Eugéniusz: Intelmek és bátorítások örökifjú lelkeknek – X.

Írta: Nagy Jenő · 2024. szeptember 16.

kb. 21 perc olvasás

Alkotó · Perlaky Lajos · Moly

Eugéniusz:

Intelmek és bátorítások

az örökifjú lelkeknek – X.

Egymondatos magyar életminőség-vizsgáló

Csodás táltosparipa vagy egy állatorvosi ló

Bölcs-boldog arany/balga-boldogtalan vaskor



Szellemi, lelki, testi és társas életek/halálok

Bajok/tünetek ðdiagnózisok ð oki terápiák

Szándékok-következmények és okok-okozatok

Elvek/tettekðmagatartásokðjellemekðsorsok



Falusi Prédikációk 1873 IX. évfolyam | antikvár | bookline

Milyen ember – ne – légy fiam/lányom!

Isten édes gyermeke vagy sátánfajzat?

Magadon nevetsz, vagy szörnyülködsz!

A mese Terólad szól, ismerjél magadra

és bölcsen-bátran változtass életeden…

*

Győri L. János: Szikszai György: Keresztyéni tanítások és imádságok Híd a  régi és az újabb magyar református kegyesség között - Issuu

Tompa Mihály

BOLDOGSÁG.

Hol vagy, hol vagy életünknek
Szép tündére, boldogság?!
Karjaidban kik pihennek?
Ajkaid kik csókdossák?
Fényes orcád néha-néha
Szemünk előtt megjelen;
Vagy csak a sziv álma képzel
Kétes ködben, fellegen?

.

Széles ország-út az élet,
És mi rajta vándorok;
Elfáradunk, elepedünk,
Vérző lábunk tántorog;
S boldogságért esdekelvén,
Mi előre jár szemünk:
Csendes kunyhó, vagy keresztfa
Közelébe érkezünk.

De a vándor a kis kunyhót
Elmellőzi botorúl;
Öntagadás-, türelemnek
Keresztjéhez sem borúl;
A csalképet űzve, annyi
Fáradalmat elvisel;
S meglepvén az éj sietve:
Az útfélen alszik el.

Voltam, ábránd! völgyeidben,
Hol szellő s lomb enyeleg;
Jártam, oh vágy! szirttetődön,
Mely szédítő s meredek.
Hű csók mézét szítta ajkam,
Koszorús volt homlokom…
S ha valék-e boldog akkor?
Ne kérdjétek, nem tudom!

Szív, oh szív! ha boldog vagy már,
Ha több kéj nem fér beléd:
Mi remegtet, mi nyom mint a
Fa harmatos levelét?
Ah, mért kell a boldogságban
Öntudatlan érzeni:
Hogy azt egy szempillantásban
El is lehet veszteni?

Mért van, hogy ha szived álma
Megvalósul s a tied:
A szép bálványt összetörni
Maga a szív úgy siet!?
Csábit, vonz a fátyolos kép,
Mely távolról int felénk,
Hogy megrontsa a kicsinylés,
Amit küzdve megnyerénk.

Zaklat a vágy, s űzve szívünk
Ösmeretlen tájakig:
Nem boldog, ha kéjt nem izlel,
Nem, ha azzal jól-lakik.
A bánatban örömet kér,
Az örömben bánatot;
Csendességből zajba vágyik,
S csendbe hogyha zaklatott.

S míg az élet, mint az égbolt,
Hol borongós, hol derült,
És megkóstol a halandó
Édeset és keserűt:
A végóra elközelget,
És szemét hogy béfogják,
Életén átnézve kérdi:
Mi volt hát a boldogság!?

*

Dr. Nagy István (szerk.): Szemelvények a keresztyén prédikáció történetéből  (Ars Docendi 5.) | antikvár | bookline

Tompa Mihály

BŰNBOCSÁNAT.

Álmatlan éjben az ágy vánkosán,
Zarándok-úton s a templom kövén:
Oh, mennyi köny hull széjjel titkosan,
A fájdalom forrásiból jövén!
Midőn felkél a vádló síri árny,
Melyet sok év és hallgatás temet,
Fedett arccal sohajt a bünhödő:
Isten bocsásd, bocsásd meg vétkemet!

– Én bűnös kéjt vadásztam, – tudva bár
Azt a sivár átkot, mely rajta van; –
Lábbal tapodtam hűséget, frigyet;
Eszeveszett valék és fajtalan;
A drága nő szivét meggyilkolám,
Szétszórtam édes, szép családomat!
Hah mily örvény…! menten alábukom,
Ha kezed, oh Isten, nem támogat!

– Szerettem a cselt, álnok útakat,
Hamis keresményt és ragadományt;
S barlangomban abból rég semmi sincs,
Mi ott orzó kezem halomra hányt.
E kéz… e kéz! vérfoltokkal tele…
Pedig folyvást őrült hévvel mosám!
És dugnom kell… s tünődnöm szüntelen,
Isten haragján, – hóhér pallosán.

