Sünmesék

Írta: Nagy Jenő · 2019. január 17.

kb. 31 perc olvasás

Képtalálat a következőre: „sün mesék”A sün, akit meg lehetett simogatni

2014. április 5., szombat, Kiscimbora

Nincs olyan sün a világon, amelyik ne lenne tüskés. Annyi szúrós tüskéjük van a sünöknek, hogy még hozzájuk sem lehet érni. Megsimogatni őket pedig egyenesen lehetetlen. Nem is simogatta meg őket soha senki. Azaz, egy kis sünt mégiscsak megsimogattak. Hogyan történt? Elmesélem.
  • Kaszab Andrea
    Kaszab Andrea
A kis sün az erdőben kószált. Egyszer csak észrevett egy fatönköt. A tönkön egy nyuszi üldögélt, és tejbegrízt evett a tányérjából. És nem ám akárhogyan, hanem kanállal. Megette a nyuszi az összes tejbegrízt, és azt mondta:
– Köszönöm, anyukám!
A nyuszimama odament hozzá, a mancsával megsimogatta, és megdicsérte a kis nyuszit:
– Ez aztán derék dolog! Milyen jól nevelt csemetém van nekem!
A kis sün, akit még soha senki nem simogatott meg ilyen gyengéden, hirtelen elszomorodott. Annyira elszomorodott, hogy még sírva is fakadt. A nyuszimama meglátta, hogy a kis sün sír, és megkérdezte tőle:
– Ki bántott téged?
– Senki nem bántott – felelte a kis sün.
– Hát akkor miért könnyes a szemed?
– Mert meg tetszett simogatni a kis nyuszit.
– Téged talán nem szokott megsimogatni az anyukád?
– Nem szokott megsimogatni. Engem senki nem simogat meg.
– Megsimogatnálak én szívesen, ha nem lennél ilyen tüskés – sajnálta meg a nyuszimama a kis sünt.
– Hát persze, hogy megsimogatna – szólalt meg a kis nyuszi –, de a tüskéid megszúrnák a mancsát.
– És ha nem lennék tüskés? – kérdezte hirtelen a kis sün.
– Az egészen más lenne – mondta a kis nyuszi. – De hiszen az lehetetlen!
– Lehetséges! – kiáltott egy nagyot a kis süni. Összegömbölyödött, és kezdett ide-oda hemperegni a lehullott leveleken. A levelek rátapadtak a tüskéire, és a kis sün nemsokára egy tarka labdához hasonlított.
Amikor ez a labda odagurult nyuszimamához, az először nem is értette, miről is van szó. De a süni kidugta a levelek közül fekete orrocskáját, és azt dünnyögte:
– Ugye, most már egyáltalán nem vagyok tüskés?
Nyuszimama elmosolyodott, és megsimogatta a kis sünt:
– Te vagy a legderekabb és legtalálékonyabb kis sün a világon! – mondta.
Orosz mese
*
2012. okt. 26. – Feltöltötte: Kecskemetfilm Kids

Magyar népmesék 3. sorozat Rendezte: Jankovics Marcell, Haui József Mesemondó: Szabó Gyula Zene …

