Strófák a járványról

Írta: Nagy Jenő · 2019. június 5.

kb. 3 perc olvasás

A fekete himlő története | Sulinet Hírmagazin

K.D.

STRÓFÁK A JÁRVÁNYRÓL

Izgatott lelki feszültség pillanataiban gyönyörködve nézem a tömeg kedélyhullámzását. Mert nem kell Wundtnak lenni, hogy konstatáljuk, ma mindnyájan meg vagyunk fertőzve egy apró újsághírecske toxinjától, s betegek vagyunk, mielőtt betegek lettünk volna, és félünk, hogy majd a jövőben ne kelljen félnünk. A tömegpszichológiával csínján hozzáférkőzöm a nép pszichéjéhez, és magamon, másokon könnyűszerrel megállapítom, hogy ez a sok ember, annyi különböző érdek és vágy hajszolt rabja, egyszerre összeforr és megmozdul, nyugtalanul hánykolódva, mint egy beteg test, mely védekezve a takarót magára vonja. Hiába tiltakozunk, idegeink ma izgékonyabbak, a fantáziánkat a félelem magasra transzformálta, s a nyílt utcákon, napfényben, utcazajban sötéten lógó fejjel jár mögöttünk a Gond.

Nem váratlanul jött… Ezer és ezer apróság puhította számára a lelkünk talaját, sok jelentéktelen semmiség, ami annak idején mindnyájunkra egyformán hatott, s egy porszemnyi gyanúban ott is hagyta a nyomát. Most e fekete évek sejtelmességével hűvösödött reánk az ősz. A hideg, természetellenes nyáron vasúti katasztrófák, szokatlan véres gyilkosságok s egy beköszöntő nyomorúságos tél borzalmai idegesítettek mindnyájunkat. Azután a távíró tífuszjárványt kopogott a legegészségesebb magyar vidékekről s egy vakhírt a kolerajárványról. A vállunkat vontuk, nevettünk rajta, de az izgalom, mint valami láthatatlan fluidum, átszivárgott a vérünkbe és megmérgezte a nyugalmunkat.

Lassan-lassan mindnyájan hipochonderekké lettünk.

A bécsi himlőjárvány valóságos bombaként pattant ebbe a száraz, tűzéhes gyúlóanyagba. Tejvérű, piros arcú emberek, akik azelőtt tíz órát aludtak naponta, és a legkifogástalanabbul emésztettek, egyszerre himlő-smokkokká lettek, s arról beszéltek: a járványt titkolják. A kórházakból aztán kiszivárgott, hogy titkos rendeletet kaptak az eljövendő nagy kolerajárvány eshetőségére. Most már mind egymást tesszük idegessé. Látjuk a himlőoltásról szóló plakátokat, mindig több és több ismerősünkkel találkozunk, aki már beoltatta magát, olvassuk az orvosok hirdetéseit, s egyszerre azon vesszük észre magunkat, hogy elvesztettük a fejünket. Éjjel felkelünk az ágyunkból, ijedten tapogatjuk meg a karunkat – nem vagyunk beoltva -, félünk a kolerától, reggel tehát beoltatjuk magunkat a himlő ellen. Az orvosok várószobája telve van. A sok ember azonban idegessé lesz, nincs türelmük várakozni, hazarohanunk, és gyorsan elolvassuk a lexikon himlőcikkét. Elmúlik két-három nap, és még mindig nem vagyunk beoltva. Egy reggel megint felmegyünk az orvoshoz, és azután újból kezdődik a játék.

Ebben a groteszk, komikus zavarban azonban néha a szívünkhöz férkőzik valami komolyan fenséges érzés. Ilyenkor valami remeg a várakozásteljes levegőben. Az emberi szolidaritás érzése ébred fel, és amire a bölcsek, a könyvek, hosszú évek tapasztalatai nem tudtak megtanítani, megtanít egy pillanat, mely egyszerre közel hoz a többiekhez, és megérteti velünk, nincs az a katonai bürokrácia, az a zsarnoki hatalom, amelyik oly pompásan tudná szervezni az ellenállás komoly védekező munkáját, mint az öntudatra jutott ember. Millió és millió koponyában, költők és utcaseprők fejében egyformán, egy pompás, világot átölelő gondolat lüktet át, az emberi egységnek, az érdekek közösségének fönséges, mindent eltörpítő gondolata, mely a magát-féltés önző félelmén keresztül jut el a legtisztább önzetlenség eszméjéhez. Ezek nagy pillanatok. Az emberiség, ez a lomhán emésztő, tunya, ragadozó húskolosszus egy pillanatra megmozdul, idegcsövein a nagy érzések villamos borzongása cikázik át, és homlokára a halál nagyszerű gondolata ül ki. Mi pedig, ennek a nagy szervnek apró atomjai ellágyulva, remegve szélesülni érezzük nyűgös határainkat, és egy örökkévaló percben szeretnők magunkhoz ölelni a nagy összességet, hogy vigasztaljuk és megcsókoljuk, mint egy félő gyermeket.

Budapesti Napló, 1907. szeptember 17.

ANTSZ - A védőoltások története 1. - Himlő (fekete himlő), a ...