kb. 18 perc olvasás
SZEMELVÉNYEK SENECA LEVELEIBŐL.
1.
Életünk nagy része rosszul cselekvéssel, legnagyobb része semmit cselekvéssel, egésze nem a kellő cselekvéssel mulik el.
2.
A mi az életből hátunk mögött van, az már a halálé.
3.
Az élet míg halogatjuk, elfut.
4.
Nem tartom szegénynek azt, kinek elég, a mi kevéssel bír.
5.
Sok író és mindenféle könyv olvasása bizonyos terjengéssel és állhatatlansággal jár. A ki életét vándorlással tölti, azzal az történik, hogy sok szállást talál, de semmi (állandó) barátságot. Bizonyos szellemeknél késlekedned és magadat bele élned szükséges, ha valamit nyerni akarsz tőlök, a mi lelkedben híven megmaradjon. Sehol sincs az, a ki mindenütt van.
6.
Nem heged be az a seb, melyet gyógyszerekkel gyakran háborgatnak. Nem erősödik meg az a növény, melyet gyakran áthelyeznek.
7.
Nem az a szegény, a ki kevéssel bír, hanem az, a ki többet kiván.
8.
Ha olyat vélsz barátodnak, a kinek nem hiszesz annyit, mint önmagadnak: igen csalódol s nem ismered jól az igaz barátság erejét.
9.
Sokan a halál félelme és az élet gyötrelmei között nyomorultan hányódnak; se élni nem akarnak, se halni nem tudnak.
10.
Megszünsz félni, ha remélni megszüntél.
11.
Bennünket mind a jövő, mind a mult gyötör. Csupán a jelen miatt senki sem boldogtalan.
12.
Ha a bölcseséget oly kikötéssel adnák, hogy magamba rejtve tartogassam s ne nyilvánítsam: visszautasítnám. Társ nélkül semmi jónak birása nem kedves.
13.
Az ember többet hisz szemének, mint fülének. Tanítás által hosszú az út, példák által rövid és hathatós.
14.
Ha természet szerint élsz, soha sem lehetsz szegény, – ha vélemény szerint, soha sem gazdag. A természet keveset kiván, a vélemény mérhetlent.
15.
Gazdagság szerzése sokaknál a nyomornak nem vége, hanem csak változtatása volt. Nem csodálom. Mert a hiba nem a dolgokban, hanem magában a lélekben van. Az, a mi a szegénységet súlyossá tette, a gazdagságot is súlyossá teszi. Nincs abban különbség, vajon a beteg lélek gazdagságban sinlődik-e, vagy szegénységben: kiséri azt a maga baja.
16.
Derék dolog meg nem romlani a gazdagság élvezete által. Nagy ember az, a ki a gazdagságban szegény: de biztosabb, a ki gazdagság nélkül van.
17.
Arra kell törekednünk, hogy éljünk. Némelyek akkor kezdenek élni, midőn meg kell szünniök. Némelyek előbb szüntek meg élni, mint élni kezdtek.
18.
Rút dolog mást beszélni, mást érezni: mennyivel rútabb mást írni, mint beszélni?
19.
Naponként meghalunk, mert naponként elvész életünk bizonyos része s még akkor is, midőn növekszünk, fogy az élet. Magát azt a napot is, melyet töltünk, a halállal osztjuk meg.
20.
Az erős és bölcs ember, nem kiszökni, hanem kimenni tartozik az életből.
21.
Sokan vannak, kik az életet nem keservesnek, hanem fölöslegesnek itélik.
22.
A halál megvetését tárgyalván, Cato példájára hivatkozik Seneca: Hogyne beszélnék Catoról, a ki amaz utolsó éjtszakán Plato könyvét olvasta, feje mellé helyezvén kardját? Két eszközről gondoskodott végszükségében: egyikről, hogy halni akarjon; másikról, hogy halni lehessen. Rendbe hozván tehát dolgait, a mint azok végökre jutva s romba dőlve, rendbehozhatók valának, azt vélte eszközlendőnek, hogy senkinek ne legyen módjában Catót megölni, vagy megtartani, – s kivonva kardját, melyet ama napig minden vértől tisztán megőrzött, így szóla: «Mitsem nyertél azzal, oh szerencse! hogy minden törekvésemnek utjába álltál. Nemcsak a magam, hanem hazám szabadságaért harczoltam s nem azért küzdöttem oly kitartással, hogy szabadon, hanem hogy szabadok közt éljek. Most, mivel az emberiség ügye gyászra fordult, hadd vonuljon Cato biztos helyre!» Aztán testén halálos sebet ütött, melyet midőn az orvosok bekötöztek, mivel vérét s erejét veszíté, ő most már nemcsak Cæsar, hanem önmaga ellen is haragra gerjedve, saját kezét meríté sebébe s minden zsarnokságot megvető nemes lelkét nem kibocsátotta, hanem kidobta magából.
