Boldogság és életbölcsesség Boldog-boldogtalan emberek életminőségei

Létrontás/javítás ABC – XII.

Írta: Nagy Jenő · 2025. március 28.

kb. 24 perc olvasás

Eugéniusz:

pppppppppppp

Emberélet mennyiség/minőség

Szabad ötletek szorgos gyűjtése

A létjavítás/romlás Jenciklopédiája

pár magyar mondatos előmunkálatai

pppppppppppppppp

Bölcs-balga, és boldog-boldogtalan lélek

Édenkert-aranykor és/vagy vaskor/pokol

Istengyermek-táltosparipa/állatorvosi ló

Életminőség-vizsgálódások: típus-példatár

ppppppppppppppppp

Adott-kapott és szerzett/vesztett életkincstár

Szellemi, lelki, testi és társas életek és halálok

Szándékok-következmények és okok-okozatok

(Elvek/tettekðmagatartásokðjellemekðsorsok)

ppppppppppppppppppp

GRÓF TOLSZTOJ K. ELEK.

(1817-1876) .

A FARKASOK.

– Népies ballada. –

Mikor este a falun

Elhallgat a nóta,

És fehér köd száll le a

Faluvégi tóra,

Az erdőből farkasok

Kullognak ki… Hát azok

Mit akarnak? Préda után mennek.

Hét farkas jön – s legelől a

Nyolczadik, – az ordas,

Furcsán kullog azután

Legvégül egy borzas,

Ez hát a kilenczedik,

Sántikálva jár pedig

Ez az egy és bandukolva czammog.

Semmitől sem félnek ők,

Akármerre járnak,

Láttukra elnémul a

Szája a kutyáknak,

A parasztok hamarost

Imádságba fognak, – oszt’

Szorgalmasan hányják a keresztet.

A farkasok legelébb

A templomhoz mennek,

Aztán a pap udvarán

Járnak, tekeregnek,

Majd a csapszék ablakán

Befülelnek: hogyha tán

Szidalmakat hallhatnának onnan.

Foguk éles mint a tű,

Lángja van szemöknek – –

Harminczhárom kartácsot

Bak-sertével tölts meg

S lőjj közéjük – s elesik

Rá az első, majd pedig

Ő utána nyomba’ valamennyi.

S mikor a nép reggeli

Kakas-szóra ébred,

Éppen kilencz vén asszony

Fekszik ottan, nézzed:

Az ordas van legelül,

S a társa is ott terül

Utolsónak… Oh Urunk, ne hagyj el!…

Szabó Endre fordítása

Jut még eszedbe, Marja…

Jut még eszedbe, Marja,

a vén ház s ifjukor?…

Csöndes tavacska partján

zöldellt a nyárfasor.

A puszta kert gyomos volt

és mint a sír, sötét.

A falakon sok arcot

láttunk: az ősökét.

Az alkonypír kihamvadt

a távoli hegyen.

A faluból harangszó

szállt ünnepélyesen.

A kert alatt csobogva

szökdécselt a patak,

mezőn a kék virágok

hajlongtak álmatag.

A kert, ahol először

sétált két kis botor…

Jut még eszedbe, Marja,

az eltűnt ifjukor?

Gáspár Endre fordítása

p 1

p Aki

p elégedett,

p hogy ő átlagos,

p ahogy minden éve az:

p rosszabb, mint az előző,

p de jobb, mint a következő…

p Aki

p – ki, ha nem ő –

p nem szorul másra:

p egyedül megold mindent,

p egyedül épít házat, nem kell kaláka,

p saját hajánál fogva húzná ki magát a mocsárból

p Aki

p még

p a csúfos vereségét is

p szép győzelemnek mondó „szómágus”

p És nem azért, mert sokat okult volna belőle…

p Aki

p a pirrüszi

p csatanyerését

p diadalmámorban ünneplő,

p amivel magát a háborút elvesztő…

p Ő

p már csak

p a focicsapatáért tud

p teljes szívéből lelkesedni,

p más ügyekért már tizedennyire se

p A

p stílus

p maga az ember:

p ő éppoly alpári, útszéli,

p amilyen mocskos a beszéde

p Aki

p a trágárság

p rossz végletétől menekülve

p egyből a másikba: a prüdériába eső…

p Az arany középtől egyformán távol van…

p Aki

p a vészhelyzetben

p jó házi diktátornak bizonyult,

p de beleszeretett e szerepébe,

p majd hatalomittas zsarnokká romlott…

p Az

p ő állítása

p megcáfolhatatlan!?

