Boldogság és életbölcsesség Boldog-boldogtalan emberek életminőségei

Eugéniusz: Parainézis/Intelmek – IX.

Írta: Nagy Jenő · 2024. június 15.

kb. 16 perc olvasás

Eugéniusz:

Parainézis/Intelmek – IX.

Magyar egymondatos életminőség-vizsgáló

Csodás táltosparipa vagy egy állatorvosi ló

Bölcs-boldog arany/balga-boldogtalan vaskor



Szellemi, lelki, testi és társas életek/halálok

Bajok/tünetek ðdiagnózisok ð oki terápiák

Szándékok-következmények és okok-okozatok

Elvek/tettekðmagatartásokðjellemekðsorsok



Magadon nevetsz,

vagy szörnyülködsz!

A mese rólad szól, ismerj magadra

és bölcsen/bátran változtass életeden…

Vörösmarty Mihály: SZÉCHENYIHEZ

Őrizzen sorsod s nemtőd a közszeretettől,

Nagy lehet ily áldás, ámde fölötte gyanús.

Akkor ohajtsd azt, hogy téged mindenki szeressen,

Majd ha ez árva hazát mindenikünk szereti.

1835

Czuczor Gergely

Gr. Széchenyi Istvánhoz

Csak tört csapáson, bármi balúl vigyen,

Kalandoz a nép, s róla letérni fél,

S bámúlja gyáván a rögökké

Torladozott utakon menőket.

Nem úgy, honodnak dísze Te, s nagy fia.

Lenézi a bajt férfi tekinteted,

S zászlóval ingatlan kezedben

Lépve elűl töröd a rögösvényt.

Hol kezdje e lant zengeni tettidet?

Vagy hol pihenjen, kezdte ha zengeni?

A műtenyésztő brit szigettől

Boszporuszig nevedet kivívtad.

Mi fölriaszthat nemzetet ősei

Hírén nyugodtan szunnyadozásiból,

Jobb vélemények zsenge magvát

Hintegeté hazaszerte tollad.

S mint a regéskor hőse, Prométeusz

A nyers anyagnak lelket adó tüzet

Égből hozott: úgy ihletéd Te

Honfiaid kebelét heveddel.

Mily érzet, és mily lelkesedés lepé

E szép hazának képviselő szinét,

Hogy megvetetted dús kezekkel

A honi nyelv s tudomány alapját.

Új élet, évszak, gondolat és erő

Kel általad föl, kelnek ujabb körök,

S fejlődnek a közb értelemnek

Sarjai a csinosúlt világban.

Rákos, sokáig híre-fogyott mező,

Többé nem az már: lenge homokjain

Versengve futnak Pest-Budának

Tapsai közt diadalmi mének.

Lelked szilárdabb, s mély behatásival

Dacolni fél a zord elemek dühe:

Ím a hatalmas nagy Dunának

Medre simúl, s foly igába hajtva.

Gőzművek, egy más szerkezetű világ

Szülötti, bátran szeldelik árjait,

S föld olta vészekkel fenyítő

Vaskapuit töredezni halljuk.

Nem kell ahitnod már Neked, ó dicső!

Emlékszobort, ím alkota tenkezed

Nem porhadandó műveidben,

S a nem irígy unokák szivében.

De íme mit lát rád ügyelő szeme

Lelkemnek! izzó gyöngyit alighogy el-

Törléd derűltebb homlokodnak,

Karjaid új viadalra edzvék.

Ó menj tehát, a tennivaló, fölös

Sereggel int még, s nyers daliára vár:

A hydra nincs addig legyőzve,

Míg fejeit megújítni képes.

