A gazdag ember sír (Karinthy Frigyes: Grimasz – hangoskönyv)

Írta: Nagy Jenő · 2019. február 1.

kb. 8 perc olvasás

    1. Karinthy Frigyes – Grimasz hangoskönyv – felolvassa: Szkárosi Márk – 2018

      • 10 hónapja
      • 1 228 megtekintés
      Hangoskönyv Karinthy Frigyes – Grimasz című humoreszk válogatásából. A hangfelvétel az 1914-es, eredeti összeállítású, első …

Képtalálat a következőre: „karinthy frigyes grimasz”

Tartalomjegyzék:

Emberek

A saját anyám nem ismer meg 00:31

Csoportosulás 06:22

A felelős ember 09:58

Zeneszerzők 14:41

Gyula bácsi 19:44

Látogatás a művésznőnél 24:21

Emberismeret 28:19

Az igénytelen ember 32:45

Fogyókúra 37:13

Hogy van? 41:13

Ideges úr elalszik 45:38

Az intervju 50:59

A cikk 54:13

Sakkozók 57:26

Vannak kellemes emberek 01:01:50

Gőgicse 01:07:08

A gazdag ember sír 01:11:17

Dolgok

Ki a vérengző bestia? 01:16:46

Dickens, mély kedély 01:21:59

Az ő asztala 01:26:38

Bátorság, fiatal barátom 01:32:07

Népek öröme 01:36:47

Sok a hallgató 01:40:26

Tanulmányozom a lelket 01:45:37

Heten vagyunk, uram, heten 01:50:51

Szórakozottság 01:55:26

Mint egyszerű rikkancs kezdte 02:00:36

Monstre film! 02:04:57

Visszakérem az iskolapénzt 02:08:43

Megszólal a telefon 02:12:19

Emberfölötti dolgok

Csevegés az űrben 02:17:35

A bosszús tudomány 02:21:46

Mokan 02:25:46

“Világegyetem” kaucsuksarok 02:30:42

Autotaxi 02:35:12

Földrajzóra 2852-ben 02:40:33

Marslakók a Földön 02:44:16

Levél a szedőhöz 02:48:50

A GAZDAG EMBER SÍR

A gazdag ember reggel felkelt és a papírjait rendezgette. Hatezer részvényt átírt, levágott kétezer szelvényt. Eleinte úgy vágta a szelvényeket, hogy nem nagyon szélesre nyitotta az ollót, egy centiméternyire csak, úgyhogy kétszer kellett kinyitni, míg egy szelvényt levágott. Később rájött, hogyha szélesebbre nyitja, két centiméternyire, akkor egy vágással képes levágni a szelvényt. Ennek mérsékelten megörült, de egy félóra mulva elfelejtette.

Ebéd után lapokat olvasott a gazdag ember. Az egyik rovatban azt olvasta, hogy mostanában nagyon szép műlábakat tudnak csinálni, olyan kitűnő gépeket, amik jobban járnak, mint az eredeti lábak: a lábfejek végén kerekek is vannak, a lábszárban egy kis motor és az hajtja a kerekeket, úgyhogy az embernek alig kell mozogni. Rögtön elhatározta, hogy levágatja a lábait és rendel egy ilyent.

Ujságolvasás után egy kicsit kocsikázott a gazdag ember. A kocsiból az embereket nézegette, férfiakat és nőket és a végén megállapította, hogy a férfiakban van valami nőies, ellenben a nőkben sokkal több nőies van, mint amennyi férfias van más nőkben. Ennek az oka, gondolta a gazdag ember, nyilván abban keresendő, hogy nincsen rendes munkafelosztás: a férfiakat is a nők szülik, meg a nőket is a nők szülik, ami rossz beosztás, mert így a nők rossz tulajdonságait a férfiak átveszik, a nők pedig hatványozzák. Úgy kellene csinálni, hogy a nőket a nők szüljék, a férfiakat ellenben a férfiak.

