Boldogság és életbölcsesség Boldog-boldogtalan emberek életminőségei

Paródia – travesztia

Írta: Nagy Jenő · 2025. július 18.

kb. 7 perc olvasás

paródia főnév ..iát, ..iája (régies írva: parodia is)
1. (irodalomtudomány) Az az irodalmi mű, amelynek szerzője vmely művészi igényű irodalmi alkotást, műfajt v. írói modort úgy akar nevetségessé tenni, hogy annak szembe szökő jellegzetességeit torzítottan, eltúlozva utánozza. Híresek Karinthy Frigyes paródiái egyes magyar írók műveiről, főleg stílusukról. „A helység kalapácsa” a hősi eposzok paródiája.  Ez a jelenet parodia …, Euripides Telephosának parodiája. (Péterfy Jenő)
2. (választékos) Vminek, ritk. vkinek nevetséges, torz mása, amely az eredeti lényegéből csak a külsőségek hasonlóságát őrzi meg. Ez az eljárás paródiája mindannak, ami helyes.  A házasságnak különös paródiája fészkelt ebben az udvari lakásban. (Babits Mihály)
Szóösszetétel(ek): paródiaíró.
*

paródia <gör. ’ellendal’>

paródia <gör. ’ellendal’>: a folkóresztétika kategóriája, egy alkotás, tréfás, szatirikus változata, amelynek célja az eredeti nevetséges formában való megismétlése. Szorosabb értelemben véve a paródia az a válfaj, amikor az eredeti formája megmarad, de tartalma jelentősen megváltozik (ellentéte a megőrzött tartalmú, de megváltoztatott formájú → travesztia), legtöbbször kisszerű, alantas vagy csak humoros, ritkábban groteszk vagy fantasztikus lesz. A hivatásos művészetek történetében rendszerint a komolyan vett műfajok fénykorában jön létre, és a megmerevedett jelenségeket gúnyolja. Az európai folklórban ilyen módon jelenik meg a hőseposzt csúfoló parodisztikus komikus eposz, később a lovagregényeket csúfoló történetek, vagy a romantikus költészetet kigúnyoló fellengzős alkotások, a realista műveket keresett egyszerűséggel és földhözragadtsággal parodizáló munkák. A humoros és szatirikus művészet egyik legismertebb formája, amely felfedezése és a hivatásos művészetbe emelése óta a folklór alkotásokat is szívesen gúnyolja. – A folklorisztikus paródia voltaképpen a folklorizmus sajátos formája, és inkább a népies művészetet, mint az eredeti népművészetet használja céltáblának. Legfejlettebb az irodalomban, itt is a líra és a dráma területén. A képzőművészetben a → karikatúra alkalmazza. – Tartalmát tekintve megkülönböztethetjük a humoros, ill. tréfás paródiát (ez voltaképpen stilizálás, az alapul vett művet, műfajt és az általa kifejezett valóságbeli jelenségeket nem utasítja el), a szatirikus paródiát (itt a kritika eszmei-ideológiai természetű, és általában sokoldalú, mind az eredeti mű, mind az általa ábrázolt jelenségek ellen fellép), valamint az átvétel jellegű paródiát (ebben az eredetileg más célt szolgáló alkotás válik parodisztikus felhasználás tárgyává). Bizonyos értelemben a groteszk és burleszk is ide vonható, az előbbiben a borzalmas és nemegyszer a tragikus paródiája is megfigyelhető, az utóbbi pedig szórakoztató-köznapi formában állítja elénk a paródia tárgyát. – A folklór sajátszerűségei közé tartozik, hogy az ún. karneváli folklórban (M. M. Bahtyin terminológiája) a komoly és tréfás, eredeti és paródia elválaszthatatlanul összefonódik egymással. Valószínűleg ennek következtében a → csúfoló szinte teljes egészében paródia-jellegű, ezen kívül a dramatikus szokások paródiái is ide vonhatók. A legkomolyabb műfajok is