Királyt választottak az állatok.
Az oroszlán éppen vadászott, nem ért rá elmenni a királyválasztó gyűlésre. A medve mézet talált, azt szedte ki a fa odvából, ő sem ment el. A farkas egy nyáj körül szaglászott, a róka a tyúkól kibontásával foglalatoskodott: ők is távol maradtak. A szamarak azonban mind egy szálig elmentek, így aztán ők kerültek többségbe, és megválasztották királyuknak egyik társukat.
A királlyá választott szamár gyorsan föltette fejére a koronát. Drága pénzen vett a vásáron egy kopott oroszlánbőrt, azt magára öltötte, és nagy ordítva járkált föl-alá az oroszlánbőrben.
A többi szamár ezt még csak tűrte volna. Csakhogy Füles király nem érte be ennyivel. Fejébe szállt a dicsőség, kezdte magát valóban oroszlánnak képzelni, szóba se állt többé a szamárral, se öszvérrel, hanem csupán lovakkal vétette körül magát, hadseregét pedig farkasokból toborozta, a kémszolgálatot a rókára bízva.
A szamarak eleinte csak búsongtak, hogy így kisemmizték őket: pedig azt várták az új királytól, hogy most majd végre fölvirul a szamárnemzetség napja is.
Eleinte, mondom, csak búsongtak, de aztán lassan-lassan morogni kezdtek, s végül már nyíltan lázadoztak.
– Miféle dolog ez, mindenféle kegyencet ültetni a nyakunkra, s idegeneknek kedvezni, mikor itt vagyunk mi, szamarak!
Addig-addig lázongtak, míg a morgás híre a király fülébe is eljutott. Annál könnyebben juthatott el, mert hiszen jókora füle volt. A híreken igen mérgelődött, fölvette az oroszlánpalástot, fejébe nyomta koronáját, és nagy trombitálással gyűlésbe hívta a szamarakat. Mikor mind együtt voltak, föllépkedett előttük a trónra, és dörgedelmes beszédet tartott.
– Szamarak tisztes nemzetsége! – kiáltotta. – Soha, mióta a világ világ, elő nem fordult még, hogy ne az oroszlán legyen az állatok királya. Most történt ilyen csoda első ízben. Az oroszlán csúfosan megbukott: s ki került trónra helyette? Talán a vérengző tigris? Talán a dühös vadkan? Talán a sziszegő kígyó? Nem, barátaim, szó sincs róla: én léptem trónra, én, Első Füles, én uralkodom az állatok fölött! Tudjátok, milyen eltörölhetetlen dicsősége ez a szamarak nemzetségének? Nem tudjátok, persze, mert szamarak vagytok: de nézzetek rám, Első Fülesre, és akkor megtudhatjátok. Ti azonban hálátlan gazfickók vagytok, és ahelyett, hogy örülnétek, amiért ilyen dicsőséget szereztem nektek, pusmogtok a hátam mögött. Hát nekem ebből elég volt! Azért hívtalak össze benneteket, hogy kijelentsem: ha csak egy is akad köztetek, aki nincs megelégedve velem, és távozásomat kívánja: azonnal lemondok a királyságról. Tessék, nyilatkozzatok!
A szamarak körülnéztek: ott állt mögöttük fölsorakozva egy egész hadsereg farkas. Álltak, vicsorogtak, várták, hogy a szamarak nyilatkozzanak. Persze pisszenni se mertek. S mikor az egyik zsoldos farkas elkiáltotta, hogy:
És sietve elkocogtak a vicsorgó farkasok sorfala közt.
Egyszer régen viszályt tört ki az állatok közt. Azon viszálykodtak, ki előkelőbb, s ki hátrább való, kinek mi a rangja.
– Kérjük föl döntőbírónak az embert.
– Föltéve, ha van benne elég éleslátás és értelem ahhoz, hogy ítéletet formáljon rólunk.
– Egy szót se! Tudjuk, mindig az vonja kétségbe a bíró ítélőképességét, akinek a legrosszabbul áll az ügye.
A vakondok, a hörcsög és a sün elhallgattak, a ló pedig fölkérte bírónak az embert.
– Várjunk csak egy szóra! Mielőtt ítélkezel, szeretném tudni, milyen szabály szerint határozod meg, melyikünk mit ér.
– Milyen szabály szerint!? – méltatlankodott az ember. – Hát mi más szerint, mint aszerint, mennyi hasznom van belőletek!
