Boldogság és életbölcsesség Boldog-boldogtalan emberek

Szép hivatások, rút árulások és dudás pokoljárások – XIV.

Írta: Nagy Jenő · 2025. május 21.

kb. 10 perc olvasás

Eugéniusz:

Szép hivatások,

rút árulások és

dudás pokoljárások- XIV.



Vagy a legszebb isteni-emberi hivatások, –

vagy a leghitványabb sátáni mesterségek…

Írástudók, szellemi alkotók, lelki stb. segítők,

gondviselők, vezetők dolga és erény/bűnlajstroma



Jót mulasztani, jót jól, jót rosszul, rosszat jól tenni:

azokról az emberekről adok itt értékelő jellemzést,

akik képességük, tudásuk, helyzetük stb. stb. folytán

az átlagosnál jóval többet használhatnak/árthatnak nekünk.

mert nagyobb a szellemi, lelki, gazdasági, politikai hatalmuk.



Reményik Sándor

Az Ige

Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek,

És áhitattal ejtsétek a szót,

A nyelv ma néktek végső menedéktek,

A nyelv ma tündérvár és katakomba,

Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek!

E drága nyelvet porrá ne törjétek,

Ne nyúljon hozzá avatatlanul

Senki: ne szaggassátok szirmait

A rózsafának, mely hóban virul.

Úgy beszéljen ki-ki magyarul,

Mintha imádkozna,

Mintha aranyat, tömjént, myrrhát hozna!

És aki költő, az legyen király,

És pap és próféta és soha más.

Nem illik daróc főpapi talárhoz,

S királyi nyelvhez koldus-dadogás.

Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek,

Vigyázzatok: a nyelv ma szent kehely,

Ki borát issza: Élet borát issza,

Előre néz s csak néha-néha vissza –

S a kelyhet többé nem engedi el!

p 1

p A hiszékeny balekot átverő nagystílű szélhámos/pénzember/politikus

p Janicsár értelmiséget, a hazája esküdt ellenségét kikiképző/felnevelő

p Még a jó darabot rosszul is rendező, de még a rosszon is tovább rontó

p Jó esetben egy részvétlen ápoló, rosszban még tetézi a szenvedésem

p Árdrágítást „igazoló”: dohánytermék hamis-sokkoló csomagolás-ötlete

p A jó lábát amputálja ugyan, de ő jótét lélek: keres vevőt a papucsára

p Kórházi pénzérdek diktál – radikális: ő a babramunka helyett amputál

p A jog szerint ítélő bíró felmenti a kisgyermek elvetemült kéjgyilkosát

p A jóhiszemű gyermek kiszolgáltatottságával visszaélő pedofil pap

p A jónépet riogató-rettegtető Mumust kreáló, azt elő- vagy eljátszó

p A kapitalizmus rossz szelleméhez nyomorít: ún. protestáns etika

p A kereszténység márkanév alatt híg löttyöt/lélekmérget kínálgató

p A keserű pirulát geil sziruppal önti le: nyeljétek így „önként” szívesen

p x

Reményik Sándor

Templom és iskola

Ti nem akartok semmi rosszat,
Isten a tanútok reá.
De nincsen, aki köztetek
E szent harcot ne állaná.
Ehhez Isten mindannyitoknak
Vitathatatlan jogot ád:
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!
.

Ti megbecsültök minden rendet,
Melyen a béke alapul.
De ne halljátok soha többé
Isten igéjét magyarul?!
S gyermeketek az iskolában
Ne hallja szülőjé szavát?!
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!
.

E templom s iskola között
Futkostam én is egykoron,
S hűtöttem a templom falán
Kigyulladt gyermek-homlokom.
Azóta hányszor éltem át ott
Lelkem zsenge tavasz-korát!
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!
.

A koldusnak, a páriának,
A jöttmentnek is van joga
Istenéhez apái módján
És nyelvén fohászkodnia.
Csak nektek ajánlgatják templomul
Az útszélét s az égbolt sátorát?
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!
.

Kicsi fehér templomotokba
Most minden erők tömörülnek.
Kicsi fehér templom-padokba
A holtak is mellétek ülnek.
A nagyapáink, nagyanyáink,
Szemükbe biztatás vagy vád:
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!

