Nagy Jenő élete és művei Nagy Magyar Jenciklopédia: Életminőség-vizsgálódás

Az önsorsrontó/javító ember – VII.

Írta: Nagy Jenő · 2025. július 3.

kb. 21 perc olvasás

Eugéniusz:

Az önsorsrontó/javító ember – VII.



Életminőség vizsgálódások

Egy mondat a bölcs vagy balga,

és boldog vagy boldogtalan lélekről

Régi intelmek/bátorítások magyarán



Táltos paripa vagy állatorvosi ló

Isten édes gyermeke – ördög/sátánfajzat

Édenkert-aranykor vagy a vaskori poklok

Ön-sorsjavító vagy rontó típusok példatára



Talált, kapott, szerzett/vesztett életkincstár

Szellemi, lelki, testi és társas életek/halálok

Szándékok-következmények és okok-okozatok

(Elvek/tettekðmagatartásokðjellemekðsorsok)



Kisfaludy Károly

Élet és phantasia.

Sötét homályban

Intézik és szövik

Komor hatalmak

A földi kétes

Pályák irányait;

S némán, szivetlenül,

Tüskéket hintve

Relytélyes utra,

Hideg karokkal

A puszta élet

Háborgó tengerére

Taszitanak.

És duzzadó habok,

Ellenkező szelek

Forgatják életünk

Keskeny hajóját;

Fel-fel röpitve

Hullámtetőkön

A fellegig mereng,

S alá sodorva

Halálos örvény

Tátong alatta.

S kinos zavarban

Ott küzd az ember

A vészözönnek

Gátlan dühével,

S dagadt kebellel

Partnak törekszik,

Mely biztatón leng

A távol elnyuló

Reményköd árjain:

Ott szebb élet derül,

S a csendes nyugalom

Forrása csörgedez.

De nem talál nyomot

Esdett fokszirtjain;

Fáradtan visszadől

Zajló habok közé,

S a lankadt szomjuzó

Egy tiszta cseppet

Se’ nyerhet.

Kigyók övedzik át

Baráti kéz helyett,

S fájló botlásait

Kaczagják ördögül;

A váltó nap leszáll,

Kétségek ostroma

Körüldöbörgi,

S kiélve jobb hitét

A jó- s igazhoz,

Fagylalt melyére

Rohannak.

Meredve néz

A holt világra,

Sülyedte árnyai

Kisérve rezgetik.

Gyászszin boritja

Zordon vidékeit;

Csak egy villámsugár

Dereng le néha

Bus éjjelébe;

S reménye sirjait,

A véghetetlen ürt,

Mutatja könnyes

Szemének.

* * *

Im a környék derül,

S arany felhői közt

Terjengő szárnyakon

Egy istenné közelg!

Int, s fénye számtalan

Alakban uszik

Kies virányokon.

Varázs tündökletin

Az ég harmatja reng,

S szelid fuvalma

Serkentő bájt lehel;

Édenné változik

A disztelen vadon;

Lágy szellők nyájasan

Suttognak a mezőn,

S himes virágok

Nyilt kelyheikből

Édesded álmokat

Lihegzenek.

A természet virit,

És sirokon keresztül

Örök tavasz mosolyg.

Az ember istenülve

Az égre feltekint;

S éltét, a zsengedőt,

Az ifjut, a virágzót,

Mint hölgyét, olvadó

Melyére vonva,

A halhatatlanok

Sorsában osztozik.

Nem járatlan tovább

Ösvénye titkain,

S teremtő lángjait

Öröklét hirdeti.

A por nem lelkesül,

Ha égi szellemek

Nem oldják lánczait,

Alant hever s letün;

A Phantasia,

Az ész hiv kedvese,

Bátran kivivja

Mély tömlöczéből,

S a látkörön tul

Fenteg lebegteti

Világokat

Körülsugárzó

Bájos szövétnekét.

Vég part.

A szenvedő néz messze part felé;

Néz: hol derülne sülyedő világa?

Hol enyhül a seb, melyet sorsa vága?

Mi érező szivét kinnal telé.

Oh hányszor véli már, hogy föllelé!

De a reményfok, melyre bizva hága,

Homokhant, szétomol, s várt boldogsága

El-eltüntén kétség szakad belé.

S mit fenn a fénytetőn nem nyerhete,

Alant megadja egy kis part homálya,

S vég csendre száll a vész-környezte pálya.