23.
Számláld meg éveidet: s szégyenleni fogod azokat akarni, melyeket mint gyermek akartál.
24.
Csak az erény nyujt tartós és biztos örömet: ha valami akadály fordul is elő, az csak felhőként jő közbe, mely a nappalt soha le nem győzi.
25.
Soha sem akartam a népnek tetszeni; mert a miket én tudok, azokat nem helyesli a nép; a miket a nép helyesel, azokat én nem tudom. – Mert vajon ki tetszhetnék a népnek, a kinek az erény tetszik? A nép-kegy gonosz utakon szereztetik.
26.
Az aljasak szeretetét csak aljas módon nyerhetni meg.
27.
Ha mindeneket meg akarsz hódítni magadnak, hódolj meg a józan észnek. Sokakon fogsz uralkodni, ha feletted a józan ész uralkodik.
28.
Rút dolog, nem menni, hanem vitetni és hirtelen, a körülmények örvényének közepén elámulva kérdeni: hogyan jutottam én ide?
29.
A szükséget ki nem kerülheted: de legyőzheted. Megvan az útja: ezt az utat meg fogja adni a philosophia: ehhez folyamodjál, ha sértetlen, ha biztos, ha boldog – s végre – a mi a legfőbb, ha szabad akarsz lenni.
30.
Nem szükség kezünket ég felé emelni, sem az egyházfinak esdekelnünk, hogy bennünket, mintegy könnyebb meghallgatás végett, közelebb bocsásson az isten-kép füléhez: közel van hozzád az isten, veled van, benned van. Azt mondom, hogy bensőnkben lakik a szentlélek, jó és rossz dolgaink figyelője és őre: ez, a mint mi ő vele bánunk, úgy bánik velünk. Egy jó ember sincs isten nélkül. Avvagy emelkedhetnék-e valaki a szerencse fölé, hanemha az ő segélyével? Ő ad nagyszerű és fenséges tanácsokat…
31.
Nem létezhet oly nagy dolog (a lélek csodás működése és ereje) az istenség gyámolítása nélkül. Ennélfogva saját nagyobb részével ott van az, honnan alászállott. Valamint a nap sugarai érintik ugyan a földet, de ott vannak, a honnan lebocsáttatnak: így az a szent és nagy lélek is, mely ide alá küldetett, hogy az isteni dolgokat közelebbről ismerjük, velünk társalog ugyan, de azért saját eredetéhez van tapadva. Onnan függ, oda néz és oda törekszik; bennünk mint egy jobb rész tartózkodik.
32.
Mondok valamit, a miből megitélheted erkölcseinket: alig fogsz találni valakit, a ki nyilt ajtó mellett élhetne. Ajtónállókat lelkiismeretünk s nem kevélységünk állitott. Ugy élünk, hogy a hirtelen meglátás egy a rajta kapással. Mert mi lehet az, a mi elrejtőzik s az emberek szemét és fülét kerüli? A jó lelkiismeret a tömeget előhivja, a rossz pedig még a magányban is aggódó és nyugtalan. Ha tisztességes az, a mit cselekszel, hadd tudja mindenki: ha gyalázatos, mit használ, hogy senki sem tudja, midőn magad tudod?… Oh! te szerencsétlen! ha ezt a tanút megveted!
33.
Ki hát a nemes? Az a ki természettől erényre termett. Ezt az egyet kell tekintetbe venni. Hiszen, ha a régiségre hivatkozol, mindenki onnan származik, a hol a semmi végződik. Nem tesz nemessé a füstös képekkel megtelt csarnok. Senki sem élt a mi dicsőségünk számára: s a mi előttünk volt, nem a mienk. A lélek tesz nemessé, melynek minden sorsból lehet a szerencsén felül emelkednie.
