kb. 23 perc olvasás
Eugéniusz:
Intelmek és bátorítások
az örökifjú lelkeknek – XII.
Egymondatos magyar életminőség-vizsgáló
Csodás táltosparipa vagy egy állatorvosi ló
Bölcs-boldog arany/balga-boldogtalan vaskor
Szellemi, lelki, testi és társas életek/halálok
Bajok/tünetek ðdiagnózisok ð oki terápiák
Szándékok-következmények és okok-okozatok
Elvek/tettekðmagatartásokðjellemekðsorsok
Koháry István Alapiskola – Fülek (előadó: Lackfi János)
*
Milyen ember – ne – légy fiam/lányom!
Isten édes gyermeke vagy sátánfajzat?
Magadon nevetsz, vagy szörnyülködsz!
A mese Terólad szól, ismerjél magadra
Koháry István
Valaki Istenben bízik, az soha meg nem csalatik
Uraság, gazdagság, hatalom s méltóság tetszik mindeneknek,
Az urat tisztelik, gazdagot böcsülik, hatalmastul félnek,
Levetett süveggel s térdhajló készséggel szolgálnak ezeknek.
Azkik uraságra, jutnak méltóságra, dolgokat kedvellik,
Kiknek gazdagságban, részek hatalomban, sorsokat örülik,
Jószerencséjekben s előmenetelben magokat itílik.
Jószerencséjeket s forgó kerekeket messzire fölviszik,
Szerencse forgását s változó járását kétségessé teszik,
Tévelygő s enyelgő, tétova dőlöngő mivoltát sem hiszik.
Ehhez képest szívek, mind eszek s mind kedvek vágy az szerencsére,
Nyakokszakadtában, életek folytában futnak kerekére,
Bíznak erejekben, gazdag sok kincsekben, s akadnak veszélyre.
Elfordul kerekek, s ha elfogy értékek, hullanak az porban,
Nyugtokat nem lelik, s igen keserülik sorsokat magokban,
Bánatban kerülnek, siralomban esnek, s jutnak búsulásban.
Illendő elhinned, s nem kell kételkedned: szerencse megcsalhat,
Zűrzavarban ejthet, veszélyben keríthet, s láb alá tapodhat,
Ínséges éltedre s keserves ügyedre nagy könnyen fordulhat.
Kedveskedésekor, hizelkedésekor kerít bé tőrében,
Akkor mert hamisság, álnokság s csalárdság van már az begyében,
Zokogó sírásra, sűrő könyvhullásra ejt veszedelemben.
Szívünket epesztő s éppen megemésztő nagy gonoszságárul,
Óránként változó, tétovázó, habzó, mostoha voltárul
Hallottam példákat, s mondhatnék is sokat forgandóságárul.
Azt most félreteszem, sem elöl nem veszem, de jó megtanulnod,
Méltóság fényéhez s tündöklő színyéhez nem kell ragaszkodnod,
Erős táborokban, országos hadakban sem jó bizakodnod.
Gazdag tárházakban, ezüstben s aranyban se vesd reménséged,
Ne legyen ezekben, se pedig illyekben te gyönyörűséged,
Ezekrül s illyekrül, jöhet effélékrül nagy keserűséged.
Mert könnyen homályban, juthat változásban fénye méltóságnak,
Csakhamar elkellhet, s praedára kerülhet kincse gazdagságnak,
Zendülhet, rettenhet, s egy órában veszhet ereje tábornak.
Azki az Istenben, ő szent fölségében csupán de csak bízik,
Lézengve veszélyben, világon éltében hozzája tartozik,
Annak jóvoltában s nagy bőv irgalmában meg nem csalatkozik.
Tehát Istenemben s örök kegyelmében én csak éppen bízom,
Ínségemnek súlyán, szerencsémnek alján hozzája tartozom,
Kévánt kegyelmében s én reménységemben meg nem csalatkozom.
*
Ez világot senki által nem élte, sem kedvére mindenkor, bú nélkül nem élte
Ez világ csak szállás, életünk búsulás, nincsen boldogságban,
zsellyérül világban élvén vagyunk búban akarmi sorsunkban,
világon örökség, tellyes gyönyörűség, nincs semmi dologban.
Illik tekintenünk, szemünkre fel vennünk sorsát nagy Sándornak,
láb alá tapodta, s erejét rontotta Darius királynak,
arany koronáját s királyi pálcáját elnyerte magának.
Győzedelmes volta világot elfolyta, s hajtá hódulásra,
országinak száma s világ birodalma hozta de sok búra,
tündöklő fölségét s minden dücsőségét juttatta halálra.
Sok volna számlálnom, most mind elő hoznom kinek-kinek dolgát,
elmúlt állapotját s azokban bánatját s nyelt bújának horgát,
napjai éltében kit-kit mert veszélyben a szerencse forgat.
Kedvünkre kényessen, lehetünk nagy frissen egy szempillantásban,
jöhet gond fejünkre, búsulás szívünkre más szempillantásban,
az vigasság mennyi, búbánat tízannyi éltünk napjaiban.
Látjuk az szegénynek bánatját szívének, hogy nincs uraságban,
tudjuk, gazdagoknak van gondja uraknak része búsulásban,
a szegénynél többre, vágynak mert mindenre magok pompájában.