parodizálódnak: a sirató, az egyházi ének, a szerelmes dal, a tragikus ballada, a hiedelemmonda stb., és ennek során rendkívül összetett jelenségeket hoznak létre (erotikus sirató-paródia, antiklerikális „egyházi ének”, a babonát kicsúfoló élménytörténet, dalok zenekari dallamát utánzó értelmetlen halandzsaszöveg, imádságból lett kiszámoló vers, eredeti értelmének ellenkezőjére fordított mozgalmi dal stb.), amelyek társadalomtörténeti vagy esztétikai értelmezését voltaképpen sem a magyar, sem a nemzetközi folklorisztika nem végezte még el. Mindenesetre a paródia gyakoribb a folklórban, mint a travesztia, és ez a körülmény a formai tudatosságnak, ill. a stilizálásnak a közvélekedésnél nagyobb fontosságára hívja fel a figyelmet. A mulattatók gyakorlatában megtalálható az átvétel jellegű paródia, míg a szatirikus paródiát a tudatos eszmei harc kellékeként a legtudatosabb rétegek használják fel (antiklerikális, antifeudális, osztályharcos, munkásmozgalmi folklór). Voltaképpen nehéz a hagyományos paródia fennmaradó zömét egyértelműen tréfás vagy humoros jelenségnek tekinteni, ennél több benne a konvenciók elleni lázadás, olykor nemcsak az esztétikai, hanem az etikai normák és tabuk megszegése (a folklór jellegű paródia még a hivatásos művészetekben megtalálhatónál is inkább obszcén és közönséges), ugyanakkor a paródia nem csupán a humoros műfajok (→ vicc), hanem a komoly alkotások között is megtalálható (pl. az eretnekmozgalmak, szekták, munkásmozgalom ideológiájában). Mindenütt, ahol megtalálható a formai humor, honos a paródia is, legfejlettebb a szóbeli művészetekben, de sajátos formában van zenei és képzőművészeti paródia is a folklórban és az utánzó táncok és játékok is mutatnak hasonló vonásokat. A gesztusszerű, jelzésszerű humor általában is jellemzője a paródiának, egyszersmind a folklór stilisztikájának egyik legfontosabb feladata lenne e téma tanulmányozása. – A magyar folklorisztika a népi színjátékok, egyes szokások paródiáival, kisebb mértékben tréfás népdalaink és tréfás meséink paródiaszerű vonásaival foglalkozott, önálló kérdésként nem tárgyalta a paródia jelenségeit. (→ még: humor, → komikum, → népi színjátszás, → szatíra, → tréfa) – Irod. Martin, A. S.: On Parody (London, 1896); Lehmann, P.: Die Parödien im Mittelalter (München, 1922); Bausinger, H.: Formen der „Volkspoesie” (Berlin, 1968); Bogatirev, P. G.: Voproszi teorii narodnovo iszkussztva (Moszka, 1971); Dömötör Tekla: A népszokások költészete (Bp., 1974); Komikum a folklórban. Előmunkálatok a Magyarság Néprajzához (II., Bp., 1978).
Voigt Vilmos
*
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Nem tévesztendő össze a következővel: Parodia.
Charlie Chaplin paródiája Adolf Hitler alakjáról A Diktátor című filmben (1940)

A paródia mai értelmében egy többnyire közismert mű, műfaj, zenemű, előadó komikus hatású utánzása, nyílt gúnyolása vagy ironizálása szórakoztató céllal. Lehet parodizálni jelenségeket, eseményeket is, továbbá a szerző akár önmagát is parodizálhatja.

A paródia alkotója elemzi művének tárgyát és annak felismeri és utánozza a jellemző formai karakterjegyeit, miközben az arányok megváltoztatásával eltorzítva komolytalanná teszi azokat, kiemelve ezzel a komikus jellegzetességeit.

A szó eredete

Görög eredetű szó: paródeo. Eredeti jelentése egy-egy dal gúnyos, torzított előadása volt.

