kb. 27 perc olvasás
Eugéniusz:
Boldog-boldogtalan ABC – XI.
Életminőségünket vizsgáló tükrök
A bölcs és/vagy balga ember élete
Táltos paripa vagy állatorvosi ló
Isten édes gyermeke – ördög/sátánfajzat
Édenkert-aranykor vagy a vaskori poklok
Ön-sorsjavító vagy rontó típusok példatára
Talált, kapott, szerzett/vesztett életkincstár
Szellemi, lelki, testi és társas életek/halálok
Szándékok-következmények és okok-okozatok
(Elvek/tettekðmagatartásokðjellemekðsorsok)
Petőfi Sándor:
A TÁBLABÍRÓ
Előljáróbeszéd
Ah siralmas idő! oh elfajult világ!
Boldog mostan a vak, s jaj annak, aki lát,
Haj százszor jaj annak, mert csak azt láthatja,
Hogy küszöbön van már az itélet napja.
.
A földön minden fölfordult fenekestül,
Lábra kap a gonosz és a jó elrestül,
Bizony pedig csoda, mert nem nő a hája,
Sőt oly sovány lett, hogy csörög a bordája.
.
Életem sok drága éjét virasztám át,
Az elmélkedésnek égetvén lámpáját:
Mi lehet az oka, hogy a világ pusztul,
Hogy hátunkra nyerget kaptunk a gonosztul?
.
És egy éjszakának a dereka felé,
Midőn lelkem már az álom borát nyelé,
Feltűnt előttem a rettentő kisértet,
Melytől e világra jön a vég-itélet.
.
Nem síri kisértet fejér lepedőben
Volt ez, mely lakozik kinn a temetőben;
Franciaország az ő laka, nem kripta,
A neve pediglen: jakobinus-sipka.
.
Oh e sipka ördögkezektől van varrva,
Ez a piros sipka a bőségnek szarva,
Amelyből minden rosz csakúgy dűl szerteszét,
Hogy a jó lelkeknek elveheti eszét.
.
„Újítás” a jelszó e sátán zászlaján,
S még a dögvésznél is harapósabb talán;
Annyira vagyunk már, hogy ama régi jó
„Előljáróbeszéd” mostan csak „előszó”.
.
De mit nekünk a nyelv, mit az irodalom!
Ez csak haszontalan cifra az asztalon;
Nagyobb az, hogy recseg az asztal lába is,
Bebujt az ördög a politikába is.
.
S hah szentségtörése a szentségtörésnek!
A táblabírák is oda esküvének,
Od’ ahhoz az isten nélkül való néphez,
Amely újítást, mely haladást visz véghez.
.
Igen, már a táblabirák közt is vannak,
Akik parókájok porának rohannak,
Kik parókájokról a szent port lerázzák,
Mellyel a századok őket koronázák.
.
Ah siralmas idő! oh elfajult világ!…
De hála istennek, maradt még legalább,
Maradt egy-kettő a táblabirák között,
Kikhez, te rosz szellem, nincsen semmi közöd.
.
A dicső férfiak! fölirom nevöket,
Kalapomba vetem, s aztán amelyiket
A szerencse éri, amely’ket kikapom,
Halhatatlanítni fogja harsány dalom…
.
Felső-Kis-Kálnai és Szent-Demeteri
Fegyveres Tamás… hah, épen jól jöve ki!
Ő méltó dalomra! testi-lelki képe
Bátran odaillik Árpád idejébe.
*
1-ső §
Régi példabeszéd: „nehéz minden kezdet”,
De én csak most kezdem tapasztalni eztet;
Amidőn kezdeni kellene dalomat,
Tollnak rágásában gyakorlom magamat.
.
Kitaláltam végre!… hősöm vezetem be,
De hogy is nem jutott ez mindjárt eszembe?
Bevezetem hősöm… kérem az urakat,
Emeljék meg, amint illik, kalapjokat.
.
Először is pedig leírva mi lenne,
Hogyha nem az, ami legfontosabb benne?
Szerencse, hogy írom, és hogy nem rajzolom,
Erre nagyon kicsiny volna papirosom.
.
Fegyveres Tamás úr legfontosabb része
Az, mely arra van, hogy az ételt eméssze.
Ki látta a Gellérthegyet életébe’?
Ama hegy e hasnak miniatür-képe.
.
Tiszteletgerjesztő, méltóságteljes has!
Csak azt ne adja az ég, hogy megapadhass,
Hova lenne akkor ama nagy tekintély,
Melyet gazdádnak oly fényesen szereztél?
.
Ritka szép látvány, ha a megyeházánál
Fegyveres Tamás úr szónokolni föláll,
Első tempója, hogy hasát üggyel-bajjal
Föltálalja… csakúgy recseg a zöld asztal.
.
Különben arányos testalkata vagyon,
Mert hasához feje hozzáillik nagyon.
Egyik a másiknál nem rútabb s nem kisebb,
Csak az a különbség, hogy a fej üresebb.
.
S ezt a fizikából könnyű magyarázni:
A teher mindenkor alá szokott szállni,
S innen van – amit sok hinni vonakodik –
Hogy táblabíró úr mélyen gondolkodik.
.
Arca kellemdús arc, bár az orra kurta…
Tán mert az alkotmány árkát annyit túrta;
Hát ne is fitymáljuk ezt az orrot, melyet
Invalidussá ily nagy és szent dolog tett.
.
Valami rejtélyes van vonásaiban,
Nem tudhatni: mihez hasonlít legjobban?
Némelyek azt tartják, hogy bivalybikához,
Mások, hogy hasonlít tengeri-kutyához.
.
Nincsen az igazság sem egy, sem más részen!
Én a természettant keresztülfürkésztem
Csupán csak e miatt s a legnagyobb gonddal,
S ugy találtam, hogy ő valóságos cethal.
.
Táblabíró úr hű gyermeke a földnek,
Lelke-teste rajta hűséggel ragad meg,
Egy van benne, mit az ég magához húza,
Ez egy: kackiásan kipödrött bajúsza.
.
