kb. 11 perc olvasás
Kergetett tatár
A 19. század folyamán a szláv lakosság betelepülése (és erőszakos betelepítése), illetve az orosz–török háborúk következtében a tatár lakosság jelentős része Törökországba menekült. A krími tatár népesség 1917 és 1933 között a deportálások, a kivándorlás, az éhínség és a közvetlen népirtás (gyilkosságok) következtében a felére csökkent. És a legrosszabb csak ezután kezdődött.
1944. május 18-án kezdődött a krími tatárok tömeges deportálása a Krím-félszigetről a szovjet Közép-Ázsiába. De kik is azok a krími tatárok, hogy kerültek a Krímbe, és milyen nyelvet beszélnek?
(Forrás: Wikimedia Commons / Auguste Raffet (1804-1860))
A krími tatárok az Arany Horda hódításai nyomán kerültek a Krím-félszigetre. A mongolok számos török népet leigáztak Belső-Ázsiában, és ezek tagjait is besorozták seregeikbe.
A tatár eredetileg egy mongol törzs elnevezése volt, ám Európában a név török nyelven beszélő népeket jelent: sokáig tulajdonképpen a Délkelet-Európában élő törökök összefoglaló megnevezése volt, tekintet nélkül arra, hogy melyik török csoporthoz tartoztak.
Az Arany Horda 1236-ban elfoglalta a Volga középső folyása és az Urál közé eső területeket, 1238-ban Moszkvát, 1240-ben Kijevet, 1241-42-ben pedig már Magyarországot dúlták. Bár az Arany Horda területi terjeszkedése megállt, a birodalom még vagy háromszáz évig húzta: csak az 1440-es években szakadt több kánságra. Az iszlám Özbek kán alatt, a 14. század elején terjedt el a birodalomban – ugyanakkor a keresztényekkel szemben is toleráns volt a birodalom. A „tatár igát” 1480-ban lerázó Moszkvai nagyfejedelemség 1552-ben már Kazanyt is elfoglalta, és a század végére a Szibériai tatár kánság is orosz fennhatóság alá került.
A Krími kánság úgy úszta meg az Oroszországba való beolvadást, hogy 1475-ban az Oszmán birodalom vazallusállamává vált – igaz, a szultánok inkább szövetségesként kezelték a tatárokat, mint alattvalókként. Bár az állam a Krímről kapta a nevét, területe jelentősen túlterjedt a félszigeten: a mai Ukrajna déli sávját és a Kaukázus előterét is magába foglalta. A Krím déli partvidéke viszont közvetlenül az Oszmán birodalomhoz került.
(Forrás: Wikimedia Commons / Oleksa Haiworonski)
Nem ez az az időszak, amire a krími tatárok különösebben büszkék lehetnek: a kánság elsősorban a rabszolga-kereskedelemből élt. (Emellett a sztyeppén jelentős volt a nomád állattartás is.) Elsősorban a szláv területekről raboltak embereket (de Erdélybe is be-be törtek, keleten pedig a mordvinokig is eljutottak), és az Oszmán birodalomból érkező kereskedőknek adták el őket. A tatárok fontos segédcsapataivá váltak az oszmán hadseregnek, ugyanakkor időnként az északabbra eső szláv államokkal is szövetséget kötöttek. A 16. században megpróbálták visszahódítani a többi tatár kánság területét, 1571-ben Moszkvát is felégették, ám az Oszmán birodalom hanyatlásával a Krími kánság is egyre gyengült. A 17. században az európai és az orosz seregekben elterjedt a korszerű tüzérség, mely sikeresen szállt szembe a tatár lovassággal. A katonai fölény megszűntével a rabszolga-kereskedelem is leállt, a gazdaság is hanyatlott. A 18. század első felében az oroszok hadjárataik során már behatoltak a Krím-félszigetre, a század végére pedig az egész terület Oroszországhoz került.
