ősrégi és új intelmek és bátorítások
Szabad ötleteim egy mondatos jegyzéke
*
A mese
rólad szól –
magadon nevetsz
vagy szörnyülködsz:
ismerd meg magad, és
bátran változtasd meg életed
*

VITKOVICS MIHÁLY versei
*

ÉLETPHILOSOPHIA.
Mint forog a világ,
Mint sürög sok ország,
Fognak-e bomlani,
Vagy egybe állani?
Nincs gondom ilyekkel,
Maradok békével.
Kedvemre élek,
Kényre henyélek,
Kancsót ürítek,
Kedvet merítek.
.
Felőlem mit cseveg,
Más reám mit fecseg,
Nem tartom eszembe,
Nem öntöm szivembe;
Bízom egy Istenbe
És becsületembe.
Kedvemre élek stb.
.
Úgy töltöm éltemet,
Ne bánjam létemet;
Igazság szerelme,
Jóvoltom védelme;
Egyenest beszélek,
Senkitől sem félek.
Kedvemre élek stb.
.
Dolgaim folytatom,
Megkerűl falatom;
Nem vágyok magasra,
Csak takarékosra;
Van annyi, mennyi kell,
Nem halok meg éhel.
Kedvemre élek stb.
.
Ha pajtás látogat,
A ki nem válogat.
Szelek egy karajkát,
Kapom a kulacskát,
Egymásra köszöntjük,
Kortyait hörpentjük.
Kedvemre élek stb.
.
Ha fejem felhevül
És hölgyem mellém ül,
Megölel kezével,
Ingerel szemével:
Igy leli kedvemet,
S boldogit engemet.
Kedvemre élek stb.
.
A vidám lelkeket,
Vig énekeseket
Keresem és velek
Versenyt énekelek;
Jó kedvre tüzelem,
Csókolom, ölelem.
Kedvemre élek stb.
.
Mért törjem fejemet,
Kínozzam eszemet,
Úgy se tart az élet,
Ezer vagy száz évet!
Kisebb mindúntalan,
Egyet fújsz s oda van.
Kedvemre élek,
Kényre henyélek;
Kancsót ürítek,
Kedvet merítek.
*

MEGELÉGEDÉS.
Nem adott az Isten nekem nagy palotát,
Sem ágyamra selymet, sem cifra tafotát;
Adott egy kis gunyhót, adott egészséget,
És melléje egy jó barna feleséget.
Vele keresem én mindennap kenyerem,
S be jóizűn esik azt vele megennem.
Ha munkánk végeztük, lenyugszunk ágyunkban,
S egymást átkarolva pihenünk álmunkban.
.Ha felvirad a nap, vigadva kelünk fel,
S folytatjuk munkánkat ujított erővel.
Tavaszkor a mező körülöttünk virít,
S a fűszálon lengő harmatocska frisít.
A pipis éneke mulatgat bennünket,
S a nyár verejtékben könnyíti kezünket.
Őszkor szüretelünk urunk szőlejében,
S kapunk falatocskát mustos pecsenyében.
Ha beköszönt a tél, s hó lepi a földet,
Kis gunyhónkban ülünk a kemencze mellett.
Az én kedves Sárim az orsót pergeti,
S vidám dúdolással unalmunk kergeti.
Magam faragcsálok magamnak szerszámot,
S ezért se fizetek idegennek vámot.
Ha vasárnap eljön, czifrázott bundába’
Megyek hálát adni Istennek házába.
.Délután pajtással betérek korcsmába,
S kényre iddogálunk a jó borocskába.
Ha felmelegedem, „húzd rá Gazsi”, mondom,
Enyém egész világ, semmire sincs gondom.
Nem vagyok én adós, nekem sem adós más;
Nem bántottam senkit, engem se bántson más.
Az úristen, pajtás, éltessen bennünket;
Tartsa meg mind holtig vidám jó kedvünket.

