kb. 15 perc olvasás

Létrontás vagy javítás –
Egymondatos szabad ötletek -VI.

Nagy Életminőség Jenciklopédia
Ami az/egy ember hatalmában áll,
magának/másnak ártani/használni
Témakörök és gondolatcsírák gyűjtése
Bölcs-balga, boldog-boldogtalan lélek
Egy táltos paripa vagy egy állatorvosi ló
Isten édes gyermeke – ördög/sátánfajzat
Édenkert-aranykor vagy a vaskori poklok

Babits Mihály
Karácsonyi lábadozás
Komisz, kemény idő. Még a vér is megfagy
állatban, emberben.
Öregek mondják, hogy ritkán láttak ily nagy
telet decemberben.
A hó szőnyegébe puhán süpped a láb,
mintha dunyhán menne.
Hejh, ha a hó cukor volna, ez a világ
milyen édes lenne!…
.
A kis nyugtalan nő, ki a friss hegypályát
futja hótalpakon,
akármennyit zuhan, puha combocskáját
nem üti meg nagyon.
És az állástalan szegény ember, aki
nem mer még meghalni,
örül hogy reggeltől estig szabad neki
havat lapátolni.
.
Végig a városon nem csilingel a szán,
mint gyerekkoromba.
Nem gőzölög a hó fázó lovak hátán.
A kocsit gép vonja.
Angyalok elszálló csengője se csenget
a fehér utcákon.
Jézuska pénzért jő, s karácsonyfát rendez
gazdagok házában.
.
Nem édes a világ, de mégis szép látni…
És én már gyógyulok…
Csupa szomj vagyok már, mindenre kiváncsi;
mindent elgondolok…
Minden éget már hogy lássam is, hogy nézzem…
Tapintom tagjaim…
Én nem vagyok halott, én mindent tuléltem,
s vár a fény odakinn…
.
Oh kedvesem, aki annyi rémtől védtél,
jere, add kezedet:
a fagyba, hidegbe, már nem rémit a tél,
vezess ki engemet!
Nem édes a föld, de mégis szép a hótul.
Én megyek… indulok…
s azt gondolom, hogy a világ is meggyógyul,
ha én meggyógyulok.
*
Babits Mihály
Balázsolás
Szépen könyörgök, segíts rajtam, szent Balázs!
Gyermekkoromban két fehér
gyertyát tettek keresztbe gyenge nyakamon
s úgy néztem a gyertyák közül,
mint két ág közt kinéző ijedt őzike.
Tél közepén, Balázs-napon
szemem pislogva csüggött az öreg papon,
aki hozzád imádkozott
fölémhajolva, ahogy ott térdeltem az
oltár előtt, kegyes szokás
szerint, s diákul dünnyögve, amit sem én
s ő se jól értett. De azért
te meghallgattad és megóvtad gyermeki
életem a fojtogató
torokgyíktól, s a veszedelmes mondulák
lobjaitól, hogy fölnövén
félszáz évet megérjek, háladatlanul,
nem is gondolva tereád.
Óh ne bánd csúf gondatlanságom, védj ma is,
segíts, Sebasta püspöke!
Lásd, így élünk mi, gyermekmódra, balgatag,
hátra se nézünk, elfutunk
a zajló úton, eleresztve kezetek,
magasabb szellemek de ti
csak mosolyogtok, okos felnőttek gyanánt.
Nem sért ha semmibe veszünk
s aztán a bajban újra visszaszaladunk
hozzátok, mint hozzád ma én
reszkető szívvel… Mosolyogj rajtam, Balázs!
ki mint a szepegő kamasz,
térdeplek itt együgyű oltárod kövén
mosolyogj rajtam, csak segíts!
Mert orv betegség öldös íme engemet
és fojtogatja torkomat,
gégém szűkül, levegőm egyre fogy, tüdőm
zihál, s mint aki hegyre hág,
mind nehezebben kúszva, vagy terhet cipel,
kifulva, akként élek én
örökös lihegésben. S már az orvosok
kése fenyeget, rossz nyakam
fölvágni, melyet hajdan olyan megadón
hajtottam gyertyáid közé,
mintha sejtettem volna már… Segíts, Balázs!
