kb. 26 perc olvasás

Eugéniusz:
Önsors-javítás/rontás ABC – V.
pppppppppppp

Emberélet mennyiség/minőség
Szempont és témaötlet-gyűjtésem:
A létjavítás/romlás Jenciklopédiája
pár magyar mondatos előmunkálatai
pppppppppppppppp

Bölcs-balga, és boldog-boldogtalan lélek
Édenkert-aranykor és/vagy vaskor/pokol
Istengyermek-táltosparipa/állatorvosi ló
Életminőség-vizsgálódások: típus-példatár
ppppppppppppppppp
Adott-kapott és szerzett/vesztett életkincstár
Szellemi, lelki, testi és társas életek és halálok
Szándékok-következmények és okok-okozatok
(Elvek/tettekðmagatartásokðjellemekðsorsok)
ppppppppppppppppppp

Komjáthy Jenő
A BOLDOGSÁG MI?
A boldogság mi? Önfelejtés,
Örvény fölött mosolygva lejtés.
.
A boldogság mi? Nyugalom,
Virágos, enyhe sírhalom.
.
A boldogság mi? Szép önösség,
Hideg sugárod, büszke fönnség!
.
A boldogság mi? Hatalom,
Gőg a kényúri homlokon.
.
A boldogság mi? Röpke mámor
Az élvek légi poharából.
.
A boldogság mi? Szerelem,
Mely üdvözít, mert végtelen.
.
A boldogság mi? Összehangzat,
Fájdalmak szülte égi magzat.
.
A boldogság mi? Győzelem
A kínokon, az életen.

*
Komjáthy Jenő
IDEGENBEN
Miféle ország ez? Milyen sötét!
Nem tudom, ide hogy s mikor jövék,
Csak azt, hogy ide köt sok rémes emlék,
Hol a gonoszság és az esztelenség
Aratja váltig gyászos győzedelmét
Csatameződön, átkos förtelem-lét!
Nem tudom, ide hogy s mikor jövék,
Csak azt tudom, hogy zordon és sötét,
Csak azt, hogy benne fázom s éhezem,
Csupán az üdvnek híját érezem,
Melynek szivemben itt csak vágya van,
Betölthetetlen és határtalan.
.
És kik lakói vajjon? Tudja ég!
Valamint emberforma ivadék;
Gonosz, alantas, rút, ravaszdi nép,
Szemében borzalom az ősi szép.
Lángelme díja biztos vértanúság,
A nagyszivűt, dicsőt keresztre húzzák;
De egymás közt régen megalkuvának:
Kimenti bűnük kölcsönös bocsánat.
S mi tartja őket össze? Szolgaság!…
Mily törpe, vak, hideg, sötét világ!
Sokáig itt én nem maradhatok,
El innen, el! Megyek! Bocsássatok!
.
Bocsássatok, hiszen nem ez honom, nem!
Hol e rabszolgafaj, hol e konok nem
Dőzsölve teng és csillog a piszokban,
Míg pisla élete gyáván kilobban;
Bolygó lidérc, temetőgáz szülötte,
Bús létre rothadásnak tüze lökte;
Nem élhet napvilágon, dús ozonban,
Csak sírokon, erjedve, testromokban.
Koldus-világ! Kifosztott, megalázott,
Hol bűn szeretni s élni már gyalázat!
S ha születik – volt már eset – nemes, kiváló,
Átok kiséri, üldözik s elhal magától.
.
Nem, nem hazám e vad, kietlen ország!
Szeretni nem fogom világok torzát,
Szolgák sötét biralmát, e pokolt,
Mely föllengő szivemre rátiport;
A bölcs s a költő itten számüzött;
És minden csökevény; – barátság, szerelem,
Ha olykor – áloé virágja – megterem:
Csak szolgafrígy, mit össze lánc füzött,
Nem az, mit fönnen érez a szabad…
Ó, bár emelhetném már szárnyamat!
De szép hazámba még nem szállhatok,
Boldog csak akkor, hogyha meghalok.
Szabadság és szerelem őshazája,
Szemem már újra fényedet kivánja!
Honvágytól égek és beteg vagyok:
El innen, el! Megyek! Bocsássatok!
*