Este két színházba ment a gazdag ember és végignézte egy tragédia két első és egy vígjáték harmadik felvonását. Némely jelenet tetszett neki és elhatározta, hogy építtet magának egy nagy színházat, aminek az egész nézőterén ő ül majd egyedül, a színpadon pedig rengeteg fellépti díjak ellenében a világ legnagyobb művészei és művésznői játszanak, de úgy, hogy abban a percben, mikor ő megúnja, azonnal elhallgat a művész és művésznő és kimegy a színpadról. Például Duse elkezdi szavalni a Nórát, és amikor a jelenet legmagasabb pontján tart és felhevülve éppen egy nagyszerű mondatba kezd, akkor a mondat közepén a gazdag ember udvariasan felszól a színpadra: «Köszönöm, kisasszony, elég», a kisasszony kimegy és erre valami bohóc jön be, aki artistamutatványokat produkál, felmászik egy nagy létrára és éppen le akar ugrani, mire a gazdag ember közbeszól, hogy elég, menjen le.

Éjszaka tizenkettőkor ért haza a gazdag ember.

Leült egy bőr karszékbe és unatkozva felbontotta az asztalon heverő táviratot. A táviratban szokatlan hírt közöltek vele: egész vagyonát elvesztette, de mindent, még ezt a házat is, amiben ült most.

A gazdag ember két óráig megmerevedve ült a karszékben. Másfél óráig gondolkodott a szegénységen, és elképzelte, hogy milyen lehet. Becsöngette az inasát, hogy hozzon vizet. De az inas véletlenül nem jött és ekkor maga állt fel, a fürdőszobába ment és hozott magának. Mikor visszaült a székbe, egyszerre valami furcsa érzése volt. Eleinte azt hitte, hogy a torka fáj. De aztán rájött, hogy a tüdeje hullámzik. Nagyon elcsodálkozott és megmerevedve kezdte figyelni magát. Valami ismeretlen, de nagyon jó lüktetés volt ez, mámorszerű állapot, ami valami ismeretlen, nagyszerű és csodálatos kielégülés reményét viselte magában, borzongó várakozással. Ez a kielégülés közeledett: mintha a szemeiben és a torkában összpontosult volna ez a jó, új mámor. A szemeihez nyúlt és csodálkozva érezte, hogy a szemei vizesek. Várt.

Visszadőlt a karszékbe, de ekkor csöngettek. Bejött az inasa és egy új táviratot hozott. A táviratban az volt, hogy az előbbi távirat tévedés: a gazdag ember nem vesztette el a vagyonát és minden úgy van, mint volt.

A gazdag ember jó egy percig nézte a táviratot. Aztán még gondolkodva, de már határozottan az íróasztalhoz ment, papírt vett elő és egész vagyonát az Ellenőrző Statisztikai Sóhivatal alaptőkéjének emelésére adományozta.

Aztán visszaült a karszékbe, rettenetes szegénységére gondolt és életében először sírva fakadt.

Képtalálat a következőre: „karinthy frigyes grimasz”

A gazdag ember aznap nem jól érezte magát. Délelőtt automobilon Budán járt, azután bement a börzére, és beszélt hosszan egy magas, szőke úrral, akinek keskeny gyémántos csat volt a nyakkendőjében. A gazdag ember ezt a gyémántos csatot nézte behatóan, és próbált valami összefüggést találni a gyémántos csat és az ő élete között, de ez körülményes és fárasztó munka volt. Később a lépcsőházban egy karfadísz vonta magára figyelmét, meg is állt előtte, és később arra gondolt, hogy kivéteti onnan a karfából, és hazaviteti magának. Mégis enélkül ment haza, megnézte az óráját, és fürdőt rendelt. Egy teljes óráig lógott a zománcköves kádban, langyos vizet és meleg vizet engedett bele felváltva, és a sok pénzére gondolt. Azon is csodálkozott, hogy vajon nem lehetne-e a bőrét valahol finoman, valami nagyon finom késsel fölvágni és beengedni a langyos vizet a bőre alá, arra való tekintettel, hogy a bőre és az izmai között nagyon hideg van. Határozottan nagyon örülök a pénzemnek, gondolta aztán. Aztán arra gondolt, milyen lehet az ember agyveleje belül. Szürkés, nyirkos kocsonyát látott maga előtt, apró likacsokkal, melyek nehézkesen nyildokolnak és lélegzenek.

Fürdő után a gazdag ember ebédelni kezdett. A levest nagyon jónak találta, aztán elbúsította az a gondolat, hogy milyen kár, hogy az ember csak a szájával tud enni, és csak a nyeldeklőjén van ízlőszerve, például a szeméhez hiába nyomogatna egy darab húst, az nem érezne semmit a húsból, sőt talán kellemetlen volna neki. Másrészt például az ízlőszerve se érez már semmit abból a húsból, amit tegnap megevett. Sőt talán az, aki tegnap evett, egészen más ember volt, nem is ő volt. Annál rosszabb.

