Boldogság és életbölcsesség Boldog-boldogtalan emberek

Nagy Jenciklopédia – Életminőség-vizsgáló tükör – VI.

Írta: Nagy Jenő · 2025. szeptember 1.

kb. 25 perc olvasás

Eugéniusz:

Nagy Jenciklopédia –

Életminőség-vizsgáló tükör – VI.

A boldog-boldogtalan lények

A bölcs és/vagy balga emberek

ppppppppppppp

Táltos paripa vagy állatorvosi ló

Istengyermek-ördögcimbora/sátánfajzat

Édenkert-aranykor vagy a vaskori poklok

Ön/társ-sorsjavító vagy rontó típuspéldatár

ppppppppppppppppp

Talált, kapott, szerzett/vesztett életkincstár

Szellemi, lelki, testi és társas életek és halálok

Szándékok-következmények ill. okok-okozatok

(Elvek/tettekðmagatartásokðjellemekðsorsok)

ppppppppppppppppppp

Kis János
A gyermek és a diófa

Egy gyermek, ki diót enni
Felette igen szerete,
Fára szert akarván tenni
Kertjébe diót ültete.
Az atya mosolyog rája
S igy szól nyájasan hozzája:
Diófát akarsz nevelni?
Fiam, e célra későn jutsz,
Ha türni s várakozni tudsz,
Csupán ugy fog kedved telni.
Mert csak esztendők multával
Élhetsz ezen fa hasznával.
Pista, ki ezt nem gondolta,
Elébb elkedvetlenedett,
De a dolgot megfontolta
S utóbb ekép elmélkedett:
Restté hosszas várás nem tesz,
Nem bánom meg a szorgalmat:
Bár vén korban nyerjek jutalmat,
Akkor ez még édesebb lesz.

Katona József –

A vén diófa

Az udvar sarkában áll egy vén diófa,

Kevés a termése. Nincs már dió rajta.

Arra jár a gazda – mindig fontolgatja:

Megérett már a fa rég a kivágásra,

De valami a kezét folyton lefogja:

Nagyon szereti ezt a fát az apja.

Nagyapja ültette fiának, unokáknak.

Diófát nem ültet az ember magának.

Régi szép emlékei eszébe jutnak:

Tűző nyári napon, ha árnyékba húzódtak,

Gyerekként hányszor, de hányszor megmászta.

…A sok sütemény, melyben benne volt diója.

Aztán megrázza fejét, egy nagyot sóhajt,

Elindul megnézni: merre van a balta.

Mire visszaér, mögötte áll apja,

Kezében – mint mindig – régi rádiója.

Segítek Neked a fát vágni fiam.

Öreg ez már, nincs már ennek haszna.

Csak elrakom a rádiót, ne legyen baja…

Ahogy babrál vele, felcsendül egy nóta.

Az öreg megdermed. Elfordul. De a fia látja:

Rázkódik a válla. Az ő szemét is ellepi a pára.

Agyában vadul cikázik a sok-sok gondolat,

Közben zeng a nóta. Nagyapja nótája.

A vén diófa ma már sokkal takarosabb,

Ágait a gazda szépen visszavágta.

Mosolyogva látja, hogy az unokája

– Emlékeket gyűjtve – az öreg fát mássza.

Baróti Szabó Dávid

EGY LEDŐLT DIÓFÁHOZ

Mely magass égnek szegezett fejeddel
Mint király, állasz vele társaid közt,
Tégedet látlak, gyönyörű diófa,
Földre terítve?

Elszakad testes derekad tövétől;
Csak kicsiny kéreg maradott kötésűl;
Ágaid csüggnek, levelid kivesznek,
Nedvek elhagyván.

Sorvadó kebled csecsemős gyümölcsit
Hasztalan szülvén, elereszti; hullnak
Ők, s nem is tudván rövid életekről,
Rendre kihalnak.

Annyi szélvészen diadalt-nyerett fa!
Nemtelen porban hever a nemes dísz?
Ezt leendőnek lehetett-e vajjon
Vélni felőled?

Senkinek kárán nem örűlt, sokaknak
Hűvös árnyékkal feles hasznot hajtó,
S kedvek’ étkeddel kereső kegyes fa!
Mondsza, ki bántott?

Ah, minek kérdem! – szemeimbe tűnnek
Gyilkosid. Nem vólt kül erőszak; ott benn,
Önmagadban volt megölő mirígyed
S titkos elejtőd.
Ím egész bélig gyökered kirágták
A gonosz férgek, s az elett odóba
Hangyabolyt híttak! Mi nyüzsögve járnak
Most is alattad!

Átkozott vendég! viperák szülötti!
Ah, szerencsétlen fa! – Hazánk, szelíd
Szűz virágjában tehetős karoddal
Tartsd meg örökké.

