kb. 8 perc olvasás
ÖN– ÉS VILÁGISMERET ABC – 4.
Bölcs-balga, boldog–boldogtalan ember
Földi poklok a volt/várt aranykor helyett
Életminőség őrzés, javítás helyett rontás
A MAGYAR NEMES
Őseimnek véres kardja
Fogason függ, rozsda marja,
Rozsda marja, nem ragyog.
Én magyar nemes vagyok!
Munkátlanság csak az élet.
Van életem, mert henyélek.
A paraszté a dolog.
Én magyar nemes vagyok!
Jól készítsd, paraszt, az útat,
Mert hisz a te lovad vontat.
Csak nem járhatok gyalog.
Én magyar nemes vagyok!
Tán a tudománynak éljek?
A tudósok mind szegények.
Nem irok, nem olvasok.
Én magyar nemes vagyok!
Van, igaz, egy tudományom,
Ebben párom ritkán látom:
Enni, inni jól tudok.
Én magyar nemes vagyok!
Milyen jó, hogy nem adózok.
Gazdaságom van, de nem sok,
S van adósságom, de sok.
Én magyar nemes vagyok!
Mit törődöm a hazával?
A hazának száz bajával?
Majd elmulnak a bajok.
Én magyar nemes vagyok!
Ősi joggal, ősi házban
Éltemet ha elpipáztam:
Mennybe visznek angyalok.
Én magyar nemes vagyok!
Petőfi Sándor
Borjád, 1845.
*
Hamisgyöngyökért elkótyavetyéled értékeidet.
s még maradék mindened odaadod egy zsákbamacskáért
*
Maradék elvű barát/szerető
Ha minden mást elvégzett és marad még ideje, akkor jön
*
Az első nap még szólni akartál, hogy büdös van
A másodikon elment maradék merszed – majd megszoktad
*
Leblokkol a nagy izgulás, a vizsgadrukk,
s a nagy akarásnak többnyire csak nyögés lesz a vége
*
Túl nagymellénnyel állsz a feladathoz,
s menetközben nem tudsz már váltani, felpörögni
*
Olyan sok a prűd ember a környezetedben,
hogy ezt neked vaskos trágárságokkal kell ellensúlyozni
*
Hiába ütsz oly nagyokat,
az a legény, aki – jobban – állja is az ütéseket
*
Azt hiszed: a jó forma, a motiváltság stb. elégséges,
nem pusztán csak szükséges előfeltételei a góllövésnek…
*
Minden szükséges benne van a levesben,
de mégsem elég jó, mert az arányokra nem figyeltél
*
Sajnálod „az életed átaludni”, s kialvatlanul kóvályogsz
Vagy hülyére, bambára, kelekótyára alszod szét az agyad
*
Csak rontottad a levegőt, foglaltad a helyet,
csak megtöltötted a pöcegödröt, csak terhe voltál a Földnek
*
Akkor kezded ütni a vasat, amikor az már régen kihűlt
Akkor kezdenéd formálni a gyereked, amikor már bajos
*
A császár mindig maga mellé invitálta a fővadászt,
aki ezek után a kegyelemből jogot formált, s örökre vesztett
*
A virágvasárnapi fogadtatást természetesnek veszed
A megkorbácsolásból, s a Golgotából már nem kérnél…
*
Nem mondod meg, hogy mit akarsz elérni:
a fatörzsből a végén szobor helyett csak fogpiszkáló marad
*
Úgy akarod tesztelni barátaid minőségét,
hogy mesterséges próbák elé állítod: pl. halálhíred költöd
*
Nemcsak a műfajokkal, az eszközökkel,
de boszorkánykonyhádban élő emberekkel is kísérletezel
*
Már annyi mindenkit utánoztál, parodizáltál:
a nagy igyekezetben menet közben elveszett a saját hang
*
Ágyúval lősz a verébre
A „gyógymód” több kárt okoz, mint maga a betegség
*
Nem szereted az ellenségeidet,
s így nem is fogod fel: akartuk ellenére mennyit használtak