p Akkor ez nem több, és nem más

p mint „csak” egy szubjektív hitvallás…

p Ami

p neki most

p első próbára

p még nem megy jól,

p azzal mindörökre fel is hagy…

p Aki

p még az apróságon is

p rögtön-sokáig fennakadó,

p az okosan soha nem engedő,

p ezért non stop szenvedő szamár

p Az arc

p a lelke tükre,

p de ő nem néz bele

p igazmondó tükörbe,

p vagy össze is töri azt,

p ha nem tetszik, amit lát…

p (jóbarát, mese, művészet stb.)

p Akit

p csak hízelgő

p álbarát vesz körül –

p vagy csak kegyetlen

p igazmondói vannak…

p Aki

p fél, sőt retteg

p az egyszer még oly fájó igazságtól,

p jobb a hazugság egy ideig kellemes rabsága

p Akivel

p bolondítva,

p hipnotizálva stb.

p elhitetik az ordas hazugságot,

p és ezért el is utasítja az igazságot

p Aki

p a szükséges

p eszközből csinál végcélt:

p a pénzt a pénzért felhalmozó,

p örökké elégedetlen-kielégíthetetlen…

p Az

p nevet

p istenigazán,

p aki utoljára nevet:

p az ő nagy, teátrális

p nevetése sírás végződésű

p Pont

p olyannyira

p boldog ő, mint

p a langyos pocsolyában

p dagonyázó, élvezkedő disznó

p Aki

p karácsonykor is

p „Kellemes ünnepeket!” kíván,

p mint amilyen a profán lábáztató melegvíz

p Az

p ő élete

p igazi ünnepek híján

p egy igen hosszú vándorút,

p de vendégfogadók nélkül…

p Aki

p csak

p az ún. „rák”

p ma sokkolva adott

p diagnózisa döbbent rá:

p nincs mese, változtass élteden!

p (és ez még a jobbik eset, ha okot keres)

p Csak

p te nem látod

p mily rafinált játszmákban vagy:

p milyen pofátlanul rabolják a drága időd,

p vagy éppen te tékozlod hiábavalóságok miatt…

p Az

p ő élete

p egyetlen/legfőbb célja:

p bármivel bekerülni a Rekordok könyvébe.

p Még jó, ha csak felesleges dolgokat csinál,

p rosszabb esetben meg valami istenkísértőt…

p Aki

p az egyik szavával

p agyonüti a másikat,

p ő így a semmit-mondó:

p de ezt nem viccből teszi…

p Az

p ő élet-

p programját

p meghekkelték:

p ő egy manipulált,

p de ezt csak ő nem vette észre,

p s tovább eteti a kakukkfiókákat,

p lelkesen robotol a parazitáknak…

p Te

p egy büszke

p öntörvényű ember vagy?

p Felrúgod a játékszabályokat,

p és még csodálkozol, és háborogsz,

p ha így kizárod magad, diszkvalifikálnak…

p Aki

p bolondot

p csinál magából:

p pl. bekötött szemmel

p tűt keres a szénakazalban…

p Vagy milliárd nő közt az egy igazit…

p Aki

p az igazság/

p nyelvtudás hiányát

p felcsavart (hang)erővel

p vagy revolverezéssel pótolná

p Akinek

p a csakis

p a képzelt veszély

p köti le az összes figyelmét,

p ezért nem lát valóst, véresen komolyt…

p Aki

p kígyót

p melenget a keblén,

p aki a felengedés után

p őt halálosan megmarja…

p Akinek

p sivár, halott

p a szellem/lelkivilága:

p kiirtotta onnan nemcsak

p a rossz, de a jó tündéreket is

p (neki ez már csak dajkamese…)

p A

p stílus

p maga az ember:

p kötő, töltelék, indulatszavai

p nagyrésze négy betűből áll…

p Aki

p a lappangó/

p nyílt bűntudatával

p az úgynevezett kegyetlen

p színházba megy vezekelni…

p Aki

p még

p sosem volt bátor

p – legtöbbször gyáva,

p de bizonyítási kényszerből

p egyszer önveszélyes vakmerő

p (és abba bele is rokkant/bele is halt)

p Miért

p pont te ugorjál

p a fuldokoló kisgyerek után

p a vad, netán mély folyóba?

p Hisz így akár te is ott maradhatsz…

p Aki

p nem bízva

p a „vak” véletlenben:

p maga teremt helyzetet

p a fölös-káros hősködésre…

p Aki

p millió

p emlékei közül

p kiváltképpen a negatívakat

p hívja újra elő és nagyítja is ki…

p Így azután ő utcahosszal nyer

p az önsajnáltatási versenyben is…

p Aki

p pont

p a mindent

p tudni akarása

p miatt kerül nagy bajba,

p például egy maffia-célkeresztbe…

p Aki

p mindent

p tudni akar

p a sztárokról,

p de majdnem semmit

p az őseidről, gyökereiről?