A 19. század folyamán a szláv lakosság betelepülése (és erőszakos betelepítése), illetve az orosz–török háborúk következtében a tatár lakosság jelentős része Törökországba menekült – leszármazottaik közül vannak, akik ma Bulgária és Románia területén élnek. A krími tatár népesség jelentősen fogyott a 20. század első felében is. 1921-ben a szovjetek hatalmas éhínséget idéztek elő a félszigeten (ebben Kun Bélának is szerepe volt): ez természetesen nem csak a tatár, hanem az orosz és ukrán lakosságot is érintette. Ebben az időben tatárok tízezrei menekültek el, elsősorban Törökországba és Romániába. Az 1928–29-es erőszakos kolhozosítás idején ezreket telepítettek ki vagy öltek meg. Az 1931–33-as ukrajnai éhínség a Krímet is érintette. Egyes számítások szerint a krími tatár népesség 1917 és 1933 között a deportálások, a kivándorlás, az éhínség és a közvetlen népirtás (gyilkosságok) következtében a felére csökkent.
(Forrás: Wikimedia Commons / Refat / GNU-FDL 1.2)
A második világháború idején sok krími tatár szolgált a Vörös Hadseregben, és szép számmal akadtak közöttük partizánok is, ám voltak, akik inkább a németekhez csatlakoztak (ami, valljuk be, az előzmények ismeretében nem annyira meglepő). Az orosz Wikipédia hosszan sorolja a tatár kollaborálás bizonyítékait: a Krímbe érkező németek mellé álltak, bizottságokat hoztak létre, melyek közreműködtek a félsziget közigazgatásában. Sok krími tatár dezertált a Vörös Hadseregből és a szovjet partizánegységekből, illetve támogatták a német partizánvadászatot. Ugyanakkor arról is olvashatunk, hogy 1941 novemberében a németek ellen harcoló partizánok több mint fele volt tatár. A Wehrmachtban voltak krími tatár egységek, sőt, egy SS hegyivadász ezredet is létrehoztak.
Összesen kb. húszezer krími tatár vett részt fegyveresen a németek oldalán a második világháborúban (de ezeknek csak fele volt katona, a másik fele rendőr). Ez szolgált ürügyül ahhoz, hogy 1944. május 18. után néhány hét alatt közel kétszázezer tatár telepítsenek ki a Krímből, elsősorban Üzbegisztánba, kisebb részben Kazahsztánba és Tadzsikisztánba (egyes kisebb csoportok Oroszország eldugott sarkaiba lettek száműzve). A deportáltaknak legfeljebb fél órát adtak, hogy összeszedjék a legfontosabb holmijaikat – akik ellenálltak vagy akik nem tudtak járni, azokat agyonlőtték. A deportáltakat út közben alig etették, akkor is túlsózott ételekkel, amiktől szomjaztak. Az út során sokan meghaltak, a vasúti töltés mellett temették el őket – ha egyáltalán eltemették.
(Forrás: Wikimedia Commons)
Azokat a krími tatárokat, akik a Vörös Hadseregben szolgáltak, leszerelésük után szintén a száműzetési helyükre irányították. Közel kilencezer vöröskatona, közöttük több mint 500 tiszt volt kénytelen a korábban deportáltakhoz csatlakozni, közöttük sokan magas kitüntetéseket viseltek. Csak néhány tiszt volt olyan szerencsés, hogy nem kellett száműzetésbe vonulnia – de a Krímbe ők sem térhettek vissza.
A deportálást követő években a szovjet statisztikák szerint a száműzöttek 15-25%-a halt meg, de a tatár aktivisták által a hatvanas években gyűjtött adatok szerint az arány a 45%-ot is meghaladhatja. Egy üzbegisztáni felmérés szerint csak a deportálást követő fél évben az üzbegisztáni krími tatárok 10%-a pusztult el.
A száműzöttek nem hagyhatták el engedély nélkül a lakóhelyükül kijelölt települést – ha mégis megtették, az bűncselekménynek minősült. Több dokumentált eset van arról, hogy valakiket 25 év munkatáborban letöltendő fogságra ítéltek azért, mert meglátogatták a szomszéd településre száműzött rokonaikat. Bár nem a tatár volt az egyetlen nép, melyet a második világháború során kollektíve kollaboránsnak kiáltottak ki és száműztek – említhetjük az inkeri finneket, a volgai németeket és a csecseneket is –, egyedül ők voltak azok, akik az ötvenes évek végé sem térhettek vissza hazájukba. Formálisan 1974-ig kellett a hazatérésre várniuk, de ténylegesen csak 1989 után költözhettek vissza szülőföldjükre.