S ezzel kész az arckép. Érzem, tökéletlen;
De van egy vigaszom ebb’ a tekintetben:
Mit ecsetem roszul festett vagy felede,
Pótolja olvasóm kegyes képzelete.
.
Külsőképen immár táblabíró urat
Ismernők, most már csak a belseje marad,
S ez még nagyobb munka, ezt egy lélekzettel
Ugy kutyafuttában nem végezhetni el.
.
Lelkiismeretem fölvigyázó lészen,
Hogy dolgom valahogy el ne hevenyésszem,
S hogy ne legyek csalfa, hazug farizéus,
De igazat szóljak… segíts, uram Jézus!
*
2-dik §
Betyárok nélkül nem szűkölködik hazánk,
De a legszilajabb betyár a mi Tiszánk,
Rakoncátlan legény, nincsen semmi módja,
Merre kedve tartja, arra van az útja.
.
Fél óra a medre Felső-Kis-Kálnótul,
De ha eszébe jut, neki-nekilódul,
És a szegény falun olyanokat ölel,
Hogy a dereka is csak ugy ropog bele.
.
Ugy kell neked, hazám! mért nem tanítottad,
Iskolába mért nem járattad folyódat?
De hogyan járatnál folyót iskolába,
Mikor ez alig van fiaid számára?
.
S attól tartok, hazám, hogy majd fiaiddal
Azon módon jársz, mint Tisza folyamoddal;
Mint ez környékének, ugy esnek ők neked,
S ezt tőlök még csak rosz neven sem veheted. –
.
Tisza mellett Kálnó; azért jövünk rája,
Mert Fegyveres Tamás rezidenciája.
Genialis egy kis falu… amennyiben
Rajta a jó rendnek híre sincsen jelen.
.
Ugy állnak a házak, oly egyenes sorba’,
Valamint a mezőn a legelő csorda,
Egyik nyugatra néz, a másik keletre,
Harmadik, negyedik, isten tudja, merre.
.
A parasztkunyhók a tehenek és borjak,
Köztök, mint ökrök, a közbirtokos urak…
Azaz csak házaik, engedelmet kérek,
Megbotlott a nyelvem; akarva nem sértek.
.
Se szere, se száma Kálnón az uraknak,
Itt a faluvégen Latócziék laknak,
Tőszomszédságokban az öreg Gödördi,
Tovább Badallóék s a többi, s a többi.
.
Fegyveres Tamás úr háza a más végen
A tiszteletes-lak s templom közelében,
Homlokára írva: 1603…
Utána illenék: az ujítást várom.
.
Csakhogy persze szörnyen hasztalanul várja,
Mert Tamás úr ennek rettentő barátja,
Semhogy újítólag kezeit tenné rá,
Inkább tüstön-tőbül azokat kivágná.
.
„Szentségtelen kezek sohase bántsanak,
Ti az idők által szentesített falak!”
Szól táblabíró ur lelkesedésébe’,
Ha javítást súg a rosz szellem fülébe.
.
„S miért javítanám? azért, hogy repedez,
Hogy ingófélben van? semmit sem teszen ez!
Hiszem azt az egyet, hiszem én azt szentül,
Ha apámra nem dűlt, unokámra sem dül.”
.
Négyszögű épület, majd egy hossza, széle,
Van elől középütt holmi tornác-féle;
Itt szuszog a háznak érdemes gazdája,
Ha a délutáni álom borul rája.
.
A tornác teteje torony, s óra rajta,
Mely az időt három oldalra mutatja:
Éjszak-, kelet- s délre; csak nyugat felé nem…
Rövid kis történet, tehát elbeszélem.
.
Az én táblabíróm és Latóczi Endre
Régi ellenségek, pörlekednek egyre,
S a boszút, ha kezök ügyére eshetik,
Egymás ellen teljes szívből elkövetik.
.
Latóczi Endrének nyugatra a háza,
S hogy ez az időnek járását ne lássa,
Tamás úr, követvén örökös boszúját,
Kivette nyugati óramutatóját. –
.
Jobbra a cselédház, az istállók balra,
Középütt egy almafa a nagy udvarba’.
Árva fa! ha egyszer gyümölcs téved rája,
Három következő esztendő megbánja. –
.
Ha belépsz a házba, szent borzalom száll rád:
Meglátod az ókort, hogyha még nem látád,
Réki karosszékek, régi almárjomok,
Az egyik roskadoz, a másik tántorog.
.
A vén bútoroknak talán a legvéne
Borbála kisasszony, Tamás úrnak nénje,
De van köztök új is, egy kis gyémánt láda:
A szép kis Piroska, Tamás úr leánya.
.
Az ebédlő terem egyszersmind képcsarnok,
Ott lóg fölakasztva a sok híres bajnok,
Akik a Fegyveres-családból erednek,
Kiket a törökök annyiszor kergettek.
.
S immáron ismervén a háznak mivoltát,
Kivül is belül is annak állapotját,
Nehezen hiszem, hogy ideje ne lenne
Elkezdeni végre, mi történik benne?
?
Ahol
és amikor
nyíltan-titkon
megvesztegethető a bíró:
akár lehet is versenyt licitálni –
egy ideig ennek az előnyét élvezed,
de hosszú távon mindenki veszít, te is…
(lásd például Arany János: Fülemüle c. művét)
?
A
bíróságra jár
pereskedni egy tyúkért,
nem tud peren kívül megegyezni,
de ahol legalább egy disznót veszt,
és az ügyvéd meg nyer, megtömi zsebét…
?
Távolságok
Török átok…
Jó testvéreid oly távol,
rossz szomszéd oly közel,
s ő nap, mint nap, sőt éjjel
is sok bosszúságot okozhat…
Házat vennél, de már a közeli
szomszédokat nem nézed meg?
Pedig azokat már-még nem
cserélheted el, válthatod le…
Egy aktív gonosz, komisz
rossz szomszéd nagy átok,
– pláne, ha te is lesüllyedsz
csatározni az ő színvonalára –
pont amekkora áldás lenne
ennek az ellenkezője –
megtérítő gesztus híján
marad az örök perpatvar:
pl. Arany János: Fülemile
?