1837

p 1

p Akik, ha már elvileg nem lehetnek pl. a katolikus dogmájuk szerint „jók”,

p akkor legalább a gonoszságban akarnak tökélyre jutni – sátánista kísérlet

p Akik élőhalottként, megváltatlanul sínylődnek a bűneik börtönében,

p miközben gonosz pótcselekvésként bűnbak-személyre/csoportra vadásznak

p Akik minden istennek, minden oltáron áldoznak, az ismeretlenén is,

p hátha mégis van benne valami, és akkor az egyik tipp/tét majd csak bejön

p Aki rossz matekosok és ezért minden lehetséges lottószám-variációt

p megjátszanak, hogy teljesen biztosak legyenek: övék lesz a főnyeremény…

p Aki szenvelegve nyavalyog, sőt istent káromol a halandósága miatt,

p de már legkésőbb koradélután dögunalomtól szenved, és magát is unja…

p Aki olyannyira szeretne a legbiztosabb háromlábon állni, hogy a testi-

p lelki-szellemi felépülése/megérése után sem dob el fizikai-lelki mankót…

p Ő nem is keres az élő Istennel közvetlen kérő-hálaadó stb. imakapcsolatot,

p de a Szent könyve holt betűibe temetkezik, vagy hivatásos közvetítőt keres…

p Aki vagy nem tud mértéket tartani a nemes alkoholokból, és részeges,

p vagy saját gyengeségét, kisérthetőségét erényként tüntetve fel Absztinens

p Aki már a „heves” udvarlása közben fél szemmel a következő jelöltet fürkészi,

p mint aki a rabszolganő-piacon a háremébe gyűjt, hol majd lesz idő ismerkedni

p Aki egy, ha nem is első, de lehetőleg az utolsó társ keresése, választása, és

p elmélyült megismerése helyett skalpvadászattal stb. elfutkossa a drága idejét

p Akinek már rengeteg kapcsolata, viszonya, szeretője stb. volt, de ezekből

p egyetlen egy sem maradt meg hűséges, kedves, meleg, házias élettársnak…

p Aki csak addig udvarol-bókol/harcol, míg el nem ejti a szexpréda-nőstényt –

p utána már, „birtokon belül” már minek, vagy a nemzés után sorsára hagyja…

p Aki csak addig akar nős/férjezett lenni, míg a nászút/mézeshetek tartanak,

p azután meg minek, az már biztos csupa keserűség – ezért folyton újra nősül…

p 2

p Aki a biszexualitása trendi, divatmajmos „felfedezésével” megduplázná

p az esélyét a párkapcsolatokra… jó esélye van: két szék közt a pad alatt végzi…

p Aki úgy fekszik a nászágyba, mint akinek egy kínos műtéten kell átesnie…

p Aki szürke életét itt akarja, a másikra nem figyelve, perverzióval színesíteni…

p Aki más nevében udvarol annak a hölgynek, akibe maga is szerelmes,

p vagy aki mást küld maga helyett szépet tenni, akár pont a legjobb barátját…

p Aki „nem szeret” versenyezni – ha más is udvarol a lánynak, ő meghátrál…

p Vagy nemtelen eszközökkel, a rivális rágalmazásával, lejáratásával verseng…

p Aki másnak csapdákat állít, alattomban mérgez, vermet ás, és nem sírásó,

p és majd maga esik pofára bele, ahonnan netán épp ellensége segítheti őt ki…

p Aki úgy érti, hogy „nincs alku és hadd legyek boldog”, hogy akár másokon

p is áttaposva kergeti – és így egyre messzebb űzi – azt az ún. kék madarat…

p Aki igen invenciózus és lelkes stb., de mindig csak másokon próbálja ki

p a – soha el nem fogyó – hülyébbnél hülyébb ötleteit, majd roppant sajnálja…

p Aki csakis oly zenét hallgat, amelyik a lelkében max. könnyűbúvárkodó,

p és nem viszi le őt lelke sötét bugyraiba, ahonnan csontvázak is kieshetnek…

p Aki csak azért jelentkezik felhívásra, válogatásra: rá ne számítsanak!

p Vagy önismereti szintjéről bizonyítványt adva: egy féllábú Tarzan-önjelölt…

p Aki azért él, hogy játsszon, akár egy szerencse-hazardőr függőként,

p de azért nem játszik teljesebb életért, ill. hiányzik belőle a játékosság

p Aki az eleve elrendelés-tanból, az ún. predestinációból magának

p házilag önfelmentő, felelősséghárító fatalizmust machinál, barkácsol…

p Aki egy kicsit se jobbított a világon, és egy jó nyom se maradt utána –

p csak egy telekakált pöcegödröt és egy nagy szemétdombot hagy hátra

p Akinek nem saját teljesítménye jobbítása a fő cél, hideg-háborúzik,

p és így annak örül, ha ellenfele gyenge, indiszponált, balszerencsés stb.

p x

Jókai Mór:

Széchenyi halálán

Pusztább az ég egy fényes csillagával!

