Boldogság és életbölcsesség Boldog-boldogtalan emberek életminőségei

Magyar írástudók árulása – V.

Írta: Nagy Jenő · 2022. február 15.

kb. 8 perc olvasás

Bölcs-balga/boldog-boldogtalan

Táltos paripa és/vagy állatorvosi ló

Jóisten országa és/vagy földi pokol

Emberélet-minőség vizsgálódásaim

p p pp p p

Eugéniusz:

Magyar írástudók árulása – V.

Alkalmatlan, megalkuvó, parazita, kártevő,

jót mulasztó, janicsár, pokoljárást-kerülő stb. elit

p p pp p p

ELMÉLYEDÉS

Hogyan éltem? Mit csináltam?
Teljesűl-e minden vágyam?
Arany napod, ó, Dicsőség,
Süti-e az álmok hősét?
Vagy a Végzet ócska rendje
Ifjan dob a sírverembe?

Beledob egy vak gödörbe!
S elfeledve mindörökre
Kövéríti porom a port,
És csókolom, ki megtiport?
Vaksors az úr e vak tekén,
De örökre én leszek én!

Hogy mit írtok majd énrólam,
A sok üres, csengő szólam:
Nem bánt többé s nem érdekel.
Mély homályban bár vesszek el,
Tündököljek csarnokokban:
Az leszek csak, aki voltam.

Hogy ünnepelt vagy megvetett,
Hogy fönt-e, vagy alant leszek:
Nem érinti azt, mi bennem
Mindig egy, mert véghetetlen:
Maga Isten sem töri szét,
Tűzmagodat, egyéniség!

Amit írtam, csupa élet,
Amit éltem, csupa lélek;
Erő a szó, tett a szellem,
Isteni láng dúlja mellem:
Idő gondját mért viselném?
Mit csüggjek a hír szerelmén?

Mit nyerek a hiu tapson?
Bár hírem az égbe hasson,
Nem leszek én jobb, se rosszabb,
Csak árnyékom lészen hosszabb.
Tölgyfa is, a terebélyes,
Kicsi magban már tökélyes.

Önbevégzett itt a szellem;
Amit alkot, csupa kellem,
Öröklétü, amit gondol,
Halálfia, amit rombol,
S bevilágít tiszta fénye
A teremtés éjjelébe.

Összehangzó itt az érzés;
Kéj salakja, durva sértés,
Vér hóbortja, köznap íze:
Kiveti a költő szíve,
Elrejti a bűvös fátyol,
Szőve könnyböl, napsugárbol.

Tiszta mély a költő szeme,
Ajakán a szózat zene,
Vágy, indulat formába tör,
S új valóság lesz a tükör:
Új teremtés vagy, költészet,
És a régit szebbé tészed!

Állok örök-erdő szélen,
Egyszerre és dúsan élem
A csepp jelent, tenger jövőt,
Mi porba kelt s az égbe nőtt.
Lelkem magas mélységbe nyúlt:
Volt a jövő, és lesz a múlt!

Hogy mit írtam? S mennyit írtam?
Ó, nem annyit, mennyit bírtam!
Az utókor, ha emleget,
Olvassa el a lényeget!
A szívemet olvassa csak,
Ha már mindent a porba csap!

Így élek én; ezt remélem,
Érzem, mi dúl bennem mélyen;
A végtelent egy perc alatt;
Múltakba néz a pillanat,
S jövőbe nyit dicső utat; –
Örök jelen vagy, öntudat!

Sugár vagyok vad vizéren,
Tűz vagyok én, úr a véren,
Sugárban is, ami ragyog,
Az időnek magva vagyok,
Mi a térben térrel dacol,
Bennem a lét ősárja foly.

Csupa gyönyör, amit írtam,
Repülni az égbe bírtam,
Pokolba is én leszálltam,
Árok terhét bírta vállam;
Csupa hév mind és erő mind,
Amit szívem, lelkem érint.

Amit írtam, csupa élet,
Amit éltem, csupa lélek;
Gyönyör a szó, hő a szellem,
Isteni láng dúlja mellem:
Idő gondját mért viselném?
Mit csüggjek a hír szerelmén?!