A fülmilének esti zengzete

Gyöngén reszket le a mély szunnyadóra,

De ő nem ébred semmi földi szóra.

p 1

p Alkalmatlan:

p aki az ember-Élet

p izgalmas kihívásai alól

p egyszer s mindenkorra

p felmentette önmagát –

p nem szolgál, csak egy

p kiszolgált „nagybeteg” …

p Humorzsák:

p ontja magából,

p vagy kiizzadja a „viccet”,

p de nem veszi észre, hogy

p már csak őrajta nevetnek…

p Szereplési viszketegség!?

p A

p termékeny

p műkedvelő, dilettáns,

p aki nagy művésznek tartja magát:

p havonta nagyoperát rak le az asztalra

p Aki

p jószívű

p ajándékozgató,

p de istenigazából

p lekötelező vesztegető:

p így gyűjti az ún. baráti kört,

p akik a jóban körötte is maradnak…

p Aki

p nem érti:

p az egyre több

p pihenése és alvása

p egyre kisebb hatásfokú–

p csökkenő élvezeti értékű,

p majd meg ellenkező hatású…

p Munka után lenne csak az édes…

p Aki

p nem zökken ki

p közönyös nyugalmából:

p mert hiszen nem az övé,

p csak a vele szomszéd ház ég

p (tévesen azt hiszi, hogy ő soha

p nem fog szolidaritásra szorulni)

p Aki

p borzongva élvezi,

p ha szörnyűség történik:

p egy ún. katasztrófa turista

p Annak örül, hogy nem vele történt –

p és még jó, ha nem kárörvendő,

p „csak” egy közönyös sopánkodó…

p Aki

p úgy akar

p nagy hős lenni,

p hogy trükkösen stb.

p a mély folyóba lök,

p vagy felgyújtja házát:

p így akar ő életmentő

p érdemrendet kapni…

p Aki

p úgy érzi,

p hogy ő még

p „jelentéktelen”

p és ezért bármire kész

p az öt perces hírnévért,

p a botránytól lesz hírhedt:

p pl. pucéran berohan a pályára…

p Aki

p nem lát előre:

p amire most még büszke,

p mert az ördög hipnotizálta,

p a hamis istenképe, a balhite,

p a rossz feltűnési vágya vitte,

p azt majd évekig szégyellni fogja…

p Egy-két nap,

p vagy egy hét

p dínom-dánom,

p egy világra szóló,

p jóval erőn felüli lagzi stb. –

p majd sok hónap/év szánom-bánom…

p Aki

p pont,

p éppen

p a létmentő segítőre,

p a tűzoltóra/baktériumra gyanakvó:

p nem ő gyújtogat/okoz gyulladást?

p Hiszen mindig ott van a helyszínen…

p Akinek

p a szilárd elve,

p amire ő oly büszke,

p egyben merev dogma:

p ő még akkor sem eszik húst,

p ha netán az élete(d) függ ettől

p Aki

p a szükségből

p képtelen előnyt kovácsolni:

p nemhogy leleményes lesz ettől,

p de csak egy tehetetlen kétségbeesett

p Ha elfogy a bolti kenyér, nem süt magának,

p mert ilyet még nem csinált – végrendelkezik…

p A ritka,

p egyszeri

p jó alkalom

p vétkes mulasztója/rontója:

p ő ilyenkor csak még rosszabbul végzi,

p ahogy a három kívánság népmesékben…

p Genius loci

p Aki a természetet,

p illetve az embervilágot

p örökre varázstalanító felvilágosult:

p minden tündért, manót stb. „szellemirtó”

p Pedig a teremtő és gondviselő isten

p mindenben jelen van, ahogy

p a művész szellemisége is

p pl. egy festményben…

p Aki

p a forró

p gesztenyét

p másnak kikaparó,

p sőt másnak, sőt ellenségének

p egy jó bőven termő bamba diófa,

p aki manipulálva elemi érdeke ellen tesz…

p Aki

p csak

p a nemi szerve

p kis mérete miatt

p kisebbségi komplexusos agglegény:

p marad neki a nem választott magány,

p és esetleg az s önkielégítés szex nyomora

p Az

p extrém prűd:

p jobb neki a mesterséges:

p a természetes megtermékenyítés

p szerinte gusztustalan és undorító dolog…

p Aki

p az ún. házastársi

p kötelessége teljesítéséhez

p a házi béke kedvéért jó képet vágó,

p de az együttlétek számát minimalizáló,

p a nehézségére orvoslást nem kereső,

p így a férjét félrelépésre katalizáló…

p Akinek

p a szexuális élet

p csak egy szükséges rossz,

p nélküle nincs gyermekfogantatás

p (legszívesebben a minimálisra,

p a gyereknemzésre korlátozná)

p A

p szex-tabu,

p a családi prüdéria,

p kvázi apáca élet ellen lázadó,

p de csak a másik végletbe átcsapó,

p szabadszájú és kicsapongó életű nő…

p A

p tudva-tudatlan

p gusztustalan, más étvágyát elvevő stb.,

p aki magát így akár végleg diszkvalifikálja

p még az ünnepi családi ebédről is…

p Trükkös

p Cilinderből

p nyulat varázsló?

