Jókai Mór: Rab Ráby

Ráby Mátyás viszontagságai. Jókai Mór: Rab Ráby című munkájából a serdültebb ifjúság számára átalakítva. Átdolgozta: Bródy Sándor. Bp. 1894. Singer és Wolfner 275 l.

Bródy tizenkilenc fejezetre rövidítette a művet, hűen követve a cselekmény fonalát. Az eléggé sikerültnek mondható átdolgozás (Bródy hasonló munkáiról l. még a jelen kritikai kiadás 22. k. 393-96. Margócsy József, ill. a jelen kritikai kiadás 24. k. 315-16. Oltványi Ambrus megjegyzéseit) a szentendrei láda históriájával indul, innen tér át a bécsi eseményekre. Elhagyja azonban Fruzsinka számos kalandját s a fejezeteket bevezető archaizáló összefoglalásokat, valamint a latin szövegrészeket. A végkicsengés optimista, a felébredő Ráby „két szerető, hüséges szem…” pillantásával találkozik, s aTörténelmi befejezés ily, módon elmarad.

A regényt rádiójáték-változatban is feldolgozták. A Magyar Rádió 1955. ápr. 20-án mutatta be, A császár álruhájacímmel. Ezt az adást megismételték 1962. jan. 21-én. A regényt rádióra alkalmazta Munkácsy Magdolna. Rendezte: Képessy József. A főbb szerepeket a következők alakították: Ráby Mátyás-Szakátss Miklós; Leányváry János – Apáthi Imre, Dancsó Marci – Molnár Tibor, Komisszárius – Egri István, Szolgabíró – Kovács Károly, Tárhalmy főjegyző – Tímár József, Alispán – Dénes György, A Helytartótanács elnöke – Szendrő József, Császári megbízott – Greguss Zoltán, Francia tábornok – Horváth Jenő, Őrnagy – Kamarás Gyula.

1965. január 28-án mutatták be a Rab Ráby c. játékfilmet, amelyet Jókai regényéből és az Önéletírás^x-ból Barabás Tibor írt filmre, illetőleg az ő filmnovellája alapján a forgatókönyvet Deme Gábor és Hintsch György készítette. Rendező: Hintsch György. A főbb szerepek alakítói: Ráby Mátyás – Kálmán György, II. József –  Páger Antal, Niczky gróf – Balázs Samu, Tárhalmy főjegyző – Kovács Károly, Mariska, a leánya – Meszléry Judit, Dacsó Marci – Szirtes Ádám.

A film eredetileg a Televízió részére készült, ez a mű egész stílusát meghatározta. Egyik-másik bírálatban ezt meg is tárgyalták. A cselekmény sok helyen inkább az Önéletírást^x, mint a regényt követi, így elsősorban abban, hogy Fruzsinka alakja és a vele kapcsolatos mellékcselekmény teljesen hiányzik belőle. Tárhalmy és leánya, továbbá Dacsó Marci viszont Jókai leleménye nyomán jelennek meg benne, ha a főjegyző nem is jut olyan szerephez, mint Jókainál. A filmbírálatok általában elégedettek Hintsch György produkciójával, hibáit csak futólag említik, mélyebb elemzési módszereket egyáltalán nem mutatnak. Csak néhány kritika foglalkozik a regény és a film összevetésével, vagy a történetfelfogás alakulásának vizsgálatával.

A Magyar Nemzet 1965. jan. 28-i számában Vilcsek Anna megállapította: „A filmváltozatban Rábyról és történetéről lefoszlott a romantikus máz. Szenvedélyes dráma bontakozott ki: egy ember harca az igazságért és egy országé, amely Ráby korában több igazságot várhatott az osztrák császártól, mint saját uralkodó osztályától…  A nép érdeke látszólag szemben áll a nemzet érdekével. Azok látják így, akik a nemzet érdekeit saját anyagi érdekeikkel azonosítják.” Miután így Vilcsek Anna egyetértésének ad hangot a film leegyszerűsítő történetfelfogását illetően; megállapítja, hogy a filmváltozat magán viseli a televízió igényeit, stílusjegyeit. „Ezért nincsenek látványos nagyjelenetek, ezért jut szerephez a dialógus, s a kendőzetlen emberi arc…”

Szombathelyi Ervin a Népszavában (1965. jan. 28.) Ráby alakjával foglalkozik írása elején. Megállapítja, hogy a népért küzdő magányos lázadó nemcsak a megye uraival, hanem a hűbéri igában szenvedő parasztokkal is szembekerül. Így a regény, de a film is, Jókainak kevésbé ismert írói arculatát idézi, nem a romantikus gesztusok, hanem a társadalmi környezet és a főhős benső világa jutnak nagy szerephez benne. Észreveszi a kritikus, hogy a regény és az emlékirat felfogásával ellentétben a filmtörténet Rábyt a kalapos király feltétlen hívének tünteti fel, ám ezt jóváhagyja, sőt a konfliktus szempontjából szerencsésnek is mondja: „Világosabb így az összeütközés értelme és iránya.” Hiányolja azonban a mozgalmasságot, amely Jókai művét annyira betölti. Elsietettnek tartja a befejező jelenetben szereplő francia tábornoknak váratlanul gyors feloldódását. A szereplők közül a többi bírálathoz hasonlóan, itt is Kálmán György és Páger Antal kapják a legtöbb elismerést.

