kb. 27 perc olvasás
Eugéniusz:
Önsors-rontás/javítás ABC – III.
pppppppppppppp

Emberélet mennyiség/minőség
Szócikk-csíra/vázlat gyűjtésem:
A létjavítás/rontás Jenciklopédiája
pár magyar mondatos előmunkálatai
pppppppppppppppp
Bölcs-balga, és boldog-boldogtalan lélek
Édenkert-aranykor és/vagy vaskor/pokol
Istengyermek-táltosparipa/állatorvosi ló
Életminőség-vizsgálódások: típus-példatár
ppppppppppppppppppp

Adott-kapott és szerzett/vesztett életkincstár
Szellemi, lelki, testi és társas életek és halálok
Szándékok-következmények és okok-okozatok
(Elvek/tettekðmagatartásokðjellemekðsorsok)
pppppppppppppppppppppp
Komjáthy Jenő:
POGÁNY VAGYOK
Pogány vagyok. Nincs bennem semmi
Alázatos, tömjénszagú;
Zsolozsma, zsoltár, istenesdi
Nem ejti lelkemet rabul.
.
Nem verem én bűnbánva mellem,
Nem mondok szánom-bánomot,
Olcsó dicséretét se zengem
Annak, ki – majmot alkotott.
.
Nem ejt meg engem semmi földi,
Se földöntúli hatalom:
Az eget ostrommal bevenni,
Nem lekoldulni akarom.
.
Nem járok templomaitokba,
Miket a hízelgés emelt,
Bálványotok előtt a porba
Lelkem sohase térdepelt.
.
A földön úr szolgái vagytok,
S urat imádtok mennyben is;
A szív, a szolgaságba hajtott,
Csupán a zsarnokokba hisz.
.
Szeretek én, s ti hízelegtek,
Csúsztok ti, míg repülök én!
Imátok lenn a porba reszket,
Fönnszárnyaló enyém.
.
Arcotokon a kegy malasztja;
Fő vágyatok a nyugalom:
Én nem születtem hódolatra;
Szívem örök forradalom.
.
Pogány vagyok. Dac ül szememben,
Gúny és harag rezg ajkimon;
Pusztító tűz feszíti mellem,
A harcok élvét áhitom.
.
A gyűlöletnek óceánja
Csap olykor át a szívemen;
A viharoknak orgonája
Játszik most benne rémesen.
.
Mert gyűlölöm sivár világtok,
Amelynek neve: unalom;
Ásító kéje nekem átok,
Rothadt nyugalmát eldobom.
.
És gyűlölöm a lomha szörnyet,
Gyűlölöm arcod, rút Közöny!
Rég fekszi tetemed a földet,
Gőzébe hal milljó öröm.
.
S gyűlöllek téged, korcs Alázat,
Törpék álarca, pórerény!
Hiszen te adtál kúszni lábat
A Gyávaságnak, látom én.
.
És gyűlölöm a Szolgaságot,
A bűnök bűnét mindfölött:
Haragtól reszketek, ha látok
Egy elnyomót vagy görnyedőt. –
.
Pogány vagyok. Merész szememben
A szép Igazság szomja ég.
Istennő az; ha fátyla lebben,
Gyönyörbe tör a föld, az ég.
.
A szeretetnek óceánja
Csap akkor át a szívemen;
A teremtésnek orgonája
Szól mostan oly fönségesen.
.
Megzendül a szférák zenéje;
Az égi gömbök szózata,
Zokogva, zengve hull beléje
Az örök fájdalom maga.
.
Megnyílik a világ köröttem,
A légi kárpit széthasad,
Lebegni szigorú körökben
Látok csodás, nagy tárgyakat.
.
Nem tárgyak ők, dicső személyek;
A régi istenek talán:
A lelkük test, a testük lélek,
Tapintom s mégis látomány.
.
Alattam a föld is kitárul,
A por rajong, a kő beszél,
Jelt ád a némaság magárul,
És fölragyog a titkos éj.
.
A mélység mély szivét kitárja,
Leveti lepleit az Ég …
Úgy érzem, egy világ királya,
Ugy érzem, egy isten levék.
.
Természet! Élő templomodban
A tárgyak lelkét szíhatom:
Szent falaid közt égre lobban
Minden leláncolt hatalom.
.
Határtalan nagy templomodban
Az isten testét érezem;
Szivem szivével összedobban,
Szemébe néz ihlett szemem.
.
Világok teste lett a testem,
Amit látok, az mind enyém;
Átcsapnak a lángok felettem:
Égek, de el nem égek én!
.
A lelkek lelke lett e lélek,
A szívek szíve lett e szív,
Az ember bennem istenné lett,
Olimp dicső követje hív!

