Boldogság és életbölcsesség Boldog-boldogtalan emberek életminőségei

Létrontás/javítás ABC – XXII.

Írta: Nagy Jenő · 2025. április 7.

kb. 21 perc olvasás

Eugéniusz:

pppppppppppp

Emberélet mennyiség/minőség

Szabad ötletek szorgos gyűjtése

A létjavítás/romlás Jenciklopédiája

pár magyar mondatos előmunkálatai

pppppppppppppppp

Bölcs-balga, és boldog-boldogtalan lélek

Édenkert-aranykor és/vagy vaskor/pokol

Istengyermek-táltosparipa/állatorvosi ló

Életminőség-vizsgálódások: típus-példatár

ppppppppppppppppp

Adott-kapott és szerzett/vesztett életkincstár

Szellemi, lelki, testi és társas életek és halálok

Szándékok-következmények és okok-okozatok

(Elvek/tettekðmagatartásokðjellemekðsorsok)

ppppppppppppppppppp

Vers a zarándoklatról

Aki rohan, azt az idő szorítja,

Aki zarándokol, azt az idő tágítja.

Aki menekül, önmaga elől fut,

Aki zarándokol, önmaga felé tart.

Aki menetel, másokhoz igazodik,

Aki zarándokol, saját ritmusára jár.

Aki túrázik, teljesít.

Aki zarándokol, teljessé lesz.

Aki kirándul, kikapcsolódik, Aki zarándokol, bekapcsolódik.

Aki sétál, nézelődik, Aki zarándokol, befelé figyel.

Aki bóklászik, céltalan, Aki zarándokol, célra talál.

Aki zarándokol, úton van. Aki zarándokol, jó úton van.

(Ismeretlen szerző, az El Camino egyik állomásán olvasható ez a szöveg)

Schiller

A zarándok

Már életem tavaszában

vándor kedvem tovavitt,

odahagytam szülőházam

s ifjúságom társait.

Örökséget, gazdagságot

elvetettem könnyedén,

s gyermek-hittel, egy zarándok-

bottal útra keltem én.

Vitt a remény büszke szárnya

s titkos szóval a hit is;

hang zendült: menj, utad tárva,

messze napkeletre visz.

Míg nem nyílik rád a fényes

arany kapu, mely mögött

ami földi, égivé lesz:

halhatatlan és örök.

Este lett, majd újra reggel,

nem pihentem soha meg;

mégse, mégse lelhettem fel,

mit a szívem keresett.

Lábam elé vad ár zajlott,

hegyek állták útamat,

szakadékra dobtam pallót,

folyón vertem hidakat.

Egy nagy víz tűnt föl előttem,

keletre folyt a folyam,

s én sodrába beledőltem

bizakodva, boldogan.

A játékos habok árja

tágas tengerre vetett;

most körülvesz pusztasága,

mégsincs célom közelebb.

Ah! abba a messzeségbe

nem visz palló soha át!

sosem ér a föld az égbe,

sosincs itt az odaát!

Rónay György

León Felipe
ZARÁNDOK

Legyek, míg élek,
zarándok,
csupán zarándok,
aki mindig
új utakon jár.
Legyek, míg élek,
zarándok,
más mesterség, más név se kell,
még nép se kell.
Legyek, míg élek,
zarándok,
csupán
zarándok.
Hogy el ne kérgesítsék itt a dolgok
se lelkemet, se testemet.
Egyszer haladjunk át mi mindenen,
egyetlenegyszer és könnyen libegve,
mindig
könnyen libegve.
.

Hogy meg ne szokja lábunk
taposni ugyanazt az ösvényt,
sem a bohóság dobogóját,
sem a templom kőlapjait,
hogy sohase
daráljuk,
akár a sekrestyés,
imánkat
s ne hajtogassuk, mint a vén ripacs,
a rigmusunkat.
A tétlenségbe megpihent ujj
tapintata finom marad,
jegyezte meg Hamlet Horatiónak,
látván,
mint ássa a sírt
s mint énekel eközben
a sírásó.
.