A sündisznó

Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, volt egyszer egy boltos, egy király meg egy szegény ember. Ez a boltos
el-eljárogatott az erdőbe vadászni, de egyszer úgy eltévedett az erdőben, hogy három nap egymás után folyton járt-kelt,
bolyongott, s nem tudott kitalálni. Már a lábán is alig állott a nagy fáradtságtól s éhségtől, s nagy keservében
felkiáltott:
– Istenem, Istenem, ha valaki engem innét kivezetne, három lányom közül a legszebbet annak adnám, s három zsák pénzt is
adnék melléje!
Abban a pillanatban megszólalt mellette valaki, s mondta:
– Kivezetlek én, csak gyere utánam.
Néz a boltos mindenfelé, nem lát senkit, aztán lenéz a földre, s hát ott hentereg egy kis sündisznó. Mit volt mit tenni, a
boltos megígérte a sündisznónak, hogy nekiadja a legszebb leányát, s ad még három zsák pénzt is, csak vezesse ki. Azzal a
sündisznó elindult előre, a boltos utána, s egy félóra sem telt belé, kivezette az erdőből. Ott elváltak egymástól, a
boltos ment haza, a sündisznó vissza az erdőbe.
Másnap a király ment abba az erdőbe vadászni, az is éppen úgy eltévedett, mint a boltos. Már vagy hat napja bolyongott az
erdőben, s mikor látta, hogy nincs szabadulása, föltekintett az égre, nagyot sóhajtott:
– Istenem, Istenem, csak valami lelkes vagy lelketlen állat kivezetne az erdőből, nem bánnám akárki s akármi légyen, három
lányom közül a legszebbet neki adnám, de még három szekér pénzt is adnék neki!
– Gyere csak utánam, én kivezetlek – szólalt meg valaki.
Néz a király erre-arra, mindenfelé, vajon ki beszél, hát egy kicsi sündisznó van a lába alatt, az beszélt hozzá. Nem bánta
ő, akárki s akármi, a szavát meg nem másolta. Indult a sündisznó után, s hamarosan kijutott az erdőből. Az erdő szélén
elváltak egymástól, a király ment haza, a sündisznó vissza az erdőbe. Éppen az idő tájt egy szegény ember is eltévelyedett
az erdőben, az is már vagy hat napja bolyongott szegény feje, nem tudott kivergelődni, pedig gyermekkora óta mindig itt
gyűjtögette a száraz gallyat.
– Istenem, Istenem – sóhajtott fel a szegény ember -, nekem nincs semmim ezen a világon, de ha egy undok féreg vezetne is
ki az erdőből, azt is gyermekemnek fogadnám!
– No, hát akkor gyere utánam – szólalt meg valaki. Bezzeg hogy a kis sündisznó volt. Indult is mindjárt előre, a szegény
ember utána, egy szempillantásra kivezette az erdőből.
Az erdő szélén elváltak egymástól, a szegény ember hazament, a sündisznó vissza az erdőbe.
Telik-múlik az idő, eltelt egy hét, eltelt kettő, a kicsi sündisznót már kezdették is felejteni. A boltos, a király, a
szegény ember mind azt gondolták, hogy valami csudálatos álmot láttak, nem is volt igaz, ami velük történt.
De bizony nem volt az álom, mert egy este, mikor a szegény ember már lefeküdött, bekopogtatott a sündisznó az ablakon.
– Apámuram, nyissa ki az ajtót!
Hm, álmélkodik magában a szegény ember, hát ez ugyan ki lehet? Hiszen neki sohasem volt gyermeke!
Fölkel a szegény ember, kinyitja az ajtót, s hát csak behöngörödik a küszöbön a kicsi sündisznó.
– Adjon isten jó estét, apámuram, hazajöttem!
– Fogadj isten, édes fiam, hát megjöhetél-e?
– Meg biz’ én, apámuram, de az anyámasszonyt költse fel, hogy vessen nekem ágyat.
Felkölti a szegény ember a feleségét, s az asszony nagy duzzogva, ímmel-ámmal ágyat vet, a kicsi sündisznó meg lefekszik,
elalszik.
Fölkelnek reggel, a szegény ember a feleségével asztalhoz ül, de a sündisznót csak a kemencepadkához ültetik, s egy
fatányérban adtak neki valami ennivalót. Nézi, nézi a sündisznó az ételt, de hozzá nem nyúlt.
– Hát te, fiam, mért nem eszel? – kérdi a szegény ember.
– Azért, édes apámuram, mert én nem vagyok afféle jöttment, szélházi, ültessenek az asztalhoz, s cintányéron adjanak nekem
ételt.
Jól van, mit csináljanak, odaültetik az asztalhoz, cintányéron adnak neki ételt. Mikor az asztaltól fölkelnek, kérdi a
sündisznó:
– Apámuram, van-e kigyelmednek két csizmadiatallérja?
– Van, fiam, van.
– No, ha van, adja nekem, majd visszafizetem urasan.
Kiveszi a szegény ember a láda fiából a csizmadiatallért, oda akarja adni a sündisznónak, de ez azt mondja:
– Ne adja ide nekem, apámuram, hanem menjen be a városba, ott a piacon egy vénasszony egy fekete kakast árul, azt vegye
meg. Ha egy pénzre tartja, adjon kettőt érette. Onnét menjen a szígyártóhoz, annál van egy rongyos nyeregszerszám, vegye
meg azt is. Ha egy pénzre tartja, adjon kettőt érette.
Elmegy a szegény ember, megveszi a piacon a fekete kakast meg a szíjgyártónál is a rongyos nyeregszerszámot, hazaviszi, s
hát, Uram, Jézus, ne hagyj el, a sündisznó fölnyergeli, kantározza a fekete kakast, rápattan, s úgy elnyargal, mint a sebes
szél, még annál is sebesebben. Meg sem állott, míg a boltos házához nem ért.
Bevágtat a boltos udvarára, bekiált az ablakon:
– Hé, boltos uram, nyissa ki az ajtót!
Kijön a boltos, de majd hanyatt esett ijedtében, mikor meglátta a sündisznót. Na, mit csináljon, be kellett, hogy vezesse
a házába, eléhítta a három leányát, s elmondta nekik, hogy ami igaz, igaz, ami nem igaz, hazugság, ő bizony ennek az undok
féregnek ígérte a legszebbik leányát.
Hej, lett nagy sírás-rívás, de a sündisznó bizony nem bánta. Kiválasztotta a legkisebbet, a három közül a legszebbet, s
mondta lelkes szóval:
– Te az enyém, én a tied, ásó, kapa s a nagyharang válasszon el minket.
No, bezzeg a leány nem mondotta, az csak sírt, hullott a könnye, mint a záporeső, még a földhöz is verte magát. Verhette,
mégiscsak el kellett hogy induljon a sündisznóval. A boltos befogatott egy üveges hintóba, abba beleültette a leányát, egy
másik szekérre föltette a három zsák pénzt, s azzal elindult a hintó, lovagolt mellette nagy büszkén a sündisznó a fekete
kakason. Egyszer útközben benéz a sündisznó a hintó ablakán, s látja, hogy sír a leány.
– Hát te még mindig sírsz?
– Sírok biz’ én – mondotta a leány -, sírok is halálomig.
– No bizony, ha sírsz, nem is lész az én feleségem. Eredj vissza az apádhoz!
Azzal visszafordította a hintót, hanem a három zsák pénzt nem küldötte vissza. Azt elvitte a szegény embernek, neki
ajándékozta, de olyan gazdag is lett belőle, hogy nem volt párja hét puszta faluban.
Telik-múlik az idő, mit gondol, mit nem a sündisznó, fölpattan a fekete kakasra, s mint a sebes szél, elvágtat a
királyhoz. Fölmegy a palotába, s mondja a királynak, hogy miért jött. Emlékszik-e, hogy mit ígért?
– Emlékszem, emlékszem – mondja a király -, bárcsak ne emlékezném, inkább haltam volna meg, de hát amit mondtam: mondtam,
szavamat meg nem másolom.
Behívatja három leányát, s elémondja nekik nagy szomorúan, hogy így meg úgy járt, most már itt ez az undok féreg, oda kell
hogy adja közülök azt, amelyik neki megtetszik.
– De bizony – mondotta a legidősebb királykisasszony – én megtetszhetem, de nem leszek az ő felesége – s kiszaladt a
szobából.
– De bizony én sem, inkább meghalok – mondotta a második, s az is kiszaladott a szobából.
– Már biz’ én – mondotta a legkisebb királykisasszony -, akármilyen undok féreg, örömmel leszek az ő felesége, ha az
édesapámmal olyan nagy jót cselekedett.
Hej, istenem, örült is, búsult is a király. Örült, hogy ilyen jószívű leánnyal áldotta meg az Isten, s búsult, hogy majd
megszakadt a szíve, hogy ezt a jószívű gyermekét el kell, hogy veszítse.
Hát bánat ide, bánat oda, befogat hat lovat egy aranyos, gyémántos hintóba, megrakat három szekeret arannyal, ezüsttel,
gyémánttal színültig, aztán beleültetik a királykisasszonyt a hintóba, de a sündisznó ebbe sem ült bele, lovagolt a hintó
mellett a fekete kakason. Egyszer, mikor a várostól már jó messzire voltak, benéz a hintóba, s hát, uramteremtőm, a
királykisasszony nem sír, de sőt inkább tulipiros jókedve van. Még mondta is a sündisznónak:
– Ugyan bizony minek lovagolsz azon a kakason, ülj ide mellém a hintóba.
– Hát nem félsz tőlem? – kérdezte a sündisznó.
– Nem félek biz’ én, nem bántasz te engem.
– Nem is undorodol tőlem?
– Nem én. Nekem rendelt a jó Isten, enyém vagy.
Ím, halljatok csudát, abban a pillanatban megrázkódik a sündisznó, s olyan gyönyörűséges szép dali királyfi lett belőle,
hogy a napra lehetett nézni, de rá nem.
De megrázkódott a fekete kakas is, s lett belőle aranyszőrű táltos paripa, s az a rongyos nyeregszerszám ragyogott,
tündökölt a tenger aranytól, gyémánttól, rubinttól.
Tovább nem is mentek, ottan megállították a hintót, kiszállt belőle a királykisasszony, megölelik, megcsókolják egymást,
aztán egyszer csak a földre néz a királyfi, gondolkozik magában, mond valamit, ím azon a helyen kerekedik egyszeriben egy
ragyogó gyémántpalota. Gyémántpalotába fölsétáltak szépen, tele volt az mindenféle drága bútorokkal, gyémánt volt a fala,
gyémánt az ablaka is. Bezzeg hogy volt ott mindjárt pap is. Egyszeriben küldöttek a királyért, küldöttek a szegény
emberért, küldöttek ide, küldöttek oda, jöttek mindenfelől a vendégek, s csaptak olyan vendégséget, hogy híre ment hetedhét
ország ellen.
Itt a vége, fuss el véle!
(Benedek Elek: A fekete kisasszony)
*

