kb. 22 perc olvasás
Eugéniusz:
Önsors-rontás/javítás ABC – XXI.
pppppppppppppp
Emberélet mennyiség/minőség
Szócikk-csíra/vázlat gyűjtésem:
A létjavítás/rontás Jenciklopédiája
pár magyar mondatos előmunkálatai
pppppppppppppppp
Bölcs-balga, és boldog-boldogtalan lélek
Édenkert-aranykor és/vagy vaskor/pokol
Istengyermek-táltosparipa/állatorvosi ló
Életminőség-vizsgálódások: típus-példatár
ppppppppppppppppppp
Adott-kapott és szerzett/vesztett életkincstár
Szellemi, lelki, testi és társas életek és halálok
Szándékok-következmények és okok-okozatok
(Elvek/tettekðmagatartásokðjellemekðsorsok)
pppppppppppppppppppppp
PÉTERI TAKÁTS JÓZSEF versei
*
AZ ÁRTATLAN IFJÚSÁG.
Szépen festi az egészség
Az eleven artzákat:
De szebb, ha a’ lelki épség
Szül rajtok szüz rózsákat.
.
Midőn a’ nyers Ifjúságnak
Látom bátor fris szemét;
Az emberi méltóságnak,
Nézem benne érdemét.
.
De jaj! szívem nehezen ver,
Hogy ha, mint egy bus halál,
A’ fiatal sárga ember
Víg kedv nélkűl járdagál.
.
Mint egy Bajnok széllyel nézhet
Az a’ földön mindenre;
Örvendezve fel tekínthet
A’ tsillagos egekre.
.
Illy bánat azt nem furdalja:
Szép szép minden mellettem;
De mi haszna? szivem vallja:
Én ezt mind el vesztettem.
.
Ha a’ madár harsogással
Mondja öröm énekét:
Ő is igaz hál-adással
Áldja kegyes Istenét.
.
Ha a’ patak kristály vizét
Szeme előtt futtatja:
Ő is akkor tiszta szivét
Elméjébe juttatja.
.
Illy boldog az Ifjuságnak
Mind addig az élete:
Míg a’ szelid jámborságnak
Vagyon nála kelete.
*
A’ KÖZÉP-SZERŰSÉG.
HORATZ’ ÉNEKE.
Boldogúl élhetsz Licini, ha mindég
Nagyra nem vágyol, se az el bukástól
Olly igen nem félsz, hogy azért az álnok
Partnak evezgess.
.
A’ közép-szernek betse, mint aranynak,
Mindenütt kellő: az avúlt fedélnek
Szennye útálat; veszedelmes a’ nagy
Udvari pompa.
.
A’ Fenyő ágat töri a’ dühös szél;
A’ magas tornyok fene roppanással
Dülnek; a’ menykő meredek hegyekbe
Tsap le leg inkább.
.
Jól reményl roszban, remeg a’ veszélytől
A’ szerentsének ragyogó egében
A’ tovább Látó: – ki derűl tavaszra
A’ szomorú tél.
.
Hogy ha most kár ér, nem igen sokára
Jóra fordúl majd ügyed: ím Apolló
Váltva hárfáját veri, és tsak ollykor
Huzza fel íjját.
.
Légy erős ‘s bátor, ha veszélyek érnek;
Légy okos, ‘s tégy jót, ha szerentse szolgál:
Kedvező széltől lobogó vitorlád
El ne ragadjon.
*
A’ PARASZT.
Én Teremtőm! hálát adok,
Mert engem’ meg áldottál:
Midőn annak, a’ mi vagyok,
Bölts végzésből alkodtál.
.
Nem irígylem a’ gazdagnak
Öszve gyüjtött javait;
Mert ki tartja azt boldognak,
Ha isméri bajait?
.
Mi szerentse bővelkedni
E’ föld’ minden kintsével?
Ha nem tud meg elégedni
Az Úr maga szivével.
.
Ha én a’ Nap’ támadtával
Bé járom kis főldemet,
‘S a’ kegyes Ég’ áldásával
Fedve látom mívemet;
.
Ha a’ hangos zöld ligetben
A’ vig madár énekel,
A’ harmatos kövér rétben
Kisded nyájom szökdétsel;
.
Ha szomszédom korán reggel
Vélem öszve akadott,
‘S látom, hogy fris egészséggel
A’ napra fel virradott:
.
Fel kiáltok szent örömben:
Nagy az Isten’ jósága!
Minket meg tart ép erőnkben
Ha van másnak jószága.
.
Ezen osztán meg vidúlok,
Mint egy Angyal’ szavára,
‘S vig örömmel el indúlok,
Akár melly nagy munkára.
.
Meg történik ugyan ollykor,
Hogy igen meg fáradok:
De tudom, hogy nap nyugatkor
Ismét haza ballagok.
.
Akkor pedig el felejtem
Egész napi bajamat,
Ha ártatlan két gyermekem
Körűl veszik lábamat;
.
‘S öszve ülvén falatozunk
A’ jó Annyok’ főztéből,
Még másnak is adakozunk,
A’ mint lehet kevésből.
.
Ha már egyszer hálát adtunk
Az Istennek fenn szóval,
Hogy ő tőle meg áldattunk
Ma is elég sok jóval:
.