A nap egy hő sugárral hidegebb;

Egy árnnyal gazdagabb borult jövendőnk,

Egy sebbel szívünk, mely be nem heged.

A szív, mely egy egész hazával érzett,

Ha megszakadni bírt, óh ne csodáld.

Nagy terhe volt, nagyon sokat viselt az,

S megtört, midőn nem bírta azt tovább.

A kéz, mely alkotott sok drága kincset,

Mik késő századokra mennek át,

Az rombolá le íme nemzetének

Legféltőbb, drágább kincsét, – önmagát.

Vagy nem tudá azt tűrni forró lelke,

Hogy olyan messze van tőlünk az ég?

A legnagyobb királyhoz ment követnek;

Az Isten trónjához kívánkozék.

Jó néki ott! Nálunk emléke légyen,

A föld takarja drága hamvait,

Nevét utókor tartogassa! Semmi

E nagy szellemtől nincs elmúlva itt!

Emlékitől minden szív nemesebb lesz,

Hamvától a hon földe boldogabb,

És szellemétől, mely az égbe megtért,

Az ég hozzánk talán irgalmasabb!

SZEMERE BERTALAN

Széchenyi István gróf

Lustán nyugszik a tenger, kék hullámai tétlen

Alszanak, hosszú halál’ szelleme leng tükörén.

Mint Neptun jelenél te meg a tridenttel öledben,

Intél azzal: – ime, mozgani kezd az orczeán.

Mily gyöngyörű átváltozat! Ó mely szívemelő nagy

Látvány! Fürge hajók szeldelik a habokat,

Árboczikon vig zászlók lengenek, – éneklő nép

Hem’seg partjain, a munkazaj égbe siet.

Talpon van minden, jön, megy, fut, dolgozik; élet

Ihlete szállt rájok, pes’g inaikba’ a vér.

Csendteljes éjjel után zaj közt igy támad a reggel,

Téli halálbul igy ébred a friss kikelet.

Nagy hazafink! neked üdv, te egy népnek istene lettél,

Holt vala az, s fölkelt szódra halottaibul.

II.

Ujra de mért intél ó tenger Istene? Sok már

A zaj? Bánod a dús életet, a mit adál?

Népet s embert, a ki teremt, azt hagyja haladni

Útján, a ki szabad, nem fogad el urat az.

Van törvénye, de zsarnoka nincs s ha lenni akartál,

El veled, ál-isten vagy, omolj össze te is.

Ó elavult Neptun, tedd le a tridenst és ha kell, halj meg;

Feltarthatlan a nép – áttör az hamvaidon is.

Ország-Világ, 1896.

Babits Mihály:

SZÉCHENYI

Szegény, lankadt lelkek, hova, hova csúszunk?

Csak lefelé csúszunk, föl már sohse kúszunk

uj idők árjával tehetetlen úszunk,

régi partjainktól aggódva bucsúzunk.

Régi nagy ujítónk, más ujító voltál

harcod áldozat volt és eszményed oltár,

eveződ viz ellen, ajakadon zsoltár

tártál uj csatornát, hogy folyjon a holt ár.

Hogy ne legyen posvány Magyarország földje,

munkával vidúljon mezeinek zöldje,

boldog legyen népe, áldott hegye-völgye.

Nem lenne-e jobb még a Pruth és Szeret közt,

mint sárban evezni tél és kikelet közt,

tehetetlen korcs nép Nyugat és Kelet közt?

1909-1910

p 3

p Aki sajnálja az időt a pihenéstől, az alvástól, a regenerálódástól,

p aminek drága lesz az ára: egész nap használhatatlanul teng és leng…

p Az irigy, aki nem a saját kudarcainak okát keresve okul abból,

p de más sikereit támadja, ócsárolja, kicsinyíti, vonja kétségbe stb.