Aki
előbb,
akarva-akaratlan
magából kiforgatott lény,
idegen istenkép imádó lesz,
ami után már könnyű rabosítani,
értékes javaitól megfosztani,
és egy siralomvölgy-lakóvá tenni…
Aki
nem is tudja
elképzelni, hogy
Isten benne is lakik,
akivel naponta konzultálhat,
az ő istenképe: egy távoli Nagyúr,
aki nem tud minden kis porszem
apró-cseprő gondjával törődni…
A katolikus,
cölibátusban élő pap
szerelmi és szexuális tanácsadása:
aki nem tapasztalja/tudja, az tanítja…
A katolikus papot
szoknyába öltöztetik,
és eltiltják a szerelemtől is –
vagy igyekezhet végleg elfojtani,
vagy magát hiteltelenítve titkon űzni…
Papi
demagógia:
ez a világ egy siralomvölgy,
ha kibírod, odaát örök jutalom vár…
Addig marad az aszkéta önsanyargatás…
A pap
egy idegen,
sőt ellenséges nép
istenképét festi és imádtatja,
ami a gójt örök szolgaságra ítéli…
A papot
nem gyülekezete
választja/tartja/meneszti:
az állam dotálta egyház fizeti –
olyan is: szellemi kényszerzubbonyos…
A még naiv és hiszékeny
gyermekek hittankönyvében
Ráháb, a jerikói prosti a pozitív hős,
aki elárulja a népét a „kiválasztottaknak”,
akik ezután csak az ő életét kímélik meg…
A keresztény egyház(ad)
feladja a szellemi honvédelmet
és kapitulál az uzsoracivilizáció előtt –
már a pápát is a gazdagok (közül) választják
(lásd pl. Herczeg Ferenc: Az élet kapujában)
A protestáns,
aki egy életen át nyomorog,
aszketikus-puritán élvtelen életet él,
hogy úgymond az Isten dicsőségére,
mindent bevételét újra befektesse…
A mocskos
fürdővízzel együtt a gyereket is,
egy pályatévesztett, kiégett pap miatt
magát a Jóistent is kiöntöd a pöcegödörbe…
Az újszülött gyerek is
már eredendően bűnös,
nemcsak a betegségekre,
de a rosszra való hajlamát is örököli:
ezért neki is az jó, ha pofozzák, ütik-verik…
Akinek
az ún. evilág,
vagyis ez az „itt és most” világ
csak próbaidő, javítóintézet, előkészület, hogy
itt kiérdemelhesse a másvilági örök üdvösséget…
Aki azért spórol,
és veri fogához a garast,
hogy kriptája palota legyen,
minden luxussal berendezve…
A minden aznapi
önsajnáltatási versenyben elinduló
és azt jobb ügyhöz méltó buzgalommal
azt utcahosszal megnyerő Guinness
rekord-bajnok önsorsrontó öngóljai…
Nem tudja,
hogyan működik ő:
nincs használati utasítása,
ezt nem mellékelték születésekor,
és később sem fedezi fel, hogy mire jó,
mire rendeltetett karja-lába, esze és szíve,
érzékelése és értelme, érzelme, lelke-szelleme…
Aki úgy bánik magával,
mintha valaki egy hegedűvel
verekedne, vagy szöget verne be,
vagy ördögi zajt, macskazenét csapna,
pedig azon mennyei muzsika is szólhatna…
Aki
a bányászbéka
segge alatt érzi magát –
stabil önleértékelése miatt
ez önbeteljesítő jóslatként működik,
vagyis így el is sorvad a teste is,
amivel a benne élő isten hiába
adja le a vészjelzéseket…
Az ún. betegség,
a biológiai külön-program,
neki fatális külső csapás,
mint a földrengés/árvíz stb.,
ami után szakembereket hív
a kárhárításra, mentésre stb.
és nem egy isteni segítség,
egy változásra serkentő jel…
A jó médium,
akit könnyen hipnotizál
a párttévé, a szekta, a média:
lebutítják, elveszik józan eszét –
elveszíti az érdekfelismerő és
-érvényesítő képességét,
sőt: maga ellen dolgozik….
Ő
idegen
istenképet,
pl. zsidó Jehovát
rád erőltetve tesz
holtig szellemi rabjává,
majd dönt testi-lelki nyomorba…
Az egyiknek pl. engedett/kötelező az erőszak,
mindenki más csak eszköz a céljai eléréséhez –
a másik még az elemi önvédelemről is lemond
Akinek nincs,
vagy elsorvadt
a játékossága,
a humorérzéke,
az életének nedve/sava-borsa,
minden pillanata kötelesség-ízű,
mint egy rutinosan robotoló gépé,
semmi önfeledt móka, kacagás,
vagy, ami talán még rosszabb:
egy (ön)gyilkos gúnyolódó…
Aki
képtelen,
lelkileg lusta, gyenge,
szellemvilágban járatlan
felmászni a humor magaslatára,
már pedig onnan lenézve eltörpülnének
a lentről egyre óriásibbnak tűnő gondjai…
Magán se nevet, túl komolyan veszi magát,
de attól viszont retteg, hogy nevetségessé válhat….
A nem nevető lény
Ő könyvet már írt a humorról,
hogy ez mennyire isteni adomány,
enélkül milyen szürke, unalmas, sőt
akár elviselhetetlen az emberi létezés,
mennyire segít túlemelkedni a bajokon,
és enyhít a fájó igazságok beadásakor stb. –
de nem érti, és főleg nem érzi pl. a tréfát…
Akinek
vagy nincs humora,
és ezért bármi gazra tettkész,
vagy csak akasztófahumora van –
kesernyés, kétségbeesett tréfálkozás,
mert bajban van, és már a vesztét érzi…
Dilemma
Aki betartja a szabályokat,
az egy élhetetlen, egy hülye,
az emberi számítás szerint
szinte bizonyosan éhezik/éhen hal.
Aki meg nem tartja be, az viszont
egy cinkos aljas bűnpártoló lesz…!?
A kleptomániás ember
ellenállhatatlan késztetést érez arra,
hogy számára értéktelen tárgyakat ellopjon.
Amúgy unalmas életének ez merész kaland-pótlékja.
Az ellopott tárgyakat a „beteg” gyakran eldobja, vagy
elajándékozza vagy tömegesen elraktározza.
A lopást jellemzően halmozódó feszültség előzi meg,
amely a tette során oldódik és megelégedettséggé alakul.
Ő amúgy érti: amit tesz, az társadalmilag nem elfogadott,
ezért a lopásait gyakran a mély szégyenérzet, az önvád stb.
és a következményektől való félelem követi… (Wiki nyomán)
Addig jár
a korsó a kútra,
amíg el nem törik –
egyszer rálép egy banánhéjra…
Az alkalom szülte vérszemet kap,
és merészen áttér a könnyebb útnak
látszó, kecsegtető piti bűnöző életpályára…
Rabként lesz ideje fatális tévedésén tűnődni…
Drága
neked a szabadság,
értsd úgy: túl nagy az ára.
Legyen létbiztonság, bármi áron?
Nem akarsz télen a híd alatt hálni,
inkább elkövetsz valamit, hogy így
bekerülj az ingyen meleg börtöncellába,
de ahol a „meleg” főnök köcsögnek használ…
Áladakozó
Nagylelkűnek hiszed magad,
pedig a kalácskérőt tanácsadással ráztad le
(akinek meg halat adtál, azt nem tanítottad halászni)
Vagy a rablottból, vagy csak a feleslegből, selejtből,
abból is nehezen és kioktatva, hálát várva adogatsz…
Jereváni rádió
Megkérdezik e rádiótól, igaz-e, hogy
Moszkvában Mercedeseket osztogatnak?