Komjáthy Jenő

p 1

p Csak addig keresi kegyeid, amíg megválasztod képviselőnek

p Náci megszálláskor hungarista, szovjet alatt ávós kommunista

p Politikai fogolyként tanulhatott, ha ő regnál, papírt-ceruzát se ad

p Végtag-amputációról döntve a kórháza gazdasági érdeke diktál

p Azért gyártja a „vírusbeteget”, sőt hullát, mert őt ezért dotálják

p A kegyeletsértő, végtisztességtelen stb. temetkezési vállalkozó

p Dezinformáló járvány-pánikkeltő propagandista „orvos” -ügynök

p 2

p Csak addig nagy jótékonykodó, amíg az ő gyülekezetébe jársz

p Engem élet-veszélyeztet, míg az ő „halálugrása” védőháló feletti

p Magáról minden közteher/feladat – mint kutya a vizet – lerázó

p Az ijedős jónép riogatására jó pénzért Mumust kreál, játszik elő

p Egy jó ideig neofita túlbuzgó, majd aposztata gyalázkodó, majd…

p Az ún. Grasham törvényt betartó: a rosszabb lehúzza a jobbakat

p Kéretlenül tukmálja a „jobbnál jobb” hülye ötleteit, s nem fogy ki

p 3

p Esküdtszéki tárgyaláson gyilkossági ügyben az óráját nézegeti

p Az etika/etikett/protokoll tanára, amúgy a kis családján élősködő

p Halálkomolyan veszi és nagyban teszi: Győzzük le a természetet!

p Idegen tőle a mellérendelő magyar észjárás: alá-vagy fölérendelő

p A hierarchia neki nem szent, isteni rend-uralom, de pápai diktatúra

p A csak a „vagy-vagy”, a kizárólagos logikát ismeri, az „is-is” nincs

p A koldus, vagy csak szegény gyerekében nem is keres talentumot

p 4

p A szemétdombi gebében nem látja, nem láttatja meg a táltoslovat

p A felbérelt, vagy tehetségtelen perverz közszemérem-sértő művész

p A lehülyézett Noé, aki abbahagyja bárkaépítést, úgyse lesz özönvíz

p Ég-Föld ura, aki hajnali parancsot ad a Napnak: itt és most kelj fel

p A hatalomtól torz lelke elé fizetett kegyenc hízelgők tartanak tükröt

p Az eugenika, a fajnemesítés/embertenyésztés teoretikusa, apostola

p A sorozatos emberölést lelkileg megkönnyítő ellenségképet festő

p 5

p A nép-nemzetet lakossággá, sőt tömeggé minősít, süllyeszt/zülleszt

p Lapuló, kussoló, ő csak akkor üvölt, ha pont az ő tyúkszemére lépnek

p Nem lebontja, de építi az emberek közötti mesterséges akadályokat

p Száműzetésbe üldözött/menekült írótársa lopott tollával „ékeskedő”

p Fölösleges-káros állatkísérleteket folytató kínzó/robbantó állatvédő

p Tudja és teszi: nem a „betege” gyógyulása, de a megtartása fizet jól

p Szenzációkat hajhász, és ha épp nincs, akkor akár legyárt (Jaguár)

p 6

p Ő a halál közelében járt: tudja, és aranyért elmondja: mi van odaát…

p Benőtt a feje lágya: meg is kíméli fejét az igazmondásért betöréstől

p Óvja az egészségét: ha nem szól az ő szája, akkor nem fáj az ő feje

p Ördögcimbora: lepaktál vele, de nem teremt, csak másol, plagizál stb.

p A klikkjét ajnározó, szédelgőn feldicsérő, a riválist ledorongoló kritikus

p Tudom nagyon jól, hogy kiről és miről, és hogyan – nem – lehet viccelni

p Bármi tét nélküli, apró színes, mínuszos témája lehet: kitölti a műsoridőt

p 7

p Ő (ex) üldözött zsidó, aki ezért is csakis a saját „fajával” szolidáris

p Amíg ő – szabadon!? – szólhat, nem zavarja, ha mást elnémítanak

p Az én merész karikatúrám, ill. paródiám felér egy talp-nyalással

p Főnöke bárgyú/szakállas viccén a tüntetően legnagyobbat röhögő

p Igyekszik megkedveltetni, a plebsznek „eladni” a népnyúzó Főnököt

p Az épp politikai fogoly kolléga művét kifigurázó, lesújtó stb. kritikus

p Aki a sportszerűtlenségei miatt lett világhírhedt – egy unfair play díjas

p 8

p Magának nem, de másnak – szellemi – erővel beadatja „védőoltását”

p Pandémia pánikot kelt, hogy lebénítsa a riválisait, és ő érvényesüljön

p A csodaszere receptje titkos – orvosság/oltás: felelősséget nem vállal!

p Még a protokoll-orvost is elhallgattató, ha lelkiismeretes oltásszkeptikus

p Kriminalizálja/bolonddá nyilváníttatja a nem materialista orvostudósokat

p Az ördögi hatalomnak gondolatolvasó, lélekprogramozó gépet szerkeszt

p Jézus, Jézus-t! kiáltó, de istenigazából a Talmud az ő „szent” Bibliája…

p x

p p pp

Jókai Mór

Mártzius 15-dikén

„Talpra magyar! hí a haza!!!”