Látván ifiakat, bús indulatjokat eszünkben vehetjük,
nézvén öregeket, nagy gondos terheket jól megösmérhetjük,
ekképpen az vének eleget törődnek, könnyen elhihetjük.
Mérész jó vitézek, kiknek erős kezek, dücsőségben élnek,
ellenség határát, feldúlják táborát, gazdag prédát nyernek,
lesektül de tartván, szerencsét próbálván, bú nélkül nincsenek.
Tanulva törődik, sokszor szomorkodik deák oskolában,
e szerint prókátor, nyerte pörit bátor, allegatiókban,
sokképpen törődnek, papok is elhűlnek galléros subákban.
Ekét tartva szántó, szérőn az nyomtató nagy sokat aggódik,
mívelve s metélve, szőlőjét nem szedve gazdája törődik,
kalmár kereskedve, szép keveset nyerve s kárt vallva bánkódik.
Erdőket vadászók s vizeket halászók vadászva s halászva,
déli álom után, jó lakás el múltán dőzsölők sétálva,
vetve kockájokat s vesztve jószágokat korhelyek játszódva.
Éneklő kántorok s borivó kajtorok untig dorbézolva,
rendesen nótálók, lantolók s hárfálók halkan muzsikálva,
ékesen táncolók s nagy frissen ugrálók szép táncokat járva.
Mind egyig búsulnak, törődnek s aggódnak, vagy egyszer, vagy másszor
ingyen sem reménylik, mikor búval telik szívek egynéhányszor,
nevetnek némelykor, sírnak hamar olykor, s elepednek sokszor.
De sem az vigasság, sem az szomorúság sokáig nem tarthat,
ember ez világban mert semmi dolgában soká nem maradhat,
nem messze az halál fejünk föliben áll, s tűlünk nem távozhat.
Kell hát miért kapni, világhoz kapcsolni magát az embernek,
oly sok fáradságot, terhes nagy gondságot szerezni szívének,
ragadnak bennünket, egy órában minket más világra visznek.
Búsulnunk rosszakon, vigadnunk az jókon, úgy látom, nem méltó,
vége van az rossznak, s vége van az jónak, könnyen átlátható,
nincs soká örömünk, sem örök gyötrelmünk, megtapasztalható.
Élnénk ha kedvünkre, örökké kényünkre, lehetne vigadni,
lennénk ha kínokban, örök fájdalmokban, illenék búsulni,
különben vígságot, sem szomorúságot nem kell nagynak vélni.
Üdő forgásában s az víz folyásában, mely hamar elmúlik,
lekaszált virágnak, levele zöld ágnak mely hamar elhullik,
nemkülönben éltünk, ez világon létünk az halálra válik.
Éltünknek, kedvünknek, szomorú ügyünknek az halál véget vét,
mind nagy méltóságot, mind szegényt, gazdagot lábai alá vét,
ezüstre, aranyra, gyöngyökre s gyémántra soha szemet sem vét.
Lelkünket, üdőnket, illik hát éltünket Istennek szentelnünk,
tűrő csendességgel, lelki békességgel ügyünket viselnünk,
ez árnyékvilágot s világi hívságot szükség meg is vetnünk.
p1
p
pIsten őt sem ver bottal: a ronda lelke teljesen-masszívan kiül csúf arcára
pA jótündér a bolond kívánságát is teljesíti – attól koldul, mint Midasz király
pA kevesebb százszor több lenne: sok száz ismerőse, de nincs egy igaz barátja
pFék nélküli kerékpárral, ön/társkontroll nélkül rohan vesztébe a züllés lejtőjén
pŐ tényleg mindent tudni akar: legyen az rá nézve felesleges, sőt egyenesen káros
pAki a tudás olykor keserű gyökereiből nem kér, csakis annak édes gyümölcséből
pAki sokat tanul, de keveset tud, de azt is rosszul, vagy rosszat tanul, de azt jól….
pAki sehol nem ver gyökeret, sehol nincs otthon – hajtja a „cigány/zsidó vére” …!?
pAki úgy él, mintha kényszer-lakhelyen vagy háziőrizetben lenne: nem mozdul ki
pAki úgy él, mint lánra vert/kóbor kutya, s nem mint egy szabadon kószáló macska
pNeki elég az olcsó vigasz: savanyú az a szőlő/nő, amit/akit ő még/már nem ér el
pNeki tök mindegy, hogy mit eszik, csak gomba legyen: ehető, mérges, bolond…!?