– Te ültetél tanácsba engemet,
Igaz biró s igazság istene!
Rám bíztad az itélet mérlegét,
De az kezemben félre billene…
Bűnöst feloldtam, nem az igazat,
Megronta: kegy, hiúság, önhaszon…
Oh, megindúl-e most jobban az ég,
Mint egykor én, – a könyűn, panaszon?!

– Megvetve, oh Isten, törvényedet:
Kicsúfolám hatalmad, létedet!
Igaz vagy s rettentő, midőn magad
A tagadóval megösmérteted!
Ki lázadón reád fegyvert fogék:
Saját szivembe mélyedt fegyverem…
A mélységből kiáltok: könyörülj!
Im bünbánatban mellemet verem…

Az arc porban hever s a köny ömöl,
A hű vezeklő bűnét látja csak…
S hogy Istenhez fordúl bocsánatért:
Szétválni kezd lelkében szín, salak.
S ha a sziv meglágyult, mint a viasz,
Uj ember lenni a bűnös ha kész.
Felé hajlik az égi irgalom:
Bizzál fiam, bűnöd bocsátva lész!

S te? furdalást nem ösmersz… s üdved az,
Hogy ácsorogsz fényes ajtók körűl;
Hivalgón hordod a Kain-jegyet,
Mit jobbulás rólad le nem törűl:
Tetted leend majd ellened tanú,
S tűz, mit fejedre sok nap gyüjtöget…
Neked, áruló! nem bocsátja meg,
Ne is bocsássa Isten, bűnödet!

Prohászka Ottokár: A bűnbocsánat szentsége (Szent-István-Társulat, 1924) -  antikvarium.hu

p1

p

pŐ nem használta el magát; „megkímélt állapotban” temethetik el a földbe…

pAk egy görnyedt testi-lelki tartású, mert más keresztjeit is tartósan cigöli

pA filmsztárok életveszélyes helyzeteire ő a hasonmás dublőr – úgy marad

pHa egy ismeretlen(ül maradt) tettes meglopja, mindenkin leveri, baráton is

pAki még az aktívan gyűlölködő ellenségnek is megbocsát, csak magának nem

pAkinek a búbánat szétszedi eszét: hisz annyi, de annyi mindent nem tud jóvátenni

pAki még bringázni, pláne repülni sem mer: ő beéri a szimulációs gyakorlással

pAki még alig szabadult, máris visszavágyik börtöne infantilizáló létbiztonságába

pHospitalizálódó – beidomuló, és ezért érzelmi sivárság, tompultság, közöny jelzi

pAki megszereti a kórház/szanatórium kényelmét, a törődést stb. stb.: ottragadó

pAki nem lát előre: kábítószer mesterséges paradicsoma méregdrága pokolba kerül

pAki nem szertelenül él, sőt – nyugtató, altató, izgató, serkentő, gerjesztő szerfüggő

pÖnként ad rakás pénzt életveszélyes (mellék)hatású szerért, csak ne „lelkizzenek”

p

p

p2

p

pAki magánrendelőkben költ vagyonokat, nem is engedik el a jól tejelő pacienst

pAki megúszva a felnőtt férfikor nagy kihívásait, már húszévesen nyugdíjas lenne

pAz ő ún. felebarátainak se szeri, se száma: de belőlük egy egész sem rakható ki

pAz ő kiegészítő felesége próbababa: ha ő nem alkalmazkodik hozzá, újra cseréli

pŐ balga tudatlanul méltatlanra pazarolja szellemi, lelki-fizikai energiája jó részét

pŐ mérgezett egérként futkosik, nyüzsög, fontoskodik, csak mert nincs hívó otthona

pAz ő jeligéje: „A pénz nem boldogít” – ezért úgy is szórja, mintha égetné a markát

pAki hullaházat/kriptát csinál házából, neki szüksége van meghalt anyja nyugdíjára

pAki mindörökre megcsonkítja magát a felmentésért/az esetleges rokkantnyugdíjért

pAki azt gondolja illő szerénységnek, ha bőszen fitymálja, becsmérli a saját műveit

pŐ azért szapulja fennhangon magát, hogy így kiprovokálja a hangos dicséreteket

pMindent vagy semmit: ha nem teheti meg, amit kellene, azt se teszi meg, amit lehet

pMintha abban gyakorolna: adott alapanyagból a legpocsékabb étel-élet készüljön

p

p

p3

p

pAki szívesebben hallgatj a hangutánzó művészt, mint a madár eredeti „énekét”

pŐ az a mások fényében sütkérező, aki közben azt hiszi, hogy ő maga világít

pAki olyannyira vágyik látni, hogy egyenesen a Napba néz: persze megvakul

pŐ annyira előítéletes, megcsalja a látszat: a gebében nem látja meg a táltost

pŐ óvatlan, naiv előítélet-mentes: beengedi a rablót , ő majd most megtéríti őt…

pEz az ő ön-beteljesítő jóslata: „Ha megnősülsz: megbánod, ha nem, azt is”