Késő bánat
eb gondolat…
Csak túl későn
netán csak halálod óráján,
„esik le a tantusz”, döbbensz rá
ez idáig buzgón élted másnak az életét!
Te nem egy egy-én, egy csoda-unikum,
csak másoknak a gyenge utánzata voltál,
mechanikumertsan kopíroztad a példaképeid,
akik után akár még a kútba is ugrottál…
Egyetlenegy
A legritkább példány vagy:
Ilyen nem volt és nem lesz több
Nemcsak a testeden van
különös ismertetőjegy
Ha akarnál, sem tudnál
teljesen beolvadni a tömegbe
Nem a futószalagról kerültél le
A te fontos küldetésed senki
más nem végezheti el helyetted
Nem a puszta különbözés kedvéért
vagy te más, mint a más ember,
mint a „csodabogarak”/különcök
Téged nem lehet beszámozni
Nem vagy precízen kiszámítható
Nem téged szabnak a cipőhöz
és ruhához, hanem megfordítva
Eredeti vagy, nem utánzat
És nem is lehet jól hamisítani,
mert rögtön lebukna az illető,
ha úgy akarná kiadni magát, mintha te lennél
Még ikertestvéreddel sem lehet összetéveszteni
De negatívan is válhatsz torz egyéniséggé,
hogy anyád sem ismer azután már rád!
Hogyan is
lehetnél boldog?
Ha csak magadra/csak másra hallgatsz
Ha képtelen vagy az elemi érdekvédelemre
Ha elásod vagy aprópénzre váltod talentumod
Ha folyton csak mentenéd, óvnád, kímélnéd magad
Ha végleg berendezkedsz a gödörbe, azt otthonosítod
Ha minimális kockázattól vársz maximális nyereséget
Ha oly sok mindenről oly korán és végleg lemondtál
Ha az életed csak meg akarod úszni, ki akarod bírni
Ha csak kibicelsz és/vagy kukkolsz az „életjátékban”
Ha csak statisztálsz, dublőrködsz életjátékfilmedben
Ha másik ember életét éled, vagy kimazsoláznád azt
Ha idegen, ellenségeid által formált isten(kép)ed van…
Stb. stb.
Intés
Rosszul esik
az intés annak,
aki letér az ösvényről,
Pedig meghal az, aki gyűlöli a dorgálást
(Példabeszédek könyve)
Tükör-
kerülő/törő
1.
A mese nem rólad szól?
Minden – nem – fiktív
történetben, mesében
csak önigazolásod keresed,
vagy a szomszédra ismersz:
így mást nem is találsz…
2.
Amikor a gonosz mostoha
összetöri igazmondó tükrét,
amikor nem azt mondja neki,
amit ő most hallani szeretne:
– Szép vagy, de nem a legszebb…
Aki
már azt is bűnös,
titkos-tudat alatti
önzésnek veszi, és
meggyónja, ha mondjuk
például az altruista adakozása,
feltétel nélküli, irgalmas szamaritánus
segítség-nyújtása neki is némi örömet okoz…
Apátia
Érdeklődés, életkedv-hiány
Akiket már semmi, senki nem érdekel,
se más, se maguk – teljesen közönyösek.
Vagy csak úgy tesznek, mintha azok lennének,
s így mindig másra hárulna a hálátlan szerep,
hogy a letargiából kirángassák őket…!?
Alkoholisták
az egyik csak simán alkoholista,
akinek legalább bűntudata van,
s többnyire gyógyulni is akar –
a másik sokkal nehezebb eset:
ő egy ún. munkaalkoholista,
aki még büszke is a bűnére…
(mert minden bűnnek számít,
ami elválaszt istennek tetsző Élettől)
Neki mindegy
(Nyelvtudás-hiányos)
amnézia vagy amnesztia
internátus vagy internálás
megörülni vagy megőrülni
örvendő lány vagy örömlány
gondtalan vagy gondatlan
együtt-munkálkodó vagy kollaboráns
Stb. stb.
Analfabéta
Hiába van kezedben a végrendelet,
mely jó fordulatot adna sorsodnak,
ha nem tudod a szöveget elolvasni,
vagy nem érted annak jogi nyelvezetét:
akkor az csak egy összepiszkolt papírdarab,
és a rivális örökösök könnyen kisemmiznek…
Vagy nem tudsz térképet olvasni, értelmezni,
akkor sosem találod meg az elásott kincset….
Aki
már az elején
elveszíti a fonalat,
de röstell szólni, és
már csak bután bólogat,
és így, vesztére nem tanul meg
például kamatos kamatot számolni…
(emiatt akár lakóházát is dobra üthetik…)
Aki
már most
pontosan tudja,
mert ő egy oly fontos
és elfoglalt személy, hogy
mit fog tenni mondjuk egy év múlva
kedd este nyolckor és félkilenckor
Ennyi teret enged a spontaneitásnak…
Akinek
semmilyen
életterve sincs,
még úgy körül-belül sem –
infantilis: ő percről percre él
a teljes, laza spontaneitásban:
ahogyan esik, úgy puffan,
valahogy majd csak lesz…
Gyerekcsíny
Már felnőve is
azzal szórakozol,
hogy ismeretleneket hívsz fel,
és trágárságokat mondasz neki,
vagy becsengetsz egy házba és elrohansz…
(Otthon kitünteted magad a Bátorság érdemrenddel)
Aki
„fiatalos” lazaságból,
amire még rá is játszik,
vagy mert rosszul alszik/ébred,
mert rendszertelen, éjszakázó,
vagy rossz lelkiismeretű stb.,
már eleve késve, hajszolva indul
és napközben sem éri utol magát,
ezért aznap soha nincs a helyén…
Jó rossz stressz
Permanens életveszélyben!?
Huzamos időn keresztül, akár
naponta órákon át abban a tudatban lenni,
hogy egy nagyobb hiba az életedbe kerülhet,
ha pl. csak másodpercekre elszunyókálsz –
vagy hogy teljesen ki vagy szolgáltatva:
például a veled szembejövő kamionoknak…
Te is, szeretteid is meghalhatnak, vagy
„csak” nyomorékok, árvák lehetnek,
nyomorba vagy börtönbe kerülhetsz…
Profi segítő
Orvos, pszichiáter
és a beteg ember…
Ha látsz egy halat
kint a parton vergődni,
akkor orvosságot tömsz bele,
vagy simogatod, vigasztalod,
vagy esetleg minél előbb visszajuttatod
az ő elemébe, a saját közegébe, a vízbe?
(Elveszítve egy potenciális fizető pacienst…)
Zsák és foltja
A bolond légvárat,
vagy kártyavárat épít,
vagy a téli évszakban
egy életre szóló/szánt
hókunyhót, jégpalotát stb.,
a profi segítő, pl. a pszichiáter
meg alkalmanként szedi a lakbért…
Kereső-találó
Addig figyeled magad,
s keresel lankadatlanul,
amíg meg nem találsz végül
egy életfelmentő betegséget!
Esetleg segítségedre vannak
az ún. ingyenes szűrővizsgálatok,
ahol biztosan találnak valamit,
és te persze kapva kapsz rajta…
Hisz nincs egészséges ember,
csak nem elég kivizsgált beteg.
És onnantól nem ér a neved!
Megélhetési
bárcás koldus
A testi öncsonkító,
az ön-rokkantosító,
vagy aki addig játszik ilyet,
míg végül tényleg úgy is marad…
(az elég kicsi, de mégiscsak havi fix
rokkant-nyugdíjért túl jól szimuláló…)
Hipochonder –
a családján, barátain
élősködő képzelt „nagybeteg”,
aki egy életen át így zsarolja,
terrorizálja az „előszeretteit”,
felmetést adva magának az Élet,
a hivatása elemi kötelességei alól
Míg majd tényleg beteg is lesz,
mert úgy marad – önbeteljesítő jós…
(A rajta élősködő „orvosok” is besegítenek,
mint ahogy Moliere imaginárius betegénél…)
Nem szobatiszta
Az önbezáró, magányos inkontinenciás
Aki az öngyógyítás helyett csak megkeseredik,
és szégyenkezve kerüli az emberek társaságát,
ami más, újabb „betegség” katalizátora lehet,
sőt: bio-logikusan, törvényszerűen lesz is…
Önmagának gyárt-halmoz hátrányokat…
Halálfóbiás
életfonalvesztő-tévesztő…
A rémeket látó, szorongó pánikbeteg,
aki a rohamaikor megsemmisülés érzést él át…
És már attól is retteg, hogy mikor jön az újabb –
végzetessé válható rossz körökbe zárja magát…
Pedig van mindene: étele, levegője, vize, hajléka stb.,
„csak” a bölcs élet és halálfelfogása/attitűdje hiányzik…
Élettékozló
Aki unatkozna már
a koradélután folyamán,
mert nem talált rá Dolgára,
a lélekemelő feladataira,
ha a masszív halálfóbiája
nem izgatná újra fel, és így
nem okozna neki pánikrohamot…
A halálfóbiás,
aki létbotránynak,
teremtési hibának stb.
tartja az ő halandóságát,
de aki a délutánját dögunalomban tölti,
két kézzel szórja, herdálja drága idejét…
Aki
„szentül hiszi” /
sőt: úgy tudja, hogy
az emberlélek nem halhatatlan,
annak a halál nem élni ösztönző terminus,
csak egy ijesztő megsemmisülés, végállomás,
és ami egyre jobban nyomasztja, bénítja,
mert hogy naponta közeledik…
A lelki
öncsonkító:
az isteni vágyairól végleg,
egyszer s mindekorra lemondó
Az önfeladó, a megalkuvó gyáva,
vagy a nagy áldozathozó mártírkodó,
aki pl. gyerekéért „lemond a boldogságáról”,
aki ettől bűntudatos lehet, ha folyton hallja …
Lógós
Minden erőd s leleményed leköti:
hogyan lógj el tanulást és munkát,
hogyan vond ki magad kötelességeid alól,
így az már ennél jobb ügyekre nem is marad…
Megmaradsz feleslegesnek, elhasználatlanul,
aki nem töltötte be boldogan a rendeltetését…
Aki
már huszonévesen (!) is
mindenekelőtt már szerfelett
azon aggódó, hogy hogyan biztosítsa be
már most a nyugdíjas korszakát, annak jólétét,
és ezért a biztosítótársaságok ideális balek ügyfele…
Az örökös
raktárra aggódás miatt
lett ő olyan őszülő koravénülő,
vagy a már/még nagy „gyerekéért”
is túlaggódó mellrákos lebetegedő
Akinek
maga az öregedés is
csak egy fokozatos romlás,
non stop testi-lelki leépülés,
nem pedig egy új, önmagában
egyszeri, új és jó életkorszak,
egy bölcs és örömteli, derűs
tkp. második boldog „gyerekkor” …
Aki
előbb
alaposan kiélvez
minden Istentől, vagyis
erkölcsileg tiltott dolgot,
pl. paráznaságot, perverziót,
sőt pedofíliát, liliomtiprást stb.,
majd öregen majd szánja-bánja,
és – impotensen – már jó fiú lesz…
Azzal biztatja/áltatja magát, hogy
a jobb lator is csak a kereszten tért meg…
Aki szerint
a bűnt csak a papok találták ki,
ahogy az örök kárhozat rémképét is
(ez azért nem áll távol az igazságtól)
az emberek birkanyájjá idomítására –
ezért vagy kiiktatja ezt a fogalmat,
vagy álszenten hódol az erénynek,
vagy majd élete végén megtér….
Rolling Stones
Aki maga a nem gördülő kő:
minden oldala csupa moha,
megtorpant és állva maradt,
elveszítette életlendületét:
pl. egy penészes vénlány,
savanyú-keserű agglegény…
Buridán szamara –
itt-most, kell időben döntenie,
két egyforma nagyságú/illatú széna között
mert ő csakis az egyik köteget ehetné meg –
a végén a döntésképtelenség miatt éhenhal
(mint az, aki két szék között a pad alá esik,
két nőnek is udvarol, két vasat tart a tűzbe,
és a végén mégis/pont ezért agglegény marad…)

