„A tréfa” nyomában

A Raktárkészlet középpontjában a Tréfa magyar kiadása áll, amely Rubin Péter fordításában 1968-ban jelent meg az Európa Könyvkiadónál (és párhuzamosan a pozsonyi Tatrannál). Terjesztésre Magyarországon nem(igen) került, bevonták illetve bezúzták, lappangó példányai kultuszkönyvvé tették… GÖRÖZDI JUDIT ÍRÁSA.

Nagy Gáspár egy régi novellájában – amely a Raktárkészlet című kötetben ismét megjelent – 1968 augusztus elején az elbeszélő megbabonázva követi egy nyugat-dunántúli kisvárosban Ludvík Jahn nyomát, aki Milan Kundera Tréfa című regényéből lépett a világába; és általa a KÖNYV nyomát, amely augusztus végére a leleplezett illúziókról szóló elmélkedésre sarkallja…

1968. augusztus 21. a megreformálható szocializmus illúziójával való – fegyveres – leszámolás napja, amikor a közép-kelet-európai szocialista országok egyesített csapatai (köztük Magyarországé) lerohanták Csehszlovákiát, megállítva ezzel a prágai tavasz reformfolyamatait, és visszavetve a csehszlovák társadalmi fejlődést mintegy húsz évre. 1968. augusztus 21. egyben az a pillanat is, amely Milan Kundera Tréfa című regényének magyar sorsában is jelentős szerepet játszott. És az a momentum, amelyre ötven év távlatából emlékezve állította össze Beck András a Raktárkészlet című kötetet és készítette a budapesti ISBN könyv + galéria kiállítótermében megtekinthető Raktárkészlet című installációt.

A Raktárkészlet középpontjában a Tréfa magyar kiadása áll, amely Rubin Péter fordításában 1968-ban jelent meg az Európa Könyvkiadónál (és párhuzamosan a pozsonyi Tatrannál). Terjesztésre Magyarországon nem(igen) került, bevonták illetve bezúzták, lappangó példányai kultuszkönyvvé tették, 1987-ben szamizdatban adták ki újra, majd 1988-ban mégis a könyvesboltokba kerültek a kiadói raktárkészleten rejtőző eredeti példányok. Beck András alaposan utánajárt a tényeknek, a regény sorsának, Kundera magyar recepciójának: hasonló megbabonázottsággal követi a Tréfa főhősének, Ludvík Jahnnak a magyarországi nyomát, mint Nagy Gáspár 1981-es novellájának az elbeszélője. S mint kiderül, szenvedélye nem újkeletű, a KÖNYV 1988-as nyilvános felbukkanásához kötődik: „Mintha egy húsz éve tartó pillanat örvénye kapott volna el hirtelen, és húzott volna lefelé. A történelem ideje, amit többnyire évszámokkal, emlékekkel, dokumentumokkal próbálunk kitölteni és tagolni, most egyszerre kézzelfogható alakot öltött. A kultúrpolitika titkos fogaskerekeinek hol olajozott, hol csikorgó működése került érzékileg bejárható közelségbe abban a könyvesbolti pillanatban…” (11-12. o.)

A kötet tartalmazza Bojtár Endre 1988-as írását is a Tréfáról. Ebben olvashatjuk: „Mint tudjuk, a kultúrpolitika lényegében a cenzúra fedőneve. Az egyeztetett kultúrpolitika azt jelenti, hogy a cenzúra határai kitolódtak, s most már nemcsak a saját, hanem az egész testvéri világ cenzúráját nyögjük.” (84. o.) A szocialista országok úgynevezett egyeztetett kultúrpolitikája valóban nagyban meghatározta, az egyes országokban milyen fordításirodalom adható ki, egy könyvnek több szűrőn kellett átmennie, amíg megjelent (v. ö. Barna Imre, 53.), így utólagos betiltásra, mint a Tréfa esetében, ritkán került sor. A betiltás/visszavonás/bezúzás okát Beck András is firtatja azokban az interjúkban, amelyek az irodalmi élet egyes szereplőinek a Tréfához kötődő emlékeire kérdeznek rá, olyan motívumok jönnek elő, mint a prágai bevonulással összefüggő politikai tilalom, Kundera szerepe a reformfolyamatokban, Kundera disszidálása. Úgy vélem, a regény húszéves „magyar tetszhalála” tényleg nem független az egyeztetett kultúrpolitika hathatós működésétől, hiszen a regény erős társadalombírálata, a szocreál irodalom normáit ignoráló poétikája, de ugyanúgy szerzőjének a prágai tavaszban játszott szerepe, a csehszlovák ideológiai visszarendeződés során történt kizárása a kommunista pártból (1970) és professzionális ellehetetlenítése, 1975-ös francia emigrációja egyenként is elégséges indokkal szolgált Csehszlovákiában a kiadási tilalomra a prágai tavasz szellemi nyitását befagyasztó (és fagyponton tartó) évtizedekben.