Az Élet és Irodalom 1965. jan. 30-i számában Abody Béla tollából olvashatunk ismertetést. Abody megemlíti, hogy a történelem ellentmondásossága hiányzik a filmből – úgy látszik szándékosan. A film életre hívói „… a lényeges tendenciakedvéért lemondtak a lényegtelenebb, de mégiscsak motiváló tényekről.” A továbbiakban a kritikus azt hangsúlyozza, hogy a nép és a vezetők közé ékelődő rosszindulatú és önző hivatalnokréteg leleplezése még a mai alapvetően megváltozott történelmi körülmények között sem nevezhető időszerűtlennek, bár a mához-szólás igénye a filmből csak töredékesen érezhető ki.

A Film Színház Muzsika 1965. jan. 29-i számában G. P. jelzéssel (Geszty Pál) közöltek bírálatot, amely bevezető soraiban a történelmi filmek látványos, kalandos produkcióvá süllyedésével foglalkozik. A továbbiakban megállapítja, hogy a Rab Ráby elkerülte ezt a zsákutcát s a ma számára is van fontos tanulsága. Kiemeli Kálmán György alakítását, különösen fokozatos reménytelenné válását érzi igen plasztikusnak. „Tompított, szinte észrevétlen gesztusok jellemzik játékát, sikeresen elkerüli a kísértő s mindent elrontó, ,hazaffyas’ pátoszt, a mártír pózt, a harsányságot.” Páger játékát meggyőzőnek tartja, noha más színészek pl. Major Tamás, Darvas Iván (Németh László, ill. Szomory Dezső történelmi drámáinak címszereplői) megtörtebb, arisztokratikusabb személyiségnek mutatták be a reformer Habsburgot.

A Népszabadság Tamás Istvántól hozott recenziót 1965. febr. 4-i számában. A szerző drámainak tartja a feldolgozást, szerinte a forgatókönyv: „érzékenyen követi Jókai regényének hangulati tónusát, finom kézzel javít is a logikáján itt-ott.” Kálmán György alakítását az elmúlt évek magyar filmjeinek legjobb teljesítményei közé sorolja. Cikkének utolsó harmadában Tamás István kitér a Rab Ráby jelentőségére is s megjegyzi, hogy benne Jókai „az öregedő költőtől szokatlan bátorsággal ábrázolta történelmünk nagy korszakát”.

Nagy Miklós A legújabb Jókai filmek c. cikke (Kritika, 1965. július, 60-62.) több vonatkozásban erősen vitathatónak ítéli Hintsch György produkciójának megoldásait: „II. Józsefet… minduntalan csak reformernak és humanistának látjuk, központosító birodalmi politikájának alapvető tévedéséről jelzést is alig kapunk… A nemesi ellenállás számára… nincs bocsánat a forgatókönyvírók szemében… Ráby Mátyás emlékiratainak ez egyoldalú szemléletéhez kár volt visszatérni azután, hogy a Jókai regény olyan találóan és dialektikusan vázolta fel a korszak fő ellentmondását… A nemesi ellenállás torzító leegyszerűsítése a szereplőgárdát is elszürkítette …” (A bíráló megemlíti, Barabás Tibor eredeti filmnovellája még mentes volt e történelmi ferdítésektől.) A továbbiakban Nagy Miklós dicsérően említi a film sodró ritmusát és időnkénti emelkedett dialógusait, kitér Ráby Mátyás újfajta felfogására is. Ugyanis a főalak itt nyugalomra vágyó, az élethez ragaszkodó, alapvetően nem heroikus jellemként mutatkozik be. [Ez a beállítás Hintsch Györgytől származik, aki koncepcióját már forgatás közben kifejtette, vö. Esti Hírlap, 1964. aug. 1-i számában közzétett nyilatkozatát.] A cikkíró úgy találja, hogy az ilyen szemlélet elfogadható és nincs szöges ellentétben Jókai írói szándékaival. Noha Szentendréről a megfilmesítés nem ad plasztikus képet, egyes jeleneteiben a montázs és képkivágás igen erős érzelmi hatást tud közvetíteni.