Képtalálat a következőre: „sün mesék”

Sünmese
Sün Sámuel mérges nagyon,
Azt se tudja hova kapjon.
Sün Sári a felesége,
Egész nap csak pöröl vele.
– Selyem fűben heverészel,
a szobában TV-t nézel.
Mosok, főzök, takarítok,
Közben gyerekeket okítok.
– Fogd hát a kosarat Papa,
Indulj a piacra!
Vásárolj be holnap délre,
Hozz finomságot az ebédre!
A sün fiúk merre lehetnek?
ők a kertben tekeregnek.
– Segíteni gyertek gyorsan,
Addig míg jókedvem van!
– Sün Pali és Sün Feri,
A szemetet vigye ki!
Sün Panna és Hanna,
Már rég az ablakot mossa!
– Mire megérkezik a tavasz,
Rendben lesz a Sün-lak.
Sünfalván most nagy
a sürgés- forgás,
mindenhol kezdődik a
tavaszi nagytakarítás.
Estére megbékél a süncsalád,
Elkerülik már a vitát.
Megbeszélik másnapra.
Kinek mi lesz a feladata.
Aztán átölelik egymást szépen,
Élnek tovább sünbékességben.
(?)

*

Csukás István:Sün mese
Tüskéshátú sün barátom,
Merre jártál, mondd, a nyáron.
Itt az ősz, a lomb lehullt már,
Most látlak, hogy előbújtál.
Körmöd kopog, eliramlasz.
Vigyázz, itt a tél, te mamlasz!
De a sün nem jön zavarba,
Belebújik az avarba.

*

Sün

Sün Samu a bokor alatt
Motoszkálva szuszorog.
Tüskés hátán almát cipel,
Avar között toporog.
Megindul, de nehéz neki,
Elfáradt a kicsi láb.
Bevackol az ágak között,
Ott alszik majd télen át!

(?)

*

Képtalálat a következőre: „sün mesék”

Csukás István: Sünbalázs

Erdőszélen, erdőszéli
tölgy tövében volt egy ház.
Abban lakott hét süntestvér:
Sün Aladár,
Sün Piroska,
Sün Adorján,
Sün Dorottya,
Sün Demeter,
Sün Tihamér
s a legkisebb:
Sün Balázs.
Hogyha jól bevacsoráztak
Szűk lett nékik az a ház,
S előfordult ilyenkor,
Hogy kívül rekedt Sün Balázs.
Furakodott, nyomakodott,
Morgott, perelt dühöngve;
Semmit se ért, mit tehetett:
Lefeküdt a küszöbre.
Telt az idő, múlt az idő,
Éjre éj és napra nap,
Egyre többször fordult elő,
hogy a házból a legkisebb kimaradt.
„Ebből elég! Torkig vagyok!” –
kiáltott fel Sün Balázs,
„Sokan vagyunk,
s kicsi nékünk ez a ház.”
„Éppen ezért én elmegyek,
Szerbusz néktek hat testvér:
Sün Aladár,
Sün Piroska,
Sün Adorján,
Sün Dorottya,
Demeter és Tihamér!”
Miután így elbúcsúzott
Fogta magát, elindult,
Lába nyomán
Porzott a vén gyalogút.
Így baktatott, így poroszkált,
Szomszéd tölgyig meg sem állt,
Ottan aztán sürgött, forgott,
Árkot ásott, falat emelt,
Tetőt ácsolt, ajtót szegelt,
És mire a nap leszállt,
Épített egy kalyibát.
„Így ni! – mondta –
most már végre kényelmesen alhatok!
Nem tolnak ki
a küszöbre a nagyok!”
Falevélből ágyat vetett
Kényelmeset,
belé feküdt s hortyogott,
hogy csörögtek
s remegtek az ablakok.
Éjféltájban vihar támadt,
Hajlítgatta a vén fákat,
Fújt a szél nagy zajjal ám,
S arra ébredt, hogy zörögnek
A kalyiba ajtaján.
„Ki az? – szólt ki fogvacogva –
Ki kopogtat éjnek idején?”
„Mi vagyunk az – szóltak kintről,
Mi vagyunk a hat testvér.
Sün Aladár,
Sün Piroska,
Sün Adorján,
Sün Dorottya,
Demeter és Tihamér!”
„Elvitte a szél a házunk,
engedjél be,
ázunk-fázunk idekinn,
csurom víz a kabát rajtunk
és az ing.”
„Jól van, jól van
– szólt Sün Balázs –
Jövök már”
S fordult a kulcs, nyílt a zár.
Betódultak mind a hatan
Tele lett a kalyiba
Kérdezte is Sün Tihamér:
„Mondd csak testvér,
nincs, csak ez az egy szoba?”
Lefeküdtek, elaludtak
S arra ébredt Sün Balázs:
Újra kicsi lett a ház!
Mert az éjjel ide-oda lökődve,
Kiszorult a küszöbre.
„Ejnye! – mondta fejvakarva –
Mit tehetnék? Megnövök!
S akkor talán nem lesz ágyam,
Nem lesz párnám a küszöb!”