Komjáthy Jenő
AZ ÁLMODÓ
Emlékül Révay Zoltán barátomnak
Hogyha véletlenűl utadba téved:
Ó, meg ne szólítsd őt, az álmodót!
Porszem! Ő nem ér rá mulatni véled
Kutatva, látva egy mélyebb valót.
Lelkébe néz. Sokszor sír örömében,
Nemföldi büszkeség ragyog szemében;
Mert látja ő, mit nem lát senki más:
Titkaid: Élet, Sír, Föltámadás!
S mély gyászt ha érez és világborút,
Ó, ne zavard, tiszteld a szomorút!
Soká eltépelődik andalogva,
S átönti zajló, zengő hangsorokba,
Mi önlelkében zeng, zajong, viharzik.
(Véget nem ér az óriási harc itt,
A Gondolat le nem ereszti szárnyát;
A milljó Kép vég nélkül űzi árnyát;
Az Élet Gondolat, a Lét a Lélek:
A Gondolat meg fényes, gazdag Élet.)
Egy szó csupán, mit sokszor úgy keres,
Egy szó, amely világok magva lesz;
Nem puszta szó, de Isteníge: tett,
Mely a Lét kútfejéből született.
Ki a szivek s dolgok mélyébe lát:
Ó, meg ne bántsd az álmok nagy fiát!
.
Nem társad ő! Bár színre oly hasonló,
A teste hervatag, a húsa omló,
Balsors az árnya itt a földtekén,
Menny tükröződik szíve mély egén,
A tiszta menny, a boldog végtelen.
A csöndes vértanú a méla tűrő,
Hahogy honába léphet hirtelen,
A szellemek fölött korlátlan úr ő;
E honnak ő királya, Istene,
Mikéntha mind körötte lejtene,
Mi fényes és vidám, mi tiszta és mi szép,
És szembe véle nyájasan királyi nője lép;
Körötte lejtne mind, mi önzetlen, mi nagy,
Mi Istent üdvözít, mit gondol Isten-agy.
Körötte lejtenek vágyára lesve:
Figyelve, szorgosan és fáradatlanul;
S mi még csodálatosb: nem szolga egy se,
Szabadság él szivükben olthatatlanul.
Nincs kegyre éhes, undok szolgahad,
Mindenki úr körötte és szabad.
Nem ismer senki itt iromba érdeket,
Önzetlen és mindenható a Képzelet…
Ki e szabad s dicső világba lát:
Tiszteljed őt, az álmok nagy fiát!
.
Világszem ő. Nem ismert tért, időt se;
Örök gyönyörben úszó, isteni;
Világur ő, az álmok méla hőse,
Nem kell neki, csak egyet inteni,
S körötte él, sugárzik, zeng, lobog,
Csapong, repűl, örvénylik, dúl, ragyog,
Mind testet ölt, aminek lelke van,
Formába tör, ami határtalan.
Hatalma nincs a durva földanyagnak,
Hol minden élet általfinomúl,
Nem sejtik ezt, kik mindenen kacagnak,
Mi törpe szellemük haladja túl.
A fény ez itt, a tiszta érzelem,
Központja, napja: világszerelem.
Lakóit Isten-álmaid ragadják:
Világszerelem és világszabadság!
.
Törvénye nincs, csak egy van, hogy szeress!
Akard a szépet, jót, nagyot, dicsőt!
És megtalálja itt, ki mit keres,
Mi téphetetlenül szívéhe’ nőtt.
Munkája kéj, parancsa meg gyönyör,
S minden csodás harmóniába tör…
Ki a Szerelem őshonába lát:
Szeressed őt, az álmok nagy fiát!
[1890. július 26.]
*