1925

p 2

p A védtelen fogyatékos gyereket szexuálisan-anyagilag kihasználó

p A kitett „árva” gyerek gondviselője: koldulásra éhezteti és képezi

p A páratlan kincsed leértékelő, és szarért-húgyért kótyavetyéltető

p Királyi privilegizált bolond: határokat nem feszegető óvatos duhaj

p A kis rossz hírbe is rögtön egy blikkfangos rémdrámát belevetítő

p A főnökök igazát már előre borítékoló hiper-lojális nyalizó samesz

p Kisebbrendűségi komplexusa miatt is oly betegesen hiú mimóza

p A kitelepítésben senyvedő díva gaz górék előtt produkálja magát

p p A díva, aki a díván, a díványon testbedobással szerzi a szerepeit

p Klikkjét ajnározó-szédelgőn feldicsérő/riválist ledorongoló műbíráló

p Koldus/csak szegény gyerekében/diákban talentumot nem kereső

p Jobb-rosszabb rossz végletek közt nem keres aranyközép rögös utat

p A közhely szajkózó, és nem a megélt-kipróbált igazságot prédikáló

p x

Reményik Sándor

Eredj, ha tudsz!

Egy szívnek, mely éppúgy fáj,
mint az enyém
Eredj, ha tudsz…
Eredj, ha gondolod,
Hogy valahol, bárhol a nagy világon
Könnyebb lesz majd a sorsot hordanod,
Eredj…
Szállj mint a fecske, délnek,
Vagy északnak, mint a viharmadár,
Magasából a mérhetetlen égnek
Kémleld a pontot,
Hol fészekrakó vágyaid kibontod.
Eredj, ha tudsz.
.
Eredj, ha hittelen
Hiszed: a hontalanság odakünn
Nem keserűbb, mint idebenn.
Eredj, ha azt hiszed,
Hogy odakünn a világban nem ácsol
A lelkedből, ez érző, élő fából
Az emlékezés új kereszteket.
.
A lelked csillapuló viharának
Észrevétlen ezer új hangja támad,
Süvít, sikolt,
S az emlékezés keresztfáira
Téged feszít a honvágy és a bánat.
Eredj, ha nem hiszed.
.
Hajdanában Mikes se hitte ezt,
Ki rab hazában élni nem tudott
De vállán égett az örök kereszt
S egy csillag Zágon felé mutatott.
Ha esténként a csillagok
Fürödni a Márvány-tengerbe jártak,
Meglátogatták az itthoni árnyak,
Szelíd emlékek: eszeveszett hordák,
A szívét kitépték.
S hegyeken, tengereken túlra hordták…
Eredj, ha tudsz.
.
Ha majd úgy látod, minden elveszett:
Inkább, semmint hordani itt a jármot,
Szórd a szelekbe minden régi álmod;
Ha úgy látod, hogy minden elveszett,
Menj őserdőkön, tengereken túlra
Ajánlani fel két munkás kezed.
Menj hát, ha teheted.
.
Itthon maradok én!
Károgva és sötéten,
Mint téli varjú száraz jegenyén.
Még nem tudom:
Jut-e nekem egy nyugalmas sarok,
De itthon maradok.
.
Leszek őrlő szú az idegen fában,
Leszek az alj a felhajtott kupában,
Az idegen vérben leszek a méreg,
Miazma, láz, lappangó rút féreg,
De itthon maradok!
.
Akarok lenni a halálharang,
Mely temet bár: halló fülekbe eseng
És lázít: visszavenni a mienk!
Akarok lenni a gyujtózsinór,
A kanóc része, lángralobbant vér,
Mely titkon kúszik tíz-száz évekig
Hamuban, éjben.
.
Míg a keservek lőporához ér
És akkor…!!
.
Még nem tudom:
Jut-e nekem egy nyugalmas sarok,
De addig, varjú a száraz jegenyén:
Én itthon maradok.

