Létrontás/javítás ABC – VI.

Írta: Nagy Jenő · 2025. március 22.

kb. 26 perc olvasás

Filozófia – Wikipédia

Eugéniusz:

Létrontás/javítás ABC – VI.

pppppppppppp

Filozófia középiskolásoknak | Atlantisz Könyvkiadó

Emberélet mennyiség/minőség

Szabad ötletek szorgos gyűjtése

A létjavítás/romlás Jenciklopédiája

pár magyar mondatos előmunkálatai

pppppppppppppppp

Mester Béla - művei, könyvek, biográfia, vélemények, események - 1. oldal

Bölcs-balga, és boldog-boldogtalan lélek

Édenkert-aranykor és/vagy vaskor/pokol

Istengyermek-táltosparipa/állatorvosi ló

Életminőség-vizsgálódások: típus-példatár

ppppppppppppppppp

Áron László: Filozófia középiskolásoknak (Áron Kiadó, 2007) - antikvarium.hu

Adott-kapott és szerzett/vesztett életkincstár

Szellemi, lelki, testi és társas életek és halálok

Szándékok-következmények és okok-okozatok

(Elvek/tettekðmagatartásokðjellemekðsorsok)

ppppppppppppppppppp

Berzsenyi Dániel válogatott versei – Írok Boltja

Berzsenyi Dániel

Életfilozófia


Én is örömre születtem 
Árkádia berkében, 
Rózsapárnán szenderegtem 
Cypris ambrás ölében. 
Az aranyszázad istene 
Pásztorai közé kene. 
.
Ah, de mint az aranyvilág, 
A rózsakor elrepül! 
Olympusra más isten hág, 
S Dodona berke dördül. 
Elvirít a szép kikelet, 
S vele a hesperi liget. 
.
Az enyém is elvirult már! 
Pályám vége közelit: 
Hol a gigászi Örök vár, 
S chaoszába elmerít, 
Mint egy cseppet az óceán, 
Mint egy sóhajtást az orkán. 
.
Légyen álom, légyen bíró, 
Bátran megyek elébe, 
Mint egy elfáradt utazó, 
A vadon enyhelyébe. 
Mert ha bíró: nem furdal vád, 
Mert ha álom: nyugalmat ád. 
.
Ember voltam, csak gyarlóság 
Létem fényes bélyege, 
Ha virtusom nem hiúság, 
Forró vérem melege, 
Ha szívem nemesebben vert: 
Önmagában méltó bért nyert. 
.
Sírjak-e, hogy életemet 
Jól használni nem tudtam, 
S legkiesebb ösvényimet 
Álmodozva folytattam? 
Ha ezt ujra elkezdhetném: 
Ismét a multat követném. 

Az ifjúság örömeit 
Lelkesedve öleltem, 
De szívem szebb ösztöneit 
Soha bé nem tölthettem. 
Ithakám partját elértem: 
S ah, hazámra nem ismértem! 

Úgy éltem, hogy életemet 
Visszaélni ne bánnám, 
Úgy éltem, hogy életemet 
Végezni ne fájlalnám; 
Megcsókolgattam rózsáit, 
Megizzadtam vaspályáit. 

Láttam a mosolygó tavaszt, 
Láttam az égető nyárt, 
Láttam miden időszakaszt 
S minden földi láthatárt: 
Ha örök időket élnék, 
Ezeknél többet nem érnék. 

Tűnő éltem rövidségét 
Én tehát nem siratom, 
S a jövendő kétes képét 
Előre nem borzadom, 
Minden kornak van istene, 
Nem zúgolódom ellene, 
S kebelemben marasztom. 

*

Csokonai Vitéz Mihály: A lélek halhatatlansága (Exodus, 1940) -  antikvarium.hu

Révai Miklós

A lélek halhatatlansága

Lelkem! nem éred már soha végedet:

Mert úgy lehellett téged az alkotó

Isten, mikor gyarló agyagból

Testemet olly nemesen teremté.

Porrá emésztő földbe leszállanak

A kérkedésnek felrakatott csoda

Munkái, márvány oszlopokkal

Támogatott magas úri házak.

Sőt öszvedűlvén még maga a kerek

Föld s ég elolvad csillagival, mikor

Majd a megaggott nagy világnak

Megszakadott kötözetje bomlik.

Ekközt te lészesz ment egyedűl. Tehát,

Ó halhatatlan szép vagyonom! miben

Fog telni majd akkor a te kedved?

Hol keresed lenyugosztalásod?

A szent vagyonság, kútfeje, alkotó

Szerzője s kedvén osztogató ura

Kívánatos minden dolognak,

Akkor is Istened. El ne vétsed.

*

Révai Miklós

Haláltól nem rettegő nagy lélek

Édes nékem a halál,

Csak a roppant udvarokba

Réműlt szörnyűséggel száll,

Csak az úri nagy házokba:

Ott egyedűl félelmes,

Bétérése gyötrelmes.

Értem úgy jő csendesen,

Mint a túlsó nagy világon

Vélünk kényűlt édesen

Elmulató társaságon

Megörült hív felesem,

Útmutató kedvesem.

Úgy jő vidám arcával,

Úgy nyújt kezet mosolyodva:

És kicsiny világával

Csak e mécset gyengén oltva,

Mely szíves társaimnak,

Ég itten barátimnak.

A testből kivetkezve,

Semmi terhet hogy ne vigyünk:

Édesen ölelkezve

Már azután együtt megyünk

Oda a szebb országba,

Az öröm boldogságba.