– Úgy! – mondta az oroszlán. – Mondhatom, szép szabály, derék mérték! Eszerint a rangsor elején a szamár lépked, én pedig ott kullogok valahol a végén. Köszönöm, nem kérek az ilyen bíráskodásból!
Az ember tehát elment.
– Látod, te ló – mondta gúnyosan a vakondok is, a hörcsög is, a sün is. – Nem megmondtuk, hogy az ember nem alkalmas a bíráskodásra? Az oroszlánnak is ugyanez a véleménye.
– Ha jól meggondolom, ez az egész rangviszály ostobaság, és méltatlan hozzám. Bánom is én, minek tartotok: elsőnek-e vagy utolsónak-e. Az a fontos, hogy én magam tudom magamról, ki vagyok, mi vagyok: és ez nekem éppen elég.
Azzal büszkén otthagyta a viszálykodó állatokat.
– Az oroszlánnak igaza van – mondta a bölcs elefánt, és ő is elcammogott.
Ugyanígy tett a bátor tigris, a komoly medve, az okos róka és a nemes ló is: valamennyi állat, amelyik jól tudta magáról, mit ér, és nem volt szüksége rá, hogy ezt mások megerősítsék.
Végül már csak ketten maradtak: a majom és a szamár.
A majom nézelődött egy darabig, de aztán úgy gondolta, igazán semmi dicsőség nem származhatik a szamárral való vetélkedésből: így hát ő is elkullogott.
A szamár látta, hogy egyedül maradt: azt gondolta, az állatok mind megfutamodtak, mert nem mertek kiállni versenyre vele.
” Eszerint én vagyok a legelső!” – gondolta, és örömében rettentőt kiáltott.
De úgy megrémült saját hangjától, hogy hanyatt-homlok elmenekült ő is.
Náthán:
Bizony legszebbik címed ez. Hanem, szultán, előbb, hogysem felelnék, megengednéd, hogy egy történetet elmondjak?
Szaladin:
Miért ne? Hisz barátja voltam a jól elmondott kis történeteknek mindig.
Náthán:
Az ám! Csakhogy jól elbeszélni nem mesterségem éppen.
Szaladin:
Már megint ez a gőgös szerénység! Rajta csak!
Náthán:
Élt hajdanán egy ember Keleten, Volt annak egy páratlanul becses, kedves kéz adta ritka gyűrűje. Száz színben tündökölt csodás opálja. A gyűrűnek varázshatalma volt, S ki bízott titkos erejében, Isten s ember előtt kedvessé tette azt. Nem csoda hát, ha sose húzta le az ujjáról, és úgy rendelkezett, hogy mindörökre házában maradjon. Mégpedig így: mind közt legkedvesebb fiára hagyta a csodás gyűrűt, s meghagyta, hogy majd aztán annak is legkedvesebb fiára szálljon át. S a gyűrű jogán, bármilyen korú, mindig csak a legkedvesebb fiú legyen a ház feje és fejedelme. Figyelsz-e, szultán?
Szaladin: Figyelek! Tovább!
Náthán: Így szállt apáról fiúra a gyűrű, s került egy apához végül, kinek egyként kedves volt mindhárom fia, nem tudta hát nem egyformán szeretni mindhármukat. Csak olykor tűnt neki majd ez, majd az, majd megint amaz – ha egyikük volt éppen csak vele, s nem kellett hármuk közt megosztani túláradó szívét – a gyűrűre méltóbbnak, s ő eléggé gyenge volt odaígérni mindnek jámborul. Nem is volt semmi baj. Hanem mikor halála elközelgett, az apa szorult helyzetbe jutott. Megbánthat-e három fia közül kettőt, akik bíznak szavában? Most már mit tegyen? Izen titokban egy aranymívesnek, csinálná meg két mását gyűrűjének, költségét, fáradságot nem kímélve, csakhogy hajszálra éppolyan legyen, mint az a gyűrű. Íme, sikerül a mesternek. Mikor meghozza őket, a mintagyűrűt meg nem ismeri az apa maga sem. Szólítja vígan, örvendve fiait – mindet külön, mindet megáldja, mindnek odaad egy gyűrűt, s meghal. Szultán, hallod-e?
Szaladin (meglepődve elfordul):
Hallom, hallom! Fejezd be, nosza hát, a mesédet! Nos?