„Kölcsönkérés”
Elindulsz a szomszédhoz kaszát kérni,
de már eleve rosszhiszemű előítélettel,
így közben azt gondolod: úgyse adja oda,
vagy letagadja, hogy van neki stb. stb. –
S megérkezés után ezzel nyitsz be hozzá:
Kell a francnak a te rohadt kaszád!
?
Ácsingózó
„nekem a kérés nagy szégyen,
adjon úgy is, ha nem kérem” (N.L.)
Életfogytig toporog a kincsesbarlang előtt,
de nem mer kulcsot, vagy varázsigét kérni,
vagy be sem mer kopogtatni, zörgetni stb.,
ott őszül meg, sorvad el reményvesztetten
?
Akinek
ez a földi élet
még nem az igazi „fellépés”,
ez csak gyakorlás, kísérletezgetés,
vagy ez még csak a (fő)próbaidő –
folyamatos mindennapi vizsga,
kiválasztódás az igazi örök életre…
?
Aki
a bátorság próbát
gyáván kerülő, illetve
azt gyáván rendre elbukó,
vagy a bizonyítási kényszer,
netán imponálási vágy miatt
esztelen hazardőr mutatványos,
aki nem kisebb dologgal, mint
az egyetlen életével játszik…
?
Időtényező
Helyrehozhatóság
Pl. olyannak mondasz félreérthető,
vagy egyenesen durva, bántó szavakat,
akivel már nem/csak évek múlva találkozol,
nem tudod, hol lakik, vagy nem válaszol levélre,
és addig nincs alkalom tisztázni, helyesbíteni stb.
?
Határ-idők
Időablak nyílás-zárás
Itt-most élj a jó alkalommal,
holnap már messze jár a tündér
Addig üsd a vasat, amíg az meleg
Addig formáld gyereked, míg képlékeny
De te csak szó szerint ütötted a gyereked,
aki pedig ugrott volna egy jó szóra nyomban…
?
Moslék-zaba
Aki nagyokosan
úgy hiszi: tisztában van
az emberi test anatómiájával,
az emésztéssel, anyagcserével,
s mivel úgyis minden egy helyre megy,
praktikusan moslék formában étkezik,
hisz ezzel is rengeteg időt spórol meg,
s lemond a kóstolás, evés, ízlelés,
ízvilág-bejárás stb. napi örömeiről…
?
Minden
az arcára van írva,
semmit nem tud rejteni,
vagy jól megtanult póker
arcot vágni, és úgy is marad,
és így érzelmei is elsorvadnak –
kifejezéstelen halotti maszk…
?
„Fejlődés”:
ma már nem kell rabhajcsár,
akit még ki lehetett játszani stb., –
a szabad verseny társadalmában,
a vadkapitalista játékszabályokkal
ő már a magát ön-kizsákmányoló,
ha beveszi: annyit érsz, amid van…
?
Ha
be tudod
bizonyítani, hogy
nincsen rá szükséged,
akkor ad a bank neked kölcsönt
Vagy ha a bank pont abban bízik,
hogy vásárlási mániás mámorban
visszafizethetetlen uzsorakamatra
költekezve az övé lesz az autód, házad…
?
Semmis/
nem semmis
Leitatva, elkábítva,
hipnotizálva, manipulálva,
kiszolgáltatottságodra vagy
balga bírvágyadra bazírozva
íratnak alá veled „szerződést” –
bekapod a csábító banki csalétket.
és lépre mész, és majd tönkre mész…
?
Istenben
ugyan nem hisz,
de mégis paternalista
módon az ő szerepét játssza:
ő mindig jobban tudja, mi jó neked,
mintegy örök gyámság alá vesz,
már akkor is, amikor nem vagy
sem csecsemő, sem kisgyerek,
se részeg, sem magatehetetlen…
?
Aki
egy „liberális”
megveszekedett,
esztelenül túlzó
anti paternalista:
ő még részegen sem hagyja, hogy
„szabad akarata” ellenére hazavigyed –
így „barátai” ott is hagyják megfagyni…
?
A
borban
van/lenne
a társas öröm,
a vigasz, az igazság:
de ő vagy absztinens,
mert fél, hogy nem tud
mértéket tartani, vagy
spiccesen elszólja magát,
vagy pedig egy részeges alak,
amivel öli, butítja magát és
tönkre teszi a családját is…
?
A
mértékkel
fogyasztott jó bor
élesíti az elmédet, és
old káros görcsöt-gátlást is.
A mértéktelenül vedelt viszont
elveszi az ember eszét, és így ön-
és közveszélyes őrültet csinál belőle…
?
Ha
a búskomor
bújában megrészegszik,
búsabb lesz, ha kijózanodik.
(pláne, ha még ki is fosztják,
vagy egy súlyos balesetet okoz,
vagy teherbe ejt egy rút banyát,
ami miatt jó házassága is bomlik…)
Ördögi körös: azért iszik, mert bánatos,
és azután meg azért kell innia,
mert bűntudatos, hogy iszik…
?
Hibás,
vagy túlzott
elvárásai miatt
örökön örökké csak
csalódásokban lesz bőven része,
ami miatt mindenkire vicsorog, támad,
„persze” elsősorban pont az előszeretteire…
(a frusztráció-agresszió lelki párkapcsolata)
?
A
penetráns
„bűzök” miatt
rögtön nem szól,
(újonctól, „friss” hívőtől
még hallgatást várnak el),
majd azután ő is megszokja,
és az utána érkező fintorgó,
még romlatlan szaglásúakat
is hozzászoktatja…
?
Akinek
a gyereke
mindhiába kér
kistestvért szülinapra,
majd helyette, kárpótlásul
a vesztére őt kényeztetik el…
Ez az ajándéka-jutalma
lesz majd végeredményben
az ő keserves büntetése,
útja akár a földi pokolba…
?