Hohó! hát a hatósági

Engedély hová maradt?

Nincs? Hát maradj odahaza,

S ne beszélj ily badarat!

Régen volt a! Már husz éve. –

Akkor szólt igy egy poéta; –

Ki emlékezik e névre?

Petőfinek hítták, vagy mi?

Sok megváltozott azóta:

Jobblesz annak békét hagyni,

A mi most húsz éve történt

– Mártzius 15-dikén.

„Mit kiván a magyar nemzet?”

Ugyan mit kivánna még?

Hiszen minden kivánsága,

De mind végrehajtaték.

Mit „ád még” a magyar nemzet?

Ez a kérdés. – Ki mit mond?

Marad-e még, mit el nem szed

A tizenkét bécsi pont?

Kell-e még néhány millió?

Mondja ki rá az ament

Nem „paraplü-ribillió,” –

De „paraplü-parlament”

– Mártzius 15-dikén.

„Rabok legyünk, vagy szabadok?”

Hát persze, hogy szabadok,

Azért olyat ne irjatok,

Melyért becsukassatok. –

Most húsz éve, egy rab irót

Szabadíta ki a nép;

No ez volna még a szép;

Igy megsérteni a birót!

Ám e nagy nap emlékére

Hogy legyen meg ez is hát:

Becsukatunk egy pár évre

Néhány „bal” journalistát

– Mártzius 15-dikén.

„A magyarok Istenére

Esküszünk!” hohó barátom!

Tiltja azt a konkordátum; –

A magyar számára nincsen

Külön kiváltságos Isten:

„Egy” van, és ez római. –

Ez is közös ügy; direkte

Az imádság se mehet be; –

Csak szent delegáczión át

Szabad hozzá szólani.

Hagyja kinn a náczióját,

Ki lojális honpolgár:

Csak közös honhoz van jussa. –

Pálffy Berti Márcziussa

Jobb tanácscsal is szolgál

– Mártzius 15-dikén.

1848.

p p pp

nem

javító-segítő,

sőt passzívan-

aktívan ártó elit

Ahogy mondjuk: a fejétől bűzlik a hal:

legszentebb hivatás/leghitványabb mesterség

Aki elmulasztja a jót, sőt még teszi is a rosszat.

Akár „csak” úgy, hogy éppen a rosszat csinálja jól.

Egy-egy velős gondolatú mondat azokról,

akiknek az átlagosnál jelentősen nagyobb

a képessége, a lehetősége, a hatalma stb.,

hogy segítsenek/ártsanak embertársainak.

Tanítók és nevelők, szülők és edzők,

patikusok és orvosok, rendőrök és bírók,

tudósok és írók, művészek, bölcselők és papok,

törvényhozók és gazdasági/politikai vezetők stb.

Mindenki érintve érezheti magát,

hisz csak gondoljunk bele pl. a szülői szerepbe:

ő egy személyben családfő-vezető, gazda, gondviselő,

és tanító, gyógyító, igehirdető, lelki pásztor, bölcs stb.

A fejétől bűzlik a hal: jaj annak a társadalomnak,

ahol az erre alkalmasak nem kerülnek a pályájukra,

nem, illetve nem jól gyakorol(hat)ják a hivatásukat,

és megalkuvásból megúsznák a pokoljáró dudás sorsot…

Ráadásul tudjuk: jószándékkal kövezett az út a pokolba.

A gonosz mostohánál többet árthat a majomszerető anya,

a sarlatánnál többet a protokollt jól alkalmazó profi orvos,

ha az rossz, és így csak beteg(ség)et gyárt, áltat, súlyosbít, öl…

p.s.:

A vers, a képanyag, a könyvajánló stb.

nem csak az írástudók, segítők, vezetők stb.

hibáiról, vétkeiről, bűneiről, árulásáról stb. szól,

de kontrasztban a hivatásuk magaslatán állókról,

az emberi nem nagy jótevőiről, kis-nagy géniuszairól,

és a pályával járó áldozatukról: a pokoljáró dudás sorsról…