p Aki úgy sokszorozná örömforrásait, hogy ő a másik kárának is örül,

p pláne, ha ebben neki is bármely része volt – de lassan már csak ennek…

p Aki úgymond a házi béke kedvéért sokáig papucs alatt van, csak nyel,

p és nyel, majd meg már annyira telítődik, besokall, hogy akár még ölne is…

p Aki csak titokban, rejtve, nem mutatva, belül ellenkezik a házisárkány

p becses nejével, hogy ez biológiai elváltozást, krónikus cukorbetegséget hoz…

p Aki akkorát vajúdik, mint a hegyek, közben minden családtag őt szolgálja,

p neki alárendelten „él” – de végül tragikomikusan csak egy kisegeret szül…

p Aki a zanzából véli már jól ismerni a sorstükör-életgazdagító Nagyregényt,

p és a „dugásból” a Nőt, a vele komplementer női minőség csodás dimenzióját…

p Akinek nemi élete nem egy emberspecifikus, örök, egész éven és szinte

p egész életen át tartó tiszta örömforrás, de egy muszos házastársi kötelem…

p Aki egy olyan „férfi”, akit huzamosan-végleg egy nő vagy a neje tart el –

p vagy „csak” alkalmi selyemfiú, vagy hímringyó, aki testét-lelkét árulja (el)

p Aki egy rigorózus-dogmatikus vegetáriánus: a vészhelyzet se kivétel –

p inkább koplal, sőt éhen hal, de húst, de halat sem eszik (tutaj a tengeren)

p Akivel elhitették, hogy botlábú, és fél a kinevetéstől, ezért egy életre (!)

p lemond az önkifejezés, a leendő élettárs harmónia teszt stb. dimenziójáról…

p Aki engedte magát botfülűnek, hamis hangúnak végleg beskatulyázni,

p ezért azután még magában sem énekel, így sem fejezi ki örömét-bánatát…

p Aki férfiként nem könnyezik (megkönnyebbülni), ha nem hagymát pucol,

p mert kisgyerekként beleprogramozták, hogy a sírás az nem katonadolog…

p 4

p Aki csak akkor merné más bűnét megítélni, ha ő maga bűn nélküli lenne,

p s még büszke is rá, hogy nem „ítélkezik”, amivel csak saját bűneinek falaz…

p Aki a csíny/bűnelkövetés után, a tetteskereséskor lapul, mint kaki a fűben,

p vagy másra keni a bűnét, vagy elnézi, ha ezért így ún. kollektív büntetés jön…

p Aki csak addig nyomozza elszántan az igazságot, míg az rá csak jó fényt vet,

p amíg biztos benne, hogy ebből neki baja nem lehet – nem törik be a feje sem…

p Aki nem fogja fel, hogy a bűnei megvallásával ő nem kisebb lesz, sőt!

p Hiszen pont a bűne az, ami őt elválasztja Istentől, vagyis a boldog élettől…

p Aki csak a hízelgő „baráttól” veszi komolyan a róla szóló – jó – véleményt,

p aki rosszat mond, az ellenség – és süket, ha csak igazi ellensége mond igazat…

p Aki, látszólag önzetlenül felkarol, támogat, tehetséged gondozza,

p de csak akkor, ha te az ő irányát követed, sőt: ha egy „janicsár” leszel…

p Aki nem Mekk mesterként, de egy lelkiismeretlen kontárként

p mindenhez is értve csak kárt okoz, majd felszívódik a nagyvárosban…

p Aki nem érzi/találja el, vagy nem tudja felvenni a jó bioritmust:

p úgy él, mint egy lassított, vagy egy gyorsított, felpörgetett felvétel

p Aki olyan lassú felfogású, hogy amíg lassan felfogja az első poént,

p és leesik a tantusza, addig már rég lemaradt a három jobb újabbról

p Aki feldolgozhatatlan mennyiségű és irritáló erősségű audio-

p vizuális ingerrel szőnyeg-bombázza, zilálja szét stb. az agyát, szívét….

p Aki, ha már – szerinte túl sokat – fizetett érte, akkor ő a kiállítás

p minden egyes képére vet legalább egy pillantást: így akár ezret is…

p Aki nem láthatja-értheti-értékelheti jól a képet/szobrot stb.,

p mert ő vagy túl közel áll hozzá, vagy éppen túl messzire áll tőle

p Aki minden ártatlan, semleges témájú kis párbeszédet is

p már egy „ki kit győz le” szellemi párbajnak, sőt harcnak fog fel…

p x

Juhász Gyula:

Férfiat énekelek…

Férfiat énekelek, lantom új dalra fölajzom,

Áhitat és kegyelet rózsáival ékesitem föl

És sarut oldva jövök antik mértékkel adózni

Annak, akit költők minden koszorúja megillet.