p Akinek

p az élete

p nem áll össze

p egy kerek egésszé:

p olyan, mint egy szétesett óra

p Aki

p nem csak

p hogy sorba áll

p a ménkű nagy pofonokért,

p de még tolakszik is előre,

p majd újból vissza a sor végére…

p Aki

p csak néz,

p de nem lát

p pl. át a szitán:

p pedig a báránybőrben

p ordas farkasok bújnak meg

p Aki

p nem vész-

p tartalékol semmit –

p aki egy hazárdjátékos,

p aki mindenét felteszi egy sötét lóra:

p veszt: pénzt, lakást, ingóságot és családot…

p Ő

p soha nem

p vesz fel stoppost,

p hisz ez a kaland akár

p még rosszul is elsülhet –

p a valószínűbb jó kimenetel,

p egy új életgazdagító ismeretség

p lehetőség fel sem merül előtte…

p Aki

p a kalandvágyát

p csak virtuálisan, vagy

p a kockázatokat minimalizálva

p max. a Vidám/Kaland Parkban éli ki…

p Nem is történik vele semmi meglepő,

p nem is jut előrébb az ön/világismeretben…

p Aki

p önként,

p túl óvatosan-

p előítéletesen és

p ön-kímélően beszűkíti

p az öngazdagító életélményeit –

p pl. még fiatalon se indul „csavarogni” …

p x

A »KRYMI KÉPEKBŐL«.

Jut-e eszedbe? este volt, a

Fülmile szólt, tenger zugott,

Fehér ákácz-virág rezegve

Borítá be a kalapod…

Vad venyigék, sziklás utak közt

Lovunk egymás mellett haladt,

Kezeink ott egymáshoz értek,

De ajakunk szótlan maradt.

Te lehajoltál a nyeregből

S letéptél egy vadrózsa-szált,

S a rózsával fölékesítéd

Lovadnak büszke szép nyakát.

Ruhád szeszélyesen czibálta

A galy, te azt fel sem vevéd,

Te csak nevettél s azután is

Tépted a rózsát, mint elébb.

Jut-e eszedbe még a csermely?

Az ujjongó völgy és halom?

– Rá se gondoltunk még mi akkor

Hogy szívünk’ érje fájdalom…

II.

Milyen szépek vagytok is ti,

Délvidéki éjjelek,

Tenger kékje, borostyánok,

Rózsák, sziklák, ligetek!

Jól is élnék itt, de sérti

Kedvem egynémely dolog:

A százlábú, skorpió – s a

Tarka, furcsa angolok.

AZ IGAZSÁG.

Nagy vagy te, jó Anyánk: Igazság,

Nagy vagy te és hatalmad is nagy,

Mint óriás hegy égig érsz fel,

És széles vagy, miként a tenger,

Szép vagy, miként a népes város,

Beláthatatlan, mint az erdő;

Száz nap se volna rá elég, hogy

Körül lehessen járni téged,

S leejti sapkáját, ki rád néz.

Hét jó testvér elindul egyszer

– Mindannyian derék legények –

Elindulának megtekintni:

A jó Igazság hogy milyen hát?

Mert róla már sokat beszéltek,

Mert írtak sok mindent felőle,

S hazudtak róla szinte annyit.

A hét fivér elvágtatott hát

– Mind a heten derék legények –

És hét felől indultak el, hogy

Úgy nézzék meg: mi az Igazság?

S megnézték a derék legények

Az Igazságot és fejük meg-

Csóválták, aztán visszatértek

S mindegyik másképen beszélte:

Egyik nagy hegynek látta őtet,

A másik városnak, megint más

Tengernek, égnek, rengetegnek.

S a testvérek összevesztek

Összekaptak, kardra mentek,

S egymást öldöklék halálig,

Szidva egymást, mint a bokrot

És egymást csalónak híva.

Végre mind elestek egyig,

Mind a hét derék legények.

Ámde haldokolva is mind

Meghagyá fiának azt, hogy

Küzdjenek tovább is a nagy

S szent igazság érdekében.

És ölé egyik fiú a

Másikat, sőt mostanáig,

Késő nemzedék között is

Foly tovább a nagy viszály a

Szent igazság érdekében.

– Ez a mese nem szemrehányás,

Csak épp tanulság kedveért van

Okos, derék, jó embereknek.

Szabó Endre fordítása

A RABOK.

A pusztán a nap épp hanyatlik,

Megaranyozva a gyopárt,

Csireg-csörög a rabok láncza,

Söpörve az útnak porát.

Hajuk rövidre van lenyírva,

S nehézkesen haladnak ők,

Van homlokuk ránczokba húzva,

S ki tudja: mit érez szívök?

Hosszú árnyék halad nyomukban,

S húz két fakó egy taligát,

Lomhán lépegetnek utánok

A felvigyázó katonák.