pAki mindent dafke, különcködve fordítva csinál: ő elbújva eszik, és utcán kakál
p
p
p2
p
pŐ az örök haragot jól tartva más vétkéért is non stop önmagát bünteti/betegíti
pAmi ingyen van, azt ő nem is nagyon értékeli: mint pl. a szellemi közkincseket
pHiába van otthonában könyvtár vagy rádió, ha funkcionális analfabéta/botfülű
pŐ a sok/majd mindent pótló szerelmet holtáig helyettesítgetné valami mással
pŐ az újabb boldogságpirulákat faló, de így majd csak a detoxikálóban végző
pŐ nem lesz soha felnőtt ember: a gyerekből előbb infantilis, majd meg szenilis
pOly szerény alázatoskodó mafla: az életszínjátékában csak statisztaszerepű
pItt is a gyakorlat tenné a mestert: de így ő már semmi szépre nem emlékszik
pMosakodás, lelki ön-tisztulás helyett mást mocskolva tisztábbnak látszódódó
pNeki még a jónál is jobb helyzet kell: nem dönt és el is puskázza a nagyvadat
pŐ szabadságot ugyan akar, de az árat, pl. felelősséget, áldozatot már sokallja
pAki egyidejűleg akarná a szabadság és a biztonságos rabság előnyeit is élvezni…
pŐ nem érti, hogy miért alszik a hajléktalan a híd alatt a jó meleg börtön helyett
p
p
p3
p
pŐ egyszerre akar nagy dolgokra vállalkozni, de bukása esélyeit minimalizálni
pŐ mindaddig azt hiszi, hogy szilárd jellem, míg a váratlan nyomor nem teszteli
pAki a maszkabál után is a felvett álarcában és jelmezében, szerepében marad
pAki akár a végkimerülésig fut egy olyan szekér után, ami nem akarja felvenni
pTovább nyújtózkodó, mint a takarója ér: örökös kínos pénzzavarben telik élete…
pŐ éppen a biztonsági célból csigalassan autózó – de ezért lesz ön/közveszélyes
pŐ a homo mohó, aki kincsesbarlangból is jó rosszul jön ki: vagy sehogy: meghal
pAki a ki nem érdemelhető dolgokat követelő: pl. ajándék, szívesség, hála stb. stb.
pAki előbb rosszkor és/vagy rosszat szól, majd aztán gondolkodik: visszaszívná…
pA láb-kisujjadat még sajnálod, de a lábad levágását meg már túl későn bánod!
pNála csak ezt jelenti a bőség zavara: ő most éppen melyik ujját harapja meg
pTe egyből a világrekord súlyt akarod felkapni: ebbe nyilván bele is rokkansz
pNeked a szülő/Mestere (vég)-akarata szent: ő dönthet pár(t)odról, hivatásodról
p
p
p4
p
pŐ csecsemőként már megszokta: minden kívánsága rögtön teljesül: úgy marad
pAki kapunyitási pánikos: a felnőtt élet kihívásai elől mamahotelbe hátrál vissza
pŐ életútja felén is „szellemi fogyatékos”: csetlik-botlik, süketel: nem érti, hol van…
pMég be se lép egy új társas helyre, de máris a vészkijáratot/menekülő utat keres
pAki annyira kába, hogy azt se hamar veszi észre vagy zokon, ha kilopják a szemét
pAki egy Puritán: ő még az ünnepeken se mer nagyvonalúbban költeni, fogyasztani
pŐ még a másokról készült karikatúrán se tud jóízűen nevetni, fél, hogy ő jön soron
pLelki nyomorában már csak egy szál kolbászt mer álmodni, ha jönnne a jótündére…
pMég azt is önzésnek veszi, ha az adakozás neki is örömet okoz: magára gyanakszik
pAki az amúgy létfontos dolgát intézné, de azt már a megszólítással jól el is rontja
pAz elején fonalat vesztő, de szólni röstellő, és csak bólogató: így tudatlanul maradó
pAki nem mer kérdezni, nehogy a rossz tanárai, vagy az ostoba társak kinevessék őt
pAz egykéjét majomszerető-kényeztető – az igencsak következetes gyermek-rontó
p
px
Embernek ételében mértékletesnek kell lenni,
nem is jó magunkat terhelni, tobzódva dőzsölnünk,
mivel egészségünknek, lelkünknek is olykor sérelmével vagyon
leggyakortább, majdan inkább mindenkor nagy víg lakásunknak vége
Embernek élete s ez világon léte éppen merő gondság,
Munka, aggodalom, szívbéli fájdalom, nem kevés fáradság,
Bizonnyal mondhatom, s meg is próbálhatom, teljes nyomorúság.
Elölszámlálhatnám s rend szerint mondhatnám nyomorúságinkat,
Reménység és kétség, félelem s ijedség nagy sok gondjainkat
Nevelve mint nemzi, s keresve mint szerzi szörnyű galibánkat.
Ezekrül szólanom, s ezeket számlálnom de most nem érkezem,
Keserves rabságban mert Munkács várában én igen éhezem,
Éhség hogy koplaltat, s az rabság sanyargat, naponként mind érzem.
Talám hát ételrül, vacsora s ebédrül jobb mostan szólani,
Ételem ha lészen s fölöstököm készen, könnyű lesz beszélni,
Lenne hogy uzsonnám s vacsorám, kévánnám, eluntam éhezni.
Elhajlott már délrül, az óra is egyrül, konyhám nem füstölög,
Bézárta a szakács, tűzpadon nincs forgács, csak macska gömbölög,
Ételnek mint adja jó ízét, s mint hagyja, feje nem gőzölög.
Nincs fölöstökömre s ebédkészítésre gondja szakácsomnak,
Már hát uzsonnárul s úgy az vacsorárul, mit várjak magamnak,
Ételem hogy lenne, megvallom, kellene eléhült gyomromnak.
Reménlem, órára nem vigyáznak, s napra, derék vendégségben,
Tehát bár dél légyen, az óra is tégyen kettőt ütésében,
Érhetek asztalhoz, nagy friss pánkétomhoz, bujdosó elmémben.
