kb. 12 perc olvasás
![]()
Eugéniusz:
Szép hivatások,
rút árulások és
dudás pokoljárások – XXVIII.
Vagy a legszebb isteni-emberi hivatások, –
vagy a leghitványabb sátáni mesterségek…
Írástudók, szellemi alkotók, lelki stb. segítők,
gondviselők, vezetők dolga és erény/bűnlajstroma
Jót mulasztani, jót jól, jót rosszul, rosszat jól tenni:
azokról az emberekről adok itt értékelő jellemzést,
akik képességük, tudásuk, helyzetük stb. stb. folytán
az átlagosnál jóval többet használhatnak/árthatnak nekünk.
mert nagyobb a szellemi, lelki, gazdasági, politikai hatalmuk.
VIRÁG BENEDEK
A MÚSÁKHOZ
Hová ragadtok? melly ligetek, s setét
Ernyőkbe visztek? mennyei lángotok
.
Új és szokatlan tűzbe hozta
Szívemet, oh Helikon leányi!
.
Itt e magános szent helyeken fogom
Magyar Minervát zengeni lantomon.
A halhatatlanság fiának
Érdemit itt fogom énekelni.
.
Tí, csendes erdők puszta homályai!
Tí, kis folyóknak víg csevegései!
Melly kellemes, melly boldogító
Gondolatokra vezettek engem!
.
Mert a dicsőség Szűzei lakhelyet
Vertek magoknak bennetek. – Engedek
Szent ihlelésteknek, s örömmel
Engedek, oh Helikon leányi!
*
MÚZSÁMHOZ
Mit gyötröd szomorú szívemet, oh igen
Durcás Múzsa? miért távozol el, mikor
Szemlélsz nyúlni kicsinded
Lantomhoz? mi bajod? felelj.
.
Vétettem? szabadon mondd ki hibáimat,
Kész jobbítni magát, aki megismeri
Vétkét; sőt bizonyos már,
Hogy jobb, mintsem előbb vala.
.
Múlván a sivatag Tél, puha szárnyakon
A csendes Zefirek visszahozák megint
Mindnyájunk örömére
A vígság nevelő Tavaszt.
.
Ugrál nyája körűl Títirus, és paraszt
Sípján víg dalokat billeget: Istene,
Pán meg nem veti, bátor
Kis mézet, s tejet áldozott.
.
A Szántó, mihelyest kél az aranyhajú
Hajnal, tulkaival metszeti gyöpjeit,
Nótáit fütyerézvén
Örvend; mert vele van Ceres.
.
Bátran járja Vadász a ligetek setét
Mélyét, s a felemelt bérceket; útain
Vígasztallya Diána.
Senkit sem hagy el Istene.
.
Ah! ílly boldog akar lenni, ki tégedet
Tisztel, Múzsa! ki már laurusokat rakott
Oltárodra! Reménylek;
A láng szépen emelkedik.
*
p 1
p
p Zagyva vallási-bölcseleti eklekticizmust ő – büszkén – nyitottságnak nevez
p
p Vödörben halászó: más „gyüliből” az igaz övébe átcsábító fejpénzes vadász
p
p Ifjonti lelkesedést cinikusan lehűtő léhűtő, a szakmai tekintélyes nagy öreg
p
p Lelki táplálékot bárkinek ingyen adó, alamizsnából élő remete ellensége
p
p Mindenekelőtt a havi fix-es állását, nem könnyen változó álláspontját védő
p
p A szűkös időből ő nem áldoz, ha valaki komolyan gyógyulni/gyónni kíván
p
p Ő úgymond nem akar vájkálni „betege” lelkében, inkább felír valami pirulát
p
p Aki a gyónási, vallatási, orvosi stb. titkokkal gátlástalanul üzletel, zsarol
p
p Fölösleges-káros állatkísérleteket folytató kínzó/robbantó állatvédő
p
p Tudja és teszi: nem a „betege” gyógyulása, de a megtartása fizet jól
p
p Szenzációkat hajhász, és ha épp nincs, akkor akár legyárt (Jaguár)
p
p Ő a halál közelében járt: tudja, és aranyért elmondja: mi van odaát…
p
p Aki manipulálja a tájékozatlan, jóhiszemű rá bízott szellemi kiskorút
p
p x
![]()
Virág Benedek
ORFEUSHOZ
Oh Thráciának dísze, nagy Orfeus!
Engedd: dicsérjem mennyei lantodat,
Melly megszelídíté haragját
Poklok előtt fene Cerberusnak.
.