Révai Miklós - Könyvei / Bookline

p 1

p

p Álbölcs

p Vanitatum vanitas

p Az ő „kozmikus perspektívájából” az ember

p csak beprogramozott hangya/hiába hősködő lény,

p ő deheroizál minden herikus tettet, erőfeszítést stb.,

p neki az mind csak köznevetséges/önáltató küszködés…

p

p

p Ő „csak”,

p mint Oscar Wilde,

p egyedül a kísértésnek

p nem áll ellen – cinikus „bölcsen”

p (majd ennek issza az oly keserű levét:

p az ördög sokat ígér, keveset ád, az is üröm)

p

p

p Ha

p úgyis

p meghalsz,

p akkor semmi értelme

p a földi erőfeszítéseknek –

p kár nagy célokért küzdeni,

p önmagad áldozatosan nemesíteni,

p bármiért is kitartóan szorgoskodni stb. …

p

p

p Ő hol

p kis tehetetlen,

p szélfútta porszemnek,

p a Sors kiszolgáltatott játékszerének,

p hol a mindenható istennek látja/tartja magát,

p akinek csak akarni kell, egy szavába kerül bármi,

p és ő ezen két rossz véglet közt ide-oda csapódik…

p

p

p Miért

p pont ő,

p és esetleg

p egyedül csak ő

p legyen tisztességes?

p Hiszen kiterítik őt is úgyis…

p Pedig ezzel bizonyíthatná, hogy

p ha egy embernek lehetséges ez,

p aki másnak ő, hisz ő se „Übermensch”,

p és ha a Jóisten csak egy igaz embert

p talál a Földön, már nem lesz új Vízözön….!?

p

p

p

p Aki

p a két végéről

p elégeti a gyertyát:

p az éjt is nappallá teszi,

p mintha vészhelyzet lenne,

p mintha közeledne a világvég,

p mintha másnap reggel kivégeznék,

p mint aki már mielőbb megboldogulna…!?

p Abban bízik, hogy így jobb létre szenderül?

p

p

p Aki

p esztelenül tékozolja,

p drága idejét, lopja a napjait,

p kicselezi, ellógja, csak halogatja

p a Dolgait, mulasztja kötelességeit stb.,

p mint aki itt, ezen a Földön is örökké élne…

p Kihagyja a soha vissza nem térő jó alkalmakat.

p Nem ő dönt, de eldőlnek a dolgok: a házára a fa…

p

p

p Hűbele Balázs

p Akinek csak a karját

p kellett volna kinyújtania

p a szíve választottjáért, de

p nem volt vér a pucájában,

p s egy hamis ábrándképért

p megkerülte az egész Földet –

p mire visszajött, már lemaradt,

p és részegen leteperné a rá váró,

p de mára már férjezett asszonyt…

p (Arany László: A délibábok hőse)

p

p Aki

p verembe,

p fogságba esik,

p és ezt a helyet végleg

p úgymond az otthonává teszi,

p meg sem próbál, már nem is akar

p innen kijönni, szökni, menekülni,

p váltságdíjat kérni, sőt könyörögni…

p (netán még a segítő kézbe is harap)

p

p

p Aki

p akkor is üzemel,

p amikor nincs ihlete,

p nincs munkáján áldás –

p aki bele se fog semmibe,

p csak meddőn „imádkozik”,

p és szidja a frigid múzsáját…

p

p

p Aki

p a szükséghelyzetben

p rászokott a fizikai/lelki mankóra,

p s így annak elmúltával sem mer már

p a saját két lábán/ „lábán” állni és járni,

p mások irányítás, gyámkodása nélkül élni…

p

p

p Aki

p nincs tisztában

p a nagyságrendekkel,

p és a helyi értékekkel,

p az átváltási aránnyal stb.

p és 3 méter kolbász helyett neki

p inkább az 1000 miliméteres kell…

p

p

p Aki

p nincs tisztában

p azzal az örök törvénnyel,

p hogy a sok kicsi sokra megy,

p és az oly ritka forintot

p sokkal többre becsüli

p a sűrű fillérnél…

p

p

p Aki

p külcsín-centrikus –

p a belbecse, lelki élete rovására

p csak a „kirakatát” rendezgető, szépítő,

p aki nem lenni akar boldog, csak annak látszani

p (előbb-utóbb ki is ül arcára is a sivár lelkivilága)

p

p

p Drágakő

p Csiszolt gyémánt helyett

p nyers, csiszolatlan marad,

p aki nem műveli lelkét, magát,

p aki nem gondozza talentumát,

p és örökre csak egy Ígéret marad,

p vagy korán szürke hamuvá ég ki…

p

p

p Aki

p készakarva öntorzító:

p a nagy esze kidagasztja fejét,

p de a szíve meg összezsugorítva…

p (már-már egy mesterséges intelligencia)

p Hiába volt és maradt ő pl. egy matek zseni,

p de nem bölcs, bölcs szív nem fejlődött ki nála,

p ezért ő nem/rosszul szereti magát és társait…

p

p

p Tiszta volt ő mindaddig,

p míg bele nem ment a kölcsönös sárdobálásba,

p mert ő nem tűri szó nélkül, felveszi a kesztyűt…

p Ha megdobják kővel, ő nem kenyeret dob vissza,

p nem veszi elejét a végtelen reváns ördögi köreinek:

p „Az én kenyerem mindig meggyőzi az ő kövét” (Jókai)

p p.s.:

p Az abszurd humor felől pedig:

p Kaviccsal dobált egy kisfiú egy dolgozó péket.

p A pék dühbe jött, s úgy hozzávágott egy frissen sült

p nyolckilós kenyeret, hogy a gyerek menten szörnyethalt.