Kergessék konyhámrul macskát az tűzpadrul, főzni készüljenek,
Legjobb falatokat, madarat s vadakat süssenek, főzzenek,
Egy friss pánkétomra, tizenkét asztalra étket készítsenek.
Tyúk, lúd, póka, kappan, ha szemem nem koppan, vagyon majoromban,
Elég borjú s bárány, kövér malac sártány hever, lám, az ólban,
Szép hízlalt tulkaim s jól telelt ökreim járnak az gulyában.
Nincs szűki az vadnak, sem őznek, sem nyúlnak az én udvaromnál,
Erdei kanokat, szarvas s dámvadakat láttam puskásimnál,
Konyhamesterem is még más vadakat is találhat azoknál.
Kácsának, szárcsának, vadlúdnak s galambnak húsát nem áhítom,
Ekképpen sordélynak, rigónak, sármánynak, meg sem kopasztatom,
Lészen több madarunk, nincs ezekben kárunk, magamban úgy tartom.
Lészen császármadár, fogoly s húros madár igen szépen sütve,
Emellett fajd s fácán függ már, lám, az pálcán aprón ispékelve,
Nagyja az túzoknak, snepf, fürj s pacsirtának tálakra tetézve.
Nemcsak húsfélére, hanem kecsegére s halra is van gondom,
Jó étket főzhetni, halbul készíthetni, hiszem, régen mondom,
Nem mindennek gyomra vágyódik az húsra, magam is jól tudom.
Elsőben vizára, tokra s anguillára s pontyra kell szert tenni,
Másodszor szaiblingot, galócsát, pisztrángot s csukát kell szerzeni,
Jó lészen laszacnak, menyhalnak s márnának öregét megvenni.
Sőreg, kárász, harcsa és az habarnica maradjon másszorra,
Jobb most az kophalat s apró kövihalat vigyék az konyhára,
Ott már az austriga, miserli s az csiga, ne maradjon hátra.
Már az palotában vajon mi formában rendeljem az dolgot,
Asztalokat vetni nem tudja, s rendelni, ki abban nem forgott,
Gyenge abroszokra s hímmel varrt formákra hintsetek virágot.
Ugyanazonképpen virágokkal szépen hintsék az kendőket,
Nagy cifra formákra, hajtsák szép cifrákra asztalkeszkenőket,
Kés, villa, kanálnak s ezüst sótartóknak tudják jól helyeket.
A tányérok tiszták, hogyha jól megmosták, rakják az asztalra,
Terítsék az asztalt, de valahogy az falt ne érje bajunkra,
Tudják jól személyét, vendégnek a zsemlyét tegyék tányérára.
Egy rende szolgáknak, hozza inasoknak zsellyés székeimet,
Rekkenő ha lészen, tarsák mások készen pávalegyezőmet,
Hogy elhevültökben, legyezzék melegben kedves vendégimet.
Ezentúl gyümölcsre, cukorra s confectre, szép friss piskótára,
Lictariomra, meggyre, marcapánszeltekre, körtvélyre s almára,
Narancsra, citromra, pomagránátokra s cifrált salátára
.
Igen gondunk légyen, s ki mit miként tégyen, az ezüstcsészékre,
Találhatunk dinnyét s cseresnyét, berkenyét, s tegyünk szert eperre,
Olasz gesztenyére, megért nyers fügére, barackra, szőlőre,
.
Bagócaborsóra, somra, naspolyára, szilvára, egresre,
Zöldhajú dióra, héjas mandolára, málnára, szederre,
Oltott barkócára, veres mogyoróra s apró ribezlire.
De az pohárszéket s aranyos csészéket vajon miként rakták,
Velencei metszett kristályüveg tetszett uraknál, s fölkapták,
Azt azért elsőben tegyék fölső rendben, mint másutt is látták.
Drága kőpohárok, kiknek nagy az árok, legalul legyenek,
Öreg, nagy kupákbul, capa poharakbul rendeket ejtsenek,
Szép, cifra kannákat s ezüst palackokat középre tegyenek.
.
Örömben hogy legyünk, s hogy jókedvet vegyünk, van gondom italra,
Lotombergi borra, olaszra, spanyorra s finum tokajira,
Narancs, citromosra és rozmaringosra s az jó vernaciára.
Ürmös a sopronyi, örvényes bazinji, zsályás az tarcali,
Nem kell keresztúri, sem a szentpéteri, hanem mézesmáli,
Kihagyjuk az vácit, gyöngyösit, miskolcit, nem minden kedveli.
Még lemonadában kell az olasz boltban vagy két akót venni,
Jovát epervíznek s az rózsagyülepnek el kell készíteni,
Violagyüleprül s más több jó vizekrül sem kell felejtkezni.
Ételt az asztalnok s italt az pohárnok rendelje jó karban,
Leves, meleg étket, s ne vétsék rendeket, legelső fogásban
Ettünk hogyha főttet, azután a sültet fogják másodikban.
Gyorsan induljanak, s harmadszor hozzanak nagy pástétomokat,
Ezekben vadakat s bécsinált halakat, szép friss madarakat,
Szépen melegében, hozzanak előnkben öreg tortátákat.
Ételnek gyengéjét s újságnak zsengéjét hozzák utoljára
Győzném mind számlálni, mit kell mind felhozni, bízom szolgáimra,
Ülök le azonban, s reá vigyázok jobban más, több dolgaimra.
