kb. 4 perc olvasás
Z. Karvalics László:
Noogames: játékkultúra és civilizációs horizont A tanulmány a játékkultúra kialakulóban lévő harma– dik szakasza legfontosabb sajátosságának a játékok révén fokozódó kollektív megismerő erőt és a civili– zációs kihívásokból levezetett célvezéreltséget tartja. Az egyre összetettebb játékvilágot így a nooszférába és a nootechnológiák közé sorolva kínál egy induló ti– pológiát, amelynek révén a játékok egy új főosztályá– nak (noogames) alesetei is áttekinthetővé válnak. En– nek megfelelően határozza meg az egyes típusokat: az új tudományos tudást és az új információs értéket létrehozó játékokat, a tudományos és egyéb tudást sokszorozó játékokat, s a begyakorló, érettség-terem– tő és tudatosság-fokozó játékokat, kijelölve eközben az oktató játékok helyét is ebben a rendszerben. A tí– pusokat összefoglaló táblázat minden egyes celláját oda sorolható játékok illusztrálják. Kulcsszavak: komoly játékok, nooszféra, nootechno- lógia, játéktipológiák, humán technológia Noogames: game culture and civilization horizon The main argument of the paper revolves around the emerging third stage of game culture development. Its most important feature is collective cognition power, improved and augmented by games, and the new pur– posefulness, which is derived from the current challeng– es of civilisation. The ever increasingly complex game culture is presented as a part of the noosphere and noo– technologies, providing a taxonomy background for a new, main cluster of games, the so-called noogames. In this brand new conceptual framework the author identi– fies science games, emergames (games, producing new knowledge), scientific and knowledge dissemination games, launch games, maturity games and awareness raising games. It is also easy to find the place of ed– ucation games in this system, where every category is illustrated by randomly listed popular games. Keywords: serious games, noosphere, nootechnology, game typologies, human technology
49
Z. Karvalics László Noogames: játékkultúra és civilizációs horizont Nemigen érheti szó a tudóscéhnek a játékok kutatásával foglalkozó tagjait: számottevő módszertani formagazdagsággal szállítják az érdekesebbnél érdekesebb eredményeket, óriásira növesztve egy mostanra kellőképpen intézményesedett és differenciálódott (szak- folyóiratok és szakkonferenciák egyre bővülő körével reprezentált) diszciplína szövegha- gyományát. S a ludológusok elkötelezett akadémiai közössége nemcsak a játékvilág új jelenségeire reagál gyorsan és érzékenyen, hanem az igényes reprezentáció és értelmezés mellé komoly elemzői munkát is rendel. A játéktevékenység bővülő színtereit, formáit, platformjait és hatáskövetkezményeit termékeny módon kapcsolják össze más fontos (el- sősorban fejlődéslélektani és szociálpszichológiai) narratívákkal 1 , s mindez felhasználói környezetekbe ágyazottan is elvégzik (a szórakoztatóiparon kívül az oktatás, az egészség- ügy, a termelés vagy a kereskedelem alrendszereire vonatkoztatottan). A tárgykörnek így kétségkívül alig maradt tudományosan bevilágít(hat)atlan szeglete. Annál nagyobb az elmaradása a fordított iránynak, ahol a játék és a játéktevékenység egy átfogó, multidiszciplináris társadalomelméleti konstrukcióépítés adalékaként, össze- tevőjeként, komponenseként, illusztrációjaként kerül a tárgylemezre. Ahol a kutatói kér- dések a civilizációs rendszerszint dinamikájára, a társadalmi paradigmaváltás egyes sajátosságaira, trendjeire, összefüggéshálójára vonatkoznak, s a játék világának valamely jellemzője azért kerül mérlegre, hogy a feltárása és problémakeretbe helyezése révén elért leírási és magyarázati többlet magasabb elemzési szinten járuljon hozzá nagyobb rendsze- rek modellezéséhez és megértéséhez. Kuhniánus módon úgy is mondhatnánk, hogy ha Huizinga történeti-antropológiai narratívateremtése, a Homo Ludens nembeliségének fel- fedezése megfeleltethető, mondjuk, a genetika mendeli (vagy egyre inkább Mendel és Festetics nevével fémjelezhető) első szakaszának, akkor a watson–cricki második szakasz a játékformák konvergenciáját eredményező számítógépes és online kultúra sokoldalú re- cepciója. 2 Ám ahogy a genetika már átlépett a harmadik szakaszába (a humán genom teljes feltérképezésével és a kódolási keresztmintázatok kibogozásával), úgy ez az átmenet a játék esetében épp csak megkezdődött a valóságban és az arra reflektáló elmélet(ek)ben. A játékvilág evolúcióját és differenciálódását egy ideje a fogalmi megragadáson és a tipizáláson keresztül tudjuk követni. Amikor megszületett a „komoly játék” (serious game) terminus 3 már a névadással és a definícióval is azt tükrözte, hogy elkezdődött egy új idő- 1 Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy ne lennének kiugró aránytalanságok az egyes téma- körök művelésének kiterjedtségében: a digitális kultúrán belül folyamatosan átalakuló játékfüggő- ség-jelenség és a médiaerőszak-diskurzus folytatásának tekinthető erőszakos/lövöldözős játékok kritikai kiindulópontú vizsgálata mérhetetlenül túlreprezentáltnak tekinthető. 2 Ennek a viszonyváltásnak sarkalatos eleme a gyors átmenet a játék korábbi masszív elutasításától egy sokkal magasabb elfogadottsági szinthez (sok esetben már hivatalosan ajánlott módszertanként). Ezzel párhuzamosan azonban megszületnek és felerősödnek az aggályok és a játékokkal kapcsolatos veszélyek érzékelésének új narratívái is. 3 A diskurzusteremtő könyv (Abt 1970) lassan félszáz éves, de a kiterjedt tudományos eszmecsere
csak a könyv 1987-es újrakiadása óta zajlik, és az ezredforduló után erősödik fel s ölt testet szaporodó