kb. 26 perc olvasás
Eugéniusz:
Önsors-javítás/rontás ABC – VIII.
pppppppppppp
Emberélet mennyiség/minőség
Szempont és témaötlet-gyűjtésem:
A létjavítás/romlás Jenciklopédiája
pár magyar mondatos előmunkálatai
pppppppppppppppp

Bölcs-balga, és boldog-boldogtalan lélek
Édenkert-aranykor és/vagy vaskor/pokol
Istengyermek-táltosparipa/állatorvosi ló
Életminőség-vizsgálódások: típus-példatár
ppppppppppppppppp

Adott-kapott és szerzett/vesztett életkincstár
Szellemi, lelki, testi és társas életek és halálok
Szándékok-következmények és okok-okozatok
(Elvek/tettekðmagatartásokðjellemekðsorsok)
ppppppppppppppppppp

Komjáthy Jenő
POGÁNY VAGYOK
Pogány vagyok. Nincs bennem semmi
Alázatos, tömjénszagú;
Zsolozsma, zsoltár, istenesdi
Nem ejti lelkemet rabul.
.
Nem verem én bűnbánva mellem,
Nem mondok szánom-bánomot,
Olcsó dicséretét se zengem
Annak, ki – majmot alkotott.
.
Nem ejt meg engem semmi földi,
Se földöntúli hatalom:
Az eget ostrommal bevenni,
Nem lekoldulni akarom.
.
Nem járok templomaitokba,
Miket a hízelgés emelt,
Bálványotok előtt a porba
Lelkem sohase térdepelt.
.
A földön úr szolgái vagytok,
S urat imádtok mennyben is;
A szív, a szolgaságba hajtott,
Csupán a zsarnokokba hisz.
.
Szeretek én, s ti hízelegtek,
Csúsztok ti, míg repülök én!
Imátok lenn a porba reszket,
Fönnszárnyaló enyém.
.
Arcotokon a kegy malasztja;
Fő vágyatok a nyugalom:
Én nem születtem hódolatra;
Szívem örök forradalom.
.
Pogány vagyok. Dac ül szememben,
Gúny és harag rezg ajkimon;
Pusztító tűz feszíti mellem,
A harcok élvét áhitom.
.
A gyűlöletnek óceánja
Csap olykor át a szívemen;
A viharoknak orgonája
Játszik most benne rémesen.
.
Mert gyűlölöm sivár világtok,
Amelynek neve: unalom;
Ásító kéje nekem átok,
Rothadt nyugalmát eldobom.
.
És gyűlölöm a lomha szörnyet,
Gyűlölöm arcod, rút Közöny!
Rég fekszi tetemed a földet,
Gőzébe hal milljó öröm.
.
S gyűlöllek téged, korcs Alázat,
Törpék álarca, pórerény!
Hiszen te adtál kúszni lábat
A Gyávaságnak, látom én.
.
És gyűlölöm a Szolgaságot,
A bűnök bűnét mindfölött:
Haragtól reszketek, ha látok
Egy elnyomót vagy görnyedőt. –
.
Pogány vagyok. Merész szememben
A szép Igazság szomja ég.
Istennő az; ha fátyla lebben,
Gyönyörbe tör a föld, az ég.
.
A szeretetnek óceánja
Csap akkor át a szívemen;
A teremtésnek orgonája
Szól mostan oly fönségesen.
.
Megzendül a szférák zenéje;
Az égi gömbök szózata,
Zokogva, zengve hull beléje
Az örök fájdalom maga.
.
Megnyílik a világ köröttem,
A légi kárpit széthasad,
Lebegni szigorú körökben
Látok csodás, nagy tárgyakat.
.
Nem tárgyak ők, dicső személyek;
A régi istenek talán:
A lelkük test, a testük lélek,
Tapintom s mégis látomány.
.
Alattam a föld is kitárul,
A por rajong, a kő beszél,
Jelt ád a némaság magárul,
És fölragyog a titkos éj.
.
A mélység mély szivét kitárja,
Leveti lepleit az Ég…
Úgy érzem, egy világ királya,
Ugy érzem, egy isten levék.
.
Természet! Élő templomodban
A tárgyak lelkét szíhatom:
Szent falaid közt égre lobban
Minden leláncolt hatalom.
.
Határtalan nagy templomodban
Az isten testét érezem;
Szivem szivével összedobban,
Szemébe néz ihlett szemem.
.
Világok teste lett a testem,
Amit látok, az mind enyém;
Átcsapnak a lángok felettem:
Égek, de el nem égek én!
.
A lelkek lelke lett e lélek,
A szívek szíve lett e szív,
Az ember bennem istenné lett,
Olimp dicső követje hív!
*
Ábrányi Emil
KRAMPUSZ-KIRÁLY.
Krampusz-király a hajdan-korban élt.
Bölcs fejdelem volt, mert ritkán beszélt;
Csatákat vesztett, vagy vadászgatott;
Királyilag töltötte a napot.
Egyszer – barátim, halljatok mesét –
Krampusz király elveszti az eszét;
Országgyülést hív s dúlt arccal ki áll:
A nép riong: „Vivát Krampusz király!”
.
Mond Krampusz: „Szólok mindenki fiának:
Legyen már vége a komédiának!
Vagy csúfság ez, vagy vakság, végtelen,
De úgy bántok mint istennel velem.
Íme, fejemben korona ragyog,
Miért? Hisz én is sár-ember vagyok!”
De zúg a nép, mint zúgó tenger-ár:
„”Te nem vagy ember, ó Krampusz-király!””
.
Mond Krampusz: „Engem Felségnek neveztek,
S előttem, mint a birkák, porba estek!
Mit tettem én, hogy felségessé váltam?
Egész éltemben fogamat piszkáltam
És ásitottam szörnyen-szörnyeket
Tanácsban, trónon, trónfüggöny megett!…”
De zúg a nép, mint zúgó tenger-ár:
„”Te felséges vagy, ó Krampusz király!””