A KÖLTŐ.
Kinek szelídebb sziv juta isteni
Kézből, s dícsően mennyei lánggal ég;
Jó lelke annak messze futja,
Ami gonosz, s tele mellel érzi
.
A szépet. Ifjú korban elandalog
Vidám tavasznak zsenge virágain;
Édesdeden busong ligetben
Zengedező philoméla dalján.
.
Keblébe’ szent tűz gerjed, elömlenek
Érzési, s lantján boldogan énekel
Az új keletnek, rózsaszálnak,
És, kinek ezt szedi, kedvesének.
.
Erősb korában bajnoki tetteket
Zeng a hazának, s Róma vitézeit,
Kik a szabadság gyámoláért
Éltöket áldozatúl letették.
.
A vakhitűség régi homályait
Oszlatja, bárdus hangjaival puhúlt
Lelkekbe bátorságot öntvén,
Híresen érdemek által élni
.
Indít, s örökké hinni csak a valót;
Megvetni kincset, mely alacsonyra vonz;
Szívhez dalol, s fellelkesülve
Emberi társait üdvözíti.
.
Meg nem haló hír a maradék előtt
Fentartja múló századok által is
Becsült nevét, bár semmi márvány
Nem födi év-letiporta sírját.
.
Hirdetni meg nem szűnik az élesebb
Eszű előtt, mely égve szerette ő
A szent szabadságot, miként mert
Érte veszélybe rohanni szíve.
.
A sok hibáktól megmenekedve mint
Nevette a köznép lebilincsezett
Gondolkozását, s balhitűek
Nyelvdüheit mi merőn veté meg.
.
Magasra vágyván, mint fejedelmi sas,
Ki a ködön túl a kies ég alatt
Kedvvel röpülvén, Boreasnak
Zordoni fergetegére nem hajt.
- 65
- A gyermekszületés/nevelés csodáiról végképp lemaradó szingli/vénlány
- A kicsi helyett kocsit stb. választó, az önmagát így sem folytató, megörökítő
- A házasság kihívásai elől megfutamodó, önkímélő magányos agglegény
- A katonai szolgálatát elsunnyogó edzetlen, férfiatlan, élményszegény
- A csak a tanárnak/iskolának/szüleinek tanuló életbukó stréber diák
- Inspiráció, ihlet nélkül még a napi rutinmunkát sem elvégző here, naplopó
- Az ihlet és áldás nélkül buzgón, gépiesen üzemelő, munkálkodó „alkotó”
- A hülye, ostoba versenyben akár durván csalva is nyerő nagy önsajnáltató
- A kincsét/szívét a széfben őrző, a szívét is és minden ajtót is szorosan záró
- A háza/palotája jóval erőn felüli felépítése közben az otthonát/társát elvesztő
- Az önmagát végtelenül felaprózó – és így kifolyik kezéből a nagy Egész élete
- Pont a tűzzel játszó: családi lakóházát felgyújtó/házasságát válságba sodró
- A – már megbánt – kölcsöne visszakapásáig nem nyugvó, s nem is jól alvó
- 66
- Egy „életfelmentő” testi-lelki betegséget szorgosan kereső és így megtaláló
- A boldog életet csak a kiválasztottak születési stb. privilégiumának tudó
- A háta mögött álló medvére sandítva és számítva nagy legénykedő, kötekedő
- A sanda: aki mindig ellenségesen, gyanakodva néz, ártó szándékkal fürkész
- Aki mondja másra, az mondja magára – akinek öneláruló a rosszhiszeműsége
- A divathullámos parvenü újgazdag cigány stb.: mindent szürkére festő
- Neki az ünnep/vasárnap se szent: ő ilyenkor a profán restancia ledolgozó
- Aki már a dögunalmas délutánjain a halandóságán háborgó istenkáromló
- Akinek a halandósága nem tettre serkentő – siralomházban várja a véget
- A túl buzgón rossz felé imádkozó: tényleg örök életet kapó örök boldogtalan
- A végrendelkezés/búcsúzás helyett pánikban a halál elleni szert kereső
- A háborús idő kényszer-takarékosságát békeidőre átmentő önsanyargató
- A vész/szükséghelyzet szülte ideiglenes megoldásokat végleg állandósító
- 67
- A „korához illően” életét beszürkítő, leredukáló, leépítő stb. koravénülő
- Főleg/csak kontrasztként tart ún. barátot: ő így lesz szebb-okosabb stb.?
- Ő csak akkor kezd igazi életét élni, ha majd egyszer végre nyugdíjas lesz
- Aki magát cseppet sem zavartatva belepiszkít/szarik a saját fészkébe is
- A magát született vesztesnek tartó önsajnáltató besárgult májú irigykedő
- Ő magát Isten előtt sem alázza meg, de hogy más tegye, azt megengedi
- A kudarcos önigazoló, aki hiábavalónak tart minden boldogságkeresést
- Aki magát mentendő a tisztulás helyett másokat rágalmaz, bemárt, piszkol
- A nélküle impotens Ördög jobb-balkeze: az élő-éber lelkiismeret önaltató
- Aki most már épp absztinens, ezért már ő a világ legszabadabb embere…?
- Aki olyan magas lóról beszél, hogy így az arcát meg se lehet simogatni
- Aki azt hiszi, hogy ha másokat lenéz, akkor majd jó sokan fel is néznek rá
- Az önélet-szegényítő személyválogató: beszűkíti a lehetséges kapcsolatait
- 68
- Aki magára zárja az „otthon-szentélyt”, és kinyitja a szennycsatornákat
- Aki csakis magának tudja be sikereit: ezért már első kudarca kétségbe ejti
- Aki egyben önmaga védője, elfogulatlan bírája, és ítéletvégrehajtója is lenne
- A mindenben mindig csakis a legrosszabb kifutással számoló álrealista
- Ő maga k. nem lop, ő „csak” tippadó, értelmi szerző, felbujtó, orgazda stb.
- Az erők kalákás hatványozás helyett még magából gyököt vonó „Robinzon”
- Aki vészhelyzetet idéz elő, hogy imponálva/ünnepelt „hősként” menthessen
- Ha rosszul kezd el egy mondatot stb., kitart, és nem fut neki újra: ő nem hátrál…
- Ő nem hátrál, pedig. ha nekifutna, lendületből át ugorhatta volna a szakadékot
- Ő olyannyira nem gördülő kő, hogy minden oldala csupa moha – mert a kő marad?
- Ha nagy lesz, maffiózó/bérgyilkos lenne: vagyis adózatlan könnyen és jól kereső…
- Aki lusta, de főleg gyáva a bajban felkötni a gatyáját – ő inkább felköti magát
- Aki a meccsen kívül is csak pankrációt, illetve csak alibi életjátékot produkáló
- x