Vendégbarátság
A hagyományosan kötelező
szíves barátság, amellyel valaki
mint házigazda a hozzá betérő
idegent, vándort vendégként fogadja,
oltalmat, védelmet és segítséget nyújt neki,
ill. a köztük ennek folytán létrejött kölcsönös
baráti, szövetséges viszony, amely még
a leszármazottjaikra is kiterjed, öröklődik.
?
Vendég-
barátságtalan
Vendégségbe hívja,
de ott úgy bánik vele
mint hivatlannal, vagyis
mintha ingyen-konyhára
jött volna egy potyaleső –
még ahhoz is feltételt szab,
hogy odalökje neki, és elé
az ún. kegyelemkenyeret.
Pl.: az ő szája íze szerint
el kell mondani egy imát
és a többi…
?
Akit
te befogadtál,
kebleden melengettél,
az egy „mérgeskígyó”,
egy „tót”, egy Tartuffe,
az „hálából” kitúr házadból,
de akár még a hazádból is –
veheted a vándorbotodat és
eheted az emigráns kenyeret…
?
Álszent
vendég a családban
Annyira beférkőzik valaki a családfő bizalmába,
Hogy az elvakult rajongásában mindenben kezére játszik,
Ráíratja a vagyonát, neki adja feleségül a fiatal lányát,
Nem akarja meglátni, hogy az illető molesztálja feleségét,
Akár még gyerekét is kitagadná, ha a képmutató kívánná…
?
Kakukktojás
Amikor a kakukk
állítólag/köztudomásúlag
más fészekbe helyezi tojásait:
az ő óriásfiókáinak az első tette
a többiek, az őshonosok kilökdösése,
ami után az így utódtalanná vált madárpár
már a sajátjaként buzgón eteti őket…
?
Annyira
letompítod
a veszélyérzéked,
hogy istenkísértésben élsz:
mint aki még keresi is a veszélyt…
Pl.: az extrém „sportok” preferálója.
Életeszméd lehet az „Élj veszélyesen!” –
vagy még az utcára se mersz kimenni,
hátha a fejedre esik a tetőről egy tégla?
?
Istent kísértve,
de gondviselésében bízva
a hazárdjátékra, pl. rulettre
alapozod a munka nélküli, és
amúgy is téged további nap-
lopáshoz segítő meggazdagodásod,
vagy csak a te és a családod elemi,
minden-napi megélhetését…
?
Önbeskatulyázó
Ő egy peches ember, aki
semmit nem bíznak a véletlenre –
A vajas kenyeret is direkt úgy ejti le,
hogy mindenki előtt bizonyítsa az igazát…
Az örökké képzelt beteg hipochonder,
akinek a sírfelirata a végleges cáfolata
az életképtelenségében kételkedőknek:
Na, ugye!
?
Ön-
beteljesítő jós
Tanult tehetetlenségét
a nagyon rosszul értelmezett
„büszkeségével” összepárosítva
igencsak megnehezíti magának,
sőt egyenesen lehetetlenné teszi,
hogy valaha is ki is kerülhessen
a halmozott és még halmozódó
úgynevezett hátrányos helyzetei
zártnak tűnő ördögi köréből…
?
Aki
egy kis botlás után
a saját lelkében is
magát javíthatatlannak,
egy téves orvosi diagnózis,
illetve egy protokollos sokk után
magát menthetetlennek könyveli el,
és tehetetlenül sodródik a bűn
és a betegség lejtőjén…
?
Aki
ön- és
közveszélyes,
mert óvatlanul
nem tudatosítja:
az a motor, amin ül,
a civilizációs vívmány,
az egy kibiztosított fegyver:
elég egy óvatlan mozdulat,
és emberi életet olthat ki,
vagy maga lehet rokkant…
Vagy ezért nem is mer
felülni rá/autót vezetni,
mert az önhibáján kívül
bármikor embert ölhet….
?
Aki
nem tudja,
pont az tanítja:
például, hogy hogyan
vezessük a háztartásunkat.
Vagy a krónikus beteg orvos,
vagy a rosszul nősült/elvált,
és azóta ádáz nő/férfigyűlölő
házassági tanácsadó, párterapeuta stb.
Vagy a festőt/zenészt kioktató vak, süket…
Vagy a katolikus, cölibátusban élő pap
aki nem tapasztalja/tudja, az tanítja:
az ő szerelmi és szexuális tanácsadása…
?
Aki
a nappalait
azzal tölti ki,
hogy az éjszakai álmait
próbálja felidézni/megfejteni,
míg teljesen bele is zavarodik,
és még meg is bénítja magát,
mert vagy semmit, vagy épp
ellentétes dolgokat üzennek…
?
Akit
folyton csak
zavarnak az álmai,
(nem tudja kontrollálni…)
Aki a legszívesebben nem
is álmodna semmit, mert
pl. rossz lelkiismerete miatt fél,
hogy szörnyű rémálmai lesznek,
fél az álmok igazmondásától,
vagy amúgy is lemond arról,
hogy ebben a tudatállapotában
életmentő isteni üzenetet kapjon…
?
Aki
senkinek
nem árulja el
féltett/szégyellt titkait,
még legjobb barátjának sem,
csak vonaton a vadidegennek,
vagy mint Midasz, a mezőnek…
De ami azután úgyis/mégis kiderül,
és akkor már még fel is nagyítódik,
és jöhet a kínos mentegetőzés stb.,
amit a nyilvános gyónás megelőzött volna…
?
Aki
akár
az ellenségének
is szinte mindent,
és őszintén bevall,
de a jó barátja előtt
makacsul (el)hallgat,
mert vele sűrűn találkozik,
és kínosnak érzi gyengeségét
de jótanácsot mégis tőle vár el…
?
Aki
titkolt-
szégyellt
bűnei miatt
egyre zsarolhatóbb lesz,
amik így csak halmozódnak
és ki is alakul az ún. ördögi kör,
amíg mások fogják lerántani a leplet,
és kiültetni, kiállítani őt a nyilvános
szégyenpadra, pellengérre…
?
Akinek
a szerzett
és kapott címek,
rangok, kinevezések stb.
jelentik a pozitív visszajelzést,
hogy ő jó úton jár, ő jó pályán fut,
miközben esetleg csak házi zsarnoka,
rangkóros felesége nyomásának enged…
?