»Gyújtsunk egy nótára, barátim!

Jobb lesz! Feledjük így bajunk!

Úgyis hiában itt akármi,

Meg nem mentjük mi már magunk.«

És arra mind dalolni kezdnek,

S attól bajuk még szinte nől,

Dallván a Volga végtelenje

S az elmúlt szép napok felől.

A szabad puszta, vad szabadság

Felől dalnak oszt’ tovább –

És alkonyul… és söpri, söpri

A békó-láncz az út porát…

HALLOD-E URUNK…

– Népies ballada. –

Hallod-e te, Urunk, bátyuska,

Alekszejics Pjotr fejdelem,

Mit méltóztatol itt te főzni?

– Kását, matuska, kásácskát,

Kását, asszonyom, kásácskát.

Hallod-e, mi Urunk, bátyuska,

Alekszejics Pjotr fejdelem,

Hol mé’ztattál darát te venni?

– Tengeren túlról, matuska,

Tengeren túlról, asszonyom.

Hallod-e, mi Urunk, bátyuska,

Alekszejics Pjotr fejdelem,

Hát talán nincs darád magadnak?

– Szemetes, matuska, szemetes,

Szemetes, asszonyom, szemetes.

Hallod-e, mi Urunk, bátyuska,

Alekszejics Pjotr fejdelem,

Mivel méltóztatol kavarni?

– Pálczámmal, matuska, pálczámmal,

Pálczámmal, asszonyom, pálczámmal.

Hallod-e, mi Urunk, bátyuska,

Alekszejics Pjotr fejdelem,

Hisz’ kozmás lesz akkor a kásád.

– Kozmás ám, matuska, kozmás ám,

Oh de milyen kozmás, asszonyom.

Hallod-e, mi Urunk, bátyuska,

Alekszejics Pjotr fejdelem,

Hiszen nagyon sós lesz a kásád.

– Sós bizony, matuska, sós bizony,

Sós bizony, asszonyom, sós bizony.

Hallod-e, mi Urunk, bátyuska,

Alekszejics Pjotr fejdelem,

Ki eszi meg akkor a kásád?

– Majd csak a gyerekek, matuska,

Bizony a gyerekek, asszonyom.

p 2

p Aki

p azt hiszi,

p hogy ha már

p egy lányt/fiút látott,

p és valamennyire megismert,

p akkor már mindet látta, mert

p tizenkettő egy tucat belőlük…

p Ő

p sablonos,

p mert nemcsak

p a zene-, a beszéd-,

p de az „életjátékok” terén

p sem képes, vagy nem mer

p improvizálni, rögtönözni…

p Aki

p egy önátkozó:

p Csipkerózsika álmot alszik,

p de szívből igazán nem várja,

p ezért nem is jön az ébresztő herceg,

p és így marad mindörökre hibernálva…

p Aki

p össze-

p uszítható

p még a bajtársaival is –

p a viszályban kifosztja

p őket a nevető harmadik

p Állítólag

p éppen a legfontosabban

p közös nevezőn, egyistenhiten vagytok,

p de ti mégis legalább százfelé széthúztok…

p (érdemes közétek a viszály magvát hinteni: terem)

p Ő

p egy

p kiváltképpen

p raktárra aggódó:

p például mi lesz majd akkor,

p ha egyszer ki fog hunyni a Nap!?

p Aki

p részegen

p felettébb hőbörög,

p míg józanon haptákba áll,

p és engedélyt kér meghunyászkodni

p A

p sokat

p hallgatódzó,

p vagy leskelődő –

p jól megérdemelt büntetése:

p így jó sok rosszat hallhat magáról…

p Aki

p annyira

p titokban áll ellen,

p hogy – csak megtévesztésből –

p egy „szép” karriert csinál, fut be…

p (beépülve bomlasztja a rossz rendszert…)

p Aki

p úgy és

p annyira

p „tiszteli” az anyját,

p hogy őt soha az életben

p nem előzheti meg a párja, hitvese

p (még ő csodálkozik, ha rámegy házassága,

p kiváltképp akkor, ha anyja rossz anyós lesz)

p Aki

p bosszúsan

p ámul-bámul,

p mint Csipike,

p a gonosz, és magát

p óriásnak képzelő törpe:

p hát nélküle is jól működik az erdő…!?

p Pedig reggel nem adta ki a parancsokat…

p Aki

p nem is

p lehet képes

p önfeledten szeretkezni,

p mert a lebukás Damoklész kardja alatt

p nem jön létre/könnyen megtörik a varázs…

p Aki

p naiv:

p bedől

p a megtévesztő

p sokféleségnek –

p pedig lényegi az egység:

p párt/bank/szupermarket/autópiac stb.