A hír igaz – közli a jereváni rádió -,
de azzal az apró korrekcióval, hogy
nem Moszkvában, hanem Leningrádban,
nem Mercedeseket, hanem Zsigulikat,
és nem osztogatnak, hanem fosztogatnak.
(F)osztogató
Amikor először
teljesen kifoszt a rabló,
majd a gazdag zsákmányából
nagykegyesen alamizsnát oszt
Ki is oktat, hogy mire – ne – használd, és te hálás vagy
Így tesz a rabló állam is az extra (in)direkt adóztatással
Számkivetés
Akik szóvá teszik,
hogy a király meztelen,
azokat örökre száműzik a hazájuktól,
elvágják őket az élettő gyökereiktől –
(mások meg tkp. önként emigrálnak,
álindokokkal elmenekülve a honból,
hazájukból, erőt sugárzó szülőföldjükről,
mintha magukat akarnák büntetni…!?)
Szerencsepatkó
A rész(letek)ben
bújik el az ördög…
Egy rosszul bevert
patkószeg miatt a patkó leesett,
A patkó miatt a ló/lovas elbukott,
emiatt csata veszett,
Emiatt a háború is,
és így az egész ország odalett…
És te meg babonásan örülsz is,
ha úton-útfélen egy patkót találsz…!?
Úgy
engeded
más által formálni:
betörni, idomítani stb. magad,
mint ahogy púpos gyereket a satuban
Mások formáznak a saját képükre torzóvá,
parancsszóra engedelmes kvázi bio-robottá…
Mint ahogy mindenki, te is eredetinek születtél,
de az iskola/egyház stb. által uniformizált lettél…
Aki
úgy érzi,
hogy torkig van
a jógyerek szereppel,
felnőtté akar ő is válni,
csak a ló túlsó oldalára esik
mert akkor ő ezentúl dafke
mindent pont fordítva
csinálva ő így akár egy
dackorszakba beleragadó,
egy örök ellenkező lehet
(például mint a népmese
már felnőtt székely asszonya)
Akik
képtelenek
összefoglalni és
a hallgatóhoz szabni,
amúgy is magán- és nem
igazán közérdekű történetüket,
ezért mindig mindent ugyanúgy
túlrészletezve, dög-unalmasan mesélnek,
és nem értik, hogy miért hagyják faképnél őket…
Hiába,
hogy ingyen
sugároz a rádió
többek közt zenei
kulturális kincset is:
de ha egyszer neki
nincs erre vájt füle,
nincs fogékony lelke,
vagyis nincs vevőkészüléke,
akkor erre nem fog rezonálni…
Addig
-addig söpöri
a szőnyeg alá szemetét,
míg azok kupacokká nőnek,
és vagy már nem lehet tőlük
a lakásban, otthonában közlekedni,
vagy még rosszabb: elbukik bennük
és kitöri a bokáját, lábát, sőt: a nyakát…
(analógiásan igaz ez a lelki élet dolgaira:
mert szemét minden, ami nincs a helyén…)

AZ ÚJKOR SZELLEME*
A villám és a fény szárnyán jövök
Hirdetni az igazságot közétek.
Sugár vagyok a vértenger fölött,
Szivek fölött, kiket ízekre tépett
Balhit, rajongás, szolgaszenvedélyek;
Élő vagyok a bús árnyak között.
.
Előttem a kisértet-múlt remeg,
Amerre járok, ott lehull a járom,
Áldott utamra rózsát hintenek.
A régi kor világot mindenáron
Lerontom én, és bízva, égve várom
A büszke kort, mely korokat temet.
.
Az élvet hirdetem! Határtalan nagy
Legyen az ember üdve, mámora!
Ragadjon végtelenbe vágyad:
Szinültig még az élet színbora;
Igyál belőle, s meg ne bánd soha,
Rózsákból vess magadnak ágyat!
.
Mert vágyad végtelen, s a végtelenség
A te dicső és jogos örököd!
Tulajdonod fölött tarts büszke szemlét,
S átkozd a szellemet, mely megkötött!
Érezzed át, hogy dús vagy és örök,
Érezd a létnek roppant égi terhét!
.
Csak végtelen telíthet végtelent,
Egészben lüktet az csupán, mi teljes;
És akinek a lélek megjelent,
Nincs kötve az időhöz, semmi helyhez,
El nem fuvallja szél mint gyönge pelyhet,
De szabadon csapong, rombol, teremt.
.
A tűz, a víz, a föld, a lég enyém!
Egyedül engem ismer itt urának,
Kit emel és himbál a létremény,
Akik leverten vagy mosolyogva járnak
Virágos hátadon, ó, föld! S a nyárnak
Zsibongva ringanak fénytengerén.
.
Föl, föl, természet édes gyermeki!
Rohanjatok az eszmeharc tüzébe!
Kebleteket egy szent vágy rengeti:
Szabaddá, ah, emberré lenni végre!
Munkára fel, élők, törjetek égre!
Nem, nem elég hódolnotok neki!
.
Hiába sírtok, vége, vége!
Letűnt az ósdi hit hazug kora.
Megölte az utánzók kapzsi népe;
Mi hajdan büszke hit, most babona.
Hiába dobnotok a máglya tüzébe,
Mert én, csak én nem égek el soha!
.
Mert én vagyok a hő, a fény, a nap,
Én vagyok a jövő, az örök újkor.
Jaj annak, aki tőlem elmarad!
A fény nem reszket a borútól,
De a sötét kitér az útból,
Ha fény hullámözönje rája csap.
.
A tudást hirdetem! Temploma épül,
Oltárán a világosság lobog.
Ki elszédül forró lehelletétül,
Kinek keblében gyáva szív dobog,
Ki búvik a naptól, az veszni fog;
Megsemmisül, mert elsötétül.