*

Képtalálat a következőre: „sün mesék”

A csillagos sün
Lengyel Balázs meséje
Benedek szakasztott olyan kis sündisznó volt, mint a testvérei, akikkel együtt élt a nagy mogyoróbokor tövében. Vagy mit
is mondok? Mégsem volt szakasztott olyan, mert neki egy kis fehér csillagocska nőtt a homlokán. Aggodalmaskodott is sünpapa
és sünmama: „Mi lesz ebből a gyerekből?”
De nem lett semmi. Benedek nőtt, növekedett, szépen, mint a többi hét sündisznógyerek.
Múlt a nyár, jött az ősz. Dér lepte be a földet.
– Miért van ilyen hideg? – kérdezte egyszer Benedek.
– Mert jön a tél – felelte sünpapa.
Benedek lehajtotta a csillagos fejecskéjét, s aztán egyszerre csak olyat kérdezett, milyet még soha sündisznócsemete nem
kérdezett, mióta világ a világ:
– Papa, miért van tél?
De hát Benedek megtehette, neki csillag világolt a homlokán.
Most már sünpapán volt a sor, hogy lábaira hajtsa a fejét, ami sünéknél kétségtelenül a gondolkodás jele, hiszen egy
szülőnek mindent kell tudnia.
– Hogy miért van tél? -mondta aztán elszontyolodva. – Én sem tudom, de megkérdezzük.
Útnak indultak hát. Elöl sünpapa, sünmama, mögöttük Benedek, sorban a hét testvérével. Elmentek a nyúlhoz. A nyúl szörnyen
okos nyuszi volt, fél fülét örökösen lekonyulva hordta, úgy figyelt minden neszre.
– Miért van tél? – kérdezte tőle sünpapa.
A nyúlnak még a másik füle is lekonyult, úgy elgondolkozott. Aztán azt mondta:
– Bizonyára a szél hozza, várjatok, megkérdezem a szelet. S mikor jött a szél, nekiiramodott, és futott, futott, s
versenyt futott vele. De bizony csak szomorúan tért vissza.
– Nem tudja a szél se, csak beszél tücsköt-bogarat, telebúgta a fülem. S rázogatta keservesen tapsi füleit. – Menjetek a
bagolyhoz, tán az éjszaka hozza a telet, ő beszélhet vele.
Óriás, odvas fa mélyén lakott a bagoly. Szegény sünpapa egész álló nap kiáltozott neki, míg végre alkonyattájban
meghallotta, s kijött az odújából.
– Várjatok, reggelre megmondom – dörmögte a bagoly, s elszállt az éjszakába. Odalent a fa aljában csak lesték, mikor tér
meg. De bizony a bagoly csak a hajnali derengésben tért haza. S akkor is nagy mérgesen rájuk kiáltott:
– Hordjátok el magatokat, alkonyattól faggatom az éjszakát, s nem válaszol, csak kápráztatja a szemem hideg
csillagfényével. Menjetek a vakondhoz, bizonyára a nyirkos, hideg föld rejtegeti a telet.
Mentek hát a vakondhoz. Meg is lelték hamarosan, éppen egy túrás tetején.
Kérdezd meg a földet – mondta neki sünpapa -, miért van tél. A vakond hunyorgott egynéhányat, s aztán eltűnt a föld alatt.
Nem is kellett rá valami sokat várakozni, jött vissza egykettőre.
– Süket a föld – mondta a vakond-, nem hallja, ha kérdezem. De ha jól meggondolom, hiába is kérdeznénk, hiszen nincs is
olyan hideg idelenn. Nem, ő nem hozhatja a telet. A tél, régóta tudom, felülről jön. Menjetek a sashoz, kérdezze meg a
naptól.
A sas fészke pereméről fél szemmel nézett le a nyüzsgő süncsaládra. Aztán meglebbentette szárnyát, s mint egy óriás
felhőárnyék, elszállt fölöttük. Szállt, szállt, magasabbra, egyre magasabbra, mindig szemközt a nappal, fel a felhők fölé.
S mikor már olyan magasan járt, hogy a ritka levegőben szinte dérharmatosan áradt ki csőrén a lehelet, belekiabálta a
tűző-forró napkorongba:
– Miért van tél?! De a vére úgy dobolt a dobhártyáján, hogy nem értette a feleletet.
Odalent ezalatt nagy hirtelen beállt a fagy. A süncsalád pedig beiszkolt a mogyoróbokor aljába, és beásta magát a puha
levelek alá. Álomra hajtotta fejét a sünmama és sünpapa, meg a hét testvér. Benedek még morgott ugyan egyet-kettőt magában,
hiszen azért volt csillagos; s aztán ő is elálmosodott és elaludt. És aludt, aludt, aludt, ki tudja, meddig aludt?
Arra ébredt, hogy meg-megpercen körülötte az avar. Fölemelte orrocskáját, és nyomban vidámító jó szagokat érzett, erjedő,
tavaszi szagokat. S ahogy figyelmesebben körülnézett, látta, hogy apró hóvirágocskák nyomkodják szét körülötte az avart,
onnan a percenések. Kidugta fejét a vackából, s akkor eszébe jutott, amivel elaludt: miért van tél?
Iramodott egyet, mert a lábacskái bizony meggémberedtek, s a mogyoró szélénél szembe találta magát egy kis hóvirággal, az
már ki is dugta az avar alól a fejecskéjét. Benedek megszagolgatta, s akkor azt dünnyögte magában: „Azért, hogy eljöhessen
a tavasz!”
– Hogyan? Mit is mondtam? – riadt fel egyszerre. – Hüm, még lehet, hogy igazam is van!
De szégyenkezve érezte, hogy ő már egy telet megért, komoly, felnőtt sün, és nem illik neki ilyen gyerekes dolgokkal
foglalkoznia. Hogy miért van tél? – nem is gondolt rá soha többé!

*

Magyar népmesék: A mezeinyúl és a sündisznó – YouTube

2012. okt. 1. – Feltöltötte: Kecskemetfilm Kids

Magyar népmesék 4. sorozat Rendezte: Horváth Mária, Gyapai Tamás Mesemondó: Szabó Gyula Zene: Kaláka …

A mezei nyúl és a sündisznó (népmese)

A mezei nyúl és a sündisznó (népmese)

Egyszer egy szép nyári napon künn a mezőn találkozott egy mezei nyúl egy sündisznóval. A mezei nyúl bosszantani kezdte a sündisznót. Azt mondja neki:

– Te sündisznó, ezekkel a horgas lábakkal hogy mersz te megindulni, hogy is tudsz te menni?

A sündisznó nem hagyta magát, visszavágott szóval:

– Én ezekkel a horgas lábaimmal jobban tudok futni, mint te azokkal az egyenesekkel!

Azt mondja a nyúl:

– Én azt nem hiszem.

– Na, ha nem hiszed, akkor fogadjuk le.