p (Karinthy Frigyes)

p

p

p Aki amíg

p ilyen bűnös-mocskos,

p addig ő nem járulhat az Úr elé!?

p Pedig Jézust sem nagy ívben kerülték,

p de éppen hogy közelegtek hozzá a bűnösök…

p Az dobja az első követ a házasságtörő asszonyra,

p aki még sohasem vétkezett! – mondta a zsidóknak.

p De ezzel nem hagyta helyben magát a bűnt, sőt…

p

p

p Aki

p bedől

p a látszatnak,

p a szemének hisz,

p és nem az amúgy táltos,

p de itt-most gebe forma

p állatot választja a ménesből,

p de a csillogó-villogó paripát,

p amivel nem menekülhet a sárkánytól,

p illetve nem érheti el legszebb álmait…

p

p

p Aki

p a potya

p vendégségre utazik:

p amíg nincs degeszre,

p puffadásig tömve a hasa, nem távozik

p Netán ki is enné vagyonából a gazdagot…

p (És úgy jár, mint Kis János Móricz Zsigmond

p Tragédia című elbeszélésének az irigy főhőse…)

p

p

p Aki

p mindenki

p eszén túljárna:

p kettős ügynökként

p még jobban is keresne,

p mintha csak az egyik félnek kémkedne…

p (előbb-utóbb, de mégis holtbiztosan

p várható lebukása után mind megvetik)

p

p

p Akit

p még az unokái is

p naponta emlegetnek,

p de leginkább átkoznak

p (jobb esetben szidnak,

p nem hálával emlegetnek)

p a státusz szimbólumai, pl.

p a palotája, a síremlékműve

p uzsora-kamatát nyögve…

p

p

p Egy

p sértődős,

p önmagát túlérzékenyítő

p mimóza Rézbányai Győző,

p aki „szinte” önismeretlenül

p futballbírónak ön-jelölteti magát,

p akinek pedig rezzenéstelen arccal

p kellene elviselnie, ha hangosan

p szidják, gyalázzák akkor is,

p ha nem csal és jól vezet…

p

p

p Aki

p nem ül bele

p a mentőcsónakba,

p pedig már nyakáig ér a víz,

p ő még továbbra is vár, mert

p neki Isten ígérte eljövetelét,

p a nagy szükségben a segítségét,

p és ha nem Ő jön el, akkor nincs is…

p

p

p Élő-

p égő fáklya

p Aki bármire képes,

p hogy legalább öt percig

p csak őróla beszéljen a világ –

p akár még fel is gyújtja magát…

p Keres is hozzá valami „nagy ügyet”,

p ami magasztossá tenné mártírkodását…

p Szalmalángként lobban ki az élete,

p amivel pedig álhatatosan, kitartva stb.

p éppen azt sokkal jobban szolgálta volna

p

p

p Aki

p részegen,

p vagyis önkéntes őrülten

p teherbe ejt egy világcsúfja banyát,

p és így ők a holtáig a nyakán maradnak,

p és így ráadásul az amúgy jó házassága

p meg rámegy, s még az utcára is kerülhet…

p

p

p Aki

p meglopja önmagát:

p a gyönyörű pásztorórák helyett

p csak időre, gyorsan lezavart stb.

p kóbor numerákban volt/van része…

p Azt az illúziót adja, hogy ő férfi,

p és nem maszturbálás a szex nyomora…

p

p

p Aki

p „igazoltan” boldogtalan:

p hisz mindenkinek látnia kell,

p hogy ő rosszkor/rossz helyre született.

p Ennek a bizonyítására fordítja az erőit,

p sokkal jobb ügyhöz méltó buzgalommal…

p Önbeteljesítő jóslata a kedvenc dala is:

p „Fekete Péter öcsém/Te kis ügyefogyott

p Ki a szerencsemalac/Fülit sose fogod…”

p

p

p Nincs

p új a Nap alatt,

p minden „déja vu”:

p a semmin se csodálkozó,

p és így dögunalomban szenvedő…

p Neki már nem lehet újat mondani,

p de már ő sem teremthet semmit…

p Már mindent megírtak, megalkottak,

p rá már nem vár semmi izgalmas feladat…

p

p

p Aki

p moslékká

p keveri egybe

p a különféle fogásokat,

p és így ezzel sok időt spórol,

p hisz úgyis mind egy helyre megy

p (vagy csak űrhajós-tablettát „eszik”)

p Egyszer s mindenkorra lemond a főzés,

p a sütés, a tálalás, a közös étkezés örömeiről,

p amik pedig a mindennapi társasélet színesítői…

p

p

p Aki

p a kevés,

p illetve pont így

p éppen elég jó helyett

p inkább a rosszból eszik,

p mert az éppen most olcsó:

p abból viszont túl sokat is –

p a mennyiséggel pótolna minőséget

p csak mérgezve és hízlalva stb. magát…

p

p

p Aki

p ravaszul,

p a többieket kijátszva

p rablógazdálkodást folytat

p a közös legelő véges kincsével:

p túl későn döbben rá, hogy így

p ott fű már nem terem neki sem…

p

p

p Aki

p nem látja,

p hogy a jóakarója

p csak egy parazita

p ravasz átprogramozó,

p és attól fogva neki szolgál

p mint egy bamba/kerge birka…

p

p

p Abortusz…

p Aki egy idegen,

p orvosi latin szóval,

p egy „eufemizmussal”

p szépítgetne magzatgyilkosságot

p (előbb ő önáltatóan bagatellizál,

p később a sorsa majd dramatizál)

p

p

p x

*

Könyv: Költeményes holmi egy nagyságos elmétől (Orczy Lőrinc)