Komjáthy Jenő
JÓSLAT
Vészt jósol a felhők taréja,
A szél szilaj danába kap,
Az élet kínja, mint a héja,
Vijjogva a szivemre csap.
Fekete fellegek robognak,
Nyomukban az egész pokol,
Követi dúló viharoknak,
Az ég a földdel összefoly.
Harmóniátlan, vad zsivajba
Kitör a szél, a kárhozott;
Kislelküen borulnak arcra
A gőgös földi boldogok.
A porba hullnak büszke arcok,
Sikoltva: „Itt a fergeteg!”
A zivatar zenéje harsog:
Csak rajta! Én nem reszketek.
Átok dulongja ősi telkem,
A tűz már vérem égeti,
Vesszőzi ostoréle lelkem:
Csak rajta! Hisz ez kell neki.
Csókolja felleg ajka főmet!
Nem jő szemembe gyáva köny
A vészharag szivembe tör meg
El nem borít a vérözön.
Ujjongok én a viharokkal,
S a viharokkal kacagok,
A földre ütnek égi joggal,
Én magam is vihar vagyok.
Tapossatok szivemre bízvást,
Dúljátok föl a dús határt!
Nem törlitek a szellemírást,
Mit szívem legmélyébe zárt.
Nem alszik a fáklya, csak lefordult,
Majd eljön még az én napom,
Kiömlik a szivem, vére csordul,
Hogy mi vagyok, megmutatom.
A bűvös vessző kirügyedzik,
A forgó vész gyöngyöt kavar,
A viharok még jobban edzik,
Aki merészet, hőn akar.
Nálam a szó, a titokoldó,
Kimondom én, nem reszketek,
Elmém, e végtelenbe bolygó
Nem léha árnyat kergetett.
Nevem a csillagokba írom
S emberszivekbe égetem,
És túl időkön, túl a síron
Terjed hatalmas életem.
Szivükbe égetem a dalnak
Fényes, örök betűivel;
Mellem kitárom a viharnak:
Jöjjön, aminek jönni kell!
*
Komjáthy Jenő
MÉRTÉK
Ha durva dölyf kerűl utamba,
S fölemeli fejét a gőg:
Féreggé szűkül egy szavamra,
Én megalázom földig őt.
Te por, te semmi! – így kiáltok –
A semminél is kevesebb,
Ki nem is élsz, bár élni látszol,
Éhenhalónál éhesebb,
Hiába oszt parancsot s gúnyt szavad,
Üresb vagy, mint üres beszéded,
Nem ment meg senki, semmi téged:
Mert semminek érzed magad!
Ha egyedül vagy, akkor érzed –
S ilyenkor szinte futsz magadtól,
Borzongva undor- s unalomtól,
Ilyenkor szinte gyűlölöd magad –
S bár meg nem vallod, mélyen érzed
Önhitványságod, semmiséged.
Megvetni látszol gáncsoló szavam?
Hiába mind! dölyfödnek vége van.
Találva vagy! Magad előtt pirulsz:
Szégyellned kell, hogy élsz, hogy létezel.
Remegsz, ahogy üres szivedbe nyulsz:
Mert semmi vagy és semmivé leszel!
.
Ha az erényt szenvedni látom
Görnyedve a kereszt alatt,
A szabad lelket rabigában:
Én fölmagasztom égig azt.
.
Ember! – eként üdvözlöm őt,
Adhatok-e különb nevet? –
Ki élve élsz, te jó, te hős,
A többieknél lelkesebb,
A többieknél szabadabb:
Emeld föl vérző homlokod,
Érezz ma boldog büszkeséget,
Ragadjon lelked messze téged!
És amit látsz itt lábaidnál,
Bizony mondom, több vagy te annál,
Több, semmint magad is tudod!
Ha egyedül vagy, mélyen érzed,
Ha ekkor önlelkedbe mélyedsz,
Reszketve titkos, mély gyönyörtől,
Ihlettől, égi szerelemtől –
Be kell, hogy valljad, mélyen érzed,
Hogy végtelen, örök a lélek,
Mely igazért, nagyért hevült.
Ó, boldog te, ki lelkesülsz!
Fölemel égig egy szavam;
Nyomornak, búnak vége van,
Örvendezel, midőn szivedbe nyúlsz,
Ó, mert érezned kell önnön becsed!
A mindenség lelkével rokonúlsz;
Mert minden vagy és mindenné lehetsz!
[1892. április]