p Ő nem „csak” egy bűvész:

p de ő természetfelettit produkáló…

p Amíg le nem bukik, meg nem szégyenül…

p A „bűvész/

p varázslóinas”:

p a Mester távollétében

p a palackba zárt szellemet

p saját és mások vesztére kiengedő,

p de az uralmat felette már elvesztő…

p Aki

p nagy tétben

p fix török győzelemre fogad,

p mert csak a papírformát, vagyis

p a mennyiségi arányokat tekinti, és

p nem számol az egri várvédők szellemével

p Akinek

p a boldogság

p csak egy egyszeri,

p soha vissza nem térő pillanat:

p ezért, ha egyszer azt „tetten éri”,

p ezt örökre, fagyasztaná, hibernálná

p Aki

p úgy érzi,

p és így úgy éli meg,

p hogy szegény rokonként

p csak kegyelemkenyéren él –

p és erre még jól rá is játszik:

p egy ön-sajnáltató mimóza…

p Nem keresi/találja a Dolgát,

p ami hasznos taggá tehetné…

p Akinek

p a – hőn

p vágyott – „otthona”

p egy luxus szálloda,

p ahol ő VIP vendég…!?

p Egész évben arra spórol,

p hogy két hétig „úr” lehessen,

p ahol még a fenekét is kitörölik…

p Az

p „Uram,

p nem vagyok méltó,

p hogy hajlékomba jőj…”

p alázatoskodó attitűdű,

p istengyermeki voltát nem érző-értő…

p (akkor tudná: benne is ott az isteni Lélek)

p x

A barátsághoz.

Egek legszebb szüleménye,

Csak jobb lelkek érzeménye,

Oh drága hiv barátság!

Nálad nélkül gyászos éltünk,

Soha nem teljes örömünk,

Nem édes a boldogság.

A sziv nehéz gyötrelmének,

Búvának és sérelmének

Föllegét elszéleszted!

És az élet boldogságát,

Már hervadozó virágát

Gyámolitva éleszted.

Minden nemes, magas, jó, szép

Általad csak egészen ép,

Mert az érzést neveled,

És az élet fogházán tul

A sors nehéz vaskarjábul

A lelket fölemeled.

Az ember minden érdemét,

Neked köszöni kellemét,

S mint a hajnal harmatja

A száraz földet viritja,

A lelket is ugy inditja

A barátság malasztja.

Ha ifjuban a szerelem,

Ez ártatlan gerjedelem

Legelőször lángot vet,

Kétszer boldog, midőn látja:

Vele érez hű barátja,

S szerencséjén részt vehet.

Lenyomva a sors kezétől,

Megbántva az emberektől

A jobb ember sanyarog;

Átkozza bus születését,

Kinos számkivettetését,

Léte alatt csikorog.

Könnye kenyerét áztatja,

Villám éjjelét mutatja,

Már-már bedől sirjába:

De rátalál barátjára.

Felejtkezik fájdalmára,

Felvidul hiv karjába’.

Boldog, kiben uralkodik,

Kebelébe bezáródik

E szent s tiszta indulat!

Ballagjon ő a sors jobbján,

Vagy szerencse kinzó balján,

Végre talál nyugalmat.

Az élet nagy örvényében,

Ezerféle veszélyében

A barátság maga áll,

Mint a habzó tengerekben,

Az orditó fergetegben

Egy erős, magas kőszál.

Örömének virágai,

E szent frigynek szép napjai

Soha el nem hervadnak,

Rózsaláncza s kötelei

Két szép szivnek bilincsei

Soha el nem szakadnak.

Sem az idő vasfogával,

Mindent duló hatalmával

Változást benn’ nem tehet;

Sem a hideg sir félelme,

Rettenetes ijedelme

Akadálya nem lehet.

Boldog, a kit életében,

E világ nagy tengerében

Az örökös végezet –

Hogy életét szerethesse,

Rendült sorsát kedvelhesse –

Egy rokon szivhez vezet.