Ha nem
tudjuk
a mesterségeket,
akkor
mi áhítattal
űzzük.
Hogy eltemessük halottainkat,
amint illendő,
akárki jó, akárki…
Csupán a sírásó nem.
.

Egy nap
mindannyian
értünk majd az igazságtevéshez,
mint az igaztevő
zsidó király.
Sancho, a fegyverhordozó is
és a paraszt is,
Pedro Crespo.
Csak el ne kérgesítsék itt a dolgok
a testet és a lelket.
Egyszer haladjunk át mi mindenen,
egyetlenegyszer és könnyen libegve,
mindig
könnyen libegve.
.

Érezzünk
minden szelet,
érezzünk
minden eget,
költők,
sose daloljuk,
mindíg csak egy
nép életét,
mindíg csak egy kert
virágát.
Legyen minden
nép a miénk.
Legyen minden
kert a miénk.

Kosztolányi Dezső fordítása

p 1

p Az

p ún. szórakozás

p tetszetős címszó alatt

p csak alaposan szétszórt leszel: „diabolikusan”

p A

p ritka,

p sőt olykor/sokszor

p egyszeri (!) kivételes,

p jó alkalom lazán elszórakozója

p Már

p teljesen elégedett,

p ha még megmarad neki

p a morgás elidegeníthetetlen joga

p Aki

p médiás

p tömeghipnózisban

p átprogramozva válik

p a paraziták jó balekjává

p Aki

p a napjait jóízű

p nevetés nélkül töltő –

p magán ugyan sohase,

p de kínjában sokszor röhög

p Amikor

p másokat

p megnevettetni akarna,

p akkor is csak őrajta röhögnek

p Aki

p az aktképet látva

p egyből az erkölcs-

p rendészetre rohanó,

p amúgy kormos fülű szentfazék

p A

p „Kinek

p van igaza” kérdést

p még jó esetben nem verekedve,

p de kar-birkózva eldöntő (szkander)

p Aki

p egy választani nem tudó,

p a két tele tál között így végül

p éhen is haló ún. Buridán-szamár

p Aki

p egy soha

p ki nem fáradó

p önkímélő-művész,

p így a pihenést soha nem élvezi

p Aki

p dafke mindent

p pont fordítva csináló

p örök dacos ellenkező (Szusza mese)

p Aki

p a patkószöget

p nem jól beverő,

p ezért a lóról leeső,

p így csata/országvesztő trehány

p Aki

p csak pirrüszi,

p vereséggel felérő

p kis győzelmet arató,

p de így a nagy háborút vesztő

p Aki

p az ún. körülmények

p általa még fel is nagyított

p hatalma előtt feltétlen kapituláló

p A

p mindent

p megszokó,

p soha meg nem szökő,

p az alázást stb. holtáig kibíró…

p Az

p élete

p komoly kihívásai

p elől menhelyre, dili/

p rendházba dezertáló, elbújó

p A

p kukkolásban

p és az önkielégítésben

p végleg meg is rekedő „nemi életű”

p Előbb

p egy jó nagyot vágó,

p és majd csak azután

p méricskélni kezdő ostoba

p A

p magának

p csak női praktikával,

p netán a teherbeeséssel férjet fogó,

p de azt már megtartani nemigen tudó…

p Aki

p elhiteti magával:

p az ő „szent” céljához

p bármilyen – bűnös – eszköz is jó

p Az

p „übermensch”

p nyomorgó diák,

p egy Raszkolnyikov,

p aki jogosnak érzi, hogy

p az uzsorástól Ő rabolhasson…

p Egy

p összeférhetetlen,

p egy izgága, nyughatatlan,

p békétlen és így önizoláló alak

p A

p mindig

p fancsali képet vágó,

p vagy örökké grimaszoló,

p és úgy is maradó önelcsúfító

p A

p kákán is

p csomót kereső,

p csak kötekedő,

p mindent csak fikázó, ócsároló stb.