Aki
csömört kap
a túl sok, és
már nem is édes
nyeglén tüntető
nagy semmittevéstől:
majd a kényszermunka,
a munkaszolgálat lesz erre a terápia!?
De arra meg edzetlen, s belepusztulhat…
?
Aki
előbb
alaposan kiélvez
minden Istentől, vagyis
erkölocsileg tiltott dolgot,
pl. paráznaságot, perverziót,
pedofíliát, liliomtiprást stb.,
majd öregen szánja-bánja,
impotensen már jó fiú lesz…
Azzal biztatja/áltatja magát, hogy
a jobb lator is csak a kereszten tért meg…
?
Aki
bolondul
megfogadja
és be is tartja:
ha ma nyer a csapat,
akkor zsákbamacska-nőt vesz el,
mert úgymond ő ura a szavának,
nem csinál a szájából segget…
?
Aki
nem
ismeretlen katonája,
és nem is hősi halottja
a lelki hadviselésnek,
a családi hidegháborúnak…
Folyik a mindenki harca mindenki ellen,
amiben végül mindenki csak vesztes lehet…
Mint amikor egy örökségi ügyben a rokonok…
?
Aki
a teremtés koronája
és a táplálkozási lánc végén áll –
még ő tanuljon növénytől/állattól?
Nem is figyeli, csodálja, tiszteli stb.
ezeket a társteremtményeket,
süllyed is vele a Föld-Titanic…
?
Ha
ő képes
csúzlit gyártani,
és élet-halál ura
a nála kisebbek és
gyengébbek felett,
akkor úri passzóból
miért is ne lődözné le
például a szelíd galambot?
?
Aki
gőgösen,
öntelten, önhitten
és mohón, telhetetlenül
magának akar minden sikert,
ő senkinek nem köszönhet semmit,
az így várható kudarc is az övé lesz…
?
Aki
egész hónapban
koldusként vegetál,
de egy napig habzsi-dőzsi,
ami belefér: tivornya stb.
És aki még fizetésnapon sem
enged meg magának kis luxust,
például: színház, opera és vacsora stb.
?
Aki
dafke
madárijesztőnek öltözve
elriasztja magától embertársait
(kiforgatja azt az amúgy bölcs mondást,
miszerint : „nem a ruha teszi az embert!”)
?
Akinek
a havi divat
kedvéért vett cipője
elnyomorította a lábfejét,
és így rossz a járása/tartása,
bár sokat könnyített a zsebén……
?
Aki
előre iszik
a medve bőrére –
az elbizakodottság
a várható kudarca fő oka,
pláne, ha pityókásan megy vadászni –
és így majd a medve falatozik belőle…
?
Aki
önmaga
legnagyobb ellensége:
a saját fogaival ássa ki
még élve az önön sírgödrét –
kvázi mérgezett „ételekkel”, vagyis
élelmiszernek kinéző veszélyes hulladékkal,
táplálékkiegészítőkkel, vitaminokkal stb. stb.
Nem is szólva a mennyiségről, a falánkságról…
?
Akinek
háborog a lelke,
ha ebül szerzett javait
tőle is tovább-lopják, rabolják…
Ő magának „megindokolta”, hogy
ezt ő miért teheti meg – de ha
őt lopják meg, rendőrért kiált…
És jó esetben még le is bukik
a vagyoneredet-vizsgálat során…
(Brecht: mi egy bankrablás
egy bankalapításhoz képest…)
?
Aki
csak akkor
becsül bármit is,
ha abból keveseknek lehet,
egy Csontváry kép/ritka bélyeg,
vagy ami eleve csak egyenlőtlenül
lehet elosztva: pénz, hírnév, hatalom stb.
Csak azzal nem törődik, hogy ő, mint egy-én
hogyan tudna „közhasznúan” boldog is lenni…
?
Álszent
kirakatpolitikus,
aki vizet prédikál, de bort iszik,
nyíltan kiáll a „melegek” jogaiért,
de otthon meg elveri leszbikus feleségét,
s azon nem töpreng, hogy ő mit mindent tett
ezért a fura „nemi orientáció változásért” …
(ez utóbbihoz lásd pl.: Egymásra nézve c. filmet)
?
A hipokrita,
aki nyíltan hódol az erény előtt,
de magában ezt csak a hülyék,
a birkák eszményképének tartja,
titokban viszont, magát okosnak tartva
magát felülemelve az isteni törvényeken
rendeltetésellenesen rongálja a lelkét…
?
Aki
miért akarna
saját és mások hibáiból,
mesékből, közmondásokból stb.
okulva, szellemi erőfeszítéseket
téve napról napra bölcsebb lenni –
Jézus, vagy a gurud majd segít, ha baj van,
elég, ha ő kell időben majd hozzájuk fordul…!?
?
Akinek
drágább rongy élete,
mint a haza becsülete:
vagyis aki életét mentve
csak egy erkölcsi nulla/hulla…
Anno a nemest, ha a hívásra
nem ment el, állt ki a csatába,
vagyon/fevesztés fenyegette…
?
Aki
a vagyonát
plasztikai sebészekre költi:
nem tudja önmagát elfogadni,
nem abból hozza ki a szebbet,
de „Madonna” faragásra adja be
a testét-mellét, de főleg az arcát
majd meg már hiába is szeretné
visszafarigcsáltatni magát…
?
Aki
a kiközösítéstől,
egy kisebbségben, sőt
az átmeneti-tartósabb
egyedül-maradástól félve
hagyja, hogy lehúzza Őt
a közvélemyény zsarnoksága,
a szürke-szürkítő középszerűség…
?
Aki
gyorsan
sikerélményhez ,
vagy hírhedtséghez jut:
rombolni jóval könnyebb, mint építeni –
órák alatt porig ég az évekig épített ház…
Pár perc alatt felrobbantható a Lánchíd is,
vagy a viadukt – lásd: Matuska Szilveszter….
?