Náthán:
Máris vége van. Mert ami jön még, kitalálhatod. Alighogy meghal apjuk, mindenik jön gyűrűjével, mind a ház feje akarna lenni. Van per, osztozás, vádaskodás – de csak nem tudni, melyik az igazi. – (Szünet, miközben a szultán feleletét várja.) – Éppúgy, ahogy mi sem tudjuk, melyik vallás az igazi.
Szaladin:
Hogy? Kérdésemre ez talán a válasz?
Náthán:
Bocsáss meg, szultán, hogyha nem merek a három gyűrű közt választani: hisz úgy rendelte épp Atyánk csinálni, hogy meg ne különböztethessük őket.
Szaladin:
A gyűrűket! Ne űzz tréfát velem! Az említett három vallás között, úgy vélem, van különbség, még ruhára, ételre és italra nézve is.
Náthán:
Csak épp alapjaikra nézve nincs.
LESSING, GOTTHOLD EPHRAIM (1729–1781) német költő, drámaíró, esztéta
…hogyan is zavarhatnák az utak biztonságát a zsidók, hiszen ezen
a földön oly keveset tűrnek meg közülük.
A zsidók, 2. j. – Drámák, versek, mesék. Európa, Bp., 1958. 10. Sándor Rudolf,;
Ahhoz, hogy két nép bízzék egymásban, és becsülje egymást, mindkettejüknek egyformán hozzá kell járulniok. De hát hogy legyen ez lehetséges, amikor az egyiknél csaknem hittétel és szinte dicséretreméltó cselekedetszámba megy, hogy a másikat üldözze.
…goromba embernek ritkán van epéje.
Barnhelmi Minna, I. felv. 2. j. – Uo. 155. Kazinczy Ferenc;
A szív rettenetesen szeret a száj szerint szólani. Szólana viszont csak a száj is oly örömest a szív szerint, úgy régen lakat alatt hordanánk szájunkat.
Az ember ritkán emlegeti, ami jót bír; bezzeg igen, amit nem bír.
I. m. II. felv. 1. j. – Uo. 170.;
…rettenetesen hosszú az emberen az idő, mikor semmi újat nem hall.
…édes gyermekem, a felséges polizei-hivatal mindent akar tudni, s leginkább, ami titok.
Egyedül örülni szomorú portéka.
Mit láthat a teremtő örömestebb, mint a maga víg teremtését?
Ha szépek vagyunk, cifra nélkül legszebbek vagyunk.
…szükség-e, hogy szépek legyünk? Hogy magunkat szépnek véljük, talán csak az vala szükség.
Nagy dolog is az, mikor az ember nem több, csupán becsületes.
I. m. III. felv. 2. j. – Uo. 187.;
Az ember ne akarjon gazdagabbnak látszani, mint amilyen.
Aki nem fizethet, ne szedjen kölcsön.
Katonáskodni hazánkért illik, vagy azon ügy szeretetéből, mely miatt a harc folyik.
Aki tőlem nem vesz, mikor neki nincs, és nekem van, nem ád az nekem, mikor nekem nem lesz, s neki lesz.
…még kedvesünknek sem akarni köszönni szerencsénket, az büszkeség, megbecsülhetetlen büszkeség.
…egy hibájuk miatt nem szokás a férfiakon kiadni.
Várni örömet maga is öröm.
I. m. IV. felv. 6. j. – Uo. 213.;
…lehetetlen, hogy a rossz, mely a szép tettből erede, tartós legyen! A valónak ki kell világosodni.
Nekem nincs szükségem kegyre: én csak igazságot kívánok.
Az semmirekellő szerelem, mely a maga tárgyát megvetésnek tudja kitenni.
Tele szív nem fontolja meg a szót.
I. m. V. felv. 3. j. – Uo. 224.;
A hasonlóság legerősebb köteléke a szerelemnek.
A nagyok szolgálata veszélyes szolgálat; nem érdemli meg a fáradságot, erőszakot, hunyászkodást, amibe kerül.
…a művész is akarjon dolgozni … Nem úgy értem, hogy sokfélét – sokat. Keveset, de szorgalommal.
Emilia Galotti, I. felv. 2. j. – Uo. 246. Németh László;
A művészetnek úgy kell festenie, ahogy az alkotó természet – ha van ilyen – a képet elgondolta…
Egy művész, aki gondolkozik is, kétszer annyit ér.
A szerelem szemével festünk – a szerelem szemének kéne megítélni is bennünket.