Megnyíltak osztán a keserű s setét
Bánat helyének zárai; sírt amaz
Kérlelhetetlen büszkeségű,
És komor arcalatú tiránnus;
.
Amaz kegyetlen sírt: Te pedig kegyes
Hölgyed nyakáról függve, magad kivűl
Voltál, s nem önthettél szerelmes
Könyveket eldagadott szemedből.
.
És nem lehettél boldog! azonban él
Lantod, s az égnek csillagi közt ragyog;
Mert a dücsőség halhatatlan
Szűzeinek neveket zenegte.
*
BÁTORÍTÓ
Oh szent Igazság! aki hatalmadat,
S megtisztelendő fényedet e csalárd
Világ előtt elrejtve tartván,
Számtalan üldözetek között vagy:
Jer, jer! födözd fel mennyei képedet
A pártütőknek, kik koronás fejed
Ellen kikelvén, ostromollyák
Trónusodat buta fegyverekkel;
S megszégyenűlvén színed előtt, dühös
Bűnének átkát fogja kesergeni,
A fényes erkölts mord írígye,
A fenekedni szokott gonoszság.
A nagyra termett, bátor az Ég szakad,
S bús csattogással mennykövi húllanak,
A nagyra termett Istenének
Féli s imádja dücső hatalmát.
Amaz borostyán ágakat, érdemes
Lantodnak ékes címerit, a kaján
Hiába bűbájolja; zölden
Fognak azok fejeden maradni.
*
EGY JELES POÉTÁRA
Mindég titokban tartod-e, s zár alatt,
Barátom! elméd szép szüleményeit?
Vagy már az Éjnek szántad őket,
S büntelenekre halált bocsátasz?
Ne légy kegyetlen, kérlek! ereszd hamar
Szárnyokra: mit vársz? ím az üdő siet,
S a tétovázó versezőre
Visszanevet szaladása közben.
p 2
p
p Talentum elásó, vagy kiárusító/elaprózó, sőt azt rosszra fordító
p
p Ő nem töri be a fejét, nem hülye – ezért inkább nem is mond igazat
p
p Még a háború kitörésénél is jobban ügyel a diplomáciai protokoll előírásaira
p
p Rossz diplomata, aki elmulasztja a béke megőrzésének a tárgyalási esélyét
p
p A gyermekszülés bábáskodására esküdt fel, de több magzatelhajtást végez
p
p A gyermekpalánta vadhajtásait nem nyesegeti, művelt kertet nem gyomlál
p
p A „bűnösen született” kisgyerekre ártatlanságának bizonyítási terhét rakó
p
p Gyarmati leigázáshoz-népirtáshoz ideológiát gyárt: az „indián” nem ember
p
p A gyanúsítottat már elítéltnek prejudikáló és rá köpködő bűnügyi újságíró
p
p A grammatika nagyobb úr a császárnál!? – ezt tagadja Néró, a véres költő
p
p A gondatlan, pénzéhes, protokoll rab stb. orvos-kollegát jó útra nem térítő
p
p A gaz gazdag embereket kiszolgálva végsőkig kiszolgáltatja a szegényeket
p
p A diákkal adathegyeket magoltat, de a memoriter verseket nem kérdezi ki
p
p x

Virág Benedek
A KALITKÁBA ZÁRT MADÁRRÓL
Szabad teremtmény, kis Madár!
Melly kéz, kegyetlen kéz, fogott el!
Tudom: sohajtasz sorsodon,
S várod naponként a szerencsét;
Még alszik a Hajnal, s te már
Vered kalitkád szárnyaiddal.
Oh mondd ki nékem, kis Madár!
Örűlsz-e vagy nem álmaidnak?
Ha hallja gazdád éneked,
Gondolja: hálálod kölessét.
Nem vélem én azt, s nem hiszem;
Te átkokat zenegsz fejére.
Ha látja, hogy bé van fejed
Szárnyadba dugva, s csendesen vagy:
Azt mondja: már megfáradott
S elnyúgodott az én Madárkám.
Nem! Nem! Te bús óráidat
Bánkodva számlálod magadban,
S hogy jobb reményed nem lehet,
Utálod a napnak világát.
Ha vagy veréb hozzád röpűl,
S akar kicsípni étkeidből,
S te addig állasz ellene,
Míg messze tőled el nem űzted;
A gazda rátok néz, nevet,
S örűl az ártatlan csatának;
Nem tudja, hogy barátja vagy
Annak, kit elversz a veszélytől.
Ha csípkeded rostélyidat,
Vagy újait tréfás Uradnak;
Azt véli, hogy játszol vele,
S hogy elfelejtetted, mi voltál.
