Indiánirtás Amerikában

Eközben az európai lakosság szennyezett városi folyókból ittak vizet, legtöbbjük szinte sohasem fürdött és mindig magán hordta a ruháját. Freenie Ziner biográfus szerint a zarándokoknak borzalmas szaguk volt (most kapaszkodjunk!) bár az indiánok hasztalanul próbálták meg őket a fürdésre megtanítani…

Az első telepesek történetét szándékosan változtatták meg, jegyzi meg James Loewen író, mivel az igazság olyan szégyenletes volt. Valójában több száz mérföldnyire délebbre telepedtek le, és Amerikában maradtak, mert a küldetés sikertelen volt. A valódi cél az volt, Robert Beverly történész szerint, hogy aranyat találjanak és visszavigyék Európába. Találomra ásták a gödröket a földbe arany után kutatva ahelyett, hogy növényeket ültettek volna. „Hamarosan éhezni kezdtek és arra kényszerültek, hogy rothadó indián tetemeket ássanak ki a földből, hogy megegyék.” – mondja Beverley. Bennszülötteket fogtak el, akiket arra használtak, hogy tanítsák meg őket gazdálkodni. A telepesek egy része képes volt a bizalmukba férkőzni és ilyen módon megtanulhatták a termelés lehetőségeit. A befogadóikkal történő lakomázás azonban nem egészen úgy történt, ahogy a Hálaadást a tévé és a tankönyvek tanítják. „A gyarmatosítók pohárköszöntőt mondtak az indiánoknak az örök barátságra, miközben a törzsfőnök, a családja és kétszáz követője holtan estek össze a méregtől.”

A történelemkönyvekben talán a „szűzföld” a legelterjedtebb kifejezés az amerikai földre. „Valójában megözvegyült föld” – jegyzi meg Francis Jennings történész.

A második világháború alatt az Európában végzett náci etnikai tisztogatás épp elég borzalmas volt, jegyzi meg David Stannard amerikai professzor, mégis teljes mértékkel eltörpíti a világtörténelem legnagyobb tömeges népirtása, ami százmillió indián halála az amerikai holokausztban. Egyesek betegségektől haltak meg, de nagyon nagy számban haltak meg szándékos politika eredményeként, amelynek célja a faj kiírtása volt és ezt a tényt az általánosan használt történelemkönyvek továbbra is eltitkolják. Az első amerikai kormány költségvetésének 80%-át a meglévő indián települések támadására költötte, hogy elvegyék fejlett farmjaikat. Amerika teljes lakosságának 95%-át pusztították el akkor. A telepesek városról-városra jártak és szándékosan ölték meg az összes férfit, nőt és gyermeket.

George Washington közvetlen utasítására legalább 28-30 szeneka várost és a mohawk, onondaga és kajuga nép összes városát egyszerűen a földdel tették egyenlővé. „Az indán országot el kell pusztítani” – George Washington. Thomas Jefferson az indiánok teljes kiirtását tűzte ki célul, míg a Nobel békedíjas Theodore  Roosevelt „kedvezőnek” nevezte a bennszülött faj kiirtását. Az indiánokat gyakorlatilag az mentette meg a teljes pusztulástól, hogy rabszolgaként kívánták felhasználni őket. Az indián lánygyermekek három éves kortól magas értékük volt mivel „munkát végeztek és testi vágyat élhettek ki rajtuk” – mondja Marysville Appeal.

A megmaradt indián lakosságra kényszerítették a nyugati civilizáció sajátosságait: kötelesek voltak nyugati névre változtatni a nevüket, a fehér ember ruháját viselni, fehérek hajviseletét hordani, felvegyék a keresztényéget és európai mintára működő iskolákba járjanak, hogy idézem: „kiirtsák belőlük az indiánt…„

A délkeleti törzseket sújtó legsúlyosabb csapás Andrew Jackson elnök 1830-as Indián Eltávolítási Törvénye volt, amely megtiltotta, hogy a Mississippitől keletre indiánok maradjanak. Az intézkedés főként azokra a népekre – vagyis a fehérek által az Öt Civilizált Törzsként (cseroki, csikaszó, csaktó, krík és szeminol) emlegetett népekre – irányult, amelyek ironikus módon oly sokat tettek a fehér ember befogadása érdekében. Legtöbbjüket nyugatra küldték, gyakran olyan erőltetett menetben, hogy ezrek pusztultak el útközben. A cserokik útvonalukat csak a „Könnyek útja”-ként emlegették, mely kifejezést hasonló megpróbáltatásaik érzékeltetésére más törzsek is átvettek.

„A Legfelsőbb Bíróság még ma is másodrangúnak tartja a bennszülötteket” – írja az ismert jogtudós, Robert Williams. „A statisztikák szerint élete során minden harmadik indián nőt megerőszakolnak. Az esetek 86%-ban az áldozatok arról számolnak be, hogy nem indián követte el a nemi erőszakot. Ennek közvetlenül az az oka, hogy a törzsek nem tudnak bírósághoz fordulni az ilyen bűncselekmények miatt. Egy tanulmány azt állapította meg, hogy az Egyesült Államokban a törzsekkel megkötött minden egyes szerződést lényegében valamikor megszegték. A Legfelsőbb Bíróság szerint nem voltak vagyoni jogaik, és ezért nem voltak igazságos kártérítésre jogosultak, és ez a vélemény borzalmas módon mondta ki, hogy a bíróság elismeri, amit mindenki tud, azt, hogy Amerika bennszülött törzseit leigázták, és a szerződések értelmetlenek. Tehát a sztereotípiák fennmaradtak, ez még mindig érvényes törvény az Egyesült Államokban, még mindig érvényes precedens.” – mondja Robert Williams (köszönet Sevaster1-nek a fordításért!)

Az 1900-as évek derekán, a New Deal idején megalakult Szövetségi Író Program keretén belül rengeteg műfajban különböző művek láttak napvilágot, amiknek célja az amerikai identitás és hazaszeretet erősítése volt. Reneszánszát élte a western-műfaj és azok a dalok amik ontották, hogy miért is jó amerikainak lenni.

Eközben meggyilkolt emberek millióin épült fel az Egyesült Államok képmutató szervezete, ami ma is erőszakos külpolitikájával és fegyveres beavatkozásaival húz hasznot más országok békés polgáraival szemben. Ők papolnak nekünk szabadságról és emberi jogokról. Eközben egy velejéig romlott agymosott társadalmat hízlalnak kövérre, ahol az erkölcs, az erények és a szabadság lassan  üres „szóvirágokká” silányulnak.