34.
Vén korom előtt arra igyekeztem, hogy jól éljek: vén koromban, hogy jól haljak. Jól halni azonban annyi, mint örömest halni.
35.
Úgy szedjük össze lelkünket, hogy azt akarjuk, mit a körülmény követel, s főleg végünkre szomorúság nélkül gondoljunk, előbb kell elkészülnünk a halálra, mint az életre.
36.
Hogy eleget éltünk legyen, azt sem évek, sem napok nem teszik. Éltem, kedves Luciliusom! a mennyi elég volt: a halált elégülten várom.
37.
Valaki mindent megvethet: de mindent senki sem bírhat. A gazdagsághoz legrövidebb út a gazdagság megvetése.
38.
Kedves és nyájas én előttem az elhunyt barátokra gondolás. Birtam őket hogy mintegy elveszítsem: elveszítettem, hogy mintegy birjam.
39.
Úgy látszik nekem, Claranus[50] élőpéldában adta tudtunkra, hogy a test éktelensége nem rútítja a lelket; de a lélek szépsége megékesíti a testet.
40.
Szoktasd magadat, hogy a halált mind elfogadd, mind – ha a körülmény úgy javasolja – előhivjad. Nincs abban különbség: ő jön-e hozzánk, vagy mi ő hozzá.
41.
Seneca azt bizonyítgatja egyik (70. sz.) levelében, hogy az ember szabadon rendelkezhetik életével, azt, a mikor neki tetszik, szabadon el is veheti, sőt elvenni olykor hasznos, czélszerű, tisztességes, dicsőséges, sőt kötelesség is.
Mert – úgy mond – nem az élésben van a jó, hanem a jól élésben. Annál fogva a bölcs ember annyit él, a mennyit kell, nem a mennyit lehet. Megfontolandja, hol fog élni, – kikkel, mi módon, mit fog cselekedni? Mindig arra gondol, hogy milyen az élet, nem arra, hogy mennyi. Ha sok alkalmatlan s nyugalmat zavaró körülmény fordul elő: elbocsátja azt magától, s ezt nemcsak végszükségben cselekszi, hanem mihelyt gyanússá kezd lenni sorsa, – szorgosan körül tekint, vajon ne szünjék-e meg azon a napon.
Előbb vagy később halni meg: nem tartozik a dologra. Jól, vagy rosszúl halni: ez tartozik. Jól halni, annyi mint kikerülni a rosszúl élés veszélyét.
Bolondság, a halál félelme miatt meghalni.
Aztán azt mondja Seneca, vannak bölcselkedők, kik azt állítják, hogy az öngyilkosság nem szabad; el kell várni, míg a természet elhozza a véget. «A ki ezt mondja, nem látja, hogy a szabadság útját zárta el maga előtt. Az örök végzet semmit sem tett jobban, mint hogy egyetlen belépést engedett nekünk az életbe, de kilépést sokat. Hát elvárjam-e akár a betegség, akár az ember kegyetlenkedését, midőn kiléphetek a gyötrelmek közül és legyőzhetem a szerencsétlenséget? Ez az egy az, a miért nem panaszkodhatunk az élet ellen: senkit sem kötelez. Tetszik? Élj. Nem teszik? Szabad visszatérned oda, a honnan jöttél. Hogy főfájásodon könnyíts, gyakran vért bocsátottál magadból: a test gyöngítésére eret vágnak; nem szükség roppant sebet ütni a belrészeken. Tollkéssel nyitható az út ama nagy szabadságra, egy szúrástól beáll a bizton-lét. A meghaláshoz semmi egyéb nem kell, csak akarat.»
A legocsmányabb halál is előbb való, a legtisztább szolgaságnál.
Az a nagy ember, a ki a halált nemcsak hatalmába ejtette, de föl is találta.
A józan ész arra int, hogy ha módodban van, fájdalom nélkül halj meg: ha pedig nem lehet, tedd, a mit lehet, s bármi mód kinálkozik, hogy erőszakot tégy magadon, ragadd meg azt. Dísztelen dolog erőszakosan élni: ellenben igen szép dolog erőszakosan halni.
42.
