kb. 13 perc olvasás
.jpg)

Perszeusz, Khrűszaór és Pégaszosz
Pégaszosz, a szárnyas görög ló úgy született, hogy Mükéné királya, Zeusz és Danaé fia, Perszeusz lenyakazta Medúszát, a három gorgó egyikét. Perszeusz azért tette ezt, mert megígérte Pulüdektész királynak, hogy elhozza neki a fejét – mivel nem tudott neki lovat ajándékozni, és ezért azt mondta a királynak, hogy kérhet helyette mást. (Persze Polüdektésznek nyilván ez volt a terve, el akarta távolítani a színről Perszeuszt). Számos kaland után sikerült is a fejét vennie a szörnynek, akinek a véréből, legalábbis ha lehet hinni Hésziodosznak, egyből két lény született: a hős Khrűszaór, és ikertestvére, Pégaszosz, a szárnyas ló (valószínűleg nem egypetéjű ikrek voltak). Az apjuk maga Poszeidón, a tengeristen volt.
Addigra már megszületett Bellerophón, a korinthoszi Glaukosz király fia, Pégaszosz későbbi partnere – de erről még nem tudott, sőt, Stephen Fry szórakoztató könyve, a Héroszok szerint már tizennégy éves volt, mire az a pletyka kezdett el terjedni Korinthoszban, hogy Medúsza sajnálatos módon elhunyt, és a nyakából előszökkent lógyermeke épp Korinthosz irányába repül. Lehet, hogy a testvéri szeretet vezérelte, ugyanis az is elterjedt a görögök között, hogy Bellerophón valódi apja nem is Glaukosz, hanem Poszeidón. A helyzetet némileg bonyolítja, hogy Trencsényi-Waldapfel Imre szerint az a forgatókönyv is elterjedt, hogy Khrűszaór voltaképpen azonos volt Bellerophónnal, így ikertestvérek voltak, de az ilyesmi a görögöknél úgyszólván megszokottnak számított. Egy biztos: valamilyen módon rokonok voltak.
Poszeidón ajándéka
Poszeidónt a tenger mellett a lovak isteneként is tisztelték, nem csoda, hogy amikor összefeküdt Medúszával, ló lett a gyerek. Trencsényi-Waldapfel szerint a ló (nem Pégaszosz, hanem a ló úgy általában) „Poszeidón fia vagy ajándéka” az emberiség számára, Fry szerint pedig a tengeristen eredetileg húgának, Démétérnek szánta ajándékul a „tökéletes arányú”, egyensúlyú és szépségű állatot. Fry hozzáteszi azt is, hogy a tervezési fázisba néhány alkalommal hiba csúszott, ennek köszönhető a víziló, a zsiráf és a többi fura állat létrejötte.
Akárhogy is, a ló és Poszeidón összetartoztak, talán épp azért, mert „a büszke sörényű, száguldó paripa nemcsak a hullámok merész előretörését, hanem a fodrozódó hullámtörést, a tarajos habok szökellő játékát is plasztikus képben foglalja össze”. Nem csoda, hogy állítólagos fia, Bellerophón is lókedvelő fiatalemberré cseperedett, így amikor a Pégaszosz megérkezett Korinthoszba, és a Péiréné forrás mellett legelészett, a fiatalember elhatározta, hogy elfogja az állatot. A ló azonban félénk volt, a meglovaglásához szükség volt Pallasz Athéné segítségére is, így miután Bellerophón a bölcsesség istennőjének segítségét kéri, kap tőle egy aranykantárt, így végül parancsolni is tud már a lónak (Trencsényi-Waldapfel szerint ezzel is ugyanaz a helyzet, mint a tengerjárással: ahogyan a hajós sem halad biztosan, ha nincs vele Pallasz Athéné bölcsessége, úgy a lovas sem boldogul, ha ész nélkül lát a dolgához).
Véletlenül megölte testvérét
Miután Bellerophón megszelídíti a lovat (vagyis hát felkantározza a testvérét), persze hamarosan következnek a problémák. Ezeket Trencsényi-Waldapfel diplomatikusan és tömören úgy foglalja össze, hogy „történt egyszer, hogy Bellerophontész véletlenül megölte testvérét” (egy másikat, Glaukosz fiát). A görögöknél meglepően gyakran előfordult az ilyesmi. Fry némileg részletgazdagabb leírása szerint Bellerophónék vaddisznóvadászatra indultak, és a pegazustulaj öccse, „Déliadész, anélkül, hogy szólt volna valakinek, behúzódott a bokrok mögé könnyíteni magán. Bellerophón valami zajt hallott. Nyögést, aztán bömbölést – az öccsének valószínűleg szorulása volt. Arrafelé hajította a lándzsáját. Iszonyú üvöltés hallatszott, majd Déliadész támolygott elő a bokorból, méghozzá dárdával a hasában”.