(1791)

p 1.

p Kidöntött fák

p Arisztotelész és Nagy Sándor

p Arisztotelész egy tömérdek kidöntött fát mutata

p az alexandriai kertben Nagy Sándornak:

p – Nézd, eme vastag élő gyökerek

p tartották a földben a fát vész, szél és zivatar ellen;

p ezen apró gyökérszálacskák életet adtak neki,

p melyet a levelek a levegőből szítt nedvekkel segéltek;

p a kedvező időjárás virágot,

p majd gyümölcsöt aggatott reá:

p s ím – most egy fejsze a százados fát ledönté.

p – S ki meré ezt tenni? –

p kérdi összevont szemöldökkel a hódoltató.

p – Én akarék egy tükröt tenni elődbe, király.

p Nézd, a vastag gyökerek

p a fejedelem s ország nagyjai,

p a gyökérszálacskák a földmíves,

p levelek a kereskedés és kézi mesterségek,

p kedvező időjárás a bölcs kormány,

p a virág szelíd békesség,

p a gyümölcs a lakosok boldogsága.

p Sejted-e, mi a döntő fejsze?

p a gyászos háború ez, király,

p melyet te, csak kényből pusztítva, hordozol,

p s hány szép fa gyökerére vetél már?

p Most a szkítákra indulsz.

p Maradj, kérlek, itt városodban,

p s magad meggyőzésével mutasd meg, hogy

p több, mint nyert csaták teszen naggyá.

p – Érdekeltetve hökkent meg,

p de mégis tovább mene a hiú, a hajthatatlan.

p Fáy András

p Ország-

p vezetők/vesztők

p „Négyféle vezetőember

p lehet egy ország élén:

p Prokrusztész, Napóleon,

p Samu bácsi és Szolón.

p Prokrusztész

p egy elgondolás híve,

p melybe nemzetét belekényszeríteni akarja,

p ha törik, ha szakad.

p Napóleon

p szenvedélyes játékos és akár nyer,

p akár veszít, mindenképpen tékozol.

p Samu bácsi

p úgy ül az uralkodói teremben,

p mint egy fűszerboltban,

p dekákkal és garasokkal ravaszkodik.

p Szolón

p az isteni ihletre figyel,

p minden tette az örök mértékből ered

p és országa virul.”

p (Weöres Sándor)

p Kétvállon – tus

p A zsarnokság akkor győzött le véglegesen,

p amikor eszmélnél, de eszme csak az övé jut eszedbe,

p amikor már érte születsz-nevelődsz, csak neki tapsolsz,

p amikor belopózik a nászágyadba és szerelmi ölelésedbe,

p és majdan ott áll sírodnál: megmondja, hogy ki voltál…

p Kegyelemkenyéren

p Talpnyaló udvari bolond lettél,

p aki örül, ha vetnek neki egy kis koncot,

p s ha még van humorod, az is „király-párti”…

p az elsők közt kiáltod szépnek a király új ruháját…

p Palimadár

p Annyira szeretnél egy „jobb körhöz” tartozni,

p hogy önként jelentkezel piszkos-veszélyes munkára,

p majd megdöbbenve tapasztalod, hogy ha elküldenek:

p a mór megtette kötelességét, a mór már mehet…

p Birkatürelem

p vagy lelki hadüzenet?

p A hallgatásod beleegyezésnek tűnhet,

p oly sokáig nem teszel szóvá semmilyen sérelmet.

p Majd amikor nálad betelik a pohár, kiborítod a bilit,

p és megnyitod a tartós-álló hidegháborús frontokat…!

p Ál szabadszólás

p Úgy akarsz teljes szólásszabadsághoz jutni,

p hogy magadra veszed a bolond bélyegét, stigmáját –

p így szókimondásod nem sújtja negatív szankció,

p de arra már nem gondolsz, mi ennek az ára:

p senki nem veszi komolyan a szavaidat!

p Tévhitű

p Van-e nagyobb rabság annál,

p mint mikor azt hiszed, hogy szabad vagy?

p Pedig a kezeden bilincs, szájadon lakat, a zsebed üres

p A szellemi divatdiktátorok kreatúrája, bazári majma vagy.

p (és ráadásul a demagógok bőven termő bamba diófája vagy)

p Jótékonyság

p „A jótékonyság lehetősége,

p amelynek feltétele a gazdagság,

p többnyire annak a bőkezűségnek az eredménye,

p amelyben némely ember

p az igazságtalan kormány részéről részesül,

p ama kormány részéről,

p amely a javak egyenlőtlenségét teremti meg

p és ezzel előidézi a jótékonyság szükségességét.

p De ilyen körülmények közt

p megérdemli-e általában az a segítség,

p amelyben a gazdag részesíti a szegényt,

p a jótékonyság nevet, amellyel mint

p valami érdemmel lehet eldicsekedni?”

p (Tolsztoj – Kant nyomán)

p Gaz-dag

p „Bűntelen gazdagságnak

p csak olyan emberek között lehetne helye,

p akik nem ismerik a nyomorúságot.

p Ott azonban, hol – mint a mi világunkban –

p minden gazdagra több száz koldus esik,

p nem lehet senki sem bűntelen gazdag.”

p John Foster

p Mogyorózva

p Ez a világ olyan világ,

p mint a mogyorófa virág…

p Akik a gödör fenekén vannak,

p mert hittek az ördögnek,

p Aki sokat ígért,

p majd nagyon keveset adott

p – az is keserű volt…

p (vagy éppen

p a kevés csali öröm után

p jött a tartós és sok üröm)

p Apátia

p Érdeklődés, életkedv-hiány

p Akiket már semmi, senki nem érdekel,

p se más, se maguk – teljesen közönyösek.