Nem látszik-e előtted mindenek közt a legoktalanabbnak az az ember, a ki azért sír, hogy miért nem élt ezer évvel ezelőtt? Ép ily oktalan az, a ki azért sír, hogy nem fog élni ezer évvel ez után. Egészen egyértelmű ez: nem leszesz, nem voltál. Mind a két idő idegen rád nézve… A végzet el van határozva és meg van állapítva, s nagy és örök szükségesség vezérli. Oda mégysz, a hova mindenek mennek. Mi van új előtted? Erre a sorsra születtél; ez történt atyáddal, ez anyáddal, ez őseiddel, ez minden előtted voltakkal, ez minden utánad jövendőkkel.
43.
Midőn a Latina vián áthaladó Cæsartól halált kért az őrök egyike, kinek agg szakála melléig ért: «hát most, – ugy mond – élsz?» Ezt kell felelni azoknak, a kikre nézve szabadító a halál: halni félsz; hát most élsz-e?
44.
Betegségemben a legvégsőig lesoványodva, gyakran rohamot kaptam végit szakítani életemnek: szerető atyám vénsége visszatarta. Mert elgondoltam, nem azt, hogy mily szivesen halhatnék én meg, hanem hogy mily szivesen nem kivánhatná ő ezt. Azért eltökéltem, hogy élni fogok. Mert néha élni is annyi, mint hősileg cselekedni.
45.
A bölcseségről bölcselkedvén, azt mondja Seneca, hogy körülte levő barátai voltak legnagyobb vigasztalására. «Ugy véltem, nem halok meg, midőn ők életben maradnak utánam.» Azt hivém, élni fogok, nem velök, hanem általok. Ugy látszott előttem, hogy lelkemet nem kilehellem, hanem átadom. Nemcsak a betegség, hanem az egész élet gyógyszere ez: vesd meg a halált. Semmi nem szomorít, ha ennek félelmét elkerülhetjük.
46.
A dicsőség az erény árnyéka: azt is kiséri, a ki nem akarná. De mint az árnyék néha elől, néha utól jár: úgy a dicsőség is néha előttünk van s láttatja magát; néha mögöttünk van s annál nagyobb, minél későbben szünik meg az irigység.
47.
A nyugalom, tanulás nélkül, halál, s az élő ember temetője. Bölcsességgel kell körülvenni azt a megvíhatlan kőfalat, melyet a szerencse minden fegyverével sértetlenül hagy. Felülmulhatlan helyen áll a lélek, mely a küldolgokat elhagyta és saját erősségébe vonult: minden nyil alatta hull le.
48.
A bölcseség az emberi élet tökéletes java: a bölcsészet a bölcseség szeretete és kivánása. Ez mutatja meg, hová ér el amaz. A bölcseség és a bölcsészet között nyilván különbség van. Mert nem lehet, hogy egy és ugyanaz legyen az, a mi kiván és a mi kivántatik. Valamint nagy különbség van a fösvénység és a pénz között, mert amaz kiván, emez kivántatik; ép úgy van a bölcsészet és bölcseség között. Emez ugyanis amannak eredménye és jutalma: amaz jön, emehez mennek.
49.
Mire való a sok hálóterem? Hiszen egyben fekszetek. Nem a tiétek az, a hol nem vagytok. Boldogtalanok vagytok már azért is, mert nem értitek, hogy nagyobb az éhségetek, mint a hasatok. Ezeket úgy mondd másoknak, hogy midőn mondod, magad is meghalljad. – Ugy irj, hogy midőn irsz, olvasd is, mindent az erkölcsökre és az indulatok csillapítására viszonyítván.
50.
Számos embert találtam az emberek iránt igazságosnak: az istenek iránt senkit. Naponként kárhoztatjuk a végzetet: miért ragadta el ezt pályája közepén? miért nem ragadta el amazt? miért terjesztette ki a mind magunkra, mind másokra nézve terhelő vénséget? Ugyan, kérlek, mit gondolsz igazságosabbnak: vajon te engedj-e a természetnek, vagy a természet neked? Nem arra kell törekednünk, hogy sokáig éljünk, hanem hogy eleget. Mert hogy sokáig élj, ahhoz végzet kell; hogy eleget, ahhoz ész.
51.
Oda törekedjünk, hogy valamint az ékszer, úgy az élet is, ne sokra terjedjen, hanem sokat nyomjon. Tettekkel mérjük, ne az idővel.