Boldog, mondom, a’ Parasztság,
Ki földjét jól miveli!
Boldogabb, mint ki az ország’
Sulyos gondját viseli.
Buridán
szamara
Éhen halni két
egyforma szénaköteg között,
mert sehogy nem tud választani,
pedig egyik sem jobb, mint a másik,
de fél, aggódik, hogy hátha mégis…
Így maradhat vénlány, agglegény…
(És ha mégis az egyiket választja,
akkor meg holtig gyötri a gondolat:
biztos a másik lett volna az ízesebb…?
Örök bánata lesz: miért nem inkább
Hufnágel Pistihez ment férjhez…)
Kisajátítod,
lestoppolod magadnak
az ún. Nagybeteg szerepet, hogy
eltartsalak, csak veled törődjek:
ez a szeretet/szerelem zsarolás…
Vagy éppen, hogy belém beszéled,
hogy én milyen súlyos beteg vagyok,
hogy aztán életem végéig ápolhass,
hogy így szorosan tőled függjek…
Ön-szeretetlen
Magadat se – jól – szereted,
pl. magaddal irgalmatlan,
vagy mindent elnéző vagy
hát akkor még másokat,
fele-barátot, illetve az
ún. élettársat mily rosszul…
Hisz te „jó keresztényként”
pont azt teszed velük is,
amit önmagaddal…
A rosszat jól…
Álkeresztény
A kis sündisznók
csak áznak-fáznak,
de ott terem egy jótündér,
s az első kettőt hazarepíti…
A legkisebb sündisznó,
aki jót akar a tesóknak,
így azt kéri a tündértől,
hogy testvéreivel lehessen
(itt ázzanak-fázzanak vele…!?)
Akinél
az „I” betű már megvan,
csak a pontot nem teszi fel rá,
amiért az egész csak rész, és így nem sokat ér…
Évekig udvarolgat, de nem kéri meg a lány kezét…
Aki,
jobb híján
elfogadja pl. az örökre szóló
nőtlenségi fogadalmat, a cölibátust,
de mégsem „ugrik ki”, nem hagyja ott
a katolikus papi pályát, ha nem tud nő nélkül élni…
Aki
úgy lenne
„maximalista”,
az ő minden igényét
magas fokon kielégítő, hogy
külön nőt tart a konyhájában,
és mást a hálóban és társalgóban
(és nagyon vigyáz arra, hogy ők
lehetőleg elkerüljék egymást…)
Aki
mint hódító
lábujjhegyre áll a randevún,
egy idealizált képet hazudik magáról,
de úgymond birtokon belül, a házasságban
ő már egy cseppet sem erőlködik, pedálozik…
Aki
kínos
kész helyzet
elé állítja a társát:
már csak a házasságkötés
után vallja be, hogy krónikus beteg,
ramaty a vagyoni helyzete, kisbabát vár
és amúgy is olyan nagy a (prosti) múltja…
Aki
nem
önmagáért
nemz és nevel utódot,
de ez csak egy eszköz neki,
hogy a párját magához láncolja,
vagy segélyeket stb. csikarjon ki…
stb.
Aki,
ha már
ő páratlan maradt,
akkor azzal vigasztalódik,
hogy legalább éket ver párok közé,
begurítja közéjük a rút viszály almáját,
és az éket még szakadékká is tágítaná…
Ha erre van – és sokszor van – fogadókészség…
Aki
jobban keres,
ha hétköznap
csak alva láthatja
a szeretett gyermekeit,
akikért állítólag robotol –
majd ők őt meg esetleg,
és sajnos nem is rossz eséllyel,
már csak kiterítve, vagyis meghalva…
Bírvágy
Ha egy nő
vonzóan szép neki,
akkor azt menten birtokolni,
„magáévá tenni” is akarná:
előbb csak képzeletben,
majd „tettlegesen”, hisz
az ösztöne az isten szava…!?
Nem képes csak gyönyörködni
benne, a szépségében, nem
érdek nélkül tetszik neki,
ezért a börtönnel fizet…
A raktárra aggódó
A képzelt, vagy igen
valószínűtlen veszélyek
miatt itt és most lebénuló…
Ahogy a Bunda c. népmesében,
amikor anya és leánya a pincében,
ahova borért mentek, elképzelik, hogy
ha a lány férjhez megy és gyereke lesz,
és lejön ide, akkor rászakadhat a boltozat…
Rossz
időzítő
Aki későn nősül,
és a gyereke is így tesz,
ezért neki hatvanévesen
még nincs unokája, vagyis
nem lehet nagypapa még akkor,
amikor bírná a futást, mászást,
a bújócskázást, hancúrozást stb.,
ami őt naponta meg/visszafiatalítaná…
Színlelő
Színház a világ
Ha egyáltalán valamikor,
csak majd a halálos ágyadon vallod be…
hogy soha ne rontsd el a kedvesed kedvét:
inkább mindvégig boldog szeretőt játszol, színlelsz…
Az emberiség jótevője az,
aki az este folyamán jól el tudja
játszani Napóleon jól megírt szerepét,
De az már egy kötözni való bolond,
barát/feleségűző, gyerekrontó stb.,
elviselhetetlen agresszív zsarnok,
aki az előadás után úgy marad…
Nem
csak némi
nemi és más
öröm-hajhászat
„Cselekvés, midőn valaki
minden áron, még egészsége
rovására is, örömélvezeteket keres”*.