Hamar lefogadták. Csináltak egy nagy fogadást ketten. Mikor kész volt a fogadás, akkor azt kérdi a nyúl a sündisznótól:

– Na, mikor futunk?

Azt mondja a sündisznó:

– Holnap reggel, mikor a nyolcórás vonat megy.

Azt mondja a nyúl:

– Miért nem most?

– Azért, mert haza kell mennem, hogy egyek. Holnap reggel nyolc órakor ebbe a pontos helybe legyünk mind a ketten.

Na, a sündisznó hazament. Otthon a felesége várta az étellel. Miután megvacsoráztak, hát elmesélte a feleségének, ami történt:

-Ni te, én fogadtam a nyúllal, hogy én jobban tudok futni, mint ő.

Azt mondja a felesége neki:

– Ne szamárkodj, hát hogy tudnál te jobban futni, mint a nyúl?

– Hagyd csak el te, majd kiokoskodjuk!

Másnap reggel felkeltek, megreggeliztek, s kimentek a mezőre. De nem arra a föld végére mentek, ahol kellett, hogy találkozzanak a nyúllal, hanem a másik végére; ott a feleségét a sündisznó beállította az egyik barázdába. Azt mondta neki:

– Amikor a nyúl a másik barázdán ideér, akkor te jó előre kiálts: „Én már itt vagyok!”

Akkor a sündisznó elment a földnek a másik végére, a találkozott a nyúllal.

A mezei nyúl és a sündisznó (népmese)

– Szervusz, nyúl koma!

– Szervusz, sündisznó koma!

– Eljöttél?

– Eljöttem!

– Na, hát futunk?

– Futunk.

– Na de hogy futunk, hogy jobb legyen? – kérdezte a mezei nyúl.

Azt mondta a sündisznó:

– Én futok az egyik barázdában s te a másikban. hogy ne akadályozza egyik a másikat a futásban.

– Helyes, jól van.

A nyúl megállott az egyik barázdában, a sündisznó a másikban.

Akkor a sündisznó azt mondta a nyúlnak:

– Én számolok egy-kettő-hármat, s mikor a hármat mondom, elrugaszkodom.

S a sündisznó olvasott:

– Egy, kettő, három!

Akkor mind a ketten nekirugaszkodtak, de a sündisznó csak kettőt ugrott, s lebújt a barázdába. De a másik sündisznó ott volt a másik végében a földnek, s mikor a nyúl odaérkezett, akkor rákiáltott:

– Én már itt vagyok!

Akkor azt mondja a nyúl:

– Nem volt jó, még egyszer futunk!

Akkor visszafordultak, s kezdtek visszafelé futni, de az a sündisznó is csak kettőt ugrott, s lebújt. A nyúl tőle telhetőleg futott, úgy, hogy annál jobban még nem futott soha. Mikor a föld végéhez érkezett, a másik sündisznó azt kiáltja:

– Én már itt vagyok!

– Nincs jól, még egyszer futunk!

Visszafele is megfutamodtak. A sündisznó lebújt, a nyúl pedog futott tőle telhetőleg. Mikor érkezett a másik végére a földnek, a másik sündisznó szintén kiáltja:

– Én már itt vagyok!

– Nincs jól – mondja a nyúl -, még egyszer futunk, negyedszer.

Na de a nagy futásban megreszketősült a nyúl lába, és a föld közepénél elesett, nem bírt továbbmenni. A sündisznók peidg lekacagták a nyulat, övék volt a nyereség. Hazamentek nagy kacagva, s máig is élnek, ha meg nem haltak.