Ebéd után feleségével enyelgett néhány percig. Ezúttal könyvekre és drámákra gondolt, amiket fiatalkorában olvasni szokott, s néha még most is, este az ágyban, színházak páholyából. Mindig kínosan és kellemetlenül lepte meg, hogy az írók a szerelemből valami sajátságos, gomolygó dolgot csinálnak, szorongásokkal és köddel. Holott nincs talán világosabb és átlátszóbb s egyszerűbb törekvése az emberi kívánságnak, hiszen oly pontosan meg lehet határozni, egyetlen pontra sűríteni s ott rögzíteni azt a határozott célt, mely felé ezek a kívánságok irányulnak, s tökéletes és abszolút kielégülést nyernek. Soha még ebéd után nem volt benne olyan határozottan bizonyos, hogy jóllakott, mint az enyelgések végeztével. Igen, ha még távoli ködfoltokról vagy a tengerfenék növényvilágáról beszélnének, s ott használnák a misztikum szavait, azt még lehetne érteni – mert a távoli ködfoltokat s a tenger fenekét igazán nem ismerik jól az emberek. De a szerelmet nagyon jól ismerik. Eszébe jutott, hogy ő már sokszor gondolt erre.

Valamit elfelejtettem, amit nem is tudtam soha, tette hozzá magában. De én már régen éreztem, hogy valami kikívánkozik belőlem. Csakugyan úgy érezte. A mellében zavaros feszülések voltak, mintha buborékok volnának. Mintha a tüdejével evett volna valamit, amit nem tudott most megemészteni. Az arcát is külön érezte, mint egy lárvát. Eltűnődött, és a tükör elé ült.

Nézte az arcát. Hja – mondta -, ezen nem lehet változtatni. Minden rendben lett volna, az orra nem tetszett csak, és eszébe jutott a kozmetikus, aki megígérte, hogy majd megcsinálja. Igaz, az nem jelent majd sokat. Szeme körül nyomogatta a bőrt, és hirtelen nagyon kívánkozott rá, hogy valami más kifejezést adjon az arcának. De nem sikerült. Csakugyan merev lárva, gondolta. Ha meghalok, kicsit puhább lesz. De nem, meghalni nem jó, mert abból valami zavaros és kellemetlen ködöt csináltak az emberek. Most már bizonyosan tudta, hogy valamije hiányzik. Nagyon szerette volna tudni, mi az, hogy kiszámíthassa, mennyibe kerül. Valószínű volt most már, hogy nem az arcából hiányzik ez a valami – de talán belül van a hiba. Vagy a szemek körül. Mindegy.

Fölkelt, és átment a dolgozószobájába. Egyszerre elkezdett énekelni. Csodálkozva hallotta meg a hangját, régen nem hallotta már, különös és idegenszerű volt. Abba is hagyta hamar, mert nem okozott semmi könnyebbülést. Valószínűleg a gyomromat rontottam el, határozott végre. Most megint egy másik szobába ment át, és egy papíron pénzt számolt. Sok pénz, gondolta, jó sok pénz. Szent isten, ha nem volna! Eszébe jutott egy bank, ahova telefonálni kell valami papírok miatt. Telefonált. Azután átment egy másik szobába.

Nagyon jó idea – gondolta hirtelen. – Nagyon jó. Holnap elutazom Gorgonzolába. Gorgonzolában megveszem azt a villát.

Csengetett.

– Csomagolj… – mondta az inasának.

Szekrényéhez ment, ő maga segített az inasnak. A batisztingeket gondosan rendezte el egy mély bőrönd fenekén. Nagyon jó – nevetett fel vidáman. Nagyon jó. Azután még arra gondolt, hogy Gorgonzolában egy régi ház tetején két macskát látott valamikor a kémény mögött. A ház előtt rostély volt és távolabb két nyesett jegenye. Azt is megnézem – mondta még elgondolkodva. A szekrényhez ment, bezárta, rátolta a reteszt. Megint gondolkodott, egy ráncot igazított el a szőnyegen. Az ajtóhoz ment, óvatosan kinyitotta, kinézett az előszobába, visszafordult, óvatosan becsukta megint, íróasztalához lépett, kinyitotta a felső rekeszt, kivette belőle, és főbe lőtte magát.