…az ember akkor dicséri igazán a művészt, ha művébe veszve a dicséretről is megfeledkezik.
Hogy nem festhetünk közvetlenül a szemünkkel! A hosszú úton, a szemből a karon át az ecsetig, mi minden megy veszendőbe!
Raffael nem lett volna akkor is a legnagyobb festőzseni, ha szerencsétlenségére kéz nélkül születik?
A szépségről voltaképp mégis egyedül a festő tud ítélni.
Az árut, amelyet első kézből nem kaphat meg az ember, megveszi másodikból.
…a tanács csak megtörtént dolgokon nem segít.
Tedd, amit nem tenned nem lehet.
Fogja meg az ördög egy haja szálát az embernek, s övé mindörökre!
I. m. II. felv. 3. j. – Uo. 262.;
…ne akarjunk bölcsnek látszani, ahol csak szerencsések voltunk!
Egy kéjenc, aki csodál, kíván.
…az idegen vétek akaratunk ellenére is cinkossá tehet.
A félelemnek külön érzékszervei vannak.
…a méreg, ami nem hat azonnal … attól nem kevésbé veszélyes méreg.
…a gyöngy, a gyöngy könnyet jelent.
…az, hogy egy lépésre vagyunk a céltól, vagy egyáltalán nem iramodtunk még neki, alapjában véve mindegy.
Ha a bolond egyszer jó tanácsot ad, okos embernek kell megvalósítania.
I. m. III. felv. 1. j. – Uo. 276.;
…a legjobb tüdő is kimerül; egy asszonyé is. Ha nem képes rá többé, mind abbahagyja a kiabálást.
…egy anya sem karmolja ki egy herceg szemét, amiért a lányát szépnek találja.
I. m. IV. felv. 1. j. – Uo. 288.;
Éjszaka jobb gondolata támad az embernek.
A lélek csak azzal szemben közönyös, amire nem gondol. Olyasvalamivel szemben, ami semmi a szemében.
…a „véletlen” szó istenkáromlás. Semmi sem véletlen a nap alatt.
Minden „de” egy megfontolás.
A boldogtalanok oly szívesen kapcsolódnak egymáshoz.
Aki bizonyos dolgokon nem veszti el az eszét, annak nincs mit elveszítenie.
A féltő szerelem túl messzire lát.
I. m. V. felv. 1. j. – Uo. 305.;
Nincs megvetésre méltóbb, mint egy viharzó kamaszfej, amelyet ősz haj fed!
Aki semmiféle törvényre nem ad, éppoly hatalmas, mint aki fölött nincs semmiféle törvény.
…az igazság mérlegén a legmegalapozottabb meggyőződés annyi, mint semmi.
…ki az az ember, aki egy embert kényszeríteni tud?
…a természet az asszonyból akarta mesterművét készíteni! De elhibázta az anyagot; túl finomat választott.
Hatalom! Ki nem tud a hatalommal dacolni? Amit hatalomnak neveznek: semmi; a kísértés az igazi hatalom.
Egy ismeretlen barát is barát.
Minden csodák közt legnagyobb, hogy a
Valóságos csodák természetessé
lehetnek – sőt, azzá kell lenniük.
Bölcs Náthán, I. felv. 2. j. – Uo. 326. Lator László;
Csodát sóvárgók…
Minek még egy angyalt fárasztani?
Sokkal könnyebb az ájtatos rajongás,
Mint a helyes cselekvés. A henye
Azért rajong csak, ájtatoskodik,
– Ha nincs is mindig tisztában vele
Hogy jót ne kelljen cselekedni.
…az se jó, ha az
Uralkodó dögök közt keselyű,
Ám hogyha dög a keselyűk között,
Százszorta rosszabb.
Hát nem bitangság
Százezreket gyötörni, szipolyozni,
Elnyomni, nyúzni, elcsigázni – és
A jótékonyt mimelni eggyel-eggyel?!
…a szándék
Mérettetik meg, nem az adomány.
…mindig igazad van, balgaság!
Az ember sokszor más, mint aminek
Látszik.
De ritkán jobb.
Tetszik nekem nagyon,
A jó, dacos tekintet, a kemény
Járás! A héj lehet csak keserű,
A mag nem.
I. m. II. felv. 5. j. – Uo. 364.;
A nagyoknak nagy hely kell mindenütt,
S ha sűrűn nőnek, egymás ágait
Zúzzák-törik csak.