Én azt hiszem, hogy mérgedet
Szívére kívánod kiadni.

p 3
p
p Gerontokrácia: a Tudományos Akadémia külföldre űzi el a tudóspalántákat
p
p A melldöngető „Hazaffyságba”, a gazemberek utolsó mentsvárába húzódó
p
p A gazdagok és hatalmasok zseniális sztárügyvédjeként villogó, brillírozó
p
p A gátlástalan grafománoktól okkal megriadó meddő perfekcionista lesz…!?
p
p A „független” értékbecslő, aki vagy a vevő, vagy az eladó kegyeit keresi
p
p Funkcionális analfabéta ember élettörténetét nem lejegyző, gyűjtő-mentő
p
p A fuldokolónak prédikál, majd később/későn menti a „hősködőt” /életuntat
p
p A főorvos (tév)diagnózisa a kis alorvosnak megfellebbezhetetlen verdikt
p
p A közmondás régi bölcsessége miatt se mond igazat, nem törik be a fejét
p
p A maga új útját vízen járnia: nincs kit követni, utánozni, kérdezni – na ne!
p
p Lényegi hasonlóságra-különbségre nem redukál: bonyolultan ismertet Tant
p
p A lemaradókat nemhogy felzárkóztatja – dehogyis: inkább végleg leszakítja
p
p A szellemi élet nehéz munkáit nemtelenül versengve – nem – megosztó
p
p x

VIRÁG BENEDEK
VITKOVICS MIHÁLYNAK
„Horrida tempestas” az eget búsíttya, vizek közt,
Hó közt jár Jupiter: most a Duna, most amaz erdő,
A disznó főtől neves erdő, zúg, zajog, ordít;
Trácia vad lelkű Boreását szenvedi, s búsong.
Mint itt mellettünk ez az agg, de böcsűletes agg hegy,
S máskor jó kedvű hegy, igen mély gondolatokban
(Nagy jele nagy búnak) alig néz s néha fel a nagy
Mátyás tiszteletes palotája helyére: barátom,
VITKOVICS! Én ámbár gyakrabban lantolok itten,
Hogy szét verjem ezen sűrű ködöt, és az előbbi
Víg fényt meghozzam völgyekre, hegyekre, mezőkre;
Mégis kis hasznát látom csak gyenge dalomnak.
Jer, kezdd el dalodat, mellynek víg bája Pomáznak.
(És mi vadon helynek, ha Budára tekíntve itélünk)
Zordon szikláit s szőlőtövit, itt is, amott is,
Legtőztette minap. Mint hallom, örömre hevűlvén
A borzas Faunok s Szatírok megszüntenek addig
A félénk Nímfák seregit kergetni dühökben.
*
LEVÉLKE VITKOVICS JÁNOSHOZ
1821
Az, tegnap nálam volt, aki enyimbe s tiedbe
(Érted ezen titkot) tud, sőt kész önteni lelket
Még ha oroszlány két izromban jő is el, úgy szólt.
A kegyes Ég nyilván kedvez neki: nem hogy az ügyből
Hosszas pört formál, mert illyen tette haragra
Méltóvá tenné, s a tisztes Céh is ezáltal
Rágalmaztatnék. Kedvezzen hát neki ég, föld!
Vitkovics, ím! a kurta nyakút küldd el neki még ma,
A többit tudod. Élj. Várhat postádra barátod.
*
VITKOVICS MIHÁLYNAK
Mint a Tavasznak kis füve, melly magát
A durva dértől félti; ha rá tekint
A Nap, feléled, s kezd örülni
Jobbadon élete életének:
Szintúgy Virágod verseidet (noha
Nagy s mély siralmmal zengenek), éltető
Napfény gyanánt szemléli s érzi:
S tégedet e köszönettel áld meg.
p 4
p
p A lelki-érzelmi zsarolás napi gyakorlata tette őt avatott, hiteles mesterré
p
p A lelki szegény/szent együgyű boldogsága adva van – de neki miért nincs?
p
p Nem végzi el a feladott leckét: neki fájó igazságokon átküszködnie magát
p
p A lelki kínvallatást szakszerűen, invenciózusan és személyre szabva végző
p
p A gátlástalan grafománoktól okkal megriadó meddő perfekcionista lesz…!?