EGY HITSZEGŐHÖZ.
Ó te, kit hív angyalomnak
Régóta tartottalak,
S mint szerzőjét jóvoltomnak
Buzgóan imádtalak.
.
Kit mindeneknél előbbre
Magamban becsültelek;
Sőt enmagamnál is többre,
S végtelen szerettelek.
.
Te, akitől javam függött,
Boldog időm, mindenem,
Kiben létem gyönyörködött,
S ki voltál egyetlenem.
.
De – ah miként mondhassam ki,
Nyelvem rebeg, szóm eláll;
Magad, kérlek, magad valld ki –
Engem, egek! elhagyál.
.
El, minden megszánás nélkül,
Mint egy szegény kárhozót;
Engem, aki nagy hűségbűl
Veled közlék annyi jót.
.
Pedig hányszor megesküdtél:
Kivűlem mást nem szeretsz,
Míg szivembe beférkeztél,
S most, így megvetve, nevetsz.
.
Hidd el, előbb hittem volna,
Hogy a tűz vizeket gyujt,
Mintsem szíved elpártolna
Tőlem s másnak kezet nyujt.
.
Megtörtént s ó bár láthatnád,
Mivé tevél engemet
Hogy elhagyál; kárhoztatnád,
Tudom, gonosz tettedet.
.
Minden öröm fut előlem,
Minden jó kedv elhagyott,
A remény is szökik tőlem,
Bennem minden elfagyott.
.
A napnak felderültével
Felkelnek keserveim,
A napnak lederültével
Lecsordúlnak könyeim.
.
Delem, éjjelem fájdalmas
Elbusultságba merít;
Mind a mit látok, unalmas,
Engem minden keserít.
.
Akár hová megyek, nyomba
Követ a tűs gyötrelem;
És ha ledűlök ágyamba,
Nyugtom férgét ott lelem.
.
Nincs álmom, nincs egészségem,
Nincsen kedvem semmihez;
Nincs enyhem, nincs békességem,
Nincsen biztom senkihez!
.
Megutáltam a világot,
Meg az embereket is;
Meg a kedvelt társaságot,
Meg a gyermekeket is.
.
Magamat is, ha lehetne,
Futnám s elfelejteném,
S ha, lyány, merem rámehetne,
Élve sírba ejteném.
.
Ennyire megváltoztattad
Boldog állapotomat;
Ennyire szétbomlasztottad
Régi vidám voltomat.
.
Nyomorúság immár élnem,
Szörnyű kín a lételem,
Midőn nincs már mit reméllnem:
Lásd, lásd, mit tevél velem.
.
Ugyan mi vett reá téged,
Fejemmel, hogy imígy bánj;
Mint bánthatta meg személyed
Egy szerető hív, leány!
.
Talán soha nem kerestem
Úgy mint kell tetszésedet;
Mondd meg, ó mondd, miben szegtem
Csak egyszer is kedvedet.
.
Tán előtted titkolództam
Szívem érzeményirűl;
Vagy kivűled gondolkoztam,
Elmélkedtem máskirűl.
.
Nem gyóntam-e meg ezerszer
Heves indulatomat;
Nem láttad-e végtelenszer
Érted gyúló lángomat.
.
Tán szerelmemnek forrója
Főmértékre nem futott,
S hívségemnek fontolója
Tiednél alább jutott.
.
Mi lehetett érted égő
Szerelmemnél tüzesebb;
Mi lehetett érted élő
Hív lelkemnél teljesebb.
.
Éjjel-nappal az volt gondom,
Hozzám mint kapcsoljalak;
Legyen szégyen, már kimondom,
Örökké csókoltalak.
.
Néked mindent feláldoztam,
Amit hágy a becsület;
Mindenben veled osztoztam,
Kellett jobb sziv e felett?
.
Mondjad, mit nem tettem érted,
Vagy mit kellett tenni még;
Valakiért, mint én érted,
Ugyan melyik leány ég.
.
Mindezért mivel fizettél,
Avagy mi a jutalom:
Kegyetlenűl megvetettél –
Ó szívmaró fájdalom.
.
Ha már feldultad vígságom,
S összemartad szivemet;
Ha szétzuztad boldogságom,
S elölted reményemet;
.
Ha már összeveszitettél,
Ah, magammal magamat,
Ha ilyeket elkövettél:
Szánd meg végre sorsomat.
.
Hadd ottan új kedvesednek
Ölelgető karjait
Kevésig, s a megvetettnek
Halljad végrimányait!
.
Jőj Egednek mély völgyébe,
Hova ritka ember jár;
Jőj holnap a hold csendébe,
Személyem ott reád vár.
.
Jőj ki, kérlek, utoljára,
S látván nagy inségemet,
Hogy egyszer legyen határa,
Végezd ki únt éltemet.
.
Megbocsátok mindent néked,
Meg, csak jere s ölj agyon:
Gyilkod, hah! mint hitszegésed,
Nem fog fájni oly nagyon.
*