Hisz a te szent gégédet is
kések nyiszálták, mikor a gonosz pogány
kivégzett: tudhatod, mi az!
Te ismered a penge élét, vér ízét,
a megfeszített perceket,
a szakadt légcső görcseit, s a fulladás
csatáját és rémületét.
Segíts! Te már mindent tudsz, túl vagy mindenen,
okos felnőtt! Te jól tudod,
mennyi kínt bír az ember, mennyit nem sokall
még az Isten jósága sem,
s mit ér az élet… S talán azt is, hogy nem is
olyan nagy dolog a halál.

p 1
p
p Aki következetes, de csak úgy, mint egy ökör: ő nem korrigál,
p nem néz szét – ő csak megy és megy az útján előre a szakadékba…
p
p Aki nem tiszteli az elemi emberi logikát: ő egymást kizáró dolgot
p és egyszerre állít, ill. a csak vagy-vagy, s nem az is-is életlogika ismerő.
p
p Aki úgy lenne „maximalista”, hogy külön nőt tart a konyhában,
p a hálóban és a társalgóban (és nagyon vigyáz rá: elkerüljék egymást…)
p
p Aki kvázi hibernálva az ottani/akkori önmagát, az ott és akkor
p boldognak érzett életét vél rátalálni egy álöröklét paradicsomra…
p
p Aki hódítva lábujjhegyre áll a randevún, idealizált képet hazudik,
p de birtokon belül, a házasságban ő már egy cseppet sem erőlködik
p
p Aki csak azért tesz fel kérdést és szól „okosan” hozzá, hogy a vita
p így parttalan legyen – vagy így húzzák pl. a felelésre szánt iskolai időt…
p
p Aki felnőve is vakhitű ősbizalmas marad: ő látatlanban még akár
p a saját halálos ítéletét is önként, beleegyező szignóval (kézjegy) látja el
p
p Aki kész helyzet elé állítana: már csak a házasságkötés után vallja be,
p hogy krónikus beteg, ramaty a vagyoni helyzete, babát vár és nagy a múltja…
p
p Aki úgymond látná már a medvét, és ezt hangosan zavarva be is kiáltja,
p mert a színházban vagy az operában is csak egy jó véres állatheccre vár…
p
p Aki az a farkas, aki halad a korral és ő már „meg is indokolja”, hogy
p most miért falja fel a neki kiszolgáltatott, védtelen és ártatlan bárányt…
p
p Aki „örökifjúként” lázad sok/minden régi szokás és forma ellen,
p de újat-jobbat viszont nem alkot, így most ezért nincs tehermentesítve…
p
p Aki egyszerre akar minden szokást, életszabályt stb. felülvizsgálni…
p Ezért azok érvényét felfüggeszti – mint ki a nyílt vízen építené át a hajóját…
p
p Aki lebecsüli a szokás hatalmát, és nem reflektoroz rá a rossz, elavult,
p de már vak megszokásokra, mert nem is lát mást: se élőben, se művekben…
p
p
p 2
p
p Aki jobb ügyhöz méltó buzgalommal, és bármilyen eszközzel,
p másra sem törekszik, mint a gazdagságra, ami gazságát igazolja/védi…
p
p Aki minden gazdag(abb) akárkit már eleve gazembernek lát, és háborog,
p ahelyett, hogy békében élvezné az istentől neki szánt tisztes szegénységet…
p
p Aki bárki mást csak kisebbít, sőt befeketít, mocskol stb., hogy