p Vagy csak úgy tesznek, mintha azok lennének,

p s így mindig másra hárulna a hálátlan szerep,

p hogy a letargiából naponta kirángassák őket…!?

p Felmentések

p Felmentve tornából

p Felmentés a katonai szolgálat alól

p Felmentés a felnőttségből: mamahotel

p Felmentés az élet alól: bolondokháza

p Nem ér a nevem: csak játék az élet…

p Nem ér a nevem, káposzta a fejem…

p Ahol zsarnokság van…

p Nem a pártok képviselnek minket,

p az ő csatájuk inkább pankráció –

p hanem inkább mi képviseljük őket

p családi és baráti stb. köreinkben!?

p A veszélyes puha-kemény diktatúrák

p épp a családi-baráti köröket verik szét,

p vagy aknázzák alá pl. a beszervezésekkel.

p Megmérettetési alkalom

p Amikor itt és most produkálni kell,

p amikor kiállítódik a bizonyítvány rólad.

p Amikor felelsz, vizsgázol, szerepelsz,

p vagy felvételizel iskolába, állásra stb.

p Kinek használ, kinek meg árt

p a drukk, a lámpaláz,

p kiből a legtöbbet hozza ki,

p hogy ilyen komolyan veszi,

p kit meg leblokkol a nagy akarás,

p aminek nyögés/kakilás lesz a vége…

p Ki meg azért teljesít rosszul,

p azért múlja alul önmagát,

p mert egyáltalán nem motivált,

p nem izgatja a feladat teljesítése.

p Ki meg akkor is, mindig is

p teljesítménykényszeres,

p otthon is, ágyban is…

p Kerülő

p Aki fél a megmérettetéstől,

p mint az ördög a szentelt víztől –

p miközben lelkét nyomasztja, izgatja:

p vajon mit ér az ő tudása, felkészültsége,

p hogy éles helyzetben mire is lenne ő képes…

p Időmérleg

p A Kalahári sivatag bennszülöttjei

p Kb. napi két órát fordítanak arra,

p hogy előteremtsék életszükségletüket

p Nekünk ez több mint napi nyolc óra…!?

p És amúgy mennyi az a „szükségletünk”,

p ami felesleges, és sőt: így káros is…

p Önleleplező

p amikor valaki annak örül,

p szinte már büszke is rá:

p amiről egyáltalán nem tehet,

p vagy ami neki könnyű volt:

p például, hogy ő nem cigány,

p nem szegény, nem homokos stb.

p Ha mást így lefelé nyomsz,

p te attól nem kerülsz feljebb,

p csak önelégülten helyben jársz,

p vagyis végül így magad maradsz le…

p Önhitt

p Taníthatatlan – nevelhetetlen

p Magad mindenkinél különbnek gondolod

p így elesel attól a lehetőségtől, hogy tanulj

p hiszen így meg sem látod azt, amiben más jobb,

p okosabb, műveltebb, jellemesebb, szebb, bölcsebb…

p Imponálni

p Kinek akarsz ezzel tetszeni?

p Miért hal meg a középkorú férfi?

p Hajsza: jobb nő, kocsi, lakás, utazás…

p Papucs alatt élve megfelelni, eleget tenni

p A mesék és viccek telhetetlen asszonyának!?

p Diszkrepancia

p Nem egyezés, eltérés

p Egyre tágul a távolság

p – és szakadékká mélyül:

p most mi vagy,

p és mi szeretnél lenni,

p hogy becsüld magad.

p És így annál sűrűbben nyúlsz

p az egyre nagyobb pohár után…

p Az irigység leküzdéséért…

p Nyúlj le lelkünk mélyére, Uram,

p oda, ahol az irigység lelke lakozik bennünk.

p Mutasd meg, tapints rá, – ha fájdalmas is -,

p mennyi kárt tesz életünkben

p az irigységtől elferdült szem,

p mennyi jó ötletnek és tanácsnak

p vagyunk akadályai és gátjai,

p csak azért, mert nem mi találtuk ki,

p mennyi tett és szolgálat

p nem kapja meg

p méltó elismerését és jutalmát,

p mert nem mi voltunk azok végrehajtói,

p és ha arra nem is érzünk

p elég gonoszságot magunkban,

p hogy megöljük más jóságát,

p de azt már nem mérjük le

p erkölcsiségünk mértékén,

p hogy elhallgatjuk,

p vagy észrevétlenséggel sújtjuk

p ,,versenytársunkat”.

p Bellon Gellért

p Alkoholkúra

p Soha nem másnapos,

p mert mindig aznapos: részeg…

p Na ő biztos nem a mennyiségre megy,

p Nem sok esélyt ad magának a hosszú életre…

p (addig is vagy az alkohol ára, vagy a minősége

p teszi tönkre őt is és hozzátartozói életét is…)

p Az absztinens

p Aki soha nem iszik egy kortyot se

p Aki nem is tud ellazulni, felengedni a kocsmában

p Aki attól fél, hogy elszólja magát, ha spicces lesz

p Aki attól fél, hogy nem fog tudni mértéket tartani

p (és ő mégse magáról beszél, hanem neked papol)

p x

Nemes Nagy Ágnes

DIÓFA

Néha alig lelem magam, úgy egybenőttem
veled a hasító, kérgesítő időben.
Árnyékát lombhajad szelíden rámveti,
s ágas-eres kezem visszafelel neki.
Idegzetem fölött s nyíló agyam alatt
te vagy a szép sudár, mely földből égbe hat,
gyökerem nem remeg, s virágom friss, mióta
te tartasz, barna törzs, te, nagyszemű diófa.