Majd törvényszerűen megcsömörlik,
viszolyog, undort érez pl. a sok édességtől
és tartósan búskomor lesz
*(Czuczor-Fogarasi szótár)
Drága
neked a szabadság,
értsd úgy: túl nagy az ára.
Nem akarsz télen a híd alatt hálni,
ahol legalább kedvesed melegíthet,
te inkább elkövetsz valamit, hogy így
bekerülj az ingyen meleg börtöncellába,
de ahol a „meleg” főnök köcsögnek használ…
Leskelődő
Mások élik helyetted a Nagy Életet,
te megelégszel a drukkolással, kukkolással?
És nemcsak a nemi életed/nyomorod áll ebből.
Hisz – szerinted – a boldogságra születni kell,
mert az egy kiválasztott elit kaszt osztályrésze…
Az ennek ellenkezőjét sugalló népmesék hazudnak…
A piperkőc
A dandy, aki naphosszat a tükör előtt áll
Aki órákig válogatja, váltogatja alsó-felsőneműit
Aki pacsulikkal, kenceficével keni, fújja be magát
(míg szép lassan, de biztosan lassan este lesz,
és másnap majd kezdheti az egészet elölről…)
Ha mégis eljut emberek közé, buzinak nézik…
Ápolatlan
Önelhanyagoló,
nem cifrálkodó, sőt…
Életfogytig tartó „nazír” fogadalom:
nem nézel tükörbe, nem adsz magadra,
nem tisztálkodsz és nem szépíted magad,
nem vágod-mosod a hajad, szakállad stb.
és még te csodálkozol, ha elriasztod társaidat,
leginkább a másik, gyengébb nemhez tartozókat…
Ambivalens
Az ellenkezőjébe,
a másik rossz végletbe
átcsapó viselkedésű lény
Aki például a kocsmában
egyre ittasabb állapotban
egy „bátrabb” szókimondó,
hőbörgő és hőzöngő nagylegény,
de azután kijózanodva már otthon
és a munkahelyén meghunyászkodó,
nem ellenkező, nem „visszapofázó” …
Meghunyászkodó
A behódoló viselkedés
Behúzni füled, s farkad
Mindenben – őt dicsérve –
a Másikhoz alkalmazkodni,
mint egy „jó” ún. papucsférj…
(de azért persze a háta mögött
itt-ott egy kicsit morogni, hőbörögni,
állandó belső ellenállással, ami egy
egyenes út a krónikus cukorbetegséghez…)
úgymond
a házi béke kedvéért
örökre papucs alatt van,
és csak nyel, és nyel, vagy
majd meg már annyira telítődik,
besokall, hogy akár még ölni is tudna…
Jellemtelenség
e kor bélyege;
Pedig csak egy, csak egy: a jellem az,
Ami az embert emberré teszi,
E nélkül hitvány, öntudatlan tárgyak,
Vagy legfölebb is állatok vagyunk.
Oh hölgy! könyörgök hozzád, a haza
S az emberiség kettős szent nevében:
Ha gyermekekkel áld meg majd az isten,
Olts gyermekid szivébe jellemet,
Szeplőtelent s megtántoríthatatlant.
És nem szükség, hogy mást is adj nekik,
Mindent adál, ha jellemet adál.
(Petőfi Sándor: Kovács Jánosné emlékkönyvébe)
Csak majdnem
Csak majdnem érted el a vonatot
Csak majdnem mertél szerelmet vallani
Csak majdnem házasodtál, kötelezted el magad
Csak majdnem költöztél át/be kertes házba
Csak majdnem született meg a gyereked
Csak majdnem lett hivatásod és otthonod
Csak majdnem írtad meg életed nagyregényét
(de végül mégsem, éppen lecsúsztál róla, mert
nem volt bátorságod nagyobb kockázatot vállalni)
Aki
a „heves” udvarlása
közben fél szemmel már
a következő jelöltet fürkészi,
mint aki a rabszolganő-piacon
a háremébe gyűjt, ahol majd lesz
idő ismerkedni és megszeretni is…
(mennyiséggel pótolni a minőséget)
Aki egy,
ha nem is első,
de lehetőleg az utolsó
társ keresése, választása, és
elmélyült megismerése helyett
skalpvadászattal elfutkossa a drága idejét,
amivel áldatlan örök magányra ítéli magát….