Aki
még nem tud
üzemi vakságáról
és vak, automatikus,
és így reflektálatlan,
de már elavult, már káros,
őt így már csak akadályozó
„örökölt” megszokásairól…
Ő már egy mindent tudó öreg szaki,
akinek az újoncok ne adjanak tanácsot…
Utolsó pár
előre fuss…
Ahogy a magyar népmesékben
a legsoványabb gebéből táltosparipa,
a legszegényebb gyerekből királyfi lehet,
úgy lehet halmozottan hátrányos helyzetűből is
teljes – értékű – életet élő, boldog ember,
nem csak hogy a hátrányai ellenére is,
de pont a hátrányukból előnyt kovácsolva!?
(A szarból aranycsinálás szellemi alkímiája –
ha valami, akkor ez az igazi életbölcseleti kihívás…)
Aki
a piacon nem,
de az erkölcsben alkudozó –
az ördögnek „csak” a kisujját nyújtó,
vagy mondhatni, hogy a tűzzel játszó,
de az nem egy csacska kis krampuszka,
de az öreg és ravasz Gonosz szellem:
Ő menten el is kapja és be is darálja…
Hűbele Balázs
Egy hebehurgya személy,
aki nagyon elhamarkodottan,
szelesen cselekszik, viselkedik
„Hű, bele Balázs, lovat ád az Isten!”,
azaz, kezdj bele nyugodtan, hozzáértés
nélkül, szeleburdin, majd megsegít az Isten…
Hebehurgya
Az előbb nagyot vágó
és majd csak azután méricskélő
A kimondott szavát visszaszíni próbáló….
Aki bölcs maradt volna, ha hallgatott volna…
A visszacsinálhatatlan károkon későn bánkódó
A mód-szertelen
Tűt kutat a szénakazalban,
de előtte még a szemét is beköti,
és csak a vaksötétben tapogathat…
A próba-szerencse alapon kereső
Nincs kizárva, hogy talál, de esélye?
A drága idejét hiábavalóan pocsékoló…
A ködösítő
A (saját) tisztán-
látás(á)t korlátozó,
szellemi ködgéppel ügyködő –
homályosít, hogy ne igazodj ki,
ne derüljön ki semmitmondása,
vagy bevisz az erdőbe, megvezet…
Aki előbb zavart kelt, hogy így majd
a zavarosban a kedvére halászgathasson…
Megtévesztett
A beszűkített tudatú,
aki nem lát át a szitán…
A két lényegében egyforma,
és egyként hamis alternatíva közül választó
A pártok pankrációjára éles tétmeccsként fogadó,
pártpreferenciája miatt családi/baráti viszálykodó…
Vaklármázó
Aki így tud ideig-óráig
a figyelem középpontjába kerülni,
még ha a sok ismétlődés után nagy árat fizet:
elveszíti a szavahihetőségét – amire épp akkor
és ott lenne a legnagyobb, életbevágó, létszüksége…
Mint az unaloműző játékból „Farkas!”-t kiáltó bojtár…
Téli álom
Úgy akarsz tovább,
vagy egy majdani jobb világban élni,
hogy testileg-lelkileg hibernálod magad,
és jobb időkre, illetve arra a hercegre vársz,
aki felébreszt majd a Csipkerózsika álmodból?
(mint pl. aki „rákos betegsége” lelki okát nem keresi,
de abban bízik, hogy 100 év múlva lesz rá gyógyszer…)
Conditio sine qua non
Az ún. elengedhetetlen feltétel…
És ami látszólag felesleg, de létszükség…
Régóta vándorolsz étlen-szomjan a sivatagban,
de minden oázisban csak nyakkendőt árulnak,
– Kell a fenének, de nem nekem – mondod…
Mikor végre inni- és ennivalót is vehetnél,
nem mehetsz be: „Belépés csak nyakkendővel!”
Bűnösen ostoba
Átvitt értelem és
a képletes jelentés –
azt eszik, vagy isszák…!?
A mindent csak szó szerint értő
szemkiszúró együgyű, balga lélek:
tulajdonképpen szellemi fogyatékos,
aki így visszafordíthatatlan kárt okoz.
Lásd pl.: az Ilók és Mihók népmesét…
Az elvakított „paraszt”
A szemfényvesztő szélhámos
bűnöző vagy politikus áldozata
Aki virtuális csecsebecsével elkápráztatható…
Akinek a hátán kokárdával még szántani is lehet…
Aki jó reklámmal kicsalható idegenbe, aljamunkára
Aki hamisgyöngyért elkótyavetyéli szüzességét stb.
Rossz végletes
Aki soha nincs középen,
nincs az arany középúton:
nem ül rajta a lovon, de át-
esik az egyikről a másik oldalra
nem bátor – de hol egy gyáva,
egy örökké csak menekülő nyúl,
hol meg a hiányzó bátorságát
rosszul bizonyítandó esztelenül
vakmerő – mert „vak” – ló…
A mániás
és a depis
Hol megszállott hiperaktív túlpörgő,
magát akár mesterségesen is stimuláló,
aki követhetetlen, mint egy mérgezett egér,
hol meg egy összeroskadt, roncs, mosott rongy,
aki csak egy teher magának, társainak, a Földnek…
Aki ráadásul erre még büszke is, mert úgy tudja,
hogy ez éppen a nagy géniuszoknak a sajátossága…
Az
istenkísértő
Az ún. extrém sportoló,
a rekord/hírnévhajszoló,
aki így akar „kitűnő” lenni,
balgák ámulását elnyerve
magának önbecsülést adni…
A hazardőr pénzhajszoló:
salto mortale, halálugrás
a cirkuszban védőháló nélkül,
vagy egyre életveszélyesebb
menekülő-művész produkciók…
A hazárdjátékos,
játékszenvedély-beteg
A mindenét, sőt a családja házát/vagyonát
egy bizonyos rulett-számra feltevő (vabank)
Aki pont a vesztőhelyre, játékbarlangokba jár
lehetőleg hamar/azonnal nagyon sokat nyerni…
És mert látott már ilyet, úgy hiszi, ő lesz az,
aki a következő kivétel lesz, és nem a szabály…
(pedig az is tönkre tenné, ha bankot robbantana,
még ha abba is tudná hagyni – ami nem valószínű…)
Akinek holtbiztos a szisztémája:
aki pénzzé teszi minden vagyonát,
így minden lottó-számot megjátszva
majd ő lesz a tuti milliárdokat nyerő…
Arra épít és ebben azért igaza is van, hogy
a szerencsejátékban neki is egyenlő az esélye,
„csak” azt nem fogja fel, hogy ez mily minimális…
Azt meg a lottó-lázában fel sem tudja fogni, hogy
ha mégis nyerne, az is tönkre-, boldogtalanná tenné…
Konstruktív versenyzés
A sportbéli, szakmai, gazdasági,
politikai stb. riválisom: ellenfél,
de nem az ádáz ellenségem,
hisz nem ellehetetleníteni akar,
hisz kölcsönösen szükségünk van egymásra,
hogy a legtöbbet hozzuk ki magunkból –
jóllehet adott esetben csak egy első hely van,
mégis mindketten nyertesek lehetünk és végső
soron a köz profitál ebből a nemes versengésből
Destruktív versengés
Van persze destruktív rivalizálás is,
amikor az együttműködés helyett versenyzünk,
pedig végső soron mind egy csapatban játszunk,
egy csónakban evezünk, és épp azt lékeljük meg.
Vagy amikor nemtelen eszközökkel nehezítem,
hogy ellenfelem legjobb formáját futhassa,
és energiáimat, kreativitásomat stb. éppen
a saját teljesítményem javításától vonom el…
A nevető harmadik
és a síró-rívó többi áldozat
(Ahogy a latin mondás szól: Divide et impera)
Miért hagyod magad a társaiddal összeugrasztani,
vagyis egy felesleges-káros vetélkedésbe hajszolni,
vagyis megosztani, elgyengíteni és így leuralni…!?
(Így szerezi meg pl. Csongor is az ördögfiókáktól,
a saját szellemi fegyverükkel a varázseszközöket)
Ha háborúztok, mindkét fél mérhetetlen sokat veszít,
és az lesz a győztes, aki viszonylag kevesebbet…!?
Ateista
és esetleg,
sőt inkább gyakran
még bősz antiklerikális is…
Aki a szutykos mosdóvízzel
az istengyermeket is kiönti a pöcegödörbe…
Egy pályatévesztett pap miatt magát a Jóistent tagadó
(és ezt az űrt más pótvallással, végül a Sátánnal kitöltő…)
Aki
a csalt,
a lopott, a rablott, a sikkasztott stb.
javakból ad, osztogat kis alamizsnát,
amiért a kifosztottak hálálkodását várja,
és még ki is oktatja őket, hogy mire költsék…
De akinek ebül szerzett jószága ebül vész el…
Aki
sokkal jobb
ügyhöz méltó buzgalommal
szeretne/akarna nemcsak jót tenni,
de mindig mindenki előtt még jónak Is látszani…
Nem a benne lakó isteni hangot, a daimont követi,
de tüntető jótékonykodással aratna hálát/elismerést
Aki
Nagy Keresztény
akar/szeretne lenne,
de már a „Vén gazember”
hálátlan szerepet nem vállalna:
éveken át tolvaj-csaló hírben állva
menteni a dzsentri apa vagyonát az utódoknak…
(lásd Mikszáth Kálmán ilyen című kisregényét)
Falánk,
egy homo mohó,
egy mértéket nem tartó,
egy megrögzött önsorsrontó…
A telhetetlen jóból besokalló
Így még a gyomrát is elrontó,
és pont a kedvenc ételét megutáló,
a magát csömörbe vivő élvhajhász!
(még a jóból is megárt a sok: sokk)
Az
önkínzó
esztelenül fogyókúrázó,
ételmennyiséget redukáló,
a kövérsége igazi okát nem kereső,
aki a várható kudarca után meg már
csak azért is habzsoló, dőzsölő,
magát degeszre zabáló…
„Tudatos
táplálkozó”
Úgy veszed magadhoz
mindennapi kenyered, ételed,
mintha az az orvosság legyűrendő,
hamar kiürítendő keserű pohara lenne
Úgy is méred ki és úgy is állítod össze:
patikamérlegen, grammra pontosan,
Görcsbe rándult gyomorral eszegetsz,
mert ott mocorog: hátha épp tévedtél…
Ez az aggodalom öregít és betegít,
amúgy még a „méreg” se ártana…
Extrém vegán
Ha nincs más élelem,
és állatot kellene ölni,
akkor inkább a gyerekeivel koplal,
de még akár éhen hal velük együtt…
(pedig volt és lehet még olyan helyzet,
hogy a végszükségben embert is kell enni…)
Aki önmagát,
ill. az aktuális döntéseit
a maga kárára akár dühödten is védő
Aki egy tévedhetetlen és csalhatatlan,
és ebből nem engedő/presztízskérdést csináló
Baráttól is csak hízelgést, nem igazmondást váró,
a bűnvallást a gyengeség beismerésének gondoló –
mintha mindig ellenséges körben mutatkozna meg
Személyválogató
Akinek egy kisgyerek,
egy koldus, egy „buta” iskolázatlan paraszt stb.
már hogyan is adhatna megfontolásra méltó tanácsot –
hát még mennyire ki van nála zárva az a lehetőség,
hogy ellensége mondja meg róla az igazságot…
Így maximalizálja annak az esélytelenségét,
hogy valaha is helyes önismerete legyen,
és hogy életében jó döntéseket hozzon…
Kör-válogatósdi
Referencia csoport
Csak olyanok társaságát keresi,
akikhez képest ő azért még mindig…
Akiknél ő nagyobb, erősebb, okosabb,
képzettebb, tehetségesebb stb. stb.
Így biztosítod be magad, hogy itten
felnézzenek rád, csodáltasd magad,
s hogy soha ne előre, csak visszafejlődjél…
Akinek
az önmaga
el nem fogadása,
az önmagával való
állandó alapelégedetlensége,
amire ráadásul még oly büszke,
az a mindig újabb s újabb dolgok
utáni non stop sóvárgás/hajsza
formájában ölt rossz testet…
Isten-
káromló
Aki nem tud mit kezdeni
az egyszeri, első-utolsó mostani életével,
nem ragadja meg a napot – azt csak lopja,
nem forgatja talentumát, tökéletesíti magát,
de a Teremtőt kárhoztatja: ő miért halandó!?
Hitetlen
Addig nem hiszed el,
hogy te magad is halandó vagy,
amíg neked is nem közeleg utolsó órád –
és akkor már késő bánat, mert addigra
már annyi jóvátehetetlent mulasztottál,
elapróztad magad, elszórakoztad életedet…