…ne higgye minden kis halom
Magáról, hogy a világ teteje.
Nem választotta népét egyikünk se.
A vizslató szem
Nemegyszer többet lát, mintsem szeretné.
Kölcsönért
Házalni nem jobb, mint koldulni, és
Az uzsorára kölcsönzés se jobb,
Mint lopni.
Ki fontolgat, csupán
Okot keres a nemlehetre. Ki
Egyszerre el nem dönti, hogy magának
Él, mindig mások rabszolgája lesz.
Rossznak kell lennem, hogy rossznak ne higgyen
A rossz.
Mit gondolhat ki női ész, amit
Nem tudna szépnek öltöztetni?
I. m. III. felv. 4. j. – Uo. 385.;
Az oroszlán, ha rókával vadászik:
Szégyelli persze – nem a cselt: a rókát!
…ismerni törekedtél.
Töprengtél rajta, s ez magában is
Bölccsé tesz már.
De hát a nagyoknak mi túl alantas?
Megátalkodott
Zsidónak lennem nem lehet, zsidónak
Egyáltalán nem lennem – mégkevésbé.
A mese nemcsak gyermeknek való
Táplálék.
Ha háború fenyeget, kell a pénz.
Egy jótettből – noha
Csak puszta indulatból született
Lám egyre újabb jótettek fakadnak.
…az ellenség csak ellenség marad,
Ha százszor is megmentő angyalunk.
I. m. IV. felv. 1. j. – Uo. 408.;
…némely dolgot más akaratából
Rosszul csinálni inkább akarok,
Mint jól a magaméból.
A vallás is csak párt, s akármilyen
Pártatlannak hiszi magát az ember,
A magáéhoz szít, ha tán nem is
Tud róla.
Aki sokat tud, annak sok a gondja
…az Isten adta észt
Mindenkinek használni kell, ahol
Helyénvaló. De hát helyénvaló-e
Mindig?
Ha Isten jót tesz általunk,
Ilyen hidegnek lennünk nem szabad, még
Szerénységből sem.
A babona, amelyben nevelődtünk,
Ha később átlátunk is rajta már,
Hatalmát rajtunk nem veszíti el.
Nem mind szabad, ki láncán csúfolódik.
…a legeslegrosszabb babona
Legtűrhetőbbnek hinni a magunkét.
…a száraz, könyvszagú tudás
…holt jelekkel rögződik csupán
Agyunkba.
I. m. V. felv. 6. j. – Uo. 449.;
A könyvek…
…ritkán hagynak meg annak,
Amik vagyunk.
…csak a
Vér éppenséggel nem tesz még apává!
A pír
A legcsunyábbat is megszépiti,
Hát még a szépet szebbé hogyne tenné!
…tinektek,
Kereskedőknek sem lehet soha
Elég sok pénzetek!
Ki jót tesz, ám nagyon fejébe száll,
Lerontja jótettét.
Ha valamit
Megmentesz, még nem birtokod.
Bizalmatlanságot gyanú követ.
Klopstockunkat ki ne dicsérné?
Olvassa hát mindenki? – Nem.
Csodáljanak minket kevésbé,
De sok-sok olvasónk legyen.
Az epigrammák az olvasóhoz – Uo. 465. Nemes Nagy Ágnes;
…a mély mocsár dala, mely békát elragadtat,
mégis csak vartyogás lehet.
Egy bizonyos költőre – Uo. Soltész Gáspár;
Pap s gonosz lélek egyremegy,
Az egyik kutya, másik eb.
Kunz és Hinz – Uo. 472. Nemes Nagy Ágnes;
Világban élsz, mint mérlegen:
a könnyü fenn, a súlya lenn.
A nagyvilág – Uo. 473. Görgey Gábor;
Művészet és természet
A színpadon legyen csak egy;
Ha természetté vált már a művészet,
A természet művészi lett.
Egy színész emlékkönyvébe – Uo. 474. Nemes Nagy Ágnes;
Halál, szóltam a gonoszhoz,
Megfogadom, leszek orvos,
Kimélj, s hálából neked
Adom betegeimet!
A halál – Uo. 481. Jékely Zoltán;
Szerencsétlen főnix! Kemény sors jutott osztályrészéül: nincs se kedvese, se barátja; mert páratlan a maga nemében!
A főnix – Uo. 506. Rónay György;
Sikerült gyermekekért nem tehetnek elég sokat a szülők. De ha egy ostoba apa elfajzott fiáért ontja szíve vérét: a szeretet balgatagsággá válik.