Akinek
már rengeteg kapcsolata,
viszonya, szeretője stb. volt,
de ezekből egyetlen egy sem maradt meg
hűséges, kedves, meleg, házias élettársnak…
Aki csak addig udvarol-bókol/harcol,
míg el nem ejti a szexpréda-nőstényt –
utána már, „birtokon belül” már minek,
vagy a nemzés után végleg sorsára hagyja…
Aki
csak addig akar
nős/férjezett lenni,
míg a nászút/mézeshetek tartanak,
azután meg már minek, az már biztos
csupa keserűség – ezért folyton újra nősül…
Aki
úgy fekszik
a nászágyába,
mint akinek egy
kínos, elkerülhetetlen
műtéten kell átesnie…
Ő a gyerekszülés után
már csak anya akar lenni,
és majd non stop háborog,
ha a férje másfelé keresgélget…
Aki
a biszexualitása
trendi, divatmajmos „felfedezésével”
megduplázná az esélyét a párkapcsolatokra…
Így jó esélye van: két szék közt a pad alatt végzi…
Hamarosan azt sem fogja tudni, hogy ő fiú vagy lány…
Aki
szürke életét
az ágyban akarja,
a másikra nem figyelve,
önző lepedőakrobatikával,
vagy pedig feldolgozatlan
gyerekkori traumája miatt
szadomazo „játékkal” és más
beteges perverzióval színesíteni…
Aki
más nevében
udvarol annak a hölgynek,
akibe ő maga is szerelmes,
vagy aki mást küld maga helyett szépet tenni,
vagy akár pont az ő legjobb(nak hitt) barátját
hozza ilyen, szinte ellenállhatatlan kísértésbe…
Aki
úgymond
„nem szeret”
nemesen, építően
se mással versenyezni –
ha más is udvarol a lánynak,
akkor ő menten meghátrál…
Vagy nemtelen eszközökkel,
például a rivális rágalmazásával,
lejáratásával verseng…amivel csak
magáról állít ki rossz bizonyítványt…
nem saját
teljesítménye
jobbítása a fő cél,
de hideg-háborúzik,
destruktívan verseng,
és így csak annak örül,
ha az ő ellenfele gyenge,
indiszponált, balszerencsés stb. stb.
Nem arra ösztönzi őt a szerelem, hogy
magából a legeslegtöbbet hozza ki, hogy
felnőjön a feladathoz, megtáltosodjon,
hanem ellenfelét igyekszik „eltenni láb alól”…
AZ ÁTOKRÓL.
Tehát változtatni sorsodat nem mered?
Akár mint furdaljon lelki isméreted;
Mert szüleid reád átkokat mondanak,
Mihelyest a’ felől tsak egy szót hallanak.
Keserves állapot! sokan tapasztalták;
De értsed, magokat miként vigasztalták,
A’ melly gyermek édes szüleit meg veti,
Mindenben ki tsapó ösztönét követi;
A’ ki bölts szavokat soha nem fogadja,
Őket az ínségben nyomorogni hagyja;
A’ ki rosz éltével nékik szégyent okoz:
El hiszem, hogy bizony fejére átkat hoz;
Mert ez már képtelen hálaadatlanság,
Mellynek ki mért bére a’ boldogtalanság.
De a’ ki tsak fiát azért kárhoztatja,
Hogy kevély hasznának nem lesz áldazatja;
Ha azon hivatalt ő fel nem válalja,
Mellyről a’ kis Biró lelkében azt valja,
Hogy annak örömmel majd meg nem felelhet,
Ugy vélem az senki’ átkától nem félhet.
Sőt ha győződése ellen tselekednék,
Rajta bizonyára az bé tellyesednék:
Hogy nem méltó az Ég’ nagyobb kegyelmére,
Mivel jobban hajt a’ szülők’ szerelmére.
Igáz ugyan: tőlek származik az élet;
De jól tudjuk, hogy mást illet az itélet.
Áldjad te, Barátom, kik téged’ átkoznak;
Meg látod, szemeik még fel nyilatkoznak.
Valóban szép dolog az embert oktatni,
A’ boldog életre néki példát adni;
De ugy tartom, ezt olly nehéz véghez vinni,
Mint azon Irónak szép levelet irni,
A’ kinek rosz tolla majd nem fog kezében,
Majd ismét a’ témát el önti széltében.
Hadd, kapjanak mások a’ könnyű életen;
Kapj te a’ meg nyugott lelki isméreten.
*
KERŰLD A’ PÖRT.
Hogy az eső el eredett,
Egy kényes Júh meg ijedett,
‘S a’ sürű bokrokba mászott.
Igaz, hogy ott meg nem ázott:
De még nagyobb kárba esett;
Mert a’ míg jó időt lesett,
A’ tüskékbe meg akadott,
‘S gyapja’ java ott maradott.
* * *
Így néha meg károsodik,
Ki Ügyészhez folyamodik;
Sokszor nagyobb a’ veszteség,
Mint a’ pörből várt nyereség.
*
A’ VÁLTOZÓ SZERENTSE.
Nem de! a’ míg tsapogattad
Fa tsigádat, szögdözött?
Most hever, mert nem bántattad,
Gyermek játékid között.
.
Igy a’ ki a’ szerentsének
Mindég lágy ölében ül,
A’ szép erkölts’ öszvényének
Üzésében el henyül:
.
De fel ébred a’ serénység,
‘S hasznának lesz látszatja,
Ha nyavalya, vagy szegénység
Néha meg látogatja.