Travesztia

A paródiával rokon műfaj, a karikírozás, gúnyolás egyik változata (az olasz travistere ‘átöltöztetni’ szó nyomán). Lényege szerint az alapművet úgy alakítja át, hogy legfőbb elemeiben változatlanul hagyja, de szatirikus környezetbe emeli, s maga a méltatlan kontextus torzító hatása lesz a komikum forrása. Pl. egy énekes zenemű szó szerint, de hamisan, kornyikálva, az eredeti dallamot eltorzítva hangzik el. Ha vöröshagyma, paradicsom és paprika helyett tulipánhagyma, pipacs és dinnyehéj alkotja az étket, akkor az lecsó-paródia. Azonban az alapvető hozzávalók felhasználásával készített, ámde tányér helyett tűzoltósisakban fölszolgált, kés-kanál-villa híján evőpálcikával, abrosz vs. szabásmintán szervírozott gasztrojelenség esetében lecsó-travesztiával van dolgunk.

Története

Paródiák már az ókorban is születtek. A Békaegérharc – melyet Csokonai Vitéz Mihály is átültetett magyarra – az időszámítás előtti 5-6. században születhetett, és a homéroszi eposzokat gúnyolja ki a héroszok helyett jelentéktelen figurákról szőve egy „nagyszabású” háborúról szóló nevetséges történetet.

A többszólamúság (polifónia) kialakulásának elején, a 16. században terjedtek el a világi dallamra írt misekompozíciók. Ezekben az eredeti dallamra már nem lehetett ráismerni az ellenpontos kidolgozás miatt, ám a misét az eredeti énekről nevezték el. Ezeket a műveket nevezték paródiáknak. A tridenti zsinat foglalkozott egyházzenei kérdésekkel is; ezután a paródiákat visszaszorították.

Magyar irodalmi példák

Csokonai Vitéz Mihály Dorottyája, Petőfitől A helység kalapácsa is műfaji paródia, akárcsak Arany János A nagyidai cigányok c. eposzparódiája, vígeposza.

Műfajparódia terén a magyar irodalom műfajteremtő alkotója Rejtő Jenő, aki az 1930-as évek végén írott humoros műveivel, az ún. pengős könyvekkel (Piszkos Fred, a kapitány, A tizennégy karátos autó, A három testőr Afrikában stb.) a ponyvaregény-paródiát teremtette meg. Legsikerültebb művei, a P. Howard-álnéven közreadott légiós könyvek, tengerésztörténetek, krimik afféle ponyvaparódiák. Bőven merített a kalandregények kliséiből, a számos magyar és külföldi műben előforduló fordulatokat kiforgatta, ill. pesti humorral telítette. A legsikerültebb Rejtő-figurák a kalandregényekből unalomig ismert szereplők karikatúrái.

Így írtok ti

Nálunk a legismertebb irodalmi paródia Karinthy Frigyes Így írtok ti c. műve (alcíme szerint „Irodalmi karrikaturák”), amely először 1912-ben jelent meg. E kötet a kortárs irodalom alkotóinak kifigurázásán kívül műfaji paródiákat is tartalmaz.

Ugat

Az 1908-ban indult Nyugat folyóirat, amely a 20. századi modern magyar irodalom úttörő vállalkozásának számít, rengeteg kritikát kapott. A szellemesebbek közé tartozott Lovászy Károly 1912-ben közreadott Ugat című lapparódiája. A paródiafüzet küllemében, tipográfiájában is a folyóiratra hajazott, s mintegy másfél tucat rövidke írásban a Nyugat ismertebb íróit figurázta ki, eltorzított álneveken (Macsics Mihály – Babits Mihály, Nyaffka Margit – Kaffka Margit, Fép Ejnő – Szép Ernő stb., a fő-parodista Karinthy Frigyes pedig Xarinthy Friderik néven szerepel).

Ady-paródiája (Adyde Endre: Ez is dal, ez is dal címmel):

Fordítva ordítok
Rátok
Közuti Villamos Kocsik,
Utálatos Rákok.
Nősténynek
Üdvösség,
Kannak
Büdösség.
Vesszen meg a kutya,
Vesszen meg a költő, aki dadog,
Csak Te légy üdvöz Marha Szerkesztő,
Ki e Verset is leadod.

Források

További információk