*
Nem temeted el a halottat, mert nem járt templomba,
kihagyva ezzel egy egyszeri nagy evangelizációs alkalmat
*
A hidegháború melegágya a tömegnyomor, ahogy laksz,
mert hiábavalóságokra, pl. családi mauzóleumra költesz
*
A halott utolsó kívánsága szent,
még a kőszívű emberé is, így Baradlayné szentségtörő
*
A halottról jót vagy semmit
Az élőről rosszat vagy semmit
*
Haragudva, haragot tartva
Önmagad bünteted – betegíted – más vétkéért
*
Ugyanazért egyszer jutalmazod, máskor bünteted gyereked
Vagy következetes vagy, mint egy ökör, ha törik, ha szakad
*
Nem hiszed, hogy van Isten,
mert nem kívánhatsz tőle bármikor bármit
*
Nincs is olyan állat, hogy zsiráf,
Mert a sötétben tapogatott zsiráfról mindenki mást mond
*
Janicsár értelmiséginek állsz:
megtagadva és holtodig elárulva apád-anyád és a hazád
*
Életed meghosszabbítandó
az éjt is nappallá teszed, így rövidíted meg
*
Csak egyféle várakozás fűti – túl – mozdonyát:
a hírnév, a dicséret, a kitüntetés, a rang s cím
*
Nincs gyönyörű hangod – botfülűként eleve leírod magad,
még a fürdőszobában sem énekelsz, nemhogy társaságban
*
Önként lemondasz örömöd-bánatod dalos kifejezésétől,
a zenés megsokszorozásáról, illetve az öngyógyításáról…
*
Fogyatékosítod, leszázalékoltatod memóriád:
csak a rosszra emlékszel, de azután arra nagyon
*
Úgy fel tudod idézni a rosszat, hogy ismét átéled,
mintha még egyszer megtörténne veled, s hallgatóiddal
*
Vagy mindent íztelenül készítesz,
vagy mindent elédesítesz, elsózol: ételed/életed
*
Mintha letakarnád a szemed,
vagy fekete szemüveget vennél fel
*
Mintha túl közel állnál a festményhez, archoz,
Mintha mindig csúfságokon legeltetnéd szemed
*
Senki nem érint, nem simogat és nem ölelget,
pedig nem Robinzon vagy, aki lakatlan szigeten lakik
*
Bedugod a füled, vagy nem javítasz: nagyothalló
Vagy nem műveled ki füleidet az isteni muzsikára…
*
Az istenről itt és most kialakított kép miatt
magát az Istent utasítod el, tagadod meg, köpöd le…
*
Kimaradt gyerekkorodból a kerékpár,
később sem pótoltad e hiányt lemondva egy élménykörről
*
Lemondasz róla, hogy valaha is kertes házban lakj,
S megideologizálod milyen jó is neked a panel tizedikén…
*
Karbantartás elmaradása miatt
leépült, berozsdált a humorérzéke: már csak kínjában nevet
*
Csak az egyik kezed-lábad használod,
a másik így lassan, de biztosan elsorvad
*
Már nem is tudsz természetesen megkönnyebbülni
Leszoktattad magad a sírásról, már nincsenek is könnyeid,
*
Az okos enged, a szamár szenved
Az igazság bajnokának hiszi magát, mint Kohlhaas Mihály
*
Mindig hülyéskedsz, semmit nem veszel komolyan,
Hogyan várhatnád el bárkitől, hogy téged így vegyen?
*
Vaj van a füle mögött,
mégis ki megy a Napra
*
*
Mintha tartalékolnád energiád – félgőzzel éldegélsz,
Várva valami nagy, igazi megmérettetésre – majd vége…
*
Senkiben nem bízva nem él a munkamegosztás előnyeivel,
Mindent maga csinál – botcsinálta ezermesterként gürizve
*
A te saját ügyedben akarsz
tanú, védő és ügyész, bíró és ítéletvégrehajtó is lenni?