Aki
a zanzából
véli már jól ismerni
a sorstükör-életgazdagító Nagyregényt,
és „dugásból” a Nőt, a vele komplementer
női minőség csodás „rejtett” dimenzióját…
Aki
egy olyan „férfi”,
akit huzamosan-végleg
egy nő, illetve a neje tart el –
vagy „csak” alkalmi selyemfiú,
vagy megélhetési hímringyó, gigoló,
aki még/már a testét-lelkét árulja (el)
gazdag magányos öreg nőket kiszolgálva…
Aki
állig
testi-lelki
páncélban,
(a fején sisakrostély),
teszi „sebezhetetlenné” magát,
de ezért túl nagy árat fizet, mert
így őt simogatni, kurkászni sem lehet…
Hogy lenne ő képes szeretni/szeretve lenni?
Aki
minden nap reggelén
„szépségversenyre” indul –
de divatos szépségideálhoz
összehasonlítgatva önmagát
csak kudarcélményt halmozhat,
amiből önleértékelés/betegség ered…
Ő sosem hiheti el, hogy lesz valaki,
akinek a Földön ő, úgy ahogy van,
a születési adottságait (sz)építve,
jó ízléssel magát csinosítgatva,
a legeslegszebb lehet/lesz…
Via activa/
contemplativa
Ideje a láblógatásnak
és a tenger-átúszásnak
ideje van, illetve ideje lenne,
ha megéreznéd ezt, de pont
akkor „szemlélődsz” /bambulsz,
amikor dönteni, lépni/ugrani kellene.
És akkor nyüzsögsz, produkálod magad,
amikor a feltöltődés, az elmerengés,
elcsendesedés stb. stb. ideje lenne…
Aktív-passzív
Amikor dönteni kéne,
akkor kivársz. és magától dől el,
dől ki a fa a házadra, gyerekedre…
És pont akkor és pánikban kapkodsz,
amikor csak passzívan ki kéne várni,
míg majd magától kidob az örvény…
A
nem-
cselekvés hatalma…
Az ég alatt a leggyengébbek
átfúrják, ami legkeményebb:
mindenben fészke van a nemlétnek,
ereje a nem-cselekvésnek.
Szó nélküli tanítással
s a nem-cselekvés hatalmával
mi sem mérkőzhet e világban.
Tao Te King 43.
Különc
Aki amúgy éldegéli ugyan
konformista, nyárspolgár életét,
de akut, kínzó hiányérzete miatt
ezt olykor-folyton különcködéssel,
extravagáns gesztusokkal színesíti.
Egy unalmas akadémikus filozófus,
aki a pódiumon le-letolja gatyáját…
Szájtépő
Te még az ostromállapotban is
mindent újra és újra megvitatnál,
nem fogod fel, mi a vészhelyzet,
mikor jogos szükségállapotot hirdetni:
hisz az égő házban emberek maradtak,
és te vitatod, nem járt-e le munkaidőd…
Ön-kényeztető
Minden napod lehet az utolsó:
kényeztesd hát agyon magad!
halmozd csak az élvezeteket!
Ne sajnálj magadtól semmi jót –
élj úgy, ahogy Marci élt Hevesen!?
Légy legalább egy riasztó példa:
élvhajhászból megcsömörlött…
Csak
panaszkodsz
a rossz sorodra,
pedig ebből Isten segítségével
többet tanultál, és így többet is
fejlődtél, vagy fejlődhettél volna,
mint amikor agyadra ment a jólét,
és önhitten magadat dicsőítetted…
A
szemérmes,
szerény, tartózkodó,
szótlanul éhező koldus,
akinek a kérés szégyen, így éhenhal
(mint a mély kútba esett néma gyerek,
akinek az anyja sem érti/hallja szavát)
Biflázás
Egy szerepet
szóról szóra be lehet magolni,
de baj van, ha kizökkentenek, s kiesel a szerepből,
mert akkor már spontán reagálni, rögtönözni kell
(ilyenkor már gondban van a papagáj, a szajkó stb.)
Kiváró
Akinek a türelme
olyannyira végtelen,
mintha egyedül ő élne örökké,
így elmulasztja még a százévben
csak egyszer kínálkozó alkalmat is
Nem ragadja üstökön a szerencséjét…
Aki
könnyelműen
elszórakozza az egyszeri
három kívánság alkalmat –
marad a régi állapotában,
de ez most már rosszabb,
hisz tudja, hogy jobb lehetett volna…
Jótündér –
egy tünemény
Légy készen, s légy résen,
ha hirtelen eléd toppan a Jószerencse
és ott és akkor bármelyik kívánságodat teljesíti.
Mert ez oly igen ritka, vissza nem térő pillanat –
ha semmit se vagy rosszat kérsz, attól koldulsz…
Fenn
az ernyő,
nincsen kas.
Rangtartás vagyon nélkül.
Olyanokra mondják, akik
hiába való cifraságokra költenek,
de a legszükségesebbet nélkülözik.
Pl. luxusautóval jár, lakomát rendez, flancol,
de a mindennapokban elemi gondjai vannak…
(már csak a fenntartási/hitelköltség miatt is)
Belső ellenség
Saját fészkedbe rondítani?
A családi szennyest kiteregetni?
Anyádat feljelenteni, ellene tanúskodni?