pAmúgy meghunyászkodó alattvaló, de méregfogatlan/dög oroszlánt rugdosó

pAz ő bánata azért is a legeslegnagyobb, pl. mert nincs azt kivel megosztania

pAki a kis örömét csak 1-gyel „szorzó”, mert nincsen kivel megsokszoroznia

pAki egy individualista önfejű: a kollektív bölcsesség (ihlet/kontroll) negligálója

pAki mindig a közvélemény nyomására cselekszik, a kollektív balgaság vezeti…

pŐ úgy alkotna remekművet, hogy egyszerre tízen is a fogják, rángatják a kezét

pAki olyannyira unikum kíván lenni, hogy nem örül a hozzá kicsit is hasonlónak

p

p

p4

p

pAkinek nincs őt jól szerető társa, aki az ő hiányait kompenzálná, hibáit kijavítaná

pAki egyénieskedő: nem tud/képes egymást kerekké kiegészítő csapatban játszani

pHa neki rossz napja van, akkor minden rossz, ki lenne méltó, aki felderítse: senki…!?

pAz ő rosszindulatának a bumerángja: a másnak ásott verembe pont ő esik bele

pHa ő egyszer örök engedelmességet fogad, akkor ez csak feltétlen-vak lehet

pŐ annyira „szuver-én”, autonóm, hogy neki nincs jó vezető, akinek szót fogadna

pŐ annyira jó ember, hogy bárkinek bármily kívánságát lehetőleg rögtön teljesíti

pHa ő most koldus, akkor királyfi akar lenni, ha netán királyfi, akkor meg koldus…

pHatalmas pofonokat oszt, de az első legyintésre már rá számolnak, nem ütésálló

pAz Élet tengerén addig evezget, míg tüntetve ki nem köt életfogytig: Bánat sziget…

pAkiben bűntudatot keltettek, ha önmagát simogatta – kimaradt a maszturbálás…

pAz ő szexuális nyomora jéghegyének a sok önkielégítése csak a látható „csúcsa”

pAki az egyre alább adó: ló helyett jó a szamár, és sötétben minden tehén fekete…

px

*

Csiha Kálmán - Könyvei / Bookline

Tompa Mihály

A SZERETET.

Felkölt az inség zordon angyala,

Parancsát osztva bősz szolgáinak;

És a sötét had el-szétnyargala…

Pusztitni gyors, erős, – engedni vak.

Járvány, égés tanyát, várost keres,

Halmot, mezőt a rekkenő aszály,

Hogy amidőn gond, baj már is feles:

Kenyér nélkül maradjon annyi száj.

.

– Hah, mily szín lész az emberen, midőn

Elhullni látja, mint Jób, nyájait!

S nem állhatván a lángoló tetőn:

Ajtót korom-, füst-, zsarátnakba nyit.

Gyönyörködöm, ha jobbat vár, mikor

Csak változást hozok rá uj bajúl; –

És ő rendet, jogot lábbal tipor,

A fájdalom miatt megszilajúl.

.

S nyujt-é vidúlást hegy, völgy képe? Nem!

Réten, barázdán kisül fű, kalász;

Lész nyilt keblével a föld éktelen

S önhamvában feloszló hulla, váz.

… Imát hallok, mely kárhozik, tagad,

Kacajt üt ajkam, hogyha láthatom

Az embert, mint éhes fenevadat

Verekedni egy íznyi falaton!

.

S hozott bajt, kínt, de a setét öröm

Korán volt a megsujtolt emberen,

Nem birt mozdítni a határkövön,

Hogy sziv szivhez legyen hült, idegen;

Az érzés nyugtalan felrezzene…

És rendbe hozni, mi feldult, zilált:

Kinyult a munkás részvétel keze; –

– Az ember szenved, a testvér kiált…!!

.

Levél, szirom ha csüggedt, halavány,

És szomjuság epeszti a kehelyt,

Kicsíny a csepp, mit a nap hajnalán

A szánó ég szül és a földre ejt;

Kicsíny a csepp, de áldott, enyhitő,

Egy-egy nap élte biztosítva van,

Mig felleg gyűl s jön a régvárt idő,

Melyben eső hull csendes-gazdagan.

.

Hull a köny is… szünik milljók jaja,

Világ gyúl a nyomor vermén, alant:

Megnyílik a paloták ajtaja,

Behíva meztelent, hajléktalant.

Megindulással van szem, szív teli…

Nagy és kicsiny, szegény s dús egyetért,

A kalibák lakója megszeli

Az éhezőknek barna kenyerét.

.

Ah, e nehéz seb közösen sajog…!

Mi egynek árt: mindnyájunkat fogyajt:

Ragaszkodást szültek nyomor, bajok,

S megosztunk most fájdalmat és sohajt.