Gulyás Pál:

A viharzó diófa

Egy diófához vitt az utam.
Nincs harsona, kürt, hogy micsoda futam,
micsoda lobogás,
micsoda robogás
volt ez a fa,
pedig állt egy helyben erős dereka!

Nem emberek kísértek utamon:
egy-egy szőllőtő, egy-egy üde lomb,
alattam a por
milliárdja omolt
cigánykereket,
míg fent a vidám Nap rámnevetett.

Egyszer csak villámot vet az ég,
megereszti a felhők lángszekerét.
Mint harcparipák,
tombolt a világ:
bérc, róna, berek,
nyargaltak a tarkaruhás elemek.

Ott állt a fa elszántan, szabadon!
Zuhogott, zakatolt a fa, mint a malom:
forgatta levelét,
rengette tetemét,
hidrafejét,
rohamozta a szélvihar ércerejét.

Száz karral hiába ragadta meg őt
a százkaru, ködsisakú levegő:
keserű gyökere
menekült lefele,
hol a halál
töltötte talpaiba italát.

Már fent a szivárvány bontotta puhán
szineit a felhők várkapuján…
S mint harci vitéz,
vért ontani kész,
a fa vert szaporán:
száz ágboga száz repülő buzogány.

Rém volt ez a fa, mint rém a bölény,
mely őrjöngve fut börtöne rengetegén!
Az elrobogó
Föld felrohanó
dühe volt ez a fa,

NAGY LÁSZLÓ:

DIÓVERÉS

Elsuhogott az a füttyös
sárgarigó délre.
Sárgul az árva diófa
zöld terebélye.
.
Levelek lengnek, akár a
színarany rigó-szárnyak,
elszállnak ők is a szélben
puszta határnak.
.
Áll a diófa, és érett
kincsei válnak tőle:
szellő ha bántja az ágat,
buknak a földre.
.
Szaporább kopogás, csörgés
támad, ha jön az ember,
s bottal az ágak bogára
boldogan ráver.
.
Földre, fejekre, kosárba
kopog a dió-zápor,
burkos dióra a gyermek
kővel kopácsol.
.
Már, mintha álmodnék, hallom
zaját a jó örömnek,
darálók forognak, diós
mozsarak döngnek.
.
Fagyban és nagy havazásban
meg kell maradnunk jónak
s tisztának is, hogy örüljünk
csörgő diónak.
.
Majd csorgó hó levén ring a
picike dió-csónak,
s lomb zöldül újra a füttyös
sárgarigónak.

p 2

p Rövidtávú

p Tiltott doppinggal

p ér el ereje feletti teljesítményt,

p majd egyszer s mindenkorra lerokkan –

p viszont utódainak van mit aprítani a levesbe!

p (ha csak az örökölt dopping-stigma szégyene,

p és a magáért/értük önfeláldozó társ látványa

p meg nem rontja örökre a szájuk jó ízét…)

p Önkirekesztő

p Másokat se „terhel vele”,

p vagy maga előtt is titkolni szeretné,

p vagy éppen hiúsági kérdést csinál belőle:

p az önmagán se segítő nagyon nagyothalló,

p aki úgy tesz, mintha követné a társalgást,

p de ő már nem mer/nem tud hozzászólni,

p nehogy elárulja magát, a „fogyatékosságát”

p Elcserélt gyerek

p Ő igazából egy királyfi,

p csak egy koldus rabolta el –

p ő ennél előkelőbb, gazdagabb

p családot, miliőt, bánást érdemel,

p aminek minél előbb ki kell derülnie,

p máskülönben életsztrájkot hirdet,

p holtig panaszos melankolikus lesz…

p Várakozó résen-lét

p „Bizonyos emberek, eszmék, helyzetek,

p Melyek életedhez, jellemedhez,

p Világi és szellemi sorsodhoz tartoznak,

p Állandóan útban vannak feléd.

p Könyvek. Férfiak. Nők. Barátságok.

p Megismerések, igazságok.

p Ez mind feléd tart, lassú hömpölygéssel,

p S találkoznotok kell egy napon.

p De te ne kapkodj,

p ne siettesd útjukat és közeledésüket.

p Ha nagyon sietsz feléjük, elkerülheted azt,

p Ami fontos és személyesen tiéd.

p Várj, nagy erővel, figyelmesen,

p Egész sorsoddal és lényeddel.”

