kb. 6 perc olvasás

Bölcs/balga – boldog/boldogtalan
Földi mennyország vagy pokoljárás
A Jóisten fenegyereke vagy állatorvosi ló
Életlényeg-példamondatok szabad jegyzéke

Magyar életbölcselet ABC – 3.

Litánia
Az én koromban:
zörgött az egekben a gépek acélja.
Az én koromban:
nem tudta az emberiség, mi a célja.
Az én koromban:
beszéltek a falban a drótok, a lelkek.
Az én koromban:
vad, bábeli nyelvzavarok feleseltek.
Az én koromban:
öngyilkosok ezrei földre borultak.
Az én koromban:
méreggel aludtak el a nyomorultak.
Az én koromban:
kínpadra feküdtek az árva, beteg nők.
Az én koromban:
lélekbe kutattak a lélekelemzők.
Az én koromban:
mint koldusok álltak a sarkon az épek.
Az én koromban:
recsegtek a trónok, a bankok, a népek.
Az én koromban:
mily dalt remegett a velőkig üvöltő.
Az én koromban:
prózára szerelte a verset a költő.
Az én koromban:
mindannyian ó de magunkra maradtunk.
Az én koromban:
sírtunk, amikor kenyerünkbe haraptunk.
Az én koromban:
nem volt, ki szegény sziveket melegítsen.
Az én koromban:
álmatlanul ült arany-ágyon az Isten.
Kosztolányi Dezső

Az emberélet-minőség: magyar ABC – 469.
A nudista, aki inkább pucérkodó
Akinek a szamár is jó, neki ló sosincsen
Pókerarcú – akinek minden az arcára van írva
Örökké üres a zsebe: a kutya is lepisili
A kontraszelekció haszonélvezője/károsultja
Lehull a függöny, s nincs tovább protekció…
A hízelgő álbarátok miatt marad téves tévés pályán
A szemérmes éhező koldus, akinek a kérés szégyen
Aki a válságból mindig csak rosszabbul jön ki
Aki elszórakozza az egyszeri három kívánságát
Aki a cukros bácsitól hall először kedves szavakat
A halálfóbiás, aki a délutánját dögunalomban tölti
Előbb állati ösztönösre, majd növényi vegetálósra redukál

Az emberélet-minőség: magyar ABC – 470.
A Buridán szamara éhen hal
Tour és retour osztályidegen
Két szék között a pad alá eső
Mikor mondják „Mars ki!”, neked ki kell menni
Akkor beszélj csak, ha kérdeznek: „Kuss!” a neved
Gyámság alá helyezve: döntéseid jóvá kell hagyatni
Tantaluszi kín: terített asztal/lakoma mellett éheztet
Azt hitte, hogy „hogy”, pedig „dehogy”
Amit szabad Jupiternek, azt nem a kisökörnek
Tanulj tinó, ökör lesz belőled: kiherélt igavonó
A kerékkötő és akinek nincs ki a négy kereke
Az agyaglábakon álló óriás – kétlábú szék, egylábú ember
Óriásnak képzeli magát, pedig csak a vállán hőzöngő törpe
Az emberélet-minőség: magyar ABC – 471.
Akibe már csak hálni járogat a lélek
Örök szolgaságra ítéli magát: idegen istent imád
Mindent megad a gyerekének, csak testvért nem
Mindent tudatosan csinálna, még a ki- és belégzést is
Életfilm visszapörgetése – rádöbben: csak statiszta volt
Kis hazugság és a nagy – és a statisztika átlagembere
A kis füllentésből induló megállíthatatlan hazugságlavina
A csírájában el nem fojtott tűz martaléka lesz a házad
Aki harmadnapra megszokja: büdös ketrecben „él”
Ha nincs semmid: korhely, ha van: biztos tolvaj vagy
Akinek minden arany, ami fénylik: üvegszilánk gyűjtő
Mindenben arra hallgatsz, aki most nálad erősebb
Neked a dodonai jóslat maga az orákulum

Az emberélet-minőség: magyar ABC – 472.
A teher alatt magasra nőne a pálma, de így elsatnyul…
A napi léted elviselhetetlen könnyűsége, fajsúlytalansága
A másik levetett cipőjét hordani, szemüvegét viselni…
Az okvetetlenkedő, a kákán is csomót kereső társak
Akinek nincs a homlokán a jegy, pénzért sem kap semmit
Ki ahogyan ejti, úgyis írja-írhatja a szavakat: „fonetikusan”
A pejoratív szavakat, mint pl. a buzi-t száműzik a szótárból
Az MTA kodifikálja a helyesírást: hivatalos levél visszaküldve
Akinek nincs pénze ügyvédre, az legfeljebb önbíráskodhat
Aki nem lop, csal, hazudik, annak koldulni járnak a gyerekei
Aki bármiről bárkinek csak ügyvéde jelenlétében nyilatkozik
Az elítélt nyomozó azok cellájába kerül, akiket ő juttatott ide…