p Akinek

p a sok cifra beszéde,

p aljas: szó-szeméthegye

p csak azt a célt szolgálja, hogy

p eltakarja az egyszerű igazságot

p Aki

p egyben

p is elmondhatná,

p de legalább két-három stb.

p összetett mondat lesz belőle:

p ilyen az időhúzó/rabló rossz lélek…

p Aki

p egy módszeres

p élet/élményszegényítő,

p ismeretségi/baráti kör szűkítő:

p neki nincs tartozása/hiánya, mert

p ő sem hív senkit, ő sem megy senkihez

p Aki

p egy gyerekként

p oly rosszul idomított

p ún. keresztény ember:

p Ha megütnek, akkor te menten,

p automatikusan odatartod orcád másik felét is

p Aki

p heti 1 óráig

p mellverő keresztény,

p de a többi 167 órában,

p vagyis még álmában is

p egy pénzisten-imádó álszent

p Aki

p csak

p a betűt nézi,

p nem a szellemi üzenetet:

p Hallgatni neki mindig arany,

p pedig van, amikor ez épp szar,

p ha az itt most pl. cinkos bűnpártolás

p (nem ismeri a szabályt próbáló/erősítő kivételt)

p Ha

p te itt és most

p hallgattál volna,

p bölcs maradtál volna –

p visszaszívhatatlan hebehurgya szó,

p vagy indiszkrét locsogás-fecsegés,

p vagy tapintatlan, bántó igazmondás

p stb.

p Aki

p a hosszú,

p üres, udvariassági

p társalgási menetekből

p „jólnevelten” nem kilépő idővesztegető

p Báj-csevegő –

p aki a kedve ellenére

p színlelt, tettetett kedvességgel

p hosszasan elbeszélget valakivel,

p de nem a jólneveltsége miatt,

p de mert nem akar bántó lenni…

p Aki

p egyszerre

p nyit meg több frontot is,

p amivel megosztja, elfecsérli véges erőit.

p Vagy árnyékbokszolással szaporítja elleneit…

p Az ő

p életstratégiája:

p igyekezz észrevétlen

p a hátérbe beleszürkülni –

p ebből nem lehet, nincs baj

p (a mimikri nem „csak” önfeladás,

p de a szklerózis multiplex melegágya is)

p Aki

p holtáig

p semmivel

p nem rukkolt ki,

p nem épített házat/családi otthont,

p nem találta meg s űzte a hivatását stb.,

p nyomtalan tűnik el, mintha itt se lett volna…

p Aki

p pont nem

p álruhás királyfi,

p de javaival hencegő,

p így keres magának feleséget:

p csak érdekházasság lehet a rossz vég

p Akinek

p az egész élete

p az őrjítő tétlenség

p vagy a lázas semmittevés

p rapszodikus hullámzása, ingázása

p A

p magát

p ravaszul

p bolondnak tettető:

p kalkulálható büntetés helyett

p a határidőtlen diliház lesz,

p de marad is az „otthona”,

p ahol így hospitalizálódik…

p Aki

p nem

p prózában,

p de verseben beszélő,

p aki a rímkényszer miatt

p mond sok-sok badarságot.

p Aki egy jó rémért/poénért

p még az anyját is eladná…

p Aki

p hetvenkedő

p katona a békében,

p aki még át sem esett át

p az ún. tűzkeresztségen se…

p A hadüzenet után dezertál,

p és politikai menedéket kér…

p Aki a család

p nemtője, védőszelleme –

p semmilyen „alantas” házi

p munkát nem vállal, nem végez

p de ha rablótámadás érné őket,

p akkor ő életét és vérét is áldozná…

p Az

p ún. politikai

p álcsatákon, pankráción

p késhegyig marakodó kisemberek,

p sőt szűkebb családi-baráti körök

p és a rajtuk nevető, élősködő leuralók

p „Homo

p ludens” –

p az intrikus

p Már a jóbarátaidnál is

p eljátszottad kisded játékaidat:

p megelégelik kétszínű hamiskodásod…

p Pl. ahogy rágalmakkal, álhírekkel stb.

p össze akarod ugrasztani a házaspárokat…

p Picin

p múlik,

p áll vagy bukik…

p Érdemes lenne rád,

p magvas mondandódra figyelni,

p ha közben nem turkálnád orrod, vakarnád fütyid…

p Ha

p úgymond

p „nem a ruha teszi az embert”,

p akkor ő madárijesztőnek öltözik,

p vagy nem bánja, ha fiúként lányruhába…

p Aki

p nagy

p bajban van,

p mert van hiteles próbája

p a pudingjának: a mindjárt sorra kerülő evés…

p Aki

p pont arra

p az egyre nem figyel,

p aki egyedül mutat rá a hibáira:

p az ellenségére, mert őt gyűlöli…

p Csak

p balga magadtól,

p és a „barátaidtól”

p mentsen meg a Jóisten,

p az ellenséggel magad is elbánsz…

p Hazardőr

p Aki 19-re mindig

p még egy új lapot kér,

p és ím lássatok csodát:

p ő lám be is fuccsol…

p Aki hosszú távon

p a hazárdjátékra alapozza

p a család mindennapi megélhetését –

p így a remélt meggazdagodás helyett

p garantáltan mély nyomorba dönti őket

p Aki

p a pókerből

p azt tanulta:

p az életben is csak

p a ravasz blöffölők a nyertesek…!?