p Márai Sándor

p Álruhás király

p Aki azért járja így országát,

p hogy közvetlenül megtapasztalja,

p – akár a saját bőrén is, mint Mátyás király –

p Miként bánik a néppel pl. a kolozsvári bíró…

p (ezt nem pótolja a besúgó, hangulatjelentő –

p sem a hízelgő tanácsadó, „független szakértő”)

p Boldog

p tudatlanság

p A paradicsomi ártatlanság kora

p Amikor még a szülőben Jóistent látsz

p Amikor még nem szégyelled meztelenséged

p Amikor még nem aggódsz a betevő falatért

p Amikor hiszed: mindenki a javadat akarja

p Amikor még feltétlen bízol a rendőrben

p Amikor még nem tudsz cukros bácsikról

p Amikor még nem hallottál homokosokról

p Amikor még a gólya hozza a gyereket

p Stb. stb.

p Felvilágosítás

p Milyen jól működött

p az őstehetségű hályogkovács,

p míg el nem magyarázták neki,

p hogy milyen hihetetlenül bonyolult,

p sérülékeny szerv az emberi szem,

p és hogy már egy kis melléfogás is

p milyen irreverzibilis kárt okozhat…

p (volt persze ebben a felvilágosításban

p egy jó nagy adag kenyérféltés stb. is!)

p Paraméterek

p Életminőség mutatók – dimenziók

p Mennyi időt tölt egy vadászó törzs a létfenntartásra?

p És hogyan dolgoznak, milyen munkát végeznek dalolva?

p Mikor és mennyit betegek, mi a bajuk – meddig élnek?

p Mennyire elégedettek sorsukkal? Milyen a közérzetük?

p Mennyit és hogyan tréfálnak, viccelődnek, nevetnek?

p Mennyit, mit és hogyan játszanak, mily játékosak?

p Mekkora ökológiai lábnyomot hagynak maguk után?

p Milyen a közbiztonság – van e bűnözés és börtön?

p Stb.

p Magvető

p Műveljük kertjeinket!

p A földműves és a gyermeket művelő pedagógus

p Jókor, jó magot jó helyre vetni és imádkozni a jó időért

p A megfogant mag csírázik, palánta lesz, amit gondozni kell.

p Amit vetsz, azt aratod is. Sőt! Szelet vetsz és vihart aratsz…

p Az egyik ember vet, de egy másik arat – utódok vagy tolvajok…

p (lásd Jézus példabeszédét a magvetőről)

p Mit

p – nem –

p tehetek meg helyetted?

p Büntetést elszenvedni – vesztőhelyre menni

p Gyermeket nemzeni – vizsgán felelni – életrajzot írni

p Enni és inni – dolgozni/aludni és álmodni – gyónni

p Bűnbocsánatért esedezni – elismerést átvenni

p Sírdogálni – fájdalmat érezni – munkát elvégezni

p Fényképészhez, orvoshoz menni – szerelmet vallani

p Beszédet felolvasni – üdvözülni vagy elkárhozni stb.

p Halmozódás

p Sok kicsi sokra megy

p – sok lúd disznót győz:

p Ha minden honfitársadtól csak évi 1 forintot kapnál…

p Ha minden nap csak egy oldalt írsz meg a művedből…

p Ha minden törpe rátámad a – szundikáló – Gulliverre…

p Ha mindenki egy párt jelöltjére adja le az egy voksát…

p Ha minden nap csak egy eltűnt ismerősöd hívod fel…

p Stb.

p Kisnagy

p Nincs olyan kicsi segítség,

p ami ne lehetne életmentő

p Ha a sivatagban egy pohár víz hiányzik,

p Ha a fuldokoló egy szalmaszálba kapaszkodna,

p Ha már csak épp egy krajcár híja van a hétnek,

p Ha még pont a kisegér ereje kell a répakihúzáshoz,

p Ha a kisegér tudja kirágni az oroszlánt a hálóból stb.

p Életfontos tudni

p Miképp sebezhető a test?

p Mi okozhatja egy ember halálát?

p Melyik döntés irreverzibilis?

p Ki a barát és ki az ellenség?

p Mi sebzi meg a másik lelkét?

p Most álmodsz vagy ébren vagy?

p Milyen hamar ér ide az a robogó autó?

p Mi az élelem és mi a méreg?

p Mennyi ebből az orvosság,

p és mekkora a halálos adag?

p Mi visz üdvösségre,

p s mi kárhozatra?

p Lélekvándorlás

p Ha te hiszel benne,

p akkor legalább

p több empátiával

p bánsz más földi/

p nem emberi élőlényekkel,

p hisz lehet, hogy legközelebb

p éppen te leszel az ő helyében

p (De még az a bizonyos „holt” kő is

p lélekkel bír a mi bölcs népmeséinkben,

p s amit a kvantumfizika igazolni látszik)

p A tudatlanság fátyla

p Amikor úgy alkotunk

p társadalmi játékszabályokat,

p Hogy egyikünk sem tudja,

p ki hova és mire születik benne.

p Így eleve nem kedvezhetünk

p magunknak, csoportunknak,

p hiszen nem tudhatjuk,

p hogy férfiak vagy nők,

p kisebbség vagy többség,

p szegények vagy gazdagok,

p ős-honosok/bevándorlók

p stb. leszünk-e…

p Exhibicionizmusok

p Mindig mindent megmutatni?