Nem kell felejtkeznem, s kell már rendelkeznem az muzsikásokrul,
Kedvünket újítsák, s örömre fordítsák a szomorúságrul,
Nagy szép vigasságra, hozzák mulatságra terhes gondjainkrul.
Előre állassuk, s olykor változtassuk az trombitásokat,
Kik dobolás közben fújjanak egy versben szép paxamétákat,
Lármát is fújjanak, s frissen harsogjanak, látván ivásunkat.
Ezek után osztán, trombitaszó fottán elöl kell állani
Lengyel síposoknak s az tárogatóknak nótájokat fújni,
Kik ha már sípoltak, s elég nótát fújtak, előnkben kell jönni
Ülő helyeikre s az magok rendire lantosnak, hárfásnak,
Neveljék kedvünket, s enyhítsék szívünket az lantnak s hárfának
Kegyes zengésével s ékes pengésével lassú muzsikának.
Nótájokat addig el ne hagyják, meddig nekik nem intenek,
Ékesen zengésben s kegyesen pengésben sokan gyönyörködnek,
Keserves bánatrul és az búsulásrul friss örömmel térnek.
Jó énekeseknek, fő hegedűsöknek s finum virginásnak
Szépen megegyező s halkan lengedező muzsikálásoknak
Óránként az hangja fülünket elfogja, vesztére az búnak.
Látom, mindeneknek, mi tetszett kedvemnek, immár szerit tettem,
Italt, ételt számnak s jó lakást hasamnak bőven készítettem,
Kedves muzsikárul s muzsikavígságrul jó rendelést tettem.
Olvassák neveket s már felírt rendeket hívott vendégimnek,
Régi barátimnak, jóakaróimnak s vitézlő tiszteknek,
Sokszor ettem, ittam, kikkel vígan laktam, s volt kedve szívemnek.
Elérkeztek, látom, s mind egyig, úgy tartom, hogy már jelen vannak,
Régen kész az étek, gyorsan hírt tegyetek, hamar tálaljanak,
Ezüst tálcáimat, fogják mosdóimat, mind rendre mosdjanak.
Látom, leültenek, hála az Istennek, hogy mind öszvegyűltünk,
Múlt már sok ideje, s majd két esztendeje, hogy együtt nem ültünk,
Egészégben, frissen, de most szerencsésen együvé kerültünk.
Vígan lakjunk azért s az magunk hasznáért vígan lakjunk, vígan,
Együtt igyunk vígan, mulatozzunk vígan, vígan lakjunk, vígan,
Lakozzunk jó kedvvel s barátságos szívvel, vígan lakjunk, vígan.
Vígan lakjunk, vígan, de én magam dolgán kezdek majd búsulni,
Az ily víg lakásban s ételben, italban mert jól nem lakhatni,
Gondolom-éteknek s az elme főztének szagát nem érzeni.
Jó étek szagával s annak illatjával sem lehet jóllaknom,
Oly igaz, mint napfény, és hogy az kő kemény, s azt nyilván kell tudnom,
Nem lehet énnékem elmém főzte étkem szagolnom s kóstolnom.
Lett hát csak heában, s ment, úgy látom, kárban elmém pánkétoma,
Elcsapott hasamnak s megéhült gyomromnak de nincs nyugodalma,
Gondja reám senkinek, tetszik keservesnek nagy szívem fájdalma.
Gondomat de addig, élek valameddig az árnyékvilágban,
Istenem énnékem, nem tekintvén vétkem, viseli sorsomban,
A nagy koplalástul és éhhel halástul megment rabságomban.
Kinek irgalmábul s ingyen jóvoltábul eddig eltengődtem,
Óránkint, naponkint elég keserves kínt békével szenvedtem,
Rabságomnak sorsát s lábaimnak vasát csendesen viseltem.
Továbbá is bízom, s meg nem csalatkozom ő szent Fölségében,
Az én ínségemrül s ínséges éltemrül juttat még örömben,
Békével szenvedve s keresztem viselve megtart kegyelmében.
Midőn én ezekben s éhségszenvedésben üdőmet folytatnám,
Az ételt gondolva s koplalást kóstolva magamat mulatnám,
Igen éheztemen s egyedüllétemen törődném s aggódnám,
Darab kenyeremet s csobolyó vizemet, ím, benyújtják nékem,
Az pánkétom készen, vendégem nem lészen, sem pedig főtt étkem,
Nem különben hozta, s ily tartásom szabta szerencsekerekem.
Ilyen tartásomat s ily jó lakásomat senki nem irigyli,
Nékem de úgy látszik, éh gyomromnak tetszik, s még ezt is kedveli,
Kenyere van kinek, s ha szűke nincs víznek, éhséget nem féli.
Az kenyeret veszem, s majd jóízűn eszem, hogyha kell, majd iszom,
Bizonnyal mondhatom, így is jóllakhatom, bú s gond nélkül nyugszom,
Mindentül megváltam, egyedül maradtam, csendesen aluszom.
Jól látom, hogy hívság s heábavalóság kedvezni torkunknak,
Nincs szüksége sokra, sem friss pánkétomra megéhült gyomornak,
Dőzsölő vendégség, dorbézlás, részegség sokszor megárt annak.