p Akinek

p a homlokára,

p ill. egész arcára

p szégyenbélyeget süt

p a rossz magaviselete/lelkiismerete

p Akinek

p a nemi élete

p szexnyomor a köbön:

p egy életfogytig önkielégítő,

p vagy egy voyeur, egy frottőr stb.

p Kukkoló:

p más nemi szervei,

p szeretkezése kilesése

p útján kielégülő perverz alak

p A puhány

p még sosem

p feküdt, aludt

p a szabadban/sátorban,

p még a nyári csillagos ég alatt sem…

p Aki

p az álarcosbál után

p sem veti le az álarcot,

p maszkot/jelmezt/szerepet –

p beleszeret és úgy is marad…

p x

A VAK GAKON.

»Vállam erős, jól megállok

És erő van még kezemben,

De szememre már nem látok, –

Csatába hejh! ki visz engem?

Hallom: zúg a had viharja;

Jertek s lovam vezessétek

Arra, arra,

Hol riong a harczi ének«.

S két apród ott közre fogja

A vak Gakont s viszi arra,

Hol dühöngve, háborogva

Dúl a csaták bősz viharja.

S a vak hős üt, vág és rombol

Jobbra, balra, mitse látva,

A sorokból

Halmokat vág szörnyű bárdja.

Forr a csata egyre jobban,

S elvágják az oroszoktól

A vak Gakont… ám legottan

Jaroszláv, a vezér így szól:

»Ne hagyjuk az emberünket,

Ni a csapás rája hogy dűl!

Jer, mentsük meg

A vak Gakont kezeikbűl.«

S neki újra az ellenek!

De im – Gakon nekik fordul – –

A fele se tréfa ennek – –

»Megállj öreg, ne bolondulj!

Mink vagyunk itt, jó barátok,

Mi nélkülünk még baj ér itt

S kész halálod, –

Mit aprítod a tiéid?«

Haj de annak nagy haragja;

Se hall, se lát, – s két kezével

Fogva bárdját, jobbra, balra

Csak tör és vág, aprít s csépel.

Nagy sokára hagyja abba’

A kimerült vén oroszlán,

S simogatja

Lassan a szakállát osztán.

A druzsina fellélegzik:

Győzött, bárha sok halott van…

Halva annyi vitéz fekszik…

És Jaroszláv néma, szótlan…

El is indul ő azonnal

És levéve a sisakját,

Vak Gakonnal

Lassan mén a harczmezőn át – –

Szabó Endre fordítása

Alekszej Konsztantyinovics Tolsztoj:

A vak

A fejedelem reggel útra kelt –

vitézeivel vadászatra;

vaddisznót űzött, tulkokat kivert

a fenyvesből, az idő is letelt,

pihenésre szólt a kürt hangja.

A horhosban ülnek tölgyek alatt,

és fölvágják az eleséget.

Így szól a herceg: „Csak egy pillanat,

szépen bongnak a kupák, kanalak,

de zengjen hozzá bátor ének!”

Egy fiatal szólt: „A patakon át

kelve találsz egy énekművészt;

világtalan, de a hangja csodás.”

S így a herceg: „Hívjátok, indulás,

hallanom kell regéi kürtjét!”

Pihentek, kiitták a serleget,

nem volt kedvük már üldögélni,

nem vártak, tovább kellett menjenek, –

s a herceg szavára megérkezett

a horhosból az öreg férfi.

Botjával járva a sok gyökeret,

senkit nem talál a ligetben,

szívében mindenféle dal rezeg,

áldott mondák, velős történetek,

most zenghetné el a legszebben.

Ahol várták, csak a harkály kopog,

a levelek közt szarka cserreg –

de arra, ahol sejti a nagyot,

vakon, de tisztességgel meghajolt,

így köszöntve a fejedelmet:

„Üdvözöllek, dicső fejedelem,

bojárok, vitézek, dicséret!

Itt állok, hogy kezdjem az énekem –

egy szegény öregember mit üzen

ilyen sok hatalmas személynek?

Ami tán prófétai intelem,

hogyan is önthetem szavakba?”