A pelikán – Uo. 511. Rónay György;
Hitvány segítőtárs … aki nem tud úgy segíteni, hogy egyúttal ne ártson is!
A róka – Uo. 523. Rónay György;
Mit mondjunk a költőkről, akik oly szívesen szárnyalnak föl messze az olvasók többségének értelmi képességei fölé? Mi egyebet, mint amit a fülemüle mondott egyszer a pacsirtának: „Csak azért repülsz olyan magasra, barátom, hogy meg ne halljanak?”
A fülemüle és a pacsirta – Uo. 528. Rónay György;
…sok király sokkal nagyobb lett volna, ha éles értelmével nem ereszkedik le minden jelentéktelen apróságig.
A tündérek ajándéka – Uo. 529. Rónay György;
Sok dolog látszik megdönthetetlennek az elméletben, mígnem a lángésznek sikerül tettben bebizonyítani az ellenkezőt.
Laokoón, 4. f. – Franklin, Bp., 1900. 64. Braun Zsigmond;
…elképzelhető, hogy valaki mestere egy művészetnek, és mégis lehetnek hamis fogalmai a művészetről.
Hamburgi dramaturgia, 24. sz. – Esztétikai olvasókönyv. Kossuth, Bp., 1965. 107. (?);
…a bírálat nem árt meg az élvezetnek … egy színdarab legélesebb bírálói mindig azok, akik a legszorgalmasabban látogatják a színházat.
…a költő, miközben eltávolodik a sajátos és különös igazságtól, annál
hívebben utánozza az általános igazságot.
GOTTHOLD EPHRAIM LESSING (1729–1781)
A felvilágosodás szelleme Angliában, az angol polgári forradalom befejeztével, a XVII. század vége felé bontakozott ki, de Franciaországban a polgári forradalom szellemi előkészítőjeként a XVIII. században kezdődött, és onnét terjedt szét úgyszólván egész Európára. Stílustörténetileg mindenütt a klasszicizmust folytatta és fordította ellenkező irányba, előkészítve a romantikát, amelyben már benne lappangott a realizmus igénye. Ahová átterjedt a társadalmi fejlődés folytán a felvilágosodás szelleme, ott sajátos nemzeti változatot alakított ki. A német felvilágosodásnak ugyanúgy megvolt a sajátos jellege, mint a csaknem párhuzamosan kialakuló magyar, orosz, skandináv, olasz felvilágosodásnak. Sajátos, de véletlennek mégsem mondható időbeli egybeesés, hogy a német felvilágosodás szépirodalmát megkezdő és ösztönző dráma, Lessing „Emilia Galotti”-ja és a magyar felvilágosodás indító-ösztönző műve, Bessenyei „Ágis tragédiája” ugyanabban az évben – 1772-ben – lát napvilágot. A magyar testőr és a német dramaturg aligha tudhatott egymás létéről. De Voltaire bölcsessége és hozzá Diderot dramaturgiája mindkettejük számára szellemi mozgatóerő és eszmei megalapozás volt. Ahogy nálunk Bessenyeivel, úgy a német irodalomban és gondolkozásban Lessinggel valami kezdődik. – A német irodalomban, kultúrában, szellemben ez a kezdődő új a „német felvilágosodás”, amit gyakrabban „német klasszicizmusnak” neveznek: Goethe és Schiller kora ez. Lessing a máig érvényes esztétika és dramaturgia kezdete, a világirodalmi jelentőségű német drámairodalom elindítója. Amihez ért, az kultúrtörténeti kezdetté erősödött.