52.
Valamint kisebb termettel is lehet az ember tökéletes: úgy kisebb idő alatt is lehet tökéletes az élet. Az életkor a külsőségek közé tartozik.
53.
Legyen a törvény rövid, hogy a tudatlanok minél könnyebben megtartsák. Mint egy kibocsátott isteni szózat legyen. Parancsoljon, ne vitatkozzék. Nincs előttem hidegebb, nincs alkalmatlanabb, mint az előbeszédes törvény. Ints, mondd, mit akarsz, hogy tegyek: nem tanulok, hanem engedelmeskedem.
54.
Ép oly kénytelenség elveszni, mint elveszíteni. Ha megértettük, már maga vigasztalás, nyugodt lélekkel veszíteni, a mi veszendő. Minő vigaszt találunk tehát e veszteségek ellen? Azt, hogy tartsuk emlékünkben az elvesztett dolgokat, s ne türjük, hogy velök együtt muljék el a gyönyör, melyet belőlök merítettünk. A mit birunk: elraboltatik tőlünk; a mit birtunk: soha. Fölötte hálátlan az, ki midőn veszített, az elvettért mivel sem tartozik.
55.
Legnagyobb veszteség levén az, ha barátodat elveszíted, törekedned kell inkább azon örülni, hogy bírtad, mint azon keseregni, hogy elveszítetted. A fájdalomnak, egyebek közt az a rossz oldala is megvan, hogy nemcsak hiába való, de hálátlan is.
56.
Hidd meg nekem, legnagyobb része azoknak, a kiket szerettünk, bár a sors elrabolta tőlünk, velünk marad. Miénk az az idő, mely elmult; semmi sincs biztosabb helyen, mint a mi volt. Először is hiába való dolog keseregni, ha a kesergéssel semmit sem használsz. Aztán méltatlan dolog panaszkodni a miatt, a mi egygyel megtörtént és mindenkinek hátra van. A ki valakin azért kesereg, mert meghalt, azt kesergi, hogy ember volt. Mindenkit ugyanazon feltétel kötelez: a ki egyszer születik, hátra van hogy meghaljon. Az a mi az első és utolsó nap közt van, változó és bizonytalan. Ha kellemetlenségeit nézed, a gyermeknek is hosszú; ha gyorsaságát, az öregnek is rövid.
57.
Könnyebben nő a méltóság, mint kezdődik. A pénz is legtovább késik a szegénység körül, míg tőle kiröppen.
58.
Elsorolván az élet különböző gyötrelmeit, így folytatja Seneca: tagadd most, hogy nagy jótéteménye a természetnek, hogy meg kell halnunk. Föl kell hagyni az élet kivánásával s meg kell tanulni, hogy nem fontos az, mikor tűröd azt, mit valamikor csakugyan tűrnöd kell; az a fontos, hogy jól élj, nem az, hogy meddig; mert gyakran abban van a jó, hogy ne sokáig.
59.
Az a nap, melytől mint utolsótól rettegsz, örök születés napja. Rakd le a terhet… Sirsz, nyögdécselsz: maga ez a sirás is születés jele.
60.
Ezután már valami magasabb és felségesebb dologról elmélkedjél. Majd megnyilatkoznak előtted a titkok, eloszlik a homály s minden felől tiszta fény lövel. Képzeld el magadnak, mily nagy lesz a tündöklés a sok egymással egyesült csillagok közt. Árnyék nem fogja zavarni a derült eget. Az ég minden része egyformán fog ragyogni. A nappal és éj az égbolt határai. Azt fogod mondani, hogy sötétségben éltél, midőn egészen és teljesen látandod a fényt, melyet most a legszűkebb láthatáron keresztül, homályosan szemlélsz s mindazáltal oly messziről is bámulsz… Ennek meggondolása semmi aljast, semmi alacsonyt, semmi kegyetlent nem enged megszállani lelkedben.
61.
Jónak véled a gazdagságot? Kínzani fog a szegénység, és – a mi legnyomorultabb dolog – a hamis szegénység. Mert bár sokkal bírj, mindazáltal mivel más még többel bír, te annyival szükölködőbbnek fogod magadat látni. A legnagyobb rossznak fogod tartani a halált, holott abban semmi rossz nincs, hanem ha az, a mi előtte van: a félelem.
62.