SZÉP LEÁNYKA…
– Szerb u. –
Szép leányka, kedves rózsaszálom,
Nem vetett, nem ültetett virágom;
Hűs vizzel nem öntözött virágom,
Csókolatlan gyenge rózsaszálom:
Nyujtsad ajkad, hadd csókolja ajkam.
S szólott a lyány: szép napom, levente,
Kertem a ti rétetek megett van;
Majd öntözni elmegyek virágim,
És te jőjj el pányvázgatni méned;
S akkor csókolj, szép napom, levente,
Addig csókolj, míg szived kivánja;
Csakhogy meg ne karcold gyenge orcám,
Mert megtudná s majd kiszidna anyám.
*

HAJNALLIK MÁR…
– Szerb u. –
Hajnallik már házam felett,
Én mégis a falu mellett…
A mint a nap jól felsütött,
Vevém puskám és a kürtöt.
Elindúltam vadászatra,
Gondom lévén a sok vadra;
Mentem, mentem, mendegéltem,
S egy nagy hegyre hogy felértem,
A nap lement, estveledett,
Szivem elkedvetlenedett.
De a hegynek oldalában,
Terebélyes tölgy aljában
Szépen aludt egy leányka,
Feje alatt fű-nyalábka.
Mellén egy pár galambocska,
Ölén tarka szarvasocska;
Ott maradtam éjszakára,
Lovam kötém a pányvára,
Sólymom, a kedves madaram,
A tölgy ágára nyugtattam;
A nyalábot elhordottam,
A lovamnak enni adtam;
A galambkát a sólyomnak,
A szarvaskát a kopómnak
Oda adtam, – s nekem maradt
A szép lyánka, a tölgy alatt.