Komjáthy Jenő
A MÚLTBÓL
Mosolygott rám sok szép leányajk,
Szeretkezém sok szép leánnyal,
Élvet kinált a lomb, a rózsa,
Sok titkos-édes pásztoróra.
.
Pazar fényt szórt reám az égbolt,
A mindenség ködfátyolkép volt,
Ezüst folyam, arany virágok,
Lábom mesés kincsekre hágott.
.
Ittam a kéjek poharából,
Ittas valék az ifjuságtól:
De ím a serleg inog, lendül,
Reszketve ejtém el kezembül.
.
Pezsgő gyönyörre jött a bánat,
Mely maga ellen törve támad;
S én élvunottan, kéjgyötörten
A habzó kelyhet összetörtem.
.
Majd új gyönyör ragadt el engem,
S az életet kockára tettem.
Perdült a köb, baljós a száma,
Búkedv köszönte vak nyomába.
.
Ó, én botor, osztályi részem
Eladtam csengő álompénzen!
Árnyképeimnek csábölébe:
Dobáltam mindent lázban égve!
.
De vége, vége! Már nem vágyom
Pihenni púha rózsaágyon;
A rózsaláncot is letéptem,
Nem sorvadok már szolga-kéjben.
.
Már csak az vonz, mi lehetetlen,
Ragyognak kéjnapok felettem:
De én keresek titkos árnyat,
Ahol lelkem magába szállhat.
.
Magából szőjön új világot!
Mindegyre szítom benn a lángot.
Mélység, magasság szava lettem,
Istennek lett visszhangja lelkem.
.
S visszhangja lett a fergetegnek,
Mitől a gyöngék úgy remegnek.
Fejem a Vész keblére hajtván,
Vad viharének vitte sajkám.
.
Lángviharok zúgtak felettem,
Az örök fény visszfénye lettem,
Visszfénye új, dicsőbb napoknak –
A régiek már haldokolnak…
.
Napszínen kába tündököljön,
Pillangószárnyat hernyó öltsön:
Keresem én a titkos árnyat,
Ahol lelkem magába szállhat.
.
És köd előttem, köd utánam,
Megközelítlen, szűz magányban:
Szövöm a csodás, égi regét,
Mélyeid járom, isteni lét!
.
S hol a szent liget árnya béfed,
Új, csodaszép életet élek,
Tündérsziget ölébe fogad,
Álmodom boldog, mély álmokat.