Eléhezésekor, szomjúhozásakor nem sok kell embernek,
Nagy könnyen bééri kenyérrel s elveri nagyját éhségének,
Könnyen vizet kaphat s nagyhamar is adhat szomjú gégéjének.
Oly nagy fáradságot s nyughatatlanságot mért kell tehát tennünk,
Röpülő madárnak s lappangó vadaknak húsáért törődnünk,
Nagy mély örvényekben, halakért vizekben mért kell ereszkednünk?
Azok szerzésében s elkészítésében mennyi sok fáradság,
Gondolom magamban, főtt mert fejem abban, van mennyi nagy gondság,
Ímé, megösmértem, s jól eszemben vettem, mind haszontalanság.
Vége friss lakásnak s az nagy pánkétomnak, sokszor hoz koplalást,
Jól tartott vendégid sokszor ellenségid, szereznek kárvallást,
Gyakorta megszólnak, elégszer csúfolnak, s hoznak neked romlást.
Lehetsz vendégségben, megtörtént sok ízben, még csak jól sem lakhatsz,
Az magad házánál s vetett asztalodnál éhen is maradhatsz,
Kedvek szerint éppen, akarták miképpen, másokat sem tarthatsz.
Az jó egészséget s lelki csendességet könnyen elvesztheted,
Szerzett keresményed s ősi gyűjteményed hamar elköltheted,
Vesztve értékedet elvégre lelkedet pokolra ejtheted.
Nem szoptam ujjombul, tanultam példákbul, hogy sokszor sokaknak
Kedvelt dőzsölése s vendégeskedése tékozló fiaknak
Nemzette, szerzette, s ezekben ejtette fejét dorbézlóknak.
A specialéra és friss pánkétomra én hát nem vágyódom,
Kenyerem ha lehet, vízzel gyomrom telhet, éhen nem bánkódom,
Vendégeskedésért s gyenge falatokért nem is szomorkodom.
.
Ételben, italban s elmém friss lakásban nem tart boldogságot,
Gyűlöltem, kerültem, soha nem szerettem én az torkosságot,
Én csak azt kévánnám, hogy megkóstolhatnám a szép szabadságot!
p
pŐ először – utoljára? – önmagán próbálja ki el nem fogyó hülye-hülyébb ötleteit
pAki akár a szerettei szívén is áttaposva kergeti egyre messzebb az ő kék madarát
pAki másnak vermet ás, pedig nem sírásó: de óvatlanul pont maga esik pofára bele
pAki egy Másik nevében udvarol vagy pedig más valakit küld maga helyett a Nőhöz
pAki főleg vagy kizárólag más emberek lenyomásával próbálja felemelni önmagát
pA maradék kis erejét sorstársai, potenciális szövetségesei lebirkózására fecsérlő
pAkinek udvarlás közben a fél szeme már a következő jelöltet fürkészi, hátha jobb…
pAki addig nem állapodik meg egy élettársnál, amíg ezeregy jelöltet ki nem próbált
pMár nem is borotválkozik, hogy ne kelljen a tükörbe néznie, s magát szembeköpni
pŐ már a mindent tudó – így ő már csak tanítani akar, de tanulni már senkitől nem
pAki a megálmodott szerencséje kontójára már nagyot ígérgető/vadul költekező
pHa ő véletlen rálép főnöke lábára, hetekig esedezik bocsánatáért: megharagítja
pAki vagy betömi fülét a szirénhangokra, vagy életfogytig szigetükön raboskodik
p
p
p6
p
pA világi hívságok ellen tiltakozva a nyomorig ingerszegény életű aszkéta álremete
pAkit a tartós nyomor teszi fásulttá, enerválttá, vagy pedig „az agyára megy a jólét”
pVoluntarista: neki elég csak valamit erősen akarnia, a többi pusztán részletkérdés
pHa lenne neki erős akarata, akkor repítené a sors, de így csak tehetetlenül vonszolja
pNeki elviselhetetlen érzés, ha vége a nyárnak – felbosszantja minden lehulló levél…
pŐ nem (jól) keresi, így nem is találja meg az évszakok/itt és most millió örömforrását
pŐ az előkelő származása miatt öntömjénező, vagy ősei miatt elbujdosik szégyenében
pÉlete elrettentő példa: hogy lehet az aranyból is kakit csinálni, aranybányán tengődni
pAki már büszkén, féltéglával veri a mellét, ha kezet mos, és nem eszi meg a szappant
pNeki elég, ha a minimális elvárásokat teljesíti, kegyelemkettese van az életvizsgákon
pHa ehet, alhat, lakhat, ölelhet, nem kell több: miért is mérné a mindenséggel magát…!?