p Soha nem színlelni, színészkedni?

p Soha egy álarcot, egy álruhát kipróbálni?

p Soha nem tettetni magad

p butábbnak, tudatlanabbnak?

p Soha nem ironizálni?

p Soha semmit senki elől el nem titkolni?

p Soha nem folyamodni a kegyes csaláshoz?

p Soha nem tapintatosnak lenni,

p de nyersen őszintének?

p Konstruktív versengés

p A sportbeli, szakmai, gazdasági, politikai

p riválisom: ellenfél, de nem az ellenségem,

p hiszen ő nem ellehetetleníteni akar engem,

p hisz kölcsönösen szükségünk van egymásra,

p hogy a legtöbbet hozzuk ki magunkból –

p jóllehet adott esetben csak egy első hely van,

p mégis mindketten nyertesek lehetünk:

p végső soron a köz profitál ebből a versengésből

p Destruktív versengés

p Van persze destruktív rivalizálás is,

p amikor pl. az együttműködés helyett versenyzünk,

p pedig egy csapatban játszunk, egy csónakban evezünk,

p vagy amikor nemtelen eszközökkel nehezítem,

p hogy ellenfelem a legjobb formáját futhassa,

p erőimet saját teljesítményem fokozásától vonom el…

p Bocsánatkérés

p „A bocsánatkérés

p Nem arravaló, hogy

p igazságot szolgáltasson a megbántott félnek,

p de hogy helyreállítsa a szeretet légkörét.

p Ebből a szempontból tehát érdektelen,

p hogy ki kéri a másik bocsánatát,

p a megbántó fél, vagy az, akit megbántottak.

p Tehát a bocsánatkérés

p nem lehet többé presztízskérdés,

p hanem csakis a Jézusi béke eszköze”

p Simon András

p Nyújtsd a nyakad

p Vitából elmérgesedve veszekedés lesz,

p majd a veszekedés könnyen verekedéssé fajul,

p aminek akár végzetes kimenetele is lehet…

p Miért nem figyelünk állati tanítómestereinkre

p – no nem az ember által idomított harci kutyákra –

p s miért nem nyújtjuk oda nyakunkat?

p (Ma a legtöbb embert „szerettei” ölik meg!)

p Összekoccanás

p Ahogy a kellemes részegség mámorában, bódulatában

p nem csinálsz nagy ügyet abból, ha a lábadra lépnek,

p nem kezdesz vitázni, veszekedni, netán verekedni,

p hacsak eleve nem ezzel a céllal mentél a kocsmába,

p úgy a szerelmi kábultság, megbabonázottság, vakság

p átsegíti a két embert az összeilleszkedés nehézségein,

p hogy mihamarabb elsimuljanak az érdességek

p – ágálva, haragosan nem lehet szeretkezni –

p hogy ne csináljanak a bolhából elefántot…

p Fent és lent

p Szerencsés dolog,

p ha egy ideig megtapasztalhatod,

p milyen a koldusélet s milyen a királyfiság,

p az egyiktől nem fogsz annyira rettegni,

p a másik után pedig nem fogsz úgy epekedni –

p Koldus bárki önként is lehet, kíváncsiságból stb.

p de a felső tízezer meglehetősen exkluzív klub:

p itt csak a képzelőerő, illetve a film/regény segít,

p hogy ne áltasd magad életfogytiglan:

p akkor én is boldog lennék,

p ha egyszer s mindenkorra

p én is közibük tartozhatnék…

p Magyarország

p Te sem termettél ám szakácsnak.

p Magyarország, édes hazám!

p A sűlt egy részét nyersen hagynád,

p S elégetnéd más oldalán.

p Míg egyfelől boldog lakóid

p Megfúlnak a bőség miatt:

p Hát másfelől meg éhhalállal

p Megy sírba sok szegény fiad.

p Petőfi Sándor – Eperjes, 1845. április

p Teréz anya

p 8 „parancsolata”

p 1. Amit évek hosszú során felépítettél,

p egy másodperc alatt romba dőlhet.

p Ne törődj vele! Te csak építs.

p 2. Ha valakinek segítesz,

p az emberek haragudni fognak rád.

p Ne törődj vele! Te csak segíts annak,

p akinek szüksége van rá!

p 3. Minden tőled telhetőt tégy meg a világért!

p Ezért rúgást kapsz cserébe.

p Ne törődj vele! Te csak tedd, ami tőled telik!

p 4. Azt a jót, amit ma cselekszel, holnapra elfelejtik.

p Ne törődj vele! Te csak tedd a jót!

p 5. A becsületesség, a tisztesség

p és az igazmondás támadhatóvá tesz.

p Ne törődj vele! Te csak légy becsületes,

p tisztességes és őszinte!

p 6. Az ember ésszerűtlenül gondolkodik,

p helytelenül cselekszik és önző.

p Ne törődj vele! Te csak szeresd felebarátodat!

p 7. Ha jót teszel, azt mások úgy tekintik majd,

p hogy hátsó szándék vezet.