*
Komjáthy Jenő
ÁBRÁNDOS FIÚ
A milliókat átöleltem,
Átkarolám a végtelent;
Ragyogó fényben, égdörejben
Éreztem az örök jelent.
Föllengő, óriás szivemmel
Csak üdvöd szomjuhoztam, Ember!
Bántottak s én szerettem őket,
Hímeztem álmát a jövőnek.
De szóltak ők s gúny lobogott szemökbe:
„Amért rajongsz: hiú;
Bolond vagy, és az is léssz mindörökre
Ábrándaiddal, jó fiú!”
.
Koszorút fontam dalaimból
És álmaimból főm köré;
És dal fakadt, virág a sírból,
Szivem vérével öntözé.
Mártírszivemmel a kereszten
Világ szivét, Istent kerestem.
Túláradó, eszményi vágyban
Embert emberré tenni vágytam.
És szóltak ők haraggal messze lökve:
„Merész álmod hiú;
Légy átkozott és számüzött örökre,
Pusztulj, te vakmerő fiú!”
.
De én azért most is rajongok
S átölelem a végtelent,
Felhőzik lelkem égi gondon,
Agyam lángképeket teremt;
Bántottak s én szerettem őket,
Látom szent árnyát a jövőnek.
Embert szabaddá tenni vágyom,
Meglátni Istent hőn kivánom.
S legyen, miért szivem lángokra lobbant,
Törekvésem hiú:
Rajongok, álmodom s leszek, ki voltam,
A régi ábrándos fiú.
[Szenic, 1890. szeptember 21., 1892. május 2.]
*
Komjáthy Jenő
OTTHON
Amért van békés otthonom,
Ne mondj boldognak engem!
Felhők borítják homlokom,
Mély gyász borong szivemben
.
Köröttem boldog kedvesim:
De vannak elhagyottak;
A hideg éjben gyermekim
Künn fáznak, künn zokognak.
.
Fagyos szárnyával élesen
Megcsap az ősi szégyen:
Járnak magán, testvértelen,
Testvéreim az éjben.
.
Mit ér, ha boldog hajlokom
Betöltve puha kéjjel,
Ha szívem nem szakíthatom
Milljó darabra széjjel!
.
Mit ér, ha itten csönd honol
S beleng az égi béke,
Ha künn a poklok vésze forr,
Öröklött bűnök mérge?
.
Ott kívül minden reng, remeg,
És rajta nincs hatalmam.
– Megállhat-e, ó, Istenek,
E fészek ily viharban? –
.
De nem e fészket féltem én,
Nem csupán e családot;
Boldoggá tenni vágyom én
S ölelni a világot:
.
A boldogságot gyűlölöm,
Mely megbuvik magába,
Melyből a főrész nem ömöl
A nagy embercsaládba.
.
A boldogságot megvetem,
Mely egy kicsinke koncon
Lapulva rágcsál kéjesen,
– Pákosztos eb a csonton.
.
Míg lesz egy, ki nyomorban él,
Nem lehet senki boldog;
Rossz szív, mely önmagába fér,
Az önzők mind bolondok.
.
Boldognak mondasz? Ó, ne mondj
Addig boldognak engem,
Míg emberszív fájdalmat ont,
Könny ég emberszemekben!
.
Tudnám csak, hogy megváltanám
Véreimet a vérrel,
Magamat szétszakítanám
Milljó darabra kéjjel!
.
De addig csak hadd hordozom
A zordon gyászt, az átkot,
Hogy boldogítani nem tudom
A nagy embercsaládot!
[1893. február 27.]