Mert maga vátesz volt, tisztán megmondva jövendőt,

Melynek fölragyogó napját ő hozta nekünk el

S szörnyeteg árnyaival küzdött, aggódva, remegve.

Ódát érdemel ő, nem is ódát, ünnepi himnuszt,

Pindaroszi szavakat, melyek árja egekbe csapódik

S múló gyászokon át az örök fény ormait éri.

Ó de ma oly fájó nagyságra tekinteni mélyből,

Csonka világunkból fölnézni ily nagy egészre,

Törpék harca közül Atlas vállára meredni,

A hazai földnek gondját, aki bátran emelte

S hogy mégis mozog, ezt vallotta, hitte halálig.

Ó mily vátesz is ő: mély, bús pusztába kiáltó,

Századok éji ködét föltáró tünde szövétnek,

Mely a jövő hajnalt várván, virrasztva elégett.

Férfiat énekelek, ki a restül álmodozó hunt,

Messze kelet népét tettekre ragadva vezette

Tétlen tengésből diadalmas eszmei harcba!

Hol van most a magyar és hol van most a vezérlő,

Merre megyünk, meddig, vereségek népe, fejetlen,

Meddig paskol még bennünket a gyász s a gyalázat?

Férfiat énekelek s remegő lélekkel idézem

Isten tűnt remekét, elszállt lelkét a magyarnak.

Őt, akiben szerelem üdvösség s kárhozat egyben

Élt e honért s népért s inkább omlott el a téboly

Szőnyegein, ám nem nézhette fajának elestét.

Döbling: rácsaidat megrázva figyelte vak éjben

Távol népe jaját, puskáknak tompa zenéjét,

Mint a magyar puszták rab oroszlánsarja, homályos

Emlékek s álmok pirkadtak néha agyában

Régi diétáról, új hídról, büszke folyóról,

Mely laza gátokon át harsogván törtet előre

És a szabadságnak tépett zászlója taréján.

Ó hány végtelenül ólmos és lassu napod múlt

S néha a méla magyar Bánát költője, a bomlott

És szilajon zokogó Lenau cincogja füledbe

Az eltűnt éden, vesztett föld síri keservét

S az idegen zsarnok pandúrja kutatta a titkod!

Én, e kései kor elfáradt lantosa, íme

Száz év tűnte után hívlak, jőjj el, soha jobban

Nem várt férfit e táj, soha inkább hőst, aki alkot

És e szörnyű kaosz szennyes vizein lebegő nagy

Lelke szaván ismét élet lesz s új Magyarország!

Juhász Gyula:

Széchenyi

Mint rab oroszlán rozzant ketrecében,

Morogva élt Döblingben a beteg.

S figyelte, hogy a távol magyar élet

Egére új vihar mint közeleg?

És néha néma egykedvűn besüppedt

Az őrület fonák, bús szőnyegén

S hallgatta, mint lehangolt hegedűket,

Miket susog a kétség és remény?

És olykor kitekintett rácsa résén

S szimatolta az ébredő szelet,

Hej, a tavasz künn milyen is lehet?

És néha, kora fagyok ködös éjén,

A pisztolyával babrált eltünődve

S mint kandi gyermek, úgy bámult a csőbe…

Reményik Sándor:

A döblingi tébolyda árnyai

/Meghasonlott szívvel 7./

Idézem árnyaidat, Széchenyi!

S ah, hívatlanul is jönnek ők.

Mindenkinek, ki honát szereti,

Megállanak az ajtaja előtt.

Kopognak hideg szellemujjal.

Hogy kellett volna, hogy lett volna jobb?

Nem volt a lépés elhamarkodott?

Ki volt a bűnös, ki a felelős?

A tétovázó kéz, vagy az erős?

A lavinát ki indította meg?

Ki az, kinek a keze nem remeg?

Kinek fejére száll a vér, a vád?!!

Aki szerette, az vesztette le.

Szerelmével gyilkolta meg honát!

Tán tévedett… tévedni lehet… –

Tévedni bűn! harsog a felelet.

Ne tévedjen, ki sorsokat kever,

Hazug: aki veszt, igaz: aki nyer!

És aki elvesztette a csatát,

A szívét üsse éles vassal át!

És ha így se jó – és amúgy se jó,

Ki hát a rossz, ki hát az áruló?