.
Mond Krampusz: „Látom, hogy éheztek, asztok,
Mégis nekem milljókat megszavaztok!
Minek nekem e falka millió?
Az ország pénze hát csak arra jó,
Libériákba hogy verjem bele,
S hizlaljak egy raj konclesőt vele?”
De zúg a nép, mint zúgó tenger-ár:
„”Kapsz milliókat, ó Krampusz király!””
.
Mond Krampusz: „Kérlek, dobjatok ki engem!
Ezt, mint a nép legfőbb kegyét csengem!
Szamár vagyok és plusquam-szemtelenség
Hogy szamarat megillessen a fenség!
Vezessen kormányt, aki ember szintén,
És olcsóbb, bölcsebb és jobblelkü, mint én!”
De zúg a nép, mint zúgó tenger-ár:
„”Szent vagy s imádunk, ó Krampusz király!””
.
Mond Krampusz: „Hát szavamnak semmi haszna?
Nem hallgattok kérésre, sem panaszra?
No jó! Ha késtek s nem dobtok le innen,
Hát passzióm lesz háborúba vinnem
Százezreket!… No jó! Dühömben nyúzlak,
Rúglak, leköplek és bitóra húzlak!…”
De zúg a nép, mint zúgó tenger-ár:
„”Rúgj, köpj, akasztass, ó Krampusz-király!””
– 1879. –

Egyformás
Uniformizáló
avagy militarizáló…
„Aki nem lép egyszerre,
Nem kap rétest estére,
Pedig a rétes nagyon jó,
Katonának az való…”
p.s.:
Katona bácsi haptákba’
bekakilt a nadrágba.
Mondtam neki: „Mossa ki!”
„Hű, de büdös! Dobja ki!”
Érzési csalódás?
Az elöljáró mindent jobban tud:
A katona nem fázik, csak úgy érzi
S ha brómos teát kap, akkor „eunuch” lesz,
átmenetileg nem fog semmilyen nemi vágyat érezni.
És ha a gyerek látja a papot nagypénteken húst falni,
akkor az Atya elmagyarázza, hogy ő most rosszul lát…
Prokrusztész ágy
Fakó minden teória,
a lét aranyló fája zöld –
de te addig csonkítod,
míg bele nem gyötörhető…
Ha nem illik koncepciódba:
fel se fogod, nem is látod meg…
Vagy: nem a ruhát szabják a katonához,
hanem a katonát csonkítják a ruhához…
Csapda
Az is baj, ha van
a katona fején sapka,
de az is baj, ha nincsen –
az a lényeg, hogy valamibe
mindig bele lehessen kötni –
mindig csak az elöljárónak,
a főnöködnek állhat feljebb,
bármikor lecsaphatna rád,
ezért húzd be füled, farkad,
örülj, hogy luk van a fenekeden,
ne kér, pláne ne követelj semmit…
Betörés
Megtörni a lelket…
A katonaság nem volt hatékony,
nem lettünk minőségi hadra-foghatók?
De talán/biztos nem is ez volt a fő célja,
hanem inkább a fiatal vadcsikók betörése…
(ez nem azt jelenti, hogy nincs szükség
minden férfi honvédő alapkiképzésére…)
Irreverzibilis!?
Beszélgetnek a bolondok a háborúról.
-Igen, szörnyű volt – mondja az egyik.
– Én is egy csatában vesztettem el a fél lábam.
-De hiszen neked megvan mind a két lábad! – szól társa.
-Na igen, mert a csata után megtaláltam!
Naiv!?
Ember a fronton,
a lövészárokban:
Kérem! Ne lőjenek,
itt emberek vannak…!
S amúgy meg: hát nem neki van igaza!
A Ne ölj! isteni főparancsolat megszegése,
a szándékos emberölés lehet a kötelező…!?
Vagy öl, vagy ölik? ha dezertál főbe is lőhetik,
ha nem vonul be, akkor börtönbe zárhatják…
A háborúzó ember
(Fekete István: Hú)
… láttam
a háború rémületes gonoszságát, embertelenségét,
elképzelhetetlen szenvedéseit és teljes esztelenségét!
Kérdezd meg a francia anyákat, akik megnyerték a háborút,
és kérdezd meg a német anyákat, akik elvesztették a háborút.
Kérdezd meg az orosz rokkantakat,
és kérdezd meg a magyar “Törzs”-eket,
akik világtalanul, esetleg kéz
és láb nélkül jöttek haza kosarakban,
kérdezd meg: nyertek vagy veszítettek?
Nem, Laci bácsi, nincs megnyert
vagy elveszített háború, csak “Háború” van!
Pusztító, öldöklő, embertelen!
A háborúk nem oldottak meg még semmiféle problémát,
de mindig elvetették a magját a következőnek.
A háborúkat alig néhány ember robbantja ki,
de ők nem harcolnak, és nem is halnak meg.
Az egyszerű emberek ölik egymást halomra,
ők hullanak idegen föld meszesgödrébe,
s az ő otthonaik pusztulnak el.
Ők az eszközök, és ők az áldozatok.
Akinek
feltétlen
parancs, hogy „Ne ölj!” –
ezért nem ad a bajtársi
kérésre sem kegyelemdöfést,
hogy az ő keze-lelke tiszta maradjon,
inkább hagyja őt értelmetlenül kín-szenvedni…
Aki
jól tudja, hogy
a szándékos emberölés
az egy „halálos bűn”, mégis,
ha besorozzák frontkatonának,
akkor „jogos önvédelemből” öl/gyilkol…
Szelíd,
erőszakmentes…
Ad absurdum vinni:
egy amúgy helyes,
pl. keresztényi elv
túl merev alkalmazása:
pl. nem csak a végsőkig
törekszel a békés megoldásra,
de már eleve, elvből lemondasz
az arányos önvédelmi erőszakról…
Háború és béke
Egyenlő felek között
nemigen tör ki háború –
de aki erőszakmentes amis,
vagy „bulányista” katolikus,
az egy s bevonzó zabad préda,
az a másikat kísértésbe hozza,
a provokáló agresszív lépésre…
Ha békét akarsz, légy kész háborúzni!?