Kazinczy Ferenc kibékülése Kisfaludy Károllyal Szemere Pál pesti lakásán 1828-ban.
Orlay Petrich Soma festménye

Pipadal.

Gyűlöljön bár sok finnyás orr,

Édes pipám! tégedet,

Hű vitézed én mindenkor

Pártul fogom ügyedet.

Te vagy éltem kisérője,

Egészségem hévmérője,

S játszi bodor füstöddel

Búmat vigan üzöd el.

Ha látom a porlelkeket

Ezer kinnal mozogni,

S büszkén rázva bilincseket

Üres fényben ragyogni;

Reád gyujtok s azt gondolom:

Szánandó, kit ily átok nyom!

Lepje bár arany ezüst,

Léte mégis hiu füst.

Hány bajlódik szerelmével,

Néz, szalad, int, áldozik,

Hevül, fázik, nyugtot nem lel,

Hold felé sóhajtozik.

Én rád gyujtok, azt gondolom:

Szánandó kit ön szive nyom,

Mert a szép szó s leánykegy

Vajmi hamar füstbe megy.

Ha valaki tág tüdővel

Magát hírbe kürtöli,

Fényleni vágy nagy erővel,

S más érdemit elöli;

Én rád gyujtok, s azt gondolom;

Itt legtöbbet az idő nyom,

S koszorúdat neveddel

Füst gyanánt oszlatja el.

Ha egy urfi, pézsmán hízott

Felfürtözött üres kép,

Szűk elméjü, de elbízott,

Nagy gőgösen hozzám lép;

Magát, javát fitogtatja,

Drága időm elragadja:

Fegyver leszen pipámból,

Kifüstölöm szobámból.

De ha jő egy lelkes magyar,

Szivcserére kész velem,

Szembe nem méz, hátul nem mar,

Nyiltan leli kebelem;

Sokat ugyan nem adhatok,

Legfeljebb egy dalt mondhatok,

De felcsapván jobbjával,

Megkinálom pipával.

Némely szépek, idegenhez

Máskép nem idegenek,

Csak a szegény pipafüsthez

Oly igen kegyetlenek:

Pedig mennyi gazt táplálunk!

Én ugy vélem: dohány nálunk,

Bárki mit állitana,

A legjobb indigena.

p 2

p Aki

p kicselezi ugyan

p az agyat átmosó,

p az idomító-hülyítő,

p és alattvalósító Iskolát,

p de nem képezi önmagát

p alternatív, autodidakta úton,

p nincsen ún. magánszorgalma,

p és megmarad csak renitensnek,

p bliccelőnek, szabotőrnek, lógósnak stb.

p Aki

p tényleg

p „holtig tanul”:

p így egy soha nem

p felnőtt éretten alkotó, dolgozó,

p hanem még családot sem alapító,

p csak lumpoló ún. vén diák marad

p Aki

p az iskolákat

p ugyan jól kijáró,

p jeles, eminens diák,

p egy tanárok kedvence,

p de így bölcsesség-vesztő,

p idomított hülye-gyerek lett…

p Aki

p bölcs-ő-ben született,

p de isteni ajándékávaival

p olyan rosszul sáfárkodott,

p hogy a bölcsészkarra már

p egy lebutított észlény,

p egy életbalga megy

p Aki

p dolgos

p és becsületes,

p már mindent tud/ért,

p ami szakmájához kell,

p csak azt nem, hogy ki ő,

p és hogy ő miért nem boldog

p Ezt a kérdést holtig se válaszolja meg…

p A bölcsesség dimenzió neki/nála kimaradt…

p Akinek

p bőven elég

p a „nagy életek”

p bulvársajtós, vagy

p szappanoperás kukkolása

p (+ a zaftos pletykákon csámcsogás)

p Ő erről lemaradt, mint a kisvakond,

p erre esélytelen, mert oda születni kell…

p Az ő élete

p nem sokat számít,

p ő lehet-maradhat lúzer,

p igavonó rabszolga, balek,

p lökdösött kiember, csicska,

p csak a focicsapata nyerjen –

p ez őt mindenért kárpótolja…!?