Hadd hívja vissza bősz küldötteit

A rontó szellem, szégyent aki vall…

Nem, nem! a legkisebb se vész el itt!

– Im az oltár, hű áldozóival!

.

S kiben mindennek teljessége lett:

Szent égi láng! magasztos hatalom!

Jelen van az áldozók közepett

A múzsa is e szerény lapokon;

Tömjénnel jött fénylő oltárodig,

Honnan minden, mi nagy, szép s jó, ered, –

Kiben áll a világ s megtartatik,

Te égi láng: szeretet, szeretet!

Nagyari József: Nagyari József tábori prédikáció (1681-1683) (Debreceni  Egyetem Kossuth Egyetemi Kiadó, 2002) - antikvarium.hu

*

Tompa Mihály:

IKARUS.

Vergődöm a tenger dagályán,

Sirom nem lát remegni gyáván,

Bátran nézek bele …

A mélységtől sem fél, ki, mint én,

Föl a napig repűle szintén,

És nem szédült feje.

.

Fent, fent valék … alázuhantam!

Elmulhatok: megvan jutalmam;

Jelezve a siker …

Szép: akinek jut a dicső vég,

De azzal is köz a dicsőség,

Ki gondol, kezd, – ki mer.

.

Ülénk a bús sziget homokján,

S a vízre bámultunk … okolván

Sokért a végzetet;

A túlpart …! tenger nyomta távol,

Mit nem repűl át, meg se lábol,

Ki földre született.

.

Repülni…! hah…! teremts magadnak,

Mit természet, sors megtagadtak!

S én, – szárnyat alkoték;

A föld szinét elhagyva lábam;

Győzelmi zaj hangzék utánam …

– Hódítva volt a lég.

.

A szárny emelt, – vágytam s repültem,

Lázas gyönyörtől részegülten,

Nem félve, látva bajt;

Fent a magasban, mind magasbban,

A föld fiát hogy béavassam

A lég titkába majd.

.

De, – illetvén, mi illethetlen:

A büszke nap boszús-ijedten

Kél, üldöz és nyilaz …

Szárnyam sivít, izekre tágúl.

S leválik … a tüzes sugártúl

Megolvadt a viasz!

.

… Vergődöm, – vívok szél- s dagállyal,

De rajtam új kéj futkos által:

Mily fennség…! mily esés …!

Hogy ezt felejtéssel takarja:

Tenger mélysége, ég haragja,

S vesztem: – mind mind kevés!

.

A hullám a száraz felé tart,

S titkát fű-fával közli a part,

Énekli a madár;

Völgybe s oromra könnyen ér el,

S a szívbe szállván ingerével:

Tenyészt, mint napsugár.

.

Élet jön a meddő szünetre …

A gondolat meg van születve,

Nagy, munkás és örök;

Leend sok, aki fenn se szédűl,

Nem retteg a menny fellegétűl,

Bár villámlik, dörög.

.

Betöltve éltem hívatása! –

A víz sirom hadd ássa, ássa …

Kőszirt leszek neki;

Habját, melyet szétzúza bennem,

Ijedt, zajongó rendületben

A felhőkig veti.

.

S lész a hab is, mely rám özönlék,

Hogy elrejtsen: – felőlem emlék!

Vész, bíz ha szendereg,

Vagy foly köztük szilaj csatázás,

Örökre zeng itt a kiáltás.

Halandók, merjetek!

Eckhart Mester: Válogatott prédikációk

*

Tompa Mihály

A BORISZÁHOZ.

Világodat ki vígan éled,

Királyilag s nyugton fecsérled,

Mit a fukar perc osztogat;

Mig más lenéz, megró, elítél:

Oh én irígylem sorsodat!

.

Bolondságban bölcs, dús szegényűl,

Szerencsés vagy szerencse nélkűl,

Nyugton ballagsz járt útakon;

Nem futsz az ingovány lidérce,

Hiú remény után vakon.

.

Vágyad könnyen s gyúltába’ célt ér:

Hajt a borág, – s a csalfa cégér

Lóg mindenütt, unszol, becsal…

Belől fogad szép szó, tüzes szem,

Vár a kedvet-szító ital.

.

S még némán ülsz, nem nyúlsz borodhoz:

A jó sors víg barátokat hoz;

Valamennyi korhely, de hű:

S minő órák! mint tombol a sziv…!

Ha szólni kezd a hegedű.

.

Megszépül a világ s kitárúl…

Szivárvány int a láthatárrúl,

Zöld ágon ül dalló madár;

Örömben reng a tiszta csermely

S a szellő azt susogva jár.

.

A bor s a jókedv árja pezsdűl:

Szép, szép az élet mindenestűl!

Útán, mely rózsás, egyenes,

Igazság, béke csókolóznak…

Hibás az, ki hibát keres!

.

Hol volnának szirtek, mocsárok?