p (az irigy, féltékeny, és önelégedetlen)

p Egy sas

p az aranyketrecben,

p avagy a cirkuszi kunsztra,

p produkcióra idomított állatkirály

p Az

p erősebbel kikezdő,

p az oroszlán bajuszát is

p húzgáló rövid életű krakéler

p A

p környéke,

p szerinte „kártékony” állatait

p irgalmatlanul gyérítő, sőt: irtó…

p (a természetbe kisitenként belerontó)

p Az

p utódját

p a saját mag

p – már amúgy is torz –

p arcképére faragó, pofozó családfő

p Aki

p egy,

p a hülyeséget kivéve

p minden más ellen védőoltott

p vérprofi képzelt beteg, hipochonder

p Az

p életunt

p ásításával fertőző,

p a dögunalom bűzét

p a belső körében kiárasztó

p A

p lehetetlenre

p is vállalkozó:

p az igazsághoz magát

p keresztülhazudozni próbáló

p A

p kényes dolgokat

p soha a nevén nem nevező,

p szó ki nem mondó „szépítő”

p Aki

p pl. a magzatölés,

p gyilkosság bűnét

p az abortusz fedőnevű

p szépítéssel, eufemizmussal írja le

p Aki

p azt kéri,

p sőt követeli

p és bánatára kapja is,

p amit jól ki is érdemelt:

p vagyis az akasztófán végző

p Aki

p nem érzi,

p nem fogja fel,

p hogy ő is minden nap

p mekkora isteni amnesztiában él

p A

p penetráns bűz

p miatt rögtön/előbb nem szóló,

p majd lassan azt ő is megszokó

p Aki

p a saját/gyereke

p szájától megvont falattal

p ellenségét hizlaló (kakukktojás)

p A

p politikai

p pankráción

p családban/barátival

p késhegyig marakodó,

p veszekedő, sőt verekedő…

p A

p rosszat

p jóhiszeműen

p egész jól, egyre jobban,

p már szinte tökéletesen csináló

p Akkor

p két ember

p nyála összefolyik?

p A csóktól ezért ő egyszer

p és mindenkorra megundorodó…

p Aki

p az önmagát

p nem/sem tisztelő,

p de másoktól meg mégis

p tiszteletet elváró emberi lény

p Főleg,

p mindenek felett

p az evésért-ivásért élő:

p az étkezéséből kvázi vallási rítust alakító

p Aki

p az étkezést

p csak egy szükséges, időrabló

p rossznak tartó gyors moslékfaló, zabáló stb.

p A

p minden

p elvárásnak

p megfelelni igyekvő –

p a magából ilyen módon

p köznevetséges bolondot csináló

p Aki

p nem társul-

p szövetkezik senkivel:

p így egy emberként áll

p szemben a Hatalommal

p Aki

p a legjobban

p tudni vélte, hogy

p hogyan kellene gyereket nevelni,

p de csak addig, míg neki nem volt/lett

p Aki

p éjt is

p nappallá téve

p Pénzt hajszol:

p csak alva látja „drága kölkeit” –

p ők őt meg esetleg korán halva…

p Aki

p egy életre

p elveszítette,

p vagy nem is kereste kedvét:

p kézművesség, éneklés,zenélés,

p írás, színjáték, tánc, festés stb. stb.

p A

p drága

p időt pazarló:

p feltalálna meleg vizet,

p csőben a lukat, a spanyolviaszt stb.

p Aki

p pont

p a disznók elé

p szór igazgyöngyöt,

p vagy méltatlanra pazarolja az életét

p Akinek

p folyton, ismétlődően

p elkalandoznak a gondolatai,

p nem tud egyre összpontosítani, figyelni

p Aki

p soha nincs

p itt és most a pillanatban jelen:

p a múltba réved vagy elábrándozik…

p Aki

p a templomban

p szunyókálás, alvás tradíciót

p az egész hosszú életére kiterjesztő.

p x

Bajza József:

A ZARÁNDOK.

Csendes völgy ölébe’ kit fed

E sötét kápolna itt?

Mért szemed kisírva, lyányka?

Mért ily búban arcaid?

«Nem fed, oh jámbor zarándok,

Senkit e kápolna itt,

Én könyörgök: fedje béke

A kedvesnek hamvait.»

Hol van kedvesed, leányka,

Mely sír halma rejti őt?