*

Három süni és a jó tündér


Három sündisznó megy az erdőben, de eltévednek. Nagyon fáznak, de szerencsére arra jár egy jó tündér és azt mondja:
– Teljesítem három kívánságotokat, mivel hárman vagytok, mindegyikőtöknek egyet.
Az első azt kéri a tündértől, hogy juttassa haza.
A második is azt kéri:
– Nagyon fázom, juttass haza.
A harmadik azt mondja:
– Nagyon fázom, ráadásul egyedül vagyok. Bárcsak itt lennének velem a testvéreim!
*
Képtalálat a következőre: „sün mesék”
Mese a sündisznóról
Egyszer volt, hol nem volt, kerek erdő közepén élt egyszer egy sündisznó. Nagyon mogorva sündisznó volt; legalábbis ezt
tartották róla. Mindenkivel csak morgott, mindennel elégedetlen volt, és még ha jó szándékkal közeledtek hozzá, akkor is
tüskés gombóccá gömbölyödött, csak úgy meredeztek kifelé a tüskéi. Nem is közeledett hát hozzá senki jó szándékkal
sündisznó-emlékezet óta.
Az erdő állatai már nem is tudták, honnan olyan biztosak benne, hogy a sündisznóhoz nem érdemes jó szándékkal közeledni.
Egyszerűen csak biztosak voltak benne. Egymás között csak morogtak rá, és ha néha mégis szóba elegyedtek vele, legfeljebb
csak az időjárásról folyt a kurta társalgás. Azt viszont soha senkinek nem jutott eszébe megkérdezni tőle: fáj-e a szíve.
Pedig bizony nagyon fájt a szíve. Világéletében arra vágyott, hogy megsimogassák. De a szúrós tüskéktől senki sem fért
hozzá. Valaha régen akadtak néhányan, akik megpróbálták, de ahogy tüskéivel megbökte őket, mind megharagudtak. Azóta senki
sem próbálkozott. Így éldegélt a sündisznó napról napra és évről évre, míg egyszer éppen az erdei ösvény egyik szélétől
igyekezett a másik felé, amikor vidáman
ugrándozó lépteket hallott: egy kislány közeledett, aki szinte repült lefelé
a lejtőn, s közben egy víg dalocskát énekelt.
Amint a sündisznó észrevette a kislányt, abban a szempillantásban összegömbölyödött, amint ez már szokása volt. A kislány
csak ekkor figyelt fel a tüskés gombócra.
– Süni! kiáltott fel nagy örömmel, és leguggolt a sündisznó mellé.
A sündisznó szerette volna szemügyre venni a kislányt, de az orrát sem merte kidugni.
– Kedves Süni, bújj elő a kedvemért kérlelte a kislány szeretnélek
megsimogatni!
A sündisznó szíve megdobbant a tüskék alatt. Ilyesmit már olyan régen
mondtak neki, hogy talán nem is mondtak sohasem. Már majdnem kidugta a fejét tüskés páncélja alól, de valami mégis
visszatartotta.
A kislány tovább kérlelte.
– Kedves Süni, kérlek Csak az orrocskádat hadd érintsem meg!
A süninek könny szökött a szemébe. Szerencsére nem láthatta senki
biztonságos rejtekében. Valami kedveset akart válaszolni a kislánynak, már a nyelvén is volt, aztán mégis más lett belőle.
– Hagyj békén. Engem nem lehet megsimogatni morogta, és abban a pillanatban meg is bánta, de nem volt ereje bocsánatot
kérni.
A kislány elszomorodott.
– Ne haragudj rám, én csak jót akartam!
– Persze, persze, hm; mormogta a sündisznó, mert nem tudta, mit is mondjon.
– Hát, akkor Isten veled, kedves Süni! Talán majd máskor!
És a kislány továbbindult, egy kicsit lassabban, mint ahogyan jött, de az
erdő szépsége hamarosan visszaszerezte jókedvét.
A sündisznó a távolból még hallotta dudorászását. Szeretett volna utána
kiáltani: Gyere visszaaa! De egy hang sem jött ki a torkán.
Teltek-múltak a napok, és mindegyre ez járt az eszébe:Talán majd máskor.
Magának sem merte bevallani, de a szíve mélyén egyre csak arra várt, hogy a kislány egyszer majd visszatér.
S a kislány hamarosan visszatért. Most már messziről észrevette a sünit.
Halkan és óvatosan közeledett, nehogy megijessze.
A süni is észrevette a kislányt. A biztonság kedvéért most is
összegömbölyödött, de előzőleg még titkon alaposan szemügyre vette a várva várt jövevényt.
Csak úgy vert a szíve a tüskerengeteg alatt.
A kislány halkan és finoman ereszkedett le mellé.
– Itt vagyok suttogta.
A süni borzasztóan izgult, hogy megint elrontja az egészet.
– Hát Isten hozott; mondta akadozva, és nagyon megkönnyebbült, hogy sikerült kimondania.
– Most megengeded, hogy megsimogassalak?
A sündisznó összeszedte minden bátorságát, és félénken kidugta az orrát.
A kislány feléje nyúlt, hogy megsimogassa, de amint a keze odaért volna, a sündisznó összerezzent, visszahúzta az orrát,
és meredező tüskéi a kislány ujjába szaladtak. Még a vér is kiserkent belőle. A kislány feljajdult, ujját a szájába kapta,
és sírva fakadt.
– Látod, mondtam én, előre megmondtam morgott a sün, jobb lett volna, ha sohase szólsz hozzám. Menj innét, hagyj magamra!
Hálátlan vagy és igazságtalan! És utálatos! sírt a kislány, és elrohant.
A sündisznó most már kétségbeesetten kiabált utána.
– Várj! Gyere vissza! Én nem akartam!! Nem így akartam Én világéletemben arra vágytam, hogy megsimogassanak! Soha senki
nem simogatott meg! Te voltál az egyetlen, aki. . . .
Már nem tudta folytatni. Hangja zokogásba fulladt. Csak úgy rázkódtak a
tüskéi.
A kislány még mindent hallott. Mégsem fordult vissza. Szaladt, csak szaladt, amíg egy patakhoz érkezett. Tovább már nem
bírta a
lába. Leült egy kőre a parton, és hatalmas könnycseppeket hullatott a patak vizébe.
A patak meg csak halkan locsogott, és magával vitte a könnycseppeket.
Így ült ott egy darabig. A patak olyan halkan locsogott, hogy egyszer csak a szívében is csend lett.
És akkor fülébe csengtek a sündisznó szavai, amelyeket már nem akart
meghallgatni.
„Soha senki nem simogatott meg!”
Milyen türelmetlen voltam, és milyen értetlen gondolta. Megbuktam szeretetből. És újra könnyek gördültek végig az arcán.
De ezek már nem a sértettség, hanem a megbánás tisztító könnyei voltak.
Te voltál az egyetlen, aki. . . .
Az egyetlen!!
Egy pillanatig még erőt gyűjtött, aztán letörölte könnyeit, és szaladt
árkon-bokron át, vissza a sündisznóhoz, s ahogy rátalált, nem törődve a
tüskékkel, úgy, amint volt, fölkapta és magához ölelte. A sün meglepetésében még összegömbölyödni is elfelejtett,
becsületből még kapálózott egy kicsit, és mondott valami olyasmit, hogy eressz el, vigyázz, meg foglak szúrni, de közben
boldogan simult a kislányhoz, még a szíve dobogását is érezte.
– Én így szeretlek téged, a tüskéiddel együtt! És a barátod akarok lenni mondta a kislány, az örömtől elcsukló hangon. És
csodák csodája: a tüskék nem szúrtak többé! Puhák és bársonyosak lettek, mint a selymes zöld pázsit.
– Mindnyájan félreismertünk mondta a kislány. Te kedves vagy és melegszívű, jó és szeretetreméltó. A sün nem is tudta,
hová legyen a boldogságtól. Világéletében arra vágyott, hogy megsimogassák, de azt legtitkosabb álmaiban sem merte remélni,
hogy egyszer lesz valaki, aki magához öleli. A sün és a kislány attól fogva barátok lettek. Az erdő állatai pedig mind
ámultak a sündisznó átváltozásán.
*

Beck Andrea: A bátor sün

2012. április 09.

Egy tavaszi reggelen verőfényes napsütésre ébredt Kerekerdő összes lakója. A fák telis-tele voltak rügyekkel, nyílni kezdtek a virágok, és vidám madárcsicsergés hallatszott mindenütt. Mindenki jókedvűen gondolt az előtte álló napra, sürögtek-forogtak az állatok kis házacskáikban: a felnőttek munkába indultak, a gyerekek pedig óvodába és iskolába készültek.

Az óvoda bejáratánál tárt karokkal és nagy mosollyal várta az érkezőket Mackó Anyó, az óvó néni. Beterelte őket a csoportjukba, és máris kezdődött a reggeli torna. Vidáman bukfencezett és ugrándozott a gyereksereg, csak Sün Sebők sóhajtozott titokban nagyokat, miközben erre gondolt:

– Biztos ma sem fognak játszani velem a többiek! Senki sem barátkozik velem, mert azt mondják, szúrós vagyok. Nagyon várom már, hogy jöjjön értem az Anyukám, és hazavigyen! Otthon mindnyájan egyformák vagyunk, és senki sem csúfolódik a tüskéinken. Jaj, de sokára lesz még délután!

