kb. 4 perc olvasás
HITTEL A NEMZETÉRT – HÍVŐK HELYTÁLLÁSA AZ 1956-OS FORRADALOMBAN ÉS SZABADSÁGHARCBAN
(165 oldal. Kiadja a Patrióta Média, Budapest 2006. 2200.- Ft)
„A proletárdiktatúra igazán nem titkolta szándékait: a múlt eltörlése nélkül nem épülhet itt szovjet világ. Ez a múlt viszont évezredes történelmünket jelentette, a kereszténységgel/keresztyénséggel, tudatunkkal, kultúránkkal, lelkünkkel és szellemünkkel együtt. Isten, Haza, Család: éppen ez a hármas eszme akadályozta leginkább az ázsiai hódító kizárólagos uralmát, amelynek a fejekben és a lelkekben is teljessé kellett válnia. Felismerhető volt a régi ajánlat: add el a lelkedet most, későbbre ígért evilági előnyökért! S ezt azután jól csengő bibliai (fél)igazságokba csomagolták – nekünk.”
(Regéczy-Nagy László: „Hajh, de bűneink miatt…”)
A kötet tizenöt írását a Keresztény Közéleti Akadémiának az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulóján meghirdetett Hittel a nemzetért című felhívására beérkezett majd’ negyven dolgozatból válogattuk össze. A beérkezett anyagok között szerepelt komoly tudományos szakmaisággal megírt történelmi elemző esszé, személyes hangvételű visszaemlékezés, riport, sőt, a múlt eseményeit feldolgozó, de jelen helyzetünkre utaló politikai pamflet is.
„Kilencven napon át egyedül voltam egy cellában. Mégsem egyedül, mert velem volt Jézus. Vele, általa küzdöttem az álmatlan éjszakákon, a kihallgatásokon. Ő adott erőt elviselnem az éhséget és verést. Ő csillapította kínzó honvágyam, és Ő mondta meg nekem:
– Jobb a földön a börtön, mint a túlvilágon a pokol.
– De Uram, ezek azzal fenyegetnek, hogy kivégeznek!
– Engem is keresztre feszítettek. Bánd meg bűneidet!
Ő volt az is, aki éjnek idején, álmaimban elhozta hozzám szeretteimet.
A kilencven nap hosszú volt, de kibírtam. Egy éven át bizonytalanságban éltem, éltünk: társaimmal együtt vártuk az ítéletünket. Nem üvöltött senki, nem jajgatott senki, nem őrjöngött senki, de a magány pillanataiban verejtékezett a lelkünk. Cseppjei rászáradtak tudatunkra, mint a karámba zárt barmok bámulunk ki a rácsos ablakon, ahol csupán egy pici sötét felhő látszott ki néha.”
(Vasvári Vilmos: Vitál atya)
„1957. nagycsütörtök este a templomi szertartás után vitték át az ávósok a tanácsházára. Gumibottal verték a talpát, a heréit, a jobb kezét, „mert azzal fogja az Oltáriszentséget”. Megdöbbenve figyeltük papunkat nagypénteken délután, s néztek egymásra a hívek: mi történt? A pap vánszorogva, botladozva jött ki a sekrestyéből, sötét szemüvegben, s csak erejének végső megfeszítésével volt képes a szertartás elvégzésére. Ennél megdöbbentőbb, igazibb keresztutat nem látott még ez a templom. A felnőttek némán álltak, szemükből potyogott a könny. Tekintetükből látszott a gondolatban föltett kérdés: hogyan bánhattak el ilyen kegyetlenül Isten szolgájával? Hogy kik, az nem volt kérdés.”
(Fodorné Hámori Ágnes: Rendületlenül)
„– Szervusz! – köszöntem rá. – Megismersz?
Zavartan mustrálgatott, nem tudta, hová tegyen – ‘56 novemberében együtt álltunk sorba kenyérért a Dohány utcai pékség előtt. Homokszínű hátizsákod volt.
– Á! Te vagy az? – nyújtotta felém a jobbját. – Még a hátizsákom színére is emlékszel?
– Hát persze! – szorítottam meg a kezét. – Aggódtam miattad.
– Megsegített a Jóisten – mosolyodott el. – Akkor ott, futás közben így fohászkodtam Hozzá: ,,Engedd meg, Uram, hogy segítsek ezen a derék emberen!”, és Isten meghallgatta kérésem. Nyilván Te is észrevetted, hogy a lövöldözésben néhány másodpercre szünet állt be. Ezt kihasználva jutottam a sarokig, onnan pedig a Rókus kórházig… Remélem, sikerült megmentenünk a bácsi életét.“
(Enyedy György: a svájcisapkás fiú)
Az 1956 a magyar történelem egyik sarokpontja. Felhívásunkkal arra a kérdésre szerettünk volna választ kapni, hogy a forradalom, mint történelmi esemény, milyen összefüggésben van a vallásossággal, és a keresztények milyen szerepet játszottak benne. Mindszenty József bíboros és más főpapok szerepét jól ismerjük a történésekben, viszont az egyszerű hívők leghétköznapibb körülmények közötti hitből fakadó helytállásáról, egyszerű cselekedetek formájában megvalósult tanúságtételeiről keveset tudunk. Ezt a hiány szerettük volna pótolni ezzel a gyűjtőmunkával.
Ezért XVI. Benedek pápával együtt mondhatjuk, hogy a „kereszténység ereje messze túlszárnyalja a keresztény hit határait” (Deus Caritas est 31.). Ezt a kereszténységet látjuk felvillanni egy-egy hétköznapinak vélt cselekedetben: ahogy a feleség türelmesen hazavárja Karácsonyra a letartóztatott férjet, vagy ahogy a rab engedelmesen Krisztusra tekintve viseli testi leromlását. Ezek a cselekedetek túlmutatnak önmagukon egy magasabb valóság felé. Nevezhetjük ezt „hétköznapi kereszténységnek” is. Ez a kötet egyszerű keresztények „hétköznapi” cselekedeteiről tanúskodik az 1956-os forradalom és szabadságharc nem mindennapi körülményei között. Olyan keresztényekről, akik a világ minden kegyetlensége és zűrzavara ellenére hisznek „Isten jóságában és emberszeretetében” (Tit 3,4). Bízunk benne, hogy könyvünk segítségével az Olvasó képet kaphat az ötven éve történt események kevéssé ismert aspektusairól, és ezzel hozzájárulhatunk ahhoz, hogy teljesebben láthassuk történelmünk eme rendkívüli pillanatát – és benne egykori hívő testvéreink különleges szerepét is.
A kötet megrendelhető a Keresztény Közéleti Akadémiától.
Postacím: 1364 Pf. 350. E-mail: info@kkaa.hu
Tartalomjegyzék:
Előszó
Vasvári Vilmos: Vitál atya
Rétfalvi Balázs: Forradalmár reverendában
Steigerwald Ottó: Hittel a nemzetért
Enyedy György: A svájcisapkás fiú
Körmendy Györgyi: Aláírás-variációk (1948-1959)
Szijártó Ernő: Tanúságtétel
Rápolti-Nagy Klára: Négy történet
Regéczy-Nagy László: „Hajh, de bűneink miatt…”
Komáromi János: Anyai szív
Tibola Imre: Katolikus papok a szombathelyi 1956-os eseményekben
Semptey Katalin: Amikor róluk gondolkodom
Fodorné Hámori Ágnes: Rendületlenül
Szlávikné Katona Mária: Pomázi áldozatok
Horváth Istvánné: Éjféli mise
Tóth Imréné: Lehet ennél szebb Karácsony?