«Messze messze, hol virág nem

Illatozza a mezőt.

Puszta síkon zúg a szellő,

Szem nem lél vándornyomat:

Ott van sírja, oh zarándok!

A forró fövény alatt.

Itt sohajtok, itt könyörgöm:

Légyen álma nyúgalom,

S majd ha könnyeim kisírtam,

Enyhűl tán a fájdalom.»

Lyányka, lyányka, e nehéz bú

Elhervasztja éltedet,

Csillapítsd el aggodalmid,

Szűntesd e gyászkönnyeket.

Él a szent kereszt vitéze

Aki húnytát könnyezed,

Nézz szemembe – rám nem ismersz ?

Én vagyok hű kedvesed.

Élek még, a vad pogánykar

El nem olta engemet,

Visszajöttem, visszahoztam

Néked hű szerelmemet. –

«Ég, nagy ég! te vagy, szerelmem?

Akit évtől könnyezek,

Lelkem lelke! el nem olták

Élted a pogánykezek?

Ah mint dobban e szegény szív

Mint derűl fel bús szemem!

Fájdalom, ne ölj meg engem,

Itt van, itt van kedvesem!

Hála, néked a keresztfán,

Hála, hogy megóttad őt!

Szív! merűlj örömtengerbe,

Vissza, visszanyerted őt !»

Garay János:

A ZARÁNDOK.

Ott volt Palaestinában
Mint bűnbánó barát;
Fejére hinte hamvat,
És ölte szőrcsuhát.
.

Sarúját elvetette,
Hogy merre tévelyeg,
A kő s útféli tüske
Talpát tépdezze meg.
.

Bőjtöt szabott magára,
És kínos szomjazást;
Magát bántatni hagyta,
De ő nem bánta mást.
.

Hosszú zarándok-útja
Imádkozásba mult,
Ah mégis lelke, mégis
Nyugodni nem tanult.
.

A Szentföldről Rómába
Ment új sanyar között,
A pápa szent székénél
Két térde megtörött.
.

Sirván borúlt lábához:
«Oh mondd meg, szent atyám,
Nagy bűnömért bocsánat
Ha száll-e én reám?»
.

S meggyónja borzalommal
És súgja nagy bünét…
A pápa összecsapta
Imára két kezét.
.

A kegy sugára arczán
Haraggá változó,
És ajkin mint az égnek
Dörgése zeng a szó:
.

«Istennél a bocsánat!
S bűnért irgalmazás;
Csak egy, mit nem bocsát meg…
A hazaárulás!»

Vajda János

A nyugtalan zarándok

Amoda a kék hegyekbe’

– Utasok mondják remegve –

Kerülve embert, világot,

Él egy nyugtalan zarándok.

Mintha félne önmagától,

Futna ki e nagy világból,

Míg lerogy kétségbesetten:

„Oh hogy vagyok, oh hogy lettem!”

Meredek szirt hasadéka

Sírja inkább, mint hajléka.

Ott beszélget rémes éjjel

Egy kiásott halálfejjel.

Kopogatja, kérdezgeti,

Esdekelve térden neki.

Rá-ráhajol és hallgatja:

Nincs-e vajjon „gondolatja?”

Egyetlen butora, olcsó

Ágya egy fenyőkoporsó.

Belefekszik szemlehunyva,

Födelét magára vonva.

Ki-kifut a temetőbe,

Bekiált a sírgödörbe.

„Sötét űr, van-é hatalmad:

Adni örök nyugodalmat?!”

Éji szellő kél zokogva.

„Ez az idő monológja.

Mit sug a virág fülébe?

Van-e neki, van-e vége?

Mennyi bolygó egy rakáson!

Örökké forog a nyárson?

Rajta ember, állat, féreg,

Meghal-e vagy újra éled?”

– Pajkos gyermekhad, nyomába,

Nevet halk, szelíd szavába:

„Őrizkedjetek betűktől;

Gyilkol ez, hajh! és mégsem öl.”

Az öregek félnek tőle.

Messze térnek ki előle,

Mély fohásszal: „Így jár itten,

Ki nem hisz a jó istenben”.