.
Mindent kell tudnod, mindent megragadnod,
Hisz a teremtés koronája vagy!
Füröszd a fénybe istenszomjas arcod,
Teremtsen millió csodát az agy,
Ne legyen nyűge többé gondolatnak,
Tudó s látó lehetsz, de kell akarnod!
.
A cél mindentudás, mindenhatóság:
Törj szűntelen s merőn a cél felé!
Ne féld a szörnyü pálya véradóját,
Ha szemed az irányt már meglelé,
Minden lépésed angyalsergek óják,
A végső diadal a szellemé!
.
Keresd az Istent! Szállj le önmagadba,
S amit szétboncol a kegyetlen ész,
Alkosd egésszé fensőbb gondolatba,
Magasb egységbe fűzd, mit fölmetélsz.
Szívtengered gyöngyével szállj magasba:
S az örök hatalmak képmása léssz!
.
Keresd az Istent! Mindenütt keresd,
De mindelőtt kutasd, fürkészd magad!
S bár válladat görnyeszti a kereszt,
Lelked magas mélységekig ragad:
Boldog, ki látod és átérzed ezt:
Légy, mint az Istenek, bölcs és szabad!
.
Istenné lenni! Egyetlen, dicső cél!
Hisz öntudatlan minden erre tör.
Az atom; mit magányba rejtve szőttél,
A végtelen szivébe átömöl,
Az eszmekéjt fölváltja tettgyönyör,
Életvalóra vál az őserőnél.
.
A gondolat a legnagyobb erő,
Mindenható te vagy csak, istenszeme!
Az álomész világot szervező,
Mit alkotott nincs abból semmi veszve,
Hiába szögzitek vadul keresztre,
Kitör sírjából a világverő.
.
Mind semmi az, ki minden lenni nem vágy,
Kislelkü, szolga nép és gyáva pór;
De te, akit gyötör az égi honvágy,
Törj ki porléted szűk korlátiból,
Halld meg, a szellem riadója szól:
Törd szét a régi átokverte formát.
.
Törd szét a szellemfojtó láncokat,
A múlt porát lelkedről rázd le mind!
Akard dicső megújhodásodat,
A lángmerésznek örök élet int;
Világot csak: az eszme fénye hint:
Légy, mint az Istenek, nagy és szabad!
* Szerző szerint élvvágy és tudvágy (a kettő alapjában egy)
a modern emberiség két fő motívuma:
kéj és mindentudóság: az ideál kevesebb nem lehet.

*

TÖRJ ÖSSZE MINDENT…
Törj össze mindent, ifju szellem,
Hogy ne maradjon kő kövön!
Lerontani e természetlen
Világot óriás öröm.
.
Bontsd szét izekre, éles elme,
A hazugtestü látszatot;
Minek nincs magva, nincsen lelke,
Tépd össze, legyen átkozott!
Gyülöld a múltat, hősi lélek,
Előre nézz, csüggj a jövőn!
Megkövesült, ki visszanézett,
De Lót haladt bizton, dicsőn.
.
Rombolj, pusztíts, dúlj össze mindent,
Ami élősdi, korcs, beteg,
Mi nem érez magában Istent,
Mi mástól nyert fényt, életet!
.
Utálat, undor nézni néked
A gépi lények ezreit.
Ember, hogyan viselje képed,
Akit költészet nem hevít?
.
Egymáson és egymásból élnek,
Egymást emésztik, szörpölik,
Zsarnok, lakáj, hiéna, véreb…
Egymást teremtik és ölik.
.
A sok falánk, lélektelen test
Egymásra hogy rohan mohón,
A sok vandál, vérszemü hentest
Nem nézheted te álmodón!
.
Itt minden rombolásra lázít
És lázadásra ingerel:
Mintsem tovább hordozza láncit,
A szellem inkább égjen el!
.
Enyésztő láng nem szebb-e vajjon,
Mint ami aljasan tenyész?
Bukó hős, mint barom az almon?
Különb-e a tűznél a penész?
.
Ne higgy te lassu haladásba,
Filisztereknek hagyd e tant!
Természet örök újhodása,
Miből minden nemes fogant.
.
A régi rossznak foltozása
Nem nyerhet örök életet;
Csak az a kornak messiása,
Ki szívben újjászületett.
.
Lélekben újjá, önmagából,
Megistenült lény, önvilág,
Egy szikra Isten homlokából,
Föltétlen új, remek, csodált.
.
Előre hát, te Isten-ihlett,
Kit lelki szomj edz és gyötör,
Emelj, ragadj magasba minket,
Téged követni szent gyönyör!
.
Teremtsd újjá ez ó világot,
Lehelj dicsőbb lelket bele!
Magányod kincseit kitárod:
S benépesül a föld vele.
.
Ó, gazdagítsd e kolduslétet
És örökítsed a jelent;
Meghódol itt minden tenéked:
Ó, hozd le, hozd a végtelent!
.
Jövel, jövel, te büszke korszak,
Mely a szellem szavára kél!
Ledönteni e léha, korhadt
Világot óriási kéj!
[1891. szeptember 20.]
*
ANTIKRISZTUS
A tűz, a víz, a föld s a lég enyém.
Ily úton lettem optimista.
Oly bamba, félszeg és ügyetlen,
Hogy elbámul az öreg isten!
Így lett belőlem optimista.
Hozsannát zeng nekem az újkor,
Az eszme vaskos, kézzelfogható.
Hát vesszen az,
Ki elszédül forró lehelletétől.
Az ég üres; ezt így találta Laplace
Legyen a föld is minta-hízlaló,
Az eget átkutattam s mit se lelt,
Csak óriási űrt, a távcső.
Jehova, akit imádnak
A zsidók és vénasszonyok.
A szentirás hazug, veszett könyv,
Minden rossz tőle származik.
Botor, kietlen s béna bölcsesége.
Kopott és gyermekes minden sora.
Az élvet hirdetem. Határtalan
Legyen az ember üdve, mámora!
Szinültig még az élet színbora,
S bár nem jövök szamáron,
Utamra is virágot hintenek.