p Aki

p csakis

p az ún. kemény magban,

p a drukker gyűrűben érzi magát Valakinek,

p akik közül ugyan szinte senkit sem ismer,

p de akikkel hideg/meleg háborúba is sodródik…

p Ami még lincseléssé, emberöléssé is fajulhat…

p (Lásd például A kemény mag című olasz filmet…)

p Aki

p a Peer Gynt

p ún. hagymaembere:

p csak sok-sok héj van rajta,

p amit ugyan hiába fejtesz le róla,

p sehol egy szilárd kőkemény mag,

p szent meggyőződés, erős jellem/akarat stb.…

p Ha

p nem képes

p folyton a bravúrra,

p ha „csak” elég jól teljesít:

p akkor ő máris önmarcangoló.

p Ha netán bekap egy, szerinte védhető gólt,

p akkor addig rágódik és bosszankodik rajta,

p míg pont emiatt bekap egy tényleg potyagólt…

p Aki

p minden

p áron élni akaró,

p a mindent túlélő,

p még a becsületvesztés gyalázatát is –

p aki erkölcsi hullaként bűzölög tovább…

p Aki

p hiúságból

p magát stresszeli:

p egyre nehezebb a feladata,

p mégis egyre kevesebb gondolkodási

p időt ad magának – kudarcélmény kereső…

p Aki

p úgymond

p szereti a kihívásokat

p (vagy inkább keresi a bajt)

p a fanatikus kemény magba

p keveredve, sőt kéredzkedve

p önleplező: az ellenfélnek szurkoló…

p Ő

p „Szabadiskola”

p kedvelő-preferáló:

p itt nincs semmi követelmény,

p itt nincs lecke/számonkérés stb.

p Aki oda se megy, még dicséretet is kap…

p Aki

p olyan, mint

p az egyre jobban

p blöffölő, felfuvalkodó,

p majd hirtelen halállal

p kipukkanó béka…

p A

p tücsök

p és hangya mese

p neki csak hazugság,

p a gaz-dögöket látva

p egyáltalán nem szorgalom-hívő,

p de parazitának, spekulánsnak stb. készülő

p Azt

p váltig hiszi:

p minden csakis az igyekezeten múlik,

p és nincs antennája az isteni kegyelemre

p Ötlet, ihlet nélkül ont magából silányságokat…

p Sors bona,

p nihil aluit:

p jószerencse,

p semmi más nem számít?

p Aki egy élet-hazárdjátékos,

p aki bérletet váltana Fortunára……

p Aki

p egyre fokozott

p öngyötréssel pótolná

p a születési alapadottságainak

p a súlyos, pótolhatatlan hiányait,

p ahelyett, hogy a meglévőt képezné…

p Te

p csak

p nyugodtan

p tombold ki magad,

p majd már az életed

p vége felé megtérsz…!?

p Hiszed, hogy rossznak lenni jó,

p csak a társadalom fojtaná el vágyaidat,

p hisz pl. minden férfi eredendően poligám stb.

p A

p buzgó

p kiscserkész

p Életed végén

p napi jó pontjaidat

p majd mind beválthatod

p a Paradicsomba lépéshez!?

p Ez vigasz a boldogtalanságban?

p Aki

p buzgó volt

p a karitatív jótettekben,

p „csak” éppen Ő nem volt

p az Isten rendelte helyén,

p nem rendeltetésszerűen

p használta el és fel magát…

p Aki úgy véli,

p hogy az a fontos:

p legyél szerény-alázatos:

p legyen egy nagy Példaképed

p és kövesd ő mindig mindenben –

p még akkor is, ha ő éppen a kútba ugrik…!?

p Aki

p szerint

p a legjobb meg sem születni,

p de ha ez már késő, már megtörtént,

p akkor viszont halj meg minél előbb…!?

p Akit Isten szeret, az fiatalon halhat meg,

p mert ugye a csúcson kell abbahagyni

p utána már úgyis csak lefelé mész…!?

p Akinek

p a jelmondata:

p ami nem megy elsőre,

p azt ne nagyon erőltesd –

p mondj le erről egyszer és mindenkorra

p Miért is

p olvasnál végig

p egy önismereti tükröt,

p ami nem lektűr/ponyvaregény?

p Ami nem egy happy endes giccs?

p Ami nem zavarja meg „lelki nyugalmad”,

p disznóként dagonyázhatsz a pocsolyában…

p Orzott,

p meglopott,

p vagy kifecsegett

p bűnös titkaiddal zsarolható vagy –

p bűnvallást kerülve örökre rab maradsz,

p akit további, aljasabb bűnökre vesznek rá…

p Aki

p nagyon nem

p rendeltetésszerűen

p használja a testét-lelkét:

p ezért mindig dögrováson van

p Aki

p az evés-ivásban

p nem keres/talál örömöt –

p mintha orvosságot szedne,

p ami most keserű, de a hatása jó…

p Akinél

p az élete célja

p semmi más, mint

p jó evés és jó ivás,

p a betegséghez, és

p a korai véghez vezető

p falánk zabálás…

p (részből egész)

p x

A hazafi.