Orczy Lőrinc
Szívbéli sóhajtás a bölcsesség után


A bölcsesség oly szép, hogy minden kívánja, 
De ennek csak kevés igaz tanítványa, 
Mire vetemedhet ember tudománya, 
Mivel hibás legjobb elme találmánya. 
.
Belső ösztönéből indul, iparkodik, 
Nap, hold, csillagokon, egen álmélkodik 
Föld színén tekereg, bé is kéredzkedik, 
Tengerbe bémegyen, poklon iszonyodik, 
.
Égi csattanásnak villámját csodálja, 
Természet erejét mindenben vizsgálja, 
Sokezer dolognak okát nem találja, 
Elméjének vagyon ezer akadálya. 
.
Világ állapotján s rendén vizsgálódik, 
Érteni, megfogni kívánván aggódik, 
Tűz, föld, levegő, ég, vízen akadozik, 
Rejtezett okokkal szűntelen birkózik. 
.
Magában tér, kisebb világ épületét, 
Az embert, és ennek csodálatos testét, 
Vizsgálja mind külső, mind belső tetemét, 
Percét, ízét, vérét, de leginkább lelkét. 
.
Melyen elmélkedik, meg nem esmérheti, 
Homályából senki ki nem vezetheti, 
Magától pediglen éppen nem értheti, 
Mint vak tapogatva járván bú emészti. 
.
Csúszó-mászó, járó, repdeső állatok, 
Ezek is előtte elzárott lakatok, 
Vagynak ilyen módon mindenütt csak gáncsok, 
De ember magának mégis legfőbb titok. 
.
Boldog! ki esméri tehetetlenségét, 
Határozni tudja büszkés eszességét, 
Látván elméjének ilyen kisdedségét, 
Nagyra nem terjeszti csonka mesterségét. 
.
Csalatkozott ember mely kevésre mehet, 
Bizony nem adhatunk világosabb jelet, 
Ím jelen dolgokról csak keveset érthet, 
A múltat nem tudja, ami lesz rejtetett. 
.
Hát mely homály vagyon a nagy tudományban, 
Istenhez, s lélekhez tartozó dolgokban! 
Mennyi különbözés vallás formáiban, 
És ahhoz tartozó külső szolgálatban! 
.
Indulj meg Pekingtől, menj szinte Rómáig, 
Nagy Bairtól eredj, juss egész Prágáig, 
Evezz tengereken Lisbontól Dantzkáig, 
Linztől a Dunán le Sándor oszlopáig. 
.
Akármely nemzetnek nézzük is vallását, 
Tapasztalni fogjuk gyakor változását, 
Szégyen, mire vitte sok nép gyalázatját, 
Ki csufosan tette lelki áldozatját. 
.
Volt olyan vaksága emberi elmének, 
A krokodilust is tartották Istennek, 
Mi több fokhagymának oltárt emeltenek, 
Ily gyengeségekkel ám dicsekedhetnek. 
.
Természet rendének setét homályában, 
Eredvén az ember mély vizsgálásában, 
Sokezer esztendőt tölte tanulásban, 
Nem sokat ment elöl mégis munkájában, 
.
Most is csak azt tudják, mit halandó tudhat, 
Hogy fő bölcsességre senki fel nem juthat, 
Kevés amit ember elméje megfoghat, 
Több az, amelyeknek végére nem járhat. 
.
Ha volt is, ki szárnyon feljebb emelkedett, 
Többi társainál több talentomot vett, 
Az is félve csak oda mehetett, 
Honnan a kétsége könnyebben térhetett. 
.
Határozott eszét némelyik csigázta, 
S az elrejtett dolgot addiglan vizsgálta, 
Míglen kevélységét Isten megbosszúlta, 
S vakmerőségének jutalmát megadta. 
.
Arisztotelésznek testét örvény lepte, 
Mikor dagadását tengernek szemlélte, 
Pliniust Etnának tüze emésztette, 
Mikor a kemence száját nézegette. 
.
Szerencsés Salamon, kit a főbb Okosság, 
Vezérlett vallani, hogy minden csak hívság, 
Boldog véle együtt, kit még a romlottság 
Nem bír, s nem emelget a kevély tanultság. 
.
Boldog hétszer, mondom, ki tud elégedni 
Menny ajándékával, s nem megy temjénezni 
Felpuffadt eszének, vagy tud kéteskedni, 
S elrejtett dolgokra nem mer ereszkedni. 
.
Kevély a tudomány, az embert ragadja, 
Ki poharából itt, azt megtántorítja, 
Mi tanulásunknak légyen tehát módja, 
Kinek-kinek illik, légyen arra gondja. 
.
Csak annyit hörpentsünk édes poharából, 
Kitől jobbak leszünk, s éltünk nem rosszabbúl. 
Nem áll az okosság disputációból, 
Mást kell megtanulni filozófiából. 
.
Isten úgy akarta, hogy ember dolgozna, 
Cselekedne inkább, mintsem gondolkozna, 
Mennyei dolgokat se igen vizsgálna, 
Földi lévén földi tudományt tanulna. 
.
Nem tudományt adta célul az embernek, 
Ada más jobb véget kötelességének, 
Mint határa vagyon romlandó éltének, 
Úgy bizonyos célja vagyon elméjének. 
.
Elég nagy tudomány, ha jól tudunk élni, 
Ha a jó erkölcsben tudunk elöl menni, 
Hibás vétkeinket meg tudjuk esmérni, 
Másoknak is vétkét meg tudjuk feddeni. 
.
Arra halandónak szükség iparkodni, 
Miképp rossz vágyódást lehessen fojtani, 
Harag irígységet hogy kell hárítani, 
A szép egyességet mint kell megtartani. 
.
Jöjj el fő Bölcsesség! esmértesd magadat, 
Taníts, hogy esmérjem én mennen magamat, 
Tenéked áldozni innen-túl munkámat, 
Vesd le fátyolodat, vond le homályomat, 
.
Epikur, Seneca, Plátó tudománya, 
Wolff, Argens, Malebranche, Newton találmánya 
Nem segít, mert hibás ezek takarmánya, 
Te légy, fő Bölcsesség! én elmém kormánya. 