p így viszonylag ő több, illetve tisztább, kevésbé koszos látszatú legyen…
p
p Aki vagy elvárja, hogy mindig más derítse jó kedvre, vagy ha neki
p épp rossz van, elrontja a jó kedvedet, és megkeseríti a szád jó ízét…
p
p Aki leírt imák mechanikus elhadarása, vagy zsaroló alku után
p felajzva várja az ún. isteni választ – ha ez elmarad, akkor nincs Isten…
p
p Aki még a másról szeretettel készült nem bántó karikatúrán
p se tud egy jóízűt nevetni – vagy épp csak azon, de a magáén már nem…
p
p Aki még az ún. ádáz, esküdt ellenségének is hamar(abb) megbocsát,
p mint magának, sőt akár sohasem: magához oly szigorú/irgalmatlan…
p
p Aki még ünnepen se mer nagyvonalúbban költeni, fogyasztani:
p szektásan aszkéta, „puritán” (lásd pl.: Babette lakomája c. film)
p
p Aki bűvész-trükkel imitálná a „varázslatot”, „csodatételt”,
p mintha az ő produkciója egy emberfeletti mutatvány lenne…
p
p Aki hatalmát a vele járó előnyökért, kiváltságokért megtartaná,
p de a vele járó felelősséget, terheket meg már megosztaná/hárítaná…
p
p Aki soha nem boldog, de mindig tudni véli, hogy itt-most még
p ehhez mije hiányzik… (leginkább a mersze – mert akkor nyerne)
p
p Aki a reklámdömping ideális, de nem vétlen áldozata, ha nála
p a szerzés, a javak mértéktelen halmozása pótolná a(z ön)szeretetet
p
p Aki elszédítve jóval tovább nyújtózkodik, mint ameddig a takarója ér,
p és így önként dugja be a fejét a csábítónak látszó uzsorahitel hurkába…
p
p x
Juhász Gyula
A rém
Bennem jár, hallom, mint kopog
Álomtalan, vak éjeken,
Kopog, dobog, indul, megáll
És jár tovább hűségesen.
Figyeli néha, alszom-e?
Figyelem néha: alszik ő?
Fölöttünk ápolónk virraszt,
A végtelen és bús Idő.
Hiába várok, nem pihen,
Kopog, dobog, jár, kél a Rém
S álmomban is hallom, amint
Föl és lejön, megy feketén.
Már néha azt hiszem: no most
Vállamra teszi ujjait.
De nem. Megint indul, megáll,
Megáll és indul. Árnya int…
*
Juhász Gyula
Betegen
Hátat fordítva a világnak
Fekszem s elnézem a falat,
Nem bántanak az emberárnyak
És nem fájnak a sugarak.
Valami örvény nyílik lassan,
Mit Pascal látott, aki hitt.
Öröm nem várt rám a magasban,
Nézzük bízvást mélységeit.
Valami dal szól, messze, tiszta,
Nyugalmas, mint az orgona;
A por hadd hulljon porba vissza
S a dal hadd szárnyaljon tova!

Juhász Gyula
Betegszoba
Ez ágyon ring most életem tova,
Ringatja láz, ringatja rejtelem,
Évek, remények, kétségek soka
Mind szállanak velem…
A bús világ, a dús kalmár világ
Oly messze megy, mint part a tengeren,
Föl a vitorlát, búgjatok, imák,
Harsog a végtelen.
S a lélek, aki meddőn keresett
Irányt és partot, örömet, eget,
Most érzi, hogy az Isten közeleg
S feléje integet.

p 3
p
p Aki még azt se veszi zokon, ha netán kilopják a szemét –
p ő azzal vigasztalódik, hogy másnak biztosan jobban kellett…!?