A Krímben a tatárok kitelepítése után pánik uralkodott: attól féltek, hogy mindenkit ki fognak telepíteni. (A krími örményeket, görögöket és bolgárokat ki is telepítették.) A tatárok kitelepítése után bizonyos járások szinte teljesen elnéptelenedtek. Különösen jellemző volt ez a déli partvidékre és a hegyvidékre, ahol a lakosság nagy részét a tatárok alkották (l. a fenti térképen). A tatárok kitelepítése után a török eredetű településneveket megváltoztatták, csupán néhány kivétellel (pl. Bahcsiszeráj) őrizhették meg történelmi elnevezésüket.
A Szovjetunió utolsó éveiben, illetve a független Ukrajna idején a krími tatárok jelentős része visszatelepült a Krímbe. A 2001-es népszámlálás szerint mintegy negyedmillió tatár élt a félszigeten. Visszatérésük azonban nem volt könnyű. Földjeiket, házaikat nem kapták vissza, ezért általában a félsziget elhagyatottabb részein települtek le. Ingatlanjaik tulajdonjoga gyakran nem rendezett. A turisztikailag jelentős tengerparton, ahol korábban a legsűrűbben éltek, most csak szórványosan vannak jelen.
(Forrás: Wikimedia Commons / Riwnodennyk / GNU-FDL 1.2)
A krími tatárok nyelve
Bár egyértelműen beszélhetünk krími tatár népről, az már kevésbé egyértelmű, hogy beszélhetünk-e krími tatár nyelvről – ha igen, ezt a krími tatároknak csak egy része beszéli. A török nyelvek egy része igen közel áll egymáshoz, kölcsönösen többé-kevésbé jól érthetőek (bár nem mindegyik: a csuvas vagy a jakut pl. távolabb áll a többitől és egymástól is). A krími tatárok által beszélt nyelvváltozatok a török nyelvek különböző – még ha nem is távoli – ágaiba tartoznak:
- A tulajdonképpeni krími tatárt (nevezik északi vagy steppei tatárnak is) eredetileg a félsziget északnyugati és keleti sztyeppés részein beszélik. Ez a török nyelvek nyugati kipcsak ágába tartozik, akárcsak a Kaukázus nyugati felében beszélt karacsáj-balkár, a főként Litvániában, Lengyelországban és Galíciában beszélt karaim, vagy a már kihalt, korábban Magyarországon is beszélt kun. (A kazanyi (volgai) tatárt, a szibériai tatárt és a baskírt viszont a kipcsak nyelvek másik alcsoportjába, az északiba sorolják.)
- Az irodalmi nyelv alapjául is szolgáló középső nyelvjárás (krími török, déli tatár vagy hegyi tatár néven is említik), melyet a félsziget belső részein beszélnek, átmenetet képez az előbb említett változat és az oszmánli (a Törökországban is beszélt) török között. Valódi átmeneti sávról van szó: az északi részen inkább az előbb említett csoporthoz áll közel, és minél délebbre megyünk, annál közelebb kerül az oszmánlihoz.
- A déli parton eredetileg oszmánlit beszéltek – azaz ez a változat lényegében a törökországi török egyik nyelvjárásának tekinthető. Az oszmánli a török nyelvek nyugati oguz ágába tartozik, akárcsak az azeri vagy a gagauz. (Az oguz ágba, de annak keleti csoportjába tartozik pl. a türkmén.) A nyelvjárásra jellemzőek a görög, illetve kisebb mértékben az olasz jövevényszavak.
- A félsziget északkeleti részén, illetve az attól északra eső sztyeppéken a krími nogajt beszélték. Ez a tulajdonképpeni krími tatárhoz közelebb áll, mint az oszmánlihoz, mivel a kipcsak nyelvek déli csoportjába tartozik – még közelebb állnak hozzá azonban a szintén ide tartozó nyelvek, a kazah, a karakalpak, a kirgiz vagy a Kaukázus előterében beszélt tulajdonképpeni nogaj.
(Forrás: Wikimedia Commons / Tovel)
Ezen kívül éltek-élnek a Krímben olyan török nyelven beszélők is, akiket nem sorolnak a krími tatárok közé: ilyenek a már említett karaim krími beszélői vagy a gyakran a krími tatár nyelvjárásának tekintett, krími zsidók által beszélt krimcsak (beszélőinek jelentős része a holokauszt áldozatává vált, a túlélőket krími tatárként deportálták), illetve az oszmánli nyelvjárásának tekintett, krími görögök (ortodox keresztények) által beszélt urum.