Három fazék
rotyog a pokolban.
Az egyikben németek,
a másikban oroszok,
a harmadikban magyarok vannak.
Lucifer meglátogatja mindet.
Az elsőnél csak az van kiírva,
hogy „ne gyere ki”.
Megkérdezi Lucifer a segítőit,
hogy miért nincs itt őr.
Mire mondják, hogy ebben németek vannak,
ők szabálybetartóak, ők úgysem jönnek ki.
A másodiknál nincs kiírva semmi,
de ott van egy őr.
Mire a segítők: ezek az oroszok.
Ők mindig próbálkoznak,
de erővel vissza lehet tartani őket.
A harmadik fazéknál csodálkozik Lucifer,
hogy nincs se őr, se tiltás.
Hogy lehet ez?
Mire a segítők azt mondják:
azért, mert ebben magyarok vannak.
Ha az egyik megpróbál kimászni,
a többiek úgyis visszahúzzák!
(ez csak egy – magyarellenes? – vicc,
de talán van benne némi igazságmag is…)
Wass Albert:
Ki a magyar?
Ki a magyar hát, cimbora?
Te, vagy én? Vagy a harmadik?
Nosza döntsük el szaporán,
míg el nem süllyed a ladik!
Ragadjunk hát lapátot, csákányt,
evezőt! Ebura fakó!
Így csináljuk már ezer éve,
ez hát nekünk való!
.
Aztán, ha majd holt tetemünket
kiveti a víz a partra:
magyar leszel Te is, én is,
a harmadik is, mind, mind, kit halva,
bevert fejjel, némán, gyászban
fektethetünk a ravatalra.
Ördög-ismeret
Ne fesd a falra, mert megjelenik
Az ördög vén és nemigen alszik
Mint a népmesékben: a szavadon fog!
Serény az ördög a maga dolgában
Aki ördöggel lakik, ördöggé válik
Ott támad az ördög, ahol erősebb az ellenállás
A semmittevés az ördög párnája
Angyal képében is ördög
Beteg volt az ördög, barát akart lenni
Békét az isten, civódást az ördög szereti
Az ördög sokat ígér, keveset ad – az is keserű
Vén banya ördögök hadnagya
Amit istentől szánsz, elviszi az ördög
Büdös, mint az ördög
Első feleség istentől, a második embertől,
a harmadik ördögtől van
Fél, mint ördög a tömjéntől, szenteltvíztől
Fekete, mint az ördög
Negyven éves lánnyal ördög se táncol már
Az ördög az nagy kísértő
Nem csak egyféleképpen kísért az ördög minket
Szegény az ördög, mert nincs lelke
Az ördögnek tartoztál ezzel a (hiábavaló) úttal
A nyakassal az ördög se bír
Mivel az ördög a pokolban lakik, mást is oda kíván
Nyomorultak
Az igazság pedig ez:
nyomorultnak kell lennünk,
és azok is vagyunk.
Emellett a legkomolyabb bajok főforrása,
melyek az embert érik,
az ember maga: homo hominis lupus,
az ember az embernek farkasa. (…)
De minek mennénk ily messze:
ötéves korban cérnafonóba
vagy másféle gyárba lépni
s ettől kezdve először 10, majd 12,
végre 14 óra hosszat egy nap ott ülni,
s ugyanazt a mechanikus munkát végezni –
valóban drága ár azért a gyönyörűségért,
hogy valaki lélegzetet vehet.
Pedig ez milliók sorsa
és sok más millióé cseppel sem különb.
SCHOPENHAUER
Fent vagy lent
„Ember vagyunk, a föld s az ég fia.
Lelkünk a szárny, mely ég felé viszen,
S mi ahelyett, hogy törnénk fölfelé,
Unatkozzunk s hitvány madár gyanánt
Posvány iszapját szopva éldegéljünk?”
(Vörösmarty Mihály)
Lakoma
a pokolban és a paradicsomban
A szent ember egy nap Istennel beszélget.
– Uram, szeretném megtudni,
hogy milyen a Paradicsom és milyen a Pokol.
Isten odavezeti a szent férfit két ajtóhoz.
Kinyitja az egyiket és megengedi a szent embernek,
hogy betekintsen…
A szoba közepén egy hatalmas kerek asztal volt
és az asztal közepén egy nagy fazék, benne ízletes raguval.
A szentnek elkezdett csorogni a nyála.
Az emberek, akik az asztal körül ültek csont soványak és halálsápadtak voltak.
Az összes éhezett.
Mindegyiknek egy hosszú nyelű kanál volt a kezében,
odakötözve a kezéhez.
Mindegyikük elérte a ragus tálat és vett egy kanállal.
De mivel a kanál nyele hosszabb volt, mint a karjuk,
nem tudták a kanalat a szájukhoz emelni.
A szent ember megborzongott nyomorúságukat,
szenvedésüket látva.
Isten ekkor azt mondta:
– Amit most láttál az a Pokol volt.
Majd mindketten a második ajtóhoz léptek.
Isten kitárta azt
és a látvány, ami a szent elé tárult,
ugyanaz volt, mint az előző szobában.
Ott volt egy nagy kerek asztal,
egy fazék finom raguval,
amitől ismét elkezdett folyni a szent ember nyála.
Az emberek az asztal körül
ugyanúgy hosszú nyelű kanalat tartottak a kezükben.
De ez alkalommal az emberek jól tápláltak, mosolygósak voltak
és nevetve beszélgettek egymással.
A szent ember ekkor azt mondja Istennek:
– Én ezt nem értem!
– Ó, pedig ez egyszerű – válaszolja Isten –
ez igazából csak ‘képesség’ kérdése.
Ők megtanulták egymást etetni,
míg a falánk és önző emberek csak magukra gondolnak..
Tantaluszi kínok
Tantaluszi – a kéznyújtásnyira lévő,
és mégis elérhetetlen dolgok után
érzett ‹reménytelen vágyódás›’: tantaluszi kínok.