GABRIÉLA HALÁLÁRA.
1.
Hát már nem látlak többé, Gabriéla, kegyeknek
Istennője! te is föld kebelébe lejutsz?
Lángerejű szemeid, mint két nap az égbe’, verőfényt
S éltet nem fognak már soha szórni reám?
Ambrai csókoknak, szép hangnak kútfeje, kis szád
Nem fog szólni nekem mennyei elragadást?
Szépet, jót és annyi sokat rejt sírba halálod,
S a mi legérdeklőbb, rózsa idődbe’, korán!
2.
Vigság térje, Füred, savanyú vizeiddel ereszkedj
Búnak, s echód jajt zengjen örökre, Tihany.
Az, ki taval szebb szint ada megjelenései által,
Zöld hársfáid alatt, szép Gabriéla kimúlt.
Szép Gabriéla kimúlt s vele szívem öröme kimúla
Tiszta reménységem földre taposva hever.
Szép árnyékban az éjt, vigságban látom az uj bút;
A mit más kedvel, nékem unalmat okoz.
Forrásbúl ha iszom, ne igyék más nyomba utánam,
Én nem egészséget, hah de keservet iszom.
3.
Mindenem összerogyott, s éltem fordúla fonákra,
Minthogy az éltem-adó szép Gabriéla kiholt.
Lantomat összetöröm s Balaton mélyére darabját
Béhányom, ne legyen híre, se hamva soha.
Nézd a nagy Balaton szinén lebeg a nagy időnek
Öble, s benyel folyvást semmibe mindeneket.
Árnyék, por minden, valamit látsz: megjelen, elvész;
És tűnése után messze tekintve sohajtsz.
4.
Csendes sírásók; Gabriélám drága porábúl
Ami marokba befér, szedjetek össze nekem.
Hadd zárjam hű mellem alá; valahányszor utána
Lelkem sír, húlljon könnyem omolva reá.
Majd magam is holtak seregébe ha eljutok, engem
Kedves hamvaival földbe temessetek el.
Irjátok síromra: Vidényi porában ölelte,
Élve kiért epedett, szép Gabriéla porát.