p
p A „független” értékbecslő, aki vagy a vevő, vagy az eladó kegyeit keresi
p
p Funkcionális analfabéta ember élettörténetét nem lejegyző, gyűjtő-mentő
p
p A fuldokolónak prédikál, majd később/későn menti a „hősködőt” /életuntat
p
p A főorvos (tév)diagnózisa a kis alorvosnak megfellebbezhetetlen verdikt
p
p Lényegi hasonlóságra-különbségre nem redukál: bonyolultan ismertet Tant
p
p A lemaradókat nemhogy felzárkóztatja – dehogyis: inkább végleg leszakítja
p
p A szellemi élet nehéz munkáit nemtelenül versengve – nem – megosztó
p
p A lelki-érzelmi zsarolás napi gyakorlata tette őt avatott, hiteles mesterré
p
p x

VIRÁG BENEDEK
BARÓTI SZABÓ DÁVIDHOZ
Állj meg, Barátom! Pybered érdemes
Árnyéka nem hí még: nem akar magyar
Hazád s barátidnak keserves
Bút s szomorú napokat szerezni.
.
Szüntesd megindúlt bánatod árjait,
S maradj közöttünk, míg lehet; életünk,
(Oh jaj! naponként látjuk,) ollyan,
Mint az üveg, s fiatal virágszál.
.
Mikor kecsegtet fényivel, eltörik;
Mikor szemünknek víg nevetésivel
Hízelkedik kezd fogyni; majdan
Gyenge fejét lebocsátja, s elhal.
.
Hány ezret öl meg, s tészen idő előtt
Sírjok homályos mélyibe a Halál!
Kik boldogíthatták hazájok,
S számtalan emberek állapattyát!
.
Ezért sohajtott bölcs Teofrasztus is.
Méltó siralmát helybe hagyom. Jerünk
Jerünk, Hazánknak veszteségit,
Melpomeném! keseregjük együtt.
.
Oh századunknak díszei! ti, kiket
Olly sok halandó társaitok között
Minap csudáltunk, bánatunknak
Tárgyai vagytok az érdem által.
.
Nagy Orczy! Músák gyámola! nemzeti
Nyelvünk szerelmes gondviselője! hol,
Hol vagy? sohajt árvád utánad,
S érezi, hogy kegyes attya voltál!
.
A pusztaságnak fellegi közt magyar
Egünkre szállván a szomorú halál,
E tisztelendő, s ritka fényű
Csillagot elragadá előlünk.
.
Így tűnt el édes Nemzete, s Ősei
Erkölcseiknek híve, Berényi is.
Boldog, ki nem láthatta bűnös
Korcsosodásra jutott hazáját!
.
Hová ragadtál Nyitra vidékiről?
Músám! mi bús zajt hallok ezen vitéz
Földön? ki sírját látom? itt is,
Fájdalom! egy Hazafit siratnak!
.
Nádasdit! Oh zúgj Dráva! sirasd nemes
Lelkű Vitézünket, kiben a Haza
Nagy oszlopát eldőlve látja,
S könyvezi hála-adó szemekkel.
.
Áldás reátok Hunnia magzati!
Könnyhullatásunk sírjaitok felett,
A tisztelettel s fájdalommal
Egybecsatolt szeretet gyümölcse![1]
.
Igazán:
.
Nem azért, oh Dávid, fáradozál,
Hogy majd, ha halandó életedet
Elvégezed, és a föld, közanyánk,
Kebelébe vészen, cifra nevekkel
Kirakott márvány az utasnak eszét
Fárassza, s ki, s melly fényes voltál,
Bársonyt viselél-e vagyis tafotát,
Büszkén mutogassa; magasb, tisztább
Vala szándékod, melly már koronáz,
Mennyei polgár! Mégis citaránk
Méltán kesereg; mert jó Hazafit
Gyászol, kit jámborság, tudomány,
Hasznos munkásság ismertet;
Amillyen igen ritkán születik.
Szem előtt nem vagy, de reád szív
Néz. Bírjon csendes, szent nyugalom!
(V. B.)
*
Baróti Szabó Dávid
VIRÁG BENEDEKHEZ.
Ah, szünjetek meg raj gyanánt mindenfelől
Fejemre gyűlő gondok!… E mezítelen
Hajlék, ezen fedetlen és rongyos szoba,
Ezen megégett s pernye-fogta kis lakhely
Néktek nem illik. Nagy magass épűletek,
Fejedelmi paloták, dús királyi trónusok
A tí lakástok. Menjetek tehát oda.
Vagy, még ha tetszik, szerteszélyt nyargalnotok:
Az észt imádó, megbolondúlt Párizson,
Nem rajtam, tőltsétek ki bosszúságtokot. –
Tágúljatok már egyszer, hogy barátomot,
Az én gyönyörűen lantoló barátomot
(Ámbár futólag) látogassa meg múzsám.