1918. december 20

p 3

p A közélettéri és a magánéleti szemetet-szemetét szőnyeg alá seprő

p A közszereplő neki közpréda: semmi sem szent, még magánélete sem

p Ő még a legnagyobb áldozattól sem riad vissza, ha ezt mástól követeli…

p A legnagyobb kollekciója van: szégyenbélyegzők – folyton stigmatizál!

p A légvárad lerombol(tat)ja, de magadra hagy, mint lelki hajléktalant

p A lehető legkisebb presztízs-kockázattal a lehető legnagyobb haszon

p A lehető leggyengébb bizonyítványt is a legkiválóbban kimagyarázó

p A lehülyézett új Noé abba is hagyja a bárkaépítést, úgyse lesz özönvíz

p A szakszerű, invenciózus/ötletdús, személyre szabott lelki kínvallató

p A lelki-érzelmi zsarolás napi gyakorlata tette őt avatott mesterré

p A lemaradót nemhogy felzárkóztató, dehogy: inkább végleg leszakító

p Egyéni új útjárás a vízen – nincs kit követni, utánozni!? Na ezt nem!

p Nemhogy segít gyógyulni, de még gyárt-fenntart-fokoz betegségeket

p x

Reményik Sándor

Némely pesti poétának

Küldi egy lantos a végekről

Szeretnék most a lelketekbe látni,
Hogy fáj-e néktek Erdély és a végek,
S ha fületekbe jut a sikoltásunk,
Nem mondjátok-e: Eh mit, él az élet
Tovább, s lesz mindig dal és szerelem?!

Szeretnék most a lelketekbe látni,
Hogy vajjon mi patakzik rajta át,
Még nagy betűvel írjátok az „asszony”-t,
S kis betűvel az Istent s a Hazát?

Szeretnék most a lelketekbe látni,
Hogy „Übermenschek” vagytok most is még,
S túl e széttépett nyomorult hazán,
Még kell nektek a nagy „testvériség”?

Szeretnék most a lelketekbe látni,
Látni, hogy színes szókkal játsztok-e,
Mikor mi már csak hörögni tudunk,
Mert fojtogat az ellenség keze?

Szeretnék most a lelketekbe látni:
Miről írtok? hisz ó, annyi a téma!
Sok mindenről kell, mindenről lehet,
S ki tudja, tán rólunk is néha-néha!

Szeretnék most a lelketekbe látni,
S szeretném, ha látnátok: hogy’ vagyunk,
Öletekbe tenném holt gyermekünk,
Ráchel siralmát: megfojtott dalunk!

Szeretném, ha a lelkünkbe látnátok.
És látnátok a véres rongyokat,
Amikbe koldus-testünket takartuk,
S a gaz kezet, mely fészket bontogat
És otthont dúl és szent láncokat tép szét!

Mutatnám az ebként kivert magyart
Hogy’ búcsúzik a határszéli fától…
S a szivetekbe perzselném a képét…
Aztán – ha tudtok – daloljatok – másról.

1919 szeptember

p 4

p Hosszú életű volt: de holtáig csak kallódó, ígéretes kezdő maradt

p A talentumát a rossz ügyekért jól, pénzért kamatoztató szélhámos

p Piacérzékeny – kiszagolja, hogy itt és most mi a jól eladható „áru”

p Népszerűségét homofób, alpári, obszcén buzizással növelni akaró

p A homoszex apostola/nyilvános pártfogója, de veri a leszbi nejét

p A más nézetűeket proletár egyszerűséggel hazaárulóvá deklaráló

p A szekértábora ballépéseit elhallgató, bagatellizáló, kimagyarázó

p A hivatásos bolond, akinek minden új szava és tette százat csinál

p Író és rendező: például sztahanovistákról alkot szocreál színjátékot

p Ha csak teheti, más farkával veri a csalánt, más bőrét viszi vásárra

p Olcsó János provokátor a tüntetők élére állva csőcselék-hangadó

p Szellemi kakukkfiókákat telepít az eddig békés családi fészekbe

p A piacon kipellengérezett önkéntes vezércsúfolója, leköpködője

p x

Reményik Sándor

Sorsunkra hagyva

Felszállt a vészjel, és körülrepült

Viharmadárként a föld kerekén:

Búvárhajó… kínai partvidék…

Bent emberek és fogyó oxigén.