pppppppppp

Csak az ember lehet
teljes, boldog életű helyett
egy ön- (és társ) sorsrontó,
a végsőkig boldogtalan lény…

Vagy rontasz, vagy építesz – csak rajtad múlik…
Vagy a jó vagy a rossz Istent imádod: válasszál…
Legalább ne árts, se önmagadnak, se másoknak…
Ki mennyit használhat, legalább annyi kárt tehet – sőt:
hisz házad gyerek/bolond is felgyújthatja, de felépíteni…?
.
Csak az ember lehet önsorsrontó, akár öngyilkos,
önerőből vagy nagyon boldog, vagy nagyon boldogtalan,
de azért mások is besegíthetnek neki, ha engedi/hagyja…
Önmagamtól és az ún. jóbarátaimtól védjen meg a Jóisten,
ellenségeimmel elbánok magam is, sőt hasznomra lehetnek…
.
A legtöbbet – nyilván!? – én árthatok saját magamnak,
de vigasztaló, biztató, hogy akkor ennek az ellenkezője is igaz….
Használjam magam rendeltetésszerűen, mint egy gitárt/hegedűt,
ami lehet dísztárgy, lehet zaciba tenni, lehet vele verekedni is,
lehet ördögi hangzavart kelteni, de lehet isteni muzsika médiuma…
.
Ez után jönnek – fontossági sorrendben! – az előszeretteink,
az (ál)barátaink, a nyílt hidegháborúzók, az ún. profi segítők,
Mekk mesterek, protokoll orvosok stb., és az (áruló) írástudók,
a jó rossz társadalmi-gazdasági-politikai elitek, vezetők – és
végül, – de talán mégsem utolsósorban? – a rejtett hatalmak….
.
Becsüld meg s gyarapítsd aranyad, ne csinálj belőle sarat,
a sarad nem mondd aranynak, de csinálj még abból is aranyat!
Csak a balga-gyáva embernek nincs/nincs jó örömteli családja,
barátja, szerelme, evése-ivása, játék(osság)a, humora, munkája
-hivatása, otthona/hazája, gyermeke, társasága, mulatsága stb.
.
Ő „él” ön-sors-rontva, élethazugságokban, önkínzásban,
önemésztő játszmákban, lélekölő robotban, hivatástalanul,
fóbiás zsarnokként vagy papucs alattvalóként, statisztálva,
idegenben, otthontalanul, hajléktalanul, alul/dezinformálva,
közlés/megértésképtelenül, parazitaként, élményszegényen,
.
napi túlélésben, bűntudatosan, bűnözői pályára sodródva,
rossz evésben-ivásban, ünnep/mulatás nélkül, megalázva,
alakoskodva, képmutatóan, cinikusan/rajongón, rabságban,
hitetlenül vagy szektásan, önleértékelten, megnyomorodva,
talentumot elásva/rosszra használva, kallódva, hazát árulva,
.
elviselhetetlen könnyűségben, agyonterhelve, dögunalomban,
balekként, ön-kizsákmányolva, álbarátokkal, élettárstalanul,
házassági pokolban, szex nyomorban, lelki öncsonkításokban,
betegen, depresszióban, koravénen, infantilisen, időtékozlón,
lelki hadviselésben, humor és játék nélkül, tetszhalottként stb.?
.
A legtöbb bajt a világon nem gonosz emberek-erők okozzák.
jószándékkal van a pokolba vezető út kikövezve: énáltalam,
és a majomszerető édesanyától a protokoll-rab jó orvosig…
Az ún. betegség sem külső sorscsapás, de isteni intő jelzés:
tarts önvizsgálatot és „szertelenül” keresd meg a lelki okot!
.
Magadon nevetsz/szörnyülködsz: a mese nem másról, de pont
terólad szól – ismerj magadra és itt és most változtass életeden!
Szabadságra vagy teremtve, hogy jó szellemben-lélekbátran éljél,
átfogón és mélyen teljesértékű módon, istengyermekként kivirulva,
és nem ördögfajzatként szenvedve: akarót repít, nem vonszol a sors!

ppppppppppppppppppppppppppp