Várt – de nem felelt neki senkisem,

leült a mohára türelmesen,

ujjait ejtve a húrokra.

Jöttek a hang váltakozásai,

szóltak az erdő sűrűjében…

A világ rejtett áramlásai:

a tenger és föld visszahangja, ami

egymáshoz koppant e zenében,

a föld mélyén ragyogó kavicsok,

csodaszörnyek a mély tengerben,

sötét fenyvesben égi grádicsok,

dalia, aki páncélban forog –

erről dalolt álomnyelven.

Dicséri múlt napok hőstetteit,

ékesít mindent koszorúval:

hercegek igazsága lelkesít –

akiket közben arra kényszerít,

hasson rájuk a gyönge sóhaj.

Üdvözli a foglyul ejtett rabot,

szidja a várak ostromlóit,

azt, aki dölyfös, felfuvalkodott,

ki másnak kis életet sem hagyott,

sok urat vezekelni szólít.

A gondolat gabonaszemei

a dalában sárgán beérnek;

indulatát szívéből kiveti –

most végre bátran énekelheti,

nem tiltják dühös denevérek.

Az szeme attól a tűztől ragyog,

mint a harc és remény korában,

fölemelt arcán erő, hatalom,

méltóság ül a szakadt rongyokon:

ő már előkelő ruhában.

A nagy művészet érte őt utol,

eddig sohasem énekelt így,

nem szólt ilyen erejű dal sehol –

de a nap lassan estére hajol,

kigyúlt az égi tűzpiros híd.

Az ünnepélyes lezáráshoz ér,

nem látó szemeit ez égre

emeli, az igazsággal felér

a felhabzó művészi szenvedély,

aztán egy pengetéssel vége.

Hogyhogy halálos csend veszi körül?

A puszta horhos hallgatását

a gerle járja, mikor fölrepül.

Az elcsendesedő zene mögül

távoli, hívó kürtszó vág át.

A vak lehajtja tűnődő fejét:

„Mért hallgatnak az egybegyűltek?”

De mozdulnak a fűzágak felé,

az egész berek őhozzá beszél:

„A hallgatóid messzetűntek!

Végig egyedül voltál itt, öreg!

Az ürességnek énekeltél!

Amint kiitták a serlegüket,

rögtön kiürült a tölgyfaliget,

Nem várt meg a sok drága vendég!

Most már a zöld varázslatomon át

vágtatnak zsákmányuk után, és

vadnyomon özönlenek a kutyák,

szimatolva az őserő szagát,

vadászat a hercegi szándék!

Késve jöttél énekelni, öreg,

a bojárok nem terád vártak.

Nem ad majd senki jutalmat neked,

dalért nem gyűjthetsz be dicséretet,

te még szolgálni se szolgálhatsz!”

„Jó tölgyfa anyácska, hódolatom!

Alighanem igazat mondtál!

Neked és magamnak szólt a dalom,

panaszkodhatnék, de nem akarom –

Nem bánom, ha nem jutalom vár!

De ha szememen nincs az éjszaka,

és felfogom, hogy nem figyelnek,

úgy se hallgattam volna el soha,

a dal volt mindig tetteim ura,

inkább ezt nevezem sikernek!

Fussanak nyomon a vadászkutyák,

az úr viduljon vadászatban!

Számomra az ének a napvilág,

az öröm és igaz szórakozás,

nem emel föl már semmi jobban!

Mint áradáskor a folyó, erős,

mint az éjszaka, jótékony.

Átjár, mint enyhe májusi esők,

borzong, mint nyári viharban a föld.

Nem a halál az indítékom.

Az énektudó nem hallgathat ám,

egy nagy idegen szellem rabja,

teszi, amit az ihlet megkiván.

Nem az én szavammal beszél a szám,

de a gondolatomat mondja!

A hegyi forrás nem kérdezi meg.

mi lesz a vizével a sztyeppén,

föltör vadul, kellemesen hideg.

Bárcsak a csordák és nyájak rideg

szomját egyszer elverhetném!

Úgy tűnt, a hercegnek szól itt a dal,

de ahogy makacsul előtört,

megéreztem, jóval többet akar,

bárkit elérni, mint a zivatar.

Ennyi sosem telik egy hőstől!

Üdvözlöm, aki idehallgatott!

A föld-anyácskának dicsőség!

A pataknak, mely ritmusban csobog!

És nektek, rám hunyorgó csillagok!

Köszönet neked, zöldelő rét!

Aki nem hallgatott, üdvözletem!

Ne legyen gondja a bojárnak,

a herceg élete boldog legyen!

A nép ne tudja, mi a félelem,

ők se hallgassanak hiába!”