Lélekzetállító órák, napok,

Aztán az utolsó helyzetjelentés:

Megtettünk mindent, amit tehetett

Ember, tudás, hatalom, szeretet.

Próbáltuk kiemelni.

Nem tudjuk kiemelni.

Sorsára hagyjuk.

Drága Barátom, amíg haldokoltál,

S tűnt a remény, fogyott az oxigén:

Ama távoli, elmerült hajóval

Kapcsoltalak lélekben folyton én.

Rokona volt az minden elveszettnek,

A társtalan haldoklás egymaga, –

A feladottság, az elengedettség,

A menthetetlenség szimboluma.

S Te is az voltál, jaj, Te is, Te is.

A nekifeszült mentő-akarat

Visszahanyatlott tehetetlenül,

S én hallottam, ahogy a világ-végzet

Egy rettentő refrénbe tömörül:

Nem tudjuk kiemelni.

1931. július 13., Kuncz Aladár emlékének



„Értelmiségiek”/

ún. szellemi elit

A hivatás magaslata

és a pokoljárás helyett

az alkalmatlan, hitvány,

áruló elit arcképcsarnoka

és a korholó számonkérése,

tükörbe néző megtérésre hívása…

A nemhogy javító-segítő,

de passzívan, sőt aktívan ártó elit?

A lelki-szellemi, segítő, társadalmi,

és gazdasági/politikai vezetők árulásai

Egy szellemi pálya szépségei/nehézségei, kísértései,

avagy mitől óvom a sok ifjú titánt, milyen ne legyen,

akkor se, ha másként nélkülözés, izolálás, szilencium,

Berufsverboten, sőt akár még börtön stb. is várhat rá…

Ahogy bölcsen mondjuk: a fejétől bűzlik a hal:

legszentebb hivatás/leghitványabb mesterség

Aki elmulasztja a jót, sőt még teszi is a rosszat.

Akár „csak” úgy, hogy éppen a rosszat csinálja jól.

Egy-egy velős gondolatú mondat azokról,

akiknek az átlagosnál jelentősen nagyobb

a képessége, a lehetősége, a hatalma stb.,

hogy segítsenek/ártsanak embertársainak.

Tanítók és nevelők, szülők és edzők,

patikusok és orvosok, rendőrök és bírók,

tudósok és írók, művészek, bölcselők és papok,

törvényhozók és gazdasági/politikai vezetők stb. stb.

Mindenki érintve érezheti magát,

hisz csak gondoljunk bele pl. a szülői szerepbe:

ő egy személyben családfő-vezető, gazda, gondviselő,

és tanító, gyógyító, igehirdető, lelki pásztor, bölcs stb.

A fejétől bűzlik a hal: jaj annak a társadalomnak,

ahol az erre alkalmasak nem kerülnek a pályájukra,

nem, illetve nem jól gyakorol(hat)ják a hivatásukat,

és megalkuvásból megúsznák a pokoljáró dudás sorsot…

Ráadásul tudjuk: jószándékkal kövezett az út a pokolba.

A gonosz mostohánál többet árthat a majomszerető anya,

a sarlatánnál többet a protokollt jól alkalmazó profi orvos,

ha az rossz, és így csak beteg(ség)et gyárt, áltat, súlyosbít, öl…

Végül, de nem utolsósorban vannak olyan ún. értelmiségiek,

akik bérbe adott lelkiismeretes, megalkuvó Gonosz-szolgák,

akik nem alkalmatlanságból, jellemgyengeségből rossz segítők,

de cinikus/ellenséges – szellemi – méreggel oltatók/oltók stb. stb.

p.s.:

A vers, a képanyag, a könyvajánló stb.

nem csak az írástudók, segítők, vezetők stb.

hibáiról, vétkeiről, bűneiről, árulásáról stb. szól,

de kontrasztban a hivatásuk magaslatán állókról,

az emberi nem nagy jótevőiről, kis-nagy géniuszairól,

és a pályával járó áldozatukról: a pokoljáró dudás sorsról…