p
p Aki a húsevőt megveti és még gyilkosnak is mondja, kiáltja ki,
p aki ezért a saját gyerekeinek az „erőszakmentes” íz(lés)diktátora
p
p Aki pont a kecskére bízza a legutolsó fej káposztánkat,
p és pszichopata/pedofil pesztonkára a szeme fényét: gyerekét…
p
p Aki még be se lép egy új társas helyre, máris a vészkijáratot,
p a kimenekülési útvonalat keresi, és odaáll, és ott le is cövekel…
p
p Aki csak a Vidám Park álveszélyes kalandjátékaira fizet be,
p de azt élvezi is – de életútján nem vállal semmilyen kockázatot…
p
p Aki Don Juan módján bizonyságokat gyűjt, ő is szerethető lény,
p hisz lám: neki hány szeretője volt… (akik átkozzák a szívtiprót…)
p
p Aki abban a tévképzetben él, hogy a gazdag nő meghódítása,
p és annak hozománya őt boldoggá, és nem egy papucsférjjé tenné
p
p Aki azért szántszándékkal tunya, rendetlen stb. gyerek, hogy
p így tesztelje: tényleg önmagáért, vagy szófogadásáért szeretik-e…
p
p Aki egy fogadatlan prókátor, aki hívatlanul bocsátkozik
p valamely ügy védelmébe, és zokon veszi, ha ebszarral fizetnek neki…
p
p Aki azért lesz éltanuló, sőt stréber, mert az anyapótlékot
p az alma mater nyújtotta elismerések gyűjtésében véli megtalálni
p
p Aki – okkal, ok nélkül, de – nem kívánt gyereknek tudja magát,
p aki fél/egész életét bizonyítási, teljesítménykényszerben küzdi át
p
p Aki nyíltan soha, csak leginkább hátulról, vagy az éj leple alatt,
p vagy pokrócon át, max. csak övön alul szeret-szokott ütni és vágni…
p
p Aki nyíltan nem áll ki veled elégtételt venni a sértésért (párbaj),
p vagy lenyeli azt, vagy orvul vesz revánsot, vagy bíróságra rohangál…
p
p
p 4
p
p Aki pót-szeresen ér el hőn áhított jó közérzetet, majd egyre
p növekvő adagokkal, hogy ne legyen rossz, sőt rosszabb, mint előtte…
p
p Aki egy kis ideig, ideig-óráig élvezi a mesterséges paradicsomot:
p és ha szerencsével túléli, jön az elvonókúra hosszú kínszenvedése
p
p Aki erkölcsi autonómia/szent meggyőződés híján ordas eszmék
p – akár akaratlan, de mégis – oly bőven termő bamba diófája lesz
p
p Aki előbb, akarva-akaratlan egy idegen istenkép imádójává lesz,
p ami után már könnyű rabosítani, és egy siralomvölgy-lakóvá tenni
p
p Aki az tanító-nevelő, aki a kicsire nem ad, a nagy meg nem számít:
p az Ó/Újszövetség, vagy a gaz-igaz jottányi különbségét összemosó…
p
p Aki a munkahelyi, kollegiális lojalitást az ún. mundér becsülete
p elvtelen védelmével a kiszolgáltatott beteg, diák rovására „keverő”
p
p Aki még maga az Isten előtt sem hajt fejet, térdepel vagy borul le –
p egy gőgös, dölyfös… aki a fejét fennhordva veri be, esik szakadékba…
p
p Akinek vagy nincs humora, vagy csak morbid/akasztófahumora van –
p kesernyés, kétségbeesett tréfálkozás, mert bajban van, vesztét érzi…
p
p Aki még nem élte át, milyen lehet egyszer is önfeledten játszani,
p mert felnőttként már nincs rá ideje, vagy fél az önkontroll-vesztéstől…
p
p Aki még se jó bortól, se széplány csóktól nem került önfeledtségbe,
p még soha nem „részegedett” meg, nem élte át ezt a jó Ámort/mámort
p
p Aki a siker/szerencse hatására elveszti józan ítélőképességét;
p elkábul, megszédül. aki megrészegedik a jólléttől (és megveszik…)
p
p Aki részegen köt (hitel)szerződést, vagy ír alá egy üres papírt –
p és józanul, minden lépést előre kiszámítva stb. mulat, szerelmeskedik
p
p Obszcén szeméremsértő: megfeledkezik magáról vagy provokál:
p az utcán meztelenkedik, mert ő már a Paradicsomban érzi magát…
p
p x
Járvány
A városon a múlás szárnya reszket,
némák, mogorvák mind az emberek,
a házakon jelző piros keresztek,
az arcokon megdermedt döbbenet.
Az orvosok sötét ruhába lépnek
a hánykolódó szenvedők köré,
s a fürge higany – szótalan itélet –
felszökken a piros vonal fölé.
Benn vacsorálnak… nincs ott kedv, mosoly,
tompán csörög a villa és a tál,
fel-felkel egyik, sír és szótlan áll.
A zord apákon terhes gyászos árny van,
s az orvosságszagú sötét szobában
egy lázas arcu ifju haldokol.