Fotók: ISBN Galéria

De éppen a Tréfa szolgáltat példát az egyeztetett kultúrpolitika anomáliáira is. Az egyes szocialista országokban ugyanis korszakonként különbözni tudott az ideológiai korlátok szűkössége, ami hatással volt a könyvfordításokra is: a konszolidációs Csehszlovákiában például politikai állásfoglalása miatt nem jelenhetett meg az otthon publikációs lehetőségtől nem megfosztott Mészöly vagy Nádas (aláírták a Charta ´77-tel szolidarizálók nyilatkozatát), sem Esterházynak a szocreál irányműfaját parodizáló Termelési regénye (hogy az 1968-as inváziónak a csehszlovák kultúrát mintegy húsz évre visszavető hatására hozzak példákat). 1968-69-ben azonban fordított volt a helyzet: a szellemi nyitás a csehszlovák térfélen a Tréfa magyar kiadásának is zöld utat engedett a csehszlovákiai magyar közegben. Eleve az Európa és a pozsonyi Tatran Magyar Üzem közös kiadásában jelent meg, Pozsony számára a Magyar Könyvbarátok Köre tagilletményeként, azaz a példányok nagy része rögtön a megrendelő/előfizető könyvbarátokhoz jutott. De terjesztésre is került. S míg Magyarországon már a megjelenésekor sem (igen) került ki a könyvesboltok polcaira, a pozsonyi Új Szó napilap még 1969. novemberében is reklámozta (Tóth László kutatását, aki a raktárkészlet kései piacra dobásakor egy kritikát is közölt a regényről a Nagyvilágban, hivatkozza Beck, 25. o.).  Itt a csehszlovák kultúrpolitikának voltak kiszolgáltatva, így Kunderát mindaddig kurrens szerzőnek tekinthették (például a pozsonyi Irodalmi Szemle nem egy szövegét közölte, többek között az írók reformkongresszusán elhangzott A nemzeti kultúráról című felszólalását), amíg a konszolidációs kultúrpolitika „feketelistára“ nem tette.

A Raktárkészlet című kötet legizgalmasabb rétegét a Tréfához kötődő személyes történetek alkotják, hadd gyarapítsuk ezek sorát egy pozsonyi történettel is. A Tréfa egyik fejezete a morva népdalkincsről elmélkedik szakavatottan, Bartókot is megemlítve. A zenei esszének is beillő rész indította az Irodalmi Szemle akkori szerkesztőjét, Koncsol Lászlót arra, hogy felkérje Kunderát egy írásra a folyóirat készülő Bartók-számába. S bár a dologból végül semmi sem lett, Koncsol László máig őrzi a Kunderával folytatott lelkes levélváltást. (Személyes közlés alapján.) Beck András projektjének az indíttatására megkérdeztem a pozsonyi magyar irodalmi élet néhány, 1968 táján már aktív szereplőjét Tréfa-élményéről. És mindegyikük olvasta, ismerte, emlékezett a könyvre még így, ötven év elteltével is!

A magyarországi interjúalanyok Beck András kötetében más szórást mutatnak. S noha ez sokat vall a korról, a kor kultúrpolitikájáról, elsősorban mégis az olvasó hozzá(nem)féréséről és viszonyáról a tiltott szöveghez (sőt, Bán Zoltán András írása megrendítő módon a személyes sorsokig is elvezeti a szálat). Azokról a történetekről vall, amelyek az egyes példányokhoz kötődnek. A lapok közé záródott olvasói ráeszmélésekről, szembesülésekről, fanyar örömről, illékony szabadságérzetről, s ki tudhatja, még miről. A poros lap. A sárgává fakult lap. A kézzsíros lap. A gyertyaviaszos borító.

Ötven példány lapjai.