Aki
csak egy
tornából is
felmentett nyápic –
egy önmagát alkalmatlanná
minősítő „katonaszökevény”,
egy már eleve dezertáló, aki
nemhogy a nagy hazáját, de még
a kis házát és a családját sem
képes senkitől sem megvédeni…
Ott-
honvédő
Veszélyben
a természetes ész is
engedi az önvédelmet,
a támadás elhárításához
szükséges, arányos mértékben
Már amennyire egy felzaklatott
idegállapotban mérlegelni lehet,
ha pl. besurranó tolvajra ébredsz…
De azét lelőni ne akarjad, mert
így jóval nagyobb bűnt követsz el,
vagy e fegyver által veszel el,
ha elveszi tőled…
Aki
Párizsba ment
megcsodálni Európát…
Majd a háború kitörésekor
megtapasztalhatja, hogy milyen
francia internálótáborban senyvedni
(lásd pl. Kuncz Aladár: Fekete kolostor)
Aki
sikeresen próbál
tartósan rosszban lenni
a nem választható-cserélhető
kert-, vagy lakásszomszédokkal,
fenntartva az örök hidegháborúzást…
(az nyugtatja: távol jó rokonai vannak…!?)
A lehető kölcsönös segítség szüksége helyett
így csak folyton borsot törnek egymás orra alá…
Amikor
a vitás kérdéseket
párban, ill. családban
nem diplomatikus úton, de
veszekedéssel-verekedéssel,
nagyban: háborúval döntik el:
aki épp győz, annak lesz igaza
(ahogy az erősebb kutya párzik…!?)
Az
a szép/nagy lakás,
kertes családi ház,
ami otthonod lehetne,
az egy kupleráj, és/vagy
egy szemétdomb, egy túlzsúfolt raktár,
egy kvázi laktanya, klastrom, sőt börtön,
egy átjáróház, egy kórház-elfekvő stb. stb.,
vagy egy hidegháborús családi tűzfészek…
Akinek
nem saját
teljesítménye
jobbítása a fő cél,
de hideg-háborúzik,
destruktívan verseng,
és így csak annak örül,
ha az ő ellenfele gyenge,
indiszponált, balszerencsés stb. stb.
Nem arra ösztönzi őt a szerelem, hogy
magából a legeslegtöbbet hozza ki, hogy
felnőjön a feladathoz, megtáltosodjon,
hanem ellenfelét igyekszik „eltenni láb alól”…
Aki
váltig nem érti,
hogy miért van mindig
körülötte zűrzavar, hidegháború stb.,
mert nincs tisztában lelke hatalmával:
ha nincs meg megteremtett lelki békéje,
akkor háborog a tenger, nem tud vízen járni…
(Ahogyan ott „bent”, úgy ott „kint” is…)
A hetvenkedő katona
A mások hőstettével dicsekvő gyáva,
aki csak a harc elmúlásával jelentkezik.
Vagy a nagyokat lódító-tódító Háry János:
a messzeség operetté szépíti a háborús időket?
Pedig kötéllel fogtak és parancsra embert öltél,
s idegen királyt szolgáló Mesebeli János voltál…!?
Vagy van olyan bölcs és hazaszerető parasztember,
aki ilyen időkben is magyaros virtussal jellem marad…
Öl
Háborús kényszerhelyzetben:
Az leszel, aki öl, vagy az, akit ölnek?
Aki nem ölel, az öl – szóval és tettel,
És végül még önmagát is a gyűlölettel
(hiányzott neki az anyaöl, a nő öle…?)
Aki
nem
biorobot-katona,
ő önként és kéjjel öl
ellenségnek kikiáltott
ifjakat, és család-apákat,
nem csak parancsra, bár azt is
lehet balekként tenni, és hamar
úgynevezett hősi halált is halni,
vagy végszükségből, önvédelemből,
de ez is nehezen feldolgozható
traumával, bűntudattal jár…
A
rózsa
vagy a nő
szépségében-
illatában gyönyörködő,
de az őt megsértő szúrós
tövisét már háborogva kifogásoló…
Aki
váltig nem érti,
hogy miért van mindig
körülötte zűrzavar, hidegháború stb.,
mert nincs tisztában lelke hatalmával:
ha nincs meg megteremtett lelki békéje,
akkor háborog a tenger, nem tud vízen járni…
(Ahogyan ott „bent”, úgy ott „kint” is…)
Aki
irigy,
minden
gazdag(abb) embert
már eleve gazembernek lát,
és háborog, rendőrért kiált stb.
ahelyett, hogy békében élvezné
az istentől neki szánt boldogító,
a gazdagabbak aktív közreműködése
által is biztosított tisztes szegénységet…
Aki
vagy csak koldul,
vagy csak panaszkodik istenének.
És háborog, ha nem kapja meg, amit kér,
pedig nagyon hálás lehetne neki, hogy
nem teljesíti gyermeteg kívánságát:
pl. legyen minden csoki/arany…
Mert akkor ettől koldulna…
Aki
odakint,
pl. kocsmában
harsogva adja elő, hogy
ő a barikádok potenciális
rettenthetetlen utcai harcosa –
otthon viszont, persze úgymond
csakis a családi béke kedvéért
már egy lekvár, egy papucs férj
(viszont övé az utolsó szó joga:
– Igenis, azonnal drágám…!)
Akinek
a nemi élete
nem egy emberspecifikus,
örök, egész éven és szinte egész
életen át tartó tiszta örömforrás,
de egy muszos házastársi kötelem,
amihez a házi béke miatt jó képet vág…
Intelem
„Ha kívánod
a királyság tisztességét,
légy békességtűrő.