Tantalosz görög király, hogy próbára tegye
az istenek mindentudását, vendégségbe hívta őket,
amelyen a saját megölt fia húsából készült ételt
tálalta fel nekik: iszonyú vétkeiért
azzal bűnhődött az alvilágban, hogy örök időkig,
noha nyakig vízben ült, a víz rögtön eltűnt előle,
amint gyötrő szomját csillapítani akarta…
Magyar etimológiai nagyszótár (Tótfalusi István)
Heresis
Ki az eretnek?
Aki válogat, mazsolázgat:
pl. kiveszi a Tízparancsolatból azt,
amit éppen neki nehéz betartania…!?
Pl., hogy „Ne paráználkodj!”
(bár ő dobja az első követ
a házasságtörő asszonyra,
mert azért még képmutató)
„Azt hívjuk eretnek embernek,
aki a maga tetszését és ítéletét követi,
oly dolgokban, amelyek ellenkeznek …
az ecclesiá-nak [= a katolikus egyháznak]
tanításával.” (Pázmány Péter)
Inkvizíció
Ahol a kereszténység
(vagy a szocializmus)
már és még államvallás,
és nincs lelkiismereti szabadság,
ott bárki ellenséged feljelenthető,
és majd ki is kínvallatható, hogy
beismerje szellemi tévelygéseit,
netán a boszorkányságát stb.
Ön-
keserítő humor…
A vakond mama
és a kisfia a föld mélyén araszolnak előre.
A vakond kisfiú egyszer csak azt kérdezi:
– Mama, ott fent, a sötét föld felett mi van?
– Ott ragyogó napsütés van, a tavaszi melegben
virágillatot hordoz a szellő, s a nedves földből dús pázsit nő…
– Ha olyan szép és jó odafönn, akkor mi mégis miért itt élünk?
– Mert ez a hazánk!
Hiány/bőség
Rossz végletek
Vagy csak a pult alól
kaphatnál egyáltalán/jó húst,
de csak ha protekciód van a boltosnál…
Vagy mindenből elképesztő az árubőség,
de neked nincs már egy árva fityinged se,
és így szabadon éhen halhatsz a híd alatt…
Tűz van, babám!
(Szatíra a szocializmusról)
Az – a talán egyetlen! – flótás,
aki nem lopott a tombola nyereményekből,
pont az bukik le, amikor más helyett visszavinné,
mert addigra már valaki épp felkapcsolja a villanyt –
és őt sújtja a cinkosan lopó dolgozó nép megvetése,
akik a sötétben még a maradékot is gyorsan elcsenték…
Szabotázs
Rész és egész
Bolhából elefánt
Ha egyszer tévedésből
rossz helyre ütsz a kalapáccsal,
akkor rögtön szándékos szabotázsakció a vád,
mert így a gyárat, a termelést akartad tönkretenni,
vagyis végső soron a Rendszer, a népi demokrácia,
a kommunizmus kiirtandó belső ellensége vagy…
Manifeszt
és látens szerep
Az iskolarendszer ma konzerválja,
sőt erősíti a társadalmi különbségeket,
és nem az esélyegyenlősítést szolgálja –
ez naivan kontraproduktívnak mondható,
vagy épp így teljesíti be titkos küldetését,
megerősíti-legitimálja a láthatatlan kasztokat?
(lásd pl. P. Bourdieu: Reprodukció c. könyvét)
Esküdtszék
Ne akadékoskodj,
hisz egyértelmű az eset,
minden bizonyíték ellene szól,
és a 12 dühös ember is siet haza –
de hát itt egy gyilkossággal vádolt
fiatal ember további élete a tét, ugye!?
Mersz-e egyedül maradni a kétkedéseddel?
Vagy a többséggel szavazva cinkos bűnpártoló leszel?
„Kollektív büntetés”
Ha te elkövetsz valamit,
akkor az elöljáród nem téged vesz elő,
vagy meg sem próbálja a tettest megkeresni,
hanem mindenki kellemetlenséget szenved el,
és azután ők majd együttesen leverik ezt rajtad…
Komcsi emberismeret
A lelki kínzómesterek…
Szántszándékkal tartanak
a legnagyobb bizonytalanságban
Nem tudhatod meg, hogy mi lett
a gyerekeiddel, élettársaddal:
börtönben van, elítélték,
kivégezték, eltemették –
él-e, hal-e?
Kínzó játék
Úgy is kínoznak,
hogy rád ijesztenek:
nagyon élethűen eljátsszák,
hogy te már halálra vagy ítélve,
és még ki is visznek hajnalban
és már a nyakadon a kötél, amikor…
(A többiről faggasd Dosztojevszkijt)
Nyílászáró
A börtön ablakába
soha nem süt be a Nap…
Berácsoztak minden ablakot –
vagy sötétzárkában csücsülsz,
s még azt sem tudod, tudhatod:
most éppen milyen év/napszak van…
Napszúrás
Nincs hova bújni a tűző nap elől:
krónikus árnyékhiánytól szenvedtek,
és lustálkodni, tétlenkedni sem lehet,
hisz a napi fejadagot is megvonhatják
a kényszermunkatábor gépies rabtartói,
akiknek nem kell elszámolniuk veletek…
Vagy te magad bujkálsz elsötétített lakban,
mert bedőltél a napsütésből mumust gyártóknak…
Start és cél
Elérkezett hát végre
az ún. szabad verseny korszaka,
csak az esélyek nem teljesen egyenlők – sőt:
neked több kört kell futni, és hátadon egy gyerek,
míg az ellenfelednek elnézik, ha csal és gáncsot is vet…
Az egyik monopolhelyzetből diktálja az árakat/béreket,
a másik meg csak akkor kap munkát, ha éhbért vállal…
Álpiac
Amit te állítasz elő
és viszel eladni a piacra,
az kőkemény és nem fair play versenyben van,
és neked nem termékkel, de pénzzel kell adózni,
amit neked kell venni: áram, gáz, benzin stb. stb.,
azt mesterséges monopolárakon kellene megvenned
Betarthatatlan
Olyanok az előírások,
hogy képtelenség azokat
maradéktalanul betartani,
és ezért bármikor bárkit
tetten lehet érni, s persze
akkor meg is lehet büntetni
(vagy úgy sztrájkolnak az üzemben,
hogy tényleg pontosan betartják azokat)
Aki óvatlanul,
lustaságból/játékból
elindul, majd felgyorsul
az önelhanyagolási lejtőn:
előbb csak az orrát nem törli meg,
később meg már a fenekét se ki –
majd meg már ki se megy…bűz-lesz!