Vallyon miben foglalja most magát? miről
Zeng lantja? Nemzetének újúlt hajnalán
Örvend-e vagy nyög, mint az árva gerlice,
Nagy őseinknek bészakadt sír-halmain?
Itt húllat ázott szeme keserves harmatot,
Itt tőlti bé panasszal a kemény eget.
Érzékeny, igen érzékeny és fájdalmas az
Ő szíve; s csak magános életben, süket
És néma temetők vagy mohos falak között
Találja kedvét. Mennyiszer síratta már
Székesfejérvár dőledékit! – Bennem is
Illyen, szakasztott illyen indúlat lakik.
Könyvezve nézem én is a másolt haza
Vad pusztasággá vált előbbi várait.
Ezeknek ág-bog lepte s mohval bészövött,
Hajdan pediglen szép világos ablakin
Most róka néz ki. Fényes eldődink minő
Homály, setétség nyomja méltóságtokot!
Környűltekéntem a faluk s nagy várasok
Lakossit: új világ van! a nyelv, a ruha,
A szív, az erkölcs megcseréltetett! – Mi vont
Illy változást bé? Jaj! magunk vagyunk oka:
Eggymás nyakára húztuk éles kardjaink. –
Nevetett az ellenség. – Barátom, énekelj:
Szívünk sebére kenetet ád gyöngy éneked.
1793.
*

Értelmiségi, avagy
az ún. szellemi elit
A hivatás magaslata
és a pokoljárás helyett
az alkalmatlan, hitvány,
áruló elit arcképcsarnoka
és a korholó számonkérése,
tükörbe néző megtérésre hívása…
A nemhogy javító-segítő,
de passzívan, sőt aktívan ártó elit?
A lelki-szellemi, segítő, társadalmi,
és gazdasági/politikai vezetők árulásai
.
Egy szellemi pálya szépségei/nehézségei, kísértései,
avagy mitől óvom a sok ifjú titánt, milyen ne legyen,
akkor se, ha másként nélkülözés, izolálás, szilencium,
Berufsverboten, sőt akár még börtön stb. is várhat rá…
.
Ahogy bölcsen mondjuk: a fejétől bűzlik a hal:
legszentebb hivatás/leghitványabb mesterség
Aki elmulasztja a jót, sőt még teszi is a rosszat.
Akár „csak” úgy, hogy éppen a rosszat csinálja jól.
.
Egy-egy velős gondolatú mondat azokról,
akiknek az átlagosnál jelentősen nagyobb
a képessége, a lehetősége, a hatalma stb.,
hogy segítsenek/ártsanak embertársainak.
.
Tanítók és nevelők, szülők és edzők,
patikusok és orvosok, rendőrök és bírók,
tudósok és írók, művészek, bölcselők és papok,
törvényhozók és gazdasági/politikai vezetők stb. stb.
.
Mindenki érintve érezheti magát,
hisz csak gondoljunk bele pl. a szülői szerepbe:
ő egy személyben családfő-vezető, gazda, gondviselő,
és tanító, gyógyító, igehirdető, lelki pásztor, bölcs stb.
.
A fejétől bűzlik a hal: jaj annak a társadalomnak,
ahol az erre alkalmasak nem kerülnek a pályájukra,
nem, illetve nem jól gyakorol(hat)ják a hivatásukat,
és megalkuvásból megúsznák a pokoljáró dudás sorsot…
.
Ráadásul tudjuk: jószándékkal kövezett az út a pokolba.
A gonosz mostohánál többet árthat a majomszerető anya,
a sarlatánnál többet a protokollt jól alkalmazó profi orvos,
ha az rossz, és így csak beteg(ség)et gyárt, áltat, súlyosbít, öl…
.
Végül, de nem utolsósorban vannak olyan ún. értelmiségiek,
akik bérbe adott lelkiismeretes, megalkuvó Gonosz-szolgák,
akik nem alkalmatlanságból, jellemgyengeségből rossz segítők,
de cinikus/ellenséges – szellemi – méreggel oltatók/oltók stb. stb.
p.s.:
A vers, a képanyag, a könyvajánló stb.
nem csak az írástudók, segítők, vezetők stb.
hibáiról, vétkeiről, bűneiről, árulásáról stb. szól,
de kontrasztban a hivatásuk magaslatán állókról,
az emberi nem nagy jótevőiről, kis-nagy géniuszairól,
és a pályával járó áldozatukról: a pokoljáró dudás sorsról…