Oh, mi bántja, háborgatja,

Mi lehet a „gondolatja?”

Ismeretlen sírja halma

Vajh – ha tudja – nyugosztalja!

p 2

p Diabolikus,

p ördögi ember:

p vádaskodó, rágalmazó –

p egyenetlenséget, viszályt keltő

p Aki

p lázadás,

p rebellió helyett

p csak ribilliót, zűrzavart,

p kaotikus kavarodást csinál

p Aki

p úgy véli,

p csak a rendetlenség-káosz

p és a külső vasfegyelem közül választhat

p Aki

p holtig bűntudatos,

p ha nem tud/tudott éltében

p édes szüleinek mindent viszonozni

p Behódoló,

p meghunyászkodó –

p elvből mindig a hatalmasokhoz

p odadörgölődző önalávető önfeladó…

p Ő

p semmilyen

p tekintélyt nem tisztel,

p senkinek és semminek

p nem engedelmeskedő öntörvényű

p Aki

p minden bevesz,

p sőt minden kúrát/tortúrát kibír,

p csak a dúlt lelkét hagyják békén…

p Aki

p addig

p hallja és

p mondogatja,

p hogy el is hiszi:

p tényleg az egész világ

p az ellensége (lásd: „cigány-himnusz”)

p Aki

p a múltat

p tényleg végképp eltörölné:

p idegen létrontó eszmék futóbolondja

p Aki

p nem szülőföldje

p szerves hagyományaira épít:

p egy sznob idegenmajmoló alak

p Aki

p maga helyett

p mást küld vizsgázni,

p de még a fotóshoz, gyónni, udvarolni is…

p Aki

p nem talál/keres

p jobb megélhetést:

p más helyett ül le börtönbüntetést…

p Aki

p szerelem-

p vallás helyett

p idegenben „vitézkedő”,

p igazából megfutamodó

p (Hűbele Balázs)

p Aki

p vagy egy piperkőc divatmajom,

p vagy egy koszos, rongyos madárijesztő…

p Aki

p hagyja,

p sőt helyesli:

p az ő bőrét viszik a vásárra/

p az ő farkával verik a csalánt

p Aki

p hiába

p egy ember-

p drágakő, egy gyémánt,

p ha nyers maradt, csiszolatlan

p Akinek

p redukált

p nyelve határa

p egyben a világáé is:

p szűk látókörű, korlátolt,

p aki így egy „lelki szegény”

p Akinek

p a jégvirág

p vagy az örökzöld

p művirág a kedvence,

p igaz, mást nem is lát/szagol

p Aki

p egész nap

p és egész éjjel

p rossz, elhasznált

p levegőt szív tüdejébe:

p maszk/szellőzés-hiány,

p tömegnyomor stb. stb. miatt

p Senki,

p még ő se

p érti a kézírását:

p krikszkraksz, ákombákom,

p olvashatatlan macskakaparás

p Akinél

p a gyászjelentése,

p illetve a halál oka

p helyes beírása ez lenne:

p belehalt a tartós félelmeibe

p Aki

p megnyugszik

p benne, hogy ő csak

p egy kapcarongy szereplő

p az életfilm-színházi előadásban

p Aki

p egy naiv

p ősbizalmas:

p a lakáskulcsa a lábtörlő alatt,

p és ezt még ki is írja az ajtó mellé a falra

p Ha

p megütik egyik arcod,

p akkor automatikusan

p már oda is tartod a másikat…!?

p Aki

p őt egyszer

p pofon ütötte,

p annak még kedvet csinál

p az ő megrugdalásához is…

p Aki

p feleslegesen

p fegyvert ragad, használ,

p de elveszik tőle és éppen által vész el

p Aki

p ilyenformán

p egy „állatember”:

p aktakukac, könyvmoly,

p féreg, kaméleon, szélkakas,

p gerinctelen csiga, gyáva nyúl…

p Aki

p magát

p az állatoknál

p sokkal különbnek tartva

p soha semmi jót nem is tanulhat el tőlük

p Mesebeli János:

p aki rohan, ha bajban a messze város:

p aki így ágyútölteléknek még pont jó lesz

p Akinek

p változatlan

p utánnyomásban,

p gépies gyilkos rutinban

p telnek napjai – így tengődik

p Aki

p azt hiszi,

p hogy az édes szülő,

p aki felnevelte, az csak jót akarhat:

p ő választ neki pályát/társat, ki más!?