Nincs itt kétség, nyomor, seb, átok.

A más mellére nincs ki hág…

Olyan jó s boldog minden ember…

Éljen e szép, dicső világ!

.

Igy. – S elszunyadsz a csárda padján,

Kemény az a diófa, – hagyján!

Elég finom pelyhhel tömött

Párnán ohajtják a te álmad,

Mely ringat lágy karok között.

.

Igyál… igyál. Boldog halandó!

Lehetnék bár hozzád hasonló,

Olyan, ki a pohárhoz ért:

Fagyos józanságom cserében

Odadnám a hő mámorért!

.

Csalódni és szunyadni vágyom…

Hogy az élet mindig ne álljon

Torzképivel szemközt velem;

Mert kín mindent érezni, látni,

Igy józanon, igy éberen.

.

Küzd sok nehéz kérdéssel elmém,

A bog csalárd végét ha lelném:

De bontva, még inkább kötöm;

El-elhagyom, meg újra kezdem…

Munkámban nincs siker s öröm.

.

Remegve várom, ami majd lész;

De hallgat a szó, nyugszik a kéz,

Mely rögtön alkot s romba zúz;

A multat kérdem a jövőről…

De nincs tanács, nincs kalaúz…

.

Gyötrődöm és lelkemre gyűl sok.

Az álló ködben, mely körűl-fog

És nem vonúl alá, se föl:

A gondolat… a gondolat, hajh!

Az észt rabolja el s megöl!

*

Így szólott Zarathustra · Friedrich Nietzsche · Könyv · Moly

p5

p

pAki a nyomdaördög által megbolondított szakácskönyvből betűhív főző

pEngedi nála az anyját rendet rakni, sőt: selejtezni – azóta nem talál semmit

pAz élete ürességét a felnőtt gyerekéért való túlaggódással fedező mellrákos

pŐ az egészsége elvesztése árán gazdagodó, majd azt orvosságra hiába költő

pAki nem keresve a bűnbánatot non stop a lelkiismeret kínpadjára vonja magát

pAki egy hazardőr: mindig a legvalószínűtlenebb kimenetelt veszi tuti biztosra

pAki úgy lenne milliárdos, hogy mindenét eladva százezer lottószelvényt tölt ki…

pAki már nem mer még az utcára se kimenni, hátha pont fejére esik egy tégla

pAki nem hagja el lakását, mert agórafóbiás vagy inkontinens, amit ő elfogad…

pNem érti a tréfát, megsértődik, kiköpi a cukros mázas keserű pirulát, az igazat

pNeki pont az a barát lesz ellensége, aki vállalja: fájdalmas igazságot is mond

pAki csak a hízelgő parazita álbarátokra figyel, a róla igazat szóló elleségre nem

pAki nemhogy aktívan, de még passzívan, szabotálva sem áll ellen a Gonosznak…

p

p

p6

p

pŐ, ha már sok jó tanácsot adott másnak, saját ügyében csak magához fordul

pHa a vallás/bölcselet/művészet magaslatára felkapaszkodna, magára láthatna

pHa szellemi erőfeszítést tenne, a humor magaslatáról eltörpülne „óriási gondja”

pNem érti mi az, így nem is próbálja „sub specie aeternitatis” szemlélni az életét

pNáluk az egész év egy fordított nap: az asszonyon van a nadrág, a diák a tanár

pAki egy fél napig mindent be- és elzár, a másik felében meg keresgél, nyitogatja

pAki tolvajtól-rablótól rettegve mindent rejteget, félébren „alszik”, őrségben van

pAki nincs tisztában képességei korlátaival: „repülő” ember/sokat akaró szarka

pA hátra-visszafelé nézegető: ő beveri a fejét, lezuhan, sőt: autóval karambolozik

pAki mindig csak az Égre tekint, elbukik a kőben, verembe esik, összetöri csontjait

pA végletesen szkeptikus: aki még abban sem biztos, hogy ő most kételkedik és van

pŐ mindent elhisz, elfogad a tekintélyektől, tekintélyérvből – nem is mer kételkedni

pA hivalkodó, mindig a bonyolultabb megoldást preferáló: a gordiuszi csomót bogozó

p

p

p7

p

pAki a csillogó-villogó csalikra ráharap és a horogra akadva ki is pecázzák

pŐ nem kockáztat: elvetése helyett görcsösen markolta a magot, éhen is hal

pPletykaéhező emberszólásra: furdalja oldalát a hamar öregítő kíváncsiság

pŐ a „bírálatmondó” emberszólásnak a nagy mestere:. megszóló, rágalmazó…

pÜldözési mániás: berezel még a saját árnyékától is, mert nem tudja lerázni

pAki, ha már a Napnak nem parancsolhat, akkor gyermekének is rimánkodik

pŐ feljelenti a rendőrségen az ellenfelét, ha a focimeccsen belerúg a lábába

pA süllyedő élet-léghajón nincs szíve bármit is kidobni: így a tengerbe vész

pAkinek nincs önuralma, még teste is a diktátora: ahol jön, ott és oda kakál

pAz az ő hivatása, hogy kívül-belül hitelesnek látszó imitátor/dublőr legyen!?