Ítélj békességtűréssel,
szánakozással és irgalommal”,
mert „a jó cselekedetek törvénye
főékesség a királyok koronáján.
Illik a királynak kegyesnek, irgalmasnak
és több egyéb jóságokkal
teljesnek és ékesnek lenni,
mert a kegyetlenséggel
és gonoszsággal fertőzött király
haszontalan keres király nevet,
mivel zsarnoknak mondatik”.
„Uralkodjál mindenki felett harag,
kevélység, gyűlölködés nélkül,
békességesen, szelíden, emberségesen,
megemlékezvén szüntelen, hogy
minden ember azon egy állapotban vagyon
és semmi fel nem emel, csak az alázatosság,
semmi meg nem aláz, csak a kevélység és a gyűlölség.”
István király intelmei
Aki
nem
ismeretlen katonája,
és nem is hősi halottja
a lelki hadviselésnek,
a családi hidegháborúnak…
Ember embernek farkasa:
folyik a mindenki harca mindenki ellen,
amiben végül mindenki csak vesztes lehet…
Aki
ruhában,
baltával alvó –
állandó fokozott
harckészültségben van,
riadtan-riadót várva „alszik”,
mintha bármikor orvtámadás lenne várható…
Neki ezt jelenti a kellő óvatosság és éberség…
Férfiatlan!?
Aki szégyell sírni,
mert őt úgy nevelték,
hogy az nem katonadolog,
és nem tud így természetes
úton-módon megkönnyebbülni,
és ön-megerőszakolva elfojtja könnyeit,
és marad, gyűlik a lelki teher, majd robban…?

Jókai Mór
Milyen fából faragják a bibornokot?
Ki legszorgalmasabb alvó,
Annak lesz a hivatal jó,
Ki soha semmit se tanul,
Az be is jut hivatlanul.
.
Kinek egyetlenegy gondja,
A jó pincze és jó konyha:
Várhat jót a Vatikántul,
A hol „vota ponderantur.”
.
A ki sötétséget terjeszt,
Testvérgyülöletet gerjeszt,
És a syllabust hirdeti:
Bibor süvegig viheti.
.
Ki a bünöst megtéríti,
(Hogyha szép lány) beteríti,
S felruházza a mezetlent:
Baréthoz jut okvetetlen.
.
De a ki áldást osztogat,
És a néppel jót tesz sokat,
Ki másnak vet, másnak arat
És maga szikárnak marad.
.
Ragyog tudománynyal, észszel,
Áldozatot hoz két kézzel,
Hiveinek igaz atyja,
Hazájának hű magzatja.
.
Szelleme mesze világol,
Kilátszik a sokaságból,
S kit hive, nem hive, szeret:
Az bibornokká nem lehet!
*

Komjáthy Jenő:
EGY FŐPAPNAK
Απαγε Σαταϖαζ
Hazugság apja volt a Sátán;
Hazugság papja! Most a hátán
Nyargalsz te fene-szilajon.
Hiába sallang és tudós lé,
Jól ismerünk mi már, te kópé,
Kilátszik a lóláb, papom!
.
Eszményiség! Ez hát a jelszó,
A hímporos szárny, – ámde hernyó
Lebeg a csilló szárnyakon.
Gyönyörű mez! De hát a lényeg
Csak undok, éhes, satnya féreg …
Kilátszik a lóláb, papom!
.
Az Evolúciót lihegve
Megtámadád, titkon szepegve,
Szemed a zsíros koncokon.
Tanítni mersz? Előbb te menj hát
A belső evolúción át! …
Kilátszik a lóláb, papom!
.
Ismerjük a szemforgatósdit,
Így védte kasztod mind az ósdit,
Legelve buja maszlagon.
Vesd le előbb a reverendát,
Az ósdi vallás ócska rongyát! …
Kilátszik a lóláb, papom!
.
Kardot ragadni, dalra kelni,
Eszményekért hevülni, tenni:
Barbár vagy ehhez, paflagon.
Ne affektáld az Eszme gondját,
Magadba járjad a bolondját! …
Kilátszik a lóláb, papom!
.
A Szabadságért harcra kelni,
Népet szeretni, fölemelni,
Hogy éljen méltón, szabadon:
Minderre szűk a reverenda.
Ám dividete dividenda! …
Kilátszik a lóláb, papom!
.
„Divide et impera!” Régen
Hatott, de az új nemzedéken
Nem fog ki jelmezes barom.
E faj a cifra színen átlát,
Hiába bíbor és a skárlát …
Kilátszik a lóláb, papom!
.
Fölszabadítni minden embert,
Ragadva zsarnokokra fegyvert:
Dicső dolog vón, mondhatom!
Ez ám az Eszmény! De a gátra
Ember kell, ki ne nézzen hátra! …
Kilátszik a lóláb, papom!
.
Szabadságot minden paránynak!
Ezt hirdetik a jók, a bátrak,
Hogy ne heverjen parlagon
A Mindenségnek egy atomja…
Utópia! Kinek mi gondja! …
Kilátszik a lóláb, papom!
.
Sötétség apja volt a Sátán;
Sötétség papja! most a hátán
Nyargalsz te furfang-utakon.
Hiába sallang és tudós lé,
Jól ismerünk mi már, te kópé,
Elárul a lóláb, papom!
*

Komjáthy Jenő:
BABONÁS HATALOM …
Babonás hatalom járma alatt
Nyög a földön érzés, gondolat.
Szakadozva, csonka alakban
Jelenik meg a láthatatlan.
Töredezve, ferde tükörben
Jelenik meg a pipogya rögben
Az Isten.
.
Rokonát a rokon nem leli föl,
Örökös a magány, nem veri föl
Zeneszóval a vidám, igazi testvér,
Csak az árnyat ölelte, aki eszmél;
Hiába ver a szíve sebesebben:
Töredék marad a földön, esetlen
A Szellem.
.