Apja hitbuzgó evangélikus pap volt. Innét a fiú áhítatos kettős keresztneve. Hiszen ezt a fiút már bölcsőjében papnak szánták. Az egyetemen is teológushallgatónak indult. De akkorra már sok mindent összeolvasott és összetanult, hogy érdeklődése többféle hivatás közt tétovázzék. A papoknak kötelező görög-latin-héber nyelveken kívül olvasott franciául és angolul is. Nemcsak Voltaire-t és Diderot-t, de az angol előkészítőket, Locke-ot és Shaftesburyt is áttanulmányozta. A teológiáról előbb az orvosi karra iratkozott, a természettudományokban akart elmélyülni. De hamarosan felismerte valódi érdeklődését és hivatását, és ekkor már filozófiai karon folytatta tanulmányait, s a bölcseleti tárgyak mellett a szépirodalom klasszikusaiban s velük az irodalom tudományában igyekezett elmélyülni. Előbb Lipcse híres egyetemét látogatja, de azután Berlinbe költözik, mert ott kezd kialakulni az irodalmi élet központja. Ott ismerkedik meg Mendelssohn Mózessel, aki hamarosan jó barátja és eszmetársa lesz. Mendelssohnt is papnak szánták (persze zsidók lévén, zsidó papnak, rabbinak), de ő, akárcsak Lessing, előbb az orvostudomány, majd a filozófia felé fordult. Ketten együtt lesznek a német esztétika alapvetői. Ráadásul Menselssohn az, aki szakít azzal a hagyománnyal és csökönyös divattal, hogy a tudományos jellegű tanulmányokat latinul vagy franciául kell írni. Nagy hatással lesz a fiatalabb nemzedékre, hogy németül írjanak. Lessing esztétikai tanulmányainak sikere pedig német elmélkedésre és német fogalmazásra ösztönzi az egész német irodalmat.
Lessing az írást hivatásnak tekinti, ebből igyekszik megélni is. Előbb újságokba ír, főleg kritikai és dramaturgiai tárgyú cikkeket. Majd Hamburgban az ottani híres színház dramaturgja lesz, színházi folyóiratot indít, ezt szerkeszti, sőt cikkeinek java részét is maga írja. Ezekből a cikkekből és kritikákból áll össze nagy esztétikai szakkönyve, a „Hamburgi dramaturgia” – mindmáig a kritikai irodalom egyik fő klasszikusa. A hamburgi színház azonban csődbe jutott, s ekkor – hogy nyugodtan élhessen, gondolkodhasson és írhasson – egy vidéki város könytárához szegődik könyvtárosnak. De ekkorra már neves színpadi szerző, nagy hatású esztéta, még ironikus hangú verseit is sokan kedvelik.
Apróbb, még jelentéktelen színpadi műveket már korábban is írt, de csak amikor elmélyül a dramaturgia problémáiban, akkor érkezik el azokhoz a komoly színpadi művekhez, amelyek döntő hatással lesznek az egész német klasszicizmus drámairodalmára.
Lessing dramaturgiai gondolkodása Diderot megismerésével kezdődik. Diderot dialógusokban írt elmélkedései a színházról, színészi munkáról, a drámák szerkezetéről volt az első nagy hatású hadüzenet a francia klasszicizmus ellen. Voltaire legharciasabb drámái is abban a hagyományos, merev formában jöttek létre, amelynek Corneille és Racine volt a mestere és Boileau az elméleti diktátora. Diderot elavultnak és értelmetlennek ítélte a szigorú klasszicista formát. Értelmetlennek mondta, hogy minden drámában versben beszélnek a szereplők. (A vígjátéki dialógusokat a reneszánsz óta prózában is lehetett írni, de komoly hangú színpadi műnél kötelező volt a verses forma.) Továbbá Diderot kifogásolta, hogy minden színpadi darabnak régebbi korban és távoli vidéken (országban vagy városban) kellett játszódnia. Diderot meghirdette az „itt és most” (latin műkifejezéssel „hic et nunc”) elvét. És az egyik legfontosabb felismerése az volt, hogy az Arisztotelész óta törvénynek elfogadott kettősség – hogy ti. a dráma kétféle lehet: tragédia vagy komédia – valójában már azelőtt sem volt érvényes. Van egy harmadik lehetőség, a „komoly dráma” (dráma sérieux), amelyet „középfajú drámá”-nak is nevezünk, manapság „színmű”-nek mondunk. – Maga Diderot példaadásul írt néhány, az akkori jelenben, Párizsban játszódó komoly, de nem tragikus kimenetelű, végig prózai színdarabot („A családapa”, „A törvénytelen fiú”). Ezeknek ugyan nem volt nagy színpadi sikerük, de igen ösztönző hatásúak voltak a színpadi szerzőkre. Lassing dramaturgiai elmélkedéseiben Diderot színházi igényét folytatta. Helyeselte azt is, hogy a „középfajú drámá”-val megszűnt Arisztotelész kettős felosztásának merevsége. De kevesellte ezt az árnyalást, és tovább tagolta a műnemtípusokat. A tragédiánál megkülönböztette a „történelmi tragédiát” és a „polgári szomorújáték”-ot. A középfajú drámánál nemcsak a tragikomédiát különítette el, de azt is vizsgálta, hogy a komoly hang a tragédiához vagy a komédiához van-e közelebb. A vígjátékoknál pedig megkülönböztette a vádló nevettetést, a szatírát és a megbocsátó bohózatot. A helyzetkomikumot megkülönböztette a jellemkomikumtól. A dramaturgia mindmáig ezekkel a fogalmakkal él.