pAmit ő – és bárki – a legkevésbé tud befolyásolni, pont arra fogja a fő bajait

pAki csak azért boldogtalan, mert rossz korban és rossz helyre született…!?

pAmin egy kis lépéssel is nagyot javíthatna: az nem izgatja, vagy nem meri…

p

p8

p

pAz egyre önteltebb-felfuvalkodottabb, aki lufiként szánalmasan kipukkan

pNeki soha nincs jó idő, és jó évszak: ő mindig keres-talál panaszkodni-valót

pŐ oly zsugori mintha örökké élne és/vagy oly tékozló, mintha ma meghalna

pAz önként/pénzért szolgalelkűsítő munkát vállaló/„szabadidős” kiteljesedő?

pAki összetör minden igazmondó tükröt: száműzi a barátokat és a művészetet

pVégletesen tiszteli az életet: kerül erdőt-rétet, hátha épp eltapos egy hangyát

pBírvágy-ittas: aki így nem látja az ördögöt – az elbújt a szerződés részleteiben

pA lelki teherbírását tesztelő mazochista: pont az ellenségével költözik össze

pAki bemegy az oroszlánbarlangba, hogy megtérítse a ragadozót vegetáriusnak

pA nem belső meggyőződésre, de a csoportnyomásra, állásféltésből oltakozó stb.

pAki bedugja mind a két fülét/zajt csap: így egyfolytában csak önmagát hallja

pAki a jó ügyek alázatos szolgálata helyett csak egy nagy gané/szemétdomb ura

pŐ olyan elfoglalt éhezésfóbiás, hogy őneki nincs ideje keresni az isten Országát…

p

px

Tompa Mihály: Népregék, népmondák | könyv | bookline

Tompa Mihály

A TITKOS BETEG.

Büszkén lépett az ifju a világba,
Mely nem töltvén be a nagy álmakat:
Más nép között keresni jobb szerencsét,
Sarut köt és vándorbotot ragad;
Frigyet sért és szent kapcsot pártütőn  bont,
Könnyelmüen elhagyva a szülő hont..

Az idegen földön mosolygva fordul
Feléje a szeszélyes sors kegye;
Édes, becses hull ösvényére – s annyi
Ok versenyez, hogy boldoggá tegye.
S nehány év hogy lefutja perceit:
Alig van futni mért, kivánni mit.

Palotája kies vidéken épült,
Hol a dús természet csudát mivel,
Fedvén dombot s tetőt órjási fákkal,
A völgyet szép, gyöngéd szülöttivel;
Lenn gyors folyó, a rét abroncsa, hol
Az áradat kövér síkot locsol.

Bőség s öröm, béke s erény a házban,
A bennlakók orcái fénylenek;
A nő, az uj hon szőke szép leánya,
Szelid, nemes, – vonzalma mély, meleg
S melyet örök jókedv s játéka hord:
Festői kép a kis gyermekcsoport.

A hála a szilárd polgári érdem
Arany könyvébe irta már nevét:
Szava döntő a nép közt s a tanácsban,
Ha jót dijaz s fenyíti azt, ki vét.
Ügyefogyott, szegény fennhangon áldja,
Szivének sincs titkon magára vádja.

Szerencsés, dús, tisztelt, – és mégse boldog
Tagadja, rejti bár, de hasztalan!
Arcán, lényén sok rendkivűli jel szól,
Hogy e szivnek titkos, nagy harca van.
A hab szabálytalan rengése fent:
Mélyen rejlő nehéz sziklát jelent.

Előtte a felséges táj kietlen.
Roppant ó vár csak puszta kőhalom,
Az emlék, hir s a hold bűvös világán
Nincs ősi árny a bástyán, a falon;
S bár volna megjelenniök szabad:
Nem ismerné a halvány árnyakat.

A nap nehéz, ez éj nem hoz nyugalmat.
A feléje kik szeretve hajlanak:
Övéi közt is bús, redős e homlok,
Mosolyg bár a nemes, szelíd ajak;
Verőfényes, nyájas völgy ez, – felette
Rideg szirt az, sürű köddel befedve.

Kit a csend nyom, megrezzent a zaj, a nyert
Hozsánna, melyet a hű nép rivall, –
Távol mereng, és lelke nincs jelen, ha
Mulatva űl meghitt barátival,
A kéz, mely gyászt nem oszta senkinek,
Kezet szoritni gyors, de jéghideg.

A kor halad  s az évekkel nem enyhűl
E néma harc, talányos gyötrelem:
Ah, ellene a széles föld határán
Gyógyfű csak egy távol mezőn terem.
Az a nagy s régi baj: honvágy, – az a
Gyógyfű-termő föld: a kedves haza.