Gyönyörű, de fátyolozottan
Jelenik meg a lenge sorokban;
Sanyarú, szomorú, sorsa enyészet;
S ah, vérbe fürösztve ér kora véget,
Az okát hiába keresném,
E siralomvölgybe keresztjén
Az Eszmény.
*
Komjáthy Jenő
ANTIKRISZTUS
A tűz, a víz, a föld s a lég enyém.
Ily úton lettem optimista.
Oly bamba, félszeg és ügyetlen,
Hogy elbámul az öreg isten!
Így lett belőlem optimista.
Hozsannát zeng nekem az újkor,
Az eszme vaskos, kézzelfogható.
Hát vesszen az,
Ki elszédül forró lehelletétől.
Az ég üres; ezt így találta Laplace
Legyen a föld is minta-hízlaló,
Az eget átkutattam s mit se lelt,
Csak óriási űrt, a távcső.
Jehova, akit imádnak
A zsidók és vénasszonyok.
A szentirás hazug, veszett könyv,
Minden rossz tőle származik.
Botor, kietlen s béna bölcsesége.
Kopott és gyermekes minden sora.
Az élvet hirdetem. Határtalan
Legyen az ember üdve, mámora!
Szinültig még az élet színbora,
S bár nem jövök szamáron,
Utamra is virágot hintenek.
*

Az ellenség haszna
Húzz hasznot ellenségeidből.
Értened kell hozzá, hogy
mindent a jó végén fogj meg,
ne a pengén, hogy megvágjon,
hanem a markolatán, amely megvéd.
Kivált, ha ellenségről van szó.
A bölcsnek több haszna van ellenségeiből,
mint az ostobának barátaiból.
A rosszakarat néha hegyeket elmozdít,
melyeknek a jóindulat nem merne nekigyürkőzni.
Sokak nagyságát haragosaik alapozták meg.
A hízelgés ártalmasabb a gyűlöletnél,
mert ez hatásosan orvosolja a hibákat,
melyeket amaz elhallgat.
Az okos tükörnek használja a kajánságot,
mert jobban megmutatja a valót a vonzalomnál,
és általa elejét veszi gyöngéi leszapulásának,
vagy kijavítja azokat. Aki a torzsalkodás,
vagy rosszindulat mezsgyéjén él,
nem lehet eléggé résen.
(Gracián – Életbölcsességek kézikönyve)
Gyűlölet
Gyűlik az ölet
Ha gyűlölt ellenségedet is magaddal ránthatod,
akkor magad is inkább a biztos vesztedbe rohansz
A bűnt gyűlöld, ne a bűnös embert – őt szeresd,
segítsd annak megértésében: magának is árt így –
magadnak is használna, ha figyelnél az igazságaira…
Nem
hiszi el, hogy
már éppen csak
az ő „ádáz” ellensége
mond valami igazat róla,
így sem húz hasznot belőle
(ő a hízelgő barátaira hallgat,
az ellenséget meg csak gyűlöli,
attól dafke semmit nem tanul…)
Ha
kiengeded
a palackba zárt szellemet,
pl. az idegen/fajgyűlöletet stb.,
akkor igen nehéz visszaparancsolni,
és előbb-utóbb te is áldozatául fogsz esni…
Aki
gyűlöletet
szít benned,
hogy ellenséget gyárts
mindazokból, akik nem azt
támogatták, hogy őt vedd el
(ami persze kiszolgáltat neki,
és tenlelked jobbik felét is öli,
hisz magyarán gyűlik benne az ölet…)
Amikor
az érdemtelenül
sokáig gályarab fegyenc
embergyűlölőként szabadul,
és meglopja az őt segítő püspököt,
akkor ő kegyelmez, s még ajándékoz is neki,
és e gesztustól ő megtér, és jó ember lesz…
(Victor Hugo: Nyomorultak)
Aki
az egyik
rossz végletből
a másikba rosszba eső:
egy önimádó/öngyűlölő,
a magába szerelmes, sőt önistenítő,
majd meg az önmaga tökéletességéből
előbb-utóbb nyilván kiábrándult öngyalázó
Ambivalens
egyszerre két,
egymással ellentétes érzés, késztetés
jelenlétét/gyors váltakozását, ingadozását jelenti.
A két érzés lehet például szeretet és gyűlölet,
vagy vágyakozás és félelem: ha ilyen érzései
vannak egy kutya befogadásával kapcsolatban,
akkor egyszerre szeretnéd is befogadni, meg nem is.
Az ambivalencia döntésképtelenséggel jár(hat)….
Imád/gyűlöl
Akit úgymond a legjobban „imád”,
pont azt gyűlöli meg, és csak azért,
mert nem tudta eddig az önképére formálni
(imígyen magát imádandó kisistennek képzelve)
Projektor
A lelki falra naponként újra vetíti
az ő kreált, kitalált ellenségképét,
„akit” azután vadul utálhat, gyűlölhet,
ami ideig-óráig egybe és izzásba tartja őt…
(és ami neki olcsó mentségül: bűnbaknak is szolgál)
Egy
első vagy
egy nagyobb
csalódásod után
végleg nőgyűlölő leszel:
minden nő hazug és számító!
Nem is keresed magadban a hibát,
és nem is akarsz/mersz változtatni
(rosszabb eset: „melegen” érdeklődsz,
hátha kiderül, hogy „genetikailag” más vagy…)
Csak
egyetlen egy
lányt szeret(het)tél,
Ő volt/lett volna az Igazi,
de ő mégis máshoz ment –
ezek után mi más vár rád:
agglegénysors/kútba ugrás,
vagy megölni a riválisodat,
és évekre börtönbe menni…?