Torna után reggeli, majd szabad játék következett az udvaron, és Sebőknek sajnos igaza lett. Pedig ő mindent megpróbált, ma is végigkérdezte az összes pajtását, vajon játszanának-e vele.

Először Nyuszi Gyuszihoz fordult, aki éppen ott állt mellette egy piros autóval a kezében:

– Kedves Gyuszi, van kedved velem játszani? Szívesen autóznék veled!

De Nyuszi Gyuszi elutasította:

– Nem, én nem játszom veled. Tüskéid vannak, félek, hogy megszúrsz játék közben. Inkább mással játszom, akinek ugyanolyan selymes bundája van, mint nekem!

Sün Sebők tovább ballagott. Most Mókus Marcival találkozott össze, hát őt is megkérdezte:

– Szervusz, Marci! Szívesen labdáznék veled, van hozzá kedved?

De Marci felháborodottan kiáltott fel:

– Még mit nem! Hiszen te tüskés vagy! Ha rád esik a labda, kipukkan!

Sün Sebők bánatosan ismét továbbállt. Szembejött vele Kacsa Kata, akivel már sokszor beszélgettek, így a süni arca végre felderült:

– Jaj, de jó! Itt van Kata, ő biztosan játszik majd velem!

De sajnos csalódnia kellett megint. Kacsa Kata épp Borz Bogival és Lepke Lilivel készült fogócskázni.

– Beállhatnék én is a játékba? – érdeklődött Sebők reménykedve.

– Nem, te nem jöhetsz! – felelték a lányok kórusban – Nagyon szúrósak a tüskéid, biztosan megszúrnád a kezünket, mikor elkapunk! – azzal hátat fordítottak és nevetve elszaladtak.

Sebők nagyon elszomorodott.

– Megint nem játszik velem senki! Csak tudnám, miért gondolják, hogy megszúrom őket a tüskéimmel? Hiszen még sosem szúrtam meg senkit! Ha kipróbálnák, rájönnének, hogy igazából nem is szúrok olyan nagyon, csak akkor, ha én is úgy akarom!

Egy darabig egy helyben topogott, nem tudta, mit csináljon, merre induljon játszótársak nélkül. Akármerre nézett, mindenütt vidám arcokat látott, ő azonban hiába állt ott köztük, egyedül érezte magát, és ettől nagyon szomorú volt.

– Legszívesebben hazamennék, nem jó nekem itt lenni! Messziről nézhetem, ahogy mások játszanak, de velem nem játszik senki sem! Pedig én is szeretnék olyan selymes bundát vagy tollakat, mint nekik van, de mit tegyek?! Süninek születtem, hát persze, hogy tüskéim vannak! – kesergett magában, közben pedig észrevette, hogy Mackó Anyó egy pillanatra beszaladt valamiért a házba.

– Még Mackó Anyó is itt hagyott! – sóhajtotta – Pedig ő mindig labdázik velem egy kicsit, ha épp ráér.

Aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve a kapu felé indult.

– Itt az alkalom, hogy hazamenjek, most nem veszi észre senki! – azzal vett egy nagy levegőt és nekiindult. Megállt még egy pillanatra és visszanézett – hiszen tudta, hogy rosszat csinál –, de a következő lépéssel már kint is volt a kerítésen kívül!

Búsan bandukolt hazafelé, mikor egyszer csak furcsa hangot hallott a háta mögül.

– Seííííéééé! – ennyi jutott el hozzá csupán, de nem értette, mi lehet ez.

– Mintha Kacsa Kata hangját hallottam volna – gondolta. Aztán, mivel újból csend lett, tovább mendegélt.

Megint hallott valamit, ezúttal azonban tisztán értette, hogy valaki segítségért kiált. Megállt, és figyelmesen fülelt.

– Ez egészen biztosan Kata volt! Segítség, ezt mondta, most már értem! Hűha, ez meg mintha Gyuszi lett volna! – ijedt meg Sebők. – Segítenem kell nekik, valami nagy bajba kerülhettek! – futott apró lábacskáival az óvoda irányába.

Mikor odaért, látta, hogy a gyerekek valóban nagy pácban vannak!

Míg Mackó Anyó odabent volt a házban, besomfordált a róka, és rázárta az ajtót, hogy ne tudjon kijönni! Most pedig a kicsik körül szaglászik, és azon morfondírozik, melyiküket tudná hamarabb elkapni. Az ijedt kis állatkák pedig egy kupacba verődve sírdogáltak, és Mackó Anyóért kiáltoztak, de ő most nem tudott a segítségükre sietni. Az ablakon keresztül kiabált ki nekik:

– Gyorsan, gyorsan! Szaladjatok be a sátor alá! Ott elbújhattok, míg valahogy kijutok innen! – sürgette a rémült kis csapatot. – Maradjatok szorosan együtt, és vigyázzatok egymásra!

Így is tettek, és összebújva sírdogáltak a sátor legtávolabbi zugában, miközben a róka egyre közelebb és közelebb jutott hozzájuk.

Már csak néhány lépés választotta el attól, hogy elérje őket, mikor Sün Sebők bátor tettre szánta el magát. Összegömbölyödött, kimeresztette a tüskéit, és mint egy labda, a róka elé gurult! A ravaszdi nagyon meglepődött, hogy került ez a szúrós kis jószág oda, és megpróbálta az orrával arrébb lökdösni.

De nem járt szerencsével, mert a süni tüskéi jól összeszurkálták a nóziját, egy-kettő még bele is ragadt! Másodszorra a tappancsával próbálta arrébb gurítani, de ekkor meg a talpába fúródtak bele a tüskék, és onnan álltak ki a kis hegyes darabok.

Most már nagyon fájt az orra is és a tappancsa is, ráadásul bárhogyan is próbálta kihúzni a tüskéket, sehogy sem járt sikerrel. Ha az orrához nyúlt, csak még jobban megszúrta a lábában lévő tüskékkel. Ha pedig az orrával akarta kipiszkálni a mellső lábaiból a tüskéket, ugyanígy járt!

Végül belátta, jobb, ha gyorsan továbbáll, mert így bizony sosem érheti el a sátorba menekült állatkákat. Nyüszítve sántikált el, amilyen gyorsan a sérült lábaival csak tudott!

Mikor a róka messze járt már, Sebők a talpára állt és kiengedte Mackó Anyót a házból, majd mindketten a többiekhez siettek.

– Nem kell félni, már előbújhattok – szólt nekik szelíden az óvó néni. – Sebők elkergette a gonosz rókát! Egyhamar biztosan nem mer még a közelünkbe se jönni!