p Ne törődj vele! Te csak tedd a jót!

p 8. Ha céljaid vezérelnek,

p hamis barátaid és igaz ellenségeid lesznek.

p Ne törődj vele! Te csak kövesd céljaidat!

p x

Alföldi Géza:

Csak a gyökér kitartson
A fa névtelen gyökereinek ajánlom

Kint a szőlőnkben, emlékszem rája,
deszka kunyhónk előtt állott
öregapám diófája.
Ha vihar támadt – szőlőkötözéskor –
dörgött az ég, csattant a villám,
füstölt az úton a felpaskolt por,
ahogy végigverte a dörgő esőostor,
bebújtunk a kunyhóba. Onnan néztem,
miként robognak a felhők az égen.
Nagyapám a fát leste.
Vajon, elbír-e a széllel?
Recsegett, ropogott öreg teste,
a szél a gallyakat csomósan tépte,
hullott a zöld dió áldott termése,
mozgott a föld is, ahogy a vihar rázta:
de győzte a vihart öregapám konok,
törzsekopott diófája.
Csak a gyökér kitartson!…
Még ma is hallom,
motyogott nagyapám,
s nem lesz baj, gyerek!
Dió lehullhat,
új tavasszal terem az ág újat,
ág is nő a letépett helyére,
de ha a gyökér nem bírná tovább,
a diófának, kisunokám, vége!
Most is vihar, szél tépi, rázza,
de állja a vihart Árpád vezér
ezeréves, öreg diófája!
Kárpátoktól az Adriáig nyúlnak a gyökerek,
tapadnak a földre, hogy termés legyen,
az örök magyar szőlőhegyen,
hogy élni tudjon: dió, levél, ágak…
… Adj, Uram, elég erőt a harcos diófának!
Lehull ezer dió, millió lesz holnap,
letörhet száz ág, ezer nő helyére,
s ha csupán a csonka törzs marad,
ha új tavasz zsendül, kifakad!
uram, csak te lássad,
hogy ezen a véres, küzdelmes harcon
a gyökér kitartson!
A g y ö k é r kitartson!

Veres Péter:

Ha nem lehettél szálfa

Kapaszkodj meg ebbe a földbe erősen, magyarom,
ha nem lehettél szálfa, legyél hát cserje, vagy legyél csak gyom.
.
Nézd a tarackot,
nem árthat annak se aszály, se árvíz, se fagy, se tűz,
hiába perzselik az t fönt, s hiába vagdalják alant.
Tavasszal nem mozdul, azt hinnéd, kihalt,
pedig azalatt, ott lenn a mélyben ágakat ereszt,
acélhegyű gyökereivel bejárja a sívó homokot, a zörgő kavicsot;
s sovány agyagot éppúgy, mint a buja televényt,
szorgosan furkál, terjed, telepít,
s mire a tavasz virágzó füvei száraz avarrá válnak,
ő vígan zöldel újra, s buja sűrűségét felmutatja a nyárnak.
Vagy nézd a perjét,
hiába fordítja ki az eke, hiába tépi szét a
kegyetlen borona,
ahova kerül, ottragad, gyökerei mindjárt új szálakat eresztnek,
lekötnek, tanyát vernek,
s holnap a gazda szemébe nevetnek.
.
Ez a föld itt a tiéd, tartsad hát erősen, magyarom,
ha nem lehettél szálfa, legyél hát cserje, vagy legyél csak gyom.
.
Nézd csak a tippant,
a szikes puszták apró bokrait.
Nyár végén kiégnek,
s még torsaikat is porrá veri ezernyi birkaláb.
Tavasszal mégis kibújnak,
S pici magvakkal telt zászlóikat vígan lengetik a sovány pusztai szelek.
.
Vagy nézd a szíksalátát,
a lekaszált rét ájult füvei közül kiugrik hirtelen,
s ehetetlen kórójának öröklila virágával
fenntartja az életet a halott mezők felett.
.
Nézd a töviseket is:
a gyengészúrót, a cigánymogyorót,
a gelicetövist és az ördögszekeret.
Nézd a messzire virító bogáncsot s a ravaszul lapuló királydinnyét.
Hiába irtja ezeket csőszök, kerülők serege,
hiába röpködnek ellenük az írott parancsok,
nem engednek, újra és ezerszer újra visszajönnek
– és szúrnak, emrt egyebet nem tehetnek.
.
Szúrj hát te is, de ne engedd ezt a földet, magyarom,
ha nem lehetsz szálfa, legyél hát cserje, vagy legyél csak gyom.
.
S hogyha nem élhetsz magadnak,
virágod legyen mérges, mint a kutyatej,
ágaid legyenek tüskések, mint a vadrózsa,
legyenek görbék, mint a galagonya,
gyümölcsöd legyen fanyar, mint a vadkökény,
vagy legyen keserű, mint a farkasalma,
csak bőven termő bamba diófája ne legyél senkinek.
.
Ez a föld itt a tiéd, tartsd hát magadnak, magyarom,
ha nem lehetsz már benne szálfa, legyél cserje, vagy legyél csak gyom.