Vak
vezérimádó
balek, hasznos idióta
A könnyen-sokáig jól manipulálható,
a saját rossz szerepére rá nem is látó,
aki akár még jóval erőn felül áldozó,
pedig csak az ellenségének használ…!
?
Aki
soha
nem a magáét,
de mindig más bőrét
viszi a vásárra, a háborúba.
Aki mindig mással kapartatja ki
magának a tűzből a forró gesztenyét…
Aki mindig más farkával veri a csalánt…
Akinek mindenki más, csak egy eszköz,
hogy saját hamis, rossz céljait elérje –
de bírvágya elvileg kielégíthetetlen,
ő meg örökre boldogtalan marad…
?
Álomfeladó
alkoholista „elit”
A rossz körülményekre hivatkozó,
a nehézségek elöl gyáván meghátráló
(pedig tényleg itt-most lenne szép győzni)
a talentumát elásó, azt nem kamatoztató –
aki borba fojtja bánatát, így vigasztalódik,
mert ő büszke, hogy nem lesz megalkuvó…
(az értelmiségi előtt ma ez az út járható…)
?
Áldásból átok
Aki a tehetségét
egyáltalán nem hagyja parlagon,
de akarva-akaratlan, jó/rosszhiszeműen
szinte csak, vagy főleg rosszra használja…
Mint pl. Cirifischio, a Legyetek jók, ha tudtok
című film jobb sorsra érdemes bandavezére…
?
Eb gondolat
A (sok) mindent,
de már túl későn bánó
Lépcsőházi gondolatok –
eső után felvett köpönyeg…
És/vagy aki a múltján rágódva,
mcsak magát meddőn emésztve
nem kész itt-most jól megfelelni
a mindig új és új élethelyzetekre…
Ha Hufnágel Pistihez ment volna férjhez –
miközben „urából” egy papucsférjet gyárt….
?
Alkalom
szülte tolvaj
A váratlanul
kínálkozó kísértésnek
nem ellenálló vétkező,
majd meg vérszemet kapó:
aztán a kísértést nem kerülő,
de inkább kereső és így meglelő…
De addig jár a korsó a kútra, míg
el nem törik – banánhéjon elcsúszik…
?
Aki
senkihez
-semmihez
nem kötelezi el magát:
„szabad ember” marad,
aki nem fogad hűséget
se elvekhez, se hazához,
se államhoz, se élettárshoz…
Nem ismeri/érti a szabadság
és hűség paradoxon kapcsolatát,
és ezeket nem egymást feltételező-
erősítőnek, de egymást kizárónak veszi…
?
Aki
nem tudja,
vagy letagadja,
hogy minden ajándék elfogadása
egyben egy kis/nagy elköteleződés is,
már akkor is, ha ez nem vesztegetés jellegű…
Jutalom, kitüntetés, kinevezés, előléptetés stb.
Minden olyan dolog, ami nem jár, csak adható…
?
3-ik §
Kukorít a kakas hajnal hasadtára.
Ki teremne talpon, hogyha nem Borbála?
Borbála kisasszony, gazdaság tengelye,
Tővel-heggyel állna minden ő nélküle.
.
Talán amióta század ez a század,
Nem érte Borbálát még az a gyalázat,
Hogy a kamrában ne sürgött-forgott volna,
Midőn piros orrát a hajnal föltolta.
.
Istentelen nyelvek azt regélik ugyan:
A pálinkás-üveg a kamarába’ van,
S ez az, ami őt oly jókor odavonja,
Koránsem a háznak, gazdaságnak gondja.
.
De mi nem hallgatunk minden szíre-szóra,
Rágalom malmára, pletyka darálóra;
Üssön le a mennykő a feje búbjára,
Ki előtt még hölgyek jó neve sem drága. –
.
Tehátlan tehát a kakasság kukorít,
Borbála kisasszony a kamrában virít,
A konyha számára ád ki főzeléket,
S ex tempore pofonvágja a cselédet.
.
Ugy kell neked, ugy kell, te kotnyeles Sára!
Nem volt elég, nézned az aszalt szilvára,
Bele is markoltál, de Borbála lesett,
Rajta is kapott… most dugd el a poflevest.
.
Fegyveres Tamás úr azonban még alszik,
Még pedig ugy, hogy a szomszédba is hallik;
Gyermekek hallják a hortyogást az utcán,
S azt hiszik: trombita… katonák jőnek tán.
.
De most megrázkodik, torka muzsikája
Elfúl, mintha kötél hurkolódnék rája,
Szemöldöki, mint két ellenséges medve,
Egymásnak rohannak, s megállnak meredve;
.
Fején a haj ezer zsindelyszöggé válik,
Kiegyenesűl mind az utolsó szálig,
Redő-árkak nyílnak homloka rónáján,
S képe tetemesűl, orcáit fölfújván.
.
Hirtelen fölébred és az ágyán fölül,
Harag és iszonyat lángol szemeibül:
„Borzadalmas álom!” szuszogja, lihegi,
„Arcomat a hideg veríték verte ki.
.
Irnom kellett volna… írni erőtettek…
Lelkem most is dühöng, lelkem most is retteg.
Hah, ki föltaláltad az írást, gazember,
Hánykolódjék veled koporsód, mint tenger.
.
Alva sem hagy békét az átkozott irás!
Istennek hála, hogy csak álom volt s nem más.”
Nem más? szegény ember! gondold meg csak jobban,
Hej, írnod kell még ma, írnod kell valóban.
.
Eszébe is jutott nem igen sokára,
Nyilalt az oldala, borsózott a háta,
Káprázott a szeme, izzadt az üstöke,
Kiszáradt gégéje, viszketett a feje.
.
Eszébe jutott, hogy van egy édes fia,
Akinek levelet kell még ma írnia,
S a dolog sürgetős, nincs mód halogatni,
Azért is fölfelé kezdett tápászkodni.
.
Fölkelt, felöltözött, bebujt ruhájába,
Mintha egy nagy bőgőt dugnának tokjába,
Meg is reggelizett, két font húst bevága…
Éhgyomorra csak nem kaphat ily munkába.