Esztétikai munkásságában legfontosabb műve a „Laokoon” című tanulmány, amely az irodalmi és a képzőművészeti szépség különbségével foglalkozik. Tőle származik az időbeli (irodalmi, zenei) és a térbeli (festészet, szobrászat) szépség megkülönböztetése. És ha a modern esztétika és dramaturgia kezdeteit Diderot munkássága jelenti, a mindmáig érvényes szakirodalomnak Lessing az alapvetője.
Nagy hatású drámai műveit ezeknek a tudományos elemzéseknek az átgondolásával építette fel. A „polgári szomorújáték”-ra a „Miss Sarah Sampson” című családi drámával adott példát. Ez Angliában játszódik, mivel Lessing úgy vélte, hogy ott fejlettebb polgári élet van. De ez a mű olyan hatású volt, hogy Schillernél az „Ármány és szerelem” családi drámája már német környezetben játszódik. És kétségtelen, hogy Lessing eleve döntő hatással volt Schillerre. A „Miss Sarah Sampson” már prózai dialógusokból áll. És prózai játék a „Minna von Barnhelm” című vígjáték, amely az akkor is, azóta is többször fölmerülő német problémát, a politikai megoszlást teszi kritika tárgyává. Itt egy derék bajor leány és egy nem kevésbé derék porosz katonatiszt szerelméről van szó. Amíg a szerelmük megvalósulhat, a boldog kibontakozásig a politika és a közigazgatás akadályait kell legyőzniük. Nem csoda, hogy ezt a vígjátékot különböző korszakokban újra meg újra felújították Németországban.
De legszebb, legjelentékenyebb drámája a „Bölcs Náthán”. Ez jambikus formában írt verses dráma. A keresztes háborúk korában játszódik. Eszmei mondanivalója a vallások – kereszténység, zsidóság, iszlám – egyenjogúsága. Igazi komoly hangú, jó kimenetelű középfajú dráma. Hőse az okos, békességteremtő zsidó: Náthán. Ezt a kitűnően jellemzett alakot barátjáról és filozófustársáról, Mendelssohn Mózesről mintázta. – A német antiszemiták sohase tudták Lessingnek megbocsátani, hogy Mendelssohn a barátja és leghíresebb drámahősének mintája volt. De az bizonyos, hogy ők ketten voltak az előharcosai a német nyelvű szakirodalomnak.
Lessing hatása nemcsak a német irodalomra általános, Európa egészében érezhető esztétikájának és dramaturgiájának továbbélése. Még a francia irodalomban is, amelyet pedig szinte kárhoztatott, a legjobb kritikusok és esztéták megszívlelték nem egy észrevételét. De elméleti írásain túl drámái is nyomot hagytak a következő nemzedékeken. Az egész német klasszicizmus, tehát Goethe is, Schiller is tanítványként folytatta, amit ő kezdeményezett. Legszélesebb körű hatása azonban Shakespeare utóéletében található. Az egész Európában ízlésbeli parancsnak tekintett francia klasszicizmus, Boileau esztétikája, Corneille és Racine gyakorlata olyan megszokott szabályrend volt, hogy még a felvilágosodás szellemi vezére, Voltaire is irányadónak tekintette. A német színházak el sem fogadtak olyan drámákat, amelyekben nem ez a formarend érvényesült. Lessing egyik legfőbb küzdőtere a francia klasszicizmus elleni harc volt. Ő a dráma felszabadulását Shakespeare követésében látta. És az ő kezdeményezése termő talajra talált. Az azóta is mindenütt érvényesülő Shakespeare-kultusz ővele és őáltala kezdődik és tart azóta is.
A mi kritikánk és színházi gyakorlatunk is vele kezdődik. Kölcsey, Bajza, Vörösmarty, majd a XIX. század második felében Gyulai és Péterfy elsősorban Lessingtől tanult, őt folytatta a mi körülményeink között. Híres drámái, drámaelemzései, esztétikai és dramaturgiai értelmezései mindmáig élnek. Ma is tanítómester.