*

Bessenyei György válogatott írásai - Vers - magyar irodalom

Bessenyei GYörgy

ORCZY ŐNAGYSÁGÁNAK,

Generális Orczy mit cselekszik velem?

Lehet-é őnéki barátjává lennem?

Miért öleli így ifiúságomat,

Hogy mint atya szülje vigasztalásomat?

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

Mit feleljek hozzám küldött verseire?

Honnan nézzek elébb érdemes lelkére?

Elragadta bennem örömöm a szívem,

Áldom ez esettel parnassusi mívem.

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

Ifiúságomat vigasztalja titkon

Nagysád, ki nem mászkál e világnál vakon.

Felemelt nagy lelkét, megvallom, tisztelem,

Mert javam az illyek törvényében lelem.

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

Barátság, tudomány, szabadság, egészség,

Békességes élet és mértékletesség,

Minden, valamit e bajos világ adhat,

Szerencsés, ki ezek javával mulathat.

Mind árnyék előttem, mit e világ mível,

Hol annyit szenyvedünk érzékeny szívünkkel.

Semmit nem ismérvén, mindég okoskodunk,

Pedig alig lettünk, már akkor elmúlunk.

Csak aki teremtett, az örök valóság.

Bécs, 1. Mai 1773.

*

A philosophus · Bessenyei György · Könyv · Moly

p 2

p

p Aki

p egy orbitális

p aránytévesztő:

p aki ágyúval lő a verébre,

p a közvetett fagyilkos, házbontó stb.

p Vagy aki síppal-dobbal megy madarat fogni…

p

p

p Az egyik

p nem tud vitatkozni,

p relevánsan és jól érvelni stb.,

p és nincs is hozzá muníciója stb.,

p a másik meg csak egy öncélú vitázó,

p aki parttalan mederbe terelné a vitát…

p

p

p Akinél

p a hiábavaló

p önkínzó fogyókúra után

p hedonista zabálás a jutalom –

p így csak rosszabb helyzetbe kerül…

p Nem az elhízása, kövérsége, túlsúlya

p lelki okait keresi, így nem is „gyógyul” …

p (Ráadásul a háj nem is fáj, de rontja

p az önértékelését, ami viszont már

p úgynevezett betegséget okoz…)

p

p

p Aki

p egy bűnbandás:

p aki ilyen módon akar

p rövid úton gazdagodni,

p egy kriminális karriert megfutni,

p vesszőfutással, a lebukás rémével,

p és a kisbíró, a lelkiismeret kínpadján…

p Ha nem is bukik le, Isten sem veri bottal:

p az ebül szerzett jószága is így, ebül vész el…

p

p

p Aki

p sorrendetlenül

p előbb tetőt ácsol,

p majd később alapoz –

p a levegőre épít légvárat

p (majd a pszichiáterének

p még „szép” lakbért is fizethet…)

p

p

p Aki

p csak épp

p a szó-sorrendet téveszt,

p vagy szándékosan fordítja ki,

p így pont ellenkezője az értelme

p Bocsánatot kérek: a Kohn egy becsületes ember!

p A Kohn egy becsületes ember? – bocsánatot kérek!

p

p

p Kohn kérdezi a rabbit:

p – Rabbi, lehet bocsánatot kérni telefonon is?

p – Hát persze, miért ne lehetne? – válaszolja a rabbi.

p Kohn fel is hívja Grünt. -Halló, Kovács lakás?

p – Nem – feleli Grün. – Akkor bocsánatot kérek.

p

p

p Szeles,

p szeleburdi,

p aki előbb vág

p és csak azután mér:

p helyrehozhatatlan kárt okoz,

p mert az élet maga nem játék,

p nem minden visszacsinálható…!

p

p

p Rossz időzítő

p Aki jóval eső után,

p későn, feleslegesen

p vesz magára köpönyeget,

p sőt: esetleg még duplán is,

p és még egy esernyőt is tart feje fölé…

p

p

p Aki

p a „bezzeg gyerek”

p szerepet örömmel elfogadó,

p a felnőttek tetszéséért versengő

p aki így könnyen beképzelt is lesz,

p és aki így megutáltatja, izolálja magát –

p ráadásul közben elmulasztja keresni

p és megtalálni és járni a saját egyéni útját,

p ahol Istentől elrendelten Valaki ő is lehetne…

p

p

p Akinek

p ha meglátod

p lelke tükörképét:

p a jellegtelen arcát,

p akkor azt hinnéd róla, hogy

p csak egy fantomképet látsz…

p

p

p Akinek

p egy előnye van,

p ha rossz fát tesz a tűre:

p körözni-keresni is nehéz:

p ő egy annyira átlagos, semmilyen,

p szinte különös ismertetőjeltelen lény…

p

p

p Aki

p csak egy

p hagymaember:

p neki nincs is kemény magja,

p csak sok-sok lehámozható héja…

p (lásd Henrik Ibsen: Peer Gynt művét)

p

p

p Aki

p a kocsmában

p egy bősz hőbörgő,

p rendszert is megdöntő,

p asszonyát szoros láncon tartó,

p de a főnöke előtt már mukkanni se mer,

p és otthon is egy meghunyászkodó papucs…

p

p

p Akinek

p imponál, hogy

p ha beveszi a „kemény mag”:

p Ő önmagában senki és semmi,

p ő csak egy – pszeudo – közösségben,

p vagyis pl. egy csőcselékben erős,

p akkor akár még lincselni is kész…

p (lásd pl. a Kemény mag. c filmet)

p

p

p Aki

p pénzzel

p akar/szeretne

p úgynevezett barátokat

p szerezni és megtartani:

p a kocsmában ő fizet a szesztesóknak,

p lakomáival élősködőket, potyalesőket

p gyűjt maga köré a házába…

p

p

p Aki

p csak a bajban döbben rá,

p hogy mennyit ér a szesztestvér,

p amikor például meg kéne őt védeni,

p vagy valami komolyabbat kölcsön adni,

p vagy valamilyen ügyletben kezeskedni stb.

p

p

p Aki

p kamaszos 

p dackorszak-alkotó,

p aki csak azért is ellentmond

p az először istennek, majd meg

p semmibe nézett szüleinek stb.,

p és nem növi ki a gyerekbetegségét,

p és e szerepben tetszelegve így marad…

p

p

p Akit

p újra és

p újra meglep,

p hogy van még nála is 

p egy még makacsabb dolog:

p mégpedig a kőkemény tény,

p ami egyszer csak a fejére zuhan…

p

p

p Aki

p büszke rá,

p hogy milyen könnyen

p „hódította meg” a hölgyét,

p de háborog, magából kikel, amikor

p más is éppen így csapja le a kezéről…

p (vagy nem jön rá, hogy nem „hódított”,

p csak engedték neki, hogy áltassa magát,

p mert nem ő fogja a halat úszni tanítani)

p

p

p Könnyen jött

p – nyert, lopott,

p talált, ajándékba kapott –

p pénze is pontosan így megy el:

p elveszti, mert nem vigyáz rá,

p elherdálja, elosztogatja,

p elszórakozza stb.

p

p

p Aki

p egy krónikus,

p rossz következményű

p bár jószándékú szereptévesztő:

p a mással pótolhatatlan szülő szerep helyett

p ő lesz a gyereke jó-, sőt a legjobb barátja…

p Mint aki önként árvává teszi a szeme fényét…

p

p

p Aki

p egy profi,

p dörzsölt rágalmazó,

p aki nagyon jól tudja, hogy

p valami hihetőt kell rád fogni,

p és azt a suttogó propagandával

p minél szélesebb körben terjeszteni…

p Tudva, hogy a rossz hír szárnyakon jár,

p de a jó hírnek nyakát szegik, alig kullog.

p Boldogtalan emberek szívesen veszik,

p ha dicsfényes embereket mocskolnak…

p

p

p Aki

p visszaél

p a szellem

p hatalmával, fölényével:

p a gúnyolódó lélek-gyilkos,

p aki gyilkos iróniájával teszi,

p tenné nevetségessé áldozatát…

p De ezt nem teheti büntetlenül:

p ehhez elég megnézni és összevetni

p Voltaire fiatal- és öregkori képét…

p

p

p Aki

p mások előtt

p folyton nevetgél,

p vagy vigyorog, mint a fakutya,

p bárgyún, ostobán, kellő ok nélkül –

p otthon meg, ahol senki sem látja,

p csak búsong, sírdogál, sőt zokog…

p

p

p Vigyori

p Gyakran

p megokolatlanul

p v. a káröröm, gúny,

p csúfolódás kifejezéseként

p fogait mutogatva csúnyán,

p bántóan vagy már sértően,

p rendszerint hangtalanul nevető…

p

p

p Aki

p anno

p közönyösen nézte,

p sőt maga is partner volt,

p ha az idegen, messziről jött,

p nem keresztény kocsmáros,

p a silány pálinkájával csalta,

p adósságba verte, kisemmizte a falut…

p (ennek a mai napig is van sok analógiája)

p

p

p Az

p „önigazoló”

p ördögi körös:

p aki azért iszik,

p mert most bánatos.

p és aki azért bánatos,

p mert most éppen iszik…

p (Saint-Exupéry kis hercege látott ilyet)

p

p

p Aki

p alkoholba

p fojtaná bánatát,

p de az megerősödve

p feltámad, sőt szaporodik,

p még újabb bánatokat is hoz magával…

p Az alkoholista ember, férj, szülő stb.

p tragikus ön- és környezetpusztításait…

p

p

p Időzítés

p Aki akkor üti,

p de akkor nagyon, a vasat,

p amikor az már régóta hideg.

p Aki már csak akkor kezdi el

p a rossz gyerekét megnevelni,

p amikor az már alig-alig hajlítható…

p

p

p Aki

p túl későn

p kap észbe, hogy

p a gyerek minden

p óhaját és sóhaját

p máris parancsnak véve

p egy nem kis házi zsarnokot

p nevelt az egyszem gyerekéből,

p aki terrorizálja a családi körét,

p és akiből így nem is lesz senki,

p vagy csak drogos vagy bűnöző…

p

p

p Amikor

p az egymással rivalizáló

p meny és anyós egymásra licitálva

p halmozzák el ún. minden földi jóval

p az egyszem gyereket, ill. unokát:

p ki is kövezik útját a pokolba

p (Kosztolányi D.: Ali)

p

p

p Aki

p nem közönyös,

p és telve jó szándékkal

p úgy leplez le más családban

p ún. élethazugságokat, hogy

p abból így gyerek-tragédia lesz,

p épp a legártatlanabb „bűnhődik”

p (Henrik Ibsen: Vadkacsa)