Úgy jársz, mint a félig nyúzott bakkecske,
aki feljelentgette, rágalmazta apjuknál a fiúkat,
akiket ezért elűztek otthonról, a jóért rosszal fizetett
(de a végén kitették őt a vadonban farkas martalékul)
Aki
másnak
vermet ás,
az maga is pont ebbe eshetik bele,
ahogy például ez történik akkor, amikor
Hamletnek méregpoharat készítenek
és mérgezett tőrt fennek…
Aki
verembe,
fogságba esik,
és ezt a helyet otthonává teszi,
meg sem próbál, már nem is akar
innen kijönni, szökni, menekülni…
(netán még a segítő kézbe is harap…)
Variációk
a veremhelyzetre
Másnak ástad, te estél bele
Beleszülettél, nem is tudsz róla
Beleestél, beletörődsz, berendezkedsz
Nem kérsz segítséget: néma gyereknek…
Agresszív kismalacként türelmetlenkedsz
Követelőzöl és feltételeket szabsz
Beleharapsz a segítségül lenyúló kézbe
Aki segíthetne, azt elijeszted, megbántod
A segítőt berántod, hogy te szabadulj
A segítőt berántod sorsközösségbe
Istent várod, de csak embereket látsz
Önként maradsz, hogy sajnáltasd magad
Még te akarsz segíteni a kint levőkön
Büszkén elutasítod az ingyen kegyelmet
Szégyelled helyzeted, s meglapulsz
A hajadnál fogva húznád ki magad
Egy méltatlan személy nem segíthet
Húzod az időt – addig középpontban vagy
Minden idegennel bizalmatlan vagy
Rögtön kétségbeesel és hisztizel
Nem tétlenkedsz: alagutat ásol lefelé…
Egy szalmaszálba kapaszkodnál
Egy szélhámosnak ígéred mindened
Az életed mentésénél fontosabb szajréd
stb. stb.
Aki szerint
a bűnt csak a papok találták ki,
ahogy az örök kárhozat rémképét is
az emberek birkanyájjá idomítására –
ezért vagy kiiktatja ezt a fogalmat,
és bármely eszközzel céljaira tör,
vagy álszenten hódol az erénynek,
esetleg majd élete végén megtér….
Aki
egy jó
színészi képességű
és jó emberismeretű,
de amúgy egy szélhámos,
aki ezt a képzett talentumát
például házasságszédelgő,
hozományvadász stb.
céljára hasznosítja…
Aki
aktív-passzív
jóváhagyásoddal
folyton pumpol, tarhál,
netán a te pénzeden még
le is részegít, hogy azután
szabadon kifoszthasson:
vagyis markecoljon…
Aki
drága,
mert véges idejét
az ún. gordiuszi csomók
kibogozására pazarolja,
mert nincs szíve és/vagy esze,
hogy egy csapással átvágja azokat…
Vélelem
Ahol és amikor
már elegendő a puszta gyanú,
elég egy névtelen feljelentés is,
és bármely polgár perbe fogható
és meghurcolható, és elítélhető is,
ha nem tudja minden kétséget kizáróan
az ártatlanságát bizonyítani…
Aki
jogosnak tartja a társai,
vagy a társadalom bűnbak igényét,
hogy ne magukban keressék a hibát –
sőt: ő maga jelentkezik is rá, mert ő
jobb híján így akar ismert valaki lenni,
vagy szeret(ne) áldozat lenni, mártírkodni…
Aki
úgy kapaszkodik
az „életfelmentő”,
elemi emberi-társas
kötelességei teljesítését
felfüggesztő betegségbe,
mint a fuldokoló a mentőövébe,
vagy az utolsó szalmaszálba…
Jereváni rádió
Megkérdezik
a jereváni rádiótól,
igaz-e, hogy Jerevánban
Moszkvicsokat osztogatnak.
Válasz. „A hír igaz. De nem
Jerevánban, hanem Tbilisziben.
Nem Moszkvicsokat, hanem Volgákat.
És nem osztogatnak, hanem fosztogatnak.”
Aki
a csalt,
lopott, rablott
javakból ad, osztogat
valami kis alamizsnát,
amiért a kifosztottak hálálkodását várja,
és még ki is oktatja őket, hogy mire költsék…
Aki
feltűnési vágyból,
netán nem is tudatosult,
de felvett rossz szokásból
folyamatosan csak kényeskedik,
szenveleg, negélyez – affektál
Aki
egy olyan
előkelő kényeskedő,
hogy nem az alátett tíz párnát élvezi,
de még azokon át is „megérzi” azt az egyetlen
árva kis borsószemet, ami miatt nem tud aludni…
Aki
képes lenne
a társát/szerelmét
Dunába belökni, és menteni,
ha így imponálhat neki, vagy
kitüntetett híres életmentő hős lehet…
Aki
közönyösen
szemléli a fuldokolót –
hisz őt mások is jól látják,
és akkor miért pont ő kockáztasson,
meg majd csak ideérnek a profi mentők…
Aki
képtelen
egy életútra
elszántan és kitartóan,
következetesen rátérni,
hátha a másik még jobb lenne …
Így csak egyhelyben jár, sőt így
igazából hátrál, mert lemarad…
AZ EMBER’ MÉLTÓSÁGA.
Ha a’ Természetet akarod tsudálni,
Ne mennj meszsze annak felségét visgálni.