1939. március

Babits Mihály:

A lírikus epilógja

Csak én bírok versemnek hőse lenni,
első s utolsó mindenik dalomban:
a mindenséget vágyom versbe venni,
de még tovább magamnál nem jutottam.

S már azt hiszem: nincs rajtam kívül semmi,
de hogyha van is, Isten tudja hogy’ van?
Vak dióként dióban zárva lenni
s törésre várni beh megundorodtam.

Bűvös körömből nincs mód kitörnöm.
Csak nyílam szökhet rajta át: a vágy –
de jól tudom, vágyam sejtése csalfa.

Én maradok: magam számára börtön,
mert én vagyok az alany és a tárgy,
jaj én vagyok az ómega s az alfa.



EUGÉNIUSZ TESTAMENTUMA

A teljesértékű jó, vagyis boldog Élet

vagy a fogyatékos, ön/társrongáló lét a tét:

a pozitív-negatív végtelen lehetőségek tárháza

A legeslegtöbbet én használhatom/árthatom magamnak –

a zsarnok akár meg is ölhet, de lelkemben kárt nem tehet?

Még egy kis gyermek is felgyújthatja házam, de otthonomat nem.

Hogyan védekezz a neked akarva-nem akarva ártókkal szemben?

Önmagam után mindenekelőtt a jóbarátaimtól védjen meg Isten,

az ellenségeimmel elbánok magam is, pláne, ha ők nyíltan azok.

A bölcs az ellenségéből is hasznot húz, a balga a barátjából sem.

A bölcs nem is gyártja ellenségeit, sőt, akár barátaivá teszi őket.

A nehezebb eset az álbarát, aki nem nyíltan akar, tesz rosszat.

Képmutatóan a javadat akarja, s ha nem ismered fel, el is veszi.

De még a Tartuffe is hamarabb lelepleződik, mint az a jóakaród,

anyád-apád, tanárod, orvosod stb., ki pokolba vezető utad kövezi…

A legtöbbet ezért épp azok az előszeretteink árthatnak nekünk,

akik mindennapi életünk társai, és akikhez bizalommal vagyunk,

és kiknek, mint szülőknek kisgyerekként ki vagyunk szolgáltatva,

ill. a baráti-szerelmi bűbáj-bizalom miatt van hatalmuk felettünk.

Ezek után/mellett állnak/jönnek a sorban azok a – profi – segítők,

akikkel közvetlen a kapcsolatunk: papok, tanárok, nevelők, orvosok,

edzők, tisztviselők, elöljárók, példaképek stb., akik a tudásuknál és

a pozíciójuknál fogva sokat használhatnak s még többet árthatnak…

És ne felejtsük el a védtelen fogyasztót, megrendelőt stb.,

akire rászabadulhat egy Mekk mester, aki telve jószándékkal

és szorgalommal még azt is elrontja, ami eddig jó volt, működött.

A termelők, kereskedők, szakemberek, szolgáltatók, bankok stb. …

És végül, de nem utolsósorban meg kell tudni védeni magunkat

a társadalom/állam szellemi, gazdasági, politikai vezető elitjétől.

Az egyházaktól, a bölcselőktől, tudósoktól, művészektől, íróktól,

egyetemektől, akadémiáktól, médiától, és a nagy döntéshozóktól…

De az mégse máson, csak rajtam múlik, hogy boldogan,

avagy boldogtalanul élek: mindenkinek egyenlők az esélyei,

a Hamupipőkének éppúgy, mint az elkényeztetett királylánynak,

ha az előbbi rátalál segítő tündérére, utóbbi a Rigócsőr királyfira.

A kunyhóban is lehetünk boldogok, lehet az otthonunk,

és a palotában is boldogtalanok. De a vermet ne lakjuk be.

Ismerjük, becsüljük, őrizzük és gyarapítsuk az aranyunkat,

de a szart ne mondjuk annak, bár csinálhatunk belőle aranyat

10.

Az „objektív” életminőség és annak „szubjektív” felfogása

nem két egymástól független dolog, de nem is arról van szó,

hogy ha részegek, kábultak, rajongók, bolondok stb. vagyunk,

mindent szépnek látunk – erre másnap kiábrándult cinizmus jön.

11.

Például a betegséget is lehet külső sorscsapásnak felfogni,

s vele a rosszat jól csináló protokoll orvoshoz menve szenvedni –

de ha isteni segítséget látunk benne: intő jelet az önvizsgálatra,

akkor megtaláljuk az okot és visszanyerjük, sőt az egészségünket!

12.

Istengyermek akarsz lenni, vagy állatorvosi ló maradni:

hiányzó/rossz egészség, játék, munka, hivatás, közlés-megértés,

humor, barát, szerelem, szex’ élet, házasság, család, lakás-otthon,

gazdálkodás, tudás, művészet, ízlés, evés-ivás, társasélet – Istenhit…

13.

A mese, példabeszéd rólad szól: ismerj magadra,

a baj felismerése már a gyógyulás kezdete, fél sikere –

gyáva önigazolásból ne hárítsd szabad felelősséged másra –

jó szellemben/istenképpel és lélekbátran változtass életeden!