p

p

p Aki

p szentté

p avatja az anyját,

p annak a „perében”

p nem az ördög ügyvédje,

p amivel a benne jókat is hitelteleníti,

p és így ő se jön rá, milyen, tőle kapott

p káros teher húzza le az életléghajóját:

p miért magányos, hivatástalan, boldogtalan…

p

p

p Ahol

p és amikor

p szinte kizárólag

p a párthűség alapján 

p módszeresen kontra-szelektálnak

p kulcsfontos társadalmi vezető tisztségekre,

p és Te nem tudsz nemet mondani erre a hívásra,

p mert engedsz a feleséged érzelmi zsarolásának…

p (vagy árjásítást vállalsz: Üzlet a korzón c. film)

p

p

p Ahol

p és amikor

p katonai fegyelemerősítést 

p megtizedeléssel foganatosítók…

p Mint pl. Lukács György 1919-ben –

p a kommunizmus szent céljához

p akár bűnös eszköz is használható…

p És éveken, sőt évtizedeken át

p Te is ezzel áltathattad magad,

p amíg rá nem döbbentél, össze nem omlottál…

p Dosztojevszkij Raszkolnyikova is átélte ezt…

p

p

p Aki

p éppen

p az egyik,

p nem döntő,

p akár felesleges csatában

p aratott ún. pirrüszi győzelme

p miatt veszíti el magát a nagy háborút,

p mert kiheverhetetlen veszteségeket szenved…

p

p

p Aki,

p bolondul,

p a kicsire nem ad,

p és a nagy meg nem számít…

p Vagy „csak” akinek pl. mindegy, hogy

p ő most amnéziát vagy amnesztiát kap…

p

p

p Aki

p nem oszt,

p és nem szoroz:

p mindegy, hogy jön vagy megy:

p vele se több, se kevesebb – sőt:

p jobb, ha megy, mert ő csak egy

p lehúzó, hátráltató, demoralizáló,

p élősködő, púp a hátunkon stb. stb.,

p mert nincs a helyén, elveszett ember…

p

p

p Aki

p majdhogynem

p eleve elrendeli magát

p az örök elégedetlenségre,

p mert mindig azt nézi, hogy

p neki mi mindene még nincs,

p s nem azt a sokat, amije van/

p s hogy mi tett érte pl. a hazája, és

p nem azt, hogy ő mit tett érte…

p

p x

VITKOVICS MIHÁLY [A MAGYAR IRODALOM ARCKÉPCSARNOKA]

Vitkovics Mihály

Megelégedés

A magyar jobbágy dala

Nem adott az Isten nekem nagy palotát,

Sem ágyamra selymet, se cifra tafotát.

Adott egy kis gunyhót, adott egészséget,

És melléje egy jó barna feleséget.

Vele keresem én minden nap kenyerem,

S be jóízűn esik azt vele megennem.

Ha munkánk végeztük, lenyugszunk ágyunkban,

S egymást átkarolva pihenünk álmunkban.

Ha felvirrad a nap, vigadva kelünk fel,

S folytatjuk munkánkat újított erővel.

Tavaszkor a mező körülöttünk virít,

S a fűszálon lengő harmatocska frissít.

A pipís éneke mulatgat bennünket,

S a nyár verejtékén könnyíti kezünket.

Őszkor szüretelünk urunk szőlőjében,

S kapunk falatocskát mustos pecsenyében.

Ha beköszönt a tél, s hó lepi a földet,

Kis gunyhónkban ülünk a kemence mellett.

Az én kedves Sárim az orsót pergeti,

S vidám dudolással unalmunk kergeti.

Magam faracsgálok magamnak szerszámot,

S ezért se fizetek idegennek vámot.

Ha vasárnap eljön, cifrázott bundába’

Megyek hálát adni Istennek házába.

Délután pajtással betérek korcsmába,

S kényre iddogálunk a jó borocskába.

Ha felmelegedem, „húzd rá! Gazsi”, mondom,

Enyim egész világ, semmire sincs gondom.

Nem vagyok én adós, nekem sem adós más,

Nem bántottam senkit, engem se bántson más.

Az Uristen, pajtás, éltessen bennünket!

Tartsa meg mind holtig vidám jó kedvünket!

*

Magyar századok · Virág Benedek · Könyv · Moly

Virág Benedek

A bölcsről

A bölcs magában bízik; az ellene

Felkelt szerencsét, mint valamely kemény

Szirt a haboknak csapkodásit,

Érzi, de férjfiasan megállja.

.

A Nap, mikor feljön, s köd emelkedik

Súgári ellen, fényszekerén nevet,

És megszokott útját kijárja:

A buta pára lehull, s enyészik.

Amaz kiszegzett célja felé siet;

Ha néki gátot vetnek irígyei,

Nagy lelke, csendessége mellett,

Érezi emberi hívatalját.

Bár sok veszélyek közt forog élete,

Azt tiszteletben tartani nem szünik.

Ha sorsa nem változhatatlan,

El meri várni dicső halálát.

Zengd győzedelmét mennyei lantodon,

Músám! s azoknak szíveiket, kiket

Kaján szemekkel tart az álnok

Cimbora, bátorodásra gerjeszd!

*

Mester Béla: Magyar philosophia - A szenvedelmes dinnyésztől a lázadó  Ikaroszig

Kis János

Bölcs rejtezés

Lesse, kinek tetszik, a szerencse nyomát

S fényes udvarokban bámúlja templomát:

Én az aranybékók zörgésétől futok,

Mint a szomjú szarvas, még oly völgybe jutok,

Hol tiszta forrásból igaz boldogságot

Merítek, felejtvén világi hívságot.