Tekintsd meg magadat, azt a’ kis világot;
Találsz, hidd el, elég tsuda valóságot.
Nézz ki tsak kertedbe nyáron az ablakon,
Szemeid nem győznek bámulni a’ napon;
Kedves lesz a’ szélnek lágy lengedezése,
Fülednek a’ vidám madarak’ zengése;
Orrodnak a’ gyenge virágok’ illatja,
Szádnak a’ frisítő gyűmöltsek’ szamatja. –
Nem veszed e észre a’ nagy böltsességet,
Melly alkotá ezen öt érzékenységet?
Azon vak, kit néha házadhoz vezetnek,
Hogy áldását vegye jóltévő kezednek;
Azon szegény Jámbor nyilván bizonyítja,
Az ép tag az embert miként boldogítja.
Nem látja ő a’ szép Napnak támadását,
Délben tiszta fényét, estve le nyugvását;
Hallja a’ Pityernek hangitsáló szavát,
Érzi a’ virágnak kellemetes szagát:
De nem tudja, hogy azt mi örvendezteti,
Ebben az ékes szint nem külömbezteti.
Ugy van, az Embernek, leg kissebb részei,
Egy bölts, egy hatalmas Észnek’ billegei.
Hát az! a’ mi ezen tagokat élteti,
De belső mivoltát senki nem értheti,
Melly által gondolunk, örűlünk, szeretünk,
Külömbséget a’ jó ‘s rosz között tehetünk,
Melly e’ föld’ szinénél fellyebb emelkedik,
A’ halál’ erején győzödelmeskedik,
A’ Lélek! e’ tsuda remekje az égnek,
Nem de egy kis része a’ nagy Istenségnek?
A’ midőn magamban ekként gondolkodom,
Nedves szemmel gyakran fel fel fohászkodom;
Látván, hogy e’ földnek leg nemesbb állatja
Magát sokszor dühös Tigrisnek mutatja.
*
A’ PÁSZTORI SZÁZAD.
Drága Napok! ti diszei
A’ fiatal világnak:
Melly bal sorsnak végzései
Tettek tsak Vers’ tárgyának?
.
A’ tí tiszta szépségteket
Olly’ hasztalan ohajtjuk:
Mint ha el tűnt kedveseket
Tsak képekben láthatjuk.
.
A’ szép ‘s gazdag Föld kintseit
Egyűtt ‘s bőven közlötte;
Az örök Ősz gyümöltseit
Virág közé kötötte.
.
Mezők voltak a’ térségek,
A’ Lakók mind Pásztorok:
Mind későbbi külömbségek
A’ kastélyok, ‘s majorok.
.
Ők a’ Vénektől függöttek
Jámbor együgyűségben,
És egymásra nem ütöttek
Az egyenlő bőségben.
.
A’ terebély fa tövekben
Fel találták a’ kész várt,
Templomot a’ ligetekben,
A’ lágy gyöpön az oltárt.
.
Az Istenek le szállattak
A’ föld’ javítására,
‘S igazsággal országlattak
Az emberek’ hasznára.
.
Nem volt híre a’ hivságnak,
A’ kevélység’ kölykének;
Sem a’ zabolátlanságnak
Az Irigység’ mérgének.
.
Nem volt senki tévelygésben,
Kire átok szálhatott,
Mint a’ Nyáj a’ legelésben
Tilosba nem juthatott.
.
Mindenütt Rend uralkodott,
A’ nyelv sziv szerint beszélt,
Kevesebbet gondolkodott
Az ember, de jobban élt.
.
Igaz ugyan: ritka dolog
Volt akkor a’ híres Bölts:
De, ugy tetszik, elég boldog,
Kit meg nyugtat az Erkölts.
.
A’ szükségtől koholtatott
Munkát senki nem tudta:
A’ ki akkor dolgozgatott,
Magát együtt mulatta.
.
Játékjaik’ leleménnye
A’ muzsikák’ szerei,
Szabad eszök’ szüleménnye
A’ Költőknek versei.
.
Nem volt ott olly gyönyörűség,
Melly mindenkor másra vágy,
Mellynek vége keserűség,
‘S maga utánn gondot hágy.
.
A’ rut haszon nem áskálta
A’ föld’ gyomrát értzekért,
Sem a’ tengert nem uszkálta,
Se nem őntött ember vért.
.
A’ Nyáj-örző örökében
Vigan élte napjait;
A’ melly vidék böltsőjében
Látta, fedte tsontjait.
.
A’ Halál, ki most szárnyra kélt,
Akkor lépve érkezett;
Tsapásától senki nem félt,
Mert senki nem vétkezett.
.
Öröm volt az egész élet,
A’ pör versent éneklés;
Igaztól jött az itélet,
Tsekélység volt a’ vesztés.
.
Ámor akkor nem lövellett
Szem bé kötve nyilakat,
Titkos sebet igy nem ejtett,
Hogy támaszszon károkat.
.
A’ Pásztornék, hiv ‘s jó Lelkek,
Nem hogy sokat értsenek;
Hanem azon igyekeztek,
Hogy Férjöknek tessenek,
.
A’ kövér rét’ sik tavai
Voltanak hív tükreik,
A’ partoknak virágjai
Leg szebb ékességeik.