Aki
egy piperkőc,
egy dandy, egy világfi,
aki mire „szalonképesre”
felöltözik és „rendbe hozza magát”
már elmúlik a becélzott programja
és nyugovóra is térhet egy üres nap után…
Akinek
nincs ideje-ereje
a belbecsét „ápolni, gondozni”,
lelki kertjét, értékeit művelni,
mert ezt teljesen leköti-kimeríti
a saját, a lakása, az autója külcsín-javítása…
Pedig nemesített lelke szebbé tenné arcát
minden sminknél, plasztikai sebésznél stb.
Léha,
locska lélek,
egy élethabzsoló aranyifjú
Életfelfogásában komolytalan,
felelőtlenül könnyelmű, csak a könnyű
szórakozásokat kedvelő, szellemileg üres,
egy köteleségmulasztó élvhajhász életművész –
az ő földi pokla a kiégettség, a csömör, az életuntság…
Aki
mindig
a fogához veri a garast,
alig fogyaszt, alig élvez javakat,
ő mindent csak forgat/beruház:
ő egy puritán kapitalista protestáns,
(lásd pl. Max Weber idevágó könyvét)
vagy csak egy szimpla „zsugori uram”,
akit Moliere/Csokonai műveiből ismerünk…
Aki
pecázva,
halászcsónakkal
eddig kényelmesen/békében élt,
de kapitalizmus hívők rábeszélték:
legyen neki inkább egy halászflottája,
és akkor majd azután, sok év hajsza után,
majd ismét nyugodtan kedvére horgászhat…
Aki
betegesen
spórol és ment:
pl. mindig az épp már
rohadó almát eszi meg,
és így sosem eszik épet,
vagy lenyeli a romlott ételt,
akkor is, ha közben undorodik,
mert anno, a vészkorban netán
még indokolt kemény szokása
rigorózusan megrögzült…

NEM EGY AZ ISTEN!
Nem egy az Isten! Szinte látom
Az őserőket küzdeni;
Egymásra törve hallom őket
Csodásan, fönnen zengeni.
Innét van minden meghasonlás,
Innét a diszharmónia,
Magasba szállás, mélybe omlás,
Fölváltva gyász és glória.
.
Csatájuk a szférák zenéje,
Fönséges, óriás tusa;
Megüté fülemet a győzők
Kegyetlen kéjü himnusza.
S az elbukók gyászindulója
Megcsapta lelkem szárnyival;
Merész szivem rémülve tölt be
A titkok hallomásival.
.
És látomásival beteltem
Olimp magasztos harcinak,
Szédítő kéjén ittasultam,
Mi fönn viharzik, dúl, kacag.
Mert végtelen gyürűkbe zeng ott
És lejt a roppant égi kar,
Megannyi Nap, megannyi Eszme,
S mind szeret, érez, lát, akar.
.
Ó, mert egy halhatatlan átok
Uralg az égiek fölött;
Más-más a cél, de egy a Végzet,
Küzdelmük egyenlőn örök.
Közös a vágy, közös a bánat,
A láz, a szomj s a viadal;
Mérhetlen kín, ó, szörnyű végzet:
Mind mást szeret és mást akar!
.
Innét a harc. Pártos kezükben
A visszavonásnak üszke ég.
Vad gyönyörét a rombolásnak
Már végtelenszer érezék.
Mély gyönyörét az alkotásnak
Érezniük örökre kéj;
Alkotni, zúzni készti őket
Egy halhatatlan szenvedély.
.
Nem egy az Isten! Fönn az égben
Ha egyé vón az uralom,
A mindenség egyhangu volna,
S a végtelenség unalom.
Nem egy a lét, bár egy a lényeg,
Bár egy az ok, nem egy a cél,
Szapora szellem szüli a létet,
A Természet dús és pazér.
.
Dúsgazdag, szertelen az Élet,
S a Lelkek száma számtalan.
Előttük ím a Végtelennek
Roppant pályája nyitva van.
Az Istenek, az örök Eszmék
Vívnak rajt emelő csatát,
S a Végtelent magát fokozva
Dúsabb s dicsőbb lesz a világ.
.
És tör az Élet mind magasbra
Lángelmű szerzők műveként,
Mind szebbé lesz a végtelen szép,
Nem ismer egyuralmi kényt.
Nincs rendiség a szabad égben,
És nincs elsőszülötti jog,
Testvérek ők a hatalomban,
S mind egyenlőek, szabadok.
.
Titkok mélysége, lét magassa,
Én látlak, ó, csodák hona!
De veled, ó, te végtelen dús,
Betelni nem lehet soha!
Imádjon más egy zsarnok-Istent,
Urat a szolgák s gyermekek,
Csodállak én, de nem remeglek
Titeket, örök Istenek.
.
Nem egy az Isten! Büszke perc volt,
Mely fölnyitá vakult szemem,
Egy perc! Ó, mily csodás varázslat,
Megnyílt, föltárult ím a menny!
Nem egy az Isten! Fönn az égben
Szabad, nagy Eszmék küzdenek,
Napszemetek világol onnan,
Fönséges, örök Istenek!
*

MÉGIS EGY
Nem egy az isten! S mégis minden egy!
A lelkek mind egymásba ömlenek,
Közöttük nincsen korlát, sem határ,
A tért legyőzik, mint a villamár;
Kilépnek önmagukból a dicsők –
S mert szellemek, legyőzik az időt.
S mit költe szent homálya rejtekén,
Társítja társival az ősegyén.
.