- 69
- Állatokat lenéző: magát ezért az ingyen isteni bölcs tanítómestertől megfosztó
- Neki a földművelő a pesti kabaré egy buta, műveletlen, maradi bunkó parasztja
- A műkedvelő festegetésről, házi muzsiáról mindörökre lemondó, ha ő nem zseni
- Aki még a borivásról is holtig lemondó, nehogy pityókásan kibeszélje az igazságot
- Akár még ki is tagadja fiát, ha nem pont az lesz, ami ő lehetett volna, ha nem gyáva
- A megkreált életfelmentő „betegsége” neki olyan, mint a fuldokolónak a mentőöv
- Aki a lelkében már hamar feladta, hogy neki valaha élettársa/élethivatása lesz
- Önkeserítő: retusált topmodell képekhez hasonlítgatja a vele öregedő asszonykáját
- A legszebb és drága ajándékát „viccesen” használt vécépapírba csomagoló
- A legelső a barátja lakomáján, de elérhetetlen a nagy bajban: magányos élősködő
- Aki lebecsüli a vak rossz szokás hatalmát, nem reflektoroz/reflektál rá: szolgálja
- A régi rossz szokások ellen lázadó, de jobb újakat nem alkotó formátlan életű
- Lebecsüli a Gonosz hatalmát, és pont ezért lesz ő akaratlanul is az egyik jobbkeze
- 70
- Aki látatlanban, megszorulva a már megfogant gyerekét az ördögnek ígérő
- Aki látná már a medvét – a vele is kegyetlen színházban az állatheccre váró
- Látatlanban egy üres lapra, akár a saját halálos ítéletére is előre szignót tesz
- Aki látatlanul egy zsákbamacskát vesz el – majd csak megszeretik egymást?
- A szín józanul „mulató”, de tökrészegen házassági, banki stb. szerződéseket kötő
- Az általa is jogosnak tartott bűnbakkeresésre ő az önként bejelentkező alany
- A párbeszédre képtelen „társas lény” – a mindig csak önmagát visszahalló Echó
- Az alkotásába szerelmes Pygmalion, vagy az önön tükörképét imádó Nárcisz
- Aki törékeny, labilis önértékelését felsőbbrendűségi érzést mutatva palástolja
- Aki egy antiszociális lény, képtelen magát a másik nehéz helyzetébe képzelni
- Akinek minimális az önkritikája, de maximális a dühe, ha mástól kifogás éri
- A randevún lábujjhegyre is áll, a házasságban, „birtokon belül” nem „erőlködik”
- Aki a házi béke kedvéért papucsférj, de belső ellenszegülése cukorbeteggé teszi
- 71
- Aki az ottani-akkori magát, életét hibernálva keres-talál magának álöröklétet
- A zsákmányból áldozatának nagy kegyesen alamizsnát osztó kifosztó(nak hálás)
- Hiábavalóan kőkeményen robotol, seggel, mert nincsen türelme az ihletre várni
- Amilyen könnyen megharagszik, épp oly nehezen bocsát meg – magával szúr ki
- Ökörkövetkezetes szemellenzős: csak diadalittasan rohan előre a szakadékba
- Aki nem válogatja meg barátait: korpa közé keveredik és ott felfalják a disznók
- Az önbeskatulyázó, önstigmatizáló, önelkönyvelő, és önleíró ember példája
- Aki kardot ránt, általa vész el – vagy besurranó tolvajból rablógyilkost „gyárt”
- Aki csak akkor, de akkor nagyon „jó”, ha ez neki itt most nem kerül semmibe
- A hajóját a nyílt vízen átépíteni próbáló – a minden értéket megkérdőjelező
- A nyelvi korlát, szókincshiány miatt a bánatát, panaszát elmondani nem tudó
- A mindennapi elemi kötelességeit bűnösen mulasztó léha, frivol életművész
- A munkahelyi főnökének nem csak idejét, erejét, tudását, de a lelkét is eladó
- 72
- A nem szabadidős önmagával semmi azonosságot nem vállaló önáltató „kétéltű”
- Aki a Nagy Mesterét mindenhova, még a kútba/az örök kárhozatba is hű követő
- Aki a most levert magas léc után végleg erőfeszítés nélkül átléphető fokot állít be
- Aki a neki is lélekvesztő-életrontó házi hidegháborúban van igazán az elemében
- A legősibb mesterséget űző önbecsapó: hisz ő „csak a testét” időre bérbe adó…!?
- A szutykos mosdóvízzel együtt a gyereket, a rossz pap miatt magát Istent is kiöntő
- Az életveszélyes élet-házát csak toldozó-foltozó, és nem porig romboló/újraépítő
- A tiszta vizet a mocskos pohárba öntő, és a végeredményt sehogyan sem értő…
- A mindennapok kisszerű, piti bliccelős, stiklis stb. csatáiban felőrlődő és elkopó
- Aki a minőséget a mennyiséggel pótolná: úgy a testi, mint a szellemi-lelki eledelt
- Aki a piactól, a megrendeléstől függően „rugalmas”: hol pandúr, hol meg betyár
- Aki csak olyanok társaságát keresi, akik nem jelentenek kihívást az életformájára
- Aki az ún. barátjára „a békesség kedvéért” még a vad hülyeségét is ráhagyja
- x