Hajnali részegség
Elmondanám ezt néked. Ha nem unnád.
Múlt éjszaka – háromkor – abbahagytam
a munkát.
Le is feküdtem. Ám a gép az agyban
zörgött tovább, kattogva-zúgva nagyban,
csak forgolódtam dühösen az ágyon,
nem jött az álom.
Hívtam pedig, így és úgy, balga szókkal,
százig olvasva, s mérges altatókkal.
Az, amit írtam, lázasan meredt rám.
Izgatta szívem negyven cigarettám.
Meg más egyéb is. A fekete. Minden.
Hát fölkelek, nem bánom az egészet,
sétálgatok szobámba, le-föl, ingben,
köröttem a családi fészek,
a szájakon lágy, álombeli mézek,
s amint botorkálok itt, mint a részeg,
az ablakon kinézek.
Várj csak, hogy is kezdjem, hogy magyarázzam?
Te ismered a házam,
s ha emlékezni tudsz a
hálószobámra, azt is tudhatod,
milyen szegényes, elhagyott
ilyenkor innen a Logodi-utca,
ahol lakom.
Tárt otthonokba látsz az ablakon.
Az emberek feldöntve és vakon,
vízszintesen feküsznek,
s megforduló szemük kacsintva néz szét
ködébe csalfán csillogó eszüknek,
mert a mindennapos agyvérszegénység
borult reájuk.
Mellettük a cipőjük, a ruhájuk,
s ők a szobába zárva, mint dobozba,
melyet ébren szépítnek álmodozva,
de – mondhatom – ha így reá meredhetsz,
minden lakás olyan, akár a ketrec.
Egy keltőóra átketyeg a csöndből,
sántítva baktat, nyomban felcsörömpöl,
és az alvóra szól a
harsány riasztó: „ébredj a valóra”.
A ház is alszik, holtan és bután,
mint majd százév után,
ha összeomlik, gyom virít alóla,
s nem sejti senki róla,
hogy otthonunk volt-e vagy állat óla.
De fönn, barátom, ott fönn a derűs ég,
valami tiszta, fényes nagyszerűség,
reszketve és szilárdul, mint a hűség.
Az égbolt,
egészen úgy, mint hajdanában rég volt,
mint az anyám paplanja, az a kék folt,
mint a vízfesték, mely irkámra szétfolyt,
s a csillagok
lélekző lelke csöndesen ragyog
a langyos őszi
éjjelbe, mely a hideget előzi,
kimondhatatlan messze s odaát,
ők akik nézték Hannibál hadát
s most néznek engem, aki ide estem
és állok egy ablakba, Budapesten.
Én nem tudom, mi történt vélem akkor,
de úgy rémlett, egy szárny suhant felettem,
s felém hajolt az, amit eltemettem
rég, a gyerekkor.
Olyan sokáig
bámultam az égbolt gazdag csodáit,
hogy már pirkadt is keleten, s a szélben
a csillagok szikrázva, észrevétlen
meg-meglibegtek, és távolba roppant
fénycsóva lobbant,
egy mennyei kastély kapuja tárult,
körötte láng gyúlt,
valami rebbent,
oszolni kezdett a vendégsereg fent,
a hajnali homály mély
árnyékai közé lengett a báléj,
künn az előcsarnok fényárban úszott,
a házigazda a lépcsőn bucsúzott,
előkelő úr, az ég óriása,
a bálterem hatalmas glóriása,
s mozgás, riadt csilingelés, csodás,
halk női suttogás,
mint amikor már vége van a bálnak,
s a kapusok kocsikért kiabálnak.
Egy csipkefátyol
látszott, amint a távol
homályból
gyémántosan aláfoly,
egy messze kéklő,
pazar belépő,
melyet magára ölt egy drága, szép nő,
és rajt egy ékkő
behintve fénnyel ezt a tiszta békét,
a halovány ég túlvilági kékét,
vagy tán egy angyal, aki szűzi
szép mozdulattal csillogó fejékét
hajába tűzi,
és az álomnál csendesebben
egy arra ringó
könnyűcske hintó
mélyébe lebben,
s tovább robog kacér mosollyal ebben,
aztán amíg vad paripái futnak
a farsangosan lángoló Tejutnak,
arany konfetti-záporába sok száz
batár között, patkójuk fölsziporkáz.
Szájtátva álltam,
s a boldogságtól föl-fölkiabáltam,
az égbe bál van, minden este bál van,
és most világolt föl értelme ennek
a régi nagy titoknak, hogy a mennynek
tündérei hajnalba hazamennek
fényes körútjain a végtelennek.
Virradatig
maradtam így és csak bámultam addig.
Egyszerre szóltam: hát te mit kerestél
ezen a földön, mily kopott regéket,
miféle ringyók rabságába estél,
mily kézirat volt fontosabb tenéked,
hogy annyi nyár múlt, annyi sok deres tél
és annyi rest éj,
s csak most tűnik szemedbe ez az estély?
Ötven,
jaj, ötven éve – szívem visszadöbben –
halottjaim is itt-ott egyre többen –
már ötven éve tündököl fölöttem
ez a sok élő, fényes égi szomszéd,
ki látja, hogy könnyem mint morzsolom szét.
Szóval bevallom néked, megtörötten
földig hajoltam, s mindezt megköszöntem.
Nézd csak, tudom, hogy nincsen mibe hinnem,
s azt is tudom, hogy el kell mennem innen,
de pattanó szivem feszítve húrnak
dalolni kezdtem ekkor az azúrnak,
annak, kiről nem tudja senki, hol van,
annak, kit nem lelek se most, se holtan.
Bizony ma már, hogy izmaim lazulnak,
úgy érzem én, barátom, hogy a porban,
hol lelkek és göröngyök közt botoltam,
mégis csak egy nagy ismeretlen Úrnak
vendége voltam.
Kosztolányi Dezső

Ötlet, címszó, gondolatébresztő, vitaindító –
Az Életminőség Nagy Jenciklopédiája előmunkálatai

Kapcsolódó írások – ABC - A teljes élet: poézis és bölcselet
- Magyar életbölcselet ABC – 2.2017.08.14.
- Magyar életbölcselet ABC – 1.2017.08.13.
- Stendhal elbeszélések2017.08.12.