p Aki

p igazat

p mond ugyan,

p de nem a teljest,

p mert lényegest elhallgat:

p ő így, és nem is kicsit hazudik

p Ő

p is „tud”

p jól táncolni,

p de csakis akkor,

p ha mindig pont ettől

p a cserépkályhától indulhat el

p Ő

p amúgy

p deklarált „Istentagadó”,

p de azért neki is van vallása:

p a sorozatos bűn/kár/szégyenvallás

p A

p legszebb

p efemer lég/jég/

p kártyavárat ő építi fel

p és lakbért fizet a lelki segítőnek

p Az

p ő orvosa

p mindig jobban tudhatja, mint ő,

p hogy mi/hogyan fáj és mi a jó neki

p Aki

p egy ravasz,

p álszent ügy örve alá elbúvó:

p amúgy csak egy simlis korhely

p Aki

p csak akkor könnyezik,

p ha épp sok hagymát pucol?

p Férfinak szégyen a könny?

p A

p sírás

p nem katonadolog:

p ezt vésték bele – ezért

p nem tud így megkönnyebbülni

p Ő

p a vendéglőben,

p vagy a bevásárláskor

p érzi csak, hogy ő is Valaki:

p ha ő fizet, őérte van a bolt(os)

p Aki

p azt hiszi, hogy

p mindig tisztán lát,

p pedig őt itt és most

p csak éppen elkápráztatták

p Aki

p az eszével

p nem ellenőrzi

p a látotta, hallottat:

p érzéki csalódások áldozata

p Aki

p „udvariaságból”

p unos-untig hallgatja a szófosót,

p pedig már mindez a könyökén jön ki

p Legyen

p egy nap dolce vita,

p pedig nem is olyan édes –

p majd jöhet sok év börtön…!?

p Aki

p olyasmire vágyik,

p ami csak bűntettel érhető el,

p és akkor, közben jön rá arra,

p hogy ettől nem is lett boldog…

p Akinek

p az önismereti

p szintjét jól jellemzi:

p ő ugyan fél lábú rokkant,

p de jelentkezik: Tarzan-kaszting

p Aki

p bármi ballasztot

p is sajnál kidobni,

p mindenhez ragaszkodó:

p így zuhan is az életléghajó

p Aki

p egy beszürkült,

p konformista nyárspolgár:

p alkalmi különcködése a színező elem

p Akiről

p az (ál)barát csakis igazat,

p az ellenség csak hamist szólhat

p Aki

p a barátja előtt

p betegesen titkolózó,

p de ellenségét a bizalmába beavató

p Aki

p bagatellizálja a bűnét,

p de majd a sorsa dramatizálja (pl. abortusz)

p Aki

p csak annyit lát

p a teremtett világból,

p amit autóvezetés közben lehet…

p Aki

p csak

p egyetlen egyszer

p ült bódultan a volán mögé –

p és ő/családja bele is rokkant

p Aki

p csak

p azért „hűséges”,

p mert nem tud jól hazudni,

p és nagyon fél a lebukástól

p Ő

p nem érti

p a szabadság-hűség paradoxonját,

p nála ezek az értékek kizárják egymást

p Ő

p főleg,

p sőt csak

p tartja igazán értékesnek,

p ami pénzben is kvantifikálható

p Ő

p olyan,

p mintha csak egy átutazó

p turista lenne a hazájában, a szülőföldjén

p Aki

p majdnem

p csak a halálos

p ágyán döbben rá

p úgy istenigazából, hogy

p ő rossz párt/pályát választott…

p x

Dsida Jenő:

Zarándokút

Menni terv nélkül és gondolat nélkül.

Ruhámon lassan átmelegszik a nap,

a szél körülsusogja fülemet

s eszembe juttatja, hogy élek.