Itt kezdődtek a bajok. Hiába történt meg lépten-nyomon, a görögök nem díjazták, ha valaki megölte a rokonait, a bűn alól pedig csak egy arra hivatott személy oldozhatta fel a gyilkost. Ez egy király is lehetett, így Bellerophónt Tirünszbe küldték, ahol a család barátja, Proitosz uralkodott. A király felesége viszont szemet vetett Bellerophónra, aki nem akart lefeküdni vele, ezen a nő megsértődött, és azzal vádolta meg a hőst, hogy erőszakoskodott vele, ezért Proitosz elküldte Bellerophónt egy másik királyhoz egy üzenettel, hogy ölje meg őt (miután nála vendégként volt jelen, nem lett volna illendő, ha helyben végzik ki). Bellerophón persze nem tudta, hogy milyen üzenetet visz Iobatésznak, de ő is csak későn vette észre, így megint csak tiltotta a vendégszeretet törvénye, hogy helyben végezzenek vele, így Iobatész elhatározta, hogy lehetetlen feladatokat ad majd a fiúnak és szárnyas lónak, ha pedig valamelyikbe belehal, nem érheti szó a ház elejét.
Pégaszosz, a csodafegyver
És itt mutatta meg a Pégaszosz, hogy azért egy valódi mitológiai figura valamivel többre is képes, mint akár a világ legjobb kémprogramja. Bellerophón első feladata a Khimaira legyőzése. A Khimaira „elülről oroszlán, hátulról kígyó, középen kecske” volt (nőstény), és mindhárom szájából tüzet lehelt. Bellerophón a Pégaszosszal magasan a szörny fölé repült, ahol már nem érhette el, és lenyilazta (Fry bővebb lére eresztett változata szerint egy speciális lándzsával végezte ki, a repülő ló nélkül viszont ezt se tudta volna használni). Mire ment volna azzal, ha bármikor bekapcsolhatja a mikrofonját? Semmire.
Iobatész ezután a szolümoszok ellen küldte Bellerophónt. Az ifjú hérosz nem árult el túl nagy találékonyságot, ami a harcmodort illeti: az Iobatész alattvalóit háborgató rablókat Bellerophón úgy győzte le, hogy föléjük repült, és lenyilazta őket. Az amazonokat szintén a magasból nyilazta le (Fry szerint kövekkel dobálta őket), egy Kheimarrhosz nevű rablóvezért pedig szintén a repülő ló segítségével tanított móresre. Fry szerint egyébként az is elképzelhető, hogy a rablóvezér nem is létezett (bezzeg a Khimaira!), mert túlságosan hasonlít a neve a szörnyéhez, sőt, egyes változatok szerint a kalóz hajójának eleje oroszlánfej, hátul pedig kígyó formájú volt, így lehet, hogy ez az előző történetnek csupán egy változata.
Végül Iobatész úgy döntött, hogy megpróbálja tőrbe csalni a hőst, de ekkor Bellerophón kivételesen nem a lovához (testvéréhez) fordult segítségért, hanem az apjához, Poszeidónhoz. Miután a környékbeli folyó kiáradt, és követte a héroszt, Iobatész is belátta, hogy valószínűleg nem hétköznapi emberről van szó (a szárnyas lónál még nem fogott gyanút), és letett a megöléséről, sőt, a lányát és a fele királyságát is neki adta. Bellerophón ezután még legalább két alkalommal folyamodott Pégaszosz segítségéért: az egyikben meglátogatta Sztheneboiát, a tirünszi király feleségét, aki el akarta csábítani, és akinek ezt az egész vesszőfutást köszönhette, elvitte repülni, majd Mélosz környékén a mélybe taszította. A királynő meghalt, Bellerophón vállalta is a gyilkosságot, végül Proitosz is belátta, hogy kemény, de igazságos döntés született, és végső soron mindenkinek jobb így.
Út az Olümposzra
A másik nevezetes eset, amikor Bellerophón a Pégaszosz hátára szállt, az utolsó kalandja volt: elhatározta, hogy megkeresi az isteneket, akik megharagudtak rá önhittsége miatt. Úgy gondolta, hogy ő már túl jó az emberek közé, ezért felszárnyal az istenekhez, ők viszont nem fogadták kitörő örömmel. Zeusz egy böglyöt küldött feléje, amely megzavarta Pégaszoszt, a szárnyas ló pedig levetette a lovasát, aki halálra zúzta magát a földön. Egy másik verzió szerint Bellerophón túlélte az esést, de örök életére sánta maradt, és magányosan járta a földet, egy harmadik szerint pedig minden különösebb baj nélkül földet ért Kilíkiában, a mai Törökország területén. Hogy mit csinált utána, arról nem szól a történet.