A ki tehetségét idegen földekre pazarlá,

Méltóságra mehet, nyerhet aranyt, hireket.

Oh de muló fény az, minden balesetben eloszlik,

Mély gyökeret nem hajt, véle enyész neve is.

A haza oltárán örökön ragyog a nemes élet,

Mely szentelve magát, néki javára hevült;

És ha magas bért nem lelsz is mindjárt, ha korodnak

Irígylő nyelvén érdemed alkonyodik,

Hátra ne lépj, inkább kettőztesd minden erődet,

S egy buzgóbb maradék áldja hideg porodat.

Honvágy.

Sötét olajfák illatos hüsében

Ül a bús vándor, könny ragyog szemében,

S mélyen sóhajtva vissza-visszanéz!

Kedves hazája tün fel képzetében,

Hajlékát véli a távol ködében,

S örömreszketve nyul felé a kéz.

Az esti szellő honnyelvét sugalja,

Szeretti nyájas üdvezlésit hallja

A szép csalódás szellemajkain;

Ujulva kél a multnak égi kéje,

S vidám alakként lengedez feléje

A boldog sejtés fellegszárnyain.

Szülőföldéig terjed láthatára,

S békén mosolygva csendes alkonyára

Édes felejtés karján ringadoz;

S mint egykor ősi háza szük körében,

Első vágyási lobbadó hevében

Könnyült kebellel ifjan álmadoz.

De ah! sietve tündérképe illan,

Midőn a déli nap halmára villan,

S dicső felséggel a nagy térre száll;

Fennérzi most, mily messze szép hazája!

S bár itt szelidebb ég lehell reája,

A sinlő sziv nyugpontra nem talál.

Örök tavasz bár zöldel itt körüle;

Ott a természet téli gyászra düle,

S hegy-völgyet zord fagy, zuz, köd, hó tetéz;

De ott szabad! s a gazdaglét öléből,

A földi szépnek büszke lakhelyéből

Vadon berkére vissza-visszanéz.

Megy a bús vándor sorsa végzetében;

De él hazája bánatos melyében,

S andalgva meg-megáll minden fokon;

Keservit tördelt hangokon kiönti,

Keletről térő felhőket köszönti

S elszenderül moh-lepte sirokon.

Borongva járdal kérkedő vidékin,

A régi nagy kor roppant omladékin,

Hol minden honni hőst előidéz:

Kik tettikért bár nem nyertek magas bért,

Bér nélkül tudtak halni a hazáért:

Azon dicsőkre vissza-visszanéz.

Az élet telje bár gyönyörre inti,

S biztatva utját friss rózsákkal hinti,

Kényén röpitve ösztönárjait:

De tullebegve hont esdő reménye,

A külföld minden bájos tüneménye

Nem oltja lelke csendes vágyait.

Szakaszt is néha kellemes virágot:

Csak félig érez minden boldogságot,

Nyiltában hervad minden élemény;

Szelid hüségért lángol indulatja:

Mi itt magát lágy készséggel mutatja,

Muló hab, szinlett kegy, csalóka fény.

S tovább-tovább megy, mig a czélhoz ére,

Hol mind az, mit hajdan fellengve kére,

Édes valóra létesülni kész;

Bár a szerencse nyilt ölébe zárja,

S körültündökli a hir csillagárja,

Mig szive ver, csak vissza-visszanéz.

A vándor.

Fellengző szabad lélekkel

Elhagytam én honomat,

Égig ható reményekkel,

Tünemény álomképekkel

Kezdém vándorlásomat,

Az ifjuság kellemekkel,

A világ szép örömekkel

Énnekem kedveskedett;

Elmém, még szabad voltába’,

A csillagok országába

Könnyen fölemelkedett.

Az igazság oltárához,

A bölcseség thronusához

Lépésim siettetém,

A szerencse változásit,

A világ hiu szokásit,

Mosolyogva megvetém.

Gyülölvén a különbséget,

Széles e föld tyrannját:

Csak magát az egyességet

S a jótevő békességet,

Mint éltünk legszebb javát.

Szivdobogva óhajtottam;

Nagy dolgokról gondolkodtam,

Tündér ábrándozásim

Az egek felé ragadtak,

És mellemben gyarapodtak

Kivánó sóhajtásim.