Az áruló, kin bosszút állhatunk,

Ki hát?! Ó, jaj! – mi magunk vagyunk.

Mi mind, mind, mind árulók vagyunk!

1921. október 28.



EUGÉNIUSZ TESTAMENTUMA

p A teljesértékű jó, vagyis boldog Élet

p vagy a fogyatékos, ön/társrongáló lét a tét:

p a pozitív-negatív végtelen lehetőségek tárháza

p Itt és most a plusz vagy mínusz végtelen

p emberélet/világminőség, virulás/pusztulás,

p ill. annak boldog-boldogtalan megélése a tét…

p A teljes élet mindenki lehetősége, így „joga”,

p sőt kötelessége!? Az „utolsóból” is lehet első, sőt…

p Csak az ember lehet önsorsrontó, akár öngyilkos,

p önerőből vagy nagyon boldog, vagy nagyon boldogtalan,

p de azért mások is besegíthetnek neki, ha engedi/hagyja…

p Önmagamtól és az ún. jóbarátaimtól védjen meg a Jóisten,

p „ellenségeimmel” elbánok magam is, sőt hasznomra lehetnek…

p A legtöbbet – nyilván!? – én árthatok saját magamnak,

p de vigasztaló, biztató, hogy akkor ennek az ellenkezője is igaz….

p Használjam magam rendeltetésszerűen, mint egy gitárt/hegedűt,

p ami lehet dísztárgy, lehet zaciba tenni, lehet vele verekedni is,

p lehet ördögi hangzavart kelteni, de lehet isteni muzsika médiuma…

p Ez után jönnek – fontossági sorrendben! – az előszeretteink,

p az (ál)barátaink, a nyílt hidegháborúzók, az ún. profi segítők,

p Mekk mesterek, protokoll orvosok stb., és az (áruló) írástudók,

p a jó rossz társadalmi-gazdasági-politikai elitek, vezetők – és

p végül, és egyáltalán nem elsősorban az ún. rejtett hatalmak….

p Becsüld meg s gyarapítsd aranyad, ne csinálj belőle sarat,

p a sarad nem mondd aranynak, de csinálj még abból is aranyat!

p Csak a balga-gyáva embernek nincs/nincs jó örömteli családja,

p barátja, szerelme, evése-ivása, játék(osság)a, humora, munkája

p -hivatása, otthona/hazája, játéka, társasága, mulatsága stb.stb.

p Ő „él” ön-sors-rontva, élethazugságokban, önkínzásban,

p önemésztő játszmákban, lélekölő robotban, hivatástalanul,

p fóbiás zsarnokként vagy papucs alattvalóként, statisztálva,

p idegenben, otthontalanul, hajléktalanul, alul/dezinformálva,

p közlés/megértésképtelenül, parazitaként, élményszegényen,

p napi túlélésben, bűntudatosan, bűnözői pályára sodródva,

p ossz evésben-ivásban, ünnep/mulatás nélkül, megalázva,

p alakoskodva, képmutatóan, cinikusan/rajongón, rabságban,

p hitetlenül vagy szektásan, önleértékelten, megnyomorodva,

p talentumot elásva/rosszra használva, kallódva, hazát árulva,

p elviselhetetlen könnyűségben, agyonterhelve, dögunalomban,

p balekként, ön-kizsákmányolva, álbarátokkal, élettárstalanul,

p házassági pokolban, szex nyomorban, lelki öncsonkításokban,

p betegen, depresszióban, koravénen, infantilisen, időtékozlón,

p lelki hadviselésben, humor és játék nélkül, tetszhalottként stb.?

p A legtöbb bajt a világon nem gonosz emberek-erők okozzák.

p jószándékkal van a pokolba vezető út kikövezve: énáltalam,

p és a majomszerető édesanyától a protokoll-rab jó orvosig…

p Az ún. betegség sem külső sorscsapás, de isteni intő jelzés:

p tarts önvizsgálatot és „szertelenül” keresd meg a lelki okot!

p Végső soron csak rajtad múlik, hogy boldogan/boldogtalanul

p éled le ebben a formában első-utolsó isteni ajándék életedet!

p Szabadságra teremtve, felelősséget nem hárítva jó szellemben-

p lélekbátran élj, teljesértékűn, istengyermekként kivirulva, és

p nem ördögfajzatként szenvedve: akarót repít, nem vonszol a sors!

p x