A Trencsényi-Waldapfel által ismertetett történet szerint Bellerophón megkeseredett: az istenek megharagudtak rá, megfosztották a vagyonától, az egészségétől és két gyerekét (Iszandroszt és Laodameiát) pedig elpusztították. Bellerophón hite ezek után megingott, hiába volt isten az ő apja is: azt állította, hogy akik ilyesmiket művelnek, aligha lehetnek istenek, és nem kevélységből kereste fel az Olümposzt, hanem azért, hogy kihallgassa, miben törik a fejüket. A történet vége persze hasonló: Bellerophón leesik, összetöri magát, elénekli a saját gyászdalát és meghal, a csodaló pedig Zeusznál köt ki, aki villámhordásra fogja be.
Bellerophón szerencsecsillaga
A ló ezután jól elvolt az istenek között, a későbbiek során még csillagkép is lett belőle. Arról nem találtam semmit, hogy megrázta-e testvére halála, vagy a későbbiek során kielégítette a mennykőlogisztika, de az biztos, hogy kevés kivételtől eltekintve Bellerophón nem sokra ment volna nélküle (és akármekkora vitéz is volt, abban az esetben, amikor a vendéglátója akarta tőrbe csalni, nem is a pegazus, hanem Poszeidón segítette ki a bajból). Lássuk be: Bellerophón Pégaszosz nélkül olyan lett volna, mint Batman pénz és csodakütyük nélkül, a Khimaira megette volna reggelire, a szolümoszok ebédre, az amazonok pedig uzsonnára, és ezen nem segített volna sem az, ha bekapcsolja a GPS-jeladójukat, és az sem, ha feltöri az Insta-fiókjukat. Hiába, a régi jó dolgokban még mindig meg lehet bízni.
*
Pegazus, pegazusok, égi lovak – amit feltétlenül tudnod érdemes
Pegazus önálló, halhatatlan lény és egyben az égi lovak névadója, egyben a mennyei energiák egyik jellegzetes képviselője.
Mi volt Pegazus?
Pegazus görögösen Πήγασος (Pégaszosz) egy halhatatlan, szárnyas ló a görög mitológiában, Poszeidón és Medúsza gyermeke. Amikor Perszeusz lefejezte Medúszát, akkor ugrott ki a nyakából. Athéné egy arany kötőféket adott Bellerophontésznak, hogy azzal szelídítse meg a lovat.
(Ez egy vendégcikk az aureion.hu-ról)
John Singer Sargent: Perszeusz Pegazus hátán levágja Medúszát
(Kép forrása)
Bellerophón és Pégaszosz = Hercules és Pegasus = Szent György és hátasa
Az addig vad Pégaszosz a betörését követően hű segítőtársává vált Bellerophónnak Khimaira elpusztításában és az amazónok elleni harcban, ugyanis a vadállat tüze és az amazónok nyilai nem értek olyan magasra, mint a Pégaszosz, ellenben az égből támadó Bellerophónnak könnyű célpontot jelentettek. Bellerophón halála után Pégaszosz az Olimposzon lakott és az istenek segítőtársa volt. Pégaszosz patanyomában fakadt a Helikon-hegységben a Hippokréné-forrás (a név szó szerint lóforrás-t jelent), amelynek a vize a költői ihletet biztosította. Bellerophón alakja már Hellász idején egybeolvadt Héraklészéval, aki Hercules néven vált örök alakjává az európai kultúrkörnek. Külön figyelemreméltó, hogy Bellerophón és a Khimaira harca a kereszténységben mint Szent György és a Sárkány harca maradt fent.
Bellerophón és Khimaira harca. Mozaikpadló, i.e. 432-348, Olynthus(Kép forrása)
(Kép forrása)
Pegazus nevének eredete
Hésziodosz a népi etimológia és a forrásfakasztó mítosz miatt úgy tartotta, hogy az égi ló neve a “forrást” jelentő πηγή (pégé) szóból ered. “Ókeánosz forrásaiból született”. (Kerényi Károly: Görög hősök, 1959) A valóság ezzel szemben az, hogy a lúviai pihassas “villámlás” szóból ered. Ez fennmaradt Pegazusnak abban a szerepében is, hogy a villámokat szállította Zeusznak. További bizonyíték szól a közel-keleti/kis-ázsiai származás mellett, hogy az “Istenfiú harca a Szörnnyel” sumer eredetű alapmítosz: Bellerophón őse Ninurta néven ismert volt már az első mükénei ősgörögök érkezése előtt.