A fák incselkedőn az útra hajolnak

s kövek görögnek lábam elé.

Kezemben régi hangszeremet keresem,

mely összetörött, elveszett.

Eszembe jut a szerelmem is

s ha már így van, ideírom

Olyan hűvös, mint az esti szél

s olyan messze van, mint a csillagok.

II.

Az alkonyi fény kering, forog,

örvénylő habja elragad

Andersennel találkozom

s álmodom ezeregyéjszakát.

Idegen arcok közé bukkanok.

Látom testükből égignyúló lelküket,

amint barnán, sötéten imbolyognak

és sírnak a fűzfák alatt.

Minden halat kifogtam a folyóból.

Virágfűzéres messzi barlangjából

szánakozón kacag felém

a sötétruhás Fejedelemasszony.

III.

Lassan húsvét hetébe fordulunk.

Krisztus már indul a Kálváriára.

Zarándokútban piros bogyó

és fájdalom mindenütt terem.

Korbácsütéssel ezer keresztet

hajszoltak már velem a hegyre,

ott állnak mereven a lángos éjszakában

s mégsem akarnak rájuk feszíteni.

Tegnap a pacsirták is hazajöttek.

Elég volt már a szenvedés.

Az élet lassan fölém takarja

a csöndes napok sátorát.

Juhász Gyula:

A fekete Mária

Ősi templom árnyas szögletében

Századoknak füstje és pora

Lassan lepte be s ő mély sötéten

Néz jövőbe hét tőrrel szivében:

Magyarok Asszonya.

Háború és béke váltakoztak

És jött és ment nemzetek sora,

Nyarak búzát, telek havat hoztak,

Ő csak nézett, a Fiát karolva:

Magyarok Asszonya.

Hű zarándok messze, messze tájról,

A lábain országút pora,

Vigaszt várva hozzájött s a távol

Múltakból gyászt s jó reményt világol

Magyarok Asszonya.

S jöttem én is, e szomorú öltő

Bús magyarja, hű zarándoka,

Mit adhatnék, csüggedt, árva költő:

E dalt hozom, mint könnyét a felhő,

Te feketén is vigaszt derengő

Magyarok Asszonya!

Serfőző Attila

A zarándok

Romos házak tétova álmában,

penész hallgat, s a pusztuló mély,

kussol a fény belül öntudatlan,

sepri az utcát a hársfalevél.

Fojtó bűz topog az ablakszárnyon,

öntöttvas kályhában kőszén feszeng,

kihalt minden ezen a világon,

egy kopott gitár szakadt húrja zeng.

Kéménylyukban bolyong a gondolat,

mely köré mázsás lélegzet omol,

ízekre tép egy pillantás alatt,

a kiszáradt fűz altatót dúdol.

A vándor zsákját lerakja halkan,

kőkereszt árnyéka elé borul,

átjárja e gallyak szőtte dallam,

vérző teste a végtelenbe fúl.

Sűrű utak százain ácsorog,

ráncolt esőfelhők között kószál,

a mindenség ajtaján bekopog,

morzsát gyűjt az Isten asztalánál.

Kányádi Sándor:

Egy zarándok naplójából

megcsodáltam a nagyvilág

csodálnivalóan szép

katedrálisait

de imádkozni csak itthon

gyermekkorom öreg

templomában tudnék

ha tudnék

pppppppppp

EUGÉNIUSZ TESTAMENTUMA

A teljesértékű jó, vagyis boldog Élet

vagy a fogyatékos, ön/társrongáló lét a tét:

a pozitív-negatív végtelen lehetőségek tárháza

A legeslegtöbbet én használhatok/árthatok magamnak –

a zsarnok akár meg is ölhet, de lelkemben kárt nem tehet?

Még egy kis gyermek is felgyújthatja házam, de otthonomat nem.

Hogyan védekezz a neked akarva-nem akarva ártókkal szemben?

Önmagam után mindenekelőtt a jóbarátaimtól védjen meg Isten,

az ellenségeimmel elbánok magam is, pláne, ha ők nyíltan azok.