EGY MAGYAR NEMES FELKELŐ BÚCSUDALA.
Elmegyek tőled szeretett leánykám,
El, hazánknak nagy veszedelme harczra
Hí, ne rettenj meg. Tudod a hazáért
Víni dicsőség.
.
Nézd, az éhes francz mi mohón törekszik
Bő határinkon keverék hadával
Dúlni. Melletted heverészve, mondd bár,
Várjam-e jármát?
.
Haj! magyar vér forr ereimbe’ s lelkes
Őseimtűl, kik neveikben élnek,
Rettenthetlen sziv szakadott örökként
Hév kebelembe.
.
Mint szabadságnak fia, s nem fogolykép,
Véled óhajtom napomat leélni, –
S csókjaimtól nem fizetek keserves
Sarczot uramnak.
.
Hagyj fel a könynyel, ha szeretsz, s ölelj meg
Mint vitézszivűt, lakadalmi kedvvel;
Jó az Isten, jót ad; ezer veszély közt
Gondja leszen rám.
.
Hozd elő csipkés bulya fátyolom, kösd
Fürtösen fel, mint ezelőtt nyakamra,
S félretett csákóm tetejére szúrj egy
Májusi szálat.
.
Majd, legázolván gonosz ellenünket,
Visszatértünkkor haza s jó királyunk
Háladón fűznek nem aszó borostyánt
Bajnoki főnkre.
.
Jöszte nyomj immár ajakimra végsőt.
Ez legyen kedves hazaérkezésig
Hiv szerelmünknek jele, s bonthatatlan
Drága pecsétje.
.
És ha Marsnak vérmezején, hol a hír
És dicsőség leng az elestek elnyúlt
Hantjain, tán én is erős csapással
Győzve leomlom.
.
Akkor ó örvendj haza gyözedelmén,
S híresen megholt szeretőd porának
Áldozatjául, nevemet sóhajtva,
Pár könyet ejthetsz.
*

HORVÁTH ISTVÁNHOZ.
Téged nemessé jól nevelő atyád
Gyászos kimultán sírni, egyetlenem,
Szűnjél meg: a köz sorsnak ő is
Megfizeté kiszabott adóját.
.
Jól járt: nyavalygó teste bilincseit
S e bal világnak messze kiáradott
Istentelenségit továbbá
Nem nyögi szivbeli csüggedéssel.
.
Nem nézi kinnal, mely bajok üldözik
Kis életünket; mint tör az ember az
Emberre; mint árulja bérért
Nemzeti jussait és hazáját.
.
Boldog, ki ily sok ronda veszély elől
Korán elillant; s korcsosodásra tért
Élők között nem senyved. Igy hát
Magzati bánatidat felejtgesd.
.
Bár most keservvel látogat a kemény
Végzés, maholnap kész örömet derít
Rád; ily vegyes változtatással
Jár-kel az emberek állapotja.
*

BIZTATÁSKA.
Horvát István barátomhoz.
Mit, Pistám, a szép múzsáktól szökni igyekszel;
S tőlök vegbúcsut venni örökre akarsz?
Mely vadon istenség kábítá annyira szíved;
Vagy mely ördöngös vette el éles eszed?
Múzsáktól távozni sietsz, kik az emberi éltet
Boldogan ápolják s fő örömökre viszik.
A bal esetbe’ hatós írt nyújtani édes időkben
Játszani és minden korba mulatni tudók,
Kik bölcs szívekkel kedveltetik árva fejünket,
S fentartják hírünk’ a maradékok előtt.
A virtus maga is mennyekbe csak általok ér fel
S nem vehet a poklok bűnura rajtok erőt.
Szállj szívedbe megint, elcsábittatni ne engedd
E megvesztegetett bódi világba’ magad.
A puhaságnak eredt kislelkűekre ne hallgass,
Kik röst ajkokkal szoktak ugatni reánk.
Elrohadott a jó izlés régóta agyokban,
S elkábult minden szép tudományra fejök.
Szállj szívedbe s kegyes szűzekkel fogj kezet ujra,
S lantodon a magyarok tetteit ujra zenegd.
Boldog az, a ki Apollóval társalkodik, a ki
Ön honjába’ visel drága poéta nevet.
Ezt sem arany, sem rang hő kivánsága gyilokként
Nem faggatja: kivált lélek az, égi lakos.
Oh csak ezen jóért noha több nem volna is – ám mi
Sok vagyon – állj társnak, kedvesem, ujra közénk.
Vesd meg, nagy lelked lévén, a csalfa szerencsét,
S oltárára arabs fűszereket ne rakass.
Főbb dolgokra siess, gyúladj te, ki tiszta vagy a köz-
Nép vak-itéletitől, tiszta, szokásaitól.
Álszentekre ne hajts, a kik dörmögve kiáltnak
Átkot ránk; hidd el gyűlöli őket az ég.
Fel se akadj, ha megútál is nagy rendibe’ bízott
Kongó fő, vagy az érczoszlopos udvar ura.
Sőt örvendj: szemfényvesztők kegyeikre szorulnod
Nem kell, s koldulnod tőlök az érdemi bért.
Lelked semmi teher nem nyomja, előtted az észnek
Utja szabad, s jó kedv nemde tulajdonod-e.
Trézi szeret; több jót ugyan óhajthatsz-e ezeknél;
Adhat-e drágábbat néked az emberi kéz?
Rajta tehát, bátran veregesd, mint eddig, igéző
Hurjaid és szeretőd keblibe kényre dalolj.
Így nem nyersz sok aranyt s rangot; de nevednek örökre
Hirt szerzesz, s jobb szív áldani fogja porod.