.
Ez volt minden: mert ruhájok,
Mellyet kezök készített,
Együgyű volt, mint a’ nyájok,
A’ kinek gyapjából lett.
.
Ezen nyájnak őrzésére
Szánták ők is gondjokat,
Szeles ebed’ hivségére
Nem bizhatván javokat.
.
Boldog Világ! melly Istenség
Hozhat viszsza földünkre?
Hogy a’ tsel, had, rendetlenség
Veszszenek ki örökre.
.
Pásztorok’ vig állapatja,
A’ szív’ gyönyörűsége!
Távul vagy te; meg mutatja
A’ Nemzetek’ insége.
.
A’ vagy talám tsak képzelet
Ezen boldog idő kor?
A’ Történet meddig vezet,
Panaszt hallok mindenkor.
.
Már az első Pásztor’ vére
A’ földet meg itatta:
Igy a’ boszszu’ vételére
Lakosait kinzatta,
.
Nem illeti igy az embert
A’ Boldogság’ ideje:
Mindég volt bün, mindég is vert
A’ Szerentse’ veszszeje.
pppppppp
Csakis az ember lehet
teljesértékű, boldog életű,
vagy egy ön/társ-sorsrontó,
a végsőkig boldogtalan lény…
.
Vagy rontasz, vagy építesz – csak rajtad múlik…
Vagy a jó vagy a rossz Istent imádod: válasszál…
Legalább ne árts, se önmagadnak, se másoknak…
Ki mennyit használhat, legalább annyi kárt tehet – sőt:
hisz házad gyerek/bolond is felgyújthatja, de felépíteni…?
.
Csak az ember lehet önsorsrontó, akár öngyilkos,
önerőből vagy nagyon boldog, vagy nagyon boldogtalan,
de azért mások is besegíthetnek neki, ha engedi/hagyja…
Önmagamtól és az ún. jóbarátaimtól védjen meg a Jóisten,
ellenségeimmel elbánok magam is, sőt hasznomra lehetnek…
.
A legtöbbet – nyilván!? – én árthatok saját magamnak,
de vigasztaló, biztató, hogy akkor ennek az ellenkezője is igaz….
Használjam magam rendeltetésszerűen, mint egy gitárt/hegedűt,
ami lehet dísztárgy, lehet zaciba tenni, lehet vele verekedni is,
lehet ördögi hangzavart kelteni, de lehet isteni muzsika médiuma…
.
Ez után jönnek – fontossági sorrendben! – az előszeretteink,
az (ál)barátaink, a nyílt hidegháborúzók, az ún. profi segítők,
Mekk mesterek, protokoll orvosok stb., és az (áruló) írástudók,
a jó rossz társadalmi-gazdasági-politikai elitek, vezetők – és
végül, – de talán mégsem utolsósorban? – a rejtett hatalmak….
.
Becsüld meg s gyarapítsd aranyad, ne csinálj belőle sarat,
a sarad nem mondd aranynak, de csinálj még abból is aranyat!
Csak a balga-gyáva embernek nincs/nincs jó örömteli családja,
barátja, szerelme, evése-ivása, játék(osság)a, humora, munkája
-hivatása, otthona/hazája, gyermeke, társasága, mulatsága stb.
.
Ő „él” ön-sors-rontva, élethazugságokban, önkínzásban,
önemésztő játszmákban, lélekölő robotban, hivatástalanul,
fóbiás zsarnokként vagy papucs alattvalóként, statisztálva,
idegenben, otthontalanul, hajléktalanul, alul/dezinformálva,
közlés/megértésképtelenül, parazitaként, élményszegényen,
.
napi túlélésben, bűntudatosan, bűnözői pályára sodródva,
rossz evésben-ivásban, ünnep/mulatás nélkül, megalázva,
alakoskodva, képmutatóan, cinikusan/rajongón, rabságban,
hitetlenül vagy szektásan, önleértékelten, megnyomorodva,
talentumot elásva/rosszra használva, kallódva, hazát árulva,
.
elviselhetetlen könnyűségben, agyonterhelve, dögunalomban,
balekként, ön-kizsákmányolva, álbarátokkal, élettárstalanul,
házassági pokolban, szex nyomorban, lelki öncsonkításokban,
betegen, depresszióban, koravénen, infantilisen, időtékozlón,
lelki hadviselésben, humor és játék nélkül, tetszhalottként stb.?
.
A legtöbb bajt a világon nem gonosz emberek-erők okozzák.
jószándékkal van a pokolba vezető út kikövezve: énáltalam,
és a majomszerető édesanyától a protokoll-rab jó orvosig…
Az ún. betegség sem külső sorscsapás, de isteni intő jelzés:
tarts önvizsgálatot és „szertelenül” keresd meg a lelki okot!
.
Magadon nevetsz/szörnyülködsz: a mese nem másról, de pont
terólad szól – ismerj magadra és itt és most változtass életeden!
Szabadságra vagy teremtve, hogy jó szellemben-lélekbátran éljél,
átfogón és mélyen teljesértékű módon, istengyermekként kivirulva,
és nem ördögfajzatként szenvedve: akarót repít, nem vonszol a sors!
ppppppppppppppppppppppppppp