Kosztolányi Dezső
Beteg
Nyomorultul fekszik.
Szegény.
Mit tegyek?
Mit beszéljek hozzá?
Ugráljak-e cirkuszi célkarikákon,
mint a bohóc?
Pénzt adjak?
Muzsikáljak?
Csücsörítsem-e undok részvétre a szájam,
mikor övé a fájdalom,
a testi szenvedés,
a láz,
s nem közeledhetem, bárhogy akarnám,
hisz zárt világa
csak az övé.
Nincs itt más megoldás.
Csak egy.
Élni e rettenetes életet,
egészségesen.
Rettenetesebbnek lenni, mint az élet.
Kikacagni azt, aki
szenved.
1928
*
K.D.
A doktor bácsi.
A doktor bácsi.
Áldott aranyember.
Világító, nyugodt szemei kékek.
Komoly szigorral lép be a szobába,
szemébe nézek és csöppet se félek.
Borzongva érzem biztos újjait,
ha kis, sovány bordáimon kopog.
Ősz bajusza a fagytól zuzmarás,
hideg kezén arany gyűrűsorok.
Oly tiszta és oly jó. Ő ír medicínát,
keserűt, édest, sárgát vagy lilát.
Az ő kezéből hull a paplanomra
nagynéha egy halvány, szelíd virág.
Rá gondolok, ha szörnyű éjszakákon
párnáimon oly egyedül sirok.
Ő az egészség és a bizonyosság,
titkok tudója és csupa titok.
Gazdag, nyugodt. Nehéz bundája ott lóg,
prémét szelíden prémezi homály.
De elmegy innen és itthágy magamra,
színházba tér, vagy csöndbe vacsorál…
Ilyenkor látom otthon s páholyában,
amint valami víg tréfán nevet.
De kék szeme egyszerre elsötétül,
rám gondol, mit csinál a kis beteg?
.
A béke ő, a part, a rév, az élet.
Jaj, hányszor néztem jó arcába hosszan,
míg ájuló álomba lengve árván,
kis ágyamon, mint egy bús, barna bárkán,
ködös habok közt ringatóztam.
*
Kosztolányi Dezső
Egy nyári dél álma
Karosszékben ültem.
Lángolt a forró nyárközép
s szivembe őszi napnak
szelíd bánatja költözék.
Élet virult az ágon
s bú ülte meg a lelkemet,
bús őszi táj, siró szél…
Gizella akkor lett beteg.
.
A déli nagy melegben
elém suhant egy őszi kép:
bús park, mely elvetette
zöld lombjait, a nyár diszét.
A messze, kékes égen
darúk csapatja lebegett,
bús lassu szárnycsapással…
Gizella akkor lett beteg.
.
Szólt a halál zenéje,
szél rázta a fehér avart,
csörgő lomb szállt az erdőre,
mit a futó szél felkavart.
Egy ifju költő zengett
elfáradott, halk éneket
s némán meghalt a lantján…
Gizella akkor lett beteg.
.
Már búcsuzott az élet,
eltávozott a szerelem,
fáradt sugár mosolygott
a gyér, pirosló levelen.
Azt álmodtam, temettek,
lassan haladt a bús menet,
rózsás volt a koporsóm…
Gizella akkor lett beteg

p EUGÉNIUSZ TESTAMENTUMA
p A teljesértékű jó, vagyis boldog Élet
p vagy a fogyatékos, ön/társrongáló lét a tét:
p a pozitív-negatív végtelen lehetőségek tárháza
p
p Itt és most a plusz vagy mínusz végtelen
p emberélet/világminőség, virulás/pusztulás,
p ill. annak boldog-boldogtalan megélése a tét…
p A teljes élet mindenki lehetősége, így „joga”,
p sőt kötelessége!? Az „utolsóból” is lehet első, sőt…
p
p Csak az ember lehet önsorsrontó, akár öngyilkos,
p önerőből vagy nagyon boldog, vagy nagyon boldogtalan,
p de azért mások is besegíthetnek neki, ha engedi/hagyja…
p Önmagamtól és az ún. jóbarátaimtól védjen meg a Jóisten,
p „ellenségeimmel” elbánok magam is, sőt hasznomra lehetnek…
p
p A legtöbbet – nyilván!? – én árthatok saját magamnak,
p de vigasztaló, biztató, hogy akkor ennek az ellenkezője is igaz….