Ott, hol sem arannyal fedett esztelenek,

Sem irígység mérges nyila nem sértenek;

Éltem a bölcsesség számára szentelem,

S fő jóm halhatatlan lelkemben föllelem.

S mikor lefoly éltem patakja egészen,

Ijesztő váz nálam a halál sem lészen.

Bár késő világra nem jutok híremmel:

Elég, ha rejtekben használtam, éltemmel.

Hadd szórják a szelek szerteszélt poromat,

Felszedi az, aki kimérte sorsomat.

Kiss János: Kiss János versei III. kötet | könyv | bookline

pppppppppp

Közelítések a magyar filozófia történetéhez · Mester Béla – Perecz László  (szerk.) · Könyv · Moly

EUGÉNIUSZ TESTAMENTUMA

A teljesértékű jó, vagyis boldog Élet

vagy a fogyatékos, ön/társrongáló lét a tét:

a pozitív-negatív végtelen lehetőségek tárháza

1.

A legeslegtöbbet én használhatok/árthatok magamnak –

a zsarnok akár meg is ölhet, de lelkemben kárt nem tehet?

Még egy kis gyermek is felgyújthatja házam, de otthonomat nem.

Hogyan védekezz a neked akarva-nem akarva ártókkal szemben?

2.

Önmagam után mindenekelőtt a jóbarátaimtól védjen meg Isten,

az ellenségeimmel elbánok magam is, pláne, ha ők nyíltan azok.

A bölcs az ellenségéből is hasznot húz, a balga a barátjából sem.

A bölcs nem is gyártja ellenségeit, sőt, akár barátaivá teszi őket.

3.

A nehezebb eset az álbarát, aki nem nyíltan akar, tesz rosszat.

Képmutatóan a javadat akarja, s ha nem ismered fel, el is veszi.

De még a Tartuffe is hamarabb lelepleződik, mint az a jóakaród,

anyád-apád, tanárod, orvosod stb., ki pokolba vezető utad kövezi…

4.

A legtöbbet ezért épp azok az előszeretteink árthatnak nekünk,

akik mindennapi életünk társai, és akikhez bizalommal vagyunk,

és kiknek, mint szülőknek kisgyerekként ki vagyunk szolgáltatva,

ill. a baráti-szerelmi bűbáj-bizalom miatt van hatalmuk felettünk.

5.

Ezek után/mellett állnak/jönnek a sorban azok a – profi – segítők,

akikkel közvetlen a kapcsolatunk: papok, tanárok, nevelők, orvosok,

edzők, tisztviselők, elöljárók, példaképek stb., akik a tudásuknál és

a pozíciójuknál fogva sokat használhatnak s még többet árthatnak…

6.

És ne felejtsük el a védtelen fogyasztót, megrendelőt stb.,

akire rászabadulhat egy Mekk mester, aki telve jószándékkal

és szorgalommal még azt is elrontja, ami eddig jó volt, működött.

A termelők, kereskedők, szakemberek, szolgáltatók, bankok stb. …

7.

És végül, de nem utolsósorban meg kell tudni védeni magunkat

a társadalom/állam szellemi, gazdasági, politikai vezető elitjétől.

Az egyházaktól, a bölcselőktől, tudósoktól, művészektől, íróktól,

egyetemektől, akadémiáktól, médiától, és a nagy döntéshozóktól…

8.

De az mégse máson, csak rajtam múlik, hogy boldogan,

avagy boldogtalanul élek: mindenkinek egyenlők az esélyei,

a Hamupipőkének éppúgy, mint az elkényeztetett királylánynak,

ha az előbbi rátalál segítő tündérére, utóbbi a Rigócsőr királyfira.

9.

A kunyhóban is lehetünk boldogok, lehet az otthonunk,

és a palotában is boldogtalanok. De a vermet ne lakjuk be.

Ismerjük, becsüljük, őrizzük és gyarapítsuk az aranyunkat,

de a szart ne mondjuk annak, bár csinálhatunk belőle aranyat

10.

Az „objektív” életminőség és annak „szubjektív” felfogása

nem két egymástól független dolog, de nem is arról van szó,

hogy ha részegek, kábultak, rajongók, bolondok stb. vagyunk,

mindent szépnek látunk – erre másnap kiábrándult cinizmus jön.

11.

Például a betegséget is lehet külső sorscsapásnak felfogni,

s vele a rosszat jól csináló protokoll orvoshoz menve szenvedni –

de ha isteni segítséget látunk benne: intő jelet az önvizsgálatra,

akkor megtaláljuk az okot és visszanyerjük, sőt az egészségünket!

12.

Istengyermek akarsz lenni, vagy állatorvosi ló maradni:

hiányzó/rossz egészség, játék, munka, hivatás, közlés-megértés,

humor, barát, szerelem, szex’ élet, házasság, család, lakás, otthon,

gazdálkodás, tudás, művészet, ízlés, evés-ivás, társasélet – Istenhit…

13.

A mese, példabeszéd rólad szól: ismerj magadra,

a baj felismerése már a gyógyulás kezdete, fél sikere –

gyáva önigazolásból ne hárítsd szabad felelősséged másra –

jó szellemben/istenképpel és lélekbátran változtass életeden!

p.s.:

megértető, elképzeltető, érzékenyítő, fogalmat alkottató,

emlékeztető, elgondolkodtató, megítélendő, megfontolandó,

súlyozandó, magunkra ismertető és jó változtatásra serkentő

versek, bölcs közmondások, életképek, mesék, jellemrajzok stb.

ppppppppppppppppppppppppppp

Fájl:Révai Mátyás Miklós János.jpg – Wikipédia