Oh a honvágy…! mit a hű bujdosónál
Nem enyhit a szerencse, hír, vagyon!
Magasb lelken még tetszőbb e nemes kín,
(E fénylő rozsda a színaranyon)
Mely bár emészt, gyötör, könyet fakaszt:
A szenvedő híven ápolja azt.

A honvágy, mely lelkünkhöz forrni tiltja
A földet és javát, ha idegen. –
Szegény beteg! sok évtől ő is úgy volt,
Mikép a nád a felvont idegen. –
Már-már repűl… Mit egykor zengni halla:
Haza hivá az a  hang élve, halva.

S érezve, hogy közelget a határhoz,
Hol bujdosó pályája végi lesz,
Imígyen szól az írás Józsefével
Az ágy körül siró övéihez:
Áldásom rátok… de esküdjetek meg,
Hogy a szülő hon földébe temettek!

*

Úristen, házasodunk!

Tompa Mihály

EGY HÁZASSÁG.

Beállott a farsang, csak ugy reng az utca,

A legénység táncol, a cigány meg huzza,

A sikamlós szánon kurjongat a népség;

Menyasszonyért, vagy csak háztűznézni mén még.

.

Kancsó mellett űlnek az öreg emberek,

Az öregasszonyok szólnak, kerítenek;

Lótfut az a legény, kinek nincs még párja…

– Szóval, egész falu a bolondját járja.

.

Csak Pali nem vígad. A kemence-pánkon

Elnyulva tünődik: vajon mit csináljon?

Hányja a hab: vajon melyikhez kén állni…?

Melyik lenne már jobb, Julcsa-e vagy Sári?

.

Julcsa szép is, jó is, az igaz, – de szegény!

Sári meg vagyonos, aztán derék személy!

Julcsával bizonyos, hogy boldogul élnek;

De tán Sárával is összetörődnének…?!

.

S most felkerekedik Pali és szerszámoz,

Jó vérü négy csikót vezet a szánhoz;

Táncol a ló, a sík a havat csakugy vágja!

Mintha tudná: hová megyen a gazdája

.

Ne ugrálj ugy, fakó, ne táncolj ugy, deres,

Gazdátok csak vagyont, nem hűséget keres!

Nem Julcsát veszi el, pedig azt igérte…

Hanem hisz az Isten meg is veri érte!

.

Harmadik faluban volt a Sári házok…

De hiszen sokáig minek tétovázok…?

Elég az hozzá, hogy Palit harmadnapra,

A gazdag Sárival a pap összeadta.

.

Csapot olyan lakzit a Pali ipája,

Hogy azon a völgyön nem igen volt párja;

Már az hamvába holt, kinek nem volt kedve.

– Mind a két fél nagyon meg volt elégedve.

.

Pali boldogságát nem zavarja semmi.

De minden hosszunak véginek kell lenni:

Megszakadt a nóta, mennek a cigányok,

A lakzi is aztán elkullog utánok.

.

Észrevevén pedig, hogy Pali is készűl:

Kezdődik nagy sírás-rívás mindkét részrűl;

A keserűségnek mégis az a vége:

Hogy megy a menyecske, amerre a férje.

.

Midőn már kifogytak a nagy bucsuzásbul,

Fel is ült az uj pár: Pali csak elbámul…

Egy zsák pénz van téve ülésnek a szánba,

S azt mondja az öreg: hogy ezt nekik szánta!

.

És mennek a csikók, mint a veszett állat,

Hiába a »hó! hó!«, mindjárt csak felvágnak.

Pali feleségét meg-megnézegeti,

S a menyecske mindig jobban tetszik neki.

.

No lám! hisz Julcsának sincs ennél szebb szeme,

Fehér a két karja, a haja fekete:

Piros az orcája, mosolygós a szája…

Feleségemnek nincs darab földön párja!

.

Haladnak… a kocsis suhogója pattog;

De mintha szállana az ülés alattok…!

Ugy tetszik: középen ketté hajlott a zsák,

Végtérre megállnak, hogy megigazgassák.

.

Különös! hisz otthon ugy tele volt verve;

S most csak szaladozik, lötyög a pénz benne…

Kióldózott? Nem, csak megtágult. No semmi!

Majd megnézzük otthon, most csak menni… menni!

.

Rákiáltott Pali az ostorhegyesre,

Mert lassan haladtak, s a falu még messze;

De meg ugy is tetszett, hogy az ut most hosszabb,

S alattok az ülés egyre rosszabb, rosszabb!

.

S amint mennek, mindig csendesűl a fogat,

Pedig biz a kocsis jól oda tapogat;

Végezetre kiáll egészen a lova…

Nem vesz rajta senki, se ide, se tova!

.

És a dolgon Pali boszúsan felpattan,

S akkor veszi észre sokkal boszusabban,

Hogy még összébb esett tartalma a zsáknak,

S egész a szekérkas fenekére szálltak.