De soha meg nem érhettek

Ájtatos reményeim;

Valóságot nem nyerhettek,

Gyümölcsöket nem szedhettek

Arany feltételeim.

Mert csak hasztalan törődtem,

Homályban maradt előttem

Az igazság sugára:

Csak a reménység követett,

S néha bágyadt napfényt vetett

Pályám sötét utjára.

Láttam laurust zöldelleni

A köz félénk homlokán;

Dicsőséget tündökleni,

Érdemcsillagot fényleni

Méltatlannak oldalán.

Láttam az embert voltában:

A hazafit országában

Egy Hetaera ölében

Elfajulni, elpártulni,

Végre más idegent dulni

Ősei törvényében.

Láttam a nagyobb világot,

Titkait kikémleltem,

És azon nagy igazságot

Hogy a tündér boldogságot,

Melyet egykor képzeltem.

Az ifjuság maga kéri,

S senki soha nem isméri,

Neki bármely sorsa lőn,

S hogy az élet békessége,

Ember legszebb nyeresége

Egyedül a szivből jön.

A mit a sziv buzgón imád

Fenlángoló hevében;

A mit tüzképzelet ád,

A mit a szem magasnak lát

Az ifjuság évében.

Ah be hamar meghóditja

S keskeny körébe szoritja

A valóság bilincse,

Hogy az embernek semmi más,

Csak maga a tapasztalás

Marad legdrágább kincse.

Igy a lélek visszatérvén

Csendesen önmagába;

De uj élelmet keresvén,

Ártatlanul bedőltem én

A szerelem karjába.

A szivnek várt nyugodalmát,

Az erkölcs égi jutalmát

Ott véltem, hogy meglelem;

Oh de nyájas eredete

Uj sebeknek lőn kezdete,

S üres maradt kebelem.

Végre tehát búcsut vettem

A nagy világ zajától;

Boldog én, hogy menekedtem,

Még ép szivvel kijöhettem

Izetlen pompájától.

Amott látom hajlékomat,

Csörgedező patakomat

A napnál tündökleni;

Szép honom erdős hegyeit,

Felhőkig meredt bérczeit

Előttem kékelleni.

Itt hol sok szép reményekkel

Pályámat elkezdettem,

És kiterjesztett kezekkel

Számtalan örömkönnyekkel

E tájtól búcsut vettem.

Itt állok most aggott ember,

S szivem megint örömmel ver,

Hogy ujra megláthatom,

S hogy magányos csendességben

Munkálkodó békességben

Éltem itt folytathatom.

S mig létemnek végadóját

Az örökség kivánja:

A jövendő akármit ád,

Itt éltemnek kis hajóját

A fergeteg nem hányja.

A természet anyamellén,

A barátság hű kebelén

Megnyugszik a jobb lélek:

Itt tiszta szép szabadságban

Csendes házi boldogságban

Megelégedve élek.



Életünk végtelen pozitív-negatív minőségei

A jó megőrzése-javítása vagy rontása a tét

Magyarán szóló szellemi segítség lélekbátor

bölcsességszeretőknek és boldogságkeresőknek

A legeslegtöbbet én használhatom/árthatom magamnak –

a zsarnok akár meg is ölhet, de lelkemben kárt nem tehet?

Még egy kis gyermek is felgyújthatja házam, de otthonomat nem.

Hogyan védekezz a neked akarva-nem akarva ártókkal szemben?

Önmagam után mindenekelőtt a jóbarátaimtól védjen meg Isten,

az ellenségeimmel elbánok magam is, pláne, ha ők nyíltan azok.

A bölcs az ellenségéből is hasznot húz, a balga a barátjából sem.

A bölcs nem is gyártja ellenségeit, sőt, akár barátaivá teszi őket.

A nehezebb eset az álbarát, aki nem nyíltan akar, tesz rosszat.

Képmutatóan a javadat akarja, s ha nem ismered fel, el is veszi.

De még a Tartuffe is hamarabb lelepleződik, mint az a jóakaród,

anyád-apád, tanárod, orvosod stb., ki pokolba vezető utad kövezi…

A legtöbbet ezért épp azok az előszeretteink árthatnak nekünk,

akik mindennapi életünk társai, és akikhez bizalommal vagyunk,

és kiknek, mint szülőknek kisgyerekként ki vagyunk szolgáltatva,

ill. a baráti-szerelmi bűbáj-bizalom miatt van hatalmuk felettünk.