Az egy a minden és az én az össz,
Hol nincsen gát és semmi sem kötöz;
A szűz magány testvéri társaság,
A belső szem egy mindenségbe lát;
A szellemkéz a végtelenbe nyúl,
Teremt mindenhatón s korlátlanul:
A lelki nap az összeségre süt,
Fényét, hevét megérzik mindenütt.
.
Mindenben ő lehel és ő akar,
Mindent meglelkesít, ha ráfuval,
Mindenben ő és minden benne él,
Ő a középpont, ő az ok s a cél.
Itt, hol a makrokozmosz egy atom,
S a csöpp a végtelennel vérrokon,
Sokszor egy porszem is világokat
Lenyom, s méhébe újakat fogad.
.
Ah, egy világ itt mindenik atom!
Egy pontban az egészet bírhatom.
Mélység s magasság: a parány s az ég:
Egymást nemzé s egymásból születék.
Egy homorú s egy domború világ:
Boldog, ki e csodák szivébe lát!
Kettős a lét, mindennek párja van,
Formába tör minden határtalan.
.
A végtelen nagy s végtelen kicsi
Egymásba foly, és egy a mást viszi.
Eget a föld, a földet meg az ég,
Mindenha egymást visszatükrözék.
Ott a víztükör, itt a délibáb,
A csillagboly s az ázalékvilág.
És e roppant világok mezsgyején
Törhetlen áll s múlhatlan az egyén.
.
Nem egy az isten! S mégis minden egy;
A lelkek mind egymásba ömlenek.
A minden egy s az összeség egyén,
A végtelen atom és minden én.
Teremtő és teremtmény, ész s alak
Hatalmas, bűvös, szent egységbe omlanak;
Egy magas és egy mélységes világ:
Boldog, ki e csodák szívébe lát!
pppppppp
Csakis az ember lehet
teljesértékű, boldog életű,
vagy egy ön/társ-sorsrontó,
a végsőkig boldogtalan lény…
.
Vagy rontasz, vagy építesz – csak rajtad múlik…
Vagy a jó vagy a rossz Istent imádod: válasszál…
Legalább ne árts, se önmagadnak, se másoknak…
Ki mennyit használhat, legalább annyi kárt tehet – sőt:
hisz házad gyerek/bolond is felgyújthatja, de felépíteni…?
.
Csak az ember lehet önsorsrontó, akár öngyilkos,
önerőből vagy nagyon boldog, vagy nagyon boldogtalan,
de azért mások is besegíthetnek neki, ha engedi/hagyja…
Önmagamtól és az ún. jóbarátaimtól védjen meg a Jóisten,
ellenségeimmel elbánok magam is, sőt hasznomra lehetnek…
.
A legtöbbet – nyilván!? – én árthatok saját magamnak,
de vigasztaló, biztató, hogy akkor ennek az ellenkezője is igaz….
Használjam magam rendeltetésszerűen, mint egy gitárt/hegedűt,
ami lehet dísztárgy, lehet zaciba tenni, lehet vele verekedni is,
lehet ördögi hangzavart kelteni, de lehet isteni muzsika médiuma…
.
Ez után jönnek – fontossági sorrendben! – az előszeretteink,
az (ál)barátaink, a nyílt hidegháborúzók, az ún. profi segítők,
Mekk mesterek, protokoll orvosok stb., és az (áruló) írástudók,
a jó rossz társadalmi-gazdasági-politikai elitek, vezetők – és
végül, – de talán mégsem utolsósorban? – a rejtett hatalmak….
.
Becsüld meg s gyarapítsd aranyad, ne csinálj belőle sarat,
a sarad nem mondd aranynak, de csinálj még abból is aranyat!
Csak a balga-gyáva embernek nincs/nincs jó örömteli családja,
barátja, szerelme, evése-ivása, játék(osság)a, humora, munkája
-hivatása, otthona/hazája, gyermeke, társasága, mulatsága stb.
.
Ő „él” ön-sors-rontva, élethazugságokban, önkínzásban,
önemésztő játszmákban, lélekölő robotban, hivatástalanul,
fóbiás zsarnokként vagy papucs alattvalóként, statisztálva,
idegenben, otthontalanul, hajléktalanul, alul/dezinformálva,
közlés/megértésképtelenül, parazitaként, élményszegényen,
.
napi túlélésben, bűntudatosan, bűnözői pályára sodródva,
rossz evésben-ivásban, ünnep/mulatás nélkül, megalázva,
alakoskodva, képmutatóan, cinikusan/rajongón, rabságban,
hitetlenül vagy szektásan, önleértékelten, megnyomorodva,
talentumot elásva/rosszra használva, kallódva, hazát árulva,
.
elviselhetetlen könnyűségben, agyonterhelve, dögunalomban,
balekként, ön-kizsákmányolva, álbarátokkal, élettárstalanul,
házassági pokolban, szex nyomorban, lelki öncsonkításokban,
betegen, depresszióban, koravénen, infantilisen, időtékozlón,
lelki hadviselésben, humor és játék nélkül, tetszhalottként stb.?
.
A legtöbb bajt a világon nem gonosz emberek-erők okozzák.
jószándékkal van a pokolba vezető út kikövezve: énáltalam,
és a majomszerető édesanyától a protokoll-rab jó orvosig…
Az ún. betegség sem külső sorscsapás, de isteni intő jelzés:
tarts önvizsgálatot és „szertelenül” keresd meg a lelki okot!
.
Magadon nevetsz/szörnyülködsz: a mese nem másról, de pont
terólad szól – ismerj magadra és itt és most változtass életeden!
Szabadságra vagy teremtve, hogy jó szellemben-lélekbátran éljél,
átfogón és mélyen teljesértékű módon, istengyermekként kivirulva,
és nem ördögfajzatként szenvedve: akarót repít, nem vonszol a sors!
ppppppppppppppppppppppppppp

Kapcsolódó írások – Nagy Magyar Jenciklopédia: Életminőség-vizsgálódás
- Önsors-rontás/javítás ABC – II.2025.08.10.
- Önsors-rontás/javítás ABC – I.2025.08.09.
- Az önsorsrontó/javító ember – VII.2025.07.03.