A boldog/boldogtalan ember
Miért töltöd egyszeri ajándék istengyermeki életed
balgán, ön-sors-rontva, élethazugságokban, önkínzásban,
önemésztő játszmákban, lélekölő robotban, hivatástalanul,
fóbiás zsarnokként vagy papucs alattvalóként, statisztálva,
Idegenben, otthontalanul, hajléktalanul, alul/dezinformálva,
közlés/megértésképtelenül, parazitaként, élményszegényen,
napi túlélésben, bűntudatosan, bűnözői pályára sodródva,
rossz evésben-ivásban, ünnep/mulatás nélkül, megalázva,
Alakoskodva, képmutatóan, cinikusan/rajongón, rabságban.
hitetlenül vagy szektásan, önleértékelten, megnyomorodva,
talentumot elásva/rosszra használva, kallódva, hazát árulva,
elviselhetetlen könnyűségben, agyonterhelve, dögunalomban,
Balekként, ön-kizsákmányolva, álbarátokkal, élettárstalanul,
házassági pokolban, szex nyomorban, lelki öncsonkításokban,
betegen, depresszióban, koravénen, infantilisen, időtékozlón,
lelki hadviselésben, humor és játék nélkül, tetszhalottként stb.?
A mese, a példabeszéd, az életkép/életbölcsesség
nem másról, a szomszédról stb., de pont rólunk szól.
A tükör igazmondó: ismerj magadra, nyomozd az okot,
és jó szellemben, lélekbátran változtass, jobbíts élteden!
Jóval, de jóval több múlik rajtad, mint azt gyáva önigazolásból
magaddal-másokkal elhitetnéd, felmentést, bűnbakot keresve!
Elsősorban önmagadtól, majd „jóbarátaidtól” védjen meg az isten,
az ellenséggel elbánsz majd magad is – sőt: a hasznukat veheted…
p.s.:
A legtöbb bajt a világon nem gonosz emberek-erők okozzák.
Arra kellene időben ráeszmélnünk, amit a közmondás tanít:
jószándékkal van a pokolba vezető út kikövezve: énáltalam,
és a majomszerető édesanyától a protokoll-rab jó orvosig…

-
Vitkovics Mihály művei I-III.
Vitkovics Mihály művei I-III. I.: Költemények/II.: Prózai művei/III.: Válogatott levelek Szerző Vitkovics Mihály Szerkesztő Abafi Lajos Budapest ‘Vitkovics Mihály: Vitkovics Mihály művei I-III. ‘ …
-
Vitkovics Mihály művei I-III./meséi
Vitkovics Mihály művei I-III. I.: Költemények/II.: Prózai művei/III.: Válogatott levelek Szerző Vitkovics Mihály Szerkesztő Abafi Lajos Budapest ‘Vitkovics Mihály: Vitkovics Mihály művei I-III. ‘ …
-
Vitkovics Mihály (1778–1829)
Kézikönyvtár Magyar irodalomtörténet KÉPES MAGYAR IRODALOMTÖRTÉNET BEÖTHY ZSOLT A NEMZETI IRODALOM KIFEJLŐDÉSE REFORM-KOR 66. Kisfaludy Károly iskolája. Gombos, Bolyai, Vitkovics, Fáy, Gaal és mások. …
-

Kapcsolódó írások – Boldogság és életbölcsesség
- Az önsorsrontó ember – VIII.2026.11.20.
- Az önsorsrontó ember – VII.2026.11.19.
- Az önsorsrontó ember – VI.2026.11.18.