Ezek után/mellett állnak/jönnek a sorban azok a – profi – segítők,

akikkel közvetlen a kapcsolatunk: papok, tanárok, nevelők, orvosok,

edzők, tisztviselők, elöljárók, példaképek stb., akik a tudásuknál és

a pozíciójuknál fogva sokat használhatnak s még többet árthatnak…

És ne felejtsük el a védtelen fogyasztót, megrendelőt stb.,

akire rászabadulhat egy Mekk mester, aki telve jószándékkal

és szorgalommal még azt is elrontja, ami eddig jó volt, működött.

A termelők, kereskedők, szakemberek, szolgáltatók, bankok stb. …

És végül, de nem utolsósorban meg kell tudni védeni magunkat

a társadalom/állam szellemi, gazdasági, politikai vezető elitjétől.

Az egyházaktól, a bölcselőktől, tudósoktól, művészektől, íróktól,

egyetemektől, akadémiáktól, médiától, és a nagy döntéshozóktól…

De az mégse máson, csak rajtam múlik, hogy boldogan,

avagy boldogtalanul élek: mindenkinek egyenlők az esélyei,

a Hamupipőkének éppúgy, mint az elkényeztetett királylánynak,

ha az előbbi rátalál segítő tündérére, utóbbi a Rigócsőr királyfira.

A kunyhóban is lehetünk boldogok, lehet az otthonunk,

és a palotában is boldogtalanok. De a vermet ne lakjuk be.

Ismerjük, becsüljük, őrizzük és gyarapítsuk az aranyunkat,

de a szart ne mondjuk annak, bár csinálhatunk belőle aranyat

10.

Az „objektív” életminőség és annak „szubjektív” felfogása

nem két egymástól független dolog, de nem is arról van szó,

hogy ha részegek, kábultak, rajongók, bolondok stb. vagyunk,

mindent szépnek látunk – erre másnap kiábrándult cinizmus jön.

11.

Például a betegséget is lehet külső sorscsapásnak felfogni,

s vele a rosszat jól csináló protokoll orvoshoz menve szenvedni –

de ha isteni segítséget látunk benne: intő jelet az önvizsgálatra,

akkor megtaláljuk az okot és visszanyerjük, sőt az egészségünket!

12.

Istengyermek akarsz lenni, vagy állatorvosi ló maradni:

hiányzó/rossz egészség, játék, munka, hivatás, közlés-megértés,

humor, barát, szerelem, szex’ élet, házasság, család, lakás-otthon,

gazdálkodás, tudás, művészet, ízlés, evés-ivás, társasélet – Istenhit…

13.

A mese, példabeszéd rólad szól: ismerj magadra,

a baj felismerése már a gyógyulás kezdete, fél sikere –

gyáva önigazolásból ne hárítsd szabad felelősséged másra –

jó szellemben/istenképpel és lélekbátran változtass életeden!



Czucor Gergely

Kisfaludy Károly sírjánál

Hiába kelt hát érted ezer fohász,
Károly, te Múzsák jobb fele! A közel,
És távol aggott tisztelőid
Hév könyüin nem esett meg a sors.

Elvőn körünkből, s vissza nem ad soha,
Nyögjünk panasszal bár egeket teli,
S remegjenek bármily esengve
Terjedező kezeink utánad.

A veszteség nagy, mely sokat érdekel,
A jó, nemes, szép tára ha veszt nagyot,
S a fényderítő elme lángja
Hogyha kihúnyva sokon homályt hagy.

Méltán keserghet rajtad azért hazánk:
Sok szép jövendő magva szakadt Veled!
Szép szellemedtől mennyi művet
Várhata még, ha telik, reményünk.

De jaj, sikamló talpon inog rövid
Létünk, s határin sűrü homály borong;
Bölcs az, ki hasznot hajt kevésből,
S éle sokat, ha nem is sokáig.

Az a nagy elmék ritka tulajdona,
Hogy nincs időhöz szabva hatáskörük,
S bár eltünének, műveikkel
Képezik ők az utóvilágot.

Károly! nevednek fénye ragyogni fog,
Míg serdül ész, mely szépnek örűlni tud,
Tiszteltetel, míg a magyarnak
Ajkairól magyar ige hangzik.

Jertek hazámnak szűzei, ifjai!
Kiket nemesb vágy, s érzelem ösztönöz,
Hintsünk virágot, nem mulandót,
Kisfaludynk nyugovó porára.

Múzsám, te is mély gyászba borúlva lépj
E helyre, s forró hálakönyűt eressz:
Ő nyújta lantot néked első,
Ápola ő sürögő kezekkel.

1831