pAki mintha bekötött szemmel akarna nappal tájékozódni, és így darázsfészekbe nyúl
pŐ megfeszülve szorítja össze a száját, temetésre gondol, nehogy egyszer is nevessen
p
p
p7
p
pAkinek az élete nagyon nincs a helyén, de a tüntető jótékonykodása borítana rá leplet
pAkinek a konzervált keserű – lelki – szájíze még az édes életet is magához hasonítja
pA saját fegyverét veszik el tőle s visszafelé sütik el: legyen az kés, vagy gúnyos irónia
pAki eleve romosan építi házát-várát, mert neki ez így „romantikus”, most ez a sikkes
pMagától ezt kérdezi: Miért pont ő legyen tisztességes? Hiszen kiterítik őt is, úgyis…
pA végletes: ő hol csak kis tehetetlen porszem, hol meg ő maga a mindenható isten…
pŐ az, aki mindenkinek az eszén túljár? Aki kettős ügynökként jól keresne a bukásig…
pA két végéről égeti a gyertyát – mintha világvég jönne, vagy mielőbb megboldogulna…
pNeki csak karját kellett volna kinyújtania szíve választottjáért, ha nyugalmát áldozza
pAkinek még az unokái is átkozzák a nevét/emlékét a síremlékműve kamatát nyögve
pEgy sértődős mimóza, aki pályát tévesztő: aki pl. futballbírónak ön-jelölteti magát
pAki árvíz idején nem ül bele a mentőcsónakba, neki maga az Isten ígérte eljövetelét
pAki szinte/tényleg bármire képes, csak hogy öt percig csak róla beszéljen a világ…
p
p
p8
p
pAki részegen, sötétben teherbe ejt egy világcsúfját: holtáig a nyakán maradnak
pAki meglopja, megrabolja magát: a gyönyörű pásztorórák helyett kóbor numerák
pAki ön-igazoltan boldogtalan: hisz ő köztudottan rosszkor és rossz helyre született
pŐ azt gondolja/találja ki, hogy ő egy elcserélt gyerek: nem koldus, de hercegivadék
pAki felveszi a kesztyűt: belemegy a provokáló sárdobálásba: és így úgy is néz ki…
pAkinek nincs új a Nap alatt, minden „déja vu”: semmin se csodálkozó életunt ember
pAki időt spórolva moslékká egybekeveri a fogásokat, hiszen úgyis egy helyre megy
pŐ rablógazdálkodást folytat a közös legelővel: de jövőre ott fű már neki sem terem
pAki egy készakarva öntorzító: a nagy esze kidagasztja fejét, de szíve összezsugorítva
pŐ a – félreismert – ellenségnek mindent őszintén bevall, barát előtt makacsul hallgat
pAkinek csak a kapott címek, rangok annak a pozitív visszajelzése, hogy ő jó úton jár
pAki már csömört kap a sok már nem édes semmittevéstől: munkamánia a terápia!?
pAki előbb alaposan kiélvez minden istentől tiltott bűnt, majd öregen szánja-bánja…
p
px
A szerencse forgandó voltárul
Kereke forgását, s forgandó járását látóim szerencsének,
Óránként változik, változással hízik, nyugta nincs kedvének,
Hamar fordul sarka, nincs pórázon nyaka, nem rabja senkinek.
Állhatatossága, s ő tulajdonsága állhatatlanságában,
Ritkán hízelkedik, s gyakran mesterkedik, kit hogy ejtsen kárban.
Javait ha osztja, azokat elfosztja, s embert veti porban.
Jár-kél nyughatatlan, szaporán, s untalan kerekét forgatja,
Soknak uraságra fejét méltóságra, némelykor juttatja,
Többeknek veszélyre, s keserves ínségre gyakortább fordítja.
Víg kedvvel sokáig, senkinél mindétig nem szokott múlatni,
Aziránt vígasságot, úgy szomorúságot könnyen tud szerezni.
Nincs állapodása, s egy nyomban hágása nem is szokott lenni.
Mutatott kedvének, s forgó kerekének nincs kötöző lánca,
Agyafúrt fejének, vakult elméjének nincs semmi tanácsa,
Gyakorta öröme szívünknek gyötrelme, változó a tánca.
Azmidőn sok jóra fölemel, a polcra, s hoz téged örömre,
Midőn kedveskedik s néked hízelkedik, szolgál is kedvedre,
Olyankor pad alá, avagyhogy láb alá taszít nyakra-főre..
Szólhatnék én errül s változó kedvérül, nagy sokat mondhatnék,
Tündér mivoltárul, s forgandóságárul példát is adhatnék,
Okot beszédemre, tekintvén ügyemre, nagykönnyen vehetnék.
Hirtelen s véletlen, mely nagy reménytelen kereke forduljon,
A szép szabadságrul öröm-, vigasságnál mely hamar elszálljon,
Sokféle kárvallást, bánatot, búsulást mely könnyen csináljon.
Oskola rabságom, taníta fogságom világos példára,
Ragyogó szép fénye, s tündöklő víg színe mely hamar homályra,
Szívünk fájdalmával, s fejünk romlásával jusson változásra.
Adok Istenemnek, hálát teremtőmnek, melyért mostanában
Tudom, hogy elhinni, szerencsének hinni kedvező voltában
Képtelen embernek, nem is kell senkinek virágzó sorsában.
Én mind kedvezését, s mind hízelkedését tartom már semminek,
Semminemű jovát, sem ámító szovát nem is tartom kincsnek,
Egyedül Istenben, s nem az szerencsében reménye fejemnek.
Rab vagyok, elhittem, s kétségben sem vettem, kell sokat szenvednem,
Gyámoltalan vagyok s bánatim is nagyok, van min keseregnem,
Jobb de keseregve, mintsem hitem szegve ez világot élnem.
*
Elmúlik világban minden hivságok hivsága
Elfolynak, s elmúlnak, sietve elfutnak üdők járásokban,
láthatjuk, s tudhatjuk, mivelhogy fogyatjuk éltünket azokban,
melegrül hidegre s hidegrül melegre jutnak forgásokban.