Aki
úgymond
a házi béke kedvéért
örökre papucs alatt van,
és csak nyel, és nyel, vagy
majd meg már annyira telítődik,
besokall, hogy akár még ölni is tudna…
Abortusz…
Aki egy idegen,
orvosi latin szóval,
egy „eufemizmussal”
szépítgetne magzatgyilkosságot
(előbb ő önáltatóan bagatellizál,
később a sorsa majd dramatizál)
Aki
embergyűlölő,
aki magával viszi örök sírjába
az életjobbító-könnyebbítő találmányi titkait –
nem tartva kötelességének azok megosztását…
Akiből
hiányzik
az emberi nagyság ahhoz,
hogy elviselje egy közeli ismerős sikerét.
A legtöbb ember bolond, aki haragszik,
mikor azt látja, hogy a család valamilyen
finom, gúnyból, haragból, ellenérzésből szőtt
szövetséggel fordul a sikeres családtag ellen.
Mert mindig van egy ember a családban,
akinek pénze van vagy híre, vagy befolyása,
s a többi, a törzs, ezt az egyet gyűlöli aztán,
és fosztogatja. – Márai Sándor
Aki
egész életében
nem volt a maga ura,
ő csak bérmunkás, alkalmazott,
akinek naphosszat más parancsol,
más mondja meg, hogy mi a dolga,
itt és most mit – nem – szabad tenni,
és akinek az engedelmességtől függ
a mindennapi megélhetése, betévő falatja…
Betanított
életvezetők
Aki csak a kályhától
elindulva „tud” táncolni…
És a vicc a gonosz manóról,
aki minden éjszaka bepisiltet,
Majd, amikor a pszichiátere
tanácsára ő már ellentmondana,
akkor új „parancsot ad”, bekakiltat:
erre a verzióra már nem volt kész válasz
Aki
beképzelten
a magas lóról
úgy beszél a „barátaival”,
mint tanár a vizsgázó diákkal,
vagy mint a nyomozó a gyanúsítottal,
vagy a büntetőbíró a vádlottal stb. stb.
Aki nem képes szimmetrikus kapcsolatra:
ha nem ő a parancsnok, akkor engedelmes.
Ezért pont a legfontosabb kapcsolatai nem
jönnek lére, vagy gyorsan bomlanak:
se jóbarátja, se hű élettársa…
Mindent
vagy semmit?
Ha már a Napnak
nem parancsolhatsz,
akkor a gyermekednek,
sőt még a kiskutyádnak is
csak rimánkodsz, könyörögsz.
Nem tudsz jól disztingválni…
Vagy a Napnak is parancsolod,
hogy keljen fel hajnalban, és
a gyerekednek is azt, amit
már úgyis megtett…
Időzítés
Aki akkor üti,
de akkor nagyon a vasat,
amikor az már régóta hideg.
Akkor kezdené gyerekét nevelni,
amikor az már alig-alig hajlítható…
Aki túl későn kap észbe, hogy
a gyerek minden óhaját és sóhaját
máris parancsnak véve egy nem kis
házi zsarnokot nevelt egyszem gyerekéből…
A
cenzúra
nem egyes embert öl,
hanem az egész emberiség lelkét öli,
legalább szándékozik ölni, de testileg is milliókat öl;
mert ki képes fölszámlálni, hány ember lett a cenzúra
által elnyomott jog és szabadság nélkül nyomor áldozatja?!
De kérdezzük, józan ész-e az, midőn valaki mondja;
neked nem szabad beszélned, vagy csak úgy szabad beszélned,
mint én akarom. Az igazi józan ész azt mondja:
hogy az ily kívánat bolond kívánat,
tehát nem józan ész súgja.
Táncsics Mihály
Aki
egy jó,
szakértő,
a rosszat jól csináló mester,
egy megbízható, szorgalmas stb.
bértollnok, lélek/karakter-bérgyilkos,
rágalmazásban, lejáratásban verhetetlen,
vagy egy nyomozóból lett betörő, maffiózó,
vagy egy fehérgalléros profi bűnöző…
A rút kiskacsa
tanmeséje arról a lényről,
aki eltévesztette a helyét,
rosszul azonosította magát,
így a társak gúnyolódása stb.
miatt selejtként értékeli le magát,
minden baja lesz – öngyilkos is lehet…
Pedig amúgy gyönyörű hattyú lehetne,
ha rájönne a végzetessé válható tévedésére…
El nem engedés
Úgy akarod megtartani,
vagy éppen visszahódítani
a nem téged választó szerelmedet,
hogy öngyilkossági fenyegetéssel zsarolod –
hogy legalább egy időre így az ő életét is
megkeserítsed – pedig állítólag annyira
szereted, s így csak a javát akarod…
Aki
akár még
öngyilkossággal,
annak kísérletével
is fenyegetődzve
pont az elő-szeretteit
zsaroló: szeressék őt
sokkal többet, sokkal jobban…
Pont úgy, ahogy ő azt elképzeli!
Aki mindig csak kapni akar, mert ő
nem is nagyon akar/tanult-tud adni….
Aki
bátran,
életét is kockáztatva
ki akar menteni a folyóból.,
még azt is, pont őt lehúzod
a víz alá, a mélybe: bele is hal…
Te meg, aki gyáván, vagy rossz
segélykiáltásból eldobtad életed,
te meg esetleg megmenekülsz…
Ön-
gyilkos
„bosszúállás”
Ha egyszer bejutsz gazdagékhoz,
pl. az oly irigyelt szomszédodhoz,
pl. meghívót kapsz a lakodalomba,
akkor te – még aznap és rögtön –
ki is ennéd őket a vagyonukból…!?
(lásd: Móricz Zsigmond: Tragédia)
Éhhalál”
Csak most jöttél meg
a hadifogoly/kényszer-
munkatáborból, ahol alig
adtak enni, sokat éheztél,
jól összeszűkült a gyomrod,
és most egy nap alatt kárpótolnád,
de így csak halálra zabálod magad…
Aki
direkt,
csúnya, bántó,
sértő szavak nélkül,
de szellemi fölényével,
például a gyilkos iróniával
tud a másik elevenébe vágni,
megalázni, és nevetségessé tenni…
Aki
buzgón
és kitartóan keres, és
ma könnyen talál orvos-partnert
a lelki, életszemléleti/viteli bajai
ún. medikalizációs játszmáihoz…
Önvizsgálat/változás helyett „gyógyszer”
és a beteg-szerep látszólagos, de csak
átmeneti, hosszú távon gyilkos előnyei stb.