A krími tatár irodalmi nyelv a 19. század második felében alakult ki, elsősorban Iszmail Gaszprinszkij tevékenységének köszönhetően. Terciman[terdzsiman] (Tolmács) című folyóirata Oroszország minden török népéhez eljutott. A folyóirat nyelve azonban a déli partvidék nyelvváltozata, azaz lényegében oszmánli volt.
A húszas évektől kezdett kialakulni az az irodalmi nyelv, mely az átmeneti, a többi nyelvjárás beszélői számára is leginkább érthető nyelvjáráson alapul. 1928-ig arab betűkkel írtak, ekkor – véletlenül a törökországi törökökkel egy időben – áttértek a latin ábécére (ez azonban eltért a Törökországban használttól). 1939-ben cirill ábécére váltottak – de a német megszállás idején megint az arab és a latin betűs írást használták. A kilencvenes években megkezdődött az áttérés a latin ábécére, és 1997-ben elfogadták az új ábécét. Ez lényegében azonos a török ábécével, csupán két kiegészítő betűt tartalmaz: a Qq egy [k]-hoz hasonló, de annál hátrébb (a nyelvcsapnál) képzett hangot jelöl, az Ññ pedig a [k]-val vagy a [g]-vel azonos helyen képzett [n]-szerű hangot (a magyarban ilyen áll az ing szóban a [g] előtt; az angolban így hangzik a ng például az –ing végződésben). Az interneten (például a krími tatár Wikipédiában) szinte kizárólag ezt a használják, de nyomtatásban még ma is jelentős a cirill betűs kiadványok aránya. Az külön érdekes, mi lesz a krími tatár helyesírás sorsa az orosz megszállás alatt. A krími tatár ugyanis állítólag hivatalos marad a Krímben, ám az orosz törvények szerint Oroszországon belül kizárólag cirill írású helyi nyelvek kaphatnak hivatalos státuszt. (A törvény azért született, hogy megakadályozzák, hogy a volgai tatárok áttérjenek a latin betűkre; ez a törvény akadályozza meg, hogy a karjalai és a vepsze hivatalos státuszt kapjon a Karjalai Köztársaságban.)
A jövő
A krími válság során a krími tatárok álláspontját az határozta meg, hogy az ukrán hatóságok támogatták visszatelepülésüket, míg a krími oroszok, illetve a Krími Autonóm Köztársaság túlnyomóan orosz nemzetiségű vezetői ezt inkább akadályozni próbálták. Az új orosz hatalom igyekszik barátságosnak mutatkozni: április 21-én Putyin rehabilitálta a krími tatárokat (illetve a Krím más nemzetiségeit). Mustafa Cemilev[musztafa dzsemilev], a krími tatárok vezetője – aki egyébként nem léphet be a Krím területére – erre úgy reagált, hogy Oroszországnak saját magát kéne a krími tatárok szemében rehabilitálnia – ezt a lépést pedig már réges-régen, nem a Krím megszállása után kellett volna megtennie.
Cemilev nem ismeri el törvényesnek a Krím hovatartozásáról szóló népszavazást. Leginkább arra büszke, hogy a krími tatárok visszatérése hazájukba anélkül sikerült, hogy egy csepp vérnek is – sajátjukénak vagy másokénak – folynia kellett volna. A krími tatárok földjeit az orosz hatóságok el akarják venni; a tatárok önkormányzatát, a medzsliszt betiltással fenyegetik; a tatárok házait megjelölik, hogy megfélemlítsék őket; egyes szomszédok pedig kérdezősködnek, mikor deportálják őket, és azt kérik, hogy szóljanak, „mielőtt elutaznak”, hogy időben elfoglalhassák lakásaikat…
Források
Языки мира. Тюркские языки. Москва, 1997.
Kakuk Zsuzsa: Mai török nyelvek I. Bevezetés. 19932
Депортация крымских татар, Крымскотатарский язык,
Crimean Khanate, Crimean Tatars, Krymchaks és egyes kapcsolódó, illetve a cikkben linkelt oldalakHozzászólások (38):