Magad szerzed aggodalmaid okát, itt a reménynyel, amott a kétséggel. Ha jól gondolkozol, vegyítsd egyiket a másikkal: ne remélj kétség nélkül s ne légy kétségbeesett remény nélkül.
63.
Meg kell vetni a gazdagságot: az a szolgaság díja. El kell hagyni aranyat, ezüstöt s minden mást, a mi a boldog hajlékokra nehezül. A szabadság nem állhat fenn ingyen. Ha ezt nagyra becsülöd, minden egyebet kevésre becsűlj.
64.
Az ember arra született, hogy az életet bevégezze s hogy ez a test nem hajlék, csak szállás, melyet el kell hagynod, mihelyt látod, hogy a gazdának terhére vagy.
65.
Akkor tartsd magadat boldognak, ha örömet önmagadból merítesz; midőn mind abban, a mit az emberek kapkodnak, kivánnak, őrzenek, semmit sem találsz, a mit nem mondom, hogy ohajtanál, de akarnál… Akkor birod a valódi jót, midőn belátandod, hogy: legboldogtalanabbak a boldogok.
OLCSÓ KÖNYVTÁR
VIGASZTALÁSOK
IRTA
LUCIUS ANNAEUS SENECA
LATINBÓL FORDITOTTA
LÉVAY JÓZSEF
FRANKLIN-TÁRSULAT
MAGYAR IROD. INTÉZET ÉS KÖNYVNYOMDA.
1893.
A mű elektronikus változatára a Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 Unported (CC BY-SA 3.0) Creative Commons licenc feltételei érvényesek. További információk: https://creativecommons.org/licenses/by-sa/3.0/deed.hu
Elektronikus változat:
Budapest : Magyar Elektronikus Könyvtárért Egyesület, 2014
Készült az Internet Szolgáltatók Tanácsa támogatásával.
Készítette az Országos Széchényi Könyvtár E-könyvtári Szolgáltatások Osztálya
ISBN 978-615-5406-84-3 (online)
MEK-12516
TARTALOM
ELŐSZÓ.
HELVIA VIGASZTALÁSA.
POLYBIUS VIGASZTALÁSA.
MARCIA VIGASZTALÁSA.
SZEMELVÉNYEK SENECA LEVELEIBŐL.
Előre kell bocsátanom nehány szót, mielőtt Seneca jelen müveit az Olcsó könyvtár olvasóinak kezébe adnám. E művek fordításával eredetileg nem volt egyéb czélom, mint az enyéim vigasztalása és saját lelki megkönnyebbülésem. Sok évvel ezelőtt elhalt testvérem után keseregtek már akkor is öreg szüleim. Őket akartam, nyugtatni és deríteni Marcia vigasztalásával. Én magam akkor még erősebb lélekkel viseltem közös fájdalmunkból a magam részét.
Legközelebb ők is mindaketten sírba szálltak, úgy szólván «kézen fogva», néhány nap alatt. Két öreg törzs, melyek közűl egyik sem akarta túlélni a másik kidőltét. Családi tűzhelyünk teljesen kialudt. Egyszerre puszta és lakatlan lett az az egyszerű kis hajlék, melyben zsenge korom óta áldoztam a szeretet oltárán s boldog tanuja és gyarapítója lehettem az ő boldogságoknak. Ilyenre mondhatta Seneca, hogy «ez az alacsony kunyhó erényeket rejt; minden templomnál ékesebb. Ott látható az igazság, az önmérséklet, az eszély, a kegyelet, minden kötelesség hű teljesítése, az emberi és isteni dolgok tudása.»
Búsongva és gyötrődve, enyhület és megnyugvás után kapkodtam. Megtanultam tapasztalásból, de a római bölcstől is, hogy «a szeretve fájó szivet semmi sem vonhatja el a gyötrődéstől, hanemha a józan ész, vagy a tisztességes foglalkozás.» A fájdalom mindenütt velünk jár ugyan, de mintha elzsibbadna és elszenderűlne, midőn lelkünk, bár kényszerítve, más tárgyak felé irányúl. – Ujra Seneca műveit kezdettem forgatni. Uj veszteség után ismét a régi gyógyforráshoz fordultam. – Marcia vigasztalása után Helvia vigasztalását vettem elő, majd később Polybiusét. Azt a néhány napot, melyet arra fordíték, hogy azokat magyarul szólaltassam, legalább elloptam a czéltalan és eredménytelen keservtől. Az a jámbor hiedelem pedig, hogy az enyimen kívűl nem egy fájó sziv lehet még, mely e művekben egyszer másszor talán némi enyhületet fog találni, arra bírt, hogy ezeket közrebocsássam.