p Használjam magam rendeltetésszerűen, mint egy gitárt/hegedűt,
p ami lehet dísztárgy, lehet zaciba tenni, lehet vele verekedni is,
p lehet ördögi hangzavart kelteni, de lehet isteni muzsika médiuma…
p
p Ez után jönnek – fontossági sorrendben! – az előszeretteink,
p az (ál)barátaink, a nyílt hidegháborúzók, az ún. profi segítők,
p Mekk mesterek, protokoll orvosok stb., és az (áruló) írástudók,
p a jó rossz társadalmi-gazdasági-politikai elitek, vezetők – és
p végül – az általad is fenntartott – rejtett/háttér gonosz hatalom….
p
p Becsüld meg s gyarapítsd aranyad, ne csinálj belőle sarat,
p a sarad nem mondd aranynak, de csinálj még abból is aranyat!
p Csak a balga-gyáva embernek nincs/nincs jó örömteli családja,
p barátja, szerelme, evése-ivása, játék(osság)a, humora, munkája
p -hivatása, otthona/hazája, játéka, társasága, mulatsága stb.stb.
p
p Ő „él” ön-sors-rontva, élethazugságokban, önkínzásban,
p önemésztő játszmákban, lélekölő robotban, hivatástalanul,
p fóbiás zsarnokként vagy papucs alattvalóként, statisztálva,
p idegenben, otthontalanul, hajléktalanul, alul/dezinformálva,
p közlés/megértésképtelenül, parazitaként, élményszegényen,
p
p Napi túlélésben, bűntudatosan, bűnözői pályára sodródva,
p rossz evésben-ivásban, ünnep/mulatás nélkül, megalázva,
p alakoskodva, képmutatóan, cinikusan/rajongón, rabságban,
p hitetlenül vagy szektásan, önleértékelten, megnyomorodva,
p talentumot elásva/rosszra használva, kallódva, hazát árulva,
p
p Elviselhetetlen könnyűségben, agyonterhelve, dögunalomban,
p balekként, ön-kizsákmányolva, álbarátokkal, élettárstalanul,
p házassági pokolban, szex nyomorban, lelki öncsonkításokban,
p betegen, depresszióban, koravénen, infantilisen, időtékozlón,
p lelki hadviselésben, humor és játék nélkül, tetszhalottként stb.?
p
p A legtöbb bajt a világon nem gonosz emberek-erők okozzák.
p jószándékkal van a pokolba vezető út kikövezve: énáltalam,
p és a majomszerető édesanyától a protokoll-rab jó orvosig…
p Az ún. betegség sem külső sorscsapás, de isteni intő jelzés:
p tarts önvizsgálatot és „szertelenül” keresd meg a lelki okot!
p
p Végső soron csak rajtad múlik, hogy boldogan/boldogtalanul
p éled le ebben a formában első-utolsó isteni ajándék életedet!
p Szabadságra teremtve, felelősséget nem hárítva jó szellemben-
p lélekbátran élj, teljesértékűn, istengyermekként kivirulva, és
p nem ördögfajzatként szenvedve: akarót repít, nem vonszol a sors!
p
p p.s.:
p Érzékenyítő, felfedeztető, elképzeltető, rácsodálkoztató,
p megértető, megítélendő, értékelendő, súlyozandó, vitára
p és tovább-gondolásra serkentő, igaz, jobb ön/társismeretre
p és szeretetre: bölcs változásra indító magyarán írt gondolatok…
p x
Kapcsolódó írások – ABC - A teljes élet: poézis és bölcselet
- Régi-új intelmek/bátorítások – XVIII.2024.01.10.
- Eugéniusz: Létrontás/javítás – Egymondatos szabad ötletek – V.2024.01.10.
- Kun Ákos: Orvosviccek (is)2024.01.08.