Vig tavasz miképpen tél. ősz, nyár, akképpen szokot búcsút venni,
Lassanként, óránként, naponként s hetenként tűlünk eltávozni,
Így szintén embernek, sorsa akárkinek el szokott változni.
Kegyes iffiúság, friss öröm, vigasság hamar elbúcsúzik,
Világunk s virágunk s kedvelt múlatságunk könnyen eltávozik,
Jajszóra, sok búra, gondokra s bánatra elégszer változik.
Leesnek s elvesznek, szédülést szenvednek, kik magosra hágnak,
Azkiknek uraság dolgok s majd bolondság, táskát forgathatnak,
Gazdagok s nagyurak, volt kiknek kővárak, olykor koldulhatnak.
Mulatnak, vígadnak, ugrálnak s tombolnak, kik eztet nem hiszik,
Istent is megbántva, semmitül nem tartva az bűnt tetten teszik,
Nagy vígan s tréfában indulnak pokolban, s eszekben sem veszik.
De eljön az óra, s ezeknek ostora érkezik fejekre,
Elhűlnek, s hevülnek, epednek, törődnek, s kerülnek veszélyre,
Nyavalyás fájdalom s örök aggodalom jönni fog szívekre.
Hajlandó, jól tudom, én is nem tagadom, ember az gonoszra,
Ismerem magamat, nem kérem társomat tanúbizonyságra,
Világ mert vezeti, s majd ugyan kénteti maga hivságára.
Széditi, s bóditja elménket, s vakitja, kelletvén hivságát,
Akarnám s kévánnám, ne tudnám s ne látnám szörnyű gonoszságát,
Gyűlölnöm, kerülnöm s meggyőznöm, elűznöm minden hamisságát.
Oh édes Istenem, légy nékem mindenem, s nyújtsad irgalmadat,
Kiáltom, s ohajtom, valamég nem látom kévánt áldásodat,
Hozzám elérkező, szívemben férkező te szent malasztodat.
Istenem, szeretlek, s egyedül kedvellek tégedet szívemben,
Vesd reám szemeidet, s adjad kegyelmedet mostani ügyemben,
Szenvedjek békével s tűrő csendes szível én sok ínségemben.
A te szent Fiadért s örök jóvoltodért hallgasd meg kérésem,
Gyümölcsét vehesse, s áldásod nyerhesse keresztviselésem,
Az te országodban s örök boldogságban légyen bémenésem.
pppppppppppppppp
Életünk végtelen pozitív-negatív minősége,
a jó megőrzése-javítása vagy rontása a tét
Szellemi segítség magyarán lélekbátor örökifjú
bölcsességszeretőknek és boldogságkeresőknek
pMiért töltöd egyszeri ajándék istengyermeki életed
pbalgán, ön-sors-rontva, élethazugságokban, önkínzásban,
pön/társemésztő játszmákban, lélekölő robotban, hivatástalanul,
pfóbiás zsarnokként vagy papucs alattvalóként, statisztálva,
p
pIdegenben, otthontalanul, hajléktalanul, alul/dezinformálva,
pközlés/megértésképtelenül, parazitaként, élményszegényen,
pnapi túlélésben, bűntudatosan, bűnözői pályára sodródva,
prossz evésben-ivásban, ünnep/mulatás nélkül, megalázva,
p
pAlakoskodva, képmutatóan, cinikusan/rajongón, rabságban.
phitetlenül vagy szektásan, önleértékelten, megnyomorodva,
ptalentumot elásva/rosszra használva, kallódva, hazát árulva,
pelviselhetetlen könnyűségben, agyonterhelve, dögunalomban,
p
pBalekként, ön-kizsákmányolva, álbarátokkal, élettárstalanul,
pházassági pokolban, szex nyomorban, lelki öncsonkításokban,
pbetegen, depresszióban, koravénen, infantilisen, időtékozlón,
plelki hadviselésben, humor és játék nélkül, tetszhalottként stb.?
p
pA mese, a példabeszéd, az életkép/életbölcsesség
pnem másról, a szomszédról stb., de pont rólunk szól.
pA tükör igazmondó: ismerj magadra, nyomozd az okot,
pés jó szellemben, lélekbátran változtass, jobbíts élteden!
p
pJóval, de jóval több múlik rajtad, mint azt gyáva önigazolásból
pmagaddal-másokkal elhitetnéd, felmentést, bűnbakot keresve!
pElsősorban önmagadtól, majd „jóbarátaidtól” védjen meg az isten,
paz ellenséggel elbánsz majd magad is – sőt: a hasznukat veheted…
p
pA legtöbb bajt a világon nem gonosz emberek-erők okozzák.
pArra kellene időben ráeszmélnünk, amit a közmondás tanít:
pjószándékkal van a pokolba vezető út kikövezve: énáltalam,
pés a majomszerető édesanyától a protokoll-rab jó orvosig…
p
p?
pÉrzékenyítő, felfedeztető, elképzeltető, rácsodálkoztató,
pmegértető, megítélendő, értékelendő, súlyozandó, vitára
pés tovább-gondolásra serkentő, igaz, jobb önismeretre és
pszeretetre: bölcs változásra indító magyar kulcsmondatok…
ppppppppppppppppppppppppppp