Az almáriomnak tetejéről pedig
A toll s kalamáris előkeríttetik,
Kiszáradt belőle a tenta fenekig,
Annakokáért is borral föleresztik.
.
Most már teljességgel nincsen egyéb hátra,
Csak hogy Fegyveres úr álljon ki a gátra,
Irja meg levelét… de mi hagyjuk őt itt!
Kereszténytelenség nézni, mint vesződik.
.
Láttuk a vén tölgyet, nézzük meg lombját is,
Illendő megnéznünk a kis Piroskát is;
Hol találjuk őt fel karcsu derekával,
Mosolygó szemével, pajkos mosolyával?
.
Ne is menjünk tovább, csak a kert aljáig,
A kertnek legalsó sötét lugosáig,
Hiába keressük, ha ott meg nem lelnők,
Reggelenként a nap ottan üdvezli őt.
.
Ime, nem megmondtam? a lugas mélyében
Űl, mint a csalogány űl rejtett fészkében.
Mért rejtezik így el a világtól mindig,
S riad föl, ha szellők a lugost legyintik?
.
Megmondom, hogy miért?… aztán borzadjatok,
Mert iszonyúságos az, amit hallotok!
Oly fiatal leány, olyan szép rózsaszál,
S máris és mégis az ördöggel cimborál.
.
Ördöggel cimborál! apja is bevallja,
Gátolná is, hanem hiába gátolja;
Lel módot, hogy a jó öreget rászedje…
Áldoz a gonosznak… könyvet olvas egyre.
.
Itt, és leginkább a napnak kezdetével,
Itt táplálkozik ő a pokol főztével;
Keze, zsebe most is könyvekkel van teli…
A kárhozat magvát milyen mohón nyeli!
.
Olvas, olvas, olvas, szeme fényes ablak,
Melyet egy égő ház lángi ragyogtatnak;
Ez már a pokolnak rálövelő lángja.
Sajnálatra méltó szegény kis leányka.
.
Azonban kinn a kert mögött ostor pattan,
(Tiszai rév felől jön el az út onnan,)
Ostorpattogásra, kocsi zörgésére
Fölugrott Piroska s a palánkhoz tére.
.
Bántotta őt a zaj, bántotta fölötte,
Mely ábrándjaiból őt felijesztette,
De a kiváncsiság szinte fölkelt benne,
Megnézni, hogy ki jön? ha ismerős jönne?
.
Több jött, mint ismerős; bátyja jött meg, bátyja,
Kitörő örömmel nevét elkiáltja:
„Dezső, Dezső lelkem!” s kinyitá a kertet,
S a kisajtón által az hugánál termett.
.
„Hogy vagy, édes húgom?” kérdezé a bátya,
„Egyre vig? szívedet a bú most se’ bántja?
Arcod most is piros, szemed most is élénk,
Mint midőn bucsúszót és csókot cserélénk.”
.
„Oh,” felelt a lyányka, „nekem semmi bajom!
Mindennapos vendég ugyan az unalom,
De ez az öregúr épen ugy utálja
A könyvet, mint apánk… fut, mihelyt meglátja.
.
Igaz, a könyvekkel csak titkon mulatok,
De a tiltott gyümölcs a legjobb, tudhatod.
Milyen gyönyör, hogyha fölnyitom könyvemet!
Mintha nyilni látnám fölöttem az eget.
.
Abból olvasom a világ tarkaságát,
S feledem falunknak bús egyformaságát,
S ahová magamnak elmenni nem szabad,
Legalább elküldöm oda vágyaimat.
.
Igy élek, de te, jó bátya, te hogyan vagy?
Szerelmed s bánatod még most is olyan nagy?
Ilyen váratlanul haza mi vezetett?
Szarka sem jelenté megérkezésedet.”
.
„Mi vezetett haza? az ami elhajtott,”
Válaszola Dezső s kínosan sohajtott.
„Tudod, gyermek vagyok, dajkám a szerelem,
Ahogy neki tetszik, megyen és jön velem.
.
Néha elővettem férfiuságomat,
Hogy kiszabadítsam öléből magamat,
Akkor ő lett gyermek, zokogott előttem,
S ujra elgyöngülék, s karjaiba dőltem.
.
De nem küzdök többé. Merre kedve tartja,
Vigyen… s először is vezetni fog karja
Az elhatározás erős sziklájához…
Azonban jer, hugom, menjünk most apánkhoz.”
*
4-ik §
Táblabíró úr az ég segedelmével
Óriási dolgát ép akkor végzé el,
Amidőn az ajtón kopogtattak vala,
S kopogás után belépett Dezső fia.
.
„Ejnye, akasztani való rosz portéka,
Napjaim gyilkosa, életem hóhéra!”
Ilyen barátságos szavak hangozának
Nyájas üdvözletűl ajkán az apának.
.
Dezső pedig örömkönnyekre nem fakadt,
Hallván ez édesen üdvezlő szavakat;
Bátor volt kérdeni, folyvást hűledezve:
E szép fogadtatást hogyan érdemelte?
.
„Hogyan érdemelted!” kiálta föl apja,
S kezéből a tollat dühösen eldobja,
„Nem tudott az ördög elébb hazahozni
Csak egy pár órával, vagy ott tartóztatni?
.
Itt van, kész a levél, nincs egy betű híja,
És az ember ezt mind, mind hiába írja!
Kínos fáradságom nagy potyára történt;
Szabott fejemre a sors ily kemény törvényt.
.
Hogyha nem sajnálnám az útiköltséget,
Ebb’ a nyomba’ visszakergetnélek téged,
Olvasnád levelem ott Pest városába’,
Nem írtam legyen azt ily szörnyen hiába.
.
Azt írtam: jőj haza; henyéltél eleget,
Illő, hogy ezentúl szolgáld a nemzetet.
Itt a tisztújítás, egy becses virágot
Terem neked e kert; szolgabíróságot.”
.
Nem felelt egyebet erre Dezső, csak azt,
Hogy ő ezen kertből virágot nem szakaszt,
S a nemzetre nézve azt jegyzi meg, hogy ez
Amint eddig elvolt nélküle, el is lesz.