Ninurta harca Anzu madárral
(Kép forrása)
Pegazus és pegazusok
Lehet, furán hangzik a “pegazusok” kifejezés, ám ez nem modern csinálmány. Már az ókori görögök is pegazusoknak nevezték például a Héra kocsiját húzó égi lovakat, amelyek neve nem maradt fent. Éppen ezen ősiségre építve döntöttem úgy, hogy az égi lovak lélekfaját, csillagnemzetségét pegazusnak nevezem – ide tartozik az összes nevesített és névtelen égi ló.
Minden égi ló szárnyas?
Nem! A szárny éppen úgy szimbólum, mint az angyalok vagy az ókori istenek esetében – azt jelképezi, hogy a mennyei szférához tartoznak. Viszont vannak olyan pegazusok, amelyek rendelkeznek “szárnyakkal”, olyan energetikai jellegzetességgel, amit látó szemmel szárnynak érzékel az emberi agy. Sleipnir, Ódin lova például szárny nélküli pegazus, viszont nyolc lába van, ahogy a valkűrök lovai sem feltétlenül bírnak szárnnyal.
Ódin Atya Sleipnir hátán. Tjängvide-i kő, viking kor
(Kép forrása)
*
Ha felbukkan a Pegazus az életedben
Üzenetet és sugallatot küld, a felsőbb, égi világokból, és segít túlszárnyalni önmagunkat
Kép forrása: Pinterest.com
Ha a Pegazus megérkezik az életünkbe:
akkor bensőnk örökké csobogó forrását ajándékozza nekünk.
Arra szólít fel, hogy kövessük intuíciónkat, sugallatainkat, és teremtsünk kapcsolatot a felsőbb világ magasabb rendű erőivel. Megszabadít életünk bénító egyhangúságától, majd megtisztulásra és életünk önálló alakítására buzdít. Új perspektívákat nyújt, rálátást és megfelelő érzelmet biztosít, amely segít az aktuális helyzet sikeres megoldásában. Az inspiráció, a teremtő erő és egy ügy iránti elkötelezettség tüzét adja.
Üzenetet és sugallatot küld, a felsőbb, égi világokból, és segít túlszárnyalni önmagunkat.
Pegazus szabad, más törvények vonatkoznak rá; ezek úgy engedik járni-kelni őt, ahogy neki tetszik. Legyünk hálásak, ha megjelenik, és bizonyos szituációkban elirányít bennünket.
Ne próbáljuk akaratunkkal irányítani, formálni az erejét, inkább engedjük, hogy ő vezessen, alakítson bennünket, és működjünk vele együtt.
Mivel a fény minden színt magában foglal, a Pegazus a számtalan lehetőség és forrás eredetében lévő utakat teszi nyilvánvalóvá.
A Pegazus szárnyas, fehér lóként lelkünk feltörő, tiszta erejével hoz kapcsolatba bennünket.
A szó legigazabb értelmében szárnyakat ad nekünk.
Az istenek világa, és főleg a múzsák lovaként a felső világ fényét hordozza, művészi inspirációt nyújt a festészetben, a költészetben, az irodalomban és a színművészetben. Egyesít bennünket a művésszel, a bennünk lévő alkotóval, és arra buzdít, hogy adjunk neki teret.
A források teremtőjeként összeköt a tiszta, egyértelmű eredettel és a vízelemmel.
A Medúza a bénító, sűrű földrengések szimbóluma, míg Poszeidón a víz erejét képviseli. Mivel Pegazus győzelmet aratott Medúza felett , ezért a bénító, lassú, halált hozó földerőnek a legyőzését testesíti meg, amely során a forráshoz való csatlakozásunk és a lelki-szellemi erő érzékelésének következtében teljes valónk kibontakozik. Arra szólít fel, hogy nézzünk szembe az élet harcaival, és kerüljünk ki belőlük győztesen.
Bölcsességet, tudatosságot, kitartást, bátorságot, gyorsaságot ad, és egy magasabb spirituális szint elérésének, valamint a rossz jóvá alakításának a képességével, erővel ruház fel, amely ahhoz szükséges, hogy eltávolodjunk a testiségtől és a földhözragadtságtól.
A Pegazus amulett a forrással és az isteni irányítással való kapcsolatunkat jelképezi.
Kövei: hegyikristály
Színei: fehér, kozmikus szivárványszínek, ezüst, arany
Elemei: víz, kozmikus tűz, levegő, éter
Szimbólumai: szivárvány, szárny, forrás
További asszociációk: kapcsolat az istenekkel, küszöb, lendület
Álombeli jelentése: Ha a Pegazus megjelenik, akkor a fény világából hoz üzenetet, és arra szólít fel, hogy bízzunk belső vezetésünkben és érzéseinkben. Dicsőséges eseményt is jelezhet.
Kép forrása: Pinterest.com