.

És kérdőleg tekint a feleségére…

De nagy a fiúnak a megütközése:

Hisz a képe szeplős, a haja meg veres…

– Hja Pali, ugy jár az, aki vagyont keres!

.

Azután a zsákot fogják, nézegetik,

Bizony megapadt az, ugy tele volt pedig!

Hová lett? Kinél van? Mi Isten csudája…?

Nincs hasadás rajta, – rendin van a szája…!

.

Mivelhogy a pénznek az a természeti,

Hogy egyik garas a másikat követi,

S szép csendesen elfogy, van vagy nincs látatja;

Az ember hiába keresi, zaklatja.

.

Mert, ha ürűl a zsák és könnyűl az erszény:

A családi szekér mind nehezebben mén;

És mentűl inkább fogy a nő hozománya:

Szeplőit a képe mindinkább kihányja.

.

Már ez boszorkányság! mond mérgesen Pali,

S alig mer az asszony felé pillantani:

Hiszen foga sincsen, meg pup van a hátán,

S rikító hangjával tultenne a páván!

.

Sirva fakad Sári: ezt már nem szenvedem…!

S szóra szó jövén ki, kész a veszedelem;

A felek egymással daccal szembeszállnak…

S tán szomoru vége lenne a tréfának:

.

Mikor… ‘édes fiam!’ – mond a Pali anyja,

És az alvó fejét gyengén megingatja,

– Mert az egész eset nem egyéb mint álom,

Elaludván Pali a kemence-pánkon –

.

‘Kivel volt álmodban ily tusakodásod?

Emlegetvén Sárit… szeplőt… pénzes zsákot;

Űlj fel! mit álmodtál? beszéld el gyermekem…!’

»Biz azt édes anyám, hogy Julcsát elveszem!«

Kiadványaink

pppppppppppppppp

Könnyű, népszerű s rövid Falusi Prédikációk

Életünk végtelen pozitív-negatív minősége,

a jó megőrzése-javítása vagy rontása a tét

Szellemi segítség magyarán lélekbátor örökifjú

bölcsességszeretőknek és boldogságkeresőknek

pMiért töltöd egyszeri ajándék istengyermeki életed

pbalgán, ön-sors-rontva, élethazugságokban, önkínzásban,

pön/társemésztő játszmákban, lélekölő robotban, hivatástalanul,

pfóbiás zsarnokként vagy papucs alattvalóként, statisztálva,

p

pIdegenben, otthontalanul, hajléktalanul, alul/dezinformálva,

pközlés/megértésképtelenül, parazitaként, élményszegényen,

pnapi túlélésben, bűntudatosan, bűnözői pályára sodródva,

prossz evésben-ivásban, ünnep/mulatás nélkül, megalázva,

p

pAlakoskodva, képmutatóan, cinikusan/rajongón, rabságban.

phitetlenül vagy szektásan, önleértékelten, megnyomorodva,

ptalentumot elásva/rosszra használva, kallódva, hazát árulva,

pelviselhetetlen könnyűségben, agyonterhelve, dögunalomban,

p

pBalekként, ön-kizsákmányolva, álbarátokkal, élettárstalanul,

pházassági pokolban, szex nyomorban, lelki öncsonkításokban,

pbetegen, depresszióban, koravénen, infantilisen, időtékozlón,

plelki hadviselésben, humor és játék nélkül, tetszhalottként stb.?

p

pA mese, a példabeszéd, az életkép/életbölcsesség

pnem másról, a szomszédról stb., de pont rólunk szól.

pA tükör igazmondó: ismerj magadra, nyomozd az okot,

pés jó szellemben, lélekbátran változtass, jobbíts élteden!

p

pJóval, de jóval több múlik rajtad, mint azt gyáva önigazolásból

pmagaddal-másokkal elhitetnéd, felmentést, bűnbakot keresve!

pElsősorban önmagadtól, majd „jóbarátaidtól” védjen meg az isten,

paz ellenséggel elbánsz majd magad is – sőt: a hasznukat veheted…

p

pA legtöbb bajt a világon nem gonosz emberek-erők okozzák.

pArra kellene időben ráeszmélnünk, amit a közmondás tanít:

pjószándékkal van a pokolba vezető út kikövezve: énáltalam,

pés a majomszerető édesanyától a protokoll-rab jó orvosig…

p

p?

pÉrzékenyítő, felfedeztető, elképzeltető, rácsodálkoztató,

pmegértető, megítélendő, értékelendő, súlyozandó, vitára

pés tovább-gondolásra serkentő, igaz, jobb önismeretre és

pszeretetre: bölcs változásra indító magyar kulcsmondatok…

ppppppppppppppppppppppppppp

Amazon.com: Egyhazi Beszedek (1864) (English and Hungarian Edition):  9781164629177: Mihaly, Tompa: Books