.
„Hogyha vétek,” ugymond, „a közügyi terhet
El nem fogadni, ha az ember rátermett,
Szinte az, sőt kettős vétek elvállalni,
Ha viselésére gyöngék a vállai.
.
Érzem gyöngeségem, azért ki sem lépek,
Foglalják el a tért markosabb legények,
Én majd benn maradok csendes hajlékomban
A nekem való, a rejtett nyugalomban.”
.
„Kivel beszélsz, kölyök?” kurjantott reája
Az apa oly igen méltó haragjába’,
„Kivel beszélsz, kölyök, s mióta feleded,
Hogy apádnak minden hangja parancs neked?
.
Ki sem lépsz? röpűlni fogsz, ki az ablakon,
Hogyha vonakodol szót fogadni vakon;
Azt teszed, mit mondok én, a ház királya,
S tizenkét vármegye főtáblabirája!”
.
Dezsőben nem nyargal szilaj vér patakja,
De szelidségéből e beszéd kikapja,
S a fiúi érzés tusakodik benne:
Nem lenne-e jobb, ha szivéből kimenne?
.
Végre, amint illett, csak erőt vett magán,
S így kezdé szavait nagy hallgatás után:
„Jól van, apám, tehát legyen, mint kivánja,
Ki fogok lépni a nyilvány piacára.”
Táblabíró úrnak nyájasabb lett képe,
Béke angyalaként szállt e szó fülébe;
Hej pedig ha tudná fiának szándokát,
Csibének nézné őt s kitekerné nyakát.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Koltó és Pest, 1847. október – november
pppppppppp
Csak az ember lehet
a boldog élet helyett
egy ön és társ-sorsrontó,
a végsőkig boldogtalan lény…
.
Vagy rontasz, vagy építesz – csak rajtad múlik…
Vagy a jó vagy a rossz Istent imádod: válasszál…
Legalább ne árts, se önmagadnak, se másoknak…
Ki mennyit használhat, legalább annyi kárt tehet – sőt:
hisz házad gyerek/bolond is felgyújthatja, de felépíteni…?
.
Csak az ember lehet önsorsrontó, akár öngyilkos,
önerőből vagy nagyon boldog, vagy nagyon boldogtalan,
de azért mások is besegíthetnek neki, ha engedi/hagyja…
Önmagamtól és az ún. jóbarátaimtól védjen meg a Jóisten,
ellenségeimmel elbánok magam is, sőt hasznomra lehetnek…
.
A legtöbbet – nyilván!? – én árthatok saját magamnak,
de vigasztaló, biztató, hogy akkor ennek az ellenkezője is igaz….
Használjam magam rendeltetésszerűen, mint egy gitárt/hegedűt,
ami lehet dísztárgy, lehet zaciba tenni, lehet vele verekedni is,
lehet ördögi hangzavart kelteni, de lehet isteni muzsika médiuma…
.
Ez után jönnek – fontossági sorrendben! – az előszeretteink,
az (ál)barátaink, a nyílt hidegháborúzók, az ún. profi segítők,
Mekk mesterek, protokoll orvosok stb., és az (áruló) írástudók,
a jó rossz társadalmi-gazdasági-politikai elitek, vezetők – és
végül, – de talán mégsem utolsósorban? – a rejtett hatalmak….
.
Becsüld meg s gyarapítsd aranyad, ne csinálj belőle sarat,
a sarad nem mondd aranynak, de csinálj még abból is aranyat!
Csak a balga-gyáva embernek nincs/nincs jó örömteli családja,
barátja, szerelme, evése-ivása, játék(osság)a, humora, munkája
-hivatása, otthona/hazája, gyermeke, társasága, mulatsága stb.
.
Ő „él” ön-sors-rontva, élethazugságokban, önkínzásban,
önemésztő játszmákban, lélekölő robotban, hivatástalanul,
fóbiás zsarnokként vagy papucs alattvalóként, statisztálva,
idegenben, otthontalanul, hajléktalanul, alul/dezinformálva,
közlés/megértésképtelenül, parazitaként, élményszegényen,
.
napi túlélésben, bűntudatosan, bűnözői pályára sodródva,
rossz evésben-ivásban, ünnep/mulatás nélkül, megalázva,
alakoskodva, képmutatóan, cinikusan/rajongón, rabságban,
hitetlenül vagy szektásan, önleértékelten, megnyomorodva,
talentumot elásva/rosszra használva, kallódva, hazát árulva,
.
elviselhetetlen könnyűségben, agyonterhelve, dögunalomban,
balekként, ön-kizsákmányolva, álbarátokkal, élettárstalanul,
házassági pokolban, szex nyomorban, lelki öncsonkításokban,
betegen, depresszióban, koravénen, infantilisen, időtékozlón,
lelki hadviselésben, humor és játék nélkül, tetszhalottként stb.?
.
A legtöbb bajt a világon nem gonosz emberek-erők okozzák.
jószándékkal van a pokolba vezető út kikövezve: énáltalam,
és a majomszerető édesanyától a protokoll-rab jó orvosig…
Az ún. betegség sem külső sorscsapás, de isteni intő jelzés:
tarts önvizsgálatot és „szertelenül” keresd meg a lelki okot!
.
Magadon nevetsz/szörnyülködsz: a mese nem másról, de pont
terólad szól – ismerj magadra és itt és most változtass életeden!
Szabadságra vagy teremtve, hogy jó szellemben-lélekbátran éljél,
átfogón és mélyen teljesértékű módon, istengyermekként kivirulva,
és nem ördögfajzatként szenvedve: akarót repít, nem vonszol a sors!
ppppppppppppppppppppppppppp
A nemzetalkotás évtizedeiben a kultúra és a közélet számos fontos alakja került ki a birtokos nemességből.
Egy tucat a nevezetes táblabírák közül:
1. sor: Kazinczy Ferenc, Kisfaludy Sándor, Berzsenyi Dániel 2. sor: Kölcsey Ferenc, Deák Ferenc, Bezerédj István