Aki
nem látja-
fogja fel, hogy
ő is isten gyermeke,
így egyenlő esélye van
a teljes értékű emberéletre,
van, amiben ő a legeslegjobb,
amiben ő pótolhatatlan egy-én,
de nem találva rá küldetésére
ő inkább balgán és gyáván
az önsajnáltatás öngyilkos
csapdájába menekül…
Aki
önmagát
egy született
vesztesnek tartva
nem látja az aranyát,
és nem is próbál még
a kakiból is aranyat csinálni,
ehelyett rosszmájú, besárgult
más sikerét irigylő boldogtalan lesz…
Komjáthy Jenő
AZ ÚJKOR SZELLEME*
A villám és a fény szárnyán jövök
Hirdetni az igazságot közétek.
Sugár vagyok a vértenger fölött,
Szivek fölött, kiket ízekre tépett
Balhit, rajongás, szolgaszenvedélyek;
Élő vagyok a bús árnyak között.
.
Előttem a kisértet-múlt remeg,
Amerre járok, ott lehull a járom,
Áldott utamra rózsát hintenek.
A régi kor világot mindenáron
Lerontom én, és bízva, égve várom
A büszke kort, mely korokat temet.
.
Az élvet hirdetem! Határtalan nagy
Legyen az ember üdve, mámora!
Ragadjon végtelenbe vágyad:
Szinültig még az élet színbora;
Igyál belőle, s meg ne bánd soha,
Rózsákból vess magadnak ágyat!
.
Mert vágyad végtelen, s a végtelenség
A te dicső és jogos örököd!
Tulajdonod fölött tarts büszke szemlét,
S átkozd a szellemet, mely megkötött!
Érezzed át, hogy dús vagy és örök,
Érezd a létnek roppant égi terhét!
.
Csak végtelen telíthet végtelent,
Egészben lüktet az csupán, mi teljes;
És akinek a lélek megjelent,
Nincs kötve az időhöz, semmi helyhez,
El nem fuvallja szél mint gyönge pelyhet,
De szabadon csapong, rombol, teremt.
.
A tűz, a víz, a föld, a lég enyém!
Egyedül engem ismer itt urának,
Kit emel és himbál a létremény,
Akik leverten vagy mosolyogva járnak
Virágos hátadon, ó, föld! S a nyárnak
Zsibongva ringanak fénytengerén.
.
Föl, föl, természet édes gyermeki!
Rohanjatok az eszmeharc tüzébe!
Kebleteket egy szent vágy rengeti:
Szabaddá, ah, emberré lenni végre!
Munkára fel, élők, törjetek égre!
Nem, nem elég hódolnotok neki!
.
Hiába sírtok, vége, vége!
Letűnt az ósdi hit hazug kora.
Megölte az utánzók kapzsi népe;
Mi hajdan büszke hit, most babona.
Hiába dobnotok a máglya tüzébe,
Mert én, csak én nem égek el soha!
.
Mert én vagyok a hő, a fény, a nap,
Én vagyok a jövő, az örök újkor.
Jaj annak, aki tőlem elmarad!
A fény nem reszket a borútól,
De a sötét kitér az útból,
Ha fény hullámözönje rája csap.
.
A tudást hirdetem! Temploma épül,
Oltárán a világosság lobog.
Ki elszédül forró lehelletétül,
Kinek keblében gyáva szív dobog,
Ki búvik a naptól, az veszni fog;
Megsemmisül, mert elsötétül.
.
Mindent kell tudnod, mindent megragadnod,
Hisz a teremtés koronája vagy!
Füröszd a fénybe istenszomjas arcod,
Teremtsen millió csodát az agy,
Ne legyen nyűge többé gondolatnak,
Tudó s látó lehetsz, de kell akarnod!
.
A cél mindentudás, mindenhatóság:
Törj szűntelen s merőn a cél felé!
Ne féld a szörnyü pálya véradóját,
Ha szemed az irányt már meglelé,
Minden lépésed angyalsergek óják,
A végső diadal a szellemé!
.
Keresd az Istent! Szállj le önmagadba,
S amit szétboncol a kegyetlen ész,
Alkosd egésszé fensőbb gondolatba,
Magasb egységbe fűzd, mit fölmetélsz.
Szívtengered gyöngyével szállj magasba:
S az örök hatalmak képmása léssz!
.
Keresd az Istent! Mindenütt keresd,
De mindelőtt kutasd, fürkészd magad!
S bár válladat görnyeszti a kereszt,
Lelked magas mélységekig ragad:
Boldog, ki látod és átérzed ezt:
Légy, mint az Istenek, bölcs és szabad!
.
Istenné lenni! Egyetlen, dicső cél!
Hisz öntudatlan minden erre tör.
Az atom; mit magányba rejtve szőttél,
A végtelen szivébe átömöl,
Az eszmekéjt fölváltja tettgyönyör,
Életvalóra vál az őserőnél.
.
A gondolat a legnagyobb erő,
Mindenható te vagy csak, istenszeme!
Az álomész világot szervező,
Mit alkotott nincs abból semmi veszve,
Hiába szögzitek vadul keresztre,
Kitör sírjából a világverő.
.
Mind semmi az, ki minden lenni nem vágy,
Kislelkü, szolga nép és gyáva pór;
De te, akit gyötör az égi honvágy,
Törj ki porléted szűk korlátiból,
Halld meg, a szellem riadója szól:
Törd szét a régi átokverte formát.
.
Törd szét a szellemfojtó láncokat,
A múlt porát lelkedről rázd le mind!
Akard dicső megújhodásodat,
A lángmerésznek örök élet int;
Világot csak: az eszme fénye hint:
Légy, mint az Istenek, nagy és szabad!
* Szerző szerint
élvvágy és tudvágy
(a kettő alapjában egy)
a modern emberiség két fő motívuma:
kéj és mindentudóság:
az ideál kevesebb nem lehet.
*
Tóth Árpád:
ÁLARCOSAN
Hát rossz vagyok? szótlan? borús? hideg?
Bocsáss meg érte. Hisz ha tudnám,
A világ minden fényét s melegét
Szórva adnám.
Kastélyokat. Pálmákat. Táncokat.
Ibolyákkal a téli Riviérát.
Vagy legalább egy-egy dús, összebújt,
Boldog órát.
De most oly nehéz. Most egy sugarat
Se tudok hazudni, se lopni.
Vergődő és fénytelen harcokon
El kell kopni.
Az Antikrisztus napjai ezek,
Csillog a világ szörnyű arany-szennye.
Röhögő senkik, balkörmű gazok
Szállnak mennybe.
S én lent vergődöm, és nem tudja más,
Hogy csöndem éjén milyen jajok égnek.
De légy türelmes. Jön még ideje
Szebb zenéknek.
Csak légy türelmes. Maradj, míg lehet,
Váró révem, virágos menedékem.
Most álarc van rajtam, zord és hideg,
De letépem,
Vagy szelíden, míg elfutja a könny,
Öledbe hajló arcomról lemállik,
S te ringatsz, ringatsz jó térdeiden
Mindhalálig.
1927

pppppppppp

Csak az ember lehet
teljes, boldog életű helyett
egy ön- (és társ) sorsrontó,
a végsőkig boldogtalan lény…
.
Vagy rontasz, vagy építesz – csak rajtad múlik…
Vagy a jó vagy a rossz Istent imádod: válasszál…
Legalább ne árts, se önmagadnak, se másoknak…
Ki mennyit használhat, legalább annyi kárt tehet – sőt:
hisz házad gyerek/bolond is felgyújthatja, de felépíteni…?
.
Csak az ember lehet önsorsrontó, akár öngyilkos,
önerőből vagy nagyon boldog, vagy nagyon boldogtalan,
de azért mások is besegíthetnek neki, ha engedi/hagyja…
Önmagamtól és az ún. jóbarátaimtól védjen meg a Jóisten,
ellenségeimmel elbánok magam is, sőt hasznomra lehetnek…
.
A legtöbbet – nyilván!? – én árthatok saját magamnak,
de vigasztaló, biztató, hogy akkor ennek az ellenkezője is igaz….
Használjam magam rendeltetésszerűen, mint egy gitárt/hegedűt,
ami lehet dísztárgy, lehet zaciba tenni, lehet vele verekedni is,
lehet ördögi hangzavart kelteni, de lehet isteni muzsika médiuma…
.
Ez után jönnek – fontossági sorrendben! – az előszeretteink,
az (ál)barátaink, a nyílt hidegháborúzók, az ún. profi segítők,
Mekk mesterek, protokoll orvosok stb., és az (áruló) írástudók,
a jó rossz társadalmi-gazdasági-politikai elitek, vezetők – és
végül, – de talán mégsem utolsósorban? – a rejtett hatalmak….
.
Becsüld meg s gyarapítsd aranyad, ne csinálj belőle sarat,
a sarad nem mondd aranynak, de csinálj még abból is aranyat!
Csak a balga-gyáva embernek nincs/nincs jó örömteli családja,
barátja, szerelme, evése-ivása, játék(osság)a, humora, munkája
-hivatása, otthona/hazája, gyermeke, társasága, mulatsága stb.
.
Ő „él” ön-sors-rontva, élethazugságokban, önkínzásban,
önemésztő játszmákban, lélekölő robotban, hivatástalanul,
fóbiás zsarnokként vagy papucs alattvalóként, statisztálva,
idegenben, otthontalanul, hajléktalanul, alul/dezinformálva,
közlés/megértésképtelenül, parazitaként, élményszegényen,
.
napi túlélésben, bűntudatosan, bűnözői pályára sodródva,
rossz evésben-ivásban, ünnep/mulatás nélkül, megalázva,
alakoskodva, képmutatóan, cinikusan/rajongón, rabságban,
hitetlenül vagy szektásan, önleértékelten, megnyomorodva,
talentumot elásva/rosszra használva, kallódva, hazát árulva,
.
elviselhetetlen könnyűségben, agyonterhelve, dögunalomban,
balekként, ön-kizsákmányolva, álbarátokkal, élettárstalanul,
házassági pokolban, szex nyomorban, lelki öncsonkításokban,
betegen, depresszióban, koravénen, infantilisen, időtékozlón,
lelki hadviselésben, humor és játék nélkül, tetszhalottként stb.?
.
A legtöbb bajt a világon nem gonosz emberek-erők okozzák.
jószándékkal van a pokolba vezető út kikövezve: énáltalam,
és a majomszerető édesanyától a protokoll-rab jó orvosig…
Az ún. betegség sem külső sorscsapás, de isteni intő jelzés:
tarts önvizsgálatot és „szertelenül” keresd meg a lelki okot!
.
Magadon nevetsz/szörnyülködsz: a mese nem másról, de pont
terólad szól – ismerj magadra és itt és most változtass életeden!
Szabadságra vagy teremtve, hogy jó szellemben-lélekbátran éljél,
átfogón és mélyen teljesértékű módon, istengyermekként kivirulva,
és nem ördögfajzatként szenvedve: akarót repít, nem vonszol a sors!
ppppppppppppppppppppppppppp

Kapcsolódó írások – Boldog-boldogtalan emberek életminőségei
- Önsors-javítás/rontás ABC – VII.2025.02.26.
- Kutyás elbeszélések2025.02.25.
- Eb – szólás, közmondás2025.02.25.