A kis állatok nagyon boldogok voltak, hogy megmenekültek, sorra köszönték meg a süninek hősies tettét. Mindenki adott neki egy nagy puszit, Mókus Marci még át is ölelte, mert már egyáltalán nem érdekelte őt, hogy megszúrja-e, vagy sem.

– Látjátok, gyerekek – szólalt meg végül Mackó Anyó –, éppen azok a tüskék mentettek meg titeket, amelyek miatt kiközösítettétek Sebőköt! Nem játszottatok vele, mert nincs bundája vagy tolla, mint nektek. Most pedig pont annak köszönhetjük, hogy nem lett nagyobb baj, hogy Sebők egy kicsit más, mint mi.

Az óvodások elszégyellték magukat. Senki sem mert megszólalni, vagy Sebőkre nézni. Már nagyon bánták, hogy olyan undokok voltak és nem játszottak vele.

– No, elég a szomorkodásból – törte meg a csendet végül Mackó Anyó –, inkább süssünk egy finom tortát, amivel megünnepelhetjük a mi kis hősünket! Gyertek ti is segíteni, különben nem készülök el vele!

Azzal az egész csoport bevonult együtt a konyhába tojást törni, lisztet szitálni, krémet keverni. Pörögtek a habverők, suhogtak a fakanalak, mindenki egyformán kivette részét a munkából. Uzsonnára együtt megették a finom süteményt, Sün Sebők pedig nagyon boldog volt, hiszen reggel még álmodni sem mert volna róla, hogy ilyen szép véget ér majd ez a nap!

Attól a naptól kezdve mindenki szívesen játszott Sün Sebőkkel, és idővel azt is megszokták, hogy a tüskék néha bizony szúrnak, de ha elfogadjuk őket, és megtanulunk velük óvatosan együtt élni, akkor egyáltalán nem okoznak fájdalmat.

A mese megjelent a Mesélj minden nap! c. kötetben (Petőfi Irodalmi Múzeum, 2012), a Médiaunió Alapítvány 2011-es társadalmi célú kampányának nagy mesekönyvében.

*
2017. márc. 29. – Feltöltötte: Kecskemetfilm Kids

Rendezte: Richly Zsolt A sündisznó elindul világot látni. Maga-magát … MESE TV – dalok, mesék …

*

Mesék a süniről

Mesék a süniről

Köszönjük a sok-sok mesecímet, amit a felhívásunkra küldtetek! Ezekre a mesékre gondoltatok, jó hosszú lista lett. Köszönjük!
Ajándékunkat, a virágos vászontáskát Boros Panna nyerte! Gratulálunk!

Sünis mesék

Csukás István: Sün Balázs
Csukás István: Sünmese
Csukás István: A legkisebb ugrifüles
Lengyel Balázs: Mese a fehércsillagos sündisznóról
Halász Judit: Sündisznó
Fésűs Éva: A sündisznócska
Móra Ferenc: Sündisznócska lovagol
Móra Ferenc: A nagyhatalmú sündisznócska
Muskát Zsuzsa: A sün
Cser Kovács Gábor: Süni bolyongása
K. László Szilvia: Süni Sára
Krúdy Gyula: A sündisznó
Müller Péter: Süni csoport
Gryllus Vilmos: Süni induló
Varga Katalin: Téli mese
Bálint Ágnes: Mi újság a Futrinka utcában?
Berg Judit: Tündérváros – Orvos
Erwin Moser: Világjáró jóéjtmesék
Marék Veronika: Boribon autózik
Marék Veronika: A csúnya kislány
Marék Veronika: Kippkopp és Tipptopp – Októberi szüretelős mese
Bartos Erika: Bogyó és Babóca – Sün Soma születésnapja
Mészöly Ágnes: Sünimanó
Kepes Ágnes: Sün Peti és barátai
Kocsis Virág: Az eltévedt süni
Fekete István: Vuk
Lev Tolsztoj: A sündisznó és a nyúl
Pljackovszkj: A sün, akit meglehetett simogatni
Szutyejev: Az okoska botocska
Grimm testvérek: A nyúl meg a sün
Zdenek Miller: A kisvakond
Zdenek Miler: Vakond a városban
Annie M.G.Schmidt: Manci és a sünik
Isolde Stark: Mese a sünről, aki nem akart már sün lenni
A mezei nyúl és a sündisznó, népmese
Mese a sündisznóról, aki arra vágyott, hogy megsimogassák, orosz népmese
A süni és a pillangó
Mese a sündisznóról, tanmese
A sakál meg a sün (afrikai népmese)
A süni és a tündér
Sün Samu kalandjai a sötétben
Izgalmas tavaszi ébredés
A sündisznó, magyar népmese
Süni Dini barátot keres
Sünöcske sétál (régi, kemény lapos mesekönyv a saját gyerekkorunkból, de ma is nagyon szeretik a gyerekeink ????

A Titokzatos sün-történetek című kötetből, amelyben 6-11 éves gyerkőcök meséi vannak:
Virág csoport, Mezőkeresztes: Izgalmas tavaszi ébredés
Kulcsár Debóra: Sün Samu kalandjai a sötétben
Kiss Dorottya Sára: Süni mese
Jakab Boglárka: Síró kövem, és a Titokzatos Sün
Kovács Bálint: Sün Balázs kalandja
Émiás Fanni: Süntesók
Doszpoth Piroska: Tiltott szünidő
Molnár István: Keleti Sün Pál

Képtalálat a következőre: „sün mesék”

Czingula Anna: A süni vadalmakalandja

Nuszpl Sára: Határtalan barátság
Nemes Tekla: Az öreg fügefa titka
Tóth Julietta: Barátom, Tüskés
Zakinszky Regina: Őszi sünmalac
Várady Lilla: Kerítés és a kukacok
Pintér Lili: A kicsi süni és a kincs
Juhász Krisztina: Süni segít
Tüskeböki és barátai (német rajzfilm)
Süni és barátai, bábfilmsorozat

Néhány angol nyelvű:
Beatrix Potter: The Tale of Mrs. Tiggy-Winkle
Amy Sparkles: Hodge the Hedgehog
Lucy Tapper and Steve Wilson: Hedgehugs
Molly Brett: The untidy little hedgehog
Jennie Poh: Herbie’s big adventure
M. Christina Butler: One Snowy Night, One Winter’s Day, One Christmas Night
Jan Brett: Hedgie’s Surprise
Rosie Wellesley: The Very Helpful Hedgehog
Marcus Pfister: The Happy Hedgehog

Képtalálat a következőre: „sün mesék”