Három rendbeli vigasztaló levelet, vagy értekezést írt Seneca: az elsőt anyjához Helviához, a másodikat Polybiushoz, a harmadikat Marciához. – Különböző értékü művek ezek, de egy vagy más fogyatkozás mellett is fölötte érdekesek és tanúságosak.
Anyjához, a hispániai származásu Helviához, e nagy lelkü nőhöz a vigasztaló sorokat Corsica szigetéről irta Seneca, a hova Claudius uralkodásának első évében száműzetett a Germanicus leányával, Juliával, folytatott tilos viszony gyanuja miatt. Minden okot, melyet ész és szív sugalhat, felsorol a búslakodó anyának, hogy el ne csüggedjen s erős lélekkel viselje a csapást, mely őt fia szerencsétlen sorsával sujtotta. Maga a tárgy bő alkalmat nyujta a szerző irói művészetének kifejtésére, hogy élénken előtüntesse a mély gondolkozásu bölcs embert és a mély érzelmü szerető fiút. Sokan azt tartják, hogy ez a művecske jótékony «Vade-mecum» minden szenvedő szív számára. Valóban nem olvashatni ezt meggyőző tanuság, mély megindulás és lelki emelkedettség nélkül s önkénytelen fakad rokonszenvünk s nagyrabecsülésünk a szerző iránt.
A Polybiushoz intézett vigasztalás egészen más természetű, s bár czélja egy, tudniillik a vigasztalás, mégsem egy forrásból eredt amazzal. Ezt is száműzetésében, még pedig annak harmadik évében írta, de már testben, lélekben meggyengűlve, mint a mű tartalma mutatja s mint annak végén az író maga igazolja. – A mű eleje, bevezető része, nem maradt reánk. Egyik fejezet töredékével kezdődik s bár érezhető rajta e miatt némi csonkaság, nincs azért ez által lényegesen csökkentve s megzavarva az egésznek értéke s hatása. – Polybius egyike volt Rómában a leghatalmasabb embereknek. Claudius udvaronczai közé tartozott, mint annak felszabadítottja. Nevét sok oldalú tanulmányaitól kapta. A görög és latin miveltségben tökéletes jártassággal birt. – Elvesztvén testvérét, a számkivetésben sinlődő Seneca megragadta az alkalmat a hatalmas ember vigasztalására, vagy inkább arra, hogy egyuttal Cæsart idétlen hizelgésekkel halmozza s ez által saját sorsa iránt könyörületre indítsa. De az ohajtott hatást sem Cæsarnál, sem Polybiusnál el nem érte, a ki valószínűleg közönyösen fogadta a reá is bőven halmozott s meg nem érdemelt dicséreteket s nem törődve azzal, hogy dicsőitője Rómától távol keseregve tölti napjait. – A mű, bár tagadhatlanul sok és tulzott hizelgés szól belőle, még sem méltó arra a kicsinylésre, sőt gyalázásra, melylyel e miatt némelyek illették. Számos fényoldal mérsékli abban az árnyékokat.
Marcia vigasztalása méltán sorakozik benső értékre s művészi becsre nézve Helvia vigasztalásához. Egyik legjobb műve ez Senecának. – Marcia gazdag, előkelő római nő volt, leánya ama hires A. Cremutius Cordusnak, kinek azért kellett meghalnia, mert történeti irataiban M. Brutust dicsőitvén, azt állította, hogy «Caius Cassius volt az utolsó római.» Fia már nős, már atya, már főpapi tisztet viselő volt, midőn őt Marcia elveszíté. Három évvel ez után írta Seneca a vigasztaló sorokat a kesergő anyához.
Megtoldottam e három művet néhány szemelvénynyel Seneca leveleiből. Rövid elvek, egyes gondolatok; a mellett hogy gondolatébresztők, fényt vetnek itt-ott az író stoicus bölcseletére és gondolkozására.
Miskolcz, 1892. juniusban.
Lévay József