A bölcs az ellenségéből is hasznot húz, a balga a barátjából sem.

A bölcs nem is gyártja ellenségeit, sőt, akár barátaivá teszi őket.

A nehezebb eset az álbarát, aki nem nyíltan akar, tesz rosszat.

Képmutatóan a javadat akarja, s ha nem ismered fel, el is veszi.

De még a Tartuffe is hamarabb lelepleződik, mint az a jóakaród,

anyád-apád, tanárod, orvosod stb., ki pokolba vezető utad kövezi…

A legtöbbet ezért épp azok az előszeretteink árthatnak nekünk,

akik mindennapi életünk társai, és akikhez bizalommal vagyunk,

és kiknek, mint szülőknek kisgyerekként ki vagyunk szolgáltatva,

ill. a baráti-szerelmi bűbáj-bizalom miatt van hatalmuk felettünk.

Ezek után/mellett állnak/jönnek a sorban azok a – profi – segítők,

akikkel közvetlen a kapcsolatunk: papok, tanárok, nevelők, orvosok,

edzők, tisztviselők, elöljárók, példaképek stb., akik a tudásuknál és

a pozíciójuknál fogva sokat használhatnak s még többet árthatnak…

És ne felejtsük el a védtelen fogyasztót, megrendelőt stb.,

akire rászabadulhat egy Mekk mester, aki telve jószándékkal

és szorgalommal még azt is elrontja, ami eddig jó volt, működött.

A termelők, kereskedők, szakemberek, szolgáltatók, bankok stb. …

És végül, de nem utolsósorban meg kell tudni védeni magunkat

a társadalom/állam szellemi, gazdasági, politikai vezető elitjétől.

Az egyházaktól, a bölcselőktől, tudósoktól, művészektől, íróktól,

egyetemektől, akadémiáktól, médiától, és a nagy döntéshozóktól…

De az mégse máson, csak rajtam múlik, hogy boldogan,

avagy boldogtalanul élek: mindenkinek egyenlők az esélyei,

a Hamupipőkének éppúgy, mint az elkényeztetett királylánynak,

ha az előbbi rátalál segítő tündérére, utóbbi a Rigócsőr királyfira.

A kunyhóban is lehetünk boldogok, lehet az otthonunk,

és a palotában is boldogtalanok. De a vermet ne lakjuk be.

Ismerjük, becsüljük, őrizzük és gyarapítsuk az aranyunkat,

de a szart ne mondjuk annak, bár csinálhatunk belőle aranyat

10.

Az „objektív” életminőség és annak „szubjektív” felfogása

nem két egymástól független dolog, de nem is arról van szó,

hogy ha részegek, kábultak, rajongók, bolondok stb. vagyunk,

mindent szépnek látunk – erre másnap kiábrándult cinizmus jön.

11.

Például a betegséget is lehet külső sorscsapásnak felfogni,

s vele a rosszat jól csináló protokoll orvoshoz menve szenvedni –

de ha isteni segítséget látunk benne: intő jelet az önvizsgálatra,

akkor megtaláljuk az okot és visszanyerjük, sőt az egészségünket!

12.

Istengyermek akarsz lenni, vagy állatorvosi ló maradni:

hiányzó/rossz egészség, játék, munka, hivatás, közlés-megértés,

humor, barát, szerelem, szex’ élet, házasság, család, lakás, otthon,

gazdálkodás, tudás, művészet, ízlés, evés-ivás, társasélet – Istenhit…

13.

A mese, példabeszéd rólad szól: ismerj magadra,

a baj felismerése már a gyógyulás kezdete, fél sikere –

gyáva önigazolásból ne hárítsd szabad felelősséged másra –

jó szellemben/istenképpel és lélekbátran változtass életeden!

p.s.:

megértető, elképzeltető, érzékenyítő, fogalmat alkottató,

emlékeztető, elgondolkodtató, megítélendő, megfontolandó,

súlyozandó, magunkra ismertető és jó változtatásra serkentő

versek, bölcs közmondások, életképek, mesék, jellemrajzok stb.

ppppppppppppppppppppppppppp