Vörös István fordítása (1964)

pppppppppp

EUGÉNIUSZ TESTAMENTUMA

A teljesértékű jó, vagyis boldog Élet

vagy a fogyatékos, ön/társrongáló lét a tét:

a pozitív-negatív végtelen lehetőségek tárháza

A legeslegtöbbet én használhatok/árthatok magamnak –

a zsarnok akár meg is ölhet, de lelkemben kárt nem tehet?

Még egy kis gyermek is felgyújthatja házam, de otthonomat nem.

Hogyan védekezz a neked akarva-nem akarva ártókkal szemben?

Önmagam után mindenekelőtt a jóbarátaimtól védjen meg Isten,

az ellenségeimmel elbánok magam is, pláne, ha ők nyíltan azok.

A bölcs az ellenségéből is hasznot húz, a balga a barátjából sem.

A bölcs nem is gyártja ellenségeit, sőt, akár barátaivá teszi őket.

A nehezebb eset az álbarát, aki nem nyíltan akar, tesz rosszat.

Képmutatóan a javadat akarja, s ha nem ismered fel, el is veszi.

De még a Tartuffe is hamarabb lelepleződik, mint az a jóakaród,

anyád-apád, tanárod, orvosod stb., ki pokolba vezető utad kövezi…

A legtöbbet ezért épp azok az előszeretteink árthatnak nekünk,

akik mindennapi életünk társai, és akikhez bizalommal vagyunk,

és kiknek, mint szülőknek kisgyerekként ki vagyunk szolgáltatva,

ill. a baráti-szerelmi bűbáj-bizalom miatt van hatalmuk felettünk.

Ezek után/mellett állnak/jönnek a sorban azok a – profi – segítők,

akikkel közvetlen a kapcsolatunk: papok, tanárok, nevelők, orvosok,

edzők, tisztviselők, elöljárók, példaképek stb., akik a tudásuknál és

a pozíciójuknál fogva sokat használhatnak s még többet árthatnak…

És ne felejtsük el a védtelen fogyasztót, megrendelőt stb.,

akire rászabadulhat egy Mekk mester, aki telve jószándékkal

és szorgalommal még azt is elrontja, ami eddig jó volt, működött.

A termelők, kereskedők, szakemberek, szolgáltatók, bankok stb. …

És végül, de nem utolsósorban meg kell tudni védeni magunkat

a társadalom/állam szellemi, gazdasági, politikai vezető elitjétől.

Az egyházaktól, a bölcselőktől, tudósoktól, művészektől, íróktól,

egyetemektől, akadémiáktól, médiától, és a nagy döntéshozóktól…

De az mégse máson, csak rajtam múlik, hogy boldogan,

avagy boldogtalanul élek: mindenkinek egyenlők az esélyei,

a Hamupipőkének éppúgy, mint az elkényeztetett királylánynak,

ha az előbbi rátalál segítő tündérére, utóbbi a Rigócsőr királyfira.

A kunyhóban is lehetünk boldogok, lehet az otthonunk,

és a palotában is boldogtalanok. De a vermet ne lakjuk be.

Ismerjük, becsüljük, őrizzük és gyarapítsuk az aranyunkat,

de a szart ne mondjuk annak, bár csinálhatunk belőle aranyat

10.

Az „objektív” életminőség és annak „szubjektív” felfogása

nem két egymástól független dolog, de nem is arról van szó,

hogy ha részegek, kábultak, rajongók, bolondok stb. vagyunk,

mindent szépnek látunk – erre másnap kiábrándult cinizmus jön.

11.

Például a betegséget is lehet külső sorscsapásnak felfogni,

s vele a rosszat jól csináló protokoll orvoshoz menve szenvedni –

de ha isteni segítséget látunk benne: intő jelet az önvizsgálatra,

akkor megtaláljuk az okot és visszanyerjük, sőt az egészségünket!

12.

Istengyermek akarsz lenni, vagy állatorvosi ló maradni:

hiányzó/rossz egészség, játék, munka, hivatás, közlés-megértés,

humor, barát, szerelem, szex’ élet, házasság, család, lakás, otthon,

gazdálkodás, tudás, művészet, ízlés, evés-ivás, társasélet – Istenhit…

13.

A mese, példabeszéd rólad szól: ismerj magadra,

a baj felismerése már a gyógyulás kezdete, fél sikere –

gyáva önigazolásból ne hárítsd szabad felelősséged másra –

jó szellemben/istenképpel és lélekbátran változtass életeden!

p.s.:

megértető, elképzeltető, érzékenyítő, fogalmat alkottató,

emlékeztető, elgondolkodtató, megítélendő, megfontolandó,

súlyozandó, magunkra ismertető és jó változtatásra serkentő

versek, bölcs közmondások, életképek, mesék, jellemrajzok stb.

ppppppppppppppppppppppppppp