*
Az egyik az élet szerencsejátékosa, a kegyelem hazardőre
A másik mindent ki akar érdemelni, még az ajándékért is fizet
*
Minden végleges lemondás egy kis halál –
Mire megöregszel, már kétlábon járó élőhalott vagy
*
Nem tudsz beletörődni az ember halandóságába,
De már a délutánt is rettegve várod: jön a dögunalom
*
Csak a kályhától elindulva tudod a tánclépéseket
Ha ugyanazt egy kicsit más szavakkal mondják: nem érti
*
Hiábavalóságokra fecséreled a drága időd
Méltatlanra és kétes ügyekre áldoztad drága életedet
*
Azért vagy oly görnyedt és lestrapált igásló forma,
mert mindenki más ledobott keresztjét is te cipeled
*
Vak tyúk is talál szemet – de te miért keresgélsz
bekötött szemmel, csak tapogatva tűt a szénakazalban
*
Minek az a sok vacakolás, macera: úgyis egy helyre megy
A három fogásos ebédet moslékká turmixolod, s lenyeled
*
Nincsenek világos és határozott kérdéseid:
így egérként rágod át magad a világirodalom klasszikusain
*
Fényképezőgépeddel minden eseményt „megörökítenél”,
De ott se vagy, nincs is élményed, majd a gép lát helyetted
*
Mintha nagykabátban mennél az orvoshoz,
Akinek minden panaszod harapófogóval kéne kihúznia
*
Addig-addig titkolózol még barátaid előtt is:
a végén már a kutya sem lesz kíváncsi rád, otthonodra
*
Nem ismered gyenge oldalaid, vagy elbízod magad:
szinte keresed és nem kerülöd a kísértő alkalmakat
*
Mindig az éppen már romló almát eszed, hogy mentsed,
Így azután soha nem eszel ép és egészséges gyümölcsöt
*
Manipulált ostoba balek vagy
Azt hiszed, hogy te akarod, amit Ők akarnak
*
Szereptévesztésben van:
Ahelyett, hogy anyja, gyereke barátnője kíván lenni
*
Vágod a fát magad alatt
A segítő kézbe harapsz bele
*
Csak egy epigon, egy imitátor, egy hasonmás vagy
Nem a te életedet éled, nem is a te halálod halod…
*
Helyetted más nem mehet a fényképészhez,
Helyetted más nem élhet és halhat boldogan
*
Annyira keresed-kergeted a boldogságot, hogy elszalad
Ha a megtalált hivatásod gyakorolnád, ráadásul megkapnád
*
Neked minden csak majdnem „sikerül”,
Mint aki majdnem eléri a vonatot: vagyis végül mégis lekési
*
Mintha élete veszély- és szükségállapotok sorozata lenne,
Amit valahogyan ki kell bírni, túl kell élni, át kell vészelni
*
Neked ez az életed nem egyszeri és megismételhetetlen,
De csak előkészület, főpróba, vizsga stb. az örök élethez
*
Félálomban, kábultan átvészelni az életed,
Mint amikor régen a fájó műtét előtt leütöttek valakit
*
Akkor sem lököd el magadtól a fuldoklót,
Ha annak feltett szándéka, hogy az életmentőt is lehúzza
*
Betömött fülekkel hajózol el a szirénsziget mellett,
Vagy nem kikötve elcsábulsz: örökre a foglyuk maradsz
*
Elhatalmasodik rajtad tárgygyűjtő szenvedélyed,
A kosztpénzt is elköltöd, s kiszorulsz a lakásodból
*
Képtelen vagy a kisebbik rosszat választani!
Így ugyan nem amputálják a lábad, de elveszted életed!
*
Csak a tulajdon két szemének hisz –
a távoli óriás csak törpének látszik, annak is veszi…
*
Erővel-erőszakkal megszerezte, elrabolta a nőt,
a megtartásához már nem kard, de költészet kellene
*
Struccpolitikát folytat
Ha veszély közeledik, azonnal a homokba dugja a fejét
*
Nem kéri meg a halállistával rohangáló medvét,
Ugyan törölje már őt – inkább reszketve, hiába menekül
*
Előre iszik a medve bőrére
Azt a pénzt költöd, amit még meg sem kerestél
*
Az élet álom – az álom élet?
Nem tudja megkülönböztetni: álmodik vagy ébren van?
*
Olyan országot keres, ahol kolbászból van a kerítés
S ha ilyet nem talál, isten káromolja: rosszul teremtett
*
Egységben az erő! Mindig egy véleményen van nejével:
meghallgatja, hogy mit mond, majd csatlakozik hozzá…
*
Mint elátkozott királyfi
túl az óperencián,
él magában falujában
Pató Pál úr mogorván.
Be más lenne itt az élet.
Ha egy ifjú feleség…
Közbevágott Pató Pál úr:
„ej, ráérünk arra még!”
Roskadófélben van a ház,
hámlik le a vakolat,
s a szél egy darab födéllel
már tudj’ isten hol szalad;
javítsuk ki, mert maholnap
pallásról néz be az ég…
Közbevágott Pató Pál úr:
„ej, ráérünk arra még!”
Puszta a kert, e helyett a
szántóföld szépen virít,
termi bőven a pipacsnak
mindenféle nemeit.
Mit henyél az a sok béres?
Mit henyélnek az ekék?
Közbevágott Pató Pál úr:
„ej, ráérünk arra még!”
Hát a mente, hát a nadrág,
úgy megritkult, olyan ó,
hogy szunyoghálónak is már
csak szükségből volna jó;
híni kell csak a szabót, a
posztó meg van véve rég…
Közbevágott Pató Pál úr:
„ej, ráérünk arra még!”
Életét így tengi által;
bár apái nékie
mindent oly bőven hagyának,
soha sincsen semmije.
De ez nem az ő hibája;
ő magyarnak születék,
s hazájában ősi jelszó:
„ej, ráérünk arra még!”
